A szocialista jogrendszert a hatalom egysége, a delegált, nem demokratikus és nem nyilvánosjogalkotás, valamint a jog instrumentális felfogásajellemezte. Ennek eredményeként a voluntarista jogalkotás keretében gyakran változó és alacsony szinten meghozott jogszabályok születtek. Az 1990-es évek demokratikus változásai során a térség államai jelentős lépéseket tettek a jogállam kiépítése felé, ám bizonyos hiányosságok továbbra is megvannak: a jogalkotás Közép-Kelet Európában gyakran a túlburjánzás és instabilitás tüneteit mutatja. A tanulmány ennek okait kutatja, eközben elemzi a jogszabályalkotás alkotmányos és intézményi kereteit a volt szocialista országokban. A kutatás fókuszában a jogszabályi hierarchia (az alkotmány és a törvények elfogadása és szerepe), a parlamentek jogalkotási tevékenysége (törvényjavaslatok és parlamenti eljárások), és a jogalkotás további lépései (politikai vétó, kihirdetés) állnak. A vizsgálat kitér a végrehajtó hatalom jogalkotó szerepére (ideértve a delegált jogalkotást) és az alkotmánybíróságok szerepére is. A hasonló jelentések ellenére az országcsoport nem homogén. Az egyes országok jogalkotása között hasonlóságok és jelentős különbségek egyaránt vannak a jogalkotás terén: néhányan nemzetközi jogi rendszer tagjai (EU), mások saját belső strukturális problémáikat sem tudják kezelni.
The socialist legal system was based on the unity of state power, the delegated, non-democratic and non-public legislation, and an instrumental view of law. This resulted in voluntary legislation and frequently changed laws passed on a lower level. After the democratic changes of the 1990s, the countries of the region made significant steps towards the rule of law, but some backlogs can still be found: legislation in Central and Eastern Europe is quite frequently still excessive and unstable. This paper looks into the reasons and, in doing so, analyses the constitutional and institutional framework of the introduction of legal measures in the former socialist countries. It focusses on the system of hierarchy of legal measures (the role and adoption of the constitution and the statutes), the legislative activity of parliaments (legislative initiatives and procedures), and the subsequent steps of legislation (political veto, promulgation). The paper also looks at the normative role of the executive (including delegated legislative powers), and the function of constitutional courts, too. Despite the significant similarities, the group of countries is not homogeneous. Similarities and major differences of legislation can equally be found in the countries that were analysed: some are already members of international legal regimes (EU), some are still unable to tackle internal structural problems.
Key words: legislation, comparative legislative studies, Eastern Europe, legislative procedure, judicial review
Az alábbi tanulmány a volt szocialista országok jogforrási- és jogalkotási rendszerét vizsgálja alkotmányi szintű szabályaik alapján. A vizsgált országok köre átfogja az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott tagállamokat Ciprus és Málta kivételével (Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia), a Nyugat-Balkánt (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia), valamint a posztszovjet térség néhány államát (Fehéroroszország, Ukrajna és Oroszország). A vizsgált országok államszerkezetüket tekintve egységes államok, csupán kettő (Bosznia-Hercegovina és Oroszország) többszintű állam, bár egyik sem rendelkezik a szövetségi államok valódi sajátosságaival. Tartalmilag az orosz föderalizmus egyes vélekedések szerint csak látszatföderalizmus, bár
- 41/42 -
formálisan Oroszország szövetségi állam.[2] Bosznia-Hercegovinában az állami szuverenitás ténylegesen is megoszlik az állami szint, és az ország két ún. "entitása"[3] között, szövetségi államról mégsem beszélhetünk a szövetségből való kilépés joga nélkül, márpedig ezt az országot létrehozó 1995-ös daytoni békeszerződés nem engedi - ezért sem szerepel az ország megnevezésében a szövetségre utaló fordulat.
A közép-kelet-európai térség minden állama alkotmányában jogállamként határozza meg saját magát.[4] Néhány alkotmány emellett a jogállamiság egyes összetevőiről is kifejezetten rendelkezik: a horvát alkotmány nevesíti a hátrányos visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, míg például Lengyelországban ezt a tilalmat a jogállamiság elve foglalja magában. A jogállamiság alapja a kontinentális felfogás szerint a parlament által alkotott törvények uralma, így a megfelelő törvényalkotás garanciális jelentőségű.
A jogállamiság elvének elismerése ellenére a vizsgált országokra - bár eltérő mértékben - a túlburjánzó, instabil és gyenge minőségű jogalkotás jellemző. A szocialista jog időszakának néhány öröksége - az egyes államokban eltérő mértékben - ma is érzékelhető. Az egyik ilyen rekvizitum a részletszabályok túlburjánzásában és az elvi szabályok hézagosságában érhető tetten.[5] Ez a mindenható államba vetett, valamint azon a hiten alapult, hogy a szabályozás maga már önmagában megoldást nyújt egy problémára. A jogi szabályozás gyakran az első számú probléma-megoldási eszköz a térség számos államában, ami folyamatosan módosítandó jogszabályokat és instabilitást eredményez.[6] Módosítások következnek a rosszul megszövegezett vagy a gyakorlatban nem működőképes, túlzottan kauzisztikus jellegű törvényekből is. A jogrendszerben további változtatásokat eredményezett az Európai Uniós csatlakozás vagy a jelenleg is folyó integráció. A gyakori változások miatt jogalkalmazók és jogkeresők néha nem képesek a hatályos jogot megismerni és betartani.
- 42/43 -
A közös szocialista múlt és a részben közös európai integrációs törekvések mellett a vizsgált országok jelentős eltéréseket is mutatnak. A "szélsőértékeket" egyik oldalon az EU-hoz csatlakozott, a jogállamiságot biztosító országok alkotják, a másikon Oroszország és különösen Fehéroroszország, ahol a jogállamiság és alkotmányosság feltételei nem teljes körűen biztosítottak. A tanulmány azt vizsgálja, hogy mennyiben játszanak közre a jogalkotás nyilvános, parlamenti szakaszának intézményi keretei a fenti jelenségek kialakulásában. A vizsgálat fókuszában a parlamenti jogalkotás (alkotmány- és törvényalkotás) áll. Csak valódi, azaz általánosan kötelező jogi normákról lesz szó, a belső közigazgatási normákat[7] figyelmen kívül hagyjuk, csakúgy, mint a különleges jogrendben történő jogalkotást. A normaalkotásra és -kontrollra vonatkozó normatív (elsősorban alkotmányos) előírásokat tekintjük át, a gyakorlatra csak néhány példa erejéig kitérve.
A minőségi jogalkotás egyik alapvető követelménye egy rendezett jogforrási rendszer léte. Ebből a szempontból - jogtörténeti okokból - eltérő a szovjet utódállamok és a többi közép-kelet-európai állam helyzete. Míg az utóbbi térségben már a szocialista jogrendszert megelőző időben kialakult, alkotmányosan szabályozott jogforrási hierarchia él, amelyhez a jogalkotók tartják is magukat, keletebbre a cári, majd bolsevik jogalkotási gyakorlat nem volt tekintettel a formálisan egyébként itt is meglévő hierarchikus jogalkotási hatáskörökre. Ennek szélsőséges példája a szovjet alkotmány többszöri módosítása a végrehajtó hatalom törvény alatti szintű jogalkotási aktusaival.[8] E szovjet gyakorlat maradványa a mai orosz alkotmányban is megtalálható: az alaptörvény megengedi a szövetséget alkotó területi egységek (szubjektumok) alkotmányban szereplő felsorolásának a formális alkotmánymódosításnál jóval egyszerűbb módosítását: új területi egység csatlakozása vagy új szubjektum létrehozása egyszerű szövetségi alkotmányerejű törvénnyel, egy szubjektum puszta átnevezése esetén pedig elnöki ukázzal[9] lehetséges.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
