Az európai tradíciók több évezredre nyúlnak vissza. Ezek az igen sokrétű hagyományok többségükben integráló jellegűek, ami arra vezethető vissza, hogy e tradíciók számos európai, sőt Európán kívüli nép kultúrkincsét tartalmazzák. Ez a megállapítás érvényes az államiság, a politika és a jog területére egyaránt. Ebben a kötetben a szerző azon írásainak egy részét teszi közzé, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak ehhez az igen sokrétű európai civilizációhoz. Így foglalkozik az Európa-eszme, az európai identitás néhány jeles képviselőjével, az európai egységet veszélyeztető történelmi vagy éppen aktuálpolitikai jelenségekkel, illetve igyekszik elsősorban a római antikvitás - különösen a cicerói állambölcselet - és a modern, napjaink Európájában érvényesülő államelmélet között hidat építeni.
A kötet első tanulmánya az Európa-gondolat atyjának, Robert Schumannak az egyesült Európáról vallott nézeteit ismerteti. Robert Schumann vizsgálódása és politikai aktivitása nem korlátozódott Nyugat-Európára, amit a tőle származó, s a kötet címeként szolgáló idézet is bizonyít. Magyarországot három alkalommal is felkereste, ami hazánk iránti megkülönböztetett érdeklődésének és figyelmének nyilvánvaló jele. Küszöbön álló csatlakozásunk idején érdemes tekintetbe vennünk, hogy - ha áttételesen is - ennek szellemi előkészítésében szerepe volt Robert Schumannak, aki az integrálódó Európa részének tekintette a közép-európai országokat, így Magyarországot is. Nem rajta múlt az, hogy erre valószínűleg csak mintegy félévszázados késéssel kerül sor.
Schumann az európai államok közösségét természetes kereskedelmi közösségnek tekinti, amelynek azonban nem csupán gazdasági bázisa van, hiszen az európai népek együttélése természetjogon nyugvó, abban gyökerező erkölcsi normákra vezethető vissza. A kiindulópont nála is egyfajta societas perfecta, amelyben minden olyan eszköz rendelkezésre áll, amely alkalmas a közös cél elérése, adott esetben az európai államok polgárai jogának, anyagi jólétének (bonum commune) és szellemi javakban való gyarapodására, illetve gyarapítására. Ezek azok a közös célok, amelyek indokolják, hogy az egyes államok szuverenitásukat bizonyos mértékben korlátozzák az európai "nemzetekfeletti" közösség javára.
A modern államelméletre gyakorolt megtermékenyítő hatása miatt a kötet következő tanulmánya az antik állambölcseletben kiemelkedő szerepet játszó Marcus Tullius Cicero három legfontosabb művével foglalkozik. Cicero állambölcseletét a rendszerben való gondolkodás jellemzi. A közéletről szóló trilógia első művében, a De oratoréban azt vizsgálja, hogy milyen nevelés révén válhat valaki az állam ideális polgárává. A De re publicában az ideális államot, az optimus status rei publicaet elemzi és az ideális princeps civitatis, illetve moderator rei publicae tulajdonságait mutatja be. A De officiisben az államot az etika oldaláról veti alá átfogó elemzésnek. A cicerói állambölcselet tengelyét alkotó "kevert alkotmány", a mikté politeia elemzése során kiemelendő, hogy Cicero a De re publicában, ellentétben Platónnal, nem csupán az állam, a res publica filozófiai alapokon nyugvó teóriáját dolgozza ki, hanem elméletét konkrét módon alkalmazva az államot, méghozzá annak ideális formáját, az optimus status civitatist Róma, tehát a saját állama történelmi realitásában, a libera res publicában meg is találja.
Cicero állambölcseletében kiemelkedő szerepet kap a hagyományokon alapuló értékek hangsúlyozása. Ehhez szorosan kapcsolódik, nyilvánvalóan legitimációs funkcióval, Róma alapításának kiemelése. Ez azonban szükségszerű eleme a cicerói állambölcseletnek, amit magyaráz az a tény is, hogy a római politikai-állami élet gazdag fogalomtára, így például az auctoritas, a traditio, a religio, a lex egyszerűen érthetetlen az alapítás kiemelkedő, mitikus elemekkel átszőtt ismerete nélkül. A mítoszteremtést azonban feltétlenül el kell választani a történetietlen szemléletmódtól, mivel attól szerepét tekintve különbözik. Talán nem érdektelen ebben az összefüggésben a 19. század második felének liberális ideológiájára utalni, amely az államilag szervezett társadalmat a népszuverenitásra hivatkozva lényegében ugyanolyan módon kísérelte meg létrehozni, mint Cicero, aki a res publicát a res populival azonosította. Nem túlzás ezért azt állítani, hogy a római állam, pontosabban az optimus status
- 486/487 -
rei publicae a liberális politikai ideológia számára Cicero közvetítésével válhatott paradigmává. Cicero állambölcselete azonban sajátos módon éppúgy vonzza a konzervatív gondolkodókat, mint a progresszív eszmék iránt elkötelezetteket. Az előbbiek a hagyományokhoz való visszatérést tartják követendőnek a cicerói gondolatvilágban, míg az utóbbiak viszont a zsarnokság feltétlen elutasításának eszméjét hangsúlyozzák. A cicerói állambölcselet joggal szolgál egyfajta interpretatio multiplex alapjául. Annak ugyanis az elkötelezett köztársaságpártiság, a libertas hirdetése, az önkényuralom elvetése, a mikté politeia, a magántulajdon sérthetetlenségének eszméje, az arányos szociális és politikai egyenlőség tana, a természetes arisztokrácia kissé homályos ideája és a mérsékelt, felvilágosult vallási és episztemológiai szkepticizmus egyaránt részét képezi.
Az állambölcselő Cicero rendkívül nagy hatással volt az európai kontinensen éppúgy, mint az Amerikai Egyesült Államokban a modern alkotmányok megalkotóinak gondolkodására. Kétségtelenül ő volt az első olyan gondolkodó az antikvitásban, aki az államban elsősorban nem a hatalomgyakorlás eszközét látta, s képes volt a társadalommal számtalan ponton összekapcsolt állam átfogó meghatározására. Elsőként szentelt komoly figyelmet az "alkotmányos" állam gazdasági, politikai és morális elemeinek szoros összefüggéseire.
"A Római Birodalom bukása óta most először próbáljuk meg ismét egyesíteni Európát." - részlet Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének az Európai Parlamentben elmondott beszédéből. Prodinak ez az antik római birodalomra való hivatkozása továbbgondolásra késztet. Felmerül a kérdés ugyanis, hogy a Római Birodalom milyen módon és mértékben szolgálhat Európa egyesítésének alapjául. Elfogadhatjuk azt a nézetet, mely szerint a latin, a provinciális és az univerzalizmus irányába ható keresztény hagyomány hatása alatt formálódó Római Birodalom - modern fogalmat használva - egy nemzetek felett álló, a föderális állami struktúra jegyeit is magában hordozó államrendszerré vált. Augustus célja egy új típusú államrendszer kialakítása volt, amely a monarchiától éppúgy különbözik, mint az egykori városállami struktúrától. Lényeges eleme ennek a törekvésnek a provinciák autonómiájának, sőt egyes esetekben bizonyos mértékű szuverenitásának az elismerése. Ebben az Európai Unió viszonylatában ma oly sokat emlegetett szubszidiaritás elvének elemei is kimutathatók. A magánjog területén is érvényesül sok tekintetben az egyes területek önállósága. A pluralizmus számos jegyével rendelkező Római Birodalom valóban sok vonatkozásban mintául szolgálhat a strukturális változtatásra törekvő és jelentős mértékű bővülés lehetőségével is számot vető Európai Unió jövőbeli felépítésének kialakításánál.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
