A XXI. században - hasonlóan a XX. század fordulójához, amikor Albert Einstein már dolgozott a relativitáselméleten - nagy hatású és még előre nem látható változások várhatók, mind a tudomány, mind a társadalmak életében. A változások egyik legalapvetőbb eleme az lesz, hogy a fejlett országok társadalmainak szerkezete sosem látott módon alakul, illetve strukturálódik át. Ennek egyik megjelenési formája az lesz, hogy az idősödés, a "matuzsálemesedés" a társadalom mindennapos folyamatává válik, azaz az idősek lesznek az új "többségi társadalom" meghatározó tagjai. Az idősödés olyan fokú lesz, hogy a modern történelemírás nem ismer ehhez fogható korábbi példákat. A XXI. század is - a korábban és még jelenleg se nagyon ismert módon - ismételten társadalmi forradalmakkal kezdődik, akárcsak a XX. század.
Az idősödésnek az egyik, de nem szükségszerű velejárója a közepes, illetve súlyos fogyatékosságok kialakulása a test természetes kopása és a környezeti változások (ártalmak) révén. A kisebb jellegű fogyatékosságok pedig ténylegesen a mindennapok részévé válnak (pl. szemüveg, hallókészülék, stb.), azok hátránya relativizálódik, mint ahogy a korábbi évszázadokban is egyre inkább a jelentőségét vesztette a puszta fizikai erő és az izommunkára épülő munka jelentősége. Ez a folyamat azonban nem áll meg: a társadalmak legfőbb alakítói az idősebbek lesznek, azok politikai ereje határozza meg a fejlődés irányát. Így még azok a társadalmak is csak befolyásolni fogják tudni ezt a tendenciát, ahol nagyobb a termékenység, vagy jelentősebb a képzettebb munkaerő beáramlása, elkerülni semmiképpen sem. A XXI. század vélhetően a demográforradalmárok kora lesz, hiszen az alapvető társadalmi változásokat immáron nem a fiatalok, hanem az idősek fogják megkísérelni, végrehajtani - méghozzá a saját fenntarthatóságuk érdekében.
Ennek záloga pedig a fejlődő technológia, ami tulajdonképpen a legfiatalabb civilizáció, az európai civilizáció sikerének a kulcsa volt (eddig). A technológiai fejlődés felgyorsulását jelzi az a tény is, hogy hamarosan már a mindennapok részévé válhatnak az ún. hibrid gépek vagy berendezések (pl. olyan informatikai eszközök, amelyek tartalmaznak biológiai alapú elemeket). Ennek első lépcsőfokaként a XX. század derekától kezdődő folyamat tekinthető, amikor az emberi élet védelme érdekében különböző mesterséges készítésű berendezések már beültetésre kerültek az emberekbe (pl. pacemaker). Ezzel a folyamattal egyúttal a különböző segédeszközök, berendezések már nem puszta segédeszközök, hanem immáron a létfenntartást szolgáló dolgokká váltak.1
Az idősödéssel együtt tehát a technológiai fejlődés is olyan mértékű haladást biztosít, hogy számos, korábban egyértelműen a fiatalabb munkaerőre jellemző képességek jelentősége csökkent: gyorsaság, kombinációs-készség, teherbíró-képesség stb. Ezen képességek nagy részét az informatika és a számítástechnika képes ellensúlyozni, helyettesíteni. Ezzel szemben a tapasztalatot, kapcsolati hálót, szakmai intuíciót a fiatalabbak mindig kevésbé képesek produkálni, mint az idősebbek. Elvégre az előbb említett tulajdonságok alapján is különböztetik meg a csimpánzokat az emberektől. A csimpánzok például sokkal jobb rövid távú memóriával, valamint bizonyos magasabb szintű kognitív képességekkel rendelkeznek, mint az emberek, azonban a csimpánzok társadalma fel sem veheti a versenyt az emberével. Hozzáteszem, hogy már a csimpánzoknál sem a puszta testi erő az egyedüli feltétel a falkavezérré váláshoz - azok a csimpánzok tudnak érvényesülni, akik sikerrel alkalmazzák az ún. "politikai" eszközöket (kölcsönös szívességek rendszere, kurkászás stb.)2
Az Emberi Jogok Európai Bírósága közeljövőben állást fog foglalni egy olyan beadvány kapcsán, ami mind az európai, mind a magyar jogrendszer egyik alapkérdésére fog (vélhetően) válaszolni: ki, vagy mi az ember? A kérdés azért merült fel, mert a magyar jog (sem) határozza meg, hogy pontosan ki az ember és ki a természetes személy. A 2008-ban beadott beadvány (az osztrák bírói fórumok elutasító határozatait követően) arról szól, hogy egy bizonyos emberszabású majomnak (méghozzá egy Matthew Pan névre és Hiesl becenévre hallgató emberszabású csimpánznak) van-e joga az élethez és képviselheti-e őt a gondozója, mint gondok (mivel felnőtt majomról van szó, így csak a gondnokság intézménye jöhet szóba).3 A kérdés komolyságát jelzi, hogy a Bíróság még nem döntött arról, hogy napirendre veszi ezt a kérdést, vagy sem. A következő időszakban arra is meg fogjuk tudni a választ, hogy a Bíróság állást tud-e foglalni abban, hogy bizonyos lények dolgok vagy személyek (még ha nem is emberek). Vagy valami más. Vagy esetleg olyan (korlátozott) jogképességgel rendelkeznek, mint ma a magzatok, akik de facto cselekvőképtelenek, azonban bizonyos jogokkal a fogantatásuktól fogva rendelkeznek.
Azonban a kérdés érdekességét fogyatékosságügy szempontjából az adja, hogy ez előbb említett állat kognitív és egyéb képességek tekintetében bármely nagyon súlyos fogyatékossággal élő embert a képességek ("nem fogyatékosság") terén természetszerűleg lehagy. Még saját, önálló, akaratnyilvánítási képessége is van. Ez a tulajdonság tehát - majd összhangban az Oviedói Egyezménnyel -, nem lehet az emberi lény alapvető kritériuma, mert ennek hiányában egyes nagyon súlyos fogyatékos emberek sem minősülhetnének "emberi lénynek". Ugyanakkor arra a személy (person) fogalma nem ad választ, hogy kit (mit) takar ez pontosan. Az ember-állat fogalom (biológiai megalapozottságának) kikezdhetőségét jelzi az a tény, hogy az Egyesült Királyságban 2008 nyarán törvényessé vált az emberi és állati sejtek összekeverése gyógyászati célból.4 Annak ellenére, hogy a hibrid (ember-állat) élőlények előállítása, szaporítása a tudományos kutatások és gyógyászati célok érdekében sem lehetséges, kérdéses, hogy a tudomány meg fog-e majd állni itt? Jelenleg ugyan még nem aktuális (legalábbis még nem tudunk erről), azonban felvetődhet a kérdés, hogy milyen lesz egy ilyen élőlénynek a jogi státusza, jogképessége? Mi alapján fogják eldöntetni, hogy az adott élőlény rendelkezik emberi jogokkal és a törvény erejénél, fogantatásától vagy születésénél fogva jogi védelemmel? A genetikai egyezőség alapján? A kulcsgének tekintetében az ember és a csimpánz közötti különbség kevesebb, mint 1%! Vagy esetleg a saját tudata, vagy a szerződéskötési képessége lesz a meghatározó kritérium az "emberi lény" esetében? Ha viszont nem, akkor a súlyos fogyatékossággal élők kikerülhetnek az jogilag védett emberi faj tagjainak köréből, utat engedve az eugenika rossz emlékű tradíciójának. Ugyanakkor a jelenlegi magyar jog is már különbséget tesz különböző emberek jogképessége tekintetében is: a méhmagzat élethez való jogát - a magzattól kívülálló okokból, bizonyos esetekben - jogilag és legálisan megtagadhatónak, mellőzhetőnek tartja.5 Mi több, a méhmagzat megölését a jelenleg hatályos büntetőjog egy szinten kezeli a kutyák különös kegyetlenséggel való kínzásának büntetőjogi következményével (3-3 év szabadságvesztés büntetésével)! A magyar jog szerint a méhmagzatnak nincs (abszolút) jogalanyisága, azaz egy olyan "dolog", illetve az anya "szövete",6 ami nem forgalomképes, azonban öröklési képességgel rendelkezik, szemben a forgalomképes, de öröklési képességgel nem rendelkező kutyákkal. A méhmagzat jogalanyiságának kérdését komplikálja, hogy a méhmagzat az élve születéstől számít "embernek" ("akinek"), onnantól kezdve az elpusztítása már emberölés. A helyzetet bonyolítja az is, hogy a hatályos magyar jog alapján a mesterséges megtermékenyítés esetén a visszaültetést megelőzően a magzat (embrió) még nem rendelkezik az ún. magzati jogállással, azaz a törvény betűje szerint a magzat addig csak (nem forgalomképes) dologegyesülés, azaz (közös) tulajdonjog "alanya", azaz tárgya lehet! Ez úgy lehetséges, hogy az egészségügyi törvény 165. §-a megkülönbözteti az embriót a magzattól (mint akár a nyugdíjjogosultságot a betöltött "életévek" alapján, azaz egy meghatározott a kor alapján: 12. hét a határvonal.)7 Szerencsére jelenleg - bár lehet, hogy sokan (pl. bírók) így érezhetnek, de azért - a nyugdíjba menetel még nem jelent önmagában változást a jogképesség tekintetében. Ugyanakkor a magzati élet védelméről szóló 1992. LXXIX. évi törvény kimondja, hogy a magzati élet a fogantatással indul, amely alapján védelmet és tiszteletet érdemel a magzat. Indokolható lehetne ez alapján, hogy egy természeti, az élet velejárójaként bekövetkező - mint pl. a születés mintájára egy szívinfarktus, vagy egy stroke - esemény után az illető elpusztítható legyen csak azon az alapon, hogy "túl idős" (a "túl fiatal" magzat mintájára)?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
