A másért való felelősség (németül többek között; Dritthaftung, Haftung für andere, Verantwortlichkeit für fremdes Verschulden; olaszul: responsabilitá per fatto altrui; franciául: responsabilité du fait d'autrui; angolul: vicarious liability) igen szerteágazó - és nem csupán a kötelmi jogra korlátozódó - területe és dogmatikai kérdései mind a nemzetközi, mind pedig a magyar felelősségi (modern magánjogi és romanisztíkai) irodalmat önálló feldolgozásra kerülő témaként hosszú ideig kevéssé foglalkoztatták. Az első, tudományos színvonalát tekintve kiemelkedő jelentőségű mű ebben a körben Goldschmidt imponálóan alapos monográfiája volt a XIX. század második felében.1 A téma kiemelkedő modern kutatóit illetően az olasz irodalomból Feliciano Serrao pisai, utóbb római professzor (aki - amellett, hogy több tanulmányt tett közzé a másért való felelősség területén - felhívta a romanisták figyelmét a téma kutatásának fontosságára),2 míg a német ro-manisztikából Rolf Knütel bonni professzor (akinek 1983-ban megjelent, a teljesítési segédekért való felelősségről írott monografikus római jogi tanulmánya3 meglehetősen szélesen koncipiálta a témát), a legújabb irodalomból pedig Harmuth Wicke4 német kutató nevét kell mindenekelőtt kiemelnünk. Utalunk azonban arra, hogy az elmúlt évtizedek felelősségi tárgyú monográfiái a romanista irodalomban (példaképpen ehelyütt csupán két szerző: C. A. Cannata5 olasz és Molnár Imre6 magyar romanisták nevét említem) a másért való felelősség kérdéseinek is komoly teret szenteltek. A magyar - magánjogi - szakirodalomban Felelősség a közreműködőért címmel 1974-ben Harmathy Attila tollából jelent meg - elemzésében az angol jogra is kitérő - kitűnő monográfia, amely a másért való felelősség témakörének első - és máig egyetlen - ilyen terjedelmű feldolgozása a hazai civilisztikai irodalomban.
Földi András közel két évtizedes, ebben a körben végzett kutatómunkájának legújabb és legterjedelmesebb darabja 2004-ben jelent meg a Rejtjel Kiadónál "A másért való felelősség a római jogban" címmel. A szerző - aki az ELTE ÁJK római jogi tanszékének professzora és a római jog nemzetközileg is elismert kutatója - "Kereskedelmi jogintézmények a római jogban" (1997), valamint "A jóhiszeműség és tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjain-lág" című monográfiája (2001) után - az utóbbi évtizedek hazai romanisztíkai irodalmát tekintve egyedülálló terjedelmű, igen színvonalas könyvet jelentetett meg, mely a másért való felelősség témájának első monografikus igényű magyar nyelvű feldolgozása. A mű elsődlegesen római jogi tárgyú monográfia; ez azonban nem akadályozta meg a szerzőt abban, hogy a másért való felelősség témakörét - elsősorban a római jogi tradíció továbbélésére tekintettel - a modern jogokra kiterjedően, összehasonlító jogi módszer alkalmazásával is megvizsgálja, továbbá a témát beható jogelméleti elemzéssel is megalapozza, és számos értékes megállapítást tegyen nemcsak a római jogra, hanem a modern jogrendszerekre vonatkozóan éppúgy, mint a felelősség jogelméleti kérdései tekintetében. A mű ezért nem csupán a római jogászok, hanem a modern magánjog, az összehasonlító jog, valamint a jogelmélet művelőinek figyelmére is számot tart; egyfelől arra a - fentebb már említett - körülményre tekintettel, hogy a téma ilyen mélységű feldolgozása a magyar irodalomban (különösen pedig a romanisztikai szakirodalomban) meglehetősen ritka keletű, másfelől pedig azon oknál fogva, hogy a felelősség jogelméleti kérdéseinek monografikus igényű feldolgozására utoljára Szilágyi Péter tanulmányaiban és kandidátusi értekezésében került sor.
A - mintegy 1600 lábjegyzetet tartalmazó - mondanivalót egy több mint 300 tételből álló irodalomjegyzék, valamint terjedelmes - az ókori, középkori forrásokra, valamint az újkori jogszabályokra és a kódextervezetekre egyaránt kiterjedő - forrásmutató, illetőleg egy, a monográfia tartalmáról összefoglaló áttekintést nyújtó német nyelvű rezümé (Zusammenfassung) egészíti ki.
A könyv részletesebb tartalmi ismertetését megelőzően szükségesnek tartom ehelyütt röviden Összefoglalni a téma szerző általi kutatásának történetét is. Mint már fentebb utaltunk rá, Földi András évtizedek óta foglalkozik a másért való felelősség problémáival. Kutatásai kezdetben csupán a római jogra terjedtek ki, és első ilyen témájú írása 1983-ban készült el "A másért való felelősség római jogi alapjairól" címmel, amit - négy évvel később, az előbbihez képest átdolgozott és kibővített formában - olasz nyelven megjelent tanulmánya követett ("Sulla responsabilitá per fatto altrui in diritto romano"). A szerző a felsorolt műveken túl több felelősségi tárgyú cikket publikált még az elmúlt évtizedekben; akadémiai doktori értekezését pedig - melynek címe megegyezik az itt vizsgált könyvével - 2000-ben nyújtotta be, amivel el is nyerte az MTA doktora titulust. Ezt követően - a nagydoktori értekezéshez képest is több tekintetben végrehajtott módosításokkal és kiegészítésekkel - idén jelent meg ajelen recenzió tárgyát képező monográfia.
A szerző a tőle megszokott elméleti igényességgel (egyébként a hazai irodalomban meglehetősen ritka jelleggel) - a mű bevezető soraiban éppúgy, mint az egyes fejezetek elején is - megjelöli azokat a premisszákat, melyeket irányadónak tekint az adott vizsgálódás kapcsán. A másért való felelősség körébe tartozó eseteket más szerzőkhöz7 képest egyrészt szűkebben, másrészt pedig eltérően koncipiálja. Vizsgálódása köréből - szemben a (többek között) Knütel, által alkalmazott megoldással, és már csak a terjedelmi problémák miatt is - kirekeszti a járulékos kereseteket; a római jogi fejezetekben elsősorban a klasszikusjog megoldásait tárgyalja részletesen; a másért való felelősségnek csupán kötelmi jogi aspektusait vizsgálja (és csak utal a kötelmi jogon kívül előforduló - például személyi, dologi, öröklési jogi - tényállások kutatásának lehetőségére); a szerződések köréből pedig figyelmét csak a bonae fidei contractusok körére terjeszti ki (a mutuumnál ugyanis az adós nem felelősséggel, hanem abszolút helytállással tartozik, a stipulatiónál pedig (clausula doli hiányában) a csupán az okozati összefüggésen alapuló - felróhatóságtól független -kártelepítési jellegű Erfolgshaftung érvényesül; emiatt a másért való felelősség problémái a stricti iuris contractusok körében fel sem merülhetnek). A (az egyébként a papirológiai anyagra sajnálatos módon ki nem terjedő) római jogi forráselemzés során a szerző olykor forrásainkban még elő nem forduló, modern dogmatikai kifejezéseket (például culpa in eligendo; culpa in vigilando; lucrum emergens) használ fel; részben ez is szolgálja azt a célt, hogy a könyvet ne csupán a roma-nisták, hanem a modern magánjog művelői is haszonnal forgathassák.
A mű I. fejezete ("Felelősség - jogi felelősség - másért való felelősség") a felelősség általános fogalmának és szintjeinek (objektív - szubjektív - másért való felelősség) jogelméleti megalapozását adja. Ezzel a romanista szerző az ő közvetlen szakmai kompetenciájába nem tartozó feladat megoldására vállalkozott ugyan, vizsgálódásának eredménye azonban egy imponálóan alapos, számos eredeti meglátást tartalmazó - fogalomelemző igényű, általános jogelméleti - fejtegetés lett. Földi a jogelméleti elemzés során sajátos tárgyalási módot választott, ugyanis a felelősség fogalmát a hatályos magyar törvények szövegének tüzetes vizsgálata alapján mindenekelőtt szemantikai analízisnek veti alá, melynek eredményeképpen a "felelősség" szó hat fő jelentését különíti el; ezek közül ehelyütt a két legfontosabbat: az aktuális és a potenciális felelősség fogalmát emeljük ki. A felelősség potenciális értelemben a normának való alávetettséget, aktuális értelemben pedig a norma megszegése esetén alkalmazandó hátrányos jogkövetkezménynek való közvetlen alávetettséget, azaz a felelősségre vonhatóságot jelenti a szerző nézete szerint. Földi - igen helyesen - sem a szavatosságot (holott Polgári Törvénykönyvünk a kellékszavatosság körében is használja a "felelősség" terminus technicust), sem pedig az örökösnek a hagyatéki tartozásokért való helytállási kötelezettségét nem tartja a felelősség fogalma alá vonhatónak; a helytállás ugyanis - attól eltérő elvi-dogmatikai alapjára tekintettel - valóban nem felelősség.8 Ezt követően a szerző a felelősség fogalomtörténeti elemzését végzi el; a római jogászok bizonyos igéket (teneri, praestare) használtak ugyan felelősségi értelemben, a felelősség fogalma azonban - miként ezt a szerző művében "elfogult ro-manistaként" megállapítja - mégis "a modern jogtudomány kevés igazán nagy és igazán eredeti alkotásainak egyike". Érdekes, és a hazai jogirodalomban úgyszólván teljes mértékben nóvumnak nevezhető fogalomtörténeti analízis eredményeképpen mutat rá a szerző arra, hogy a modem felelősségfogalom elterjedésében a latin " respondeo " ige alapján a francia nyelvben kialakult ..responsable" melléknév, majd a XIX. század vége felé kialakult főnév (responsabilité) játszott meghatározó szerepet. A fogalom történeti áttekintést követően Földi részletesen tárgyalja a felelősség fogalmával kapcsolatos szakirodalmi nézeteket, ismertetve és értékelve a legmodernebb - nem csupán, sőt nem is elsődlegesen római jogi - szakirodalmat, melynek kapcsán behatóan és kritikailag vizsgálja az elmúlt évtizedek hazai felelősségi irodalmát is (a teljesség igénye nélkül ehelyütt Marton Géza, Asztalos László, Eörsi Gyula, Peschka Vilmos, Szilágyi Péter, valamint Bihari Mihály felelősségi elméletét említem meg). Alapvetően elfogadja Eörsi felróhatóság-koncepcióját, de bírálja - többek között - azt a megállapítását, hogy a felelősség fogalmát a meglehetősen kiüresedett tartalmú Jogintézmény" kategóriájával jelöli; méltatja Szilágyi abbeli gondolatát, hogy rámutat a felelősség értékmozzanatára, ugyanakkor utal nézetének vitatható pontjaira - hogy csak néhány gondolatot említsünk ebből a vizsgálódási körből. Ezt követően pedig Földi - kutatásainak eredményeképpen - megállapítja, hogy a felelősség analitikai, illetőleg fenomenológiai értelemben egységes fogalomként nem ragadható meg ugyan, de beszélhetünk a különböző felelősségi jelentések közös felelősségi minőségéről. Rámutat arra, hogy a polgári jogi felelősség alapja lényegében a - magyarra nehezen fordítható - imputabilitás,9 és leszögezi, hogy az objektív felelősség is felelősség, minthogy a vétkesség momentuma potenciálisan ott is jelen van; konklúziója szerint pedig a felelősség mélyebb, elvi alapjául a feletősség etikai fogalma szolgál.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
