Tanulmányomban arra törekszem, hogy az Alkotmánybíróság felsőoktatási joggal foglalkozó korai határozatait kritikai nézőpontú vizsgálatnak vessem alá. Ehhez nagy vonalakban tisztázni szükséges, mit is értünk a felsőoktatási jog fogalma alatt.[1] A felsőoktatási jog tárgykörébe tartozó normák alapvető jellemzője, hogy ellentmondásoktól sem mentes rendszert alkotnak, magukon viselik más jogágak alapvető jegyeit, ugyanakkor megvan az a sajátosságuk, ami elkülöníti őket más jogterületektől. Ádám Antal szerint valamely jogi normacsoport akkor minősíthető jogágnak, "ha
a) ennek kereteit és tartalmi irányultságát lényeges, közös alapelvek határozzák meg;
b) ha a jogi normák szabályozási tárgyai jellegzetes közös vonásokat viselnek magukon;
c) ha az általuk biztosított alanyi jogosultságokban és előírt kötelességekben más jogosultság- és kötelességcsoportoktól eltérő, közös tartalmi elemek találhatók;
d) és végül, ha a szabályozás módszerében sajátosan érvényesül a diszpozitivitás vagy a kógencia dominanciája".[2]
A felsőoktatási jogról, mint jogbölcseleti értelemben vett alapjogágról a fentiek alapján semmiféleképpen nem beszélhetünk, felfogható ellenben a jogágak[3] vertikális rendszerében egyfajta horizontális síkként, amely a klasszikus (alap)jogágak bizonyos szeleteit formálja egységes rendszerré. Ennek alapján a jogbölcseleti értelemben vett másodlagos jogági definíciónak - közjogi felfogás szerint ún. "sajátos jog-ági"[4] definíciónak - már van létjogosultsága, hiszen elmondható róla, hogy több alapjogágból táplálkozik, és - dogmatikai tisztaságtól mentes módon - számos eltérő viszonytípust szabályoz.[5] Az érintett joganyagról megállapítható, hogy egyaránt tartalmaz alkotmányjogi, közigazgatási jogi, büntetőjogi, polgári jogi jellegű jogszabályokat is, amelyek között a közjogi jellegű normák vannak túlnyomó többségben. A felsőoktatási jog lényegében tehát e jogágak egyes elemeinek sajátos szempont szerint történő csoportosítása: azok a jogi rendelkezések sorolhatóak ide, amelyek relevánsak a felsőoktatás, mint társadalmi alrendszer működésének szempontjából. A felsőoktatási jog rendszerének különös jellemzője, hogy fejlődésére a jogalkalmazás majd' minden területe kihat: befolyásolja azt egyes közigazgatási szervek munkája, a rendes bíróságok gyakorlata, az országgyűlési biztosok és az oktatási biztos tevékenysége, a felsőoktatási intézmények és egyes társadalmi szervezetek (elsősorban érdekképviseleti) tevékenysége, nemkülönben pedig az alkotmánybírósági esetjog fejlődése is. A felsőoktatási jogra vonatkozó alkotmánybírósági határozatok feldolgozása, ismertetése és vizsgálata során többes cél vezérel: célom egyrészt az, hogy áttekintést nyújtsak a testület ez irányú gyakorlatáról, és e munka során csokorba gyűjtsem az alkotmányos követelményként megfogalmazott alkotmánybírósági megállapításokat azok könnyebb tudományos hasznosíthatósága érdekében. Ennek során ki kívánom mutatni a testület gyakorlatában mutatkozó következetlenségeket, és a feldolgozást követően következtetéseket igyekszem levonni a testület későbbi tevékenységére. Nem utolsósorban vizsgálat tárgyává teszem, hogy milyen irányban befolyásolta a jogalkotót az új felsőoktatási törvény kidolgozásában a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat.
A felsőoktatáshoz való alapvető jogra vonatkozó rendelkezések az Alkotmány 70/F. § és 70/G. §-ai alapján, azok összevetésével állapíthatóak meg. A 70/F. § (2) bekezdése a művelődéshez való jogról rendelkezve tartalmazza azt a kitételt, amely szerint az állam a művelődéshez való jogot - többek között - képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással, és az oktatásban résztevők anyagi támogatásával valósítja meg. Az Alkotmány 70/G. §-a alapján "a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát"; ugyanez a szakasz tartalmazza azt a kitételt is, hogy "tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak". A vizsgált AB határozatok közös jellemzője, hogy azok az Alkotmány vonatkozó szakaszainak részletes, különböző szempontsorok segítségével végzett elemzését tartalmazzák. Az alkotmánybírósági értelmezés nyomán feltétlenül kiemelést érdemel, hogy a felsőfokú tanulmányok folytatásához való alanyi jog közvetlenül
- 189/190 -
kapcsolódik az emberi méltóság általános személyiségi jogának a személyiség kibontakozását, a személyi adottságok és törekvések kifejleszthetőségét, illetve érvényesíthetőségét garantáló összetevőjéhez.[6]
Az elemzés érdemi részének megkezdése előtt a) terminológiai, b) tartalmi, c) hatásköri és az ezen belüli d) szelekciós kérdések tisztázása látszik szükségesnek.
a) Terminológiai szempontból a címben is jelzett "korai határozatoknak" tekintem mindazokat az alkotmánybírósági döntéseket, amelyek az 1993-tól 2005-ig hatályos felsőoktatási törvénnyel[7] (a továbbiakban: régi Ftv.) kapcsolatos alkotmányossági vizsgálatok során keletkeztek. Ezt az időszakot megelőzően érdemi felsőoktatási AB-gyakorlatról nem beszélhetünk, az ezt követő határozatok vizsgálata pedig - tekintettel azoknak napjaink felsőoktatási jogára gyakorolt kiemelkedő jelentőségére - önálló tanulmány megírását teszik szükségessé. A "korai határozatok" kifejezés számszerűleg jóval több - csaknem négyszer annyi - döntést takar, mint amennyi a hatályos felsőoktatási törvénnyel[8] (a továbbiakban: új Ftv.) és annak keletkezésével foglalkozik. Előbbieket annak érdekében vizsgálom, hogy a belőlük leszűrhető következtetéseket a későbbi határozatok elemzése során is hasznosítani tudjam. A jelenlegi kutatás ennek fényében alapozó jellegű, elsősorban a napi alkotmánybírósági gyakorlat elemzésének megkönnyítését szolgálja. Másrészről célszerűnek tartom feltárni azt, hogy a korai határozatok mennyiben szolgáltathattak alapot a hatályos törvény létrejöttéhez.
b) Tartalmi szempontból az Alkotmánybíróságnak azokat a határozatait tekintem a felsőoktatási jog körébe tartozóknak, amelyek az Alkotmány 70/F. § és 70/G. §-ának értelmezését, tartalommal való megtöltését végzik el. E tartalmi megközelítést támasztja alá az új Ftv. 1. § (1) bekezdése is, amely szerint a törvény célja "a tanítás és a tanulás alkotmányos jogának érvényesüléséhez szükséges jogi garanciák megteremtése. A tanuláshoz való jog alapján a Magyar Köztársaság minden állampolgárának joga, hogy igénybe vegye a felsőoktatás által nyújtott szolgáltatásokat, feltéve, hogy képességei alkalmassá teszik a felsőfokú tanulmányokra". A tanítás, a kutatás és a művészeti élet szabadsága a felsőoktatásban a felsőoktatási intézmények autonómiáján keresztül valósul meg. Nem vitás, hogy az intézményrendszer működését alapvetően határozza meg a tanuláshoz való jog és a tudományos és művészeti tevékenység szabad gyakorlásának biztosítása. Ebből a felismerésből kiindulva az elemzés nem elsősorban a konkrét közjogi tényállásokra koncentrál, hanem az azokból leszűrhető következtetéseket igyekszik megragadni.
c) Az Alkotmánybíróság hatásköreinek szempontjából vizsgálva a kérdést, megállapítható, hogy a vizsgált határozatok különböző hatáskörök gyakorlása során keletkezhettek: utólagos normakontroll[9], nemzetközi szerződésbe ütközés utólagos vizsgálata[10], alkotmányellenes mulasztás megállapítása során éppúgy, mint a felsőoktatási intézmény jogainak védelmében[11]. A tanulmány témájának szempontjából az utóbbi érdemel különös figyelmet: a régi Ftv. 65. § (2) bekezdése alapján a felsőoktatási intézmények önkormányzatát és autonómiáját sértő jogszabályokat és egyedi döntéseket az Alkotmánybíróság előtt meg lehetett támadni, az új Ftv.-ben azonban a hatáskör már nem szerepel. Érdekesség, hogy az Alkotmánybíróság 586/H/2000. AB végzésében megállapította, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiáját védő hatásköre kizárólag a felsőoktatási intézmények önkormányzatát sértő jogszabályok és egyedi döntések felülvizsgálatára vonatkozik, vagyis a felsőoktatási intézmények állammal szembeni, "külső" autonómiáját védelmezi. Nem tartozik tehát az Alkotmánybíróság hatáskörébe a felsőoktatási intézményen belüli szabályzatok, intézkedések felülvizsgálata.[12] Így nem foglalkozhat(ott) többek között az Alkotmánybíróság a felsőoktatási intézmény karai vagy a felsőoktatási intézmény vezetése és a hallgatói önkormányzat egymáshoz való viszonyával sem.
d) A szóba jöhető határozatok és végzések közül e tanulmányban azok kapnak nagyobb figyelmet, amelyek a későbbi alkotmánybírósági gyakorlat vagy jogalkotási tevékenység folytán érdemi "utóélettel" rendelkeznek, akár tartalmi elfogadottságuk és továbbfejlesztésük, akár érvrendszerük figyelmen kívül hagyása vagy megváltoztatása okán. Ez utóbbiak ugyancsak figyelemre méltóak, és vizsgálatuk nem egy esetben arra világít rá, hogy a korai határozatokban foglalt alkotmánybírósági "intelmek" figyelembevétele számos későbbi (szak)politikai vitát megelőzhetett volna.[13]
A 4/1993. (II. 12.) AB határozatában az Alkotmánybíróság az állam és az egyház viszonyával foglalkozva számos olyan megállapítást tett, mely a felsőoktatási jog fejlődésének alapjául szolgál. A testület határozatának rendelkező részében azt fogalmazta meg,
- 190/191 -
hogy "az államnak jogi lehetőséget kell biztosítania arra, hogy egyházi iskolák jöhessenek létre, az állam maga azonban nem köteles ilyen iskolákat fenntartani". Ezt az indokolásban azzal a szabadságjogot sugalló megfogalmazással egészítette ki, hogy "egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési-oktatási tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam számára"[14]; e körben tehát az egyház intézményt tarthat fenn.[15] Elvi éllel mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy "a vallásszabadság érvényesülési feltételeit egyeztetni kell azokkal az alapjogokkal, amelyeknek az iskolaügyben szintén érvényesülniük kell".[16] Az "iskolaügy" kifejezésnek a határozat ugyan nem ad definíciót, de meghatározza azokat a jogokat, amelyeket e körbe tartozónak vél: az ingyenes általános iskolai oktatást, a szülők kötelességét a kiskorúak taníttatásával kapcsolatban, a szülők jogát a gyermek nevelésének megválasztásához, valamint a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. E tágan felfogott "iskolaügyi kérdések" közül a tanulmány tartalmi kereteire tekintettel csupán utóbbi kettővel kívánok foglalkozni.
A 34/1994. (VI. 24.) AB határozat azért érdemel különös figyelmet, mert meghatározza a tárgyalt alapjognak a szabadságjogokhoz való viszonyát. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/G. §-ának értelmezése kapcsán megállapította, hogy az Alkotmány "szubjektív jogként fogalmazza meg a tudományos alkotás szabadságát, továbbá a tudományos ismeretek megszerzésének - magának a kutatásnak - és tanításának szabadságát, mint az ún. kommunikációs alapjogok egyik aspektusát".[17] Rámutatott a testület arra is, hogy a tudományos élet szabadsága magába foglalja a tudományos kutatáshoz és a tudományos igazságok és ismeretek terjesztéséhez való szabadságjogot, amely tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik, egyúttal tartalmazza az államnak azt a kötelezettségét, hogy tartsa tiszteletben és biztosítsa a tudományos élet teljes függetlenségét, a tudomány tisztaságát, elfogulatlanságát és pártatlanságát.[18] A tudományos élet szabadságához fűződő jogot gyakorló személyi kör meghatározásának problematikáját túlontúl leegyszerűsítve a testület megállapította, hogy a tárgyalt jog "elvileg ugyan mindenkit megillet, a szabadságjog tényleges jogosultjai azonban csak a tudomány művelői". Lényeges és helyes, ugyanakkor számos gyakorlati kérdést felvető megállapítása az Alkotmánybíróságnak, hogy "a tudományos minőség meghatározásában - a tudomány autonómiája folytán - ugyancsak egyedül a tudomány művelői jogosultak dönteni." E megállapítás gyakorlati vetületének problematikus voltát az okozza, hogy ügytípusoktól eltérően esetileg vizsgálandó, kik tekinthetőek adott kérdésben a tudomány művelőinek.[19] E gondolatok szellemében született a 861/B/1996. AB határozat[20] is, amely a tudomány művelőinek problémakörét tovább színesítette, hiszen megállapította, hogy "a (régi) Ftv. 32. § (1) bekezdése ugyanis nem szűkíti le a tudományos élet szabadságához fűződő jogosultságok kedvezményezetti körét az egyetemi tanárokra, ellenkezőleg; azt kifejezetten az egyetemi autonómiát megtestesítő személyi körre terjeszti ki"; (...) "a tudomány művelői és a tanszabadság hordozói (...) az egyetemi tanárok mellett (.) az egyéb oktatók, a tudományos kutatók, de maguk a hallgatók is".[21] Annak ellenére, hogy az új Ftv. hatályba lépése óta ezt a rendelkezést a tételes jog már nem tartalmazza, a tudomány művelőinek körével kapcsolatos elméleti probléma továbbra is valós.[22]
A 34/1994. (VI. 24.) AB határozatban annak kimondásával, hogy "az államnak tudományos igazságok kérdésében semlegesnek kell lennie, viszont alkotmányos követelményként feltétlenül garantálnia kell, hogy a tudomány művelői a tudományos kutatások és a tudományos ismeretek terjesztésének szabadságjogát - alkotmányos keretek között - gyakorolhassák",[23] az Alkotmánybíróság a felsőoktatási jog ugyancsak lényeges alapelvét rögzítette, egyúttal a felsőoktatási autonómia talán leglényegesebb elemét fogalmazta meg. E gondolat szellemében állapította meg továbbá, hogy "az állam a tudományos alkotás és ismeretszerzés és a tudományos tanítás szabadságát csak olyan korlátozásoknak vetheti alá, amely a kommunikációs szabadságjogok korlátozásával szemben támasztott alkotmányos követelményeknek megfelel".[24] Megállapítható tehát, hogy mivel tágabb értelemben a tudomány szabadsága általánosságban is a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik, az a véleménynyilvánítás szabadságából eredő külön nevesített alanyi jogokkal azonos alkotmányos védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen.[25] A határozat tisztázta egyúttal az érintett alapjog korlátozásának tartományát is akként, hogy "a tudomány, a tudományos ismeretszerzés és a tudományos tanítás szabadsága, noha nem korlátozhatatlan, de mindenképpen olyan szabadságjog, amelynek csak kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben kell engednie, olyanokkal, amelyek közvetlenül valamely alapjog érvényesítésére és védelmére szolgálnak, vagy amelyek valamely elvont alkotmányos érték (pl. törvényen alapuló titokvédelem) feltétlen érvényesülését hivatottak biztosítani. Ilyen szóba jöhető, és az indítvány elbírálása szempontjából is releváns korlátozások különösen a személyes adatok védelméhez fűződő alapjog, továbbá az
- 191/192 -
egyes, nem személyes adatnak minősülő adatokhoz való hozzáférhetőséget tiltó, közérdekű - törvénybe foglalt - titoktartási rendelkezések."[26]
A 857/B/1994. AB határozat az Alkotmány 70/A. §-ából kiindulva megállapította, hogy nem alkotmányellenes az, hogy felsőoktatási intézmény szervezeti egységének vezetését hatvanöt év feletti személy nem láthatja el. Megállapította a testület, hogy "a tisztség betöltésére engedélyezett életkor a jelenlegi törvényes nyugdíjkorhatárt évekkel meghaladja, ezért az életkori korlát nem tekinthető önkényes és indokolatlan feltételnek, nem sérti az emberi méltósághoz való jogot és ennek folytán nem valósítja meg az Alkotmány 70/A.§ (1) bekezdésén alapuló - egyéb helyzet szerinti - megengedhetetlen diszkriminációt." A határozat elsősorban napjaink történéseire tekintettel figyelemreméltó: a hatályos szabályozás ugyanis szintén tartalmazza a fenti kitételt, valamint a jelenleg folyó felsőoktatási reformfolyamat során a kérdésben élénk vita bontakozott ki. Ennek végeredményeképpen a felsőoktatási szférában a vezetői megbízások korhatára 65 év, de amennyiben annak időtartama túlnyúlik a 65 éves korhatáron, akkor a szenátus kétharmados döntésével ez kitolódhat 69 éves korig.[27]
870/B/1997. AB határozatában az Alkotmánybíróság - abban a kérdésben nyilatkozva, hogy a nyelvismeret megszerzése igazolásának követelménye ellentétes-e a tanszabadság elvével - megállapította, hogy a tanszabadság joga tartalmilag egyaránt magában foglalja a tanulás és a tanítás szabadságát, azonban egyiket sem abszolút jellegű, korlátozhatatlan jogként. "A tanulás szabadságát az állam a felsőoktatás területén az egyes, általa fenntartott vagy támogatott oktatási intézményekbe való bejutás lehetőségének biztosításával, pozitív módon határozza meg. Ugyanakkor az állam joga annak meghatározása is, hogy a társadalom szempontjából mely képességek fejlesztése szükséges állami eszközökből a felsőoktatás keretében. A felsőfokú oktatásban való részvétel nem kötelező jellegű, arra mindenki a feltételek szabad mérlegelését követően, önállóan vállalkozhat."[28] A tanítás szabadsága megnyilvánulhat "egyéni és intézményi formában, az utóbbi körbe tartozik a felsőoktatási intézmények tevékenysége".[29] Nem kérdéses, hogy a tanítás szabadságának megvalósulása érdekében a felsőoktatási intézmények nagyfokú autonómiával rendelkeznek. Ez az autonómia azonban nem korlátlan: az állam törvénnyel vagy törvényi felhatalmazás alapján kibocsátott más jogszabályokkal, azt közérdekből - például a felsőoktatás egységesítése, az oklevél kibocsátásának alapjául szolgáló képzés alapkövetelményeinek biztosítása érdekében - korlátozhatja és korlátozza is. A tantervek, tananyagok és képzési programok megállapítása és nyilvánosságra hozatala - a felsőoktatási autonómia részeként - az adott intézmény hatáskörébe tartoznak. Ez a közzétételi kötelezettség a biztosítéka annak, hogy "a felvételt kérő személyek az adott intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatát is megismerjék, amely konkretizálja a (régi) Ftv.-ben előírt záróvizsgára bocsátás feltételeit (tantárgyakat, nyelvismeretet, stb.), és így élni tudjanak a tanszabadságból levezethető iskolaválasztási jogukkal".[30]
51/2004. (XII. 8.) AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az oktatáshoz való jog részeként a felsőfokú tanulmányok folytatásához való jog gyakorlása csak úgy biztosítható, ha az állam megteremti a felsőfokú tanulmányok folytatásának a feltételeit. "A felsőfokú tanulmányok folytatásának elengedhetetlen feltétele, hogy meghatározásra kerüljenek azok a képzési formák, vagyis a felsőfokú képzés szerkezete, amelynek keretében felsőfokú tanulmányok folytatására lehetőség nyílik."[31]
1310/D/1990. AB határozatában - amely a későbbiek során számos esetben precedensként hivatkoztak -az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében biztosított munka és a foglalkozás megválasztásának szabadsága szoros összefüggésben van az Alkotmány 70/F. § (1) bekezdésében biztosított művelődéshez való joggal, hiszen "az egyre bonyolultabbá váló társadalmi munkamegosztás a munka és a foglalkozás végzésének előfeltételéül egyre gyakrabban szab meghatározott képzettséget".[32] Megvalósítását tekintve e két alapvető jog azonban eltér egymástól. A munkához és a foglalkozáshoz való jog "az alapvetően nem állami foglalkoztatásra épülő társadalomban negatív módon érvényesül: nem lehet alkotmányellenes korlátja. A felsőoktatásban ezzel szemben jelenleg az állam jelentős túlsúllyal rendelkezik. Ebből adódóan az állam a művelődéshez való jogot közvetlenül, a felsőoktatás területén az egyes, általa fenntartott oktatási intézményekbe való bejutás lehetőségének biztosításával, pozitív módon valósíthatja meg".[33] E megállapítás helyességének elismerése mellett is fontos rögzíteni, hogy a testület kijelentése időtállóbb, mintsem azt szóhasználata sugallja: az állam ugyanis a művelődéshez való jogot nemcsak a határozat születésének jelen idejében - amikor a felsőoktatásban az állam jelentős túlsúllyal rendelkezett - tudja az oktatási intézményekbe való bejutás lehetőségével biztosítani, hanem akkor is, amikor túlsúlya már nem lesz olyan nyilvánvaló. Nem hagyható ugyanis figyelmen
- 192/193 -
kívül az állam szerepe a nem általa fenntartott intézmények működése biztosításának tekintetében sem, hiszen az azokra vonatkozó jogi szabályozás megalkotásával, azok meghatározott szempontrendszer szerinti támogatásával és egyedi igazgatási intézkedések meghozatalával ugyancsak a művelődéshez való jog érvényesülését biztosítja.
Ugyanebben a határozatában kifejtette a testület azt is, hogy az Alkotmány 70/F. §-a szerint a művelődéshez való jog akkor valósul meg a felsőfokú oktatásban, "ha az mindenki számára képességei alapján hozzáférhető, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatást kapnak".[34] Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy "az államnak a felsőoktatással kapcsolatos alkotmányos feladata, hogy a tanuláshoz való jog objektív, személyi és tárgyi előfeltételeit megteremtse és azok fejlesztésével e jogot igénye szerint bármely, a felsőfokú oktatásban való részvétel szempontjából megfelelő képességekkel rendelkező állampolgár számára biztosítsa".[35] E megállapítással az Alkotmánybíróság visszaigazolja azt a fentebb - a művelődéshez való joggal összefüggésben - tett megállapítást, amely szerint a jog érvényesüléséhez szükséges objektív feltételek biztosításakor figyelembe veendőek a nem közvetlenül állami fenntartással működő intézményeknek feladatellátásukhoz nyújtott állami hozzájárulások (épület, stb.) is. Hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy az állam e feladata "programszerű, megvalósítása időt vesz igénybe, a társadalom számára rendelkezésre álló anyagi eszközök mértékének függvénye".[36] Az állam feladata ezek alapján tehát, hogy egyensúlyt teremtsen a társadalom tagjainak alapvető jogon alapuló igényei és az ezek megvalósításához rendelkezésre álló anyagi eszközök között. Az Alkotmánybíróság szerint az állam kötelessége és joga a művelődéshez való jog területén "annak meghatározása, hogy a társadalom szempontjából mely képességek fejlesztése szükséges állami eszközökből felsőfokú oktatással, illetve az ilyen jellegű felsőfokú oktatásban való részvételhez milyen képességbeli feltételek teljesítése szükséges".[37] A művelődéshez való jognak a felsőoktatás területén való biztosítása sokfajta módon valósulhat meg, vagyis az államnak e feladat megvalósításában nagy a mozgástere.
Bár a felsőfokú tanulmányok végzése nem alapvető jog, az állam által fenntartott felsőfokú oktatási intézményekben a létszámnak az oktatás színvonalát szem előtt tartó megállapítása, valamint az előírt képességekkel rendelkező személyek ezen intézményekbe való felvételéről szóló döntés alapvető jogot érint. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint "az oktatás szempontjából jelentős képességek mérésének módját alapvetően maga a felsőoktatási intézmény állapítja meg. Ezen jogosultság alapja az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése, amely biztosítja a tanítás szabadságát".[38] A tanítás szabadsága megnyilvánulhat egyéni és intézményi formában. A tanítás szabadságának egyik, intézményi megnyilvánulási formája az egyes felsőoktatási intézmények, az egyetemek és főiskolák önállósága annak meghatározása tekintetében, hogy milyen képességekkel és előképzettséggel rendelkező személyeket tartanak alkalmasnak a felsőoktatási intézményben oktatott ismeretek elsajátítására. Az Alkotmánybíróság szerint "a felsőoktatási intézmények a legalkalmasabbak arra is, hogy a személyi és tárgyi feltételeket számbavéve meghatározzák, hogy a tanítás kellő színvonala milyen létszámmal biztosítható. A létszámnak a tanítás minőségét csökkentő mértékű megállapítása az egyébként felvett hallgatók jogát csorbítaná arra, hogy képességeiknek megfelelő, magas színvonalú oktatásban részesüljenek. A felsőoktatási intézményeknek a felvételi követelményeket és a felveendő hallgatók létszámát illető döntési önállósága azonban nem korlátlan, határait a művelődéshez, azon belül a felsőoktatásban való részvételhez való, az Alkotmányban körülírt jog szabja meg. A felsőoktatás önállósága ezen a területen nem eredményezheti önkényes, az intézmények oktatási feladatának ellentmondó, nem a tanítás színvonalát szem előtt tartó felvételi szempontok és létszámok megszabását. A művelődési és közoktatási miniszter jogosultsága az állam által a felsőoktatási intézmény rendelkezésére bocsátott eszközök hatékonyságának és jogszerűségének ellenőrzésére az önállósággal való visszaélést akadályozza".[39] Ugyanakkor - hangsúlyozza az Alkotmánybíróság - "országosan egységes ponthatár az egyes felsőoktatási intézmények autonómiájának elvéből adódóan nem elfogadható, hiszen akkor minden intézménynek egy általa nem is kívánt átlaghoz kellene igazodnia, függetlenül személyi, tárgyi feltételeitől, oktatási módszerétől, hagyományaitól stb."[40]
375/B/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy "az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése a felsőfokú oktatásban való részvételt azok számára biztosítja, akik az ehhez megfelelő képességekkel rendelkeznek. Ebből következően senkinek sincs alkotmányos joga ahhoz, hogy valamely konkrétan meghatározott felsőoktatási intézményben folytathasson tanulmányokat".[41] A későbbiek szempontjából nagyon jelentős megjegyzés, hogy "a felvételi követelmények meghatározása és az adott szakra felvehetők létszáma között is szoros kapcsolat áll fenn. Ahhoz, hogy az egyetem korszerű, hasznosít-
- 193/194 -
ható tudást tudjon nyújtani hallgatóinak, szükség van a hallgatói létszám korlátozására, hiszen a személyi és tárgyi feltételek adottak, és behatárolják azt a hallgatói létszámot, amely még megfelelő szinten oktatható. Az intézményeknek tekintettel kell lenniük arra is, hogy - lehetőség szerint - kerüljék a "túlképzés", és az ebből következő diplomás munkanélküliség, illetve pályaelhagyás csapdáját. A felsőfokú oktatásban való részvételt azok számára kell biztosítani, akiknek a legjobbak a képességeik az adott szakma elsajátításához."[42]
A 28/2005. (VII. 14.) AB határozat e gondolat folytatásaként megállapította, hogy "az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdéséből nem következik természetesen az sem, hogy a jelentkező adott, az általa kívánatosnak tartott évben kezdhesse meg felsőoktatási tanulmányait. Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése azt biztosítja, hogy a felsőfokú oktatás bárki számára, aki erre megfelelő képességekkel rendelkezik, elérhető legyen, és nem azt, hogy mindenki akkor és abban a felsőoktatási intézményben kezdhesse meg tanulmányait, amelyikben szeretné. A felvételi eljárás célja a felsőfokú tanulmányokra legalkalmasabb jelentkezők kiválasztása. Az, hogy a jelentkező adott évben nem nyert felvételt a kívánt felsőoktatási intézménybe, nem zárja ki, hogy a későbbiekben bekerüljön a felsőoktatás rendszerébe, akár a célzott, akár más felsőoktatási intézménybe."[43]
35/1995. (VI. 2.) AB határozatában az Alkotmánybíróság - annak kapcsán, hogy alkotmányellenesnek ítélte a régi Ftv.-nek azt a rendelkezését, amely szerint a felsőoktatás valamennyi intézménytípusából, szakágazatából, képzési szintjéből és formájából megkülönböztetés lehetősége nélkül kizárt az a személy, aki a közügyektől eltiltás büntetésének hatálya alatt áll. Ezen kívül korábbi gyakorlatát továbbfejlesztve azt is megállapította, hogy "az államra sokirányú szabályozási, szervezési és ellátási feladatok hárulnak az állami és a nem állami felsőoktatási intézmények működési feltételeinek kialakításában", az államnak ez a joga azonban nem korlátozhatja a személyiség szabad kibontakoztatását, hiszen ezt az emberi méltósághoz való jog garantálja[44], mivel "az emberi méltóság általános személyiségi jogának a személyiség szabad kibontakozását lehetővé tevő második összetevőcsoportjába tartozik az a nevesített jog is, amely a megfelelő képességű magyar állampolgárokat felsőoktatási intézményben felsőfokú tanulmányok folytatására jogosítja". Hasonló kérdés tárgyában született meg a 12/1996. (III. 22.) AB határozat is, amely alkotmányellenesnek minősítette egy miniszteri rendelet azt a kitételét, amely szerint felsőoktatási intézménybe csak büntetlen előéletű személy vehető fel. Megállapította ugyanis a testület - a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára is utalva -, hogy "a felsőoktatást teljesen egyenlő feltételekkel a képesség alapján mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni", tehát alkotmányellenes a felvétel erkölcsi bizonyítványhoz kötése.
Az 1988-ban Bolognában kiadott Európai Egyetemek Magna Chartája[46] kimondja, hogy "a kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága az egyetemek életének alapelve; az államhatalomnak és az egyetemeknek biztosítaniuk kell ennek az alapvető követelménynek a tiszteletben tartását. [...] Az egyetemi közösség minden tagjának lehetővé kell tenni, hogy hozzájusson azokhoz az eszközökhöz, amelyek biztosítják az oktatás és kutatás szabadságának megőrzését".[47] A Magyar Köztársaság az új Ftv.-ben megvalósult szabályozással, az oktatás, a tudományos kutatás, a tudományos képzés, a művészi alkotótevékenység és a tanulás szabadságának tiszteletben tartása érdekében elismeri és körülhatárolja a felsőoktatási intézmények hagyományos autonómiáját, önkormányzatát.[48] A már idézett 35/1995. (VI. 2.) AB határozat később elfeledésre ítélt megállapítása, amely szerint "a felsőfokú oktatási intézmények működőképessége az Alkotmány és az állam által védett értéknek minősül; a felsőoktatási intézmények működőképességének fenntartásához az államnak jogában áll a képesség és alkalmasság szintjéhez igazodó feltételekről rendelkezni", a felsőoktatási intézmények autonómiájával kapcsolatosan rendkívül jelentős állítást tartalmaz. Kifejezi ugyanis, hogy a felsőoktatási intézmények autonómiája messze nem korlátlan, hiszen a cél, aminek érdekében e kiváltsággal az intézmények rendelkeznek, nem lehet maga az autonómia; az önigazgatás joga csupán eszköz az Alkotmányban rögzített jogok érvényesíthetőségéhez, és kizárólag akkor funkcionál, ha a fenntartó működő autonómiát biztosít, és - amennyiben szükséges - megvan a lehetősége arra, hogy az önigazgatás eszközének fenntartása érdekében korlátozza a felsőoktatási intézmény önállóságát. Ez annál is inkább igaz, hiszen az autonómia biztosítása alapvető jogok garanciájaként is felfogható,[49] amint az Chronowski Nóra is megfogalmazza: "a működési autonómia két alkotmányi alapjog garanciáját jelenti: a tanszabadságét és a tudomány (művészetek) szabadságáét, amelyek a felsőoktatásban összefonódva, akadémiai szabadságként jelennek meg. (.) Az ettől eltérő szabályozás (.) kiüresítené a tudományos (és művészeti) élet szabadságához való jogot".[50] A
- 194/195 -
felsőoktatási autonómiát tehát az állam törvénnyel, törvényi felhatalmazás alapján kibocsátott más jogszabályokkal, közérdekből korlátozhatja. "A közérdeket e tekintetben a felsőoktatás egységesítése, a nemzetközi integrációs folyamatokhoz való csatlakozás lehetőségének, az oklevél kibocsátásának alapjául szolgáló képzés alapkövetelményeinek biztosítása, az Alkotmány 70/F. §-ában megfogalmazott művelődéshez való jog érvényesülése, az oktatottak jogainak védelme testesíti meg".[51] Az államnak az Alkotmány 70/F. §-a szerint kötelessége felsőfokú oktatást biztosító intézményrendszer fenntartása, ugyanakkor ebből fakadó joga a felsőfokú intézmények működési rendjének a kialakítása. A felsőfokú intézmények nem rendelkeznek teljes autonómiával, ebből az aspektusból az állam - a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges mértékben és módon - beavatkozhat a felsőfokú oktatási intézmények felépítésébe, szervezetébe, működési rendjébe, a képzés struktúrájába.[52] Sajnálatos, hogy az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban e gondolatsort - aminek alapjait maga teremtette meg! - figyelmen kívül hagyva hozta meg azon határozatait, amelyek akár az egyetemi autonómia parttalanná válásához is vezethetnek.[53]
40/1995. (VI. 15.) AB határozatában[54] az Alkotmánybíróság ellentmondást nem tűrően állapította meg, hogy mivel az Alkotmány által elismert tudományos élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát a felsőoktatási intézmények önkormányzata (autonómiája) valósítja meg, "a felsőoktatási intézmény autonóm döntésére tartozó ügyekben az egyetemek és a főiskolák nem minősülnek a Kormány által irányított szervnek". A döntés - amelynek nemcsak korabeli hatása volt jelentős - a későbbi, tág értelemben felfogott autonómiával kapcsolatos döntések alapjául szolgált.[55]
Az államnak a felsőoktatással kapcsolatos kötelezettségei vonatkozásában kiemelendő, hogy ebben a szektorban kifejezetten akkor valósul meg a művelődéshez való jog, ha az oktatásban részesülőknek anyagi támogatásra van lehetőségük.[56] 79/1995. (XII. 21.) AB határozatában az Alkotmánybíróság - a tandíj kérdéséről nyilatkozva - kifejtette, hogy az Alkotmány rendelkezéseiből nem származik az államnak alkotmányos kötelessége a felsőoktatási intézményekben az ingyenes oktatás biztosítására, "tehát nem áll fenn alapvető alanyi jogosultság a tandíjmentességre sem. A fentiekből az következik, hogy törvény, vagy annak felhatalmazása alapján kormányrendelet tandíjfizetési kötelezettséget írhat elő. A tandíj ugyanis olyan díjnak tekinthető, ame
lyet a felsőoktatási intézmények által nyújtott oktatásért és más, a felsőfokú képzéshez kapcsolódó szolgáltatásokért kell fizetniük a hallgatóknak"[57], vagyis a tandíjfizetési kötelezettség nem ellentétes az Alkotmány 70/F. §-ával. A határozat indokolásának eleme két lényegi gondolatot hordoz: az egyik értelmében a tandíjfizetési kötelezettség nem alkotmányellenes, a másik pedig szolgáltatásnak minősíti az oktatási tevékenységet. Az előbbi megállapítás annak fényében értékelhető különösen, hogy napjainkban - változatlan alkotmányi szabályozás mellett - újra napirendre került a tandíj ("képzési hozzájárulás") kérdése, amellyel szemben széles körű politikai és társadalmi ellenállas tapasztalható.[58] Határozatában lényegesnek tartotta mindezek mellett megjegyezni az Alkotmánybíróság, hogy "az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése állami kötelezettségként az "oktatásban részesülők anyagi támogatásának" követelményét fogalmazza meg, ami nem azonosítható a támogatás valamely konkrét rendszerével". Az állam tehát a támogatási formákat szabadon választhatja meg, vagyis "nem minősíthető alkotmányellenesnek a támogatási formák, illetve az esélyegyenlőséget célzó kompenzációs eszközök egyikének megszüntetése mindaddig, amíg a tandíj mértéke és a kompenzációs eszközök elégtelensége nem teszi lehetetlenné a megfelelő képességgel rendelkező, rászorult helyzetben lévők felsőoktatáshoz való alapjogának érvényesíthetőségét".[59] Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdésében meghatározott felsőoktatáshoz való jog alapjognak minősül, és az Alkotmány 8. § (2) bekezdése tiltja az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását; ezek alapján a felsőoktatáshoz való alapvető jog sérelme abban az esetben állhat fenn, ha a tandíjra, különösen annak mértékére vonatkozó szabályozás - az állami támogatás formáira is figyelemmel - szükségtelenül és aránytalanul korlátozza e jog érvényesülését, vagyis megakadályozza, ellehetetleníti a megfelelő képességgel rendelkezők oktatásban való részvételét. Ugyanitt jegyezte meg az Alkotmánybíróság, hogy az állam a hallgatói szolgáltatások, támogatások és mentességek összetevőinek és összefüggő egységes rendszerének alakításában "széles körű jogosítványokkal rendelkezik. Az államnak jogában áll - a gazdasági helyzet függvényében - e rendszernek és összetevőinek, valamint az összetevők mértékének változtatására. Az összetevők változtatásával azonban az állam nem mellőzheti, nem szüntetheti meg a felsőoktatásban részesülők anyagi támogatásának rendszerét oly módon, hogy esélyegyenlőtlenség fenntartásával vagy fokozásával lehetetlenné teszi a megfelelő képességgel rendelkezők számára a felsőoktatás hozzáférhetőségéhez való alapvető joguk érvényesülését."[60] E gondolatot vitte tovább a testület a 607/C/1996. AB határozatában, ahol ki-
- 195/196 -
jelentette, hogy "kötelezettség hárul a Kormányra és az Országgyűlésre abból a szempontból, hogy az érdekegyeztetés eszközeit is hasznosítva keresse és válassza meg a szükséges eszközöket - ezek között az ingyenes oktatás fokozatos bevezetését is - annak érdekében, hogy a felsőoktatás az Alkotmány 70/A. §-ának (3) bekezdésében megállapított esélyegyenlőség követelményét is szolgálva a megfelelő képességűek számára hozzáférhető le-gyen".[61]
A 1103/B/2001. AB határozat annak kapcsán született, hogy az indítványozó álláspontja szerint hátrányos megkülönböztetést eredményez az, hogy a hallgatói hitelre a 35. életévét betöltött személy nem jogosult. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a felsőoktatási képzésben való részvétel hallgatói hitellel történő támogatása nem tekinthető alapjognak. A hallgatói hitellel támogatott, illetve arra nem jogosult hallgatók közötti különbségtétel tehát csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a megkülönböztetés önkényes, azaz indokoltatlan; a felsőoktatási képzés hallgatói hitellel történő finanszírozása tekintetében alkalmazott életkori megkülönböztetés a testület szerint nem indokolatlan, és az állam nem köteles a felsőfokú képzésben való részvételt, a felsőfokú tanulmányok folytatását elősegítő, a felsőfokú képzettség megszerzésére esélyt teremtő támogatását mindenkinek korlátlan ideig biztosítani. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy "az oktatáspolitika meghatározása az Országgyűlés és a Kormány feladata. Nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam a felsőoktatásban résztvevők támogatási rendszerét átalakítsa, kedvezményeket adjon vagy vonjon el."[62] Erre az alkotmányjog eszközeivel azonban nem kényszeríthető.
A 79/1995. (XII. 21.) AB határozat fentebb idézett másik kiemelt megállapítása - amely szolgáltatásnak minősíti az oktatási tevékenységet - ugyancsak messzire visz: a felsőoktatás egész rendszerének új filozófiáját vetíti előre. Ennek szimbolikus jogalkotási terméke az új felsőoktatási törvény, amely indokolásában már ezzel megegyező elemeket tartalmaz, a változás ugyanakkor már e határozatban is érzékelhető. E témával kapcsolatban napjainkban élénk szakmai vita bontakozott ki, amelynek keretében Bokros Lajos kifejezte azt a nézetét, hogy "a felsőoktatás egyáltalán nem állampolgári jogon járó és mindenki számára hozzáférhető közszolgáltatás".[63] Valóban nem az, nem is lehet kérdés. Az azonban feltétlenül tisztázandó, hogy az Alkotmány rendelkezése alapján mindazok számára, akiket képességei erre alkalmassá tesznek, az állam köteles biztosítani a felsőfokú oktatás lehetőségét. Vagyis: az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése arra kötelezi az államot, hogy megfelelő lehetőségeket teremtsen a felsőoktatási intézményrendszer működtetéséhez. Ez az államnak annak ellenére alkotmányos kötelessége, hogy "globalizálódó világunkban a tudástőke kamatoztatásának terepe nem csupán a szűk hazai munkaerőpiac, hanem az egész világ" - ahogyan Bokros Lajos írja. Az idézet által sugallt gondolattal, miszerint a felsőoktatás "nem közszolgáltatás", a fentiek szerint értek csak egyet. Megjegyzem azt is, hogy azok, akik képességeik alapján jogosulttá váltak felsőfokú tanulmányok folytatására, joggal támasztanak igényt minőségi szolgáltatásra. Ez különösen annak fényében igaz, hogy az oktatásszolgáltatás hazánk legnagyobb ellátórendszere, amelynek feladatai végrehajtásában legalább félmillió ember működik közre, akiknek többsége - legalább kétharmada - közalkalmazott vagy köztisztviselő. E szolgáltató rendszer működési költségei meghaladják évente az ezermilliárd forintot.[64] E rendszer részeként a - fentebb kifejtett módon - komoly autonómiával rendelkező felsőoktatási szférának elemi kötelessége az igényes, minőségi szolgáltatás nyújtása, amit nemcsak a piaci viszonyok, hanem a tudományos igényesség követelményrendszere is szükségessé tesz. Megítélésem szerint az a felsőoktatási intézmény, amely e követelmények teljesítésére nem képes, ok nélkül várja el autonómiájának védelmét az államtól: az ugyanis nem cél, hanem eszköz, ami a tudomány szabadságát hivatott biztosítani.
Az Alkotmánybíróság felsőoktatási joggal kapcsolatos korai határozatainak tematikus áttekintése során az volt a célom, hogy alapot szolgáltassak későbbi, alkotmánybírósági gyakorlatra vonatkozó kutatásaimhoz. E munka során felszínre kerültek a felsőoktatási joggal kapcsolatos legfontosabb problémák és kérdések, amelyek napjainkban is foglalkoztatják a joganyaggal foglalkozókat, tágabb értelemben pedig az egész felsőoktatási szférát. Az elemzés talán legmeghatározóbb tapasztalata, hogy a magyar jogtudomány - néhány kivételtől eltekintve - az elmúlt másfél évtizedben elmulasztotta értékelni és feldolgozni az Alkotmánybíróság felsőoktatási joggal foglalkozó gyakorlatát. Ezt az állításomat mi sem támasztja alá jobban, minthogy azok a problémák, amelyek a fentebb elemzett határozatokban is megjelentek, ma is - mindinkább - aktuálisak. Az elmaradt munkák azzal a komoly haszonnal járhattak volna, hogy idejekorán kidolgozzák a felsőoktatási
- 196/197 -
jogra vonatkozó dogmatikai alapokat, amelyek akár a későbbi - az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos, sokat kritizált - alkotmánybírósági gyakorlatot is pozitív irányba befolyásolhatták volna. Tekintettel azonban a felsőoktatásban napjainkban is aktuális reformkérdésekre, az ilyen irányú jogtudományi vizsgálatok előtérbe helyezése ma sem minősíthető későinek, szükségessége pedig mindinkább igazolhatónak látszik. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány tartalmi keretei nem teszik azt lehetővé, hogy a felsőoktatási jog mibenlétére vonatkozó valamennyi gondolatot tartalmazza, ugyanakkor az alapvető kérdések tisztázása - a teljesség igénye nélkül - mindenképpen szükségeltetik.
[2] Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2007. 263-264. o.
[3] A jogág definíciójáról lásd Petrétei József: Magyar alkotmányjog I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002. 15. o, illetve Szilágyi Péter: Jogi alaptan, Osiris Kiadó, Budapest 1998. 307. o.
[4] Lásd erről bővebben: Ádám: i. m. 264. o.
[5] Az alapjogágak és másodlagos jogágak viszonyáról lásd Visegrády Antal: Jog és állambölcselet. Dialóg Camus Kiadó, Budapest-Pécs 2002. 89-90. o.
[6] 35/1995. (VI. 2.) AB határozat, ABH 1995. 163, 166; idézi: Chronowski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2006
[7] Az 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról
[8] A 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról
[9] 12/1996. (III. 22.) AB határozat, ABH 1996, 241
[10] 607/C/1996. AB határozat, ABH 1996, 631
[11] 1430/H/1997. AB határozat, ABH 1998, 1074
[12] 586/H/2000. AB végzés, ABH 2001, 1581, 1582
[13] A felsőoktatási joggal az Alkotmánybíróság gyakorlatának első másfél évtizedében mintegy kéttucatnyi határozat foglalkozik.
[14] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 54
[15] Ádám Antal: i. m. 302-315. o.
[16] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 54
[17] 34/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 182
[18] 34/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 182
[19] A Doktoranduszok Országos Szövetsége (a továbbiakban: DOSz) által működtetett ún. Jogsegély-szolgálat praxisában merült fel többek között az az eset, amelynek során egy felsőoktatási intézmény doktorandusz hallgatója a doktori szigorlat előfeltételeként megjelölt két középfokú nyelvvizsga egyikét latin nyelven kívánta letenni. A vonatkozó jogszabály - a felsőoktatási törvény 68. § (5) bekezdésének b) pontja - értelmében a doktori fokozat megszerzésének feltétele "két idegen nyelv - a tudományterület műveléséhez szükséges - ismeretének a doktori szabályzatban meghatározottak szerinti igazolása". Az érintett intézmény doktori szabályzata további rendelkezést nem tartalmazott, az ügyben eljáró Doktori Tanács pedig nem engedélyezte a hallgató számára latin nyelvvizsgájának elismerését. Az ügyben kérdésként felmerült, hogy az adott tudományterület minőségi művelésének egyik előfeltételének - ti. a nyelvismeretnek - konkretizálását elvégezheti-e az ügyben eljáró Doktori Tanács akként, hogy bizonyos - akár holt - nyelveket kizár az általa elfogadatónak ítélt körből. Tekintettel azonban az Alkotmány 70/G. §-ának az Alkotmánybíróság általi tág értelmezésére, az ügyben jogszerűtlenséget nem állapíthatunk meg.
[20] ABH 1998, 650
[21] ABH 1998, 650, 654
[22] E tanulmány tárgyára tekintettel ehelyütt csupán érzékeltetni szeretném, hogy a kérdéskör az idézett határozatokban foglaltaknál jóval komplexebb, és ennek vizsgálatára a későbbiek során önálló tanulmányt kívánok szentelni.
[23] ABH 1994, 177, 182
[24] ABH 1994, 177, 182
[25] A tudomány szabadságának a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő viszonya tekintetében lásd Chronow-ski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: i. m. 595. o.
[26] 34/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 183
[27] A témával kapcsolatos érveket és ellenérveket lásd http://www.edupress.hu/index.php?at=egycikk&HirID=16825&hirlevel=1.
[28] 870/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 611, 613
[29] 870/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 611, 613
[30] 870/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 611, 613-614
[31] 51/2004. (XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 686
[32] A 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 585
[33] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 585
[34] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 585
[35] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 586
[36] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 586
[37] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 586
[38] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 586
[39] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 587
[40] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995, 579, 588. Kérdésként merül fel, hogy a jelenleg alkalmazott felsőoktatási felvételi rendszer - amelynek lényege, hogy a felvételiző az érettségi eredménye alapján lesz jogosult a felsőoktatási intézménybe való felvételre - megfelel-e ennek a követelménynek. Jelen tanulmány témája szempontjából ez azonban érintőleges.
[41] 375/B/2001. AB határozat, ABH 2004, 1527, 1530
[42] 375/B/2001. AB határozat, ABH 2004, 1527, 1530
[43] 28/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 280, 284
[44] "Az oktatáshoz való alapjog és azon belül a megfelelő képességű magyar állampolgároknak a Fot. által a hazai felsőoktatási intézményekben érvényesíthető felsőfokú tanulmányok folytatásához biztosított alanyi joga is közvetlenül kapcsolódik az emberi méltóság általános személyiségi jogának ahhoz az ugyancsak általános összetevőjéhez, amely az ember önrendelkezési jogával és magánszférájának érvényesülésével együtt a személyiség kibontakozását, a személyi adottságok és törekvések nem alkotmányellenes kifejleszthetőségét, illetve érvényesíthetőségét garantálja." ABH 35/1995. (VI. 2.) AB határozat, ABH 1995
[45] Ehelyütt mindenféleképpen említést érdemel, hogy az autonómia-ügyben leginkább releváns határozatok az új Ftv.-vel kapcsolatban születtek meg, a jelenlegi elemzés elsősorban azok vizsgálatához szolgáltathat alapot.
[46] Európa legrégibb egyetemeinek rektorai által aláírt deklaráció, amely nem rendelkezik jogi kötelező erővel, hanem alapelveket határoz meg az egyetemek páneurópai együttműködése számára.
[47] Idézi Chronowski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: i. m.
[48] Lásd erről bővebben Chronowski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: i. m. 25-26. fejezetét.
[49] Lásd erről bővebben Chronowski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: i. m.: "a felsőoktatási autonómia azért érdemel külön kiemelést a tanszabadság részjogosítványi közül, mert szoros kapcsolatban áll a tudomány szabadságával, sőt a tudomány szabadsága érvényesülésének alapvető intézményi feltétele és biztosítéka".
[50] Chronowski Nóra: A felsőoktatási autonómia "igazi tartalma". Élet és irodalom 2007. 21. sz.
[51] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995. 579, 586; idézi Chronowski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: i. m.
[52] Lásd erről bővebben Kiss László alkotmánybíró különvéleményét a 41/2005. (X. 27.) AB határozathoz.
[53] Lásd a 28/2005. (VII. 14.) AB határozatot, a 41/2005. (X. 27.) AB határozatot, és a 39/2006. (IX. 27.) AB határozatot.
- 197/198 -
E határozatok kritikai elemzése - lévén, hogy azok már az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatosak - nem képezi e tanulmány tárgyát, itt is szükséges azonban utalni Kiss László alkotmánybírónak a 39/2006. (IX. 27.) AB határozathoz fűzött különvéleményére, amelyben ezzel az állítással szembesíti az azt figyelmen kívül hagyó Alkotmánybíróságot.
[54] A határozat a gazdasági stabilizációs program részeként született MKM-rendelet hatására, felsőoktatási intézmény autonómiáját sértő egyedi döntéssel kapcsolatosan született.
[55] Jogszociológiai szempontból nem mellékes megjegyzés, miszerint a határozat előadó bírája Sólyom László alkotmánybíró volt, aki egy évtizeddel később - köztársasági elnökként - e határozatra is hivatkozva több indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a felsőoktatási intézmények megsérteni vélt autonómiájának védelmében. A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy indítványainak tartalmát a testület majd' minden esetben maradéktalanul osztotta, azonban e határozatok kritikai elemzése - lévén, hogy azok már az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatosak - nem képezi e tanulmány tárgyát.
[56] 1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995. 579, 586; Lásd erről bővebben: Chronowski-Drinóczi-Petrétei-Tilk-Zeller: i. m
[57] 79/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 399, 405
[58] A tandíj ellen természetszerűleg a hallgatói szervezetek tiltakoznak a leghangosabban; szerveződésükről, akcióikról lásd elsősorban a www.notandij.hu c. honlapot.
[59] 79/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 399, 407
[60] 79/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 399, 407
[61] 607/C/1996. AB határozat, ABH 1996, 631, 635
[62] 1103/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1579, 1581
[63] Bokros Lajos: Minőségi oktatást és kutatást eredményező reform körvonalai a hazai felsőoktatásban, Élet és Irodalom 2007. 17. sz.
[64] Szüdi János: Előszó, In: Az oktatás nagy kézikönyve (szerk. u. ő.), Complex Kiadó Kft., Budapest 2006. 8. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató.
Visszaugrás
