A tudósok által megjósolt környezeti katasztrófa kirobbanása ma mind közelebbinek tűnik. Sőt, a szakemberek általában már nem is arról vitatkoznak, hogy a katasztrófa bekövetkezik-e, hanem inkább arról, hogy "csak" a küszöbén állunk, vagy pedig a válsághoz vezető - sokak által visszafordíthatatlannak tartott - folyamatok már elindultak. Mégis, a jövőre való utalások esetén - legyenek azok akár egy bölcs jövendőmondó jóslatai, akár tudományos "futurológiai" következtetések - mindig számolhatunk némi bizonytalansági tényezővel. Emlékezhetünk például arra, hogy a múlt században tudósok pontos számítások alapján megállapították, hogy egy európai nagyváros utcáit és házait pár száz év alatt maga alá temetheti a macskaköveken mind magasabb halmokban álló lótrágya. Az esemény, mint tudjuk, nem következett be. A környezeti válság esetében mégsem csupán a "baj" nagyobb, de a probléma elkerülése is reménytelenebbnek tűnik. A veszély mindenesetre életre hívott egy gyorsan fejlődő tudományos, politikai és jogi együttműködést e területen a globális probléma megoldására. A nemzetközi összefogás és ezzel együtt a jogi szabályozás szükségességét hirdeti a népszerű "Föld-űrhajó" hasonlat: miként egy űrhajóban, úgy a Földön is együtt utazunk s élünk, ám ez magába foglalja azt is, hogy az űrhajóra - a Földre leselkedő veszélyek mindannyiunkat érintenek.[1] Egy esetleges katasztrófa az összes űrhajóst veszélyezteti, ezért - a válság kezelését tekintve - a Föld-űrhajó egyre nagyobb mértékben igényli az egységes irányítást.
- 275/276 -
Ha a környezetvédelem jogi szabályozásával foglalkozunk, akkor felmerül e jogterület védett tárgyának, a környezet fogalmának meghatározása is. Bár a fogalomra léteznek jogi meghatározások,[2] egyetemesen elfogadott terminusról aligha beszélhetünk. A jog bizonytalansága e téren abból ered, hogy a környezet jogon kívüli, azon túlmutató, legegyszerűbb meghatározása szerint olyan fogalom, "amit mindenki ismer, de senki nem tud meghatározni".[3] A környezet mindezek ellenére a jogalkotó számára kétségtelenül nem absztrakció, hanem "életteret, életminőséget és magát az ember egészségét jelenti, beleértve a még meg nem született nemzedékekét is," s mint ilyen védett jogtárgynak minősül.[4] E meghatározás is bizonyítja, hogy jogi értékrendünk emberközpontú szemléletet tükröz; a jogalkotó így a környezetet sem pusztán önmagáért, hanem a jogi hagyománynak megfelelően az emberiség érdekében rendeli védeni.
A jogi szabályozás emberközpontú szemlélete, ha változó formában is, de a nemzetközi környezetvédelmi jogi szabályozás kezdeteitől napjainkig jelen van. Hajdanán, még az 1900-as évek táján, amikor a flóra és a fauna fajainak védelme érdekében szükségessé vált az abban leginkább érintett államok együttműködése, elfogadták az első környezetvédelmi tárgyú nemzetközi egyezményeket. Az Afrikát gyarmatosító európai hatalmak például már 1900-ban szerződésben kötelezték el magukat az Afrikában honos állat és növényvilág védelme mellett. Az
- 276/277 -
első dokumentumok között említhető még a mezőgazdaság számára hasznos madarak védelméről szóló 1902-ben megkötött egyezmény. Ezen és más egyezmények az élővilágot, a flórát és a faunát sajátos módon még az ember szempontjából osztották káros és hasznos fajokra. (A fauna bizonyos fajait pedig korlátozás nélkül engedték irtani, az előbbi egyezmény ilyennek minősítette például a krokodilt vagy a mérges kígyót; utóbbi pedig "nem hasznos" madárnak tekintette például a sasokat vagy a sólymokat.)
Az állatok részére biztosított jogi védelemben még ezt követően is hosszú ideig szerepet játszott az embereknek az egyes állatfajok iránt táplált szimpátiája. Történelmileg úgy alakult, hogy a madarakat például szeretik az emberek, a csúszómászóktól viszont nemegyszer tartanak. Szimpátiaindexek azonban még az egyes állatok viszonylatában is koronként változhattak. Például az emberek korábban hajlottak arra, hogy a bálnákat a gonosz erőinek legutálatosabb megtestesülésének tekintették, és "az élet tengereinek nagy, úszó démonaiként" írták le őket.[5] Később változott a szemlélet, s amikor 1988-ban három bálna az óceánon a jég fogságába esett, Észak-Amerika és Oroszország összefogott, és 1 millió dollárt ajánlott fel, hogy megszervezzék a bálnáknak a nyílt tengerre történő visszajutását. (Moby Dick ádáz ellenfele, Ahab kapitány talán el sem hitte volna, hogy ilyesmi valaha megtörténhet.)[6]
A természet iránti viszonyunk így napjainkig több változáson ment keresztül. A mai szemléletmódot fejezi ki az ENSZ Természet világchartája,[7] amely kiáll amellett, hogy: "az élet minden formája egyedi és megérdemli, hogy tiszteletben tartsák, bármilyen legyen is hasznossága az ember számára." Ennek ellenére a természetet ez a dokumentum sem önmagáért, hanem az ember érdekében védi: "az ember része a természetnek és élete a természeti rendszerek zavartalan működésétől
- 277/278 -
függ, melyek az energiának és a táplálkozási anyagnak a forrásai." A Charta megállapítja, hogy az emberi civilizáció a természetből ered, s az emberek kötelessége a természet megőrzése. Mindezek érdekében a világ népeit együttműködésre, továbbá arra inti, hogy törekedjenek a környezeti ártalmak bekövetkeztének a megelőzésére, illetőleg a már meglévők elhárítására.
A nemzetközi környezetvédelmi dokumentumok szinte mindegyike besorolható a 'soft law' valamely kategóriájába. E fogalom olyan, sokak által jog alattiként kezelt jelenségre utal, ahol a jogalkotó éppen a jogi norma kikényszeríthetőségét nem biztosítja. (Találhatunk olyan véleményeket is, melyek szerint a jog vagy kötelező, vagy pedig nem létezik.) Ma a soft law területéhez sorolják általában a jogi kötő erővel nem rendelkező szabályozásokat, ilyennek tekintik a nemzetközi szervezeteknek példának okáért az ENSZ közgyűlésének határozatait, de ide sorolják az egyébként kötelező jellegű nemzetközi szerződések bizonytalan rendelkezéseit is. A bizonytalan megfogalmazások közé sorolhatóak a nemzetközi jog keretegyezményei által előszeretettel használt olyan szófordulatok, mint a szerződő felek "arra törekszenek", "erőfeszítéseket tesznek", "sajátos feltételeiknek és képességeiknek megfelelően", "amennyire csak lehetséges és megfelelő alkalmas eljárásokat vezetnek be". Ilyen és ehhez hasonló bizonytalan rendelkezések még ezen egyezmények előírásainak a megvalósítására hívatott jegyzőkönyvekben is fellelhetőek.[8]
Talán Kardos Gábornak az emberi jogok belső és nemzetközi fejlődését szemléltető megállapítása adhat okot a bizakodásra azoknak, akik a környezeti problémák rendezését - legalábbis részben - a nemzetközi jogtól várják. "Kezdetben volt - a deklaráció!"[9] A szerző arra utal, hogy eleinte az egyes nemzeti jogrendszerek is ebben a formában foglalták össze az emberi jogokat (például az Emberi és Polgári
- 278/279 -
Jogok Nyilatkozata vagy a Virginiai nyilatkozat), de nyilatkozattal vette kezdetét az emberi jogok nemzetközi védelme is (ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata), s később a deklarációkat jogi kötelező erővel rendelkező okmányok követték. Legyen bár a tendencia sokat ígérő, a gondolatmenethez az is hozzátartozik, hogy olyan emberi jogokra is hozhatók nemzetközi jogi példák, melyek esetében a 'soft law' jellegű szabályozást nem, vagy eddig még nem követték jogi kötelező erővel rendelkező dokumentumok,[10] bár ilyen jellegű okmányok elfogadására a szabályozás megjelenése óta eltelt évtizedek során lett volna lehetőség. A környezetvédelmi jog nemzetközi szabályozása iránti igény mégis egyre erősebb, s napjainkig az államok és a nemzetközi szervezetek számos, a kérdéskört tárgyaló nemzetközi okmányt fogadtak el.
Ha e kialakulófélben levő jogterület alanyait, védett jogtárgyait vizsgáljuk, akkor az a jogterület természetét is jellemzi. A nemzetközi környezetvédelmi jogot általában az egész emberiség, így - az említett Föld-űrhajó hasonlattól némileg eltérően - nemcsak a jelenben élő, de a jövőben megszülető embereket is védő jogterületnek tekintik. Először tehát érdemes tisztázni, hogy miként jelenik meg vagy megjelenik-e egyáltalán az emberiség mint önálló entitás a nemzetközi jogban és a nemzeti jogrendszerekben.
A nemzetközi jogviszonyok elismert alanyainak általában az államokat, a nemzetközi szervezeteket, illetve egyes esetekben a természetes személyeket tekintik. Mégis, renitensebb elméletek alkalmanként ide sorolják, vagy legalább megemlítik a nem kormányzati szervezeteket és az emberiséget is, mint a nemzetközi élet önállósult szereplőit.[11] Az emberiségnek, a jelen és a jövő generációiból álló entitásnak a nemzetközi jogi jogképessége talán már ma igazolható. (A nemzetközi környezetvédelmi jogi dokumentumok az emberiség fogalma kapcsán általában nem említik a bennünket megelőző generációkat, ez azonban érthető, hiszen a környezeti katasztrófa bekövetkezte nemigen befolyá-
- 279/280 -
solná a már letűnt generációk sorsát.) Az emberiség jogképességét igazolni hivatott érvelések azon alapulnak, hogy az államok bizonyos, a szuverenitásuk alatt nem álló, s általuk nagyobb nehézségek árán kiaknázható területeket az emberiség közös örökségévé tettek.[12] Az 1979-es Holdegyezmény ilyenként említi például a Holdat és természeti erőforrásait, az ENSZ 1982-es Tengerjogi egyezménye pedig az államok joghatóságán túli tengerfenék altalaját és kincseit. Ezeknek és más térségeknek a használata csak oly módon történhet, ha az nem okoz negatív környezeti változást. A Tengerjogi egyezmény az államok joghatóságán túl elterülő óceánt és tengerfenéket, illetve annak altalaját a Nemzetközi Tengerfenék Terület kifejezéssel illeti, s erőforrásait az emberiség közös örökségének minősíti. A szerződő államok e területre vonatkozó minden jogot az emberiségre ruháznak át, melynek nevében a Tengerfenék Hatóság cselekszik. Egyes elméletek szerint e Hatóságnak mint az emberiség képviseletére hivatott szervezetnek a puszta létezése is megalapozhatja az emberiség jogalanyiságát.
Az elmúlt évtizedek során elfogadott nemzetközi környezetvédelmi tárgyú egyezmények - éppen az emberi környezet válságának globális jellege miatt - általában nem mulasztják el megjelölni, hogy rendelkezéseik az egész emberiség védelmét szolgálják. Az Éghajlatváltozási keretegyezmény preambuluma például kinyilvánítja a Részes Államok amelletti elkötelezettségét, "hogy az éghajlati rendszert megvédik a ma élő és az eljövendő generációk számára." Hasonló módon fogalmaz a biológiai sokféleségről szóló egyezmény, mely céljának tekinti a flóra és a fauna, azaz a növény és az állatvilág fajai sokszínűségének megőrzését.[13] Ez utóbbi preambuluma úgy találja, hogy a biológiai sokféleség megőrzése hozzájárul az emberiség békéjéhez, továbbá célul tűzi ki a jelen és jövő nemzedékek érdekében a biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható használatát. A vadon élő fajok védeleméről szóló 1979-es berni egyezmény megállapítja, hogy ezek a fajok olyan természeti örökséget alkotnak, melyet meg kell őrizni, és át kell adni a jövő generációinak.
- 280/281 -
Az alábbi elemzés az emberiség fogalmát alkotó két entitás közül a továbbiakban már csupán az egyiket, a jövő nemzedékeket vizsgálja, bár a fogalom másik alkotó eleme, a jelenben élő emberek a jogász számára szintúgy nehezen értelmezhető kategóriát jelentenek, mely minden bizonnyal nem azonosítható az államok összességével. (Ennek belátásához elég arra gondolni, hogy az állam fogalmának a lakosság csupán egyik, szükséges, de nem elégséges alkotóeleme.)
A még meg nem született emberek iránt érzett aggodalom már jóval az emberi környezet globális válságának tudatosodása előtt része volt a politikai, jogi közgondolkodásnak. Hajdanán nem kisebb személyiség, mint Thomas Jefferson hívta fel az Egyesült Államok elnöki székében őt felváltó Monroe figyelmét arra, nem helyes, ha a Kongresszus olyan adósságot vállal, ami harminc éven belül nem törleszthető, hiszen ez sértené a következő nemzedék szabad önrendelkezéshez való jogát.[14] E példától eltérően a jelen generációinak érdekei a gyakorlatban máig nemritkán elsőbbséget élveznek a következő generációk érdekeivel szemben. Amikor Bush elnök "visszavonta a Kiotói jegyzőkönyv aláírását" - a fogalmilag nem, de az 1969. évi bécsi egyezmény 18. cikk a) pontjának megszövegezéséből jogilag talán levezethető - tettét azzal indokolta, hogy az amerikai polgárok jóléte minden más érdeket megelőz. E gondolatmenetet követve érdekeik vélhető prioritást élveznek a jövőben megszülető amerikai polgárok érdekeivel szemben is.
A jövő nemzedékeknek az emberiségtől is elkülönülő önálló szereplőként történő megjelenése a nemzetközi jog dokumentumaiban döntően a már említett globális környezeti katasztrófa bekövetkeztétől való félelemmel magyarázható. Ennek hatására tudatosult a ma emberében, hogy a környezeti válság bekövetkezte - bár a katasztrófa időpontja mind közelebbinek tűnik -, feltehetően a következő nemzedékek életére esik.[15] (Az újabban született prognózisok már ezt is megcáfolni látszanak. Az éghajlatváltozásra vonatkozó újabb előrejelzések szerint a jövő nemzedékei mellett Európa mai lakosságának mintegy háromnegyede megélheti az éghajlatváltozás bekövetkeztét, és szenvedő alanyai lehetnek az azzal járó káros következményeknek.) Mindezek ismeretében fogalmazódott meg a morális követelményként talán mindenki számára elfogadható szabály: a jelenleg élők felelőssége az őket követő
- 281/282 -
generációk sorsáért. Az emberek individuális érdekei is e szabály követését diktálják: elég ha valaki utódai sorsát tartja szem előtt, a róluk való gondoskodás minden bizonnyal egyike a társadalmi együttélés legrégebbi alapelveinek. A jövő nemzedékek jogainak elismerése így nem az emberek morális érzéke, hanem jogi gondolkodása elé állít nehezebb feladatot.
Ralwsnak az Igazságosság elmélete című munkájában vázolt eredeti helyzetben a tudatlanság fátylába burkolózott felek tekintettel vannak a nemzedékek közötti egyenlőségre, amikor az alapvető jogok egy meglehetősen szűk listájáról döntenek. Az általa megkonstruált eredeti helyzetben ugyanis mindenki törődik bizonyos személyek jólétével a következő nemzedékből, de úgy, hogy egyikük sem ugyanazzal törődik. Így a jövőben élő minden egyes emberrel törődik valaki a jelenlegi nemzedékből, következésképp mindenkinek az érdekét figyelembe veszik, s "a tudatlanság fátylát adottnak tekintve minden szál összefonódik."[16]
A jövő valamennyi nemzedéke számára védelmet nyújtó jogi szabályozás megalkotását nehezíti, hogy a jövő generációi között is lehetnek érdekellentétek, ahogy a mi érdekeink is nemegyszer keresztezik az övékét. Ráadásként a jövő generációiért érzett felelősség sem igen terjed a köznapi gondolkodásban három-négy generációnál tovább, az ember ugyanis legfeljebb arra számíthat, hogy ennyi őt követő generáció sorsáról szerezhet tudomást. A jogi védelem megadásánál gondot okozna a jövő generációiról rendelkezésre álló ismeretek hiányossága: a prognózisok alapján is csak annyit lehet sejteni róluk, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, nagyságrendileg többen lesznek a ma élőknél, szűkösebbek a rendelkezésükre álló erőforrások, és érdekeik megóvásához már most jogi védelemre szorulnak. Az őket védő, jogi kötő erővel rendelkező szabályok megalkotása önzetlenséget is feltételez, mivel a jogi védelemért cserébe a jövő generációktól a hálán kívül más nemigen várható. A nemzedékek közötti ügyletek mindig csak egy irányban lehetségesek. Ahogy Rawls megállapította: mi tehetünk valamit az utókorért, de az nem tehet érettünk semmit.[17]
A jövő nemzedékek, azaz a még meg nem született emberek által birtokolt jogok a hagyományos jogfelfogással nehezen egyeztethetőek össze, mégis, ha érdekeik védelmére a jogalkotó jogokkal ruházná fel őket, akkor a nemzetközi jog (és így az államok által) gyanakvással
- 282/283 -
kezelt csoportjogok alanyai lehetnének. A jövő nemzedékek jogainak képviseletére a nemzetközi jogban napirendre került egy új jogintézmény, a jövő nemzedékek gyámjának (guardian) jogvédő szervként történő létrehozása. (A jogban a cselekvőképtelen személyek képviseletére rendszerint a gyám hivatott.) Az 1992-es Riói környezetvédelmi világkonferencián javasolta Málta képviselője a jövő nemzedékek gyámjának a megválasztását, aki ébren tartaná az utánunk jövő generáció iránt érzett felelősséget. A jövő nemzedékek sorsával foglalkozó dokumentumok közül megemlíthető az az 1997-ben elfogadott UNESCO nyilatkozat, mely megállapította, hogy az eljövendő generációkkal szemben mindenki, így az államok is felelősséggel viseltetnek.[18] A deklaráció a következő generációk választási szabadságát kívánta fenntartani a hagyományos értelemben vett környezeten kívül, az emberi génállomány, a kulturális örökség megóvása és átörökítése tekintetében.
Bár az emberiség nemzetközi jogalanyisága talán már ma is igazolható, mégis az a belső jogban semmiképpen sem tekinthető jogalanynak. Ezt illusztrálhatja a következő - történetisége miatt a jogszemlélet változatlanságát szemléltető - példa: Lev Nyikolájevics Tolsztojnak annak idején kifejezett kívánsága volt, hogy irodalmi öröksége ne jogutódjaira, hanem az egész emberiségre szálljon. Jogi tanácsadói óva intették attól, hogy ezen kívánságát végrendeletébe belefoglalja, s felhívták az író figyelmét arra, hogy minden javat csak pontosan megjelölt fizikai, vagy jogi személyre lehet hagyni. Ezt követően az író akaratát megváltoztatva végrendeletével irodalmi örökségét Alexandra lányára hagyta.
A nemzeti jogrendszerekben ennek ellenére már napjainkban is találhatóak a jövő generációk érdekeinek védelmét, illetőleg azok képviseletét szorgalmazó tervezetek és ezek védelmére megkonstruált jogintézmények. Franciaországban 1993-ban állították fel a jövő generációk kilenctagú tanácsát, feljogosítva arra, hogy a környezet jövőbeni állapotát befolyásoló döntéseknél érdekeiket képviselje. A Fülöp-szigeteken pedig a Legfelsőbb Bíróság egy perben elfogadta, a jövő generációinak perképességét, ezzel lehetőség nyílt a jövő generációk
- 283/284 -
nevébeni fellépésre, érvelésre.[19] Ezenkívül környezetvédelmi ombudsman működik a kanadai Ontario államban, de ő a hagyományos értelemben vett parlamenti biztosi feladatokat ellátva nem képviseleti, hanem jogérvényesítő szerepet lát el, Izraelben pedig immár másfél éve működik a jövő nemzedékek biztosa.
Magyarországon a "Negyedik alapelv kezdeményezés" már '89-es felhívásában követelte a környezetőr testület felállítását a jövő nemzedékeinek a védelmében, nemrégiben pedig civil kezdeményezésre elkészült a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvénytervezet.[20] A törvénytervezet preambuluma deklarálja megalkotóinak "a jelenleg élő és a jövő generációk élete és egészsége természeti alapjainak megőrzése és az emberi méltóságnak megfelelő környezeti feltételek fenntartása miatt érzett" felelősségét. Ennek érdekében biztosítani kívánja a jövő nemzedékek számára a választás szabadságát, az élet minőségét és a természeti erőforrásokhoz való akadálytalan hozzáférést fenntartva.[21] A 2000. évben Budapesten pedig civil társadalmi szervezetként megalakult a jövő nemzedékek képviselete a "Jőnek" beszélő elnevezés alatt. A civil társadalmi szervezet - a közhatalmi jogosítványok híján - rendelkezésére álló szerény eszközeivel képviselni kívánja az utánunk jövők jogát a földi életfeltételek gazdag változatosságához, illetve az egészséges környezethez.
A jövő generáció érdekei miatt érzett aggodalom jelenik meg a nemzetközi jogi dokumentumok által előszeretettel emlegetett fenntartható fejlődés fogalmában is.[22] A fogalom meghatározását az 1987-ben elfo-
- 284/285 -
gadott "Közös jövőnk" jelentés tartalmazza. A jelentés "fenntartható" alatt olyan fejlődést ért, amely biztosítja a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a következő generációik esélyeit arra, hogy ők is kielégíthessék fejlődési szükségleteiket. A jelentés középpontjában így a ma élő és a jövőben megszülető ember áll, akiknek a szükségleteire egyaránt tekintettel kell lenni, mégpedig úgy, hogy a ma emberének igényei ne sodorják veszélybe az őt követő generációk hasonló érdekeit. (A jövő generációinak a védelme egyúttal jelenti a környezet védelmét és az erőforrások takarékos felhasználását is.)[23] A fogalomban benne foglaltatik az a megkérdőjelezhető igazságtartalmú tézis, hogy a gazdasági igények és a környezeti érdekek összeegyeztethetőek. A megvalósíthatóságot illetően mindenesetre legalábbis a kétkedésre adhat okot az, hogy szinte minden politikus a gazdasági növekedés szükségességéről beszél. Ennek ellenére a fenntartható fejlődés koncepciója jó néhány, a jelentés elfogadása óta megszületett nemzetközi dokumentumban szerepel. A már említett biológiai sokféleségről szóló keretegyezmény például az államok közös céljaként említi, hogy az emberiség, azaz a jelen és jövő nemzedékek érdekében törekedjenek a biológiai sokféleség megőrzésére és fenntartható használatára. Fenntartható használat alatt az egyezmény olyan használatot, a biológiai sokféleség komponenseinek olyan módon és ütemben történő hasznosítását érti, amely nem vezet a biológiai sokféleség hosszú távú csökkenéséhez, s így nem csökkenti a jelen és jövő generációinak lehetőségét igényeik és törekvéseik kielégítésére.
A fenntartható fejlődés koncepciójában sokak szerint, ha kimondatlanul is, de ott rejlik a nemzetközi igazságosság elve, ha ugyanis egyenlő esélyeket követelünk az egymást követő generációknak, akkor az esélyegyenlőségnek a jelenleg élők vonatkozásában is érvényesülnie kell. Ennek az elvnek az érvényesülése alapot teremthetne a "Dél" országaival való érdekegyensúly elérésére is. "Észak" államaiban régebb óta folyik a szennyezőanyag-kibocsátás, így nagyobb szerepet játszottak
- 285/286 -
a természeti környezet átalakításában.[24] Ehhez hozzájárul, hogy a föld népességének mintegy 20%-a éli fel a globális erőforrások 80%-át. Emiatt fogalmazódott meg az a nemzetközi környezetvédelmi jogi elv, hogy a környezetszennyezésért a Föld államai közös, de megkülönböztetett felelősséget viselnek. A második környezetvédelmi konferencián elfogadott - jogi kötő erővel nem rendelkező - Riói nyilatkozatban megfogalmazott elvek például elsőbbséget biztosítottak a szegényebb országok számára szükségleteik kielégítésére. A deklaráció hangsúlyozta, hogy az államok a szennyezésért "közös, de megkülönböztetett" felelősséget viselnek. A biológiai sokféleség egyezmény más egyezményekhez hasonlatosan előírja - szankciók híján szintén inkább politikai, mintsem jogi kötelezettségként - a fejlett államok számára, hogy a fejlődőket mind technológiailag, mind pénzügyileg segítsék.
A jövő nemzedék érdekeinek megóvásához a jogalanyiság megadása mellett nyitva áll egy másik, igaz még ennél is járatlanabb út, nevezetesen ha a környezet védett tárgyait óvjuk meg a következő generációknak, hogy majdan azokkal szabadon rendelkezhessenek.[25] Eszerint jogok illetnék meg az erdőket, az óceánokat, a folyókat, valamint a környezetben található többi "természeti tárgyat"; és esetleg a mindezen tárgyakat magába foglaló természeti környezetet, mint egészet, részeitől független jogi személyként. Ha ezeket a jogokat a természeti tárgyaknak az utánunk jövők érdekeire tekintettel adnák, az a jog már tárgyalt emberközpontú szemléletével sem feltétlenül ellenkezne. Az álláspont képviselői bíznak benne, hogy az embereknek a saját és utódai sorsa, valamint a természet iránt érzett együttes aggodalma hatására a jogalkotó rátalál majd olyan "jogokra", amelyek majdan a környezet rendelkezésére állnak a bíróságok előtt.[26] E jogok természetesen - hasonlóan a jövő nemzedékek által birtokolt jogokhoz - csak képviselő
- 286/287 -
útján lennének érvényesíthetőek, mivel a Csendes-óceánt nem igen lehet a vádlottak padjára ültetni, a szarvast pedig lehetne, de mégis jobb, ha a tárgyalóterem nyugalmát nem bolygatva odakint várakozik.
Mindezeknek még ellentmond az az etikai hagyomány, mely az értékeket többnyire az emberekhez köti, s a jog is, melyben a nem-személyes világ, ha meg is jelenik alárendelt pozícióban marad. Ám kétségtelen, a jogot ma jellemző emberközpontú szemlélet idővel megváltozhat.
A hatályos nemzetközi jogi szabályozásban a természeti tárgyakat érinti az a követelmény, hogy ne pusztítsuk szükségtelenül a flóra és a fauna fajait. A Természet világchartája elvei között például szerepelteti, hogy az élővilág minden fajának biztosítani kell a genetikai túlélést, azaz egy olyan egyedszámot, amely még elegendő a faj fennmaradásához.[27] A biológiai sokféleségről szóló egyezmény is a flóra és fauna fajai sokféleségének a fennmaradását kívánta elérni. Talán érdemes megvizsgálni, hogy e követelménynek a megvalósításához az egyezmény milyen elveket deklarál és azokhoz társít-e, és ha igen milyen gyakorlati eszközöket.
A keretegyezmény rendelkezik az úgynevezett ex-situ, illetve az in situ védelemről. Előbbi alatt az egyezmény a biológiai sokféleség elemeinek természetes élőhelyen kívüli megőrzését érti. (Ez a védelem azzal indokolható, hogy néhány állat számára napjainkra a természetes környezet olyannyira veszélyessé vált, hogy annál már a mesterséges környezet is kívánatosabb.) Az in-situ védelem pedig az ökológiai rendszerek, valamint a természetes élőhelyek megőrzését és a fajok életképes populációinak természetes környezetükben történő helyreállítását és fenntartását jelenti, a háziasított vagy termesztett fajok esetében pedig abban a környezetben, melyben a rájuk jellemző tulajdonságaik kifejlődtek.
A biológiai sokféleségről szóló egyezmény értelmében az államok gyakorlatilag szabadon dönthetnek a cél elérése érdekében szükséges intézkedésekről. Az államok konkrét kötelezettségvállalása arra korlátozódik, hogy nemzeti stratégiákat, terveket vagy programokat kötelesek kidolgozni a veszélyeztetett fajok védelmére. A szerződés 14. cikkelye
- 287/288 -
még javasolja, hogy amennyire csak "lehetséges és megfelelő", a szerződő felek olyan eljárásokat vezetnek be, amelyek előírják azoknak a környezeti hatásoknak a vizsgálatát, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják a biológiai sokféleség alakulását.[28] (Az egyezmény nem sorol fel konkrétan sem védendő fajtákat, sem élőhelyeket.) Az egyezmény továbbá kinyilvánítja, hogy az egyes országok a területükön végzett tevékenységgel nem okozhatnak a határokon túlterjedő, a biológiai sokféleséget érintő károkat. Az egyezmény 26. cikke értelmében minden szerződő fél - meghatározott időszakonként - köteles a Részes Felek Konferenciája előtt beszámolni az egyezmény előírásainak végrehajtására tett intézkedéseiről és azok hatékonyságáról.[29]
A nemzetközi jognak ezen előírásaiból egyes vélemények levezethetőnek tartják azt a követelményt, hogy a fajoknak létezniük kell, a "biotikus"[30] jog révén. E "jogot" pedig a következő erkölcsi norma támogatná: egy dolog jó, ha a biotikus közösség integritásának stabilitásának és szépségének a megőrzésére törekszik, és rossz akkor, ha célja ettől különböző, vagy ezzel ellentétes.[31]
- 288/289 -
A közgondolkodást régóta foglalkoztatják a következő etikai kérdések: Milyen úton-módon lehet indokolni az ember uralmát más élőlények felett? Igazolható-e más lények megölése, megevése, a nekik való fájdalomokozás, mozgásszabadságuk korlátozása? Védhetőek-e erkölcsi alapról az olyan nézetek, melyek szerint az állatok kisebb értékkel rendelkeznek, mint az emberi lények?
A filozófiai gondolkodás ezekre a kérdésekre eltérő válaszokat talált.[32] Egyértelmű választ adtak e kérdésfeltevésre azok, akik elfogadták a lélekvándorlás tanát. A Krisztus előtti V. században élt pitagorista költő-filozófus Empedoklész nemcsak hitt a lélekvándorlásban, de arról is tudomása volt, hogy korábbi életei során létezett már mint fiú és lány, bokor és madár, valamint lubickolt néma tengeri halként. (Empedoklész az állatok megölésében vélte megtalálni a lélek vándorlásának és fájdalmas kiűzetésének okát.) Ennek folyományaként a költő-filozófus írásai megidéznek egy harmonikus letűnt kort, amikor az emberek még nem az állatokat, hanem csupán képeiket áldozták fel isteneik oltárán.[33]
A racionalista gondolati hagyomány egyes képviselői, közöttük Descartes és Kant elhanyagolhatónak tartotta az állatok erkölcsi értékét, a szenvedést és az emóció kérdését kirekesztették a filozófia tárgyköréből. Nem törődtek azzal, hogy az állatok éreznek-e fájdalmat, vagy éreznek-e egyáltalán bármit is. Kant úgy látta, az állatoknak nem lévén önmagukról tudatuk, puszta eszközök az ember céljainak szolgálatában. Ezzel ellentétben a felvilágosodás humanistái már törődtek az állatok sorsával. Az utilitarista gondolkodók közül Bentham úgy vélekedett, a kérdés nem az, hogy az állatok képesek-e gondolkodni, beszélni, hanem pusztán az, képesek-e a szenvedésre.[34] (Bentham nézeteinek ilyetén történő alakulását tán az is befolyásolta, hogy ő maga szenvedélyes állatbarát volt, akinek az ebédlőasztalánál a macska makarónit evett, s viszályra ez csak annyiban szolgáltathatott okot, hogy ugyanennél az asztalnál az egér is szívesen látott vendég volt.[35])
- 289/290 -
Ma az állatvédelmi jogszabályok ez utóbbi szemléletet követve abból indulnak ki, hogy az állatok érezni, szenvedni képes lények. Erre hivatkozva a természeti tárgyak közül az állatokat a jogalkotó korunkban már oly mértékben ruházza fel jogosítványokkal, hogy azok bizonyos esetekben a jogszerzés határára kerültek. Elég itt olyan közismert dolgokra gondolni, hogy ma a közfelfogás humánusnak tart és támogat olyan törvényeket, melyek a kutyaviadalok rendezését tilalmazzák. Vagy korunkban a vadász és a sporthorgász is köteles bizonyos előírásoknak eleget tenni zsákmányának elejtésénél, a vadász köteles például követni a megsebzett vadat. Ezeket az előírásokat többnyire az állatok, s nem az ember védelmében hozták. Egyes állatvédelmi szabályok megszületésére a zöldmozgalmak is hatással voltak, a németországi zöldeknek már az 1990-es szövetségi alapítóprogramja tartalmazta azt a követelést, hogy az állatokat különleges jogi státusszal kell felruházni.[36] A program javasolta egyebek mellett az állatkísérleteket felváltó alternatív módszerek kidolgozását. A német állatvédelmi törvény, pedig mint társteremtményt (Mitgeschöpf) említi az állatot, elismeri az állati életminőség jogos igényeit, s kimondja, hogy "értelmes ok nélkül az állatnak senki nem okozhat, fájdalmat, szenvedést, károsodást."[37] Sőt, az állatok védelme Németországban az Alkotmány által előírt állami kötelezettséggé emelkedett az Alkotmány 20/a. cikkének módosításával. A magyar állatvédelmi törvény preambuluma - hasonlóan a német állatvédelmi törvényhez - kinyilvánítja, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége. Ezen kívül elismeri azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára. Illetőleg kifejti, hogy a Magyar Köztársaság tevékeny módon részt kíván vállalni az állatok védelmében.
A nemzetközi jogi dokumentumokban az állatvédelem szabályai többnyire az Európa Tanács dokumentumaiban lelhetőek fel.[38] A Ta-
- 290/291 -
nács keretében elfogadott nemzetközi egyezmények mára az állatvédelem szinte valamennyi területére kiterjednek. Rendelkeznek az állatok védelméről a nemzetközi szállítás során, a mezőgazdasági állattartás szabályairól, a vágóállatok vágásakor követendő szabályokról, az állatkísérletekre vonatkozó szabályokról, illetőleg a háziállatok védelméről. Az egyik ilyen, a szervezet keretében elfogadott dokumentum a Kísérleti és más tudományos célra igénybe vett gerinces állatok védelméről szóló európai egyezmény.[39] Az egyezmény preambuluma értelmében a Részes Államok elismerik az ember erkölcsi felelősségét minden állat tiszteletben tartásáért és azért, hogy kellően figyelembe vegye képességüket a szenvedésre és emlékezésre. Mégis, az egyezmény szerint az embernek mindezek tudatában is szüksége van a tudás, az egészség és a biztonság keresése során az állatok felhasználására, például az élelem, a ruházat és az igavonás céljára. Az egyezmény állat alatt bármely élő nem ember gerincest ért, beleszámítva a szabadon élő formákat is, de kizárva más magzati vagy embrionális formákat. (Az egyezmény e rendelkezése ismeretében talán megkockáztatható az a következtetés, hogy ha az állatok egyszer rendelkeznek majd jogképességgel, akkor az az emberéhez hasonló módon feltehetően az élve születéssel kezdődne.) Ezt követően előírja, hogy a kísérleti állatokon minden beavatkozást úgy kell elvégezni, hogy a gerinces állatok lehetőség szerint elkerüljék a fájdalmat, a szenvedést, a rémületet vagy a maradandó károsodást. A dokumentum értelmében a kísérleti eljárást általában helyi érzéstelenítés vagy altatás mellett kell elvégezni. Az állatnak a kísérlet során biztosítani kell legalább a minimális mozgásszabadságot, élelmet, vizet, gondozást, mindezeket együttesen az állatvédők gyakran "tiszta ketrechez való jognak" nevezik. Miután a kísérlet véget ér, döntést kell hozni arról, hogy az állat életben maradhat-e, vagy az állatvédelmi előírások betartásával el kell pusztítani. Nem lehet életben hagyni, ha arra lehet számítani, hogy a kísérlet után további állandó-
- 291/292 -
sult fájdalmakat, szorongásokat érezne. Az egyezmény az állat elpusztításához a modern gyakorlat által elfogadott, legkevésbé fájdalmas módszereket ajánlja. Ezek olyan "humánusnak" nevezett eljárások, melyek az állatokat minimális fizikai és idegi szenvedés mellett ölik el.
Az állatvédelem jelenlegi szabályainak ismeretében hozzátehetjük: ha az állatokat egykoron alapvető jogok illetik majd meg, esetükben a méltósághoz való jog - bár ez is korlátozható jog lenne - minden bizonnyal megelőzné élethez való jogukat. Így ha összeállítható is lesz egyszer az állati jogok katalógusa, az valószínűleg jelentősen eltérne az emberi jogi dokumentumoktól. Azt sem lehet kizárni, hogy egy ilyen dokumentum méltányolná az egyes állatfajok fokozottabb képességét a szenvedésre, s szerepeltetné, hogy minden állat egyenlő, de hozzátenné: egyes állatok mégis egyenlőbbek a többinél. (A tárgyalt Európa Tanács egyezmény például rendelkezéseit csak a gerinces állatokra nézve tartja alkalmazhatónak.) Esetleg továbbmenve: mivel egy ilyen katalógust az ember előreláthatólag saját érdekeinek elsődlegességére tekintettel hozhat meg, éppenséggel szerepelhetne benne a következő szabály is: négy láb jó, két láb jobb.
Az állati jogok elméleti megalapozásához használható fel módszertani segédfogalomként "az állati jogok szerződésének" fikciója. E szerint az emberek között megkötött társadalmi szerződést és így az állam létrejöttét megelőzően megköttetett az állati jogok szerződése. Ezt figyelembe véve két szerződés megkötéséről lehet beszélni: egyről, mely megköttetett az emberek és az állatok között, majd egy másikról, mely létrehozta az állammá szervezett társadalmat. Az első szerződés megkötéskor a társadalom előtti ember a többi teremtményt még egyenrangú partnerként, vagy éppen maga fölött állóként (totemizmus) tisztelte. (A természeti törvények értelmében például valamennyi fajnak oly módon kellett volna korlátoznia a szaporulatát, hogy az még lehetővé tegye az együttélést más létformákkal.) Később azonban az egyenlő felek közötti, a természet törvényeinek betartatására hivatott szerződéstől az emberek több tekintetben egyoldalúan eltértek. A szerződést talán már akkor megszegte az ember, amikor döntött a második szerződés megkötéséről. A szerződésszegést magyarázhatja, hogy az emberek között a szerződés ellenében fokozatosan tért hódított az a felfogás, mely sze-
- 292/293 -
rint az emberiség minden más faj fölött áll, így ennek hatására a szerződés az állatok egyoldalú kizsákmányolásává fajult. Ezt a szemléletváltást képviseli a Teremtés könyve is: "féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja [...] minden, ami nyüzsög a földön [...] kezetekbe adatott". A szerződészegés ellenére ember és állat közötti harmonikus kapcsolatra azonban még későbbi korokból is hozhatóak példák. Egy legenda arról tudósít, hogy hajdanán amikor az Apennineknek a Gubbio körüli vidékén egy farkas garázdálkodott, Szent Ferenc felkereste a farkast, s addig-addig beszélt hozzá, míg meggyőzte azt (őt) cselekedetei helytelenségéről. A farkas megbánta bűnét, így a szentség hírében halt meg, s testét megszentelt földbe hantolták el.[40] A szerződést ennek és más ellenpéldák ellenére mégis megszegte az ember, s a természeti törvények be nem tartása a környezet pusztításával őt magát is bajba sodorta. Sokak szerint talán e felismerés hatására az ember előbb vagy utóbb, de kénytelen lesz visszatérni az eredeti szerződésben foglaltakhoz.
A szerződés üzenete az lehet a ma embere számára, hogy emlékezteti egyszerű származására és arra, hogy a környezet rombolása miatt őt is a kipusztulás réme fenyegetheti. Az embernek így a saját érdekében meg kell tanulnia megosztania a korlátozott bioszférát a többi élőlénnyel.
A nemzetközi környezetvédelmi jog és az emberi jogok nemzetközi védelme a nemzetközi jog talán két leggyorsabban fejlődő jogterülete. A két jogterület közül előbb a második világháború rémtetteinek hatására az emberi jogok nemzetközi védelme, később pedig a globális környezeti válság felismerését követően a nemzetközi környezetvédelmi jog alakult ki. Közös fejlődésük kezdetét akkora tesszük, amikor a tiszta környezethez való jog mint emberi jog megjelent a nemzetközi jogi dokumentumokban.
Hol helyezkedik el a tiszta környezethez való jog az emberi jogok között? Az emberi jogok felosztásával több elmélet is kísérletezik. A globális problémák nemzetközi szinten történő felismerését követően terjedtek el azok az új elméletek, melyek szerint az emberi jogok új fejlődési szakaszba léptek, azaz kibővült az emberi jogok katalógusa.
- 293/294 -
Ezekkel az emberi jogi gondolkodás a globális problémákra - mint a háborúk, az éhezés, vagy a környezet szennyezése - próbált megfelelő választ adni. Karel Vasak nevéhez fűződik az az elmélet, amely az emberi jogok időben egymást követő három nemzedéke között tesz különbséget, s vallja, hogy azok a francia forradalom jelszavainak (Liberté, Egalité, Fraternité) megvalósítását tűzték ki céljukul.[41] Az első generáció így a forradalom jelszavai közül a szabadságot valósította meg, ennek megvalósítását szolgálják a klasszikus szabadságjogok. A második generáció az egyenlőség eszméjét hirdette meg, ide sorolják a gazdasági, szociális és kulturális jogokat. A harmadik generáció pedig a testvériség, az emberek közötti szolidaritás eszméjének jegyében született meg, s többek között a békéhez-, a fejlődéshez- és az egészséges környezethez való jogok tartoznak ide. Ezeket a jogokat tekinthetjük a modernizáció, a globalizáció termékeinek is.
Létezik más elmélet is, amely az emberi jogokat ugyanilyen módon csoportosítja, de az egyes nemzedékek jogainak elfogadását nem a francia forradalom jelszavaihoz, hanem a forradalmak utáni korokhoz köti. Ezen elmélet értelmében az emberi jogok egyes csoportjai a nagy forradalmak révén nyerhettek "polgárjogot". A polgári forradalmak eredményeképpen születtek meg a klasszikus szabadságjogok, az ún. szocialista forradalmak révén a gazdasági, szociális és kulturális jogok, a gyarmati forradalmak révén pedig az ún. szolidaritási jogok.[42] Az antikolonialista forradalmak idején jött el a globális problémákkal foglalkozó szolidaritási jogok megfogalmazásának az ideje. A függetlenné váló országok egyébként valóban felléptek a harmadik generációs jogok érvényesítése érdekében, hiszen a globális problémák is fokozottabb mértékben sújtják őket.
Az egyes generációs jogok közötti különbségek leírhatóak ezen jogok államhoz való viszonya alapján. Az első generációs jogok passzív magatartást várnak el az államtól ("éjjeliőr állam"), a második generáció jogai megvalósulásához állami beavatkozás is szükséges (jóléti
- 294/295 -
állam, szociális piacgazdaság), a harmadik generáció jogai pedig a globális problémák megoldása érdekében már az államok közötti együttműködést igénylik.
A szolidaritási jogok világméretű problémákkal foglalkoznak, így azok csak az államok közötti együttműködéssel, a gazdasági fejlettséget, a politikai és egyéb különbségeket félretevő kölcsönös szolidaritás mellett érvényesülhetnének. Hagyományos értelemben a harmadik generáció jogai így nem is jogok, inkább az államok közös célkitűzéseit fogalmazzák meg. E jogok emberi jogi jellegének elismerése emiatt általában nem jelenti azt, hogy a gyakorlatban bármiféle garancia is létezne e jogok érvényesítésére. Nem nehéz belátni, hogy például a békéhez való jog betartása nehezen kényszeríthető ki jogi eszközökkel. E jogok érvényesítésének kilátástalanságát érzékelteti az az álláspont, amely értelmében e jogok érvényesülésének előfeltétele lenne, ha azok betartására valamennyi jogalany az egyéntől a nemzetközi szervezetekig erőfeszítéseket tenne. Ebből pedig már érthető az a nézet is, mely szerint a szolidaritási jogok a közös emberi értékekre alapozott utópiákat hirdetnek meg.
Az egészséges környezethez való joggal valóban kapcsolatba hozhatóak a pozitív utópiaként megfogalmazott ökotópia elképzelések. Már a fenntartható fejlődés koncepcióját is megelőzve megfogalmazódtak olyan elképzelések, melyek szerint az ipari társadalmak keretein belül a probléma már nem kezelhető, s az azokból való kilépés lehetőségét hirdetik. Ezek az elképzelések az új társadalmi mozgalmak közül az ökológiai válságra válaszként fellépő "zöld" mozgalmakhoz kötődnek, melyek a hatvanas évek újbaloldali mozgalmaiból nőttek ki, az elidegenedés elméletek, valamint az anarchizmus ideológiai befolyása alatt. (Ezek az alternatív mozgalmak elterjedtek a nyugati demokráciákban, de a fejlődő országokban és Kelet-Európában is egyaránt megtalálhatóak.)[43] Képviselőik szerint az ember, amikor függetlenítette magát a bioszférától egyúttal saját önazonosságának gyökereit is elvesztette.[44] E mozgalmak hatásaként fogalmazódtak meg a környezettel harmóniában élő, lehető legideálisabb társadalmakra vonatkozó "ökotópia" elképzelések. Az elnevezés Ernest Callenbachnak: Ökotópia címmel írt
- 295/296 -
pozitív tér- és időutópiát megfogalmazó regényében jelent meg. A regényben Kalifornia a 1980-as években elszakad az Egyesült Államoktól és a politikai ökológia elvein alapuló, új decentralizált önigazgató társadalmi berendezkedést valósít meg. Ökotópia lakói számára a korábbi fogyasztói szintről történő lemondással kívánja garantálni a túlélést. (A korlátozott tér-ökotópia elképzelésekkel szembeni kritikaként mindenképpen meg kell említeni, hogy a környezeti válság globális jellege miatt a környezettel harmóniában élő emberi társadalom, nyilvánvalóan nem valósulhatna meg egy államra vagy szigetre korlátozott tér utópia keretében. A szigetre korlátozott tér-ökotópiát hovatovább az éghajlatváltozás az Antarktisz sorsára jutatná, amikor haladó társadalmi berendezkedésével és lakóival együtt más társadalmak és saját korábbi hibáiból kifolyólag elnyelné a víz.)
A harmadik generációs jogok többségénél nehezen határozható meg a jogosultság alanya, annak tartalma (a konkrét igény) és a kötelezett személye. Ezt részben az okozza, hogy a harmadik generációs jogok nem alanyi jogok, azaz nem olyan jogok, amelyeket az egyén bíróságok előtt érvényesíthet. Eltérően a másik két generáció jogaitól - a harmadik generációs jogok - így zömmel jogi kötelező erővel nem rendelkező (soft law) jellegű dokumentumokban jelennek meg. A harmadik generációs jogok közül ebben az értelemben kivétel az egészséges környezethez való jog, amelynek lehetnek egyes jogi úton is érvényesíthető részelemei.
Az 'Emberek és népek jogainak afrikai chartája' (1981) a népek jogaként, s a régió érdekeinek megfelelően a gazdasági fejlődés igényét kiemelve határozta meg az egészséges környezethez való jogot: "Minden népnek joga van a fejlődéséhez kedvező, általánosan kielégítő környezethez". (24. cikkely).[46] Ezt követte a Környezet és Fejlődés Világbizottságának jelentése, amely 1987-ben rögzítette a környezethez való jog alapvető
- 296/297 -
emberi jogi jellegét, és kinyilvánította e területen a nemzedékek közötti egyenlőséget.[47] A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 169. számú egyezménye pedig már preambulumában kiemelte a környezet harmóniájának fontosságát, majd az államokat intézkedések meghozatalára kötelezte ennek megóvása érdekében. Kinyilvánította továbbá, hogy az egyes népeknek joguk van földjük fejlődését érdekeiknek megfelelően meghatározni, ha a fejlesztések során elvégzik a környezeti hatások értékelését. A Riói nyilatkozat 1. számú alapelve 1992-ben a tiszta környezethez való joggal kapcsolatosan a következőképpen fogalmazott: "Az emberek állnak a fenntartható fejlődés középpontjában. Joguk van az egészséges és produktív életre a természettel harmóniában."
A környezethez való jog és más emberi jogok között nemegyszer meglehetősen közvetlen a kapcsolat, hiszen azok gyakran csak az emberhez méltó tiszta környezetben gyakorolhatóak. A tiszta környezethez való jog és egyes emberi jogok kapcsolatát először az ENSZ 1972-es Stockholmi deklarációjának első alapelve nyilvánította ki: "Az embernek alapvető joga van szabadságban, egyenlőségben, megfelelő életkörülmények között élni olyan környezetben, amely méltóságának és egészségének megfelel. Megtisztelő kötelessége védelmezni és fejleszteni környezetét a jelenben és a jövőben élő nemzedékek számára." Az alapelv így deklarálta az élethez, a szabadsághoz, az egyenlőséghez, az egészséghez és az emberi méltósághoz fűződő jogok és a megfelelő környezet iránti igény közötti közvetlen kapcsolatot. Az 1987-es Montreáli jegyzőkönyv az ózonréteget lebontó anyagokról szintén utal az élethez fűződő jog és a környezet kapcsolatára: "Az élethez való jog az, amelyből minden más származik. Ennek a jognak a szavatolása minden állam legfőbb kötelessége szerte a világon."[48] A második generációs emberi jogokat rögzítő Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (12. cikk b.) pedig úgy rendelkezik, hogy az egészséghez való jog megvalósítása során intézkedni kell a "környezet és az ipar egészségügyének minden vonatkozásban történő megjavítása" érdekében. (Ez a cikk csak az egészségügyi következményekkel is járó környezeti ártalmakra vonatkozik.) A gyermek jogairól szóló egyezmény (1989) 24. cikkének 2/c. bekezdése a lehető legjobb egészségi állapothoz való joggal kapcsolatban említi meg "a természeti környezet
- 297/298 -
szennyezésével járó veszélyeket és kockázatokat."[49] Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1087 (1996) számú határozata a csernobili katasztrófa körülményeiről a nukleáris energia polgári szektorban történő előállítása és felhasználása mellett egyéb kérdésekkel is foglalkozik, többek között megállapítja, hogy a "lakosság jogosultsága a világos és teljes körű tájékoztatáshoz [...] alapvető emberi jognak tekintendő."
A Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/D. § (1) bekezdése a következőket tartalmazza: "A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez." A második bekezdés pedig felsorolja, hogy mely területeken valósítja meg ezt a jogot az állam: "Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg."[50]
A környezethez való jog tartalmát Magyarországon számos alkotmánybírósági határozat értelmezte.[51] Az Alkotmánybíróság már egy 1991-es határozatában az élethez való jogból levezette állami kötelezettségként a jövő generációk életfeltételeinek biztosítását. Az értelmezés szerint az élethez való joggal szemben áll egy általános kötelezettség, amely általában védelmezi az életet és előfeltételeit. Ez a kötelezettség kiterjed a következő generációk életfeltételeinek a biztosítására is. Az Alkotmánybíróság egy 1994-es határozata szerint a környezethez való jog sajátossága abban áll, hogy alanyai valójában az emberiség és a természet lehetnének. Az AB határozat érvelése értelmében ezt a problémát jelzik azok a törekvések, amelyek a "természetnek", vagy képviseletében az állatoknak, növényeknek stb. jogokat kívánnak adni, vagy "a meg nem született generációk" jogairól beszélnek. Mégis a környezet védelme nem szükségképpen kötődik egyes jogosultakhoz, s a határozat indoklása szerint "képes beszéd" lenne jogokat adni az állatoknak és más
- 298/299 -
természeti tárgyaknak. Az állam ugyanis ilyen jogok biztosítása nélkül is képes lehet az élet természeti alapjainak a fenntartására.[52] A jövő nemzedékek, vagy a természeti tárgyak jogai melletti érvként mégis felhozható, hogy a kötelezettségekkel szemben mindenkor, akár kimondjuk, akár nem szembeállítható egy jog és jogosította. Ha ez a megállapítás nem is minden kötelezettségvállalásra igaz, mégis helytálló lehet az alkotmányos színtű állami kötelezettségvállalások esetén.
A harmadik generációs jogok közül a tiszta környezethez való jog az egyetlen, mely megjelent a nemzeti törvényhozásokban is. A jog egyébként ma már mintegy 40 állam alkotmányában és egyéb jogszabályaiban is megtalálható, megjelenik például a perui, brazil és spanyol alkotmányokban. Érdekesen fogalmaz a Német Alkotmány 20/a. cikke, melynek értelmében az állam - tekintettel a jövő generációira - védi az élet előfeltételeit és az állatokat, mindhárom hatalmi ág területén. A Szlovén Köztársaság Alkotmányának 72. cikke pedig a következőkről rendelkezik: "A törvénnyel összhangban mindenkinek joga van az egészséges környezetre. Az állam gondoskodik az egészséges környezetről [...] Törvény szabályozza az állatkínzással szembeni védelmet."[53]
Amint az eddigiekből is kitűnik, az egészséges környezethez való jogot a nemzetközi dokumentumok eltérően határozzák meg, mást tekintenek a jog alanyainak és tartalmának is. A környezethez való jog alanyaként a nemzetközi egyezmények a népeket vagy az egyéneket ismerik el, sőt védelmezni kívánnak olyan, ma még jogilag értelmezhetetlen kategóriákat is, mint "a jövőben élő nemzedékek". A tiszta környezethez való jog lényegét álláspontunk szerint a következő igényekben kereshetjük: minden ember - ideértve a még meg nem születetteket - is jogosult arra, hogy emberhez méltó tiszta környezetben éljen; ennek biztosítékaként joga van tudni a környezeti veszélyekről és jogosult arra, hogy aktívan részt vegyen a környezet minőségét érintő döntések meghozatalában.
Azt a kérdést, hogy a globális problémák megjelenése a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban mennyiben járult hozzá ezek megoldásához, ma még nehéz lenne megválaszolni. A tiszta környezethez való jog esetében mindenesetre az a figyelemfelhívásnál talán nagyobb szerepet kapott.
- 299/300 -
Bár sokak számára a természeti tárgyak által birtokolt jogok gondolata még elképzelhetetlennek tűnhet,[54] ne feledjük szem elől, hogy "a jog története során a jognak valamely új létezőre történő kiterjesztése mindig egy kicsit elképzelhetetlen volt."[55] Elég itt arra gondolni, hogy milyen ellenállást váltott ki egykor az a követelés, hogy bizonyos jogokat, például a választójogot és a választhatóságot férfiak és nők egyaránt gyakorolhassák.
* * *
by Balázs Majtényi
The study analyses the changing relation of man and nature through the development of the international and national legal systems. The analysis starts from the assumption that the examination of the subjects and protected objects of environmental law both indicates the nature and boundaries of this legal field, and draws the attention to the new challenges regarding our concept of law. Through the example of international law, as well as of national legal systems the study raises the question whether man's anxiety for his own face will compel him to provide rights for future generations and/or natural objects. To sum up, it also asks whether or not the fear of an environmental catastrophe may change out concept of law.■
- 300 -
JEGYZETEK
[1] 1965. július 9-én Genfben az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában elhangzott felszólalásában Adlai Stevenson a Földet egy kicsi űrhajóhoz hasonlította, amelyben együtt utazunk "rászorulva annak véges levegő és talaj készleteire."
[2] Az EGK Tanácsa 1967-es meghatározása értelmében: "A környezet jelenti a vizet, a levegőt, a földet és azok egymásközti kapcsolatát, valamint minden olyan kapcsolatot, mely közöttük és valamennyi élő szervezet között van."
A magyar környezetvédelmi törvény (1995. évi LIII.) pedig a következő terminust használja: "környezet: a környezeti elemek, azok rendszerei, folyamatai szerkezete" (4. §. b.)
Egy 1985-ös közösségi jogi irányelv (85/373/EC) felsorolja a védett jogtárgyak körét: "az ember, a fauna, a flóra; a talaj, a víz, a levegő, a klíma és a táj; a kölcsönhatás ezek között az elemek között; az anyagi javak és a kulturális örökség."
Az Európai Unió 6. Környezetvédelmi Akcióprogramja (1600/2002/EC) pedig a következő főbb kérdésekkel foglalkozik: az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség, a környezet, az egészség, az életminőség, a természeti erőforrások és a hulladékok. .
[3] Caldwell, L. K.: International Evironmental Policy and Law. Duke University Press, Durham, 1990. 170.
[4] Ld.: A nukleáris fegyverek fenyegetésének vagy használatának jogszerűsége. Tanácsadói vélemény. Nemzetközi Bíróság Jelentései. (Legality of the Threat or Use of Nuclear Force, Advisory Opinion of 8 July 1996.) I.C. Reports 1996, para. 29, 241-242.
[5] Morris, D.: Állati jogok szerződése. Európa, Budapest, 1995. 72.
[6] A bálnák korán védelemre szorultak, mivel a bálnafeldolgozó hajók (factory ship) olyan hatékonysággal működtek, hogy számos bálnafajt a kihalás veszélye fenyegetett. Már 1931-ben nemzetközi egyezmény tiltotta meg a szoptatós bálnaanyák és bálnaborjak halászatát, 1946-ban pedig a 12 legnagyobb bálnavadász ország egyezett meg a faj védelmében. A Nemzetközi Bálnavadász Bizottság emellett regionális egyezmények megkötését is javasolta, amelyek maximálták volna, az elejthető bálnák számát. A jogi védelem ellenére (sic!) jó néhány bálnafaj kipusztult. (1985-ben a Bizottság megpróbálta adóval sújtani a bálnavadászatot, ez a próbálkozás is mérsékelt sikert hozott.)
[7] A Természet világchartáját a Közgyűlés 1987. december 11-én kelt 42/186. számú határozatával fogadta el.
[8] Ld. a "soft law"-val kapcsolatosan Nagy K.: Soft law jellegű szabályok Magyarország kisebbségi rendelkezéseket tartalmazó kétoldalú szerződéseiben. In: Acta Juridica et Politica. SzTE-AJK, Szeged, 2000., vagy Kardos G.: Mi is az a nemzetközi soft law? In: Acta 30. kötet. Budapest, 1998. 69-76.
[9] Kardos G.: Emberi Jogok egy új korszak határán. T-Twins K., Budapest, 1995. 151.
[10] Itt gondolhatunk akár a kisebbségi jogok nemzetközi szabályozására, az e területre vonatkozó jogi szabályozások szinte mindegyike besorolható a soft law valamelyik kategóriájába.
[11] Pl. az Emberi Jogok Európai Egyezménye értelmében az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak természetes személyek, illetve ezek csoportjai is.
[12] Ld. a témával kapcsolatosan például Nagy B.: Az emberiség közös öröksége: A rejtőzködő jogosított. In: Az államok nemzetközi közösségének változása és a nemzetközi jog (szerk.: Hercegh G.-Bokorné-Szegő H.-Mavi V.-Nagy B.). Akadémiai, Budapest, 1993. 113-143.
[13] Fauna személyében az ókori Rómában az erdők, mezők és nyájak termékenységének az istennőjét tisztelték. Flóra pedig az ókori Rómában a növények virágzásának az istennője volt.
[14] Lányi A.: Az etikától a politikáig. In: A jövő nemzedékek jogai (szerk.: Jávor B.). Védegylet, Budapest, 2000. 32.
[15] Ld. ezzel kapcsolatban Ditfurth, H.: So lasst uns denn ein Apfelbaumchen pflanzen. Droemersche, München, 1988.
[16] Rawls, J.: Az igazságosság elmélete. Osiris, Budapest, 1997. 64.
[17] Uo. 349.
[18] Declaration on the Responsibilities os Present Generations Towards Future Generation (http://www.unesco.org/education/esd/english/declar.shtml.).
[19] Nagy B.: A jövő nemzedékek jogai koncepció háttere a magyar és a nemzetközi jogban. In: A jövő nemzedékek jogai. i. m. 62.
[20] Természet és szabadság (szerk.: Lányi A.). Osiris, Budapest, 2000.
[21] A jövő nemzedékek képviselete féléves jelentése (szerk.: Krajner P.). Védegylet, Budapest, 2001. 86-92.
[22] 1983-ban ENSZ kezdeményezésre alakult meg a Környezet és Fejlődés Világbizottsága (vagy másnéven Brundtland bizottság), amelynek elnöke Brundtland Gro Harlem norvég miniszterelnök asszony lett. A bizottság 22 tagja közül 14-et a fejlődő országok delegálhattak. A Bizottságot az ENSZ közgyűlés megbízta azzal a feladattal, hogy vizsgálja a környezet romlása, a gazdasági fejlődés, valamint a társadalmi jólét közötti összefüggéseket. A bizottság elemzésének a végeredményét az 1987-es Közös jövőnk jelentés összegezte. A jelentés beszámolt a globális válságokról, azok összefonódásáról és meghirdette az azokból való kilábalást egy új fogalom, a fenntartható fejlődés segítségével. A fenntartható fejlődés olyan gazdasági fejlődést ígér, amely képes összhangot teremteni a társadalom anyagi igényei, a népesség növekedése és a természeti erőforrások hasznosítása között, s így hozzásegíthet a környezetszennyezés csökkentéséhez.
[23] A Nemzetközi Bíróság a Bős-Nagymarosi ügyben is hivatkozik a fenntartható fejlődés fogalmára, mint olyan kategóriára, amely a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem összeegyeztetésének a követelményét fogalmazza meg.
[24] A fejlett északi és a szegény déli államok közötti ellentétek a környezeti válság kezelését is nehezítik. Ezen ellentétek kezelésére 1980-ban állították fel az Észak-Dél Bizottságot Willy Brandt vezetésével.
[25] Sólyom L.: A jövő nemzedékek jogai és ezek képviselete a jelenben. In: A jövő nemzedékek jogai. i. m.
[26] Taylor. P. W.: A természet iránti tisztelet etikája. In: Legyenek-e a fáknak jogaik? (szerk.: Molnár L.). Typotex, Budapest, 1999. 200.
[27] Biológiai sokféleség a bármilyen eredetű élőlények közötti változatosságot jelenti, beleértve többek között a szárazföldi, tengeri és más vízi-ökológiai rendszereket, valamint az e rendszereket magukban foglaló ökológiai komplexumokat; ez magában foglalja a fajokon belüli, a fajok közötti sokféleséget és maguknak az ökológiai rendszereknek a sokféleségét.
[28] Az egyezmény 14. cikkelye tartalmazza a hatásvizsgálat és a káros hatások minimalizálásának a követelményét. "Minden Szerződő Fél, amennyire csak lehetséges és megfelelő) alkalmas eljárásokat vezet be, amelyek előírják azon terveire vonatkozó környezeti hatások vizsgálatát, amelyek valószínűleg jelentős káros hatással lesznek a biológiai sokféleségre, azzal a céllal, hogy az ilyen hatásokat elkerüljék vagy minimalizálják, és ahol alkalmas, lehetővé teszi a nyilvánosság részvételét az ilyen eljárásokban."
[29] Cartagena Protocol on biosafety to the Convention on Biological Diversity (January 29, 2000). International Legal Materials, 2000. 1027-1047. Az egyezmény keretében 2000. szeptemberében elfogadott Jegyzőkönyv a biológiai biztonságról szabályozza azoknak a modern biotechnológia által módosított (génkezelt) élő szervezeteknek a szállítását, kezelését és felhasználását, amelyek káros hatással lehetnek a biológiai sokféleség megőrzésére és fenntartható használatára, s ez által az emberi egészséget is veszélyeztetik. Az ilyen termékek határon túli szállításánál a feleknek gondoskodniuk kell a biztonságos szállításról és csomagolásról, figyelembe véve a nemzetközi szabályokat és előírásokat. A Jegyzőkönyv 25. cikke rendelkezik e szervezeteknek a határokon túli illegális szállításáról. Ilyen szállítás esetén az érintett fél kérheti az exportálót a génkezelt szervezetek visszaszállítására és megsemmisítésére.
[30] Biotikus, azaz az élethez kapcsolódó.
[31] Taylor, P. W.: A természet iránti tisztelet etikája. In: Legyenek-e a fáknak jogaik? i. m. 200.
[32] Ld. a témával kapcsolatosan Nussbaum, M. C.: Animal Rights: The Need for a Theoretical Basis/Book Review. Harward Law Rewiew, 2001. 1506-1549.
[33] Nussbaum, M. C.: i. m. 1515.
[34] Bentham, J.: An Introduction to the Principles of Morals and Legislation. [1789] Oxford University Press, Oxford, 1996.
[35] Nussbaum: i. m. 1524.
[36] Grisebach, M. M.: Philosophie der Grünen. Günter Olzog, München, 1982., Ld. még a zöld mozgalommal kapcsolatosan. Szabó M.: Társadalmi mozgalom és politikai tiltakozás: A zöldek. Budapest, 1992.
[37] Tierschutzgesetz in der Fassung der Bekanntmachung vom 25. Mai 1998. Bundesgesetzblatt (BGBl), I. S. 1105, 1818, geandert durch Artikel 2 des Gesetzes zur Bekampfung Gefahrlichen Hunde von 12 April 2001 (BGBl, I. S. 530).
[38] A nemzetközi környezetvédelmi jog tárgyalásakor érdemes megemlíteni, hogy ma már a környezetvédelmi jogot is jogterületekre osztják. Széles körben elfogadott az a szemlélet, amely annak alapján csoportosítja a joganyagot, hogy a szabályozás a bioszféra mely területeire terjed ki. Emellett létezik egy másik felosztás is, amely "technikai környezeti jog" és "zöld környezeti jog" között tesz különbséget. Az előbbihez tartozó jogszabályok olyan eljárásmódok bevezetését és alkalmazását írják elő, amelyeket a környezeti érdekek figyelembevételén alapulnak. (A technikai környezeti joghoz sorolható pl. a hatásvizsgálat követelménye), az úgynevezett zöld környezeti joghoz pedig olyan szabályok tartoznak, amelyek az élőlényekkel, azok élőhelyeivel és egyéb létfeltételeikkel kapcsolatosak (idetartozik például az állatvédelem jogi szabályozása).
[39] Ld. az egyezmény magyar szövegét. In: Az Európa Tanács válogatott egyezményei (szerk.: Masenkó-Mavi V.). Osiris, Budapest-Strasbourg, 1999. 472-499.
[40] Morris: i. m. 35.
[41] Lásd Vasak, K.: La déclaration universelle des droits de l'homme, 30 ans aprés Courrier de l'UNESCO 1977. A hazai szakirodalomból lásd még Mavi V.: Szolidaritási jogok, avagy az emberi jogok harmadik nemzedéke. In: Állam- és Jogtudomány, 1987-88/1-2., Kardos: i. m., valamint Bokorné Szegő H.: Az emberi jogok egyes csoportjainak megkülönböztetése és az alkotmányfejlődés. In: Állam és Jogtudomány, 1989/2.
[42] A harmadik generáció létrejöttét szokás a modernizáció, a globalizáció termékének tekinteni.
[43] Az ökológia mozgalomhoz sorolják az atomenergia ellenes mozgalmakat, a környezetvédelmi polgári kezdeményezéseket, az ökológiailag orientált életforma mozgalmakat. Közös bennük, hogy az ökológiai problémák megoldását a társadalmi berendezkedés megreformálása útján kívánják elérni.
[44] Ld.: Callenbach, E.: Ökotópia. Rotbuch, Berlin, 1984.
[45] A hazai szakirodalomban lásd még a témával kapcsolatban Bruhács J.: A környezethez való jog és az emberi jogok nemzetközi rendszere. Acta Humana (1991) 4. sz., valamint Blutman L.: Népek jogai - emberi jogok? Acta Humana (1991) 3. sz.
[46] Ld. Emberi jogok a nemzetközi jogban (szerk.: Bokorné Szegő H.-Mavi V.). Emberi Jogok Magyar Központja, Budapest, 1994. 363., valamint Blutman: i. m.
[47] Ld. a jogi alapelvekről szóló melléklet 1. és 2. pontját.
[48] 35/1990. (II. 28.) MT rendelet az ózonréteget lebontó anyagokról szóló, Montreálban 1987. szeptember 16-án aláírt jegyzőkönyv kihirdetéséről.
[49] Ld.: Emberi jogok a nemzetközi jogban. i. m. 138.
[50] Az 1997-es Alkotmánytervezet 45. §-a a következőképpen határozta meg az egészséges környezethez való jogot:
(1) Mindenkinek joga van az egészséges környezethez.
(2) Az állam intézkedéseket tesz a természetes és az épített környezet megóvására, a környezeti károk megelőzésére, illetve mérséklésére.
(3)A környezet megóvása, mindenkinek kötelessége.
Ld.: Az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő munkájának dokumentumai. 1994-1998. (szerk.: Somogyvári I.). 2. kötet. Budapest, 1998. 1073.
[51] Ld. például a következő AB határozatokat: 48/1998. (XI. 23.), 28/1994. (V. 20.). vagy 64/1991 (XII. 17) AB hat.
[52] Sólyom L.: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest, 2001. 450.
[53] Kelet-Európa új alkotmányai (szerk.: Tóth K.). JATE, Szeged, 1997. 3441.
[54] Ezzel kapcsolatban lehet említeni a Warren főbíró által a Reynolds v. Sims ügyben kifejtett véleményt: "a törvényhozók embereket képviselnek, nem fákat, vagy földeket. Így ez utóbbikat nem is kell a jog alanyaivá tenni, elég, ha a törvény által biztosított jogokkal ruházzuk fel őket." Idézi Stone, Ch.: Legyenek-e a fáknak jogaik? In: Legyene-e a fáknak jogaik? i. m. 199.
[55] Ld. ezzel kapcsolatban Stone: i. m. 195.
Lábjegyzetek:
[1] Majtényi Balázs, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, E-mail: majtenyi@jog.mta.hu
Visszaugrás
