A rovatban Győri Gábor, Kim Lane Scheppele és M. Tóth Balázs elemzi a választással kapcsolatos szabályozás egyes elemeit abban a tekintetben, hogy azok mennyiben segítik elő vagy ássák alá a népszuverenitás, a választók kinyilvánított akaratának érvényesülését, a népképviselet ideájának megvalósulását.
Győri Gábor szerint a választási rendszer folyamatos átalakítása a kormánypárti szavazatok maximalizálását és a kétharmad (a változtatás lehetőségének) fenntartását szolgálja.
A magyar választási rendszer különlegessége nemzetközi összehasonlításban nem annyira annak egyes elemeiben található, hanem abban a lényeges jellegzetességben, hogy folyamatosan átalakul és egyre nagyobb mértékben, mérnöki precizitással kerül egyoldalúan, ellenzéki beleszólás nélkül átalakításra egy konkrét pártszövetség parlamenti (és ezáltal kormányzati) súlyának maximalizálása érdekében. Mióta a Fidesz-KDNP (a továbbiakban: Fidesz) a 2010. áprilisi országgyűlési választáson kétharmados többségre tett szert, mindhárom országosan tartott választás (a 2010-es és 2014-es önkormányzati, a 2014-es országgyűlési) előtt módosította a vonatkozó törvényeket. Ez a folyamat kétségtelenül folytatódni fog, hiszen az átalakításokban rejlő egyoldalú előnyök és lehetőségek még messze nincsenek mind kihasználva.
E tekintetben a magyar választási rendszer elemzése hálátlan feladat, hiszen olyan gyakorisággal alakul át, hogy az aktuális részletek összehasonlító jellegű bemutatása két-három éven belül mindenképpen elavult lesz. Amíg a Fidesz kétharmados többségre tud szert tenni - főleg épp a választási rendszer átalakításának köszönhetően -, addig a rendszer folyamatosan változni fog. A választásra vonatkozó szabályok kialakításának legfőbb célja ugyanis nem a demokratikus akarat minél hatékonyabb érvényesítése, hanem a Fideszre leadott szavazatok hatásának maximalizálása az elnyert mandátumok tekintetében.
A folyamatos változtatás nemzetközi viszonylatban önmagában különlegesség. Demokratikus rendszerekben a választási szabályozást ritkán alakítják át átfogóan, ezt rendszerint komoly vita, konzultáció után és általában - bár nem mindig - az ellenzék beleegyezésével teszik. Bármilyen tetszőleges sporthasonlat magyarázattal szolgálhat arra, hogy ennek miért kell így lennie. Ha egy focicsapat határozza meg a foci szabályait, akkor nagy lesz a kísértés arra, hogy a saját előnyére szabja át a szabályokat és - ha okosan teszi ezt - akkor gyakorlatilag verhetetlenné teszi magát, akár jóval erősebb csapatokkal szemben is. Csak úgy van értelme a focinak, ha a szabályok nem egy konkrét csapatra szabva, annak győzelmét biztosítva kerülnek kialakításra.
A terjedelmi keretekre tekintettel erre csak röviden fogok tudni kitérni. Emellett azt is lényeges kiemelni, hogy a demokratikus választási szabályok nem értelmezhetőek önmagukban, elválasztva egy adott politikai rendszer demokratikus működésétől. Bár az biztos, hogy szabad és tisztességes választás nélkül nincs demokrácia, egy olyan választási rendszer, amely a procedurális elemeit tekintve megfelel a demokrácia követelményeinek, önmagában még nem jelenti azt, hogy demokrácia van. A demokratikus véleményformálási lehetőségek, az ahhoz szükséges elemek nem jelenhetnek meg egyedül a választás napján, de még csak a kampány idejére sem korlátozódhatnak, hanem folyamatosan a demokrácia szerves részét képezik.
Ezek megfelelő működése visszahat a demokratikus választásra. Csak akkor tudnak a választók demokratikusan választani a jelöltek között, ha nem csak a választási törvény által szabályozott kampány-, illetve konkrét választási időszakban van lehetőségük a demokratikus alapelveknek megfelelően tájékozódni, illetve részt venni a közéletben, hanem azon kívül is folyamatosan. Ahol például a média és a civil szervezetek nem tudják betölteni a véleményformáló, illetve "watchdog" szerepüket, ott a demokratikus vélemények kinyilvánításának lehetősége még egy amúgy szabad és tisztességes választáson is csorbul. És ez nem csak a véleménynyilvánítók alapvető emberi jogait sérti, hanem minden polgárét, hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy más vélemények meghallgatása révén formálja a saját nézeteit.
Egy demokratikus választási rendszer akkor nyeri el értelmét, ha a választóknak lehetősége nyílik arra, hogy egyénileg és független intézmények révén felügyeljék a politikát, tájékozódjanak annak tevékenységéről és működéséről, valamint igény szerint részt tudjanak venni abban. Ennek elengedhetetlen része mind a független civil szervezetek működése, mind pedig az ellenzék lehetősége arra, hogy az általa felkínált alternatíváról tájékoztassa a polgárokat. Magyarországon ez folyamatosan és szisztematikusan csorbul, például a médiarendszer masszív korlátozása és manipulációja, vagy a civilek látványos megfélemlítése révén.
- 49/50 -
A magyar politikai rendszer vitathatóbb formalizált elemei túlnyomó részben megtalálhatóak más, demokratikus országok politikai rendszerében. Ám a magyar rendszer sok esetben kiragadja a külföldi példák közül a legkevésbé demokratikus, illetve kifejezetten antidemokratikus jellegzetességeket, és azokat gyúrja össze egy sajátos egyvelegbe, anélkül, hogy megjelennének azok a masszív ellensúlyok, amelyek más rendszerekben semlegesítik a rossz gyakorlatok hatását. A magyar rendszerben megjelenő rossz gyakorlatok összessége kételyeket indokol a tekintetben, hogy még demokratikusnak minősülhet-e a politikai rendszer egésze. Részben szubjektív megítélés kérdése, hogy a magyar politikai rendszer pusztán egy "legrosszabb gyakorlatok demokráciája" vagy már átlépte a demokráciát a diktatúrától elválasztó határvonalat.
Mint a politikai rendszer egésze, a magyar választási rendszer is a demokratikus és nem-demokratikus rendszerek közötti átmenet tág mezsgyéjén mozog. Mindamellett ki kell emelni, hogy a választókerületek határaitól eltekintve nincs olyan eleme a rendszernek, amely ab ovo nem férne meg demokratikus keretek között. Bár a magyar választási rendszer nemzetközi összehasonlításban több ritka és szokatlan elemet tartalmaz, de legalapvetőbb összetevői más demokratikus rendszerekben is előfordulnak.
Nemzetközi összehasonlításban két tekintetben fűződik kétség a magyar választási rendszer demokratikus jellegéhez. Az egyik a fent említett általános politikai keret, amely a demokratikus diskurzus és a politikai részvétel lehetőségét egyre szűkebbre szabja, és ezáltal a demokratikus alternatívák megjelenítését akadályozza. Egy ilyen helyzetben még egy amúgy demokratikus jellegű választási szabályozás sem tudna megfelelően érvényesülni.
Másfelől, mint a politikai rendszer egésze, a választási szabályozás is számos olyan kétes jellegű elemet tartalmaz, amelyek önmagukban, egy amúgy a demokratikus elvek érvényesülését optimalizáló rendszerben csak-csak elmennének mint ártalmas, de nem végzetes "rendszerhibák", de összességében a választások "tisztességes" jellegét kérdőjelezik meg. Ezt egyébként - a vitatható elemeknek csak egy részét kritizálva - az EBESZ is megállapította a 2014-es választás vonatkozásában. A számos, itt részleteiben nem elemezhető probléma közül kiragadva néhányat, ide tartozik például a kampányeszközök használatának abszurd korlátozása, a korábban is elhibázott kampányfinanszírozás még kifejezettebb korrumpálódása, az ellenzéknek a választás országos felügyeletéből történő kiszorítása, a gerrymandering, valamint a részletszabályok folyamatos testre szabása. Mivel a szabályok alkotásából az ellenzék teljes mértékig kiszorult, már a törvényhozási folyamat is legfeljebb a legszűkebb formális értelemben felel csak meg a demokratikus követelményeknek, de sérti a demokrácia szellemiségét. A szabályok összességéről ugyanez elmondható, sőt, ez (mármint, hogy legalább formális értelemben potenciálisan megfelel) a legpozitívabb értelmezése a fennálló választási szabályozásnak. A rendszer folyamatos átalakítása viszont nem csak a jelenlegi helyzet miatt ad okot aggodalomra, hanem még inkább annak jövőbeni "tartalékai" miatt.
Eddig a parlamenti választási rendszer átalakításai a kétharmad megőrzését szolgálták, hiszen a Fidesz parlamenti többségét még a régi rendszer szerint sem fenyegette volna veszély 2014-ben (az egy más kérdés, hogy a demokratikus verseny fent említett egyéb korlátozásai, főleg a média területén, menynyiben tettek hozzá a győzelem mértékéhez). A választási rendszer átalakítása persze kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen a kulcselemek (vö. az egyéni mandátumok súlyának növelése, a gerrymandering, a győztes kompenzáció, a külhoniak szavazati joga, sőt, figyelembe véve a 18. választókerület szélsőségesen szoros eredményét még a finanszírozásra pályázó műpártok nagyvonalú támogatása is) mindegyikére külön-külön is szükség volt ahhoz, hogy a Fidesz megőrizhesse a kétharmados többségét, amivel egyúttal fenntarthatja magának a további változtatás jogát.
Ezek vitatható elemek, de a legszűkebben értelmezett választási szabályokról - a tágabb kontextusából kiragadva, eltekintve a kampányszabályozástól is - csak annyi mondható el, hogy jelentősen csökkentették az összefüggést a polgárok szavazata és a parlament összetétele között. Mindazonáltal nem olyan mértékben tette ezt, hogy kilátástalan lett volna az ellenzék helyzete: nehezített pályán kellett volna győznie, és mivel az adott szituációban még teljesen egyenlő körülmények között is jelentősen le lett volna maradva az ellenzék, a Fidesz felé lejtő választási szabályok pusztán hangsúlyosabbá tették az utóbbi győzelmét, illetve nem utolsósorban a kétharmad megőrzése révén meghagyták a kormánypártnak a további manipulációk lehetőségét.
- 50/51 -
A közvetlen választási szabályok kapcsán a Fidesz által bevezetett vitatható változtatások közül a legegyértelműbben a gerrymandering megy szembe a demokratikus követelményekkel, mivel emellett semmilyen tárgyilagos érv sem sorakoztatható fel, hiszen az egyetlen funkciója a Fidesz mandátumszámának növelése. A választókerületek egy-egy pártra történő szabása ugyan szokatlan a demokratikus rendszerekben és mindig sérti a demokráciát, mindazonáltal távolról sem ismeretlen. Az Egyesült Államokban a 2012-es választáson országos összesítésben a Republikánus Párt képviselőjelöltjeire egy millióval kevesebb szavazatot adtak le, mint a Demokrata Párt jelöltjeire, és a Képviselő Házban az előbbi mégis 234 mandátummal bír, míg a "győztes párt" mindössze 199-re tudott szert tenni. Ebben a súlyos aránytalanságban nagy szerepet játszik a gerrymandering, hiszen több szövetségi államban is a helyileg domináns párt - általában, de nem mindig a Republikánus Párt - érdekei szerint szabták át a körzethatárokat. Ennek eredményeképp egyébként több helyen olyan torz körzethatárok jöttek létre, amelyek sokkal durvábban elrugaszkodnak a "természetes" határoktól, mint bármelyik, a Fidesz által kreált magyar választókerületi határ.
Mindamellett az Egyesült Államokban, éppúgy, mint Magyarországon, illetve egyéb országokban, amelyekben a választási rendszerben jelentős szerepet játszanak az egyéni mandátumok, nehéz analitikusan szétválasztani egymástól az aktuális politikai szándék által generált gerrymandering hatását a választócsoportok "organikus" földrajzi tömbösödésétől. A demokraták hagyományosan erősek a városokban, a republikánusok meg a vidéki körzetekben, míg az elővárosok megosztottak, de összességében inkább a republikánusok felé hajlanak. A demokraták viszont jóval nagyobb többséggel viszik a saját körzeteiket, mint a republikánusok az övéiket. Már ebben is megjelenik a gerrymandering - több esetben, amikor lehetőségük nyílt rá, a pártok igyekeztek minél több szavazót demokrata vagy republikánus "gettókba" halmozni - de a jelenség attól függetlenül is létezik.
Nehéz a gerrymandering hatását számszerűsíteni és szétválasztani az organikus tömbösödéstől, de három állítást meg lehet fogalmazni a magyar helyzettel kapcsolatban: 1) lehet, hogy tartott attól, hogy a túlzott gerrymandering visszaüt, de a Fidesz tőle szokatlan önmérsékletet tanúsított, amikor elfogadta a megyehatárokat, mint a választókerületi határok "természetes" keretét; 2) részben az előzőnek köszönhetően nem jöttek létre annyira abszurd kerületi határok, mint például az USA-ban; 3) az előzőekből kiderül, hogy vannak még tartalékok a gerrymanderingben.
Figyelembe véve a választási rendszer "dinamikus" jellegét, valamint annak jelenlegi célját, muszáj részletesebben kitérni a választási törvény várható módosításaira is. A magyar demokrácia szempontjából ezek nagy valószínűséggel nagyobb jelentőséggel fognak bírni, mint az eddigi intézkedések, de a nemzetközi összehasonlítás tekintetében is vízválasztó jellegűek lehetnek.
A választási rendszer folyamatos átalakításának hosszú távú stratégiai célja feltehetően merészebb annál, mint a Fidesz választási győzelem révén szerzett többségének növelése. Ahogy ezt a vonatkozó elemzésben itt korábban részletesebben kifejtettem,[1] a cél a Fidesz hatalmon tartása, a "centrális erőtér" megőrzése abban az esetben is, ha bekövetkezne egy, a 2014-esnél jóval nagyobb visszaesés a Fidesz népszerűségében, potenciálisan "súlyosbítva" az ellenzéki szavazók nagyobb kohéziójával. Egy bizonyos szintű visszaesésig még az eddigi változások is védőgátat jelentenek egy baloldali (vagy akár szélsőjobboldali) parlamenti többség ellen. Egy 2-3%-os listás győzelem a Fidesz felett például még valószínűleg nem lenne elég a baloldali ellenzéknek ahhoz, hogy leváltsa a kormányt, vagy akár a legerősebb frakcióra tegyen szert (bár egy ilyen helyzetben a jelenlegi szabályok mellett a parlamenti többségét valószínűleg nem tudná megőrizni a kormánypárt, tehát külső támogatásra szorulna a kormányzáshoz).
De ennél nagyobb szintű biztonságra is képes a rendszer, anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni a legalapvetőbb elemekhez, azaz a szabad és a tiszta választás formális kereteihez, más szóval anélkül, hogy csalni kellene. (A tisztesség fogalmának megőrzése már egy bonyolultabb kérdés). Sőt, ehhez hozzá lehet nyúlni olyan elemekkel is, amelyek nem precedens nélküliek a demokratikus világban.
Az első, az előzetes regisztráció már bevezetésre is került, de egy, a demokratikus funkciója melletti utolsó feltápászkodás keretében az alkotmánybíróság megsemmisítette a kormánypárt által akkor elfogadott verziót. A Fidesz eltekintett az újbóli próbálkozástól, feltehetően nem akarta túl sokáig na-
- 51/52 -
pirenden tartani a témát és tarthatott attól, hogy visszaüt: ha energizálta volna az ellenzéket, akkor az előzetes regisztráció nettó hatása nem biztos, hogy annyira pozitív lett volna, mint azt a Fidesz remélhette.
De ez legvalószínűbben átmenetinek tekinthető: Navracsics Tibor bejelentette már, hogy 2018-tól bevezetésre kerülhet az előzetes regisztráció. Bármely jellegű előzetes regisztráció teljesen felesleges Magyarországon, mivel nem áll fenn semmilyen probléma, amit kezelni tudna. Az állampolgárok szavazói jegyzékével nem voltak gondok, és közfigyelemre méltó mértékű választási csalásra eddig nem került sor. Egyetlenegyszer merült fel a közbeszédben, hogy komolyabb mértékű választási csalás befolyásolt választást Magyarországon: a Fidesz 2002-ben vádolta azzal az ellenzéket, hogy csalással nyerte meg a választást. Az alaptalan vádak, amelyeket semmilyen bizonyítékkal nem támasztott alá az akkori és jelenlegi kormánypárt, a 2010-es újbóli hatalomra jutásáig a legnagyobb kárt okozták a demokratikus rendszer legitimációjában, annak a választók által történő elfogadásában. A szélsőségesen megosztott hangulatú országban sokan komolyan vették, hogy a választási rendszer nem képes a demokratikus akarat érvényesítésére, ezért megvédésre sem méltó.
Mivel nem tudjuk, hogy lesz-e regisztráció (de valószínűsíteni azért tudjuk), és főleg nem tudjuk, hogy milyen lesz, ezért nehéz azt konkrétan kritizálni, nemzetközi kontextusba helyezni. Az azonban kijelenthető, hogy az előzetes regisztrációnak minden formája csökkentené a választási részvételt, mert a nyugat-európaihoz képest eleve alacsony állampolgári aktivitást további akadállyal terhelné. Összevetve azon országok csoportját, ahol automatikusan regisztrálják a választópolgárokat azon országokéval, ahol a választóknak maguknak kell regisztrálniuk (bár néhány esetben kötelezően), az állapítható meg, hogy a stabil és fejlett demokráciák közül pár kivételtől eltekintve mindegyik az előző kategóriába tartozik.[2]
Mivel egyéb célja nincs - még a kormánypártok sem tudtak épkézláb magyarázatot nyújtani arra, hogy miért szükséges -, ezért jogosan vélelmezhető, hogy az egyetlen funkciója pont a következményeként várható legfőbb változás, azaz a választói részvétel csökkentése, amely viszont a Fidesznek fog kedvezni. Annak szavazóbázisa ugyanis a legelkötelezettebb. 1994 óta a baloldal által megnyert három választáson, az 1994-esen, 2002-esen és a 2006-oson, jóval magasabb volt a részvétel, mint a jobboldal által nyert három parlamenti választáson.
Bár Navracsics Tibor szándéknyilatkozatán túl nincs információnk a várható regisztrációról, de valamennyire támpont a Fidesz által egyszer már beterjesztett és elfogadott modell. Ennek kapcsán két dolgot érdemes külön kiemelni. Egyrészt az Európai Unióban csak két ország van, ahol nem automatikus a szavazók regisztrációja, az Egyesült Királyság és Írország (egyes országokban felmerül a külön regisztráció kötelezettsége a külföldön élő honpolgárok vagy az adott országban élő külföldiek esetében). Másfelől még azokban a demokratikus országokban is, ahol a választókra van bízva a regisztráció, rendszerint jóval könnyebb ez, mint a Fidesz elképzelése szerint lett volna. Az utóbbi megszorító jellege több szinten is megmutatkozott, de főleg a levélben történő regisztráció lehetőségének mellőzésében a Magyarországon élő szavazók esetében, valamint a regisztráció szigorú határidejében, ami nem tette volna lehetővé, hogy a választás utolsó két hetében még lehessen a részvétel mellett dönteni.
A demokratikus világban az önkéntes regisztráció néhány angolszász politikai gyökerekkel rendelkező országra jellemző. Mindazonáltal Nagy-Britanniában (és például Ausztráliában is) kötelező a regisztráció, és viszonylag könnyű, hiszen a TAJ szám birtokában online megoldható.[3] Sőt, kötelező és nem csak pénzbírságot helyez kilátásba a törvény ennek elmulasztása esetén, hanem a hitelfelvételt is bonyolíthatja, mert a hitelintézetek is onnan ellenőrzik a hiteligénylő személyazonosságát. Írországban és az Egyesült Államokban, ahol a brit modellel szemben szigorúbb, illetve átlagosan nehezebb a regisztráció, a magyar modellel ellentétben jellemzően decentralizált a folyamat, azaz a helyi hatóságok döntik el a módját az országos választásokra vonatkozóan is. A határidők esetenként jóval nagyvonalúbbak, mint a magyar változat lett volna, hiszen 15 amerikai tagállamban még a választás napján is lehetet regisztrálni,[4] viszont mindenütt lehet postán és online is. Amennyiben bevezetésre kerül a regisztráció, úgy Magyarország nemzetközi összehasonlításban a pusztán "alacsonyabb részvételű" országok köréből[5] a legalacsonyabb részvételi kategóriába fog átcsúszni. Egy
- 52/53 -
ilyen intézkedésnek nincs demokratikus célja és nem legitimálható demokratikus alapon.
Ennél súlyosabb hatással járhat azonban, ha a külhoni szavazók egyenjogúsítása céljából határon túli választókerületeket hoznak létre. Elképzelhető, hogy a Fidesz a jelenlegi 95,5%-os fölényét nem fogja tudni megőrizni ezen választók körében, de ez inkább kozmetikai jellegű kérdés, mivel olyan jellegű elmozdulás nem képzelhető el, amely mellett a Fidesz belátható időn belül elvesztene egy külhoni választókerületet. Ezt némi cinizmussal lehet demokratikusnak nevezni, hiszen elvileg az összes párt versenghet a kormánypárt mellett szolidan elkötelezett külhoni választók kegyeiért.
Az viszont demokratikusan nehezen indokolható, hogy a parlament összetételét nagymértékben befolyásolják - adott esetben a belföldi szavazók többségnek akaratát felülírva - olyan szavazók, akiknek az életére a kormány politikája minimális hatással van, akik nem szenvedik el annak közpolitikai hibáit. Amennyiben tényleg a külhoni szavazók döntése menti meg a kormánypárt belföldön elvesztett parlamenti többségét, úgy ez effektíve nem más, mintha csak arra a körre korlátoztuk volna a parlamenti többség megalkotásának jogát, akik ideológiailag elkötelezettek a kormánypárt mellett (egyébiránt jelentősen finomabb eszközzel, de az előzetes regisztráció is pont ezt célozza meg). A külhoni szavazók által összehozott egyetlen mandátum már most igen lényeges hatással van, hiszen enélkül nem lenne kétharmad és a demokratikus keret károsodása megállítható lett volna a 2014-es szinten, legalábbis a kétharmados törvények által érintett területeken.
Ha viszont sikerül az elkövetkezendő négy évben kiosztani mondjuk 800 000 útlevelet (ebben segítenek a kétes eredetűek is, amelyek elterjedtségére az Index tényfeltáró riportja mutatott rá[6]), és ezekre kiterjeszteni az egyéni választókerületek rendszerét is, akkor a Fidesz demokratikus keretek között jóformán megdönthetetlen lesz. Egy ilyen regisztrált szavazószám "arányos" képviselete az egyéni választókerületek tekintetében 10-11 mandátumot jelentene, ami egy 200 fős parlamentben hatalmas puffer (a külhoniak kisebb értékű listás szavazatai mellett) a kormánypártnak. Sőt, nem lényegtelen szempont, hogy egy ilyen forgatókönyv egyúttal ürügy lehetne a választókerületek határainak újbóli átrajzolására, és a gerrymandering súlyosbítására. Egy ilyen helyzetben a legrosszabb reális forgatókönyv a Fidesz számára egy gyenge választási szereplés mellett a parlamenti többség elvesztése. De az biztosra vehető, hogy sem a baloldal, sem a szélsőjobb belátható időn belül nem tud saját parlamenti többségre szert tenni.
Mint a korábbiakban kiemeltem, nincs fix definíciója annak, hogy hol csúszik át egy kétes demokrácia a diktatúrába. Az amerikai Legfelső Bíróság bírája, Potter Stewart híres mondásában úgy definiálta a pornográfiát, hogy "tudom, hogy mi az, ha látom" ("I know it when I see it"). Ez a diktatúrákra nem minden esetben igaz, van, amikor simán eldönthető, hogy egy rendszer diktatúra-e, és van, amikor nem. Magyarországon ma a legpozitívabb értelmezésben egy súlyosan korlátozott demokráciáról lehet csak beszélni, amelyben - egyéb hiányosságok mellett - a demokratikus véleményformálás elé olyan akadályokat gördítettek, amelyek jelentősen nehezebbé teszik a kormány megbuktatását, mint az korábban, a demokratikus elveket sokkal jobban érvényesítő keretek között lehetett volna.
Vannak, akik ezt már nem-demokráciának, akár diktatúrának nevezik, de a terminológiai vita értelmetlen és egyébiránt téves dichotómiát fogad el: e szerint, ha nincs diktatúra, akkor demokrácia van. Ez tévedés. Van köztes állapot is és az is elfogadhatatlan. A probléma nem a nyílt diktatúra bevezetésével, hanem a demokratikus keretek aláásásával kezdődik. Magyarország átment a hiányosságokkal teli, de demokratikus rendszerből egy kezdetlegesen demokratikusan legitimált autoriter szürke zónába. Hogy van-e innen visszaút, az legfeljebb akkor fog kiderülni, amikor minden kétséget kizáróan megtudjuk (már ha megtudjuk), hogy a polgárok leszavazták a kormánypártokat. Ez akár egy generációs kérdés is lehet. Mindazonáltal létezik ettől függetlenül is egy olyan pont, ahol Potter bíróval azt mondhatjuk, hogy erre már pontos definíció hiányában is ráismerünk. A kormányzat demokratikus működése és a demokratikus véleményformálás tekintetében ilyen lehet például a kritikus civilek ellehetetleníté-
- 53/54 -
se vagy a médiapiac szélsőséges mértékű manipulációja, a választási rendszerben pedig a fent említett változások bármelyike védhetővé teszi a "diktatúra" kifejezés alkalmazását. ■
JEGYZETEK
[1] Győri Gábor: Tovább szűkül a demokratikus akarat mozgástere, Fundamentum, 2012/4, 79-83.
[2] Bővebben lásd: http://aceproject.org/epic-en/CDTable?question=VR008
[3] Lásd: http://www.telegraph.co.uk/news/politics/9285928/Register-to-vote-or-face-130-fine.html
[4] Lásd: http://www.demos.org/publication/what-sameday-registration-where-it-available
[5] Lásd: http://www.remappingdebate.org/map-data-tool/voter-turnout-different-oecd-countries
[6] Lásd: http://index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/
Lábjegyzetek:
[1] A szerző politikai elemző, Policy Solutions.
Visszaugrás
