A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2016 végén - 65. születésnapja alkalmából - a az utóbbi évtizedekben készült műveiből válogatott gyűjteményes kötettel kívánta meglepni az ünnepeltet. Talán azért, hogy ez minél jobban megfelelhessen az elvárásainak és ízlésének, a lehető legbölcsebb döntést hozta: a meglepetésről lemondva rábízta a válogatást.
Tóth Mihály az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomával az ügyészségen kezdett el dolgozni. Évtizedekig különböző vezetői beosztásokat töltött be, majd - mielőtt végleg "visszavonult" az elmélet, az oktatás és kutatás világába - az ezredfordulót megelőző években az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként a büntetőjogi munkát irányította. A későbbi tudományos munkásságát ismerve bátran állítható, hogy abban újra, meg újra visszaköszönnek a "munka frontján", a napi gyakorlatban megszerzett tapasztalatai. is.
A vádhatóság minden esetre láthatóan jó iskola volt a számára. Az ügyész. a büntető igazságszolgáltatás folyamatában "középen" helyezkedik el: egyaránt rálát a vádemelést megelőző nyomozásra, közreműködik a többfokú bírósági eljárásban, sőt a büntetés végrehajtása fölött is törvényességi felügyeletet gyakorol. Ismeri tehát az igazságszolgáltatást, de - minthogy közreműködik a törvények előkészítésében is - a jogalkotás gépezete sem idegen a számára. Munkája során kizárólag a tények tisztelete, a szigorúan vett szakmaiság szempontjai vezérelhetik. Ebből akkor sem engedhet, ha időnként azzal kell szembesülnie, hogy egy-egy döntése nem mindig, és nem mindenkinek nyeri el a tetszését.
A szerző számára a válogatás nem lehetett könnyű, hiszen eddig közel háromszáz tanulmánya, számos könyve, monográfiája jelent meg a bűnügyi tudományok minden területén, de ezzel a több mint félezer oldalas művel mégis elérte a bevezetésben önmaga elé kitűzött célt. Sokszínű, formai és tematikai szempontból is változatos, olvasmányos összeállítás készült. A tanulmányok, publicisztikák, alkalmi felszólalások jól reprezentálják az ezredforduló éveinek útkeresését a büntetőjogban, a jogalkotás és jogalkalmazás területén, miközben megismertetik az olvasót a szerző gondolkodásmódjával, világlátásával.
A könyv címe igen találó: a büntetőjognak több évszázados elvei, töretlenül irányadó szabályai és - ha úgy tetszik - kipróbált "hagyományai" is vannak. Ezek a könyv címében szereplő "pillérek", amelyek a büntető jogtudomány díszes építményét tartják.
Ha kikezdjük, "némileg" átalakítjuk ezeket az egymással összefüggő alapokat, avagy egyikre-másikra túl sok felesleges sallangot, terhet aggatunk, egy darabig még nem dől össze ugyan az "építmény", működik a rendszer, de az újabb és újabb rombolások hatására felborulhat a korábbi egyensúly. Ez pedig egy olyan jogterületen, ahol végső soron az emberek legalapvetőbb szabadságjogainak valamilyen szintű korlátozhatósága (is) az eldöntendő kérdés, súlyos zavarokat okozhat a társadalom életében. Olyan "értékrend" kialakulását segítheti, amely nem képes új, megbízható támaszok kialakítására, de erodálja a régieket. A korlátok ezért határt is szabhatnak a pilléreknek, de védhetik is azokat.
A gyűjteményes kötet egyik tanulsága, hogy nagyon nehéz olyan korlátokat találni és elhelyezni, amelyek kellően flexibilisek ahhoz, hogy a bűnözés változó világában alkalmazkodjanak az újabb társadalmi kihívásokhoz, ugyanakkor ellen tudjanak állni a jogalkotás "erős felindulás" szülte alaptalan és parttalan, sokszor ad-hoc igényeinek.
A szerző hét részre tagolta a válogatását, ezzel mintegy lehetőséget biztosítva az olvasónak, hogy a jogi felkészültségének, érdeklődésének megfelelő fejezetnél kezdhesse az ismerkedést, barátkozást a szerző munkáival, gondolkodásmódjával, és kedve szerint haladhasson onnan a könnyedebb, vagy éppen a nagyobb elmélyülést kívánók felé.
Az első részben az anyagi jog és a kriminológia köréből merített írások olvashatók. Aktualitásuk, sokszor az eredeti megjelenést követő 20 évvel is vitathatatlan. Ma, amikor megint a büntető jogszabályok és a kereteiket kitöltő normák sűrű változásainak tanúi vagyunk, fontosak például a szerzőnek a Btk. időbeli hatályával kapcsolatban megfogalmazott tézisei. A Btk. egyes törvényi tényállásainak megváltoztatása, illetve "átnevezése" kapcsán megállapítja például: "ha a cselekmény elkövetése és elbírálása között olyan új törvény lép hatályba, melynek újonnan megfogalmazott törvényi tényállása valamely elkövetéskori törvényi tényállás elemeit is felöleli - és a konkrét magatartás mindkét törvényi tényállás szerint minősíthető -, a cselekményt az enyhébb elbírálást lehetővé tevő törvény szerint kell megítélni."[2]
A tanulmányok között számomra a legérdekesebb az a közel hétszáz éves időutazás volt, amelyben a "változó,
- 185/186 -
és mégis örök csalás" büntetőjogi szabályozásának metamorfózisát mutatta be a szerző, eljutván a végső konklúzióig: akármennyit változtak is e bűncselekmény formái a történelem során: a lényeg ugyanaz maradt. Az emberi hiszékenység örök vámszedőivel szemben "magunkra vagyunk utalva, a csalóktól ugyanis megértést, vagy megbánást aligha remélhetünk".[3]
Az eljárásjog és a kriminalisztika területéről született tanulmányokat tartalmazó következő részben a szerző a kiemelt ügyek egyes büntetőeljárási szabályairól szóló alkotmánybírósági határozat[4] értékelése kapcsán hangsúlyozza az Alkotmánybíróság által közel tíz évvel korábban már megfogalmazott fontos elvet: "a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog, vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye."[5]
A válogatás harmadik részében az utóbbi húsz év nagy közérdeklődést kiváltó néhány bűnügyéről és az azok "elintézése" kapcsán leszűrhető tanulságokról olvashatunk, legelsőként a kilencvenes évek első politikai-politikusi hátterű ügyéről, a "Tocsik-ügy" jogi útvesztőiről,[6] amelyek megerősítik a csalás értékelése körében korábban idézett megállapításokat.
"Csalást nem csak az valósíthat meg, akinek semmilyen munka elvégzése nem áll szándékában és ténylegesen munkát nem is végez, ám mégis munkadíj címén felvett pénzzel károsít meg másokat - hangsúlyozza a szerző -, hanem az is, aki tényleges tevékenységét aránytalanul felnagyítva, annak valóságos idő- és munkaigényességét illetően téveszti meg partnerét és okoz neki kárt."[7]
Tóth Mihály a következő ismertetendő ügyben egy korábban még nem publikált előadását idézi fel. Büntetőjogi tényállások alapjául szolgáló, olyan gazdasági háttérnormákat gyűjtött csokorba, amelyeknek a megcélzott eredmény elérésére való alkalmatlansága csak az alkalmazásukkal kiváltott, többnyire eredménytelen büntetőeljárás során derült ki. "Kár, hogy ehhez olykor a rendőrség és az ügyészség alkalmatlan kidobó emberként vagy rosszabb esetben ajtónállóként asszisztált, a vádlottak pedig a »meghurcolásukra«, »koncepciós perre«, jobb esetben a bíróság által is igazolt »tévedésre« vagy »joghézagra" hivatkoztak« - állapítja meg a szerző.[8] Az állított joghézagokat tapasztaltabb, felkészültebb jogalkalmazói munkával utóbb minden esetre szigorú ítéletekkel sikerült betömni. Gyakran sajnos csak jelentős fáziskéséssel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
