Tanulmányom első részében a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény[2] 13. cikk (1) bekezdés b) pontjának gyakorlatát vizsgálva foglalkoztam az Egyezmény céljának és a gyermek érdekeinek összefüggéseivel, a gyermek visszavitelének elrendeléséhez szükséges feltételekkel, a visszavitel elrendelésének megtagadásával. Az utóbbi esetkörben a gyermek számára súlyos veszélyt jelentő vagy elviselhetetlen helyzet elemzése során kitértem azokra az esetekre, amikor a gyermeket a gondozó szülő viszi külföldre és nem kíván vagy (állítása szerint) nem tud visszatérni a gyermekkel szokásos tartózkodási helyükre.
Ebben a részben a súlyos veszély vagy elviselhetetlen helyzet eseteinek bemutatását folytatom az INCADAT[3] adatbázis alapján.
Az Egyezményben részes államok álláspontja szerint nem állt szándékukban, hogy e kivételre való hivatkozást olyan eszközként adják a visszavitelt ellenző fél kezébe, mellyel általában hivatkozhat a gyermek legfőbb érdekére. Az USA Külügyminisztériuma által kiadott elemzés szerint azonban egyértelmű példa az "elviselhetetlen helyzetre" az, amikor a szülői felügyeletet gyakorló szülő szexuálisan zaklatja a gyermeket. Ha a másik szülő azért viszi el vagy tartja vissza a gyermeket külföldön, hogy a további viktimizációt megelőzze, és a zaklató szülő kéri a visszavitelt a Konvencióra hivatkozva, akkor a bíróság megtagadhatja a visszavitelt.[4]
A jogesetekben azonban, ahol a szexuális zaklatás gyanúja felmerül, nagyon sokféle eljárást, döntést, véleményt láthatunk, az egyes tagállamok joggyakorlata eltérő. Nagy elővigyázatossággal kell ugyanis eljárniuk a bíróságoknak, amikor e gyanú felmerül, és - hasonlóan, mint az öngyilkosság veszélyénél - az alaptalan előterjesztések sem igazolhatják e hivatkozások azonnali elvetését, hanem a legkörültekintőbb eljárást kell eredményezniük.
Nincsenek a bíróságok könnyű helyzetben, hiszen az eljárás gyorsasága iránti igény és az eljárás természete szűkre szabja a bizonyítás lehetőségeit. Vajon helyesnek tekinthető-e, hogy a Hágai Egyezményt alkalmazó bíróság a visszaviteli eljárás során maga foglal állást a 13. cikk (1) bekezdés b) pontjában foglaltak fennállásáról? A szükséges bizonyítékok nincsenek feltétlen a birtokában, az időkeret is korlátozza a bizonyításban és esetenként olyan feltételekkel küldi vissza a gyermeket, mely feltételek végrehajtására nem lesz rálátása. Vagy helyesebb, ha a gyermeket visszaküldi, és a szülői felügyelet érdemében döntő bíróságnak adja át e hivatkozás értékelésének feladatát? Vagy jobb, ha hosszabb bizonyítással maga próbál a vádnak utána járni, és ha már valószínűsíthető a zaklatás, akkor megtagadja a visszavitelt - feltehetőleg elszakítva ezzel a gyermeket a megvádolt szülőtől?
Az INCADAT adatbázis kommentára négy csoportba osztotta a bírósági döntéseket.
a) A vádakat elutasították
A Wolfe v. Wolfe ügyben (I 303)[5] a 6 éves kisfiút édesanyja vitte az Egyesült Államokból Új-Zélandra 1993-ban. A visszavitelt elrendelték, mert nem voltak bizonyítékok arra, hogy az apa szexuálisan zaklatta a gyermeket, és - annak fényében, hogy milyen bizalmatlanság volt a szülők
- 34/35 -
közt, továbbá az anya akadályozta az apai kapcsolattartást - a bíróság úgy rendelkezett, hogy a gyermeket az apának kell átadni, hogy visszavigye az Egyesült Államokba.
Elrendelték a visszavitelt a Kanadában (I 426)[6] élt 7 éves kisfiú és 4 éves kislány esetében is, akit édesanyjuk 1995-ben februártól augusztusig apjukkal hagyott, mialatt a nagymamát ápolta Svájcban. Ezt követően októberben Svájcba vitte a gyerekeket, és bontópert indított az apa ellen, aki kérte a jogellenesen elvitt gyermekek visszavitelét Kanadába. A visszavitelt elrendelték, mert elvetették az anya érveit, mely szerint az apa erőszakos egyéniség, megkérdőjelezhető nevelési elvekkel, és feltehetően zaklatta is kislányát. A bíróság rámutatott, hogy az anya közvetlenül az elvitel előtt meg volt elégedve azzal, hogy a gyermekek az apa kizárólagos gondoskodásában legyenek, mialatt ő 6 hónapig Svájcban volt.
A J. M. c. H. A. ügyben (I 968)[7] Equadorban élt a gyermek, akinek jelentős fejlődésbeli lemaradásai voltak. 2004-ben szülei elváltak, és a kanadai származású anya elkezdett arra gyanakodni, hogy az apa szexuálisan bántalmazta a gyereket, ezért Kanadába vitte. A bíróság leszögezte, hogy az equadori nyomozások minden esetben elvetették a vádakat, az equadori szervek korrupcióját pedig az anya nem bizonyította. Ezekben az esetekben egyértelmű bizonyítékok álltak a bíróságok rendelkezésére arról, hogy a zaklatás nem történt meg, így nem volt okuk a visszavitel megtagadására.
b) A visszavitelt elrendelték a szokásos tartózkodási helyen való nyomozással
A N. v. N. ügyben (I 19)[8] jogellenes volt a fiúk és a kislány elvitele, és annak ellenére, hogy nagy valószínűsége volt annak, hogy az apa szexuálisan zaklatta a kislányt, a visszavitelt bizonyos feltételekkel elrendelték arra hivatkozva, hogy a sérelem - ha meg is valósul - akkor is az apával való nem felügyelt kapcsolattartás eredménye lehet, nem pedig az Ausztráliába való visszatérésé. Az ügyben az anya az apa engedélyével vitte rokonlátogatásra a gyerekeket Angliába, ahol egy specialista és a helyi szociális munkások is valószínűnek látták a szexuális zaklatást. Az angol bíróság szerint a zaklatás gyanúját az ausztrál hatóságok hivatottak kivizsgálni, mely ideje alatt a kislánynak ideiglenes védelemre van szüksége, ami azonban nem egyenlő a visszavitel elutasításával. A döntés ugyanis a visszavitelre vonatkozott, nem arra, hogy Ausztráliában együtt éljen az apával.
Svédországból vitte az apa Angliába 1998-ban 9 éves kislányát vakációzni, ahol kiderült, hogy az anya új élettársa zaklatta a kislányt, ezért az apa megtagadta a visszatérést (Re. S. ügy - I 361)[9]. Az apa felvette a kapcsolatot egyrészt a londoni szociális munkásokkal, akik videóra vették a kislány vallomását, másrészt a svéd hatóságokkal is. A visszavitelt elrendelték. Visszautasította ugyanis a bíróság, hogy a szexuális zaklatás megalapozza a 13. cikk (1) bekezdés b) pontjában foglalt kivétel alkalmazását. A svéd hatóságok gondoskodni fognak ugyanis a gyermek védelméről visszatérése esetén. A bíróság megjegyezte, hogy az anya szakított élettársával.
Elrendelték a visszavitelt két Finnországból 1996-ban elvitt 3 és 4 éves gyermekek ügyében (I 360)[10]. Az anya arra hivatkozott, hogy az apa szexuálisan zaklatta a kislányt, de a bíróság azon az állásponton volt, hogy ha a zaklatás vádja akadályát képezhetné a visszavitelnek, akkor az Egyezmény azon célja sérülne, hogy a szokásos tartózkodási hely bírósága - amely a legilletékesebb és legmegfelelőbb - vizsgálja meg a zaklatás gyanúját, a felek személyiségét, döntsön a szülői felügyelet érdemében.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
