Tudományos szempontból a magyarországi cigányság szervezeteinek, képviselőinek kapcsolata a központi közigazgatással meglepően kevéssé feltárt terület. Nem csupán az igazgatástudomány, a jogtudomány vagy a politikatudomány van azonban "lemaradva" ebben a konkrét vonatkozásban, általánosságban is elmondható, hogy az egyéb önálló tudományterületek között is van néhány, amely meglepően későn kezdett el érdemben foglalkozni e közösséggel, annak egyes aspektusaival.[1] Jelen munka - ha elnagyoltan is -, egyesíteni kívánja a szűken vett jogi (azaz a jogszabályok létéből és tartalmából következtető), közpolitikai (azaz a kormányzati programok létéből és tartalmából, a jogszabályoktól részben független politikai törekvésekből következtető) és a szűken vett igazgatási-szervezeti (azaz a vizsgált kérdés kormányzati struktúráinak létéből, az egyes intézmények, esetünkben tipikusan testületi szervek összetételéből, működési sajátosságaiból következtető) megközelítéseket. Természetesen a feltárt tények és összefüggések több következtetés és javaslat megfogalmazását is lehetővé teszik.
1. Ha mindenképpen meg kellene határoznunk, hogy mi is a "jó állam" jellegzetességeinek legszűkebb fogalmi magva, akkor azt mondhatnánk, hogy a valós társadalmi problémákra való reflexió képessége. A közigazgatás, a tételes joganyag, illetve a közigazgatás teljesítményének, a jogalkalmazás hatékonyságának vizsgálata körében is előkérdés, hogy a következő évek, évtizedek égető kérdéseire milyen mértékben ad választ az állam és a társadalom. Magyarország vonatkozásában feltétlenül ilyen kérdések a demográfiai problémák, a roma-kérdés,[2] vagy éppen az éghajlatváltozás várható hatásai.[3]
2. Magyarországon kétségtelenül a roma-kérdés az egyik legsürgetőbb és érdemben legkevésbé kezelt probléma. Utóbbi állítást az is alátámasztja, hogy a nyilvánosság szféráiban - ideértve a nyilvánosság állami/közigazgatási szféráit is - mind a mai napig nem megnyugtatóan tisztázott, hogy a kérdéskör felvetésének melyek a legitim és konstruktív formái, keretei, szó- és fogalomhasználati megoldásai.
Témánk szempontjából is lényeges összefüggés, hogy a roma-politikával összefüggésben az oly' gyakran említett paradigmavált(oz)ás ma már nem jelentheti egyszerűen a részvételi típusú demokrácia intézményeinek számszerű erősítését: ahhoz, hogy a roma kisebbség Magyarországon aktív, kezdeményező részese lehessen ennek a jogközösségnek, nyilvánvaló, hogy túl kell lépni a legális-jogi procedurális stabilitás demokrácia-koncepcióján, értékelvű szempontokkal is tágítva annak látó- és hatókörét. A jövő nemzedékek - így növekvő jelentőséggel és a demográfiai
- 95/96 -
trendek alapján növekvő létszámmal a magyarországi romák újabb nemzedékeinek - érdekvédelme ugyanis ma már azt kívánja, hogy "egy aktuálisan nem létező népességre - végső soron a pillanatnyi többség véleményétől függetlenül érvényes elvre - hivatkozva korlátozzuk az empirikus többség akaratának érvényesülését, nyilatkozzék az meg akár a politikai választásokon, akár a kereslet és kínálat piaci játékán keresztül."[4] Ennek bejáratott gyakorlati működéséhez azonban a demokratikus képviselet és döntéshozatal hagyományos elvei kiegészítésre szorulnak,[5] azaz új intézményesített megoldásokra is szükség van/lesz. Ezen koncepcióhoz alkotmányos alapot adhat az is, hogy az új Alaptörvény "felülről nyitott" alkotmányként áll előttünk. Ez a felülről nyitottság annyit tesz, hogy az új Alaptörvény hatálya alatt az állam (és szervei) egyik döntő felelősségévé válik, hogy bármely normatív vagy egyedi aktus kibocsátása, illetve ezen aktusok értelmezése során a jövő nemzedékek érdekeinek szem előtt tartásával járjanak el.[6]
3. Jelen fejezet egyik kiindulópontja, hogy az új, 1989 utáni közép-európai demokráciák nem a széles körű társadalmi részvételen alapuló, rétegzett és kifinomult társadalmi konzultációs eljárásokra és intézményrendszerre építették a politikai rendszert, hanem - szinte kizárólag - a képviseleti elven működő parlamentközpontú politikaformálás struktúráira. Rezsőházy a diktatúrából kievickélő társadalmak egyik nagy problémájának azt tartja, hogy az egyének és az állam közötti teret kitöltő civil társadalom hiánya következtében ezen társadalmak tagjai nem tudták szocializációjuk során magától értetődő módon elsajátítani, magukba építeni a problémák identifikálását, érdekeik megfogalmazását, gondolataik kicserélését, a különböző vélemények összeegyeztetését, amiből adódóan a problémák kezelésének a sokfélesége sem alakulhatott ki.[7] Közpolitikai oldalról megállapítható, hogy hazánkban 1990 után létrejöttek a képviseleti demokrácia jogi és intézményi feltételei, valamint működési mechanizmusai, de azóta nem történt érdemi elmozdulás a részvételi típusú demokrácia irányába; vagyis a magyar demokrácia "befagyott" a képviseleti demokrácia szintjén.[8]
Előbbitől nehezen elválasztható sajátosság, tendencia továbbá, hogy a mindenkori - rendszerváltás utáni - állam tudatos törekvései révén imitálja, rekonstruálja, helyettesíti a civil szférát, ezzel egyúttal el is erőtlenítve azt (lásd még később). E kérdéskör elemzése során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az elmúlt egy-két évtized közgazdasági és szociológiai irodalma döntően arról szól, hogy az állam éppen azzal, hogy magára vállalja a piac és az önszabályozó társadalmi mechanizmusok, mindenekelőtt a társadalom politikai megszervezésének "pótlását", "szimulálását", végeredményben maga akadályozza meg a politikai döntési folyamatoknak a társadalom tényleges érdektagoltságával való találkozását.
Ez azért is lényeges, mert a civil típusú szerveződés - jobb esetben - intézményes csatornát teremt a társadalom és az állam között, közvetíti a társadalom szükségleteit és érdekeit az állam felé, másrészt arra kényszeríti az államot, hogy folyamatosan legitimálja önmagát, növelje működésének nyilvánosságát.[9]
A 2000-es évek közepéig-végéig az államot komoly kritikák érték, mondván, "az államszervezet és ezen belül a kormányzati irányítás hatékonysága alacsony a háttérszervezetek túlburjánzása, valamint a félállami ál-civilszervezetek (közalapítványok, köztestületek, közhasznú társaságok) létrehozására irányuló állandósult törekvés miatt".[10] Különösen sok kritika érte ebben az összefüggésben is a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt.[11] Miközben a '90-es és 2000-es években a szerzők jelentős része a mezoszféra állami túlsúlyát és negatív hatásait kárhoztatta, mondván ez elerőtleníti a civil aktivitást, az öngondoskodásra késztetettséget stb., addig ma a legtöbb kritika a nyíltan terjeszkedő, közfeladatokat magához vonó államot éri.
4. A közpolitika egyensúlyzavaros, az érintett szereplők súlya és koordinációja a kiugró mértékű túlpolitizáltság miatt aránytalan és kiszámíthatatlan, és egyébként is a politikai túlsúly jellemzi a politikai-ad-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
