A tisztességes eljáráshoz való jog abszolút érvényű, általános jogelv, amelyet az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény) 6. cikke tartalmaz.[1] Az Alaptörvény XXVIII. cikke az Egyezménnyel szinte azonos tartalommal szabályozza a fair eljárás elvét.[2]
A tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését az eljárás (polgári és büntető) egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. A tisztességes eljárásnak számos meg nem nevezett, ám elismert és több kifejezetten nevesített összetevője van.[3] Nevesített részjogosítványai többek között a bírósághoz fordulás joga, az igazságos és nyilvános tárgyaláshoz való jog, a bírói függetlenség és pártatlanság, az észszerű időn belüli elbírálás, a fegyverek egyenlősége és a védelemhez való jog. A tisztességes eljáráshoz való jog részkövetelményeit nem lehet egymástól elszigetelten vizsgálni, azok szorosan összefüggnek egymással.
A tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amely nem korlátozható, azonban egyes részjogosítványai meghatározott cél érdekében, az arányosság elvének megfelelően korlátozhatók. Fontos azonban, hogy a többi garanciának olyan egyensúlyt kell képeznie, ami által biztosított az eljárás egészének a tisztességes jellege. A még korlátozható részjogosítványok is abszolút érvényűnek minősülnek viszont abban a tekintetben, hogy más alapjog vagy érdek érvényesítésének érdekében teljességgel nem olthatók ki, azaz kizárólag korlátozásnak lehet helye, elvonásnak nem.[4]
A tisztességes eljáráshoz való jog garanciáival kapcsolatos fontos követelmény továbbá, hogy a jogoknak nem teoretikusan, hanem ténylegesen és valóságosan kell érvényesülniük. A tisztességes eljárás nem pusztán a büntetőeljárás rendelkezéseinek formai megtartását jelenti, hanem az általános és a szakmai etikai követelmények érvényesülését is, valamint azt, hogy az állam, a hatóságok és a bíróságok biztosítják az eljárási jogok valóságos gyakorlásának reális feltételeit.[5]
- 731/732 -
Az Egyezmény 6. cikkének megsértésével kapcsolatos magyar ügyeket alapvetően két nagyobb csoportba lehet sorolni. Az ügyek többsége ún. "hosszpanasz", azaz az észszerű időn belüli eljárás követelményével kapcsolatos. Az ügyek kisebb százaléka a tisztességes eljáráshoz való jog más részjogosítványaival függ össze, amelyen belül szinte mindegyik részjogosítvánnyal összefüggésben lehet találni példát. Több ügyben volt érintett a bírósághoz fordulás joga[6], valamint a nyilvános tárgyaláshoz való jog. Felmerült továbbá a védelemhez való jog, a törvényes bíróhoz való jog[7], a bíróság pártatlanságának sérelme[8], valamint a bíróságok indokolási kötelezettségével kapcsolatban az eljárás tisztességének sérelme.[9]
A büntetőügyekben alapvetően két részjogosítvány, a nyilvános tárgyaláshoz való jog, valamint a védelemhez való jog sérelme merült fel. A védelemhez való jog sérelmét vetette fel a büntetőeljárásokkal kapcsolatban felmerülő speciális probléma, a vád átminősítésének kérdése. Ezen ügyek specialitása a strasbourgi és a magyar a vád jogi minősítéséről vallott jogfelfogása közötti alapvető különbségben rejlik. A nyilvános tárgyaláshoz való joggal kapcsolatos büntetőügyekben pedig elsősorban nem a jogszabályi rendelkezések, hanem a kapcsolódó gyakorlat okozza a problémát. Az elsőfokú eljárásban főszabály a tárgyalás tartása, a jogorvoslati szakaszban tárgyaláson, nyilvános ülésen vagy tanácsülésen bírálják el az ügyet azzal, hogy nem a tárgyalás tartása a főszabály. A jogorvoslati szakaszban gyakori, hogy nem kerül sor tárgyalás tartására. Az eljárási forma megválasztása a bíróság mérlegelésén múlik, amelynek kereteit azonban a törvény meghatározza. A magyar ügyekben a Bíróság azért állapította meg az egyezménysértést, mert - bár a nemzeti jogszabály lehetővé teszi a tárgyalás nélküli döntéshozatalt -, de álláspontja szerint szükség lett volna a terhelt meghallgatására és tárgyalás tartására.
A büntetőügyekben történő elmarasztalás csekély százalékát teszi ki a strasbourgi bíróság előtt folyó magyar ügyeknek, mindemellett fontos elméleti és gyakorlati problémákat vetnek fel a folyamatosan ismétlődő azonos jellegű egyezménysértések. A büntetőeljárási törvény folyamatban lévő kodifikációja most lehetőséget adhat arra, hogy a jogalkotó oldalán rendeződjenek a vitás kérdések.
A büntetőügyekben először a Dallos-ügyben merült fel az Egyezmény 6. cikkének sérelme a vád átminősítésével összefüggésben.[10] A panaszost a konkrét ügyben első fokon sikkasztás elkövetése miatt ítélték el, majd másodfokon csalássá minősítették át a cselekményt. A Strasbourgi Bíróság azt állapította meg, hogy mivel a kérelmezőnek nem volt tudomása arról, hogy cselekményét csalássá minősíthetik, ez rontotta a védekezési esélyeit azon vádakkal szemben, amely miatt végül elítélték. A Strasbourgi Bíróság álláspontja szerint büntetőügyben a terhelt ellen felhozott vádakkal, így az ügyben alkalmazható lehetséges jogi minősítéssel kapcsolatos teljes körű és részletes tájékoztatás alapvető feltétele az eljárás tisztességességének.[11]
Hasonló probléma merült fel majd tizenöt évvel később a Bock-ügyben.[12] Az alapul fekvő büntetőügyben a panaszossal szemben a Fővárosi Főügyészség pénzhamisítás előkészülete miatt emelt vádat, amelyben a Fővárosi Bíróság a panaszost bűnösnek találta és pénzbüntetésre ítélte. A másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette, majd észrevételezte, hogy a terhelt cselekménye csalás minősített esetének kísérleteként is minősülhet. A bíróság felhívta erre a panaszos figyelmét és megkérdezte, hogy az eltérő minősítés lehetőségére tekintettel kéri-e az eljárás elnapolását. A panaszos ezzel a lehetőséggel nem élt.[13] A másodfokú bíróság végül megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és a panaszos büntetőjogi felelősségét közokirat-hamisítás elkövetése miatt állapította meg, változatlanul hagyva a büntetés mértékét.[14] A panaszos ezt követően felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság kisebb mértékű anyagi jogszabálysértést állapított meg, azonban hatályában fenntartotta az elítélést, és megállapította a panaszos büntetőjogi felelősségét csalás minősített esetének kísérlete, valamint magánokirat-hamisítás elkövetésében.[15]
A panaszos ezen előzmények után fordult a Strasbourgi Bírósághoz. Véleménye szerint az eljáró bíróságok
- 732/733 -
megsértették a védelemhez fűződő jogát azáltal, hogy nem figyelmeztették az eltérő minősítés lehetőségére. A Fővárosi Ítélőtábla csak arra hívta fel a Panaszos figyelmét, hogy az általa elkövetett cselekmény csalás minősített esetének kísérleteként is minősülhet, végül úgy állapította meg a bűnösségét közokirat-hamisítás elkövetésében, hogy a cselekmény ezen irányú átminősítéséről nem tájékoztatta. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban megállapította a Panaszos bűnösségét csalás minősített esetének kísérlete, valamint magánokirat-hamisítás elkövetésében, anélkül azonban, hogy erre előzetesen figyelmeztette volna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
