Feltehetően egy médiaetikai egyetemi kurzus tananyagát jelentette meg a párizsi és torinói kiadó budapesti részlege. De aki ismeri a szerző több évtizedes munkálkodását a szólásszabadság területén, és persze belelapoz a könyvbe, tudja és meg is tapasztalhatja, hogy többről van szó, mint megtanulandó egyetemi matériáról: a téma jeles oktatója monografikus alapossággal elemzi a szólásszabadság legfontosabb filozófiai és jogi problémáit. Nyilván a didaktikai célokat szolgálják a fejezetek végén a megértést segítő ábrák, ellenőrző kérdések és jegyzetek, ugyanakkor a téma iránt tudományos igénnyel érdeklődő elvárásait elégíti ki a könyv végén található gazdag jogeset- és irodalommutató.
A bevezető fejezetben választ kapunk a médiaetika mibenlétére vonatkozó kérdésre: a médiaetika a filozófiai vizsgálódások olyan területe, amely a mondanivaló nyilvános kifejezésének erkölcsi kérdéseivel foglalkozik. A könyv egy-egy fejezete a médiaetika különböző fontos problémaköreit tekinti át, A bevezető fejezetet a történelmi hagyományok két ágának felvillantása követi. Előbb a Wesselényi-perhez készült "derekas védelem" kapcsán azt érzékelhetjük, hogy milyen szilárd hagyományai vannak a szólásszabadság liberális eszményének a magyar politikai gondolkodásban, majd megismerkedhetünk a máig leghatásosabb átfogó szólásszabadság-elmélet meggondolásaival John Stuart Mill A szabadságról című értekezése alapján. A harmadik fejezet tárgya a korlátozás és a szabályozás alkotmányjogi megkülönböztetése. A szerző először megvizsgálja a polgárjogok fogalmát és az ezek között is kitüntetett szólásszabadság védelmének alapjait, majd az ezt megengedhetetlenül korlátozó cenzúrát állítja szembe az előzetes korlátozás olykor indokoltnak tűnő gyakorlatával, és kitér a túl széles hatósági beavatkozás alkotmányos tilalmára. A negyedik fejezettel kezdődik a szólásszabadság döntő kérdéseinek tárgyalása. A fejezet első része a közügyek vitathatóságának és a közszereplők személyiségi jogának, a második rész a személyes adatok védelmének és a magánélet sérthetetlenségének a szólásszabadsággal való konfliktusa kérdéseivel foglalkozik. Az ötödik fejezet a szólásszabadság határainak legtipikusabb eseteit: az üzleti mondanivaló, a pornográfia és a "gyűlöletbeszéd" nehéz eseteit tárgyalja. A következő fejezet a szólásszabadság olyan, kevésbé szokásos összefüggéseire irányítja a figyelmet, mint az állam közreműködésének elve a felvonulások, gyűlések, tüntetések és más tömegrendezvények kapcsán, vagy a "szegények", illetve a "gazdagok szólásszabadságának" dilemmája. A könyv befejező fejezetében pedig a szerző összefoglalja gondolatmenetének fontosabb következtetéseit.
(L'Harmattan Budapest, 2003. 271 oldal, ár nélkül)
A tanulmány, amely a szerző doktori disszertációja, három szólásszabadságjogi kérdéssel - a közszereplők bírálhatóságával, a gyűlöletbeszéd jogi megítélésével és a független közmédia biztosításával - foglalkozik.
Egy alkotmányos demokráciában a szólásszabadság korlátozását az államnak igazolnia kell, Sajó András szavaival élve "az államnak kötelessége, hogy bebizonyítsa, miért is van szükség a szabadság korlátozására: rajta van a bizonyítási teher".
A tanulmány nem esetjogi elemzés, és nem is összehasonlító jogi vizsgálat. A szerző célja, hogy bemutassa azokat a jogi mércéket, elveket és technikákat, amelyek a szólásszabadság és a közbeszélgetés (egy közösség nyilvánosan zajló kommunikációja) nyitottságát a lehető legteljesebb mértékben lehetővé teszik. Molnár Péter amellett érvel tanulmányában, hogy a véleménynyilvánítási szabadságnak az alkotmánybírósági döntések által nyújtott védelme nemhogy nem szűkítendő, éppen ellenkezőleg: szélesítendő és továbbépítendő. A szerző az Alkotmánybíróság véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatos határozatait és alkalmazásukat a szólás szabadságát különösen tiszteletben tartó Egyesült Államok Legfelső Bíróságának ítéletei tükrében elemzi.
Kritikával illeti a közszereplők bírálhatóságának gondatlansági mércéjét, mely szerint ha a tény közlője a tényállításkor elmulasztotta a foglalkozásánál fogva tőle elvárható gondosságot, és ezáltal valótlan tényt
- 209/210 -
állít, akkor az alkotmánybírósági határozat értelmében elmarasztalható. Ez a gondatlansági mérce komoly veszélyt jelent a szólásszabadságra. A szerző felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy az Egyesült Államokban a közszereplők bírálóit csak szándékos rosszhiszeműség vagy teljes nemtörődömség esetén lehet felelősségre vonni, és akkor is csak polgári jogi úton.
Molnár Péter a gyűlöletbeszéd jogi megítélése kapcsán többek között foglalkozik a Franka-, a Bognár- és az ifj. Hegedűs-üggyel is, kifejtve azt az álláspontját, hogy a nyomozó hatóságok nem az alkotmánybírósági határozatnak megfelelően értelmezik a jogszabályt, s ennek következtében nyíltan uszító beszédek nyomán sem indul bírósági eljárás.
A szerző álláspontja szerint a közmédiumok függetlenségének feltétele, hogy azok működésére egyetlen társadalmi csoportnak se legyen meghatározó befolyása.
(Új Mandátum Könyvkiadó Budapest, 2002. 205 oldal, 1980 forint)
A B'nai B'rith egyesület másodszor jelenteti meg az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című jelentését (a 2000. évről készült jelentésről a Fundamentum 2001/4. számában számolt be). A jelentés a tavalyihoz hasonlóan az idén is kétnyelvű, így tartalmát nemcsak a hazai, hanem a külföldi érdeklődők is megismerhetik.
A jelentésben szereplő tanulmányok a hazai nyomtatott sajtó, a Pannon Rádió, a Vasárnapi Újság és az MTV Tallózó című műsorának anyagait és a nyilvános fórumokon elhangzó antiszemita megnyilvánulásokat szemlézik, illetve elemzik. A tanulmányok - akárcsak tavaly - alapvetően a Zsidó Dokumentációs Központ (ZsiDok) médiafigyelő tevékenysége által létrehozott adatbázison nyugszanak.
A szélsőjobboldali publicisztika részéről sűrűn hangoztatott álláspont, hogy Magyarországon az antiszemita beszéd nem része a közbeszédnek. A jelentésből azonban sajnos éppen ennek ellenkezőjére derül fény. És sajnálatos módon a közbeszédnek nem csupán a burkolt antiszemita beszéd a része, hanem vannak olyan sajtóorgánumok, amelyek nyíltan használják az antiszemita frazeológiát.
A jelentés többek között foglalkozik az iskolai holokauszt-emléknap kapcsán kibontakozó vitával, a Fradi-Fotex-üggyel (a függelékben a szerkesztők közreadják a MIÉP e tárgyban született közleményét és a B'nai B'rith egyesület ismeretlen tettes ellen tett feljelentését is), illetve ifj. Hegedűs Lórántnak, a MIÉP alelnökének a párt XVI. kerületi szervezete lapjában megjelent, nagy port kavart írásával, Mint arról a Fundamentum 2002/3-4. száma beszámolt, a bíróság elutasította annak a zsidó származású, izraelita vallású magyar állampolgárnak a keresetét, amelyet az emberi méltóságához fűződő személyiségi jogainak megsértése miatt indított ifj. Hegedűs Lóránt és a lapot kiadó MIÉP ellen.
A jelentés közreadásával a kiadó célja, hogy bemutassa mindazoknak, akiket érint vagy érdekel, hogy kik, hol, hogyan és miért használják a nyílt vagy burkolt antiszemita beszédet.
(Szerk.: Gerő András, Varga László, Vince Mátyás B'nai B'rith Első Budapesti Közösség B'nai B'ritti Budapest Lodge Budapest, 2002. 332 oldal, 952 forint) ■
Visszaugrás
