Mint ismeretes, a közelmúltban az Európai Közösség - tagállamai után önálló szervezetként is - csatlakozott Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciához. A csatlakozásra a kereskedelmi kapcsolatok globalizálódásával járó - az EU-n belüli, valamint a harmadik országokba irányuló - személymozgásokkal tömegesen felmerülő nemzetközi magánjogi problémák kezelése végett volt szükség. Az Európai Közösség már 2002-ben kérte felvételét a Konferenciához, a kérés teljesítéséhez azonban - mivel korábban nemzetközi szervezetek nem, csupán önálló államok csatlakozhattak - módosítani kellett a Konferencia Alapszabályát.[1] Ennek megtörténtét követően az Európai Unió Tanácsa 2006 októberében határozatot hozott a csatlakozásról,[2] mely végül 2007. április 3-i hatállyal be is következett.
A csatlakozásnak a nemzetközi-európai családi jog szemszögéből nézve több pozitív következménye is lehet. Mivel a Konferenciának 67 tagja van a világ minden tájáról, valamint tevékenységében bizonyos egyezményekhez nem tagállamként csatlakozva több mint 120 állam vesz részt -
- 411/412 -
kihat a Közösség és a harmadik országok viszonyára, hiszen a jövőben a szakmai munka, illetve az egyezmények megalkotása a Közösség korábbiaknál hathatósabb részvételével történhet.
Ugyanakkor folytatódni látszik az az - igencsak lassú és hosszadalmas - folyamat, mely a Közösségen belül is a családjogi szabályok egységesítéséhez vezethet. Az Európai Közösség anyagi családi jogi normákat mindezidáig nem, vagy - csupán rendkívül szűk körben - más jogterületek bizonyos problémaköreihez kapcsolódóan hozott létre, ellenben a családi jog szempontjából releváns eljárásjogi-nemzetközi magánjogi kérdések egy részének közösségi szintű rendezése már megtörtént. A tagállami szabályok egységesítésére-harmonizálására több szempontból is szükség van: a határokon átnyúló viszonyok tömeges terjedése, a jogbiztonság fenntartása, a jogi helyzetben elfoglalt szerepek bizonytalansága - sőt, bizonyos helyzetekben történő elvesztése - is ezt indokolja.[3] A családjogi szabályok országonként komoly eltéréseket mutatnak - legfőképpen a házassági vagyonjog és a válások szabályozása terén.[4] Többen megállapítják; a távolabbi jövőben a különböző államok szabályainak eltérése nyomán keletkező problémák kiküszöbölésére a jelenleg hatályos nemzetközi magánjogi szabályokon túl valószínűleg a Közösség anyagi családjogi normáinak létrehozása, illetve a tagállami szabályok közelítése is kiemelkedő szereppel bír majd.[5] Ez annál is inkább igaz, mivel a tagállami jogrendszerek eltérő volta közvetve csorbítja az európai állampolgárság
- 412/413 -
intézményét is,[6] illetve korlátozza a személyek szabad mozgását azáltal, hogy a tartózkodási helyüket megváltoztatóknak nem biztosítja a családi kapcsolataik megítélésének kontinuitását.
Mivel az Európai Közösség a családi jog egészére nézve nem rendelkezik kompetenciával, jogforrásai e körben jórészt nemzetközi magánjogi kérdésekhez, illetve családjogon kívülálló egyéb területekhez - például a harmadik országból származók családegyesítéséhez, a nemek közti különbségtétel tilalmához, a személyek szabad mozgásához - kötődnek. A szabályozott területek differenciált jellegéből eredően természetesen a normák elsődleges jogforrási, az Európai Közösséget létrehozó szerződésben (a továbbiakban: EKSZ) fellelhető háttere is eltérő.
A jogirodalomban a családjoggal kapcsolatban legtöbbet elemzett közösségi szabályok a Közösség nemzetközi magánjogi rendeletei.[7] Ezek jogalapját az EKSZ-t módosító Amszterdami Szerződés teremtette meg, mely az Európai Unió három pillérének (Európai Közösség és Euratom, közös kül- és biztonságpolitika, bel- és igazságügyi együttműködés) tartalmát módosította; a harmadik pillér, az igazságügyi együttműködés jelentős részét az első pillér keretei közé - közösségi döntéshozatal körébe - utal-
- 413/414 -
ta és kialakította az európai igazságszolgáltatási térség koncepcióját. A módosított EKSZ 61. cikkének c) pontja kimondja, hogy "a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fokozatos létrehozatala céljából a Tanács intézkedéseket fogad el a polgári ügyekben folytatott együttműködés terén a 65. cikkben foglaltak szerint." A 65. cikk alapján a több államra kiterjedő polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén a belső piac megfelelő működéséhez szükséges mértékben elfogadásra kerülő intézkedések magukban foglalják a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerését és végrehajtását, a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségének előmozdítását, valamint a polgári eljárások megfelelő lefolytatását akadályozó tényezők kiküszöbölését, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári eljárási szabályok összeegyeztethetőségének előmozdításával.[8] Az elsődleges jogforrási háttér megteremtésének köszönhetően jelentős munka indult el az Unión belül a szükséges intézkedések megtétele érdekében; előbb a Tanács és a Bizottság hoztak létre közösen egy cselekvési tervet,[9] majd az Európai Unió állam- és kormányfői 1999-ben Tamperében általános következtetéseket fogadtak el a területre vonatkozóan (ez az úgynevezett Tampere I program),[10] végül 2002-ben megszületett egy keretprogram is a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre nézve.[11]
A jelenleg hatályos - nemzetközi magánjogi természetű - közösségi családjogi szabályok gyökerei egy 1998-as, a házassági ügyekben a joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményre
- 414/415 -
nyúlnak vissza, melyet az 1968-as, e tárgykörben készült Brüsszeli egyezményhez való hasonlósága miatt Brüsszel II-nek is szoktak nevezni.[12] A Brüsszel II egyezmény nem lépett hatályba, mivel - tematikáját átvéve - felváltotta a családjogi kérdéseket rendező 1347/2000/EK Tanácsi rendelet (régi Brüsszel II rendelet, hatályba lépett 2001. március 1-jén),[13] illetve a joghatósági és hatósági határozatok elismerésével kapcsolatos általános kérdéseket szabályozó 44/2001/EK rendelet (az úgynevezett Brüsszel I rendelet, mely 2002. március 1-től hatályos).[14] A régi Brüsszel II rendelet alapvetően a házasság felbontására, érvénytelenítésére irányuló eljárásokkal foglalkozott, a szülői felelősségre[15] vonatkozóan csak a házassági perhez kötődően tartalmazott szabályokat. Fontos volt ugyanakkor annak megteremtése, hogy "a közös elismerési és végrehajtási szabályokat a szülői felügyelettel kapcsolatos olyan esetekre is kiterjesszék, amikor a szülői felügyelettel kapcsolatos jogvita nem kapcsolódik a házassági perhez, attól függetlenül merül fel."[16] Így született a régi Brüsszel II rendeletet felváltó,[17] a házassági
- 415/416 -
ügyekre és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokról szóló 2201/2003/EK (új Brüsszel II) rendelet,[18] mely 2004. augusztus 1-től hatályos.[19]
Elnevezésének megfelelően az új Brüsszel II rendelet a jogviszonyok rendezése kapcsán két főbb részterületet ölel fel: a házassági eljárással kapcsolatos szabályokat és a szülői felelősség kérdéskörét. Utóbbi terület normái a régi Brüsszel II rendelethez képest nagyságrendekkel fajsúlyosabban, immáron a házassági eljárástól függetlenül kerültek megfogalmazásra. Házassági eljárás alatt a rendelettel összefüggésben - kimondottan csupán - a házasság felbontására, a különválásra (különélésre) és a házasság érvénytelenítésére vonatkozó eljárást kell érteni. A rendelet hatálya a szülői felelősséggel kapcsolatban kiterjed a szülői felügyeleti jog gyakorlására, átruházására, korlátozására és megszüntetésére. A rendelet nem alkalmazható apaság-anyaság megállapítására, örökbefogadásra vonatkozó határozatokra és intézkedésekre, a gyermek nevének meghatározására, tartási kötelezettségre, öröklésre, ezekre a Brüsszel I rendelet, illetve a nemzeti szabályok az alkalmazandóak. Ennek megfelelően amennyiben a gyermek megóvása érdekében jár el a bíróság, az új Brüsszel II alkalmazandó, amennyiben azonban a vagyont érintő, ám nem kimondottan a gyermek védelme céljából hozott intézkedésről van szó, arra már a Brüsszel I rendelet - mint általános közösségi norma - vonatkozik.[20]
Az új Brüsszel II rendelet mind a házassággal, mind a szülői felelősséggel kapcsolatosan az eljáró tagállami bíróságok részére cizellált általános
- 416/417 -
joghatósági szabályokat[21] állapít meg. A házasság felbontásával, különválással, vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben a felek szokásos tartózkodási helye szerinti állam bíróságainak van joghatósága, vagy - amennyiben egyikük még ott tartózkodik - azon állam bíróságainak, ahol legutóbb ilyennel rendelkeztek. Úgyszintén eljárhatnak annak az államnak a bíróságai, melyben az alperes szokásos tartózkodási helye található, illetve közös kérelem esetén a bármelyikük szokásos tartózkodási helye szerinti állam bíróságai is. A kérelmező szokásos tartózkodási helye abban az esetben releváns, ha a kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évig az illető államban tartózkodott, vagy legalább hat hónapot az illető államban tartózkodott és annak állampolgára is. A felek állampolgársága akkor vehető figyelembe, ha megegyezik: ekkor az állampolgárságuk szerinti bíróság is eljárhat. A szülői felelősségre vonatkozóan a gyermek szokásos tartózkodási helye az irányadó. Az általános joghatósági okok mellett az új Brüsszel II rendelet létrehoz különös - a gyermek korábbi tartózkodási helye szerinti, jogellenes elvitel esetén felmerülő, megállapodáson alapuló, a gyermek jelenléte szerinti - joghatósági szabályokat is.
A rendelet 21. cikkének értelmében a hatálya alá eső, valamely tagállamban hozott határozatot bármely másik tagállamban automatikusan, külön eljárás nélkül el kell ismerni, amennyiben kizáró ok nem áll fenn - utóbbi esetben a határozat nem ismerhető el. A házassági perhez kötődően kizárja az elismerést a közrendbe ütközés, valamint az a körülmény, ha az alperest az eljárás lefolytatásáról nem értesítették és a rá vonatkozó határozatot távollétében hozták. Megtagadandó az elismerés akkor is, az elismerés összeegyeztethetetlen lenne egy, az illető tagállamban hozott határozattal, esetleg egy elismerhető, másik államban ugyanazon felek között hozott határozattal. A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését meg kell tagadni a közrend védelmében, illetve ha a határozatot a határozathozatal államában az eljárási alapelvek megsértésével a gyermek meghallgatása nélkül hozták. Meg kell tagadni az elismerést abban az esetben is, ha az alperest az eljárás lefolytatásáról nem értesítették és a rá vonatkozó határozatot távollétében hozták, illetve bármely személy kérelmére, aki azt állítja, hogy a szülői felügyeletét sértő hatá-
- 417/418 -
rozat meghozatala során a meghallgatására nem adtak lehetőséget. Úgyszintén kizárja az elismerést a határozat összeegyeztethetetlensége a szülői felelősség körében később az elismerést vizsgáló államban hozott határozattal, illetve a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban hozott határozattal. Hasonló ok a gyermek elhelyezése kapcsán bizonyos eljárási szabályok be nem tartása is.
A rendelet a hatálya alá tartozó közokiratokról szólva azok határozatokkal azonos feltételekkel való elismerését és végrehajthatóvá nyilvánítását írja elő.[22] A norma a fentieken túl számos eljárási kérdést is szabályoz, ilyen például az eljárások felfüggesztésének, ügy áttételének, perfüggőség esetén követendő eljárásnak, ideiglenes intézkedésnek, végrehajtási eljárásnak a rendezése is. Megtalálhatóak benne a láthatási jogokra vonatkozó, valamint a gyermek visszavitelét elrendelő egyes határozatok szabályozása, illetve a központi hatóságok között szülői felelősségre vonatkozó ügyekben történő együttműködés szabályai is.
Az uniós jogalkotási folyamat a fent említett rendeletek meghozatalával nem ért véget: az Európai Tanács 2004 novemberében a szabadság, biztonság és jog érvényesülésének erősítése végett elfogadta a Hágai programot (más néven Tampere II programot), majd az Európai Unió Tanácsa a Bizottsággal karöltve létrehozta a program végrehajtására irányuló cselekvési tervet is.[23] A családi jog szempontjából lényeges 3.4.1. pontja szerint "a polgári jog, beleértve a családi jogot is, a polgárok mindennapjait érinti. ... E területen a fő politikai célkitűzés az, hogy az európai országok között húzódó határok ne jelentsenek többé akadályt a polgári ügyek rendezése, illetve a bírósági eljárások indítása és polgári jogi ítéletek végrehajtása terén."
A program keretében az Európai Tanács a Bizottságot több javaslat benyújtására kérte fel. A felkérés nyomán 2005-re elkészült az eltartással kapcsolatos határozatok elismerését és
- 418/419 -
végrehajtását rendező jogi eszköz tervezete,[24] az öröklési kérdésekre vonatkozó 2005-ben napvilágot látott zöld könyv,[25] a házasság során szerzett vagyonra vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségéről szóló 2006-ra összeállított zöld könyv,[26] valamint 2005-ben a válással kapcsolatos jogszabályok összeegyeztethetőségéről szóló (úgynevezett Róma III) zöld könyv[27] és 2006-ban az ehhez kapcsolódó rendelettervezet is.[28] Az e területekre vonatkozó jogi eszközöket 2010-ig kell elkészíteni. Egységes anyagi jogi szabályok kizárólag kapcsolódó intézkedésekként vezethetőek be, amennyiben azok a határozatok kölcsönös elismerése, vagy a polgári ügyekben történő együttműködés javítása érdekében szükségesek.
Noha a családjogot érintő közösségi jogalkotás egyértelműen a nemzetközi magánjoghoz kapcsolódó szabályok esetén a legaktívabb, e körben bizonyos egyéb normák is komoly relevanciával rendelkeznek, melyek elszórtan jelennek meg mind az EKSZ-ben, mind az Európai Közösség másodlagos joganyagában, jórészt a családi jogtól idegen területekhez - például alapvető jogokhoz, a szabad mozgás jogához - kötődve.
Közülük elsőként említést érdemel több - jórészt a nemi, illetőleg nemi irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen létrehozott - antidiszkriminációs rendelkezés is. A hasonló szabályok közös hátterét az EKSZ 6. cikkének általános rendelkezése adja, mely szerint az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok, az alapvető jogok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban. A 2. cikk ezen túlmenően kimondja; a Közösség feladata, hogy előmozdítsa a férfiak és nők egyenlőségét. Ehhez kapcsolódik a 141. cikk, mely szerint minden tagállam biztosítja annak lehetőségét, hogy a férfiak
- 419/420 -
és nők egyenlő, illetőleg egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak.[29] A jövőben kiemelkedő szerepe lehet az Amszterdami Szerződés által beiktatott 13. cikknek, mely szerint a Tanács intézkedéseket tehet nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron, illetve szexuális irányultságon alapuló tagállami megkülönböztetések áthidalására.
Lényeges megjegyezni, hogy az EKSZ-ben nem találhatóak szexuális orientációra vonatkozó antidiszkriminációs szabályok, ellentétben a nemi alapú hátrányos megkülönböztetéssel. A nemi identitás alapján történő diszkrimináció kiküszöbölésére az Amszterdami Szerződéssel bevezetett 13. cikk csupán lehetőséget teremt, közvetlen hatállyal azonban nem rendelkezik,[30] ráadásul e körben egyelőre - a későbbiekben ismertetett - Európai Alapjogi Charta megkülönböztetés tilalmáról szóló rendelkezései sem bírnak kötelező erővel. A vonatkozó normák hiánya meghatározta az Európai Bíróság gyakorlatát[31] is: a Grant ügyben[32] például kimondta, hogy egy vasúti társaság nem köteles ugyanazt az utazási kedvezményt megadni a homoszexuális alkalmazottak élettársai számára, mint amelyet az ellenkező nemű pároknak - házastársaknak és élettársaknak - juttat.
- 420/421 -
Ugyanebben az ügyben a Bíróság elfogadhatónak találta a házasság, az ellenkező nemű élettársak és az azonos nemű élettársak közötti - arányos - különbségtételeket is. Ezzel összefüggésben a Bíróság a D. ügyben[33] - melyben egy svéd állampolgár kapcsán először bírált el regisztrált partnerkapcsolattal összefüggő esetet - leszögezte; nem egyenértékű az azonos neműek élettársi kapcsolata az ellenkező nemű személyek házasságával, így az intézmények közötti különbségtétel nem ütközik a közösségi normákba.
Kimondottan csupán a foglalkoztatásra és munkavégzésre vonatkozóan változtatott a helyzeten a Tanács 2000/78-as irányelve,[34] mely kimondja: a Közösségen belül minden közvetlen vagy közvetett, szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést meg kell tiltani. A foglalkoztatással összefüggésben egyébiránt jópár közösségi norma született, ilyen például a férfiak és nők közötti egyenlő elbánás elvének munkajogi háttere vonatkozó a 76/207/EGK direktíva,[35] illetve a hasonló tárgyú 2006/54/EK irányelv.[36] A 76/207/EGK irányelvvel összefüggésben a Bíróság a P. kontra S. ügyben[37] leszögezte: a transznemű munkavállalókra nézve nem tartja elfogadhatónak a különbségtételt köztük és a társadalom egyéb tagjai között, mivel az a nemek közti különbségtétel tilalmába ütközik.
Fontos családjogi vonatkozással rendelkeznek a személyek szabad áramlására irányuló közösségi szabályok is. A Római Szerződés kezdetben csupán gazdaságilag aktív személyeknek - azaz munkavállalóknak, önálló
- 421/422 -
tevékenységet folytatóknak, szolgáltatást nyújtóknak - és családtagjaiknak biztosította a Közösségen belüli szabad mozgás jogát. Az idő múltával azonban ez a helyzet a közösségi jogalkotásnak és az Európai Bíróság jogfejlesztésének[38] köszönhetően fokozatosan megváltozott, majd a Maastrichti Szerződés alapvető joggá tette a mozgásszabadságot, beiktatván az EKSZ-be a 18. cikket, mely szerint az EKSZ-ben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való mozgáshoz és tartózkodáshoz.[39] Ezt követően az Amszterdami Szerződés az Európai Unió harmadik pilléréből az elsőbe emelte - a családjog korábban ismertetett eljárási-nemzetközi magánjogi normáihoz hasonlóan - a személyek szabad mozgásával, a menedékjoggal, illetve a bevándorlással kapcsolatos témaköröket, ezáltal közösségi hatáskörbe utalva azokat, megteremtve az e területekre vonatkozó közösségi normák immáron a munkavállalókon, önálló tevékenységet folytatókon, szolgáltatást nyújtókon túlmenő létrehozásának jogalapját.[40]
A személyek szabad mozgásához kapcsolódik a családtagok Közösségen belüli mozgásának joga is. Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelv[41] szerint "a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát, ha azt a szabadság és méltóság objektív feltételei mellett gyakorolják, a családtagok számára is biztosítani
- 422/423 -
kell, állampolgárságukra tekintet nélkül." A családtagok származhatnak akár harmadik országokból is, a szabad mozgás jogát számukra is biztosítani kell.[42] Családtagnak minősül ezen irányelv alkalmazásában a házastárs, a regisztrált élettárs - amennyiben a fogadó állam jogszabályai a házastárssal egyenértékűnek tekintik, az uniós polgárnak, házastársának vagy regisztrált élettársának 21. életévét be nem töltött vagy eltartott leszármazottai, illetve az uniós polgár, a polgár házastársa vagy regisztrált élettársa által eltartott egyenesági felmenői. Bizonyos körülmények - huzamosabb együttélés, szülői felügyeleti jog vagy láthatás fennállása, egyéb nyomós indok - fennállta esetén a válás, az uniós polgár házasságának érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolatának megszüntetése nem érinti a 3. országokból származó családtagok tartózkodási jogát. A családtagok tartózkodási jogaikat az uniós polgár halála esetén is megtarthatják, amennyiben a fogadó tagállamban az uniós polgár halálát megelőzően legalább egy évig mint családtagok tartózkodtak. Az uniós polgár fogadó államból való távozása vagy halála esetén az állam egy oktatási intézményébe beiratkozott gyermekek és felügyeleti jogot gyakorló szüleik a fogadó államban tartózkodhatnak a tanulmányok befejezéséig.
Hasonló, ám némiképp eltérő a harmadik országból származók családtagjainak helyzete. A családegyesítésről szóló 2003/86/EK irányelv[43] szerint a tagállamok engedélyezik a harmadik ország egy tagállamban jogszerűen tartózkodó, 1 évig vagy annál hosszabb ideig érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgár - az úgynevezett családegyesítő - családtagjainak a tartózkodását.[44] Az irányelv értelmében családtagnak minősül a családegyesítő házastársa, kiskorú gyermekei,[45] a házastárs kiskorú gyermekei. A tagállamok szabadon határozhatnak arról hogy engedélyezik-e a családegyesítést az egyenes ági felmenőkre, a felnőtt, nem
- 423/424 -
házas gyermekekre, az élettársakra, valamint poligám házasságok esetén a további házastárs kiskorú gyermekeire nézve.
A szabad mozgásra vonatkozó klasszikus szabadságok - munkaerő szabad mozgása, letelepedés szabadsága, szolgáltatások szabad áramlása - közül a letelepedés vonatkozásában fontos az EKSZ 43. cikke, mely szerint tilos valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállamban való letelepedésére vonatkozó bárminemű korlátozást hozni. Ebből kiindulva a Konstantinidis ügyben[46] a személyek névviselése kapcsán az Európai Bíróság megállapította: amennyiben egy görög vállalkozó Németországban gazdasági tevékenységét folytat és ezzel összefüggésben nevét a hivatalos szervek görög írásmódról latin betűs írásra olyan módon fordítják le, hogy azáltal a név kiejtése megváltozik - mivel a fordításból eredően kiléte a potenciális klientúrája számára nem lesz egyértelműen felismerhető - közvetve akadályozzák a letelepedéshez való szabadását, így a közösségi jogba ütközően járnak el.
A családi joghoz kapcsolódó alapjogokra figyelemmel kell lenni, mivel több szerző álláspontja alapján éppen ezek védelmének érdekében van - lenne - joga az Európai Közösségnek a családi jog területén - anyagi jogot is érintő - döntéseket hozni.[47] Hasonló normák ugyanakkor mindezidáig nem, vagy csupán rendkívül korlátozott számban születtek. Az alapjogok védelme terén - átfogó, taxatív elsődleges jogforrás hiányában - a Közösségen belül az Európai Bíróság gyakorlata kiemelkedő szereppel rendelkezik.[48] A tételes alapjogi rendszer hiányából eredő viszonylagos bizonytalanságon próbált változtatni a 2000. december 7-én kihirdetett, kötelező erővel nem bíró, a fontosabb alapvető jogokat mintegy 50 cikkben rögzítő Európai Alapjogi Charta.[49] Noha a Charta közvetlenül nem számít közösségi jogforrásnak, mégis nagy jelentőségű deklaratív dokumentum, melyre ítéletei során az Európai Bíróság is figyelemmel van. Az
- 424/425 -
Európai Alkotmány 2004-re elkészült tervezete[50] az Alkotmány II. részében helyezte volna el, így amennyiben az Alkotmány jogerőre emelkedett volna, az Alapjogi Charta is kötelező erővel rendelkezne az Európai Unió Területén. Az Európai Tanács 2007. június 21-22-én tartott ülésén úgy döntött, hogy az Alkotmány utódjának tekinthető Reformszerződés a Chartát szó szerint nem építi be, ám arra utalást tartalmaz majd és alkalmazását kötelezővé fogja tenni.[51]
A fontosabb alapvető jogok körében a Charta kimondja: mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolatait tiszteletben tartsák. A 33. cikk szerint a család jogi és szociális védelmet élvez. A házasságkötéshez és családalapításhoz való jogot a nemzeti szabályoknak mindenki részére biztosítani kell. A család és a munka összeegyeztetése érdekében mindenkinek joga van az anyasággal összefüggő elbocsátás elleni védelemre, illetve szülési és nevelési szabadságra. A szülőknek joguk van gyermekeik számára vallási, filozófiai, pedagógiai meggyőződésük szerinti nevelést biztosítani. A 21. cikk - ahogy arra korábban az antidiszkriminációs normák kapcsán már utaltam - a hátrányos megkülönböztetés körében nem csak az általános - például nemen, bőrszínen -, hanem a nemi irányultságon alapuló diszkriminációt is tiltja.
A Charta számos gyermekeket megillető alapvető jogot sorol fel, így a 24. cikkben kimondja; a gyermekeknek joguk van a védelemhez, biztonsághoz és a szabad véleménynyilvánításhoz. Véleményüket a közhatóságok és magánintézmények az őket érintő elbírálás során kötelesek figyelembe venni. Úgyszintén joguk van személyes és közvetlen kapcsolatot fenntartani szüleikkel, ez alól csak az képezhet kivételt, ha a kapcsolattartás az érdekeikkel ellenkezik. A gyermekek foglalkoztatása tilos.[52]
- 425/426 -
Áttekintve a különböző hátterű közösségi családjogi normák meghozatalának mechanizmusait, azt láthatjuk, hogy a legtöbb, e jogterületet érintő döntést konzultációs eljárás keretében fogadták el, mely során a Tanács a Bizottság - esetleg a tagállamok valamelyikének - javaslata alapján az Európai Parlament véleménynyilvánítását követően egyhangúlag határoz. Bizonyos olyan kérdéskörök kapcsán ugyanakkor, melyekre vonatkozóan nagyobb a tagállamok bizalma a Közösség intézményei iránt, a 251. cikk szerinti együttdöntési eljárás az alkalmazandó. Utóbbinak nagy előnye, hogy a Tanácsban nem szükséges egyhangúság a szabályok meghozatalához.
A családjogot érintő nemzetközi magánjogi kérdésekben - melyek az EKSZ IV. címe, a Vízumok, menekültügy, bevándorlás és a személyek mozgására vonatkozó egyéb politikák alá tartoznak - a konzultációs eljárás az általános jogszabályalkotási mechanizmus. Noha a Nizzai Szerződés több újabb területen, így például az igazságügyi együttműködés terén is bevezette az együttdöntési eljárást, a családjogi vonatkozású szabályokat a 67. cikk 5. bekezdése értelmében kivonta ezen eljárások alól, így ezekre nézve továbbra is a konzultációs döntéshozatal az alkalmazandó. Mindazonáltal a Tanács a Parlament vonatkozó észrevételeinek megtételét követően egyhangúlag kijelentheti, hogy az e cím alá tartozó egyes területekre - vagy akár az egész címre nézve, bár ilyen jellegű határozat mindezidáig még nem született - a jövőre nézve az együttdöntési eljárást kívánja alkalmazni. Ezzel a rendelkezéssel összefüggésben készült például a Bizottság azon közleménye, melyben felkéri a Tanácsot, határozzon arról, hogy a tartási kötelezettségekre nézve alkalmazható legyen az együttdöntési eljárás, és a közleményhez kapcsolt rendeletjavaslat is.[53]
A szabad mozgásra és a családegyesítési szabályokra ugyanakkor némileg eltérő szabályok vannak érvényben. A harmadik országból származók családegyesítésének szabályozása - így különösen a 2003/86 számú irányelv - a nemzetközi magánjogi normákhoz hasonlóan az EKSZ IV. címe alá tartozik, így meghozataluk az általános követelményeknek megfelelően
- 426/427 -
konzultációs eljárás keretében történt-történik. Ezzel szemben az Unió polgárainak és családtagjaiknak a Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 2004/38 sz. irányelvet az EKSZ egyéb rendelkezései - az állampolgárságon alapuló megkülönböztetést tiltó 12. cikk, a szabad mozgást biztosító 18. cikk és a munkavállalók szabad mozgásáról szóló 40. cikk - alapján együttdöntési eljárás keretében hozták meg, hasonlóan az elődjéül szolgáló, munkavállalók szabad mozgásának egyes kérdéseit rendező 1968-ban született 1612/68 számú rendelethez.[54]
Úgyszintén különbözik a diszkriminációs szabályok létrehozatalának módja is. E szabályokat különböző EKSZ-beli háttér alapján alkották meg. A maga területén központinak számító, a foglalkoztatással kapcsolatos egyenlő elbánásról szóló 2000/78-as irányelv a diszkrimináció általános tilalmáról szóló 13. cikknek megfelelően konzultációs eljárásban született. A korábbi speciális jogforrást, az 1976-os férfiak és nők munkavállalás terén történő egyenlő elbánására vonatkozó 76/207 számú irányelvet még - a 13. cikk Amszterdami Szerződés által történt beiktatását megelőzően, a közösségi hatáskör hiányának orvoslásáról szóló 308. cikknek, az úgynevezett implied power cikkelynek megfelelően - egyhangúlag fogadták el. A 2009-től utóbbi helyébe lépő 2006/54 számú irányelv már - az Amszterdami Szerződés által kibővített eljárási keretek folyományaképpen - a férfiak és nők egyenlő díjazásáról szóló 141. cikk alapján együttdöntési eljárás során került elfogadásra.
Az 1893-ban megalakult Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében mindezidáig hozzávetőleg 13 jelentősebb családjogi tárgyú egyezmény, illetve e területet érintő konvenció került elfogadásra.[55] A csatlakozó ál-
- 427/428 -
lamok száma egyezményenként változik; a fontosabb - továbbiakban ismertetett - egyezményeket többen, míg bizonyos periférikus szerepűeket kevesebben írták alá. Érdekes és régóta tartó - alapvetően örvendetes - tendencia, hogy az európai államok szerepe az Európán kívüli országok fokozódó aktivitása miatt egyre kevésbé meghatározó, ami folyamatosan növeli a Konferencia világban betöltött szerepét.[56]
A családi jog - különös tekintettel a gyermekek jogainak védelmére - a Konferenciának rögtön megalakulását követően szívügye volt, ennek megfelelően az első gyermekjogi tárgyú, a kiskorúak gyámságáról szóló egyezménye igencsak korán, már 1902-ben megszületett.[57] A második világháborút követően azonban immáron nem a gyermek gyámságának szabályozása foglalkoztatta igazán a részes államokat, inkább azon családtagok, volt családtagok jogi helyzetének rendezése volt a legégetőbb probléma, akik között országhatárok húzódnak. Az élet által felvetett kérdésekre válaszul elfogadásra került négy fontos egyezmény: A tartásra alkalmazandó jogról szóló 1956-os konvenció, a gyermektartási kötelezettség tárgyában hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958 évi hágai egyezmény, illetve a tartással kapcsolatos 1973-as egyezmények. Kanada javaslatára[58] 1980-ban kidolgozták a maga területén központi szerepű, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének magánjogi vonatkozásairól szóló 1980-as hágai egyezményt. Utóbbi súlyát jelzi, hogy ahhoz a részes államok többsége - ideértve az Európai Közösség összes tagállamát is - csatlakozott.[59] A Konferencia a nemzetközi örökbefogadások terén is jelentős sikereket könyvelhet el: előbb 1965-ben fogadtak el - ekkor még csupán három állam támogatásával - egy egyez-
- 428/429 -
ményt e területre nézve, majd 1993-ban megszületett A gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló konvenció, melyhez a tagállamok közül sokan, köztük - Görögország kivételével - az Európai Közösség tagállamai is csatlakoztak.[60] A fentieken túl nagy szerepe lehet a továbbiakban a gyermekek védelméről szóló 1996-ban elkészült egyezménynek is.
A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia egyik legtöbbet hivatkozott, a maga területén kiemelkedő nemzetközi szereppel bíró egyezménye a korábban említett, gyermekek jogellenes elviteléről szóló 1980-as konvenció. Az egyezményhez majd 80 állam csatlakozott, ezáltal - noha teljes mértékben univerzális egyezménynek nem mondható - központi szerepet tölt be a jogellenes gyermekelviteli ügyek rendezése terén.[62] Fontos jellemzője, hogy ugyan korábbi konvenciók, így például a kiskorúak védelméről szóló 1961-es egyezmény egyfajta szellemi elődjének tekinthetőek, mégis nagymértékben önálló jelleggel rendelkezik, sőt, némely esetben elsőbbséggel bír azokkal szemben.[63]
Az egyezmény kimondott célja, hogy biztosítsa a jogellenesen bármelyik szerződő államba elvitt, elrejtett gyermekek azonnali visszajutását, valamint a szülői felügyelet, illetve a láthatás jogának tényleges tiszteletben tartását. Lelke a 3. cikk, mely kimondja; a gyermek elvitele vagy el-
- 429/430 -
rejtése jogellenes, ha az sérti az azon Szerződő állam jogrendszere szerint egy személynek, intézménynek vagy bármilyen más szervnek juttatott felügyeleti jogot, amelyben a gyermeknek az elvitelét vagy elrejtését közvetlenül megelőzően tartózkodási helye volt, és ezeket a jogokat az elvitel vagy elrejtés időpontjában gyakorolták, vagy azok gyakorlásában éppen az elvitel vagy elrejtés akadályozta meg az arra jogosultat. Az egyezményt 16 éven aluli gyermekek esetén kell alkalmazni. A problémás ügyek kezelésére minden állam kijelölt egy központi hatóságot,[64] amely a hasonló ügyekben eljár. A személy, intézmény vagy szerv, aki vagy amely kérelmezi a gyermek visszavitelét, a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti, vagy bármely más szerződő állam központi hatóságához is fordulhat kérelmével.
Másik sarkalatos pontja a konvenciónak a 12. cikk, mely szerint a visszavitel elrendelése kötelező, amennyiben a jogellenes elviteltől az eljárásnak azon szerződő állam igazságügyi vagy államigazgatási szervei előtti eljárás megindításáig, ahol a gyermek van, egy évnél kevesebb idő telt el. Az illetékes szervek az eljárás megindításától számított egy év eltelte után is elrendelhetik a gyermek visszavitelét, kivéve, ha bizonyításra kerül, hogy a gyermek már beilleszkedett új környezetébe. Amennyiben a felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény, szerv a jogellenes elvitel előtt nem gyakorolta felügyeleti jogait, illetve a visszavitel a gyermeket testi-lelki károsodásnak, elviselhetetlen helyzetnek tenné ki, a megkeresett állam illetékes szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét.[65] Ha a gyermek ellenzi visszavételét és az illetékes szerv elég érettnek találja ahhoz, hogy nézeteit számításba lehessen venni, úgyszintén megtagadhatja a visszavitel elrendelését.[66]
Fontos különbséget tenni a gyermekelhelyezés érdemében hozott döntés és a jogtalan elvitelre vonatkozó határozat között. Az egyezmény alapvetően ez utóbbit szabályozza, kimondva, hogy létező visszavételre irányuló kérelem esetén annak az államnak a szervei, amelybe a gyermeket elvitték, nem dönthetnek érdemben a szülői felügyeleti joggal kapcsolatban mindaddig, amíg nem születik határozat arról, hogy a gyermeket
- 430/431 -
az egyezménynek megfelelően nem kell visszavinni.[67] Ugyanígy a láthatásra vonatkozóan sem hozhat az eljáró szerv az egyezmény alapján érdemi döntést, csupán a már meghozott döntés végrehajtását segítheti, illetve - amennyiben hasonló döntés még nem született - a láthatás érdekében gyámhatósági eljárás megindítása felől intézkedik. Egyebekben a láthatás biztosítására vagy megszervezésére irányuló kérelem a gyermek visszavétele iránt benyújtott kérelemmel megegyező módon intézhető a központi hatóságokhoz.
Amennyiben a gyermekre nézve a megkeresett államban már hoztak határozatot, illetve létezik ott elismerhető határozat, az még nem jelenti egyúttal a visszavitel automatikus megtagadását, hasonló határozat érveit csupán figyelembe lehet venni, kötelező erővel azonban az eljáró szervre nézve az új határozat meghozatala során nem bírnak.[68]
A Konferencia keretén belül 1996-ban elfogadásra került és 2002. január 1-jétől életbe is lépett a szülői felelősség és a gyermekek érdekében elrendelhető intézkedések tárgyában a joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló egyezmény, mely - noha jelenleg csupán tizenhárom államban van érvényben - a jövőben feltehetően igen nagy szereppel bír majd. Az közösség tagállamai aláírták ugyan a konvenciót, a ratifikálás azonban - néhány országgal, így Magyarországgal ellentétben - elmaradt.[70] Az egyezmény négy nagyobb részre tagolható; tartalmaz rendelkezéseket a joghatóságra, az alkalmazandó jogra, az intézkedések elismerésére és végrehajtására, illetve az államok közti nemzetközi együttműködésre vonatkozóan. A csatlakozó államok tekintetében felváltja az elődjének tekinthető gyámságról szóló 1902-es és a kiskorúak védelméről szóló 1961-es egyezményt, ugyanakkor az 1980-as gyermekelviteli egyezmény alkalmazását nem érinti. Utóbbival - tematikai elté-
- 431/432 -
résük miatt - jól kiegészítik egymást, sőt, a gyermekelviteli egyezmény bizonyos passzusai visszaköszönnek az 1996-os egyezményben is.[71] Mindazonáltal egyértelmű, hogy az 1996-os egyezmény alkalmazási köre - a szülői felelősség és a gyermek védelmét szolgáló intézkedések jellegénél fogva - szélesebb, mint a jogellenes elvitelről szóló konvencióé.[72] Az egyezmény a gyermekekre 18. évük betöltéséig alkalmazandó. Nem alkalmazható a szülő-gyermek kapcsolat megállapítására-vitatására, örökbefogadásról szóló döntésekre, gyermek nevére, nagykorúvá válásra, tartási kötelezettségekre irányuló eljárásokra, illetve némely egyéb, ehelyütt kevésbé releváns területre.
Az egyezmény alapján a csatlakozó államok vonatkozásában általános joghatósága a gyermek védelmére irányuló intézkedések meghozatala terén az 5. cikk értelmében a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti szerződő állam hatóságainak van, tekintet nélkül egyéb körülményekre, például a gyermek állampolgárságára.[73] A szokásos tartózkodási hely fogalmát az egyezmény nem határozza meg bővebben, a terminus értelmezését a csatlakozó államok eljáró bíróságaira-hatóságaira bízza.[74] Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye egy másik államra változik, az új állam hatóságainak lesz joghatósága az ügyre. A gyermek jogellenes elvitele-visszatartása esetén annak az államnak a hatóságai, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye az elvitelt megelőzően volt, mindaddig megtartják joghatóságukat, míg a gyermek más államban nem szerez tartózkodási helyet és minden felügyeleti joggal rendelkező személy, szerv, intézmény el nem fogadja az elvitelt-visszatartást. Ha a gyermek új környezetébe már beilleszkedett, ám tartózkodási helyet még nem szerzett, akkor is megmarad a joghatóságuk, ha 1 év eltelt a felügyeleti joggal rendelkező személy, szerv, intézmény a gyermek hollétéről tör-
- 432/433 -
tént tudomásszerzésétől és visszaadási kérelem nincs elbírálás alatt.[75] Speciális joghatósági szabályok alapján a 8. és 9. cikknek megfelelően az államok a gyermek állampolgársága, vagyonának fekvése, szüleinek házassági pere szerinti, illetve vele szoros kapcsolatban álló állam hatóságainak átadhatják az ügyet, amennyiben azokat alkalmasabbnak látják a szükséges döntés meghozatalára. Amennyiben az egyik szerződő állam hatóságai a házasság felbontásáról, érvénytelenítéséről, a felek különválasztásáról döntenek, bizonyos körülmények fennforgása esetén a gyermek személyének vagy vagyonának megóvására irányuló intézkedéseket is hozhatnak - e joghatóság a többi állam joghatóságával párhuzamosan létezik, azokkal nem konkurál. Amennyiben sürgős intézkedés meghozatalára van szükség, azon állam hatóságai is rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek vagy a gyermek vagyona található.[76] Nem sürgős esetben e hatóságok - egyéb joghatósági ok fennforgásának hiányában - a gyermek védelme érdekében csupán az államuk területére korlátozódó ideiglenes intézkedéseket hozhatnak.
Az alkalmazandó jogról szólva az eljárásra, szülői felelősség keletkezésére-megszűnésére, illetve a szülői felelősség gyakorlására alkalmazandó jogot külön-külön kezeli a konvenció. Eljárásaikra a szerződő államok hatóságai a 15. cikknek megfelelően a saját jogukat alkalmazzák, kivételesen azonban - az 1961-es egyezménytől némileg eltérve - a gyermek érdekében figyelembe vehetik annak az államnak a szabályait, amellyel a gyermek szoros kapcsolatban áll.[77] Amennyiben a gyermek tartózkodási helye új államba kerül át, az új állam joga lesz az alkalmazandó a korábbi államban hozott intézkedések alkalmazására nézve. A szülői felelősség keletkezésére és megszűnésére - bizonyos kivételek mellett - a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogát kell alkalmazni.
- 433/434 -
Hasonló a helyzet a szülői felelősség gyakorlására alkalmazandó jog tekintetében is.
Az elismerés és végrehajtás körében az egyezmény kimondja: a szerződő államok hatóságai által hozott intézkedéseket az összes többi szerződő államban el kell ismerni. A 23. cikk szerint elismerés megtagadható, ha az intézkedést nem az egyezmény szerint joghatósággal rendelkező hatóság hozta, az intézkedés meghozatala során a gyermek meghallgatását a határozathozatal államának előírásai ellenére nem tették lehetővé,[78] illetve a szülő felelősségét érintő határozat esetén a szülő - magát szülőnek állító személy - meghallgatását nem biztosították. Egyéb megtagadási ok lehet a közrend védelme, vagy ha az intézkedés összeegyeztethetetlen a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti nem részes államban hozott későbbi, az elismerés követelményeinek megfelelő intézkedéssel. Utolsó megtagadási okként szerepel bizonyos, a gyermek elhelyezésével kapcsolatos aktusok elmaradása is.
A fentieken túlmenően az egyezmény rendelkezik az államok közti kölcsönös együttműködésről-segítségnyújtásról, illetve az eljáró hatóságok közötti kommunikációról, jogi háttérre, konkrét ügyre vonatkozó tájékoztatásról is. Az egyezmény 29. cikke kötelezi az államokat, hogy egy-egy központi hatóságot jelöljenek ki az egyezményből eredő feladatok ellátására.[79] Az egyezmény alapján kibocsátott és továbbított okiratok mentesülnek a hitelesítés és más hasonló formális követelmények alól.
Az 1980-as és 1996-os egyezmény szabályai alapvetően mind egymással, mind az Európai Közösség normáival - így különösen az új Brüsszel II rendelettel - koherensek, alapvető ellentmondás nincsen köztük. A harmonizált jellegen túl a normák ki is egészítik egymást; ennek megfelelően, noha a Közösségen belül fölmerült például a gyermekek jogellenes elvitelére vonatkozó szabályok meghozatalának esetleges szükségessége,
- 434/435 -
arra - az 1980-as egyezmény sikerességére, nemzetközi elfogadottságára tekintettel - soha nem került sor.[80]
Az 1980-as gyermekelviteli egyezmény 36. cikke szerint "az egyezmény nem zárja ki, hogy a gyermek visszavitelét akadályozó megszorítások csökkentése végett két vagy több szerződő állam egymás között megállapodjék az egyezmény olyan rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásában, amelyek ilyen megszorításokkal járhatnak." Ennek a rendelkezésnek ad teret az új Brüsszel II rendelet 60. cikke, mely szerint a tagállamok közötti kapcsolatokban a rendelet elsőbbséget élvez a kiskorúak védelméről szóló 1961-es és az 1980-as hágai egyezményekkel szemben. A rendelet több helyen is utal az 1980-as egyezményre; a legfontosabbak e körben a konvenció normáit kiegészítő, a gyermekek visszavitelének 11. cikkbeli szabályai. Ezek alapján bizonyos esetekben némiképp módosul a konvenció alapján elrendelhető gyermekvisszavitel problematikus kivételi rendszerének alkalmazása: a rendelet 11. cikkének 2. bekezdése értelmében a gyermekkel kapcsolatos eljárások során a gyermeknek lehetőséget kell biztosítani a meghallgatásra, kivéve, ha ez életkora vagy érettségi szintje miatt nem célszerű. A visszaviteli kérelem nem utasítható vissza anélkül, hogy a kérelmező személy meghallgatását biztosították volna. Hasonló eltérést állapít meg az egyezménytől a 11. cikk 4. bekezdése, mely szerint a bíróság nem utasíthatja vissza a gyermek visszavételére irányuló kérelmet a gyermek esetleges testi vagy lelki károsodására hivatkozva, amennyiben megfelelő intézkedések hoztak a gyermek védelmére vonatkozóan. Kiegészítő rendelkezés a fentieken túl még a 11. cikk 6. bekezdése, mely szerint a visszaviteli kérelem elutasítása esetén az erről szóló végzést és a vonatkozó okiratokat annak tagállamnak a joghatósággal rendelkező hatóságaihoz haladéktalanul el kell juttatni, melyben a gyermek korábban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.
Az 1980-as egyezményhez képest némiképp eltérő az 1996-os egyezmény Közösségen belüli helyzete. A konvenció tartalmaz az Amszterdami Szerződés óta közösségi,[81] illetve tagállami hatáskörbe eső normákat is. Meghozatalakor a Közösség nemzetközi szervezetként még nem csatlakozhatott a Konferenciához, illetve annak egyezményeihez, ám az egyezmény létrejöttét és széleskörű ratifikációját kiemelkedően fontosnak ta-
- 435/436 -
lálta. Ezért a Tanács 2002. december 19-én döntést hozott arról, hogy a tagállamok együttesen, saját hatáskörükben és - mivel az Európai Közösség bizonyos, az akkor hatályos régi Brüsszel II rendelet körébe eső kérdésekre nézve kizárólagos külső hatáskörrel rendelkezett[82] - a Közösség hatáskörében is eljárva aláírják-aláírhatják a konvenciót.[83] Az aláírás a tagállamok részéről 2003. április 3-án megtörtént. Ezt követően a Tanács 2003. június 17-én előterjesztette az egyezmény közös ratifikálásáról szóló javaslatát.[84] A javaslatot azonban mind a mai napig nem fogadták el, így az egyezmény az Európai Közösség területének jelentős részén nem is lépett életbe.[85] A késlekedés oka Nagy Britannia és Spanyolország Gibraltár helyzetével kapcsolatos vitája. Gibraltár jelenleg Nagy-Britannia fennhatósága alá tartozik, ám Spanyolország igényt tart a területre - ha máshogyan nem, hát a britekkel történő közös kormányzás formájában -, még úgy is, hogy a helyi lakosok többször is kinyilvánították kívánságukat, mely szerint továbbra is az angol koronához kívánnak tartozni. Mindaddig, amíg az - immár háromszáz éve tartó - vita nem rendeződik, Spanyol-
- 436/437 -
ország nem hajlandó semmilyen olyan nemzetközi egyezmény elfogadását támogatni,[86] amely Gibraltár státuszát bármilyen módon érintheti - különösen olyat nem, amely a helyi hatóságok jogköreivel is kapcsolatos, mint például az 1996-os hágai egyezmény.[87]
Az 1996-os egyezmény megalkotásakor az Európai Közösségnek kiemelkedően fontos volt annak fenntartása, hogy tagállamai körében önálló, az 1996-os egyezmény alkalmazási körét is lefedő szabályokkal rendelkezhessen. Ennek megfelelően a konvenció 52. cikke leszögezi, hogy "az egyezmény nem érinti annak lehetőségét, hogy egy vagy több szerződő állam olyan megállapodást kössön, amely az ilyen megállapodásban részes államokban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező gyermek tekintetében az ezen egyezmény által szabályozott ügyekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz." Ez vonatkozik a Közösség által elfogadott jogszabályokra is. Ezzel összhangban az új Brüsszel II rendelet a 61. cikkben kimondja: az egyezményhez való viszonyt illetően a rendeletet kell alkalmazni, amennyiben az érintett gyermek valamely tagállam területén rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, valamint a valamely tagállam hatósága által hozott határozatok egy másik tagállam területén történő elismerésére és végrehajtására vonatkozóan is - függetlenül a gyermek szokásos tartózkodási helyétől.
A rendelet joghatósággal kapcsolatos rendelkezései alapvető kérdésekben nem mondanak ellent az egyezmény normáinak - így a rendeletben is a gyermek szokásos tartózkodási helye releváns az általános joghatóság meghatározása szempontjából, a jogellenes elvitelhez fűződő joghatóság rendezése is azonos, valamint megegyezik az ügy áttételének rendszere
- 437/438 -
is.[88] Szabályozásbeli különbségek természetesen akadnak - például a gyermek jelenléte szerinti joghatóság körében. A normák közötti "munkamegosztásra" utal az a tény is, hogy a közösségi szabályok az alkalmazandó jogról - ellentétben az 1996-os egyezménnyel - nem rendelkeznek. Jelentős eltérések a két szabály között - a fent említett a 61. cikkből eredően - a határozatok elismerésével kapcsolatos rendelkezésekből adódnak, mivel a rendelet 21. cikke alapján a valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül el kell ismerni. E körben tehát az elismerésnek az egyezmény - korábban ismertetett - 23. cikke alapján történő megtagadása helyett a Közösség tagállamai között a rendelet - korábban úgyszintén ismertetett - 22. és 23. cikkében rögzített megtagadási okokat kell alkalmazni. Utóbbiakba beépítették az 1996-os egyezmény megtagadási okainak jelentős részét és kiegészítették azokat bizonyos egyéb rendelkezésekkel. Fontos különbség, hogy a hágai egyezmény a - szó jelentéséből eredően mérlegelést lehetővé tevő - "megtagadható" terminust használja, míg a közösségi rendelet - kötelező erejű - "kizáró okokról" beszél, melyek fennállta esetén a határozat nem ismerhető el.
A fenti normákon túlmenően természetesen az Európai Közösség és a Hágai Konferencia keretében létrejött szabályok több esetben is összekapcsolódhatnak, sőt, a Közösség jogszabályalkotása során nemcsak a meglévő, hanem az épp készülő hágai egyezményekre is figyelemmel van.[89]
Áttekintvén a Közösség családjogi normáit, láthatjuk, hogy azok alapvetően bizonyos részterületekre fókuszálnak, egységes, a jogviszonyok tágabb körét felölelő szabályok csupán elvétve fordulnak elő. Noha a jogtudomány művelői közül jópáran a közösségi nemzetközi magánjogi normák számának rohamos növekedését prognosztizálják, egyelőre a családjogi viszonyokra nézve gyökeres változás nem, csupán folyamatos, viszonylag lassú fejlődés következett be. A kollíziós szabályokon túlmenően
- 438/439 -
a Közösség a családjogra vonatkozó anyagi jogi normák meghozatalát - az ellentétes jogtudományi álláspontokkal nem törődve - lehetőség szerint próbálja elkerülni. E körben problematikus a tagállami-közösségi hatáskörök megoszlása is, hiszen bizonyos területekre nézve a Közösségnek nincsen hatásköre. Noha a Hágai Nemzetközi Konferencia szabályainak egy részét sikerült beépíteni a közösségi joganyagba, ez csupán az első lépcsőfok lehet a - viszonylag - egységes közösségi családjogi szabályok megteremtése felé.
* * *
by Czigler Dezső Tamás
In the first part of the study the author gives an overview about the existing-fragmented-Family Law regime of the European Union (European Community), with especial regard to the connection between Family Law and International Private Law, anti-discrimination rules, free movement of persons, and the Charter of Fundamental Rights. Since the European Union acceded to the Hague Conference on Private International Law on 3 April 2007, in the second part of the paper some main conventions of the Hague Conference-the Convention of 25 October 1980 on the Civil Aspects of International Child Abduction and the Convention of 19 October 1996 on Jurisdiction, Applicable Law, Recognition, Enforcement and Co-operation in respect of Parental Responsibility and Measures for the Protection of Children law-are presented. Finally, the study discusses the coherency between the Family Law rules of the Union and the agreements of the Hague Conference.■
- 439 -
JEGYZETEK
[1] A módosítással beillesztettek egy új, 2/a cikket, melyben lehetővé teszik regionális gazdasági integrációjú szervezetek (Regional Economic Integration Organization) csatlakozását. Hasonló szervezeteket érintő kérelem esetén a szervezet hatáskörét a csatlakozási kérelemben pontosan körül kell határolni, annak a későbbiekben bekövetkező változását a Konferencia felé jelezni kell. A csatlakozó szervezet tagállamai - a szubszidiaritás elvének megfelelően - a szervezet hatáskörébe nem eső területekre nézve továbbra is rendelkeznek kompetenciával. A változtatásokat 2005 júliusában végrehajtották, majd a 2006-os év végére a tagállamok kétharmadának jóváhagyását is megkapták, így azok 2007. január 1-től hatályosak.
[2] Ld.: A Tanács 2006/719/EK határozata (2006. október 5.) a Közösségnek a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferenciához való csatlakozásáról. HL L 297., 2006. 10. 26., 1-14.
[3] A főbb problémák kiemelésére, a családjog egységesítése-harmonizálása ellen és mellett felhozható érvekre nézve ld. DETHLOFF, N.: Arguments for and against unification and harmonization of Family Law in Europe. In: Perspectives for the unification and harmonization on Family law in Europe (szerk.: Boele-Woelki, K.). Published by the Organising Comittee of the Comission on European Family law, Intersentia, Antwerpen-Oxford-New York, 2003; PINTENS, W.: Rechtsvereinheitlichung und Rechtsangleichung im Familienrecht - Eine Rolle für die Europäische Union? In: Zeitschrift für das Europäisches Privatrecht, 6. Jahrgang, 1998, 670.
[4] Több összehasonlító jellegű tanulmány is megjelent például a válásokra vonatkozó szabályok különbségeinek-azonosságainak áttekintésére, jórészt az Európai Családjogi Bizottság Principles of European Family Law regarding divorce and maintenance in former spouses elnevezésű, az európai államok válásokra vonatkozó alapvetéseit tartalmazó gyűjteményével (ld.: http://www2.law.uu.nl/priv/cefl) kapcsolatosan ld.: SZEIBERT O.: Európai családi jog - Nemzeti referátumok. Családi Jog, 2005. június; European family law in action, Volume I: Grounds for divorce (szerk.: Boele-Woelki, K.). Intersentia, Antwerpen-Oxford-New York, 2003; korábbi kutatásokra nézve: Conditions legales du divorce - Les documents de travail du Service des Affaires Europeenes - Série Legislation Comparee. SENAT, Paris, 1996.
[5] Ld.: BOELE-WOELKI, K.: The principles of Family Law: its aims and prospects. Utrecht Law Review, Vol. 1. (2005) Nr. 2 (December), 161.
[6] BOELE-WOELKI: The principles... i. m. 161.
[7] A hazai jogtudomány is sokat foglalkozott az Európai Közösség családjogra vonatkozó nemzetközi magánjogi normáival, azokat több oldalról is körbejárva alapos tanulmányok születtek, ld.: BICSKEI B.: A házassági perek közösségi jogi szabályai. Európai Tükör, X. évf. (2005) 12. szám; HARSÁGI V.: A házassági ügyekben, valamint a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban hozott határozatok elismerése az Európai Unióban. Magyar Jog, 2006. 3.; HARSÁGI V.: Az ún. szülői felelősséggel kapcsolatos eljárások európai joghatósági rendszere. Családi jog, 2006/szeptember; SZEIBERT O.: Az Európai Unió jogalkotása a családjog területén. Európai Jog, ötödik évf. (2005) 6. szám; SZEIBERT O.: Úton az európai családjog felé. Családi Jog, 2003/december; WOPERA ZS.: A családjogi ügyekben való igazságügyi együttműködés tendenciái az Európai Unióban. Családi jog, 2004/szeptember; WOPERA ZS.: A Tanács 2201/2003/EK rendelete házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Polgári eljárásjogi szabályok az európai unió jogában (szerk.: WOPERA ZS.). Complex, Budapest, 2006.
[8] Ezen cikkek - mint az EKSZ Vízumok, menekültügy, bevándorlás és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikák címet viselő IV. címének rendelkezései -, valamint az e cikkek alapján hozott jogszabályok nem alkalmazhatóak Dániára, illetve csupán bizonyos feltételek mellett alkalmazhatóak az Egyesült Királyságra és Írországra. Vö.: EKSZ 69. cikk; Amszterdami Szerződés - Jegyzőkönyv az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről; Amszterdami Szerződés - Jegyzőkönyv Dánia helyzetéről.
[9] Action Plan of the Council and the Commission on how best to implement the provisions of the Treaty of Amsterdam on an area of freedom, security and justice - OJ C 19., 1999. 01. 23., 1-15. A tervet az elfogadást követően az Európai Tanács is megerősítette.
[10] A dokumentum szövegére nézve ld. az Európai Tanács honlapját; Presidency Conclusions - Tampere European Council - 15-16 October. http://europa.eu/european_council/conclusions/index_en.htm.
[11] A Tanács 743/2002/EK rendelete (2002. április 25.) a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés végrehajtását előmozdító tevékenységek általános közösségi keretszabályozásának létrehozásáról. HL L 115., 2002. 05. 01., 1-5.
[12] Council Act of 28 May 1998 drawing up the Convention on Jurisdition and Recognition and Enforcement of Judgements in Matrimonial Matters. OJ C 221., 1998. 07. 16., 1-18. Az egyezmény Alegría Borrás, a Barcelonai Egyetem nemzetközi magánjoggal foglalkozó professzora által elkészített magyarázata (az ún. "Borrás jelentés"). Explanatory Report of the Convention on Jurisdition and his Recognition and Enforcement of Judgements in Matrimonial matters. OJ C 221., 1998. 07. 16., 27-65.
[13] A Tanács 1347/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 160., 2000. 06. 30., 19-36.
[14] A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 12., 2001. 01. 16., 1-23.
[15] Az Európai Közösség rendeletei a hazai jogban elfogadott és az új Polgári Törvénykönyv tervezetében - ld.: http://irm.gov.hu/?mi=1&katid=193&id=217&cikkid=3316 - is megtartani kívánt szülői felügyelet terminus technikus helyett a nemzetközi dokumentumokban - így a későbbiek folyamán általam ismertetett hágai egyezmények is - egyre inkább a szülői felelősség kifejezést használják. Szülői felelősség alatt az új Brüsszel II rendelet egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelességet ért, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján gyakorol (2. cikk 7. pontja). "Felügyeleti jog alatt a rendelet a gyermek gondozásával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket érti, külön említve a gyermek tartózkodási helyének a meghatározásának a jogát." SZEIBERT: Az Európai... i. m. 34. Hasonlóan eltérő értelemben használja a rendelet a gyermekelhelyezés kifejezést is, mint a szülőkön kívülálló, esetleg intézeti nevelésbe vétel esetén fennálló fogalmat.
[16] WOPERA: A családjogi... i. m. 8.
[17] Az új Brüsszel II rendelet lényegében Franciaország a régi Brüsszel II módosítására, bővítésére irányuló kezdeményezése alapján született meg. Initiative of the French Republic with a view to adopting a Council Regulation on the mutual enforcement of judgments on rights of access to children, OJ C 234., 2000. 08. 15., 7-11.
[18] A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 338., 2003. 12. 23., 1-30. A rendeletet a nemzetközi szakirodalom Brüsszel IIa-nak vagy Brüsszel IIbis-nek is szokta hívni, jelen tanulmány ugyanakkor didaktikai okokból az új Brüsszel II elnevezést használja.
[19] Az új Brüsszel II és a régi Brüsszel II közös és eltérő vonásaira, a fontosabb változtatásokra nézve ld.: MCELEAVY, P.: I. Brussels II bis: Matrimonial Matters, Parental Responsibility, Child Abduction and Mutual Recognition. International and Comparative Law Quarterly, Volume 53 (2004) Part 2, 503-512.; MCELEAVY, P.: The Brussels II Regulation: How the European Community has moved into Family Law. International and Comparative Law Quarterly, Volume 51 (2002) Part 4, 883-908.
[20] Pl.: SZEIBERT: Az Európai... i. m. 36.
[21] Noha részletes joghatósági szabályok találhatók benne, az alkalmazandó jogra nézve a rendelet nem ad támpontot. A családi jogi viszonyokra alkalmazandó jogot a legújabb, alkalmazandó joggal foglalkozó közösségi norma sem határozza meg. Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.). HL L 199., 2007. 07. 31., 40-49. 1. cikk.
[22] Vö.: HARSÁGI V.: A külföldi okiratok joghatását érintő szabályozás az Európai Unió egyes dokumentumaiban. Európai Jog, ötödik évf. (2005) 1. sz. 40.
[23] Hágai program: a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erősítése az Európai Unióban. HL C 53., 2005. 03. 03., 1-14. A Tanács és a Bizottság cselekvési terve az Európai Unióban a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése megerősítéséről szóló hágai program végrehajtásáról. HL C 198., 2005. 08. 12., 1-22. A program által kijelölt tíz prioritásra, a stratégiai célkitűzésekre és intézkedésekre nézve ld. még: A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek - A Hágai Program: Tíz prioritás a következő öt évre - Partnerség Európának a szabadság, biztonság és jog területén való megújulásáért. COM(2005) 184 végleges.
[24] Javaslat - A Tanács rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről. COM(2005) 649 végleges.
[25] Zöld könyv - Öröklés és végrendelet. COM(2005) 65 végleges.
[26] Zöld könyv a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról, különös tekintettel a joghatóságra és a kölcsönös elismerésre. COM(2006) 400 végleges.
[27] Zöld könyv a házasság felbontására vonatkozó ügyekben alkalmazandó jogról és joghatóságról. COM(2005) 82 végleges. A Róma III létrehozásának hátteréről ld.: SZEIBERT: Az Európai... i. m. 37.
[28] Javaslat - A Tanács rendelete a 2201/2003/EK rendeletnek a joghatóság tekintetében történő módosításáról és a házassági ügyekben alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok bevezetéséről. COM(2006) 399 végleges.
[29] A cikk bizonyos feltételek megléte esetén közvetlen hatállyal rendelkezik, erre nézve ld. a Defrenne ügyet: ECJ April 8, 1976. Gabrielle Defrenne v Société anonyme belge de navigation aérienne Sabena. Case 149/77. ECR 1976, 1365.
[30] A jogi környezeten az sem változtat, hogy a Közösség több nem kötelező erejű normát is elfogadott a szexuális orientáltságon alapú diszkrimináció ellen, egyet épp a közelmúltban, ld.: European Parliament resolution of 26 April 2007 on homophobia in Europe (http://www.europarl.europa.eu/search/ta/perform.do?query=Homophobia&language=E#); Az Európai Parlament és a Tanács 771/2006/EK határozata (2006. május 17.) az Esélyegyenlőség mindenki számára európai évről (2007) - az igazságos társadalom irányában. HL L 146., 2006. 05. 31., 1-7.
[31] A fontosabb Európai Bírósági ügyek leírását ld. bővebben: PINTENS, W.: Europeanisation of Family Law. Pespectives... i. m. 20.; PINTENS, W.: Von Konstantinidis bis Grant. Europa und das Familienrecht. In: Zeitschrift für das Europäisches Privatrecht, 6. Jahrgang, (1998) 843.; BASEDOW, J.: Konstantinidis v. Bangemann - Oder die Familie im Europäischen Gemeinschaft. Zeitschrift für das Europäisches Privatrecht, 2. Jahrgang (1994) 197.; BOGDAN, M.: Registered partnerships and EC Law. In: Legal recognition of same-sex couples in Europe (szerk.: Boele-Woelki, K.). Intersentia, Antwerpen-Oxford, 2003. 169-176.; FORDER, C.: The anti-discrimination principle as an instrument of change in family law. In: Netherlands International Law Review, Vol. XLV. (1998) No. 1, 29-64. KIRÁLY M.: A személyek szabad mozgásától a transzszexuálisok "házasságáig" és a nemzetközi magánjogig. A család és az európai belső piac joga. In: ELTE Acta, 41. köt. (2005) 183-205.
[32] ECJ December 17, 1998. Jaqueline Grant v South-West Trains Ltd., Case C-249/96. ECR 1998, I-621.
[33] ECJ May 31, 2001. D and Kingdom of Sweden v Council of the European Union. Joined cases C-122/99 P and C-125/99. ECR 2001, I-4319.
[34] A Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról. HL L 303., 2000. 12. 02., 16-22.
[35] A Tanács 76/207/EGK irányelve (1976. február 9.) a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról. HL L 39., 1976. 02. 14., 40-42.
[36] Az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5.) a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról. HL L 204., 2006. 07. 26., 23-36. A 2006/54/EK irányelv 2006. augusztus 15-től hatályos, ám a 76/207/EGK irányelvet csupán 2009. augusztus 15-től helyezi hatályon kívül.
[37] ECJ April 30, 1996. P v S and Cornwall County Council. Case C-13/94. ECR 1996, I-2143.
[38] A korábbi érvrendszerre nézve vö. a Reed üggyel, melyben Reed kisasszony, egy munkanélküli angol állampolgár kívánt Hollandiában élő, úgyszintén britt állampolgár élettársánál tartózkodni. A Bíróság - mivel a szabad mozgás ez időben a tagállamok állampolgárainak nem volt korlátlanul biztosított a Közösség területén - a tartózkodást a jelenleg alkalmazandónál jóval bonyolultabb indoklással találta elfogadhatónak, ld.: ECJ April 17, 1986. State of the Netherlands v Ann Florence Reed. Case 59/85. ECR 1986, 1283.
[39] A rendelkezés szellemi hátterét a korábban már említett, az állampolgárságon alapuló megkülönböztetés tilalmáról szóló diszkriminációs szabályok alkotják.
[40] E ponton kapcsolódik az európai igazságszolgáltatási térség, mint a szabadság, biztonság, igazság terrénumának koncepciója, illetve a Tampere I és a Hágai program a szabad mozgás jogához, hiszen előbbiek alapvetésként tartalmazzák a Közösségen belül a személyek szabad áramlásának biztosítását és az azzal összefüggő korlátozások teljes eltörlését.
[41] Az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről. HL L 158., 2004. 04. 30., 77-123.
[42] Mivel a szabad mozgás joga az Európai Unió polgárai számára az Unió területén biztosított akár házastársak, akár nem, az irányelv által biztosított védelem értelemszerűen a harmadik országból származó családtagokra vonatkozik.
[43] A Tanács 2003/86/EK irányelve (2003. szeptember 22.) a családegyesítési jogról. HL L 251., 2003. 10. 3., 12-18.
[44] Az irányelv a Közösség területén illegálisan tartózkodó családegyesítőkre nem vonatkozik, az ő helyzetük több államban is kérdéses és komoly vitákat vált ki, ld. például az illegálisan Franciaországban tartózkodó bevándorló szülők gyermekeinek problematikáját.
[45] Az irányelv kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseinek közösségi normákkal és alapvető jogokkal való viszonyára nézve ld.: ECJ June 26, 2006. European Parliament v Council of the European Union. Case C-540/03. OJ C 190., 2006. 08. 12., 1-2.
[46] ECJ March 30, 1993. Christos Konstantinidis v Stadt Altensteig. Case C-168/91. ECR 1993, I-1191.
[47] BASEDOW: Konstantinidis... i. m. 198.
[48] A fontosabb, alapjogok jellegét értelmező jogesetekre nézve ld.: HORVÁTHY B.: Az Európai Alapjogi Charta státusza és a magyar Alkotmány alapjogi felfogása. In: EU-tanulmányok. I. kötet (szerk.: Inotai A.). Nemzeti Fejlesztési Hivatal, Budapest, 2004.
[49] Charter of fundamental rights of the European Union. OJ C 364., 2000. 12. 18., 1.
[50] Szerződés Európai Alkotmány létrehozásáról. HL C 310., 2004. 12. 16., 1.
[51] Speciális lesz a helyzete Lengyelországnak és az Egyesült Királyságnak, előbbi egyoldalú nyilatkozatban fenntartotta magának a jogot, hogy a közmorálra, családjogra, emberi méltóságra vonatkozó rendelkezéseket hozzon, utóbbi pedig teljesen kimarad a Charta alkalmazása alól, ld.: Az Európai Tanács brüsszeli ülése - 2007. június 21-22. - Elnökségi következtetések. Http://europa.eu/european_council/conclusions/index_en.htm, 25.
[52] A Charta ilyen irányú rendelkezései tükrözik a Közösség e körben kifejtett erőfeszítéseit. A gyermekmunka tilalmára vonatkozóan ld. még.: A Tanács 94/33/EK irányelve (1994. június 22.) a fiatal személyek munkahelyi védelméről. HL L 216., 1994. 08. 20., 12-20.
[53] A Bizottság Közleménye a Tanácsnak a Tanácsnak az Európai Közösséget létrehozó szerződés 251. cikkének a Szerződés 65. cikke alapján tartási kötelezettség tárgyában hozott intézkedésekre való alkalmazandóvá tételére való felkéréséről. Com(2005) 648 végleges. Javaslat a Tanács rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről. COM(2005) 649 végleges.
[54] A Tanács 1612/68/EGK rendelete (1968. október 15.) a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról. HL L 257., 1968. 10. 19., 2-12.
[55] Magyarországon ezek közül négy fontosabb van hatályban: A gyermektartási kötelezettség tárgyában hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958 évi hágai egyezmény (kihirdette: 1965. évi 7. törvényerejű rendelet); A gyermekek jogellenes külföldre vitelének magánjogi vonatkozásairól szóló 1980-as hágai egyezmény (kihirdette: 1986. évi 14. törvényerejű rendelet); A gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló 1993-as hágai egyezmény (kihirdette: 2005. évi LXX. törvény); A szülői felelősség és a gyermekek érdekében elrendelhető intézkedések tárgyában a joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996-os hágai egyezmény (kihirdette: 2005. évi CXL. törvény).
[56] Az 1997-es statisztikákra nézve ld.: MCLEAN, D.: Perspectives on universal ratification. In: Globalization of child law-The role of the Hague Convention (szerk.: Detrick, S.- Vlaardingerbroek, P.). Martinus Nijhoff Publishers-Kluwer Law International, The Hague-London-Boston, 1999. 79-80.
[57] Az egyezményhez az Osztrák-Magyar Monarchia az elsők között csatlakozott, később Magyarország 1973-ban felmondta.
[58] Kanadát az a tény is motiválta, hogy a hetvenes évek elejétől kezdődően jelentősen megnőtt az Egyesült Államok és Kanada között lezajlott jogellenes gyermekelvitelek száma.
[59] Az Európai Közösségen belül a hágai egyezmények közül hasonló elfogadottsággal csupán a közokiratok elismerését szabályozó 1961-es egyezmény rendelkezik. A különböző egyezmények elfogadottságára nézve ld.: Simplified charts for signatures and ratifications. Http://www.hcch.net/index_en.php?act=text.display&tid=25.
[60] Az egyezmény a hatvanas végétől folyamatosan növekvő számú nemzetközi örökbefogadásokat kívánja keretek közé szorítani. Hasonló örökbefogadások esetén a gyermek sokszor egészen új geográfiai és társadalmi körülmények közé kerül, ami bizonyos esetekben jelentősen árthat a fejlődésének.
[61] Magyarországi kihirdetésére nézve ld.: 55. lj.
[62] A legtöbb megoldatlan probléma napjainkban az egyezményhez nem csatlakozott, illetve az európaitól eltérő szocio-kulturális adottságokkal rendelkező államok kapcsán merül fel, ld. BRUCH, C. S.: The Hague Child Abduction Convention: past accomplishments, future challenges. In: Globalization... i. m. 33-52.
[63] A 34. cikk értelmében az egyezmény elsőbbséget élvet az 1961. október 5-én a kiskorúak védelmével kapcsolatban az egyes hatóságok hatásköréről és az alkalmazandó jogról kötött egyezménnyel szemben. A különböző egyezményekhez való viszonyára nézve ld. PÉREZ-VERA, E.: Explanatory Report on the 1980 Hague Child Abduction Convention. http://hcch.e-vision.nl/index_en.php?act=conventions.publications&dtid=3&cid=24, 36.; LOWE, N., PERRY, A.: International child abduction - The English experience. In: International and Comparative Law Quarterly, Volume 48 (1998) Part 1, 129. ANTON, A. E.: The Hague Convention on Internatinal Child Abduction. In: International and Comparative Law Quarterly. Volume 30 (1981) Part 3, 538.
[64] A központi hatóság feladatkörét az 1980-as egyezmény tekintetében hazánkban az igazságügyi és rendészeti miniszter látja el.
[65] Vö.: BH 1998. 86. Gyermek jogellenes elvitelével kapcsolatos körülmények értékelése.
[66] A gyakorlatban az egyezmény értelmezésével kapcsolatban a legtöbb kérdés a kivételek rendszerével kapcsolatban merült fel, ld: BRUCH: The Hague... i. m. 35.
[67] Ld.: BENCZE L.: A Hágai gyermekelviteli egyezmény hazai gyakorlata. Családi jog, 2003/december.
[68] Ahogy Pérez-Vera írja, az egyezmény alapján indított eljárásban az eljáró szerveknek hasonló esetben figyelembe kell venniük egy új faktornak, a nemzetközi elemnek, illetve a külföldi jognak, mint a jogellenesség mércéjének a megjelenését, ezáltal kiterjesztve a konvenció alkalmazási körét, szükség szerint felülírván a régi, "halott" határozatokat. Ld.: PÉREZ-VERA: Explanatory Report... i. m. 464.
[69] Magyarországi kihirdetésére nézve ld.: 56. lj.
[70] Az elmaradásra nézve ld. bővebben a tanulmány IV. pontját.
[71] Ld. a jogellenes gyermekelvitellel foglalkozó 7. cikk 2. bekezdését.
[72] Ld.: CLIVE, E.: The role of the new Protection of Children Convention. In: Globalization... i. m. 53.
[73]Az 1961-es egyezményhez képest eszközölt változtatásokra nézve ld.: NYGH, P.: The Hague Convention on the Protection of Children. In: Netherlands International Law Review, Vol. XLV. (1998) No. 1, 14.
[74] Értelmező rendelkezések beiktatását - melyek egy része e kérdéskörre vonatkozhatott volna - sokan a hágai szokásokkal ellentétesnek találták, így nem kerültek alkalmazásra, ld.: LAGARDE, P.: Explanatory report on the 1996 Hague Child Protection Convetion. Http://hcch.e-vision.nl/index_en.php?act=publications.details&pid=2943&dtid=3., 553; NYGH: The Hague Convention... i. m. 12.; SIEHR, K.: Das neue Haager Übereinkommen von 1996 über den Schutz von Kindern. Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht, Band 62 (1998) Heft 3, 47.; CLIVE: The role... i. m. 55.
[75] A 7. cikk kapcsán jól látható, hogyan egészíti ki egymást az 1980-as és az 1996-os egyezmény.
[76] Ez a rendelkezés, mely az 1961-es egyezmény 9. cikkének 1. bekezdését szinte teljes egészében átveszi, az összes általános joghatósági ok - így a szokásos tartózkodási hely, mint releváns jogi tény - alóli kivételként lett megfogalmazva. Ennek megfelelően a sürgős intézkedést követelő helyzet esetén a gyermek puszta jelenléte megalapozza az állam joghatóságát még akkor is, ha a gyermek ott szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkezik. Ugyanez érvényes a gyermek vagyonára, vitás vagyonára, sőt egyéb vagyoni jogaira vonatkozóan is. Utóbbira nézve ld.: LAGARDE: Explanatory report... i. m. 567.
[77] E szabály beiktatásának fontosságára jó példa a kiskorú személy külföldi ingatlanának átruházásához szükséges engedély megadásának problematikája, ld.: LAGARDE: Explanatory report... i. m. 575.
[78] E cikk gyakorlatilag a Gyermek jogairól szóló egyezmény (hazánkban kihirdette: 1991. évi LXIV. törvény) 12. cikkének 2. bekezdésén alapul, mely szerint a gyermek meghallgatására lehetőséget kell biztosítani őt érintő bírói vagy közigazgatási eljárás során.
[79] Hazánkban az 1996-os egyezmény alkalmazásában a központi hatóság feladatait a szociális és munkaügyi miniszter látja el.
[80] Bővebben ld. SCHULZ, A.: Die Zeichnung des Haager Kinderschutz-Übereinkommens von 1996 und der Kompromiss zur Brüssel IIa-Verordnung. Zeitschrift für das gesamte Familienrecht, 2003/18. 1352. A tanulmány behatóan foglalkozik az új Brüsszel II rendelet későbbiekben ismertetett 11. cikkével is.
[81] Ld. a tanulmány II.1. és II. 5. pontjait.
[82] "Minden esetben, amikor a Szerződésben (EKSZ-ben) meghatározott valamely közös politika végrehajtása érdekében a Közösség olyan rendelkezéseket hoz, amelyek bármely formában közös szabályokat állapítanak meg, a tagállamok sem egyénileg sem pedig közösen nem jogosultak többé e szabályokat érintő, kötelezettségeket tartalmazó megállapodásokat kötni a harmadik államokkal." A Brüsszel II rendelet megalkotása már önmagában jelzésértékű az e területekre vonatkozó kizárólagos hatáskör megállapítására, így a rájuk vonatkozó megállapodás megkötésére csak közösségi felhatalmazás-meghatalmazás alapján kerülhet sor. Ld.: ECJ March 31, 1971. Comission of the European Communities v Council of the European Communities. Case 22/70. ECR 1971, 263.; GARAMVÖLGYI R.-NEMESSÁNYI Z.: A nemzeti kollíziós jogok alkonya: a nemzetközi magánjog "közösségiesítésének" folyamata. In: Európai Tükör, X. évf. (2005) 3. sz. 42.
[83] 2003/93/EC Council Decision of 19 December 2002 authorising the Member States, in the interest of the Community, to sign the 1996 Hague Convention on jurisdiction, applicable law, recognition, enforcement and cooperation in respect of parental responsibility and measures for the protection of children. OJ L 48, 21. 02. 2003, 1-2.
[84] Ld.: Proposal for a Council Decision authorising the member states to ratify, or accede to, in the interest of the European Community the Convention on Jurisdtiction, Applicable Law, Recognition, Enforcement and Co-operation in respect of Parental Responsibility and Measures for the Protection of Children (the 1996 Hague Convention). COM(2003) 348 final.
[85] A tagállamok közül Hollandia 1997-ben, az amszterdami szerződés létrejötte előtt aláírta - ám mindezidáig nem ratifikálta - a konvenciót. Az Unióhoz csatlakozó volt szocialista államok egy része - Észtország, Lettország, Litvánia, Csehország, Szlovákia - már a csatlakozását megelőzően aláírta az egyezményt, amely azóta e területeken életbe is lépett. Megint mások - így Magyarország, Szlovénia - később írták alá és ratifikálták az egyezményt.
[86] Ezt alapvetően az egyhangúság követelményére hivatkozva teheti meg, még akkor is, ha az 1996-os egyezményhez való csatlakozás nem a hagyományosnak mondható eljárás keretében megy végbe. Vö.: EKSZ 300. cikk; Proposal for a Council Decision authorising the member states to sign in the interest of the European Community the Convention on Jurisdtiction, Applicable Law, Recognition, Enforcement and Co-operation in respect of Parental Responsibility and Measures for the Protection of Children (the 1996 Hague Convention). COM(2001) 680 final. 6.
[87] A ratifikáció halasztására és problematikájára nézve ld.: SCHULZ, A.: Haager Kinderschutzübereinkommen von 1996: im Westen nichts Neues. Zeitschrift für das gesamte Familienrecht, 2006/18. 1309. Érdemes és tanulságos egy, az egyezmény helyzetével kapcsolatos Egyesült Királyságbeli parlamenti (House of Commons) vitában elhangzottakat is áttekinteni, ld.: Http://www.publications.parliament.uk/pa/cm200506/cmhansrd/cm060621/halltext/60621h0216.htm#0606215 4000002).
[88] Az 1996-os egyezmény és az új Brüsszel II rendelet kapcsolatára nézve ld.: WOPERA: A családjogi... i. m. 10.
[89] Vö.: Javaslat - A Tanács rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben... A tartással kapcsolatos javaslat amellett, hogy több esetben hivatkozik az 1973-as tartási kötelezettségek végrehajtásáról szóló hágai egyezményre, megemlíti, hogy a javaslat elkészítésével párhuzamosan figyelemmel voltak a Konferencia keretein belül a tartás általános szabályairól szóló egyezménytervezet folyamatban lévő munkálataira is.
Lábjegyzetek:
[1] Czigler Dezső Tamás, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: tczigler@jog.mta.hu
Visszaugrás
