Ahhoz, hogy a Ket. hatálya alá nem tartozó eljárásokat elemezhessük, világosan tudnunk kell, hogy mit tekint a Ket. közigazgatási eljárásnak, hiszen a közigazgatási szerveknek nem minden aktusa közigazgatási hatósági ügyben születik. Ehhez a Ket. személyi és szervi hatályával tisztában kell lennünk és némi aktus-tani magyarázatot is igényel. A közigazgatási ügy fogalma lényeges változáson nem esett keresztül az Áe.-hez képest. A Ket. 12. § (2) bekezdése csak kiemelte a bírói gyakorlatban vitatott, de a jogelméletben evidenciának tartott tételt, hogy a közigazgatási ügy törvényben rögzített alaki fogalmába beletartoznak a tevékenység engedélyezésnek tekinthető, jellemzően köztestületek által hozott aktusok is a fegyelmi és etikai ügyek kivételével, melyeknek köztudomásúan lehet olyan szankciója, hogy az adott pl. köztestületi tagság megszűnik, amely egyben a tevékenység gyakorlásától való "eltiltást" is jelent.2 Leszögezhető ezért, hogy továbbra is a közigazgatási hatósági jogalkalmazói aktusok meghozatalának rendjét szabályozza az eljárási törvény, még akkor is ha lehetőségként - ha jogszabály lehetővé teszi - biztosítja a mellérendeltségi viszonyokat tükröző hatósági szerződések kötését és annak lényeges szabályait maga a Ket. rögzíti3. A Ket. a kétoldalú akaratnyilatkozatok közül a közigazgatási szerződéseknek kizárólag azon válfaját emelte be a törvényi szabályozásba, amely a hatósági jogalkalmazás keretében köthető. Ezzel kapcsolatban két megjegyzést kell tennünk, amely a fenti állítás érvényességének határait kijelöli.
A hatósági szerződés kapcsán hangsúlyozza a Ket. kommentárok többsége4, hogy a modern felfogásban közel sem a hagyományos alá-fölé rendeltségi viszony jellemzi hatóság és ügyfél kapcsolatát, hanem a fejlett nyugat-európai jogi megoldások a kölcsönös jogok és kötelezettségek rendszerét építették ki, és igen káros az a jogászi szemlélet, amely továbbra is egyfajta hierarchikus jogviszonyt feltételez, és ezt tekinti önmagában kiindulópontnak a hatósági jogviszonyok és polgári jogviszonyok elhatárolásakor. Ezt a jogi véleményt azonban én túlságosan sommásnak tartom. Figyelemre méltó okfejtés e körben Tamás András kritikai élű érvelése a közigazgatási jogviszonyok, mint a közigazgatási jogi dogmatika egyik elvi jelentőségű kérdéskörében kifejtett álláspontja.5 Álláspontja szerint az impérium szó a jogviszonyelméletben a jogok és kötelezettségek egyenlőtlen párosításának nyelvi magyarázata. Ebből elvileg az következik, hogy kevésbé vagy jobban van impérium egy adott jogviszonyban, ám ezt a fogalmat mégis úgy használják, mintha vagy van, vagy nincs egy adott jogviszonyban [megjegyzem, ezért alkalmas fikció a közigazgatási (hatósági) és polgári jogviszony elkülönítésére]. Tamás András helyesen mutat rá, hogy a szupremácia fogalma ehhez képest az impérium szó egyik reinkarnációja, magyarul annyit jelent, hogy fel-sőbbségi jogviszony, tehát egyenlőtlen. A közigazgatási jogviszonyok szupremativ jellege a szuverenitásból (fő-hatalomból) következik, míg pl. nem következik a munkaviszonyé, noha ott is vannak szupremativ jogviszonyok. Ugyanígy a társadalmi szolgáltatások jogviszonyba foglalása is szupremáciát kíván (amit az állam elvesz, azt tudja másoknak odaadni). Tamás ezért formaliter logikusan vezeti le, hogy a legalizált rend kényszerrend, mindenféle jogszabályokkal megerősített és fenntartott rend, ebből kiemelni a közigazgatási jogviszonyt, hogy eléggé "okszerűtlen". Összességében arra a következtetésre jutott, hogy a közigazgatási jogviszony szerkezetében nincs egyértelműség, nincs sajátos specifikum, a közigazgatás tényleges működése nem mutatható be a jogviszony elmélet keretei között. Tamás, Otto Mayert nagy illuzionistának nevezi, különösen azért, mert jogviszonyelmélete a különböző államigazgatási szervezetek közötti jogviszonyokat nem kezelte elméletében, mivel hogy azok nem jogviszonyok, hanem hatalmi viszonyok.
Nem hiszem, hogy sok eséllyel vitázhatnék a közigazgatási jogelmélet "Szerb Antaljával" bármilyen kérdésben, de nincs is rá szükség. Saját logikai rendszerében állam és ügyfél viszonyában, tehát döntően a hatósági jogviszonyok tekintetében kellően árnyalt fenti következtetéseivel összeegyeztethetően írja, hogy "jogi normák helyett, elég lenne azt mondani, hogy az állam parancsol, az alattvaló engedelmeskedik6. A fenti distinkciókkal a gyakorló jogász számára továbbra is elvi tétel kell maradjon az, hogy az impérium, a közhatalmi jogosítvány jelenléte különbözteti meg egy adott egyedi ügyben hozott közigazgatási döntést - és ekként főszabályként a Ket. hatálya alá tartozását - az egyéb, főként polgári jogviszonyban való fellépéstől. Megjegyezhető azonban, hogy a Ket. 12. § (3) bekezdése szerint - ahogy ez az Áe. szerint is volt - nem csak közigazgatási (állami) szervek végezhetnek közigazgatási hatósági jogalkalmazást - gyakran azt is nehéz eldönteni, hogy az adott szerv közigazgatási szerv-e, vagy akár csak állami-e (kormányzati szektorba tartozó, de államháztartáson kívül sajátos szervezetek, vagy pl. az önálló önkormányzati költségvetési szervként működő közterület-felügyelet stb). Így például a zöld kártya kiadását gazdálkodó szervezetek végzik (autószervizek), holott az hatósági aktus. Épp ezért a Ket. 12. § (4) bekezdése a jogalkotónak adott előírással segíti a jogalkalmazó tájékozódását, amikor nem közigazgatási szervek esetén előírja, hogy a törvénynek vagy annak felhatalmazása alapján alkotott kormányrendeletnek meg kell határoznia az adott hatósági jogkört. Azonban figyelmeztető jelzés az, hogy az Áe. szintén törvény vagy annak felhatalmazása alapján kormányrendeletnek engedte meg nem közigazgatási szervre való átruházását hatósági jogkörnek. Ezzel szemben ezt a 7/2002. (VI. 29.) GKM-BM-KvVM együttes rendelet szabályozza és adja meg ezeket a hatásköröket a zöldkártya esetében, ellentmondva az Áe.-nek. Ezért ennek a szabálynak a léte könnyen azzal járhat, hogy ha közhatalmi jogosítványokat ad a jogszabály a Ket. 12. § (4) bekezdésével ellentétesen - nem mondja ki, a jogkör hatósági jellegét - akkor a jogalkalmazó azt polgári jogviszonyként fogja kezelni, amely súlyos következményekkel járhat. Mennyire továbbra is az impérum gyakorlása, tehát a jogok és kötelezettségeknek nem ellentételezett volta a biztos értékmérője annak, hogy milyen jogviszonyról van szó, álljon itt a jelenlegi jogalkalmazásban is élő problémaként jelentkező eset.
Jelenleg a 134/2004. (IV. 29.) Kormányrendelet az Eht7. felhatalmazása alapján hozta létre az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Kasszát, melyből történő kifizetések mértékéről a Nemzeti Hírközlési Hatóság jogosult dönteni az Áe. szabályainak alkalmazásával. Korábban ennek formailag nem, de tartalmilag jogelődje az Egyetemes Távközlési Támogatási Alap (ETTA) volt, melyet a Hkt.8 felhatalmazása alapján a 10/2003. (I. 25.) Kormányrendelet hozott létre. Ezen Kormányrendelet 12. § (5) bek. úgy szólt, hogy az ETTA-hoz történő befizetésekkel és az onnan történő támogatásokkal kapcsolatos döntések meghozatalára az IHM jogosult. Az ETTA-nak a tevékenysége a Kormányrendelet alapján arra terjedt ki, hogy a távközlési szolgáltatókkal közli a döntés alapján befizetendő összeget, melyet ha nem fizetnek be, akkor jogszabályon alapuló azonnali beszedési megbízással érvényesítheti azt.9 A befizetés összegének számítási módját a 4/2002. (I. 26.) MeHVM rendelet (továbbiakban: MeHVM rendelet) határozta meg. Az ETTA és jelenleg a Kassza működésének lényege az, hogy minden állami hozzájárulás nélkül, a távközlési szolgáltatók egy része befizetéseket teljesít, melyet az ETTA, illetve utóbb a Kassza más (egyetemes) szolgáltatóknak kifizet. Ezek a szervezetek államháztartáson kívüli szervezetek.10 A Ptk. lehetővé teszi11, hogy jogszabály létrehozzon sajátos jogi személyeket. Mind az ETTA, mind az ezt követő Kassza ilyen sajátos jogi személy.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
