"Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés."1 A gyermek velefogant rendellenességgel születik, amit a terhesség alatt végzett vizsgálatok során fel lehetett volna ismerni, azonban az orvos ezt elmulasztotta. Ha tájékoztatta volna az anyát, ő megszakította volna a terhességet. A gyermek pedig születése után kártérítési követeléssel fordul anyja orvosával szemben, amiért annak mulasztása folytán fogyatékossággal megszületett és él. Kára saját létezése. Ennek következtében napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a felelősségi jog területén a "gyermek, mint kár" jelenségével, s ezen belül is a fogyatékkal világra jött gyermek saját jogán előterjesztett kárigényével, az eljáró bíróságok pedig egyre gyakrabban hamleti szerepben találhatják magukat, s válhatnak lét és nemlét - nem éppen jogi kérdéseinek - tanácstalan bogozóivá.
Az ún. "gyermek, mint kár" igények az 1960-as években az amerikai joggyakorlatból indultak ki, s számuk növekedésével csoportképző ismérveik alapján különböző kategóriákba lettek sorolva. A wrongful conception (wrongful pregnancy) fogalma a szülők kárigényét jelenti egészséges, de ugyanakkor nem kívánt gyermek születésével kapcsolatban. A szülők a gyermek felnevelésének költségeit követelve lépnek fel az orvossal szemben, például nem megfelelően elvégzett sterilizációs műtét vagy eredménytelen terhesség-megszakítás után.2 A wrongful birth kifejezés jelenti az eredendő fogyatékossággal született gyermek szüleinek a kárigényét, mert az orvos nem megfelelően tájékoztatta az anyát a magzat fejlődési rendellenességéről, ellenkező esetben terhesség-megszakításra került volna sor.3 A wrongful life4 a fogyatékkal született gyermek saját jogú kárigénye az orvossal szemben, miután az orvos mulasztása tette lehetővé, hogy eredendő születési rendellenességgel világra jöjjön. Keresetét arra alapítja, hogy ha az orvos nem hibázik a prenatális vizsgálatok során azáltal, hogy az anyát nem megfelelően tájékoztatja az eredendő fejlődési rendellenességéről, akkor anyja megszakította volna a terhességet, s most nem kellene fogyatékkal élnie az életét. Jelen tanulmány ez utóbbit mutatja be és részletezi különböző országok megoldásain keresztül, s veti össze a magyarországi gyakorlattal.
Ezt az új igényt az orvosi felelősség területén kezdettől fogva a bírói gyakorlat formálta olyanra, amilyen. Megjelenésekor inkább tanácstalanság fogadta abban az értelemben, hogy alapjaiban eltérő ítéletek születtek. Érdekes jelenség továbbá, hogy hazánkban, míg az alsóbb fokú bíróságok rendre kizárták a fogyatékkal született gyermek sajátjogú kárigényét, addig - Európához és az angolszász országokhoz képest napjainkban szinte egyedülálló módon - a legfelsőbb bírósági gyakorlat hosszú időn keresztül helyt adott e kereseteknek, végül 2008-ban egy jogegységi döntés hozott lényeges változást.
A gyermek wrongful life igényének őseként szokták megjelölni az 1963-ban történt Zepeda v. Zepeda esetet, jóllehet a mai - fentebb vázolt - terminológiának már nem felel meg, de maga a "wrongful life" kifejezés itt bukkant fel először. Az apjától követelt kártérítést egy egészséges gyermek, mivel házasságon kívül született. Előadta, hogy jobb lett volna, ha világra sem jön, semmint "fattyúként" élje le életét. A bíróság elutasító álláspontra helyezkedett, s leszögezte, hogy egy ilyen jellegű kártérítési igény elismerésének messze ható következményei lehetnek: aki nem volna megelégedve státusával, bőrszínével, öröklött betegségével stb., az perelhetné saját szüleit.5 Egy ezt követő hasonló esetben szinte megegyező módon foglalt állást a New York-i fellebbviteli bíróság, miszerint, ha valaki nem elégedett születésének körülményeivel, ez nem alapoz meg kártérítési igényt.6
Az első "igazi" wrongful life követelésre mindössze néhány évet kellett várni. 1967-ben a Gleitman v. Cosgrove ügyben7 az anyát nem megfelelően tájékoztatták a terhesség alatti rubeola-fertőzés veszélyeiről, a magzat egészségkárosodásáról, noha ellenkező esetben az anya megszakította volna a terhességet. Így a fogyatékkal megszületett gyermek kárigénnyel lépett fel az orvossal szemben, mert megfelelő orvosi tájékoztatás esetén anyja nem hozta volna őt világra. A bíróság határozottan elutasította a gyermek igényét a kárszámítás összehasonlítható helyzeteinek hiányára alapozva, s hozzátette: teljességgel lehetetlen összehasonlítani a fogyatékos életet a nemlét "végtelen ürességével."8 Ezzel ellentétben 1980-ban a Curlender v. Bio-Science Laboratories ügyben - azóta is az egyik ilyen egyedülálló ítélet - a kaliforniai fellebbviteli bíróság elfogadta a szülők követelésén kívül a fogyatékos gyermek kárigényét is, mivel az orvos kötelességszegése megsértette a gyermek egészséges születéshez való jogát, a bíróság nem magát a fogyatékosságot tekintette kárnak, amit nem az orvos okozott, hanem a megszületést, az életet, amit már ő.9 További érdekessége az esetnek, hogy Kalifornia állam legfelsőbb bírósága rámutatott arra, hogy egy fogyatékkal született gyermek szülei ellen is fordulhatna kárigénnyel akkor, ha ők tudván a fogyatékosságról életet adnak neki, s nem az abortusz mellett döntenek.10
Az Egyesült Államokban mára már csaknem egységesnek mondható az ítélkezés. Kulcskérdés, hogy a gyermek szenvedett-e kárt azzal, hogy fogyatékosan világra jött. A válasz pedig: jogilag értékelhető kár nincs. A fogyatékos gyermek kárigényét a bíróságok egyfelől azért utasítják el, mert lehetetlen kárt számolni, hiszen a károsultat ekkor olyan helyzetbe kellene hozni, mintha a károsodás nem következett volna be, tehát össze kellene mérni a károsodott életet a meg-nem-születéssel, a nemléttel. További indok, hogy a gyermeknek nincsen joga a meg-nem-születéshez,11 nincsen olyan jogvédte érdeke, ami azáltal sérült volna, hogy fogyatékosan világra jött. Az orvos az anyával szemben ugyan hibázott, a gyermek fogyatékosságát viszont nem ő okozta. S az sem világos a bíróságok szerint, hogy milyen fokúnak kell lennie egy fogyatékosságnak ahhoz, hogy a gyermek hátrányt szenvedjen emiatt.
Abból fakadóan, hogy természeténél fogva az amerikai jogban csökkent szerepe van a jogdogmatikának, az ítéletek gyakran érdekes jogon túli megfontolásokat, sőt akár metafizikai, filozófiai dimenziókat tárnak elénk - bár ennek jelentőségét egyes ítéletek próbálják tagadni -, s az ezekben megfogalmazott pragmatikus, triviális igazságtartalom sokszor lefegyverezhetetlennek tűnik. Több bíróság is hangot adott a nézetnek, hogy az emberi gondolkodás önmagából való kifordítása lenne annak a kérdésnek az igenlő megválaszolása, hogy a nemlét előnyösebb-e a fogyatékos létnél. A gyermek azt állítja, jobb lett volna, ha meg sem születik: De ha nem tudunk semmit a halálról és a nemlétről, hogyan állíthatnánk, hogy tényleg jobb lett volna-e neki?12 - töprengtek a rejtélyen. Helyesen állapították meg, hogy egy ilyen döntésnek a meghozatalához a jognak nincsen eszköztára, hozzátéve, hogy az megmarad egy örökérvényű dilemmának, amire Shakespeare Hamletje sem tudott kielégítő választ adni.13
Megemlítendő, hogy a wrongful life igény nemcsak a bírói gyakorlat elutasítását váltotta ki, hanem néhány állam törvényhozásáét is, hat tagállam fogadott el jogszabályt arra nézve, hogy a gyermeknek nincsen joga az abortuszhoz, a meg-nem-születéshez.14
Az igen csekély számú, s jobbára elszigetelt jelenségként megmaradó helytadó ítéletek azzal indokolják a gyermek kárigényének elismerését, hogy az orvos megsértette az egészséges születéshez való jogát.15 Szintén pragmatikus, de filozófiai elemektől megtisztított gondolatmenet alapján szerintük az okozati összefüggés megállapítható, mert igaz ugyan, hogy az orvos nem magát a rendellenességet okozta, nem is ez jelenti a kárt, hanem a rendellenességgel történő megszületést, ami bizonyos körülmények között igenis hátrányosabb helyzetet teremt a nemléttel szemben. Megállapítást nyert, hogy nem a lét és nemlét misztériumait kellene fürkészni, hanem azt a tényt kell figyelembe venni, hogy egy ilyen gyermek az orvos mulasztása miatt szenved és él.16 Ezekben az ítéletekben egyébként a gyermeknek a fogyatékossággal összefüggő többletköltségeket adják meg.17 A bíróságok túlnyomó többsége és a jogi irodalom nagy része azonban kifejezetten elutasító állásponton van; helyesen - bár az amerikai ítélkezésre jellemzően sokszor groteszk tükröt tartva a jogkeresők elé - állapította meg egy ítélet, hogy mégiscsak emberi személyekről, gyermekekről van szó, nem pedig "díjnyertes tenyészbikákról": "We are not talking here about the breeding of prize cattle."18
Az angol ítélkezésről se mondhatunk az előzőekhez képest újdonságot. Itt már a kezdetektől kivétel nélkül elutasítják a bíróságok a fogyatékos gyermek wrongful life igényét hasonló érveléssel, mint az Egyesült Államokban: Az orvosnak nincsen olyan kötelezettsége a magzattal szemben, hogy elvegye az életét, a magzatnak pedig nincsen joga a terhesség megszakítását kérni, így az orvos nem sértheti meg a gyermeknek (magzatnak) e feltételezett jogát. Másfelől a magzati élet kioltásának a kötelezettségét előírni az orvos számára ellentétben állna a közrenddel, és semmibe venné az emberi élet tiszteletét. Ezzel a jog nemcsak azt mondaná ki, hogy a fogyatékos gyermek élete kevésbé értékes, hanem azt is, hogy még védelemre sem érdemes.19 Szintén elutasító érvként történt hivatkozás az okozati összefüggés problémájára, s az összehasonlítható helyzetek hiányára: lét és nemlét értékelésének tanácstalansága kapcsán már-már jogi toposzként itt is bevonult az ítélkezésbe a hamleti monológ egy-egy részlete.20 Anglia ugyanakkor egyértelmű és világos megoldással is pontot tett az ítélkezési gyakorlat végére - hasonlóan egyes amerikai tagállamokhoz: törvényi úton zárta ki a fogyatékos gyermek saját jogú kárigényét.21
Az Egyesült Államokban már "klasszikusnak" számító wrongful life igénnyel első ízben 1983-ban szembesült a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof - BGH).22 A magzati rendellenességet - rubeola-fertőzés miatt - az orvos nem ismerte fel, az anyának nem volt lehetősége a terhesség megszakításáról dönteni. A szülők kárigénye elismerést nyert, de határozottan utasította el a bíróság a gyermek saját jogú kárigényét: az ember úgy kell elfogadja életét, ahogy az természettől fogva adott, nem követelheti, hogy fosszák meg attól.23
Az első kérdés, amivel a BGH-nak meg kellett birkóznia, hogy az orvos milyen kötelezettséget szegett meg a gyermekkel szemben, s egyedüliként csak az jöhet szóba, hogy nem akadályozta meg a születését. A BGH leszögezte, hogy ilyen kötelezettsége az orvosnak nincs, nem lehet előírni a beteg magzat életének kioltását, a magzatnak pedig nincsen joga a meg-nem-születéshez, a terhesség megszakítása egyedül az anya érdekében történhet, az jogilag csak számára biztosított. Az orvos tájékoztatási kötelezettsége pedig szintén csak az anyával szemben áll fenn. A BGH az emberi élet és méltóság értékét és feltétlen voltát hangsúlyozta érvelésében, arról negatív ítéletet alkotni harmadik személynek jogilag nem megengedett.24 Kitért arra - s helyesen határolta el a két esetkört -, hogy a gyermeknek csak akkor lehetne kártérítési igénye, ha az orvos az eredetileg egészségesen fogant magzaton okoz sérelmet, de jelen esetekben nem ez a helyzet, hiszen a magzat fogantatásától kezdve fogyatékos.25 Ezt a rendellenességet pedig nem az orvos okozza, s a gyermek valójában az orvosi mulasztásnak köszönheti - a többek szerint feltételezetten nem kívánt - életét.
Németországban is problémát jelentett a kár meghatározásánál az összehasonlítható helyzetek hiánya. A fogyatékos gyermeket olyan helyzetbe kell hozni, mint amilyenben lenne, ha az orvosi mulasztás nem történik. Ha viszont mulasztás nem történik, s az orvos megfelelően tájékoztatja az anyát a magzati fogyatékosságról, akkor az anya megszakította volna a terhességet, tehát a gyermek most nem élne. A két összehasonlítandó pozíció a gyermek szempontjából a fogyatékos élet és a nemlét. Helytállóan ismeri fel a német gyakorlat, hogy az egészséges születéssel és élettel nem hasonlítható össze a gyermek helyzete, mert arra esélye sem volt eredendő, sorsszerű rendellenessége miatt.26 A német jogi irodalomban a wrongful life igény helyeslői szerint egyébként a fogyatékossággal összefüggő többletköltségeket kellene csak a gyereknek megítélni,27 azonban az összehasonlítható helyzetek hiányával ők sem tudnak mit kezdeni, így a fogyatékkal megszületett gyermek károsulti pozícióját tévesen az egészséges gyermekéhez mérik.28
A német ítélkezésre markánsan rányomja bélyegét az emberi méltóság eszméje. Az, hogy valaki életét értékesnek vagy értéktelennek tartja, az ő szubjektív döntése, a jog minden életet egyenlő értékűnek kell elfogadjon. Ez következik a Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht - BVerfG) egyik ítéletéből, melyben elvi éllel szögezte le, hogy a gyermek nem tekinthető kárnak, ez ellenkezik az emberi méltóság alkotmányban megfogalmazott védelmével.29 A gyermek kárigényének elismerésével a jog magáról a fogyatékos gyermek életéről alkotna negatív értékítéletet - mondja a BGH is.30 Megjegyzendő, hogy ebből a szempontból érdekes a gyermek wrongful life és a szülők wrongful birth kárigényének az összevetése. Wrongful life esetekben a német judikatúra szavai szerint a fogyatékos élet abszolút védendő érték, amiről harmadik személy nem alkothat értékítéletet, a szülők kárigényénél viszont nem az, nekik jár kártérítés a fogyatékkal született gyermek miatt, noha itt is arról van szó - s a bíróság előtt is ezt kell, hogy állítsák a szülők -, hogy jobb lett volna, ha a gyermek meg sem születik fogyatékkal. Jóllehet ezt a BGH azzal magyarázza, hogy nem a gyermek léte maga in abstracto, hanem felnevelésének költségei jelentik a kárt, valamint az anya önrendelkezési jogának sérelme.31
A wrongful life igény vonatkozásában a német bírói gyakorlat egyöntetűen elutasító állásponton van, s ez elmondható a jogirodalom túlnyomó hányadáról is.
A fentiekkel szemben bizonyos értelemben újdonságokkal szolgálhat Magyarország. A magyar jog az európai és tengerentúli álláspontokhoz képest sokáig eltérő megoldást követett: a Legfelsőbb Bíróság következetesen helyt adott a fogyatékos gyermek wrongful life igényének. Rendkívül érdekes ugyanakkor, hogy a helyi bíróságoktól az ítélőtáblákig rendre elutasították e követeléseket.
A Legfelsőbb Bíróság a kezdetektől - az első ügyet 1995-ben tárgyalta - úgy látta, hogy mind a szülők, mind a gyermek kártérítési igénye ugyanazon orvosi magatartással áll okozati összefüggésben: "az alperes kártérítési felelősségének alapja mindhárom felperes esetében azonos, mert egyazon magatartás okozta a felperesek kárát […]."32 S ezt a Legfelsőbb Bíróság a későbbi ítéleteinél is mérvadónak tekintette. A "nemlétezés-paradoxonába" viszont nem bocsátkozott bele, tehát, hogy az orvos nem magát a rendellenességet okozta, hanem legfeljebb a gyermek születését, így az ő kárigénye kapcsán a fogyatékos élettel egyedül a nemlét lenne összehasonlítható pozíció.
Érdemes belepillantani néhány alsóbb bíróság döntésébe, amelyek észrevették ezt a problémát, s gyökeresen eltérő hadállást foglaltak el: a gyermek "egészségkárosodása fejlődési rendellenességre vezethető vissza, azért az alperes nem felelős",33 továbbá minden tekintetben abszurd helyzetet eredményezne, hogy a gyermek "azért részesülne kártérítésben, mert megszületett és él, azaz az elmaradt halálért kapna kártérítést. […] A felperesnek a nem vagyoni kártérítés szempontjából nincs kára - hisz az élet ennek nem tekinthető."34 Hasonlóan a külföldi ítéletekhez a magyar alsóbb fokú bíróságok gyakorlatában szintén történik hivatkozás arra, hogy a magzat a polgári jog értelmében nem személy, nem jogalany, de már magzati állapotában vannak jogai, amelyek az élve születés feltételétől függően illetik meg. Nincs azonban feltételes alanyi joga arra, hogy magzati életét elvegyék, mint ahogy arra sincsen alanyi joga, hogy megszülessen. Alanyi jog hiányában pedig az orvosnak nincs "mit" megsértenie, hiányzik a felelősség jogellenességi eleme.35 A gyermek számára alternatív lehetőség a magzati halál vagy a fogyatékos megszületés. A Legfelsőbb Bíróság azonban ragaszkodott eredeti álláspontjához, amit egy 2005-ben elbírált esetben már részletesebben ki is fejtett.36 Itt az anya - nyilatkozata szerint - élt volna a terhességmegszakítás lehetőségével, s a Down-szindróma miatt fogyatékos gyermek nem született volna meg. A Bíróság megállapította, hogy a gyermek a fogyatékossággal egész életét az emberi méltóságot sértő körülmények között kell leélje, nem élhet teljes életet: "A fogyatékossággal született gyermeknek sérül az Alkotmányban biztosított joga, amely szerint minden embernek veleszületett joga van az élethez és emberi méltósághoz […], illetőleg a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez […]." Érdemes megjegyezni ennek kapcsán, hogy a "teljes értékű élet" nem függhet harmadik személy szubjektív megítélésétől - ahogy azt Németországban a BGH helyesen kifejtette -, azt nehéz lenne objektív értelemben használni. Továbbá a Bíróság nem veszi kellő nyomatékkal figyelembe, hogy a gyermeknek ezekben az esetekben esélye sincs a teljes, egészséges életre, az eredendő fogyatékosságából fakadó hátrányai nem az orvos magatartásával hozhatók összefüggésbe. A Bíróság szerint azért sérül a fogyatékos gyermeknek az élethez és méltósághoz, valamint az egészséghez való alkotmányos joga, mert nem kerülhetett sor terhesség-megszakításra: "a fogyatékosság a [terhesség-]megszakítás oka […] éppen azért lehet, mert - a szülőkön kívül - a magzatot is védi a törvény." - jelenik meg az ítéletben a magzati élet védelméről szóló törvény37 indokolásában szereplő gondolat. Ezek szerint a megoldás az lenne, hogy megfosztják fogyatékos magzati életétől: "a fürdővízzel a gyereket is" tipikus esete. Ugyanakkor a magzatvédelmi törvény nem konstituál alanyi jogot a magzatnak. Utal rá továbbá a Bíróság, hogy az ügy megítélése szempontjából nem a magzati élettől való megfosztásnak, hanem a terhesség-megszakítás jogával való élés lehetősége elmaradásának van jelentősége, ami miatt a gyermek nem élhet teljes életet. Ez viszont fából vaskarika, a terhességmegszakítás jogával való élés ugyanazt jelenti, nevezetesen a magzati élettől való megfosztást.38
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata azonban egy egészen más szempontból is húsába vágott bizonyos társadalmi tényeknek: azzal a megállapításával, hogy a fogyatékkal élő ember nem élhet teljes és emberhez méltó életet, az összes fogyatékkal élő személyről alkotott komoly negatív értékítéletet, a "Magyar Köztársaság nevében". Ezen - hosszú évek után - csak a 2008 tavaszán meghozott jogegységi döntés változtatott.
Wrongful life eseteknél már látszólag sem arról van szó, hogy az anya feltételezetten megszakította volna a terhességet önrendelkezési joga alapján, itt jogilag kell értékelni a fogyatékos gyermek életét. Kérdés, hogy a magzatnak van-e olyan jogvédte érdeke, hogy fogyatékkal ne szülessen meg.39
A jog ezzel ugyanis elismerné a magzat halálhoz való jogát (meg-nem-születéshez való jogát) fejlődési rendellenesség esetén. Ez viszont több szempontból problémát jelent. Egyrészt minden esetben harmadik személyek döntenének arról, hogy melyek azok a fogyatékosságok, amelyekkel a születendő gyermek feltételezetten nem kívánna élni. Másrészt, - mivel a jogrendszerek általában feltételes jogképességgel ruházzák fel a magzatot - bármilyen az élveszületés feltételétől függő magzati jog csak akkor sérthető meg, ha a magzat világra is tud jönni, ami a magzati halálhoz való jog esetén lehetetlen. Harmadrészt a jogrend a betegséget a halállal, a nemléttel szemben kellene kárként értékelje, ami meglehetősen abszurd eredményre vezet.40 Továbbá, ha a jogrend kárként fogja fel a gyermek saját létezését, akkor az a paradox helyzet állna elő, mintha a jognak a gyermeket saját magától kellene megvédeni. Végül a jogrend a gyermek elfogadása helyett annak "nemkívántságát" privilegizálná, hiszen a nevében fellépő szülők által csak ezen elutasítottság örve alatt juthat a kártérítéshez.41
Napjaink jogrendjei egyre több az emberi élettel és halállal kapcsolatos határesettel szembesülnek, ennek legújabb megnyilvánulása a wrongful life igény. Mennyit érhet egy fogyatékkal élő személy élete? Előnyösebb volna-e számára a nemlét? A jog eszköztára ehhez csupán prokrusztészi mértéket adhat. S ebből a szempontból érdekes tanulságokkal szolgálhat az Egyesült Államok bíróságainak ítéleteiben igen gyakran felbukkanó metafizikai dimenzió, ami - ha tetszik, ha nem - többnyire kikerülhetetlennek bizonyul a wrongful life esetekben: több amerikai bíróság igyekezett ráérezni a jogon túl megbúvó aspektusokra, amit az egyik ítélet úgy fogalmazott meg, miszerint az emberi természet tapintható ösztöne azt súgja, hogy a fogyatékos gyermek bizonyára mindig a megszületést, az életet választaná a nemléttel, a halállal szemben.42 Ezzel szemben sok esetben a szülők, a társadalom dönti el, a bíróság ítéletében mondja ki, hogy milyen a gyermek életminősége. Ha az élet - mint érték - mellett voksolunk, az a vád ér bennünket, hogy az emberi létezés jogon túli, metafizikai szempontjait próbáljuk meg becsempészni a jog világába, s ez helytelen, ezt mindenképp el kell kerülni. De aki ezzel vádol, az ellenérvként azt állítja, hogy a (magzati) halál előnyösebb, mint a fogyatékos élet, s ezzel szintén - vagy sokkal inkább - a metafizika világába kalauzol, csak a másik pólusán ragadja meg a kérdést. A nemlét pozitív, a lét negatív előjelet kap. Ráadásul ez utóbbi attitűd lényegesen hatásosabb, hiszen a fogyatékossággal összefüggő társadalmi előítéletek, sztereotípiák fegyverzete ezt az oldalt erősíti. De a jog nem szelektálhat emberi életek között ilyen vagy olyan okok alapján. Nyilván nehéz a választás, gondoljunk csak Thomas Mann Hans Castorpjának helyzetére, ami kitűnően érzékelteti a szituációt. Settembrini életet igenlő, de elvontsága miatt sok támadási felületet adó humánumtisztelete, és Naphta minden emberit megvető, a halál felelőtlenségét képviselő demagógiája igyekszik bizonyítani Castorpnak a maga igazát. Láthatjuk, hogy Castorp rokonszenve Settembrinié, mégis többnyire tehetetlen Naphta demagógiájával szemben.43
A gyermekkel szembeni méltányosság, részvét és messzemenő anyagi támogatás nem vitatható, de ennek kifejeződése nem életének tagadásában kellene megnyilvánuljon, hogy a kártérítési összeg biztosított legyen. Röviden megemlítendő az elhíresült francia Perruche-ügy, amiben a Cour de Cassation az összes ország bíróságai közül talán leginkább emberiességi alapokon állt, érezte, hogy a gyermeknek fogyatékossága miatt anyagi támogatásra van szüksége, ezért az együttérzés humánus szempontjai vezették ítélete meghozatala során, a gyermek élete legalább anyagilag legyen biztosítva, amennyire csak lehet. A Cour de Cassation-nak "helyén van a szíve" - mondták a döntés helyeslői.44 Azonban a gyermek életének tagadása szükségszerű eleme a wrongful life igényeknek - annak állítása, hogy nem kellett volna megszületnie -, bármennyire is a segíteni akarásé és a részvétteli megfontolásoké a főszerep. A Perruche-ügy óriási port vert Franciaországban, fogyatékkal élők, családtagjaik, társadalmi szervezetek, orvoscsoportok adtak hangot megdöbbenésüknek, kritikájuk nyomán a francia jogalkotó szinte "rohamtempóban" törvényt fogadott el, amelyben a fogyatékkal élők társadalmi integrációját szem előtt tartva kizárta a wrongful life követeléseket,45 azok nem a polgári jogi felelősség területére valók.46
Hazánkban kopernikuszi fordulatként 2008 tavaszán egy jogegységi döntés hozott gyökeresen eltérő fordulatot - lényegében a más országokban bevett indokok alapján:47 a fogyatékossággal született gyermek a saját jogán nem igényelhet kártérítést az orvostól azért, mert az elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében anyja nem élhetett a terhesség-megszakítás jogszabály által biztosított jogával. A jogegységi döntés érveit a más országokban már megismertek és a magyar alsóbb fokon eljárt bíróságok indokainak vázára lehet fölfűzni: (1) Az okozati összefüggés hiánya az orvosi magatartás és a gyermek eredendő fejlődési rendellenessége között: A természeténél fogva fogyatékossággal született gyermeknél az egészségkárosodás a magzati fejlődés rendellenesség miatt, s nem az orvos jogszabályellenes magatartása folytán következik be. Az egészségügyi intézmény kárfelelősségének alapjául felhozott orvosi mulasztás a gyermek fogyatékosságával nincs okozati összefüggésben, mert az itt nem az orvos mulasztásának a következménye. (2) A "nemlétezés-paradoxona": Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a kár egy személy vagy vagyontárgy vonatkozásában - annak korábbi állapotához mért - hátrányosan megváltozott állapot. A természetnél fogva egészségkárosodással született gyermeknél károsodás előtti állapot nincs; így nincs viszonyítási alap, a kár nem értelmezhető. A viszonyítási alap csak ugyanannak a személynek vagy vagyontárgynak a korábbi állapota lehet, jelen helyzetekben pedig a fogyatékos gyermek esetében semmilyen esély nem volt arra, hogy ép emberként élje az életét, így fogyatékos állapota nem mérhető egy korábbi ép állapothoz, legfeljebb a nemléthez. (3) "Közrendbe" ütközés: A jogegységi döntés markánsan szögezi le - s veszi át az angolszász "public policy" érvet -, hogy a nemlétnek az életnél előnyösebb állapotként való értelmezése nyilvánvalóan a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe, a Ptk. szóhasználata szerint gazdasági és társadalmi rendjébe ütközne. (4) Jogellenesség hiánya: A magzat nem jogalany, nincs döntési jogosultsága a tekintetben, hogy a terhességet megszakítsák-e vagy sem. Nincs olyan jogosultsága, hogy a saját leendő életét értéktelennek tételezve a terhesség megszakítását válassza. Erre vonatkozó alanyi jog hiányában vele szemben az orvos nem követhet el jogellenes magatartást. (5) Alapjogi dimenzió: Az Alkotmányban megfogalmazott lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos alapjog a lehetőségekhez képest érvényesül, amibe az érintett személy biológiai adottságaiból eredő egészségi állapota is beletartozik, ezt fejezi ki a "lehető" szó; másrészt ez az alapjog sem abszolút, mindig alkotmányos korlátaival együtt érvényesül. További alkotmányos érv, hogy egy magzatnak nincs önrendelkezési joga, döntési jogosultsága a tekintetben, hogy megszülessen-e vagy sem, ez nem vezethető le az Alkotmány élethez és emberi méltósághoz való alapjogot biztosító rendelkezéséből.
Ezzel a magyar Legfelsőbb Bíróság - ha megkésetten is - csatlakozott a többi európai és tengerentúli felsőbírósághoz, amelyek elutasítják az ilyen jellegű igényeket. Említést érdemel, hogy egyetlen európai ország legfőbb bírói fóruma "lóg ki a sorból", ez pedig a holland Hoge Raad. Itt 2005-ben született az első - s ez idáig az egyetlen - helytadó ítélet,48 mind a korábban alsóbb fokon eljáró hágai fellebbviteli bíróság, mind pedig a legfelsőbb bíróság elismerte a szülők kárigényén kívül a súlyos genetikai rendellenességgel született, a döntés idején 11 éves Kelly Molenaar sajátjogú kártérítési igényét is. A judikatúra indokolásában azok a gondolatok bukkannak fel, amelyeket a többi ország felsőbíróságai korábban már elvetettek. Az eljáró bíróságok kifejtették: a gyermeknek nem vagyoni kára keletkezett azáltal, hogy megszületett, s ez orvosi mulasztás következménye, mert - a fellebbviteli bíróság álláspontja szerint - a magzat is részese a kórház és az anya között létrejött szerződésnek. Az ítéletet kritikusan fogadta a jogirodalom, s a kérdőjelek minden szempontból megalapozottak. Ha az orvos mulasztást követ el az anyával szemben - nem közli vele a genetikai rendellenesség gyanúját, s így az anya nem dönthet a terhesség megszakításáról -, akkor egyben mulaszt a magzattal szemben is? Megfelelő tájékoztatás esetén mit kezdene a magzat egy ilyen információval? - teszik fel a kérdést a döntés ellenzői.49 Végül a jogirodalom érvei Hollandiában is a "nemlétezés-paradoxonába", a magzati alanyi jog és az okozati összefüggés hiányába torkollanak, de az ítélet miatt vezető politikusok is hangot adtak egyet nem értésüknek.
Napjaink orvoslására az jellemző leginkább: egyre több jogkérdés, egyre kevesebb sorskérdés.50 Tény, hogy a súlyos fogyatékkal világra jött gyermek adott esetben rendkívüli anyagi és nem anyagi megterhelést okoz a szülőknek. A méltányossági szempontok messzemenően elfogadhatók, de megítélésem szerint nem a kártérítési jog adja erre a megoldást, s a helytadó bírósági ítéletek is leginkább társadalompolitikai és szociálpolitikai szempontokat tartanak szem előtt.51 Nem lenne szabad alábecsülni a wrongful life kérdéskör demoralizáló társadalmi kisugárzását, az előítéletek, sztereotípiák fokozódását a fogyatékkal élő emberekkel kapcsolatban. Mindezekkel a társadalompolitikai következményekkel a külföldi élvonalbeli jogirodalom visszatérően foglalkozik, ezért talán érdemes röviden szólni a problémáról.52
Indokolt lenne feltenni a kérdést: Vajon teljes bizonyossággal - szubjektív és társadalmi előítéletek nélkül - meg lehet-e határozni, hogy mi is az a fogyatékosság? Tekintettel arra, hogy napjainkban többezer genetikai rendellenesség ismeretes.53 A külföldi jogirodalomban a "fogyatékosság" kifejezést alapvetően két irányból közelítik meg: ez az ún. "orvosi modell" és a "szociális modell".54 Az orvosi megközelítés szerint a fogyatékosság személyes tragédia, magában a személyben rejlő biológiai defektus, ami a rendestől (normálistól) eltérővé teszi a személyt, s ez alacsonyabb életminőséget biztosít neki (és családtagjainak). A fogyatékosság kezelése szintén biológiai alapokon áll, orvosi módszerekkel történik a "normálishoz" való közelítése, amennyire csak lehet. A fogyatékkal élőkre a biológiai determinizmus alapján úgy tekint e felfogás, hogy ők alacsony életminőséggel rendelkező szenvedő lények, s nem vagy alig veszi figyelembe a leginkább érintettek saját szubjektív tapasztalatait.55
Ezzel ellentétben a szociális megközelítés nem úgy néz a fogyatékkal élő emberre, mint orvosi kóresetre, hanem mint egy bizonyos adottsággal rendelkező személyre, s egy tág értelmezést alapul véve a különböző biológiai adottságokkal rendelkező személyeknek a társadalmi integrációja a célja. A fogyatékosság egy kultúrafüggő társadalmi konstrukció, nagy részben a társadalom reakciója az egyén biológiai adottságát illetően. E szerint a nem fogyatékos emberek által létrehozott kulturális előítéletek, intézményesített szabályok okozzák legfőképpen a fogyatékosként való megkülönböztetést, nem pedig maga a testi rendellenesség.56 A felfogás a kérdéskört eltolja az antidiszkrimináció irányába. A szociális megközelítés bizonyos követelményeket támaszt a társadalmi felelősség szintjén, hogy a társadalom eltérő adottságú tagjai a társadalmi élet minden területén részt vehessenek. Nem tagadja a fogyatékkal élő egyén orvosi problémáját - bár a kifejezetten súlyos fogyatékosságot nem tudja a rendszerbe illeszteni - de nem ez válik meghatározóvá.57 Nem mindenáron akarja kezelni a személy biológiai adottságát, de megpróbálja mindenáron kezelni a téves társadalmi habitust. Korlátokat bont le.
A szociális modell egy továbbfejlesztett változatának, kinövésének lehet tekinteni az ún. emberi jogi - kisebbségi modellt, ami az előbbihez hasonlóan abból indul ki, hogy a fogyatékosságot alapvetően társadalmi kapcsolatok és esélyegyenlőtlen helyzetek alapozzák meg, nem pedig az adott személy belső fiziológiai korlátozottsága. A fogyatékkal élő emberek ugyanolyan társadalmi csoportot alkotnak - illetve kell, hogy alkossanak -, mint a civil társadalom egyéb szerveződései, s így az eredendően védtelen személyekkel társadalomalakító tényezőként lehet számolni - minden más kisebbségi csoporthoz hasonlóan.58
A fogyatékosság megítélésének kulturális paradigmákba való beágyazottsága valóban meghatározó. A jelenséget kiválóan illusztrálja H. G. Wells: A Vakok Országa című elbeszélése, ami egyben remek példája a fogyatékosság - egysíkú, ezért félrevezető - orvosi modelljének is. A történetben egy hegymászó véletlenül egy elszigetelt völgybe zuhan, ahol minden völgylakó születésétől kezdve vak, eredendően szem nélkül születnek. Egyéb érzékszerveik viszont bámulatosan kifinomodtak, mintegy kompenzálva a hiányzó látást. A hegymászó annak ellenére, hogy lát, esetlenül mozog e társadalomban, s nem tud beilleszkedni. A völgylakók bolondnak tartják, helyzetüknél fogva nem értik különös és szokatlan viselkedését. De hamarosan rájönnek, hogy mi okozza azt: az a furcsa valami, amit ő szemnek nevez. Az elméjében is zavarokat okoz. Megvan tehát a diagnózis, s a hegymászó rendellenességének kezelése így már egyszerű: el kell távolítani ezeket a fölösleges testeket. "- És akkor teljesen épelméjű lesz? - Teljesen épelméjű, és kitűnő honpolgár."59 A fogyatékosság nagyban függ attól, hogy mit tekintünk normálisnak, s mihez képest történik az értékelés. A történetben Wells bennszülöttei normálisak, akinek pedig szeme van, az fogyatékos. De ha a hegymászót közösségük szempontjai szerint normálissá teszik, vajon a javára válik?
A fogyatékos gyermekek és szüleik anyagi támogatására nagymértékben szükség van. A méltányossági, részvétteli, emberiességi szempontok hangsúlyozandók, de a kártérítési jog egy bizonyos ponton önnön határaihoz érkezik. Nem arról van szó, hogy a jog nem nyújt pont ott segítséget, ahol a leginkább kellene. Mert valóban kellene. De a megoldás nem a gyermek életének tagadása, az, hogy a bíróság kimondja: a nemlét objektíve előnyösebb alternatíva a fogyatékos életnél. Csatlakoznék azon állásponthoz - amit végül a magyar Legfelsőbb Bíróság is elfogadott a jogegységi határozatában -, miszerint az eredendő fejlődési rendellenességgel megszületett gyermek élete a maga számára "sorsszerű", a károsodott saját élet nem kártérítésképes, amiért valakit mindenképpen felelőssé kell tenni. Ellenkező esetben mindez - azzal, hogy a bíróság egy alapvetően társadalompolitikai problémát akar a polgári jog berkein belül kezelni - helyrehozhatatlan, de legalábbis nehezen kezelhető következményekhez vezet a társadalmi együttélésben. A fogyatékosság orvosi modelljét erősítené minden fogyatékkal élő személy számára a szociális vagy a kisebbségi modell helyett: szükségszerűen támogatná a fogyatékkal élő emberek másodlagos, csökkent értékű társadalmi szerepét. Ahogy a német BGH és számos amerikai felsőbíróság - mintegy kasszandrai allűrként - felvetette, a gyermek wrongful life igényének elismerése az orvos ellen, maga után vonná a gyermek kárigényét a szülők ellen is, amiért fogyatékkal világra hozták:60 bellum omnium contra omnes.
Nyilván ezekben az esetekben nehéz lenne állami szociálpolitikával érvelni, ami a bizonyos formájú emberi létezés megszüntetendőségének és értéktelenségének ítélete nélkül adja - adná - a támogatást.61 Magyarországon a jogszabályi háttér jelenleg nem kielégítő.62 Pedig a járhatóbb út inkább ez lenne, mintha a fogyatékos személyek támogatását a kárfelelősség - jogdogmatikailag is hibás - kiterjesztésével érjük el. Ismételten hangsúlyozandó, hogy a bíróságok a helytadó döntésekben gyakran az együttérzés, a részvét talaján állva ítéltek meg a fogyatékos gyermeknek kártérítést. Előrelépés lenne e téren - azután, hogy a magyar legfőbb bírói fórum a wrongful life igényeket elutasító jogegységi döntést hozott -, ha az emberi jogi és kisebbségi modellből, a társadalmi kölcsönhatások kontextusából63 indulna ki a jogalkotó a fogyatékkal élő személyek jogai és társadalmi integrációja kapcsán, olyan jogszabályok megalkotásával, amelyek méltán funkcionálhatnának úgy, mint a jogalkotói és társadalmi szolidaritás szeizmográfjai. ■
JEGYZETEK
1 Shakespeare, W.: Hamlet (ford. Arany J.). Európa, Budapest 1984. (III. 1.)
2 Hauberichs, S.: Haftung für neues Leben im deutschen und englischen Recht. Springer, Berlin 1998. 7-14. és 21-25.; Korff, W. - Beck, L. - Mikat, P. (Hrsg.): Lexikon der Bioethik. Güntersloher Verlagshaus, 2000. 461-464.
3 Robertson, G. B.: Civil Liability Arising from ’Wrongful Birth’ Following an Unsuccessful Sterilisation Operation. American Journal of Law and Medicine, 4 (1978) 131.
4 A kifejezést az amerikai gyakorlatban használatos "wrongful death" kárigényekből eredeztetik. Capron, A. M.: Tort Liability in Genetic Counseling. Columbia Law Review, 79 (1979) 634.
5 "One might seek damages for being born a certain color, another because of race; one for being born with a hereditary disease, another for inheriting unfortunate family characteristics, one for being born into a large and destitute family, another because a parent has an unsavoury reputation." Zepeda v. Zepeda, 41 Ill. App. 2d. 240, 259-263. Ezen igényeket "dissatisfied life"-nak lehet nevezni, s a továbbiakban elhatárolandó a wrongful life igényektől. Vö. Beaumont, P. M.: Wrongful Life and Wrongful Birth. In McLean, S. A. M.(ed.): Contemporary Issues in Law, Medicine and Ethics. Dartmouth, Aldershot 1996. 107.; az ügyet részletesen tárgyalja Linde, M.: Liability to Bastard for Negligence Resulting in his Conception. Stanford Law Review, 18 (1966) 530.
16 Williams v. State, 276 N. Y. S. 2d 885. In Junker, C.: Pflichtverletzung, Kindesexistenz und Schadenersatz. Duncker&Humblot, Berlin 2002. 41-42.
17 Gleitman v. Cosgrove, 49 N. J. (1967) 22.
18 Ez a kifejezés az azóta elhíresült "utter void of nonexistence". 49 N. J. (1967) 22, 28. "To recognize a right not to be born is to enter an area in which no one could find his way." 49 N. J. (1967) 22, 63.
19 Curlender v. Bio-Science Laboratories, 165. Cal. Rptr. (1980) 477. In Keyserlingk, E. W.: The Unborn Child’s Right to Prenatal Care. Montreal 1984. 49-50.
10 Junker: i. m. 118. Erre gyorsan reagált Kalifornia állam törvényhozása, s a szülő elleni igényeket törvényileg kizárta. Civil Code of California, Sec. 43.6a. (01. 01. 1982).
11 Gleitman v. Cosgrove, 227 A. 2d 689 (N. J. 1967) és Elliot v. Brown, 361 So.2d 546 (Alab. 1978). In Reinhart, A.: Familienplanungsschaden. P. Lang, Berlin 1999. 181-183. "A legal right not to be born - to be dead, rather than to be alive with deformities - is a theory completely contradictory to our law." Bruggeman v. Schimke, 718 P.2d 635 (Kan. 1986). In: Reinhart: i. m. 190.
12 "Ultimately, the infant’s complaint is that he would be better off not to have been born. Man, who knows nothing of death or nothingness, cannot possibly know whether that is so." Gleitman v. Cosgrove, 227 A. 2d 689 (N. J. 1967). In Junker: i. m. 104.
13 Kush v. Lloyd, 616 So. 2d 415 (Florida 1992). In Junker: i. m. 104.
14 Ezek: Idaho, Indiana, Minnesota, Missouri, North Dakota, Utah. Junker: i. m. 97.
15 Park v. Chessin, 387 N. Y. S. 2d 204 (1976); Haberson v. Parke-Davis Inc., 98 Wash. 2d 460 (1983); Procanic v. Cillo, 97 N. J. 339 (1984); Turpin v. Sortini, 182 Cal. Rptr. 337 (1982). In Reinhart: i. m. 183 és 187-189.
16 "The reality of the wrongful life concept is that such a plaintiff both exist and suffers, due to the negligence of others." Curlender v. Bio-Science Laboratories, 106 Cal. Rptr. 477 (1980). In Keyserlingk: i. m. 50.
17 Junker: i. m. 96.
18 Gleitman v. Cosgrove, 227 A. 2d 689, 693. (N. J. 1967).
19 "It would mean regarding the life of a handicapped child as not only less valuable than the life of a normal child, but so much less valuable that it was not worth preserving." McKay v. Essex Area Health Authority, 2 W. L. R. 890 (1982) In Reinhart: i. m. 192-193., vö. Winsor, B.: ’Wrongful Life’ & ’Wrongful Birth’: Barriers to a Common Eurpean Legal System. Griffin’s View, 5 (2004) 76.
20 "[…]how can a court begin to evaluate nonexistence, the undiscovered country from whose bourn no traveller returns?" ("[…] a nem ismert tartomány, | Melyből nem tér meg utazó […]" - ford. Arany J.) McKay v. Essex Area Health Authority, 2 W. L. R. 890 (1982). In Sheldon, S. - Wilkinson, S.: Termination of Pregnancy for Reason of Foetal Disability: Are There Grounds for a Special Exeption in Law? Medical Law Review, 9 (2001) 89.
21 Congenital Disabilities (Civil Liability) Act 1976, 1(2)b, 1976 c. 28. Stolker, C.: Wrongful Life: The Limits of Liability and Beyond. International and Comparative Law Quarterly, 43 (1994) 522.
22 BGHZ 86, 240.
23 "Der Mensch hat grundsätzlich sein Leben so hinzunehmen, wie es von der Natur gestaltet ist, und hat keinen Anspruch auf seine Verhütung oder Vernichtung durch andere." BGHZ 86, 240, 254.
24 "Das menschliche Leben […] ist ein höchstrangiges Rechtsgut und absolut erhaltenswürdig. Das Urteil über seinen Wert steht keinem Dritten zu." BGHZ 86, 240, 253; röveden említi BGHZ 89, 95, 98.
25 Vö. BVerfGE 88, 203, 296.
26 Hirsch, Ch.: Arzthaftung infolge unerwünschter Geburt eines Kindes. Recht der Medizin, 1999/6. 163-164.
27 Junker: i. m. 640.
28 Deutsch, E.: Medizinrecht. Springer, Berlin 1994. 190.; Fenyves A. - Hirsch, Ch.: Zur Deckung der Ansprüche aus "wrongful life" und "wrongful birth" in der Arzthaftpflichtversicherung. Recht der Medizin, 2000/1. 12.
29 "Eine rechtliche Qualifikation des Daseins eines Kindes als Schadensquelle kommt hingegen von Verfassungs wegen (Art. 1 Abs. 1 GG) nicht in betracht. […], verbietet es, die Unterhaltspflicht für ein Kind als Schaden zu begreifen." BVerfGE 88, 203, 296. (2. Senat). Ennek ellenére a szülőknek a BGH megítéli a fogyatékkal világra jött gyermek miatt érvényesített kárigényt a felnevelés költségeire tekintettel. A BGH a BVerfG ezen megállapítását ugyanis "obiter dictum"-nak tartja, mivel a BVerfG ebben az ítéletében a terhesség-megszakítást helyezte új jogi alapokra, s a "gyermek, mint kár" kérdéséről az ítélet tenorján kívül, mintegy mellékesen szólt. Továbbá a BVerfG első kamarája megerősítette a BGH álláspontját. BVerfGE 96, 375. (1. Senat).
30 BGHZ 86, 240., vö. Reis, H.: Das Lebensrecht des ungeborenen Kindes als Verfassungsproblem. Mohr, Tübingen 1984. 162.
31 Laufs, A. - Uhlenbruck, W.: Handbuch des Arztrechts. C. H. Beck, München 1999. 892.
32 LB. Pfv. III. 22 670/1995. sz. és Pf. III. 21 899/1997. sz. In Köles T.: Orvosi műhiba perek. Hvg-Orac, Budapest 1999. 239-242. és 217-224.
33 Fővárosi Bíróság 4. Pf. 23 484/1995/3. sz.
34 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4/A. Pf. 20 800/1992/8. sz.
35 Pécsi Ítélőtábla Pf.I. 20 187/2004/5. sz. A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma jogegységi eljárást kezdeményezett, álláspontjáról és az előterjesztésről ld. részletesen Lábady T.: A fogyatékossággal született gyermek saját jogú kártérítési igényéről. Családi Jog, 2006/3. A hazai jogirodalomban a külföldihez képest csekély számú tanulmány foglalkozik a kifejezetten a fogyatékkal született gyermek wrongful life igényével, részletesebben tárgyalja: Jobbágyi G.: Az ember, mint kár? Magyar Jog, 2004/1.; Dósa Á.: Az orvos kártérítési felelőssége. Hvg-Orac, Budapest 2004. 134-142.; Herpai A.: Újabb jelenségek a születéssel kapcsolatos kártérítési igények körében. Magyar Jog, 2005/11.
36 LB Pfv. III. 22 193/2004/5. sz. (EBH 2005/1206.)
37 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről.
38 Lábady: i. m. (2006) 24.
39 Vö. Junker: i. m. 605.
40 Vö. Scott, R.: Prenatal Screening, Autonomy and Reasons: the Relationship between the Law of Abortion and Wrongful Birth. Medical Law Review, 11 (2003) 302. Kísérletek történtek a lét és nemlét összehasonlításának matematikai módszerrel történő bemutatására. Ez feltételezi, hogy a nemlét nullaértékű, a fogyatékos élet nulla körüli, a súlyos fogyatékosság pedig már negatív számot ad. Skolnik, J.: Compensating a California Wrongful Life Plaintiff for General Damages and Damages for Lost Earning Capacity. Loyola of Los Angeles Law Review, 36 (2003) 1693. 119. lj.
41 Winter, Th.: "Bébé préjudice" und "Kind als Schaden". Duncker & Humblot, Berlin 2002. 153-154.
42 "Our felt intuition of human nature tells us he would almost surely choose life with defects against no life at all." Gleitman v. Cosgrove, 227 A. 2d 689 (N. J. 1967). In Beaumont: i. m. 110.
43 Pók L.: Thomas Mann világa. Európa, Budapest 1969.
44 Winter: i. m. 144.
45 Morris, A. - Sainter, S.: To Be or Not to Be: Is That The Question? Wrongful Life and Misconceptions. Medical Law Review, 11 (2003) 187-189.; Spriggs, M. - Savulescu, J.: The Perruche Judgement and the "Right not to be Born". Journal of Medical Ethics, 28 (2002) 63-64.
46 Vö. Morris - Sainter: i. m. 170.
48 LJN: AR5213, Hoge Raad, C03/206HR; Sheldon, T: Dutch Supreme Court Backs Damages for Child for Having Been Born. British Medical Journal, 330 (2005) 747.; alsóbb fokon: Sheldon, T.: Court Awards Damages to Disabled Child for Having Been Born. British Medical Journal, 326 (2003) 784.
49 Nys, H. F. L. - Dute, J. C. J.: A Wrongful Existence in the Netherlands. Journal of Medical Ethics, 30 (2004) 393.
50 Tobler, Ch. - Stolker, C.: ’Wrongful Birth’ - Kosten für Unterhalt und Betreuung eines Kindes als Schaden. Aktuelle Juristische Praxis, 9 (1997) 1155.; Bergmann, K.-O.: Die Arzthaftung. Springer, Berlin 1999. 3.
51 Pl. BGHZ 124, 128, 146.; BGHZ 89, 95, 105.
52 Vö. Schauer, M.: "Wrongful Birth" in der Grundsatzentscheidung des OGH. Recht der Medizin, 2004/1. 18.
53 Wolbring, G.: A Disability Rights Approach to Genetic Discrimination. In Sándor J.(ed.): Society and Genetic Information. CEU Press, Budapest - New York 2003. 183.; Koch, T.: Disability and Difference: Balancing Social and Physical Constructions. Journal Medical Ethics, 27 (2001) 376. Például bizonyos genetikai vizsgálatok lehetővé teszik a Huntington kór felismerését is (ti. hogy a magzat hordozója-e az ezért felelős génnek), ami súlyosnak tekinthető, de bekövetkezése csak előrehaladott felnőttkorban várható, s akkor sem biztos, ugyanis az ennek kialakulásáért felelős gén csupán hajlamot implikál, de nem determinál. Stellamor, K. - Steiner, J. W.: Handbuch des österreichischen Arztrechts. II. Band. Manz, Wien 1999. 51.
54 Wolbring: i. m. 162-165. A fogyatékosság fogalmi megközelítéséről szól részletesen Halmos Sz.: Esélyteremtés vagy önkény? A fogyatékosság fogalma a magyar és a német jogban. Fundamentum, 2007/4.
55 Harris, J.: Is There a Coherent Social Conception of Disability? Journal of Medical Ethics, 26 (2000) 95-100.
56 Reindal, S. M.: Disability, Gene Therapy and Eugenics - A Challange to John Harris. Journal of Medical Ethics, 26 (2000) 92.
57 Hensel, W. F.: The Disabling Impact of Wrongful Birth and Wrongful Life Actions. Harvard Civil Rights-Civil Liberties Law Review, 40 (2005) 148.
58 Hensel: i. m. 149-150. Az antidiszkriminációs szemléletről szól Halmos: i. m. 95.
59 Wells, H. G.: A Vakok Országa (ford. Ruzitska Mária). Európa, Budapest 1969.
60 Ún. "wrongful parenthood" és ehhez hasonló eseteket felvet Junker: i. m. 683-694.
61 Schauer: i. m. 24.
62 Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról haladó szemléletet tükröz, de a gyakorlatban inkább deklaratív jellegűnek mondható. Halmos: i. m. 101.
63 Halmos: i. m. 95.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Navratyil Zoltán egyetemi tanársegéd, PPKE JÁK, Budapest
Visszaugrás
