Dr. Dudás Ferenc: Miért nincs a közigazgatásnak (ma sem) rezsióradíja és üzemmérete? (Jegyző, 2014/2., 49-50. o.)

Nincs olyan dolog a világon, amelynek ne lenne bekerülési költsége, anyagi kihatása, következménye. Minden, amit teszünk, vagy akár szándékozunk megtenni, annak materiálisan mérhető konzekvenciája van. Mindezt a közigazgatásban is elengedhetetlen lenne tetten érni, illetve érvényesíteni. Azért fontos ez, mivel e látásmód hiányában rosszul működhet, illetve akadozhat a társadalom életére mindenben kihatással bíró (állami) gépezet.

Aki egyébként ma arra tesz kísérletet, hogy mintegy beárazza a különböző cselekvéseket, vezetői lépéseket, vagy éppen meg nem hozott (elmulasztott) döntéseket, az rendkívül nehéz fába vágja a fejszéjét. Éppen emiatt fontos, hogy - régi hiányt pótolva - az e körbe tartozó kérdéseket ilyen aspektusból rendszerszerűen is megközelítsük, illetve közösen át- és végiggondoljuk.

Mert gondoljunk csak bele például abba, hogy mennyibe kerül az országnak (az adófizetőknek) az, amikor egy miniszter rosszul előkészített, vagy egyáltalán elő nem készített üléseken, értekezleteken kell, hogy folyamatosan részt vegyen.

Ennek mennyi a rezsióradíja, mibe kerül ez a társadalomnak és az adófizetőknek?

Gondoljunk bele abba is, amikor egy minisztérium, vagy (kisebb) nagyobb önkormányzat értekezleti rendszere olyan, hogy csak lopja az érintettek idejét. Nem születnek döntések, vagy ebből fakadóan csak rossz - elodázó - döntések meghozatalára kerül sor. Ennek mennyi a rezsióradíja, mibe kerül ez az adófizetőknek? Be tudjuk-e azonosítani, meg tudja-e ennek az árát valaki mondani?

S képzeljük el, gondoljunk bele még abba is, hogy milyen sokba kerül mindannyiunknak az, amikor az állami vezetők más szükségtelen tevékenység miatt nem tudnak időben meghozni döntéseket. Csupán azért, mert a rendelkezésükre álló időt a körülöttük lévő kapuőri stáb rosszul szervezi. Ebből szokott kialakulni és állandósulni egyébként az ún. időfrász-spirál. Mindezekből fakadóan a vezető környezetében mindenki folyton ki van készülve, és világvége hangulat uralkodik.

Nem kell nagy fantázia ahhoz sem, amikor egy törvényben akár egy rosszul kodifikált mondat, egy el nem végzett hatásvizsgálat, vagy egy át nem gondolt, előkészítetlen döntés miatt milliárdokkal kerül többe a leves, mint a hús. Igen, mert ezen a szinten a 30 milliót már nagyon keskeny ösvény választja el a 3, vagy éppen a 30 milliárdtól.

S persze indokoltan merül fel az a kérdés is, hogy van-e ennek egyáltalán megelőzési ellenszere? Vannak-e, léteznek-e ezt elkerülő megoldási receptek? Mit tegyünk, s mit tehetünk azért, hogy ez ne így legyen?

Vegyünk sorra - a teljesség igénye nélkül - néhány előremutató, a való világból és az életből vett jó tanácsot, illetve lehetséges támpontot:

- vezetőként mindenképpen törekedjünk a sűrítésre, a dolgok intenzív rendszerezésére, s ehhez igazítsuk napi időmérlegünket. Ne az események és a történések sodorjanak, hanem mi írjuk, határozzuk meg és kérjük számon az e körbe tartozó forgatókönyvet;

- tudnunk kell, hogy minden reggel fellépünk egy képzeletbeli futószalagra, amely ütemesen és egyirányúan tud haladni, de könnyen és nyomban kisiklik, s általa minden borul, mert a közigazgatás egyfajta pókhálóként működik. Aki nem ismeri ezt a rendszert, ennek összefüggéseit, az magányos harcosként kaszabol csupán machetéjével ebben a sajátos dzsungelben;

- képzeletben (ott legyen a fejünkben) mindig próbáljuk meg beárazni, "erőforrásosítani" döntéseinknek, illetve azok elmaradásának következményeit, hatásait;

- mindig priorizáljuk a feladatokat, s legalább 1-től 5-ig intenzívebb időszakban, 1-től 10-ig minden időszakban legyen meg a saját fontossági sorrendünk, mert minden nem lehet egyaránt fontos. Száz üggyel nem foglalkozhatunk egyszerre! Annak csak az az eredménye és következménye, hogy minden szétfolyik és semmi nem fog megvalósulni;

- ne haragudjunk azokra a kollégáinkra, akik képesek felhívni a figyelmünket arra, hogy egy rögtönzött, ad-hoc feladat kiadása esetén mi minden egyéb fontos teendő marad el. S leginkább, melyeket kell átütemezni. S mi lesz, mi lenne az elhamarkodott, sebtében meghozott (előkészítetlen) döntéseknek a következménye;

- ha kollégáinkat arra inspiráljuk, hogy a fenti szemlélettel segítsék és ellenpontozzák vezetői munkánkat, akkor mi is könnyebben ellen tudunk állni a felsővezetőink által kiadott, zseniálisan (most dobjátok el a tollat, s rakjatok félre mindent) rögtönzött vízióknak és döntésnek nevezett, annak álcázott szörnyelláknak;

Teljesen igaza volt (a nem véletlenül lett Nobel-díjas) Frederick von Hayeknek, aki azt mondta, hogy a kormányzás mindig a lehető legkisebb rossz elkerülésének művészete. Mindezt a kormányos csak akkor képes teljesíteni, megvalósítani, ha az evezősök alternatívákkal, helyzetbe hozó döntési javaslatokkal segítik és kiszolgálják. Ez az alapja mindennek: a kormányos utat, irányt mutasson, prioritást határozzon meg, de ne akarjon evezni, kodifikálni, részletekben elveszve szakmázni. Mindez az evezősök dolga, akiknek viszont elemi kötelessége helyzetbe hozni a kormányost, remegő lábak és kivárás, illetve különösebb számítások, taktikázások nélkül. Ha ez a szerepfelfogás működik, akkor halad a közigazgatás hajója, ha

- 49/50 -

nem, akkor a legjobb tanulmányhegyek és vudu ráolvasások sem képesek segíteni rajtunk.

Higgyék el, ha ezt a fajta látásmódot nem kezdjük el, a szervezeti kultúrát nem állítjuk erre a pályára, akkor a közigazgatás soha nem válik jól szervezett, innovatív, társadalmat szolgáló közérdekű üzemmé. Olyan termelőegységgé, amelyben szintén mindennek ára és értéke van. S ebben az irányban máris játsszunk el a gondolattal: esettanulmányként képzeljék el lelki szemeik előtt azt, hogy a miniszter valahol, valamelyik tárcánál kiad egy feladatot. A lojális közigazgatási államtitkár természetesen ezt végre kell, hogy hajtsa. Viszont előtte miért ne mondhatná azt "- Igenis Miniszter úr! De engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét arra, hogy ennek a döntésnek végrehajtás esetén ez és ez lesz a következménye. Ha a tárca apparátusa most ehhez hozzálát, az (fillére) ennyibe kerül, s a következő éppen Ön által meghatározott stratégiai feladatok végrehajtását kell ennyi és ennyi ideig mellőznünk. Az átütemezésnek pedig ez és ez lesz a következménye, illetve az erőforrás konzekvenciája... Ez mindösszesen ...-ba kerül a tárcának és komoly feszültségpontok keletkeznek ebben és ebben..."

A döntések világához tartozik annak izgalmas kérdése is, hogy milyen feladatra, milyen jellegű és nagyságú szervezetet, vagy intézményt hozunk létre.

A rezsióradíjhoz hasonlóan fontos és izgalmas kihívás és kérdés az, hogy van-e, és hol a határa a közigazgatásban létrehozott és működtetett szervezetek üzemméretének? Működhet-e például jól és hatékonyan olyan hivatal, amelynek kompetenciájába több ezer intézmény, akár több tízezer fős személyi állomány, valamint annak igazgatása, vezénylése tartozik? Ha a nemzetközi példákat és gyakorlatot vesszük, akkor elmondható, hogy a világban mindig van példa ugyanarra, meg annak az ellenkezőjére is. Sokat számítanak azonban a hagyományok, az előzmények, a szervezeti kultúra megalapozó minősége, az előkészítés, az előszervezettség kiérleltsége, s még hosszan sorolhatnánk.