Az Igazságügyi Minisztérium a 102/1999 (XII. 18.) OGY határozatban foglaltaknak megfelelően vizsgálja a polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének lehetőségeit - különösen a szerződési kikötésen alapuló permegelőző egyeztetések fórumainak kialakítását, valamint a pártfogó jogi képviselet kérdéseit.
A változtatások főbb irányait az Igazságügyi Minisztérium a következőkben látja. "Permegelőző egyeztetések fóruma. A bíróságok terhei csökkentése érdekében az ügyvédi vagy közjegyzői kamara szervei mellett létrejönne egy egyeztető fórum, amely a polgári, illetve gazdasági jogi ügyekben járhatna el. Még a bírósági eljárás előtt a felek ehhez a fórumhoz (egyeztető tanácshoz) fordulhatnának. Ennek ösztönzése érdekében a jogszabály illetékfeljegyzési jogot vagy részleges illetékmentességet írhatna elő a későbbi perben, ha a felek előzetesen igénybe vették az egyeztető fórumot."
Az egyeztető tanáccsal szemben elvárás, hogy a felek szakmailag megalapozott és pártatlan vélemény alapján szembesüljenek a jövendő perben várható kilátásaikkal, esélyeikkel, az eljárás előrelátható időtartamával és megismerjék a másik fél álláspontját. Az eljárásban szakértőt is igénybe lehet venni, tehát a részletek világosabbá válása is ösztönözheti a feleket a megegyezésre. Remélni lehet, hogy mindez sok esetben elejét veheti a pereskedésnek. Az egyeztető tanácsban résztvevő személyektől megfelelő végzettséget és gyakorlatot követelnének meg, továbbá kifejezetten a közvetítői tevékenységre való oktatásban történő részvételt is.
Az egyeztetési eljárás eredményeként a felek egyezséget kötnek, melyet az egyeztető tanács írásba foglal. Ha az eljárás bizonyos idő alatt nem vezet eredményre, azt a tanács megszünteti.
A jogviták elhárítása alternatív lehetőségeinek keresése az USA-ból indult, az angol nyelvterületen "alternatíve dispute resolution (ARD)" néven ismert. Az "elhárítás" ebben az esetben az állami bíróságok ítélkezési terheinek csökkentését, a jogviták rendezésének "privatizációját" jelenti. Ide tartozik egy részről a választottbíráskodás, másrészről a peren kívüli alternatív eszközök. Ez utóbbi csoport igen változatos: úgymint tárgyalások, a közvetítés, az egyeztetés, a közjegyzői okirat eszköze, szerződéses konfliktus-megoldás, tanácsadás, mediáció.
Egyeztetési fórumok ismertek továbbá egyes gazdasági területeken is, mint pl. a "bank ombudsmanja", a kézműves kamara, az orvosi és fogorvosi kamara és hasonlók egyeztető fórumai. Ezeket a fórumokat többnyire az ügyfelekkel való törődés jegyében állítják fel, általában költségmentesen, írásbeli eljárásban döntenek. Az egyeztetőket az intézmény nevezi ki. E fórumok az állami igazságszolgáltatás igénybevételének "kiváltására" nem alkalmasak, kivéve, ha a felek önként, egyetértésben veszik igénybe közreműködésüket.
A fogyasztóvédelem területén nemzeti szinten is szó van fogyasztóvédelmi egyeztető eljárásokról. Az Európai Unió pedig 1998-ban bizottságot állított fel a fogyasztókra vonatkozó jogviták bíróságon kívüli megoldására. A tervezet szerint a fogyasztók panaszainak elintézésére a fogyasztók és a termelők közötti viták eldöntésére nemzetközi hálózatot kívánnak létrehozni (98/257/EG).
A Latin Közjegyzőség Nemzetközi Uniójának tagországaiban a közjegyzők a fenti megoldások egyik, másik, vagy valamennyi formájában rendelkezésre állnak. A jövő évben sorra kerülő világkongresszus egyik központi témája ez, melynek megalapozásán a nemzeti referensek már dolgoznak. A közjegyzők részt vesznek a bírósági eljárást kötelezően megelőző egyeztető eljárásban, működnek mediátorként és részt vesznek a választottbíróság tevékenységében is.
Megállapítható, hogy hazánk e kérdés megoldásában nincs lemaradva, a francia, az olasz, az osztrák példák mutatják, hogy ott is jelenleg folyik az előkészítő munka az alternatív megoldások kidolgozására. A figyelemreméltó német szövetségi és a bajor modellt kívánjuk röviden bemutatni.
A Német Szövetségi Köztársaságra kiterjedő területi hatállyal ez évtől működik a Német Közjegyzőség Egyeztető és Választott Bírósága, melynek keretében közjegyzők látnak el egyeztetői (közvetítői) és választottbírói feladatokat.
E bíróság egyrészt nem vállalja magára az egyeztetést illetve a döntést a közjegyzőkkel illetve hivatali tevékenységükkel kapcsolatos vitás ügyekben, e feladat továbbra is a közjegyzői kamarát, illetve a bíróságot illeti meg. Másrészről az a közjegyző, aki hivatali minőségében egy ügyben eljárt, ugyanezen ügyben egyeztetőként vagy választott bíróként nem járhat el.
A közjegyző hivatását függetlenül és pártatlanul gyakorolja. Ha a közjegyző egyeztetőként vagy választott bíróként nem közvetlenül hivatali tevékenységét végzi, hanem ún. melléktevékenységet lát el, ennek során is terheli a függetlenség és pártatlanság követelménye. Ez az oka annak, hogy a közjegyzői hivatás és az egyeztetői, illetve választott bírói tevékenység egymással jól összefér.
Az a rendelkezés, hogy a közjegyző kötelezően jár el - tehát nem tagadhatja meg közreműködését - az egyeztetéssel vagy a választott bíráskodással nem egyeztethető össze, ezért ennek során nem is kerül alkalmazásra.
Az "eljáró bírót" (közvetítőt, választott bírót) a felek a választott-bírósági eljárásokban szokásos ping-pong eljárással választhatják, vagy a bíróság titkára (egy erre a feladatra kinevezett közjegyző) jelöli ki a quasi "törvényes bírót". Területenként listák készülnek azokról a közjegyzőkről, akik erre a feladatra jelentkeztek. A titkár a konkrét ügyben eljáró bírákat előre meghatározott sorrend szerint jelöli ki oly módon, hogy a véletlen döntsön abban, hogy kire melyik ügy jut. Aki a megbízást visszautasítja, minden esetben a sor legvégére kerül. A felek egyetértéssel eltérhetnek a sorrendtől, sőt a félnek joga van arra, hogy az így kijelölt bírót az ok megjelölése nélkül egyszer egyoldalúan visszautasítsa.
Az idők szavát követve ezen intézmény különösen nagy súlyt helyez az egyeztetés gondolatára. Mivel az ismertetett intézmény nem csak egyeztető fórum, hanem egyben választottbíróság is, az egyeztetésre kétféle eljárási rendet alkalmaznak.
2.1.4.1 Önálló egyeztetés:
Az egyeztetés nem választott bírósági eljárás és ezért igénybevételének nem feltétele, hogy a felek előzetesen kikössék az esetleges jogvita feloldásának ezen módját. Elegendő, ha az egyik fél kéri a bíróságtól az egyeztető kijelölését. Az egyeztetés során általában egyes-bíróként járnak el, csak kivételesen fordul elő a három bíróból álló tanács. Az egyezető az előtte létrejött, illetve az általa létrehozott egyezséget közjegyzői okiratba foglalja. Az eljáró bíró döntésére van bízva, hogy egy a polgári eljárásjog által elismert egyezséget vagy végrehajtható közjegyzői okiratot készít. A közjegyzői okirat előnyben részesül, ha olyan igényről van szó amely végrehajtás útján kikényszeríthető.
2.1.4.2 Egyeztetés, mint előzetes eljárás:
Valamennyi választott bírósági eljárás egyeztetéssel kezdődik. Az egyeztetés része a választott bírói eljárásnak, az elnök folytatja le és eredményesség esetén ugyancsak egyezséggel vagy közjegyzői okirattal zárul.
Ha az egyeztetési fázis nem vezet eredményre, a felek dönthetnek abban, hogy a jogvitát a korábban egyeztetőként működő elnök vezetésével folytatják, vagy más választott bírót kérnek kinevezni. Ez - a mediációs tanítások értelmében - a felek válláról leveszi azt a terhet, amit a bíróvá vált egyeztető személye válthat ki.
A jogvita eldöntésére irányuló eljárás szabályai a feleket arra ösztönzik, hogy elégedjenek meg az egyesbíró döntésével. Az egyesbíró eljárása a három tagú tanácshoz képest a költségek egyharmadával terheli meg a feleket. A három tagból álló tanács elnökét szokatlanul erős jogállás illeti meg, ami az eljárás gyorsítását szolgálja. Az elnök egyedül tehet meg minden eljárásjogi intézkedést a tanács ülése előtt, illetve két ülés között. Egyebekben a felek eljárásjogi hatalma nem korlátozott, kivéve, hogy a választott bíróságnak joga van az eljárást lassító magatartás ellen fellépni. Eszköze ennek az a rendelkezés, amely a választott bíróságot felhatalmazza arra, hogy tagadja meg az eljárás folytatását, ha a felek az eljárási szabályokkal szemben álló eljárásmódot követelnének. E rendelkezés oka nem a bíróság tehermentesítése, hanem a felek és képviselőik azon jól felfogott saját érdeke, hogy az eljárást értelmetlenül ne húzzák el. A testülettől és annak elnökétől természetesen elvárható, hogy visszafogottan éljen erős eszközeivel.
A választott bíróság a bizonyítékok mérlegelésében szabadabb, mint az állami bíróság. A választott bírósági gyakorlatban általános, hogy mulasztás esetén a rendelkezésre álló adatok alapján döntenek. A jogválasztást a választott bíróság a közrend elvének keretein belül akkor is elismeri, ha a német nemzetközi magánjog vagy más alkalmazandó jog ezt nem engedné meg.
A költségek díjból, készkiadásból és előlegből állnak. Egyszeres díj jár az egyesbíró eljárásáért. Ha a tanács 3 tagból áll, a díj háromszorosát kell felszámítani. Ha az eljárás az egyeztetési szakaszban befejeződik, illetve ha az eljárás tárgya kizárólag egyeztetés - függetlenül attól, hogy megegyezés született-e vagy sem -, a díj 40%-át kell megfizetni. A további - választott-bírói - eljárás további 40% megfizetését eredményezi, de a felek megegyezését tartalmazó választott bírói ítélet (egyezség) nem jár külön költséggel. A díj szempontjából az egyezség kötése valamennyi eljárási szakban kedvezményezett. Ha szükségessé válik a vitás ügyben való döntés, akkor a díj teljes összegét kell megfizetni.
Bajorországban a polgári jogi viták egy részében a peren - és bíróságon - kívüli egyeztetést kötelező előzetes (pert megelőző) eljárásként kívánják bevezetni azokban a polgári ügyekben, amelyekben egyezség is köthető lenne.
Önkéntes alapon már korábban bevezették az egyeztetés intézményét, annak eredményessége azonban nagyon csekély volt. A tapasztalatokat elemezve megállapították, hogy az esetek felében a vita egyeztetése a felek megegyezési szándéka hiányában nem vezetett eredményre. Az alperes általában azért veti el az egyeztetést, mert már a megegyezés lehetőségében is a teljesítésre való kötelezés előszelét látja. Ha a felek megjelentek az egyeztetésre kitűzött időpontban, akkor már volt remény az egyezség létrehozására. Mindezekre tekintettel a bajor jogalkotó az egyeztetést kötelező jelleggel kívánja bevezetni.
Az alkalmazási területek szempontjából valamennyi vagyonjogi vita ide tartozik, ha a pertárgy értéke az 1500 DM-et nem haladja meg, továbbá a szomszédjogi viták, valamint a személyiségi jogok megsértése, függetlenül az ügy értéktől. Nem kerül alkalmazásra az egyeztetés azon perekben melyekben az ügyvédi képviselet kötelező, illetve a fizetési meghagyás elleni ellentmondás esetében. A kötelező eseteken kívül a felek bármely ügyben megállapodhatnak abban, hogy a jogvita bírósági útra való terelése előtt egymással egyeztetnek.
Az egyeztetést a bajor jogalkotó helyileg még közelebb kívánja vinni a jogkereső közönséghez. Ebből a szempontból jó megoldásnak tartják a közjegyzők bevonását, hiszen a közjegyzői irodák az ország területén sűrű, egyenletes hálózatot képeznek, továbbá a közjegyzők irodáiban adottak az ideális tárgyi és személyi előfeltételek az egyeztetési eljárás lefolytatására. A jogalkotó ezért jelenleg a közjegyzőkre és az ügyvédekre kívánja korlátozni az egyeztetési eljárásban résztvevők körét.
A vázolt külföldi megoldásokat a hazai jogra vetítve az állapítható meg, hogy a közvetítés három fő formája alakult ki:
3.1.1 Közvetítés az emberi konfliktusok feloldásával (pszichológus, vagy kommunikációs, konfliktuskezelési, tárgyalásvezetési ismeretekkel rendelkező más szakember) = mediáció
3.1.2 Közvetítés a szakmai konfliktusok feloldásával és ügyviteli segédlettel (gyártó és fogyasztó vitája kellékszavatosság, szintén nem jogi szakember végzi)
3.1.3 Jogi konfliktusok feloldása, jogászi közvetítéssel
3.1.3.1 Ügydöntő hatáskör nélkül (klasszikus közvetítés, egyeztetés, amely egyezséggel zárulhat)
3.1.3.2 A felek által ügydöntő hatáskörrel felruházott döntnök útján (tipikusan választott bíróság)
A 3.1.1 és a 3.1.2 alatti közvetítést - a szükséges konfliktuskezelési stb. ismeretek megléte esetén - bárki, vagy bármelyik szakmai kamara végezheti. Ilyen eljárás a közjegyzői szervezetben 1992 óta létezik az ügyfél és a közjegyző között a konkrét ügyben felszámított közjegyzői díjjal kapcsolatos viták békés rendezésére. A bíróságok megkövetelik, hogy a felek ezt az utat a per megindítása előtt vegyék igénybe.
A 3.1.3 alatti közvetítés az előzőeken túl már anyagi- és eljárásjogi, tárgyalásvezetési, okirat-szerkesztési stb. ismereteket, önálló felelősségvállalást igényel, tehát az ügyvédi illetőleg a közjegyzői kamara erre rendelt testületei, illetve a közjegyző végezheti.
A 3.1.3.1 alatti közvetítés eredményét tekintve eltérő lehet, ha azt az említett kamarák szervei, vagy ha igazságügyi hatóságként az egyes közjegyző végzi. A tanácsban végzett közvetítés végrehajtható okirathoz csak akkor vezet, ha egyben okiratszerkesztő közjegyző is jelen van. Az egyes közjegyző, mint igazságügyi hatóság által végzett közvetítés eredménye - megegyezés esetén - automatikusan végrehajtható okirat, megegyezés hiányában pedig közokirati bizonyíték a bíróság részére.
A javaslat megfeledkezni látszik arról, hogy hazánkban létezik a kiépült, miniszteri rendeletben szabályozott közjegyzői szervezet, amely törvénykezési szervezeti jogilag éppen olyan, mint a bírói szervezet. Közvetítési hatáskör magára erre a szervezetre - helyesen fogalmazva - a közjegyzőre is telepíthető, szemben az ügyvédi szervezettel, ahol az egyes ügyvédek jogilag szabályozott szervezetet nem képeznek, csupán a kamaráik. Ebből következik, hogy az egyeztetési eljárás a közjegyzőre, mint igazságügyi hatóságra telepítve jogilag szabályozott peren - és bíróságon - kívüli eljárás lehet. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerepét e tevékenység koordinálásában, ellenőrzésében, a szükségessé váló alap- és továbbképzés megszervezésében látjuk.
Jogalkotói döntést igényel az a kérdés, hogy az egyeztető eljárás:
- perelőkészítő, vagy
- perelhárító szerepű, avagy
- mindkettő legyen.
Ha a cél csupán perelhárítás, az eljárás teljesen formátlan, csak eredménye jelenik meg egyezségben vagy annak megállapításban hogy eredménytelen volt. Erre a célra a fentebb 3.1, 3.2 és 3.3 pontok alatt megjelölt valamennyi eljárás a maga sajátos eszközeivel és korlátaival alkalmasnak tűnik.
Ha az egyeztető eljárásnak perelőkészítő szerepet is szán a jogalkotó, feladata nemcsak a jogvita esetleges bíróságon kívüli rendezése lehet, hanem ennek elmaradása esetén a peres eljárás előkészítése (érvényesített jog, tényállás, bizonyítékok). Hasonló szerepet játszott, illetve játszik hazai jogunkban a gazdasági perekben korábban ismert egyeztetési eljárás, a polgári perekben most bevezetett tárgyalás kitűzése előtti előzetes meghallgatás [Pp. 124. § (4) bek. e) pont] és a munkaügyi perek első érdemi tárgyalása előtti formátlan meghallgatás [Pp. 355. § (1) bek.], valamint a munka törvénykönyve 200-201. §-ból az 1999. évi LVI. törvénnyel hatályon kívül helyezett egyeztetési eljárás. Ebben a körben és ebben az esetben az ilyenfajta egyeztetés írásbeli anyaga a peres eljárásban bizonyítékul szolgál. E perelőkészítő szereppel is bíró egyeztetés közjogilag igazságügyi hatóság, azaz - a bírósági szervezeten kívül - az egyes közjegyző hatáskörének részeként képzelhető el.
Mindazok a polgári jogi, gazdasági, családjogi és munkaügyi viták ide tartozhatnak, melyekben a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkeznek. Nem tartoznak ide a Pp. különös részében írott személyállapoti, közigazgatási perek, ide tartozhat azonban a munkaügyi perből mindaz a jogvita, ami nem közalkalmazott, vagy köztisztviselő, illetőleg szolgálati viszonyban álló ellen vezetett fegyelmi, illetőleg a munka törvénykönyve szerint a munkáltató általa dolgozóval a kollektív szerződés felhatalmazása alapján kiszabott "quasi" fegyelmi, az ún. hátrányos jogkövetkezmény (Mt. 109. §) alkalmazásával kapcsolatos. Ide tartozhatnak azonban a családjogi ügyekből a törvényen alapuló tartással, a szülőknek a gyermek elhelyezésre vonatkozó megállapodásával kapcsolatos ügyek.
A bajor példából is látható, hogy az egyeztetés, mint a per előtt önként igénybe vehető eszköz nem kecsegtet látványos eredményekkel a bíróságok tehermentesítésében. Kamaránk az ügyek meghatározott csoportjában előírandó kötelező egyeztetés híve. Az jogalkotói mérlegelés kérdése, hogy az egyeztetést kizárólag helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügyeknél kelljen kötelezően igénybe venni, avagy valamennyi elsőfokú eljárásban - különös tekintettel arra a 2003. január 1-jével perfektuálódó jogalkotói szándékra, hogy az általános hatáskörű bíróságok Magyarországon a megyei bíróságok lesznek.
Az Igazságügyi Minisztérium által felvetett problémára megoldásként kínálkozik a koncepció szerinti - önkéntesen vállalható mediáció, illetve az egyeztetés kamarai szervekkel, ezzel párhuzamosan az ügyek meghatározott körében közjegyzői egyeztetés, mint önálló közjegyzői eljárás. Ez utóbbi - egyezség esetén - mindig végrehajtható okirattal zárul. Előnye továbbá, hogy az egyes közjegyzői székhelyek a bírósági székhelyekhez igazodnak, sőt egy bíróság illetékességi területén több közjegyzői székhely is lehet, illetve van olyan közjegyzői székhely, ahol bíróság nem működik, így a felek helyzete az utazás szempontjából igen kedvező.
A javaslat részleteinek kidolgozása előtt azonban jogalkotói döntés szükséges a következő kérdésekben:
3.6.1 Eldöntendő, hogy a jogvitákban az egyeztetés
- jogi szakmai kamarák jószolgálati tevékenysége, vagy
- egyes ügyekben kötelezően, illetve
- minden ügyben a felek által választhatóan igénybe vehető, illetve
- perelhárító, avagy
- perelőkészítő bíróságon kívüli igazságügyi hatósági, tehát közjegyzői eljárás legyen.
3.6.2 Eldöntendő továbbá, hogy
- kizárólag vagyoni vitákban, vagy
- mindazon vitában alkalmazható-e, melyekben a felek rendelkezési joga nem korlátozott.
3.6.3 Döntést igényel az is, hogy az egyeztetés
- kizárólag helyi bírósági elsőfokú hatáskörbe tartozó ügyekre terjedjen ki,
- avagy a jogalkotó a bírói igazságszolgáltatás terheit minden elsőfokon eljáró bíróságnál enyhíteni kívánja, azaz megyei bírósági elsőfokú hatáskör esetén is egyeztetésnek ad helyt. A hatáskört megállapító pertárgyérték 5 millió Ft-ra való csökkentése ez utóbbit indokolja.
Köztes megoldások is lehetségesek, mint pl. közjegyzői egyeztető hatáskörbe utalni azokat az ügyeket, amelyek a korábban hatályos szabályok szerint községi bíráskodásra, ill. sommás eljárásra tartoztak.
Közvetlen összefüggés fedezhető fel a közjegyző hivatali tevékenysége és az egyeztetés feladata között. A közjegyzői hivatali tevékenység egyik súlypontja a hagyatéki eljárás, valamint magja az okirat-készítési eljárás a legszorosabb rokoni kapcsolatban van az egyeztetéssel, gyakran nem más mint, egyeztetés. A közjegyző képzettségénél és a hatáskörébe tartozó ügyekben szerzett gyakorlati- és élettapasztalata révén valójában hivatásos egyeztető. Az öröklési pereknek a hagyatéki eljárásokhoz viszonyított aránya is alátámasztja, hogy a tapasztalt közjegyző gyakorlatában ritkán fordul elő, hogy nem sikerül a felek érdekeit egyeztetni. Elvárható tehát, hogy a közjegyzői egyeztetés során az eljárások többsége egyezséggel záruljon, pontosabban jóval magasabb arányban záruljon egyezséggel, mint az állami igazságszolgáltatás esetében.
A ma igen divatos mediáció irodalmában azt hangsúlyozzák, hogy a közvetítés egy jogilag kötő erővel bíró megállapodással zárul. A mediátor kompetenciája a megállapodás létrehozására azonban nem mindig elegendő. Evvel szemben a közjegyző teljes szakmai tudását érvényesíteni tudja. Ha valaki az ügy kötőerővel történő lezárására kvalifikált, akkor az a közjegyző.
A jogvita általában egy átfogó élethelyzet szűk kivonata. A közjegyző, mint egyeztető mindig tudni fogja, hogy a közvetítés célja nem kizárólag a per tárgya tekintetében kialakult vita feloldása vagy az eljárás befejezése, hanem a közvetítésnek az egész élethelyzettel szembe kell néznie. A közjegyzői egyeztetés ennyiben erősen különbözhet az igazságszolgáltatási eljárástól, de sokban különbözhet az egyéb fórumok előtt zajló választott-bírósági, vagy más egyeztető eljárástól is. ■
IRODALOM
1. Wolfsteiner, Hans: Der Schlichtungs- und Schiedsgerichtshof deutscher Notare, Notar, 1999, 4, p. 115-121.
2. TATARANO, Giovanni: Il notariato tra arbitrato e concilliazione, In: Attualitá e prospettive di un conributo del Notariato alla Giustizia Civile, Casa Editrice Stamperia nazionale - Roma 1999, p. 69-73.
3. KAMINSKI, Andrea: Aussergerichtliche Streitschlichtung - § 15 a EGZPO und die Ausführung, Betrifft JUSTIZ Nr.60 - Dezember 1999, p. 176-178.
4. WAGNER, Klaus-R.: Alternative Streitbeilegung in Deutschland durch Notare - Ein Zwischenbericht, ZnotP-Forum, 1/2000, p. 18-20.
5. HESSLER, Hans-Joachim: Der Entwurf eines Bayerischen Gesetztes zur obligatorischen aussergerichtlichen Steritschlichtung in Zivilsachen (Bayerisches ASchlichtungsgesetz - BaySchlG), Notar, 1999, 4, p. 132-137.
Visszaugrás
