1. Az Alkotmány értékrendjének át kell hatnia az egész társadalmat. Ez a jog uralma, ezzel lesz az Alkotmány világossá - mondta ki az Alkotmánybíróság egy 1992-es döntésében[2]. A rendszerváltás óta tizenhárom év telt el. Az emberi jogokról több könyv és tanulmány jelent meg összefoglaló mű formájában, és az egyes jogok mélyebb elemzéseként is. A magyar Alkotmánybíróság tevékenységén túl[3] az Emberi Jogok Európai Bírósága,[4] a német szövetségi Alkotmánybíróság vagy az amerikai Legfelső Bíróság ítélkezési gyakorlatának feldolgozását is megtalálhatjuk, de hiába keresnénk magyar nyelven olyan könyvet amelyben mindez együtt szerepel, s még valami több is. Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila szerkesztésében (s egyben mint szerzők) megjelent az Emberi Jogok című könyv. A szerkesztők és a szerzők tankönyvnek szánták, bizonyos értelemben pótolva egy hiányt, illetve gyarapítva a választékot Sári János Alapjogok[5] című könyve mellett. Elhatározásuk alapján azonban olyan munka született, amelyet haszonnal forgathat egyetemi hallgató, oktató, tudományos kutató, gyakorló jogász és az emberi jogok iránt érdeklődő polgár is.
De milyen korban született e könyv? Lenne-e ma az emberi jogoknak ilyen kiemelt jelentősége, ha az alkotmánybíráskodás nem, vagy nem így honosodott volna meg Magyarországon, ha a jogvédelmi szint az ún. demokratikus minimumnál húzódna? Emberi jogi könyvek és érdeklődők biztosan lennének, viszont hiányozna az a mögöttes "erő", az - az Alkotmánybíróság által teremtett - "külső" feltételrendszer amely e könyvnek is aktualitást ad. Az Alkotmánybíróság törölte el a halálbüntetést 1990-ben. Rá egy évre az abortuszhatározat megmutatta az alapjogvédelem dogmatikai rendszerét, s egyben az emberi jogok (azok védelmének) fontosságát. Mindeközben az Alkotmánybíróság a rendszerváltás "vezérhajója" volt. Az átalakulás nagy kérdései: a tulajdonviszonyok rendezése, a társadalmi tulajdon lebontása, az elmúlt rendszer bűnöseihez való viszony (az elévülési problémák), mind-mind olyan kérdések, amelyek jogi megoldását alapvetően az Alkotmánybíróság adta. A rendszerváltás "nagy ügyei" irányt mutattak a politikának, kijelölték az alkotmányos kereteket. Mindezt úgy, hogy a döntések - a konkrét ügyeken túlmutató - elvi megalapozottsága sem hiányzott. Kísérlet volt ez, történelmi kísérlet, s mint ilyen magában hordozta a tévedés veszélyét is. Maga az Alkotmánybíróság is vallott erről. Kifejtette: "Az egyes átalakulási rendelkezések kapcsán meghatározott alkotmányos feltételek a későbbi lépéseket is megkötik. A folyamat során esetlegesen elkövetett koncepcionális hibák kijavítása már csak e kötöttségek figyelembevételével, és a szerzett jogok tiszteletben tartásával történhet."[6] A mából visszatekintve állíthatjuk, az átalakulás sikerre vezetett, koncepcionális hibák nélkül. Az Alkotmánybíróság ilyetén beilleszkedése a közjogi struktúrába tiszteletet és tekintélyt váltott ki, nemcsak az intézménnyel szemben, hanem mindazzal kapcsolatban is, amivel e testület foglalkozott. Ez a háttér (hatott) hat az emberi jogok érvényesülésére és érvényesítésére is. Ez az a "külső" feltételrendszer, amelynek korántsem gyötrelemmentes kialakulása, majd megszilárdulása (megszilárdítása) után mára már természetesnek tekinthető. Ebbe a korba született 2003-ban az Emberi Jogok című könyv.
2. A könyvhöz a szerkesztőkön kívül Sólyom László is előszót fűzött.[7] Többek között megállapítja: "Akinek van füle a fenti címparafrázisra, jól hallja: mint a 'mai római jog' a XIX. század német jogászának, úgy ad elvi keretet, fogalomkészletet, sőt - ezúttal még kifejezettebben 'magasabb jogként' - tekintélyt az emberi jogok itthoni normatív leltárának elkészítéséhez az emberi jogok eleve a nemzeti pozitív joganyag feletti, elvi és nemzetközi rendszere."
Ezt a "magasabb jogot" Magyarországon elsősorban az Alkotmánybíróság közvetítette a jogrendszer felé. Az emberi jogokkal kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémák nem csupán az alkot-
- 242/243 -
mányjog (úgy is mint tantárgy) egy szelete, hanem épp ellenkezőleg valamennyi jogágban, a jog valamennyi területén jelen van. A "magasabb jog" e "megtermékenyítő" szerepe pedig érezteti hatását. Sorra jelennek meg a könyvek, amelyek feldolgozzák az ítélkezést, bemutatják, hogy e "magasabb jog" miként van jelen az adott jogágban, jogterületen. Ilyen pl. Lábady Tamás "A magyar magánjog (polgári jog) általános része"[8] című tankönyve, amely ötvözi a jog "különböző szintjeit" s új szemlélet visz az oktatásba, de az újabban megjelent egyéb könyvek sem nélkülözhetik a bíró (az alkotmánybíró) alkotta jog ismertetését, feldolgozását.[9] Az Emberi Jogok című könyv e vonatkozásban alapműnek tekinthető. Ha a polgári fogász a személyiségi jogok, vagy a tulajdonjog kérdéseit taglalja, ha a büntetőjogász azokat a garanciákat ismerteti, amelyek egyben az alkotmányos büntetőjog intézményei, nem kerülheti meg azokat a témákat, amelyek e könyvben összefoglalva bemutatásra kerülnek. A sort a közigazgatási joggal, vagy bármely más jogággal folytatni lehetne, hiszen az emberi jogok érvényesülése, érvényesítése mindenütt jelen van; e könyv mindehhez még azt a pótolhatatlan segítséget is nyújtja, hogy ismerteti a jogérvényesítés fogalmi készletét (ami nem feltétlenül azonos - sőt többnyire nem azonos - a jogági fogalomhasználattal).
A könyv két részre, általános és különös részre tagolódik. Az első rész az emberi jogok eredetével, elméleti és dogmatikai kérdésekkel foglalkozik (Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila), majd bemutatásra kerülnek az emberi jogokat védő nemzetközi (Kardos Gábor) és magyarországi (Halmai Gábor) intézmények. Az egyes emberi jogok elemzése - úgy is mint az alapjogi hierarchia csúcsán elhelyezkedő jog - az emberi méltósághoz való joggal kezdődik (Tóth Gábor Attila), majd ezt követi a hátrányos megkülönböztetés tilalma (Kovács Krisztina), a véleménynyilvánítás szabadsága (Halmai Gábor), a gyülekezés és az egyesülési szabadság (Halmai Gábor), a lelkiismereti és vallásszabadság (Paczolay Péter), az információs jogok (Majtényi László), a tulajdonhoz való jog (Sonnevend Pál). A könyvet az eljárási jogok (Róth Erika), majd a politikai részvételi jogok (Papp Imre), végül a szociális jogok fejezete (Takács Albert) zárja. Az egyes jogok bemutatását rövid történeti és - ahol alkalom adódik rá - filozófiai megközelítés nyitja, majd a tartalmi kibontás következik, a már említett rendszerben, azaz alapvetően jogesetek, hazai, külföldi és nemzetközi alkotmányvédő fórumok döntéseinek (a probléma és a megoldás) ismertetésével. Az egyes jogokhoz tartozó területek és a jogok közötti kapcsolatok bemutatása épp úgy része a feldolgozásnak, mint megvilágítani azt az elméleti hátteret, amely a döntés megalapozottságát adja.
A könyv nem a "kinyilatkoztatásokra", a megdönthetetlennek tűnő tudományos igazságra, vagy a hatályos jogi megoldások leírására épít, hanem a kételkedés felébresztésére. Maga a műfaj is magában hordozza (az esetjog ismertetése, elemzése), hogy az olvasó gondolkodjon: miért alakultak ki eltérő megoldások egy-egy alkotmányossági probléma megítélése kapcsán, miért van az, hogy az adott alapjogvédő testületnek idővel megváltozik az álláspontja, s főképpen gondolkodjon el azon, hogy mindezek ellenére - ami az emberi jogok védelme tekintetében tendenciájában összeáll - mégsem szétszórt döntések egymás mellé illesztett halmaza, hanem összetartozó rendszer. Jogvédelmi garanciarendszer. A gondolkodást serkenti, hogy a szerzők külön hangsúlyt helyeztek az egyes döntésekhez tartozó nyilvános különvélemények, párhuzamos indokolások ismertetésére is. A könyv rávilágít arra, hogy a jog alkalmazásának "nagyszerűsége" az indokolási képességben rejlik, abban, hogy a feltárt összefüggéseket (elméleti konstrukciókat) be lehet illeszteni egy egyszerűnek tűnő kérdés megoldásába is. Ettől lesz "elegáns", ettől lesz a jog: tudomány.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
