1. Az élettársak egymás iránti támogatási-tartási kötelezettsége az ítélkezési gyakorlatban
2. Az élettársak öröklési jogi helyzete és ennek kritikája
3. Az élettársak a készülő Ptk.-ban - a nyilvántartás lehetőségeinek alakulása
4. Az élettársak tartási igénye és öröklési jogi jogállása a készülő Ptk. Családjogi és Öröklési Jogi Könyvében
5. Az élettársakat érintő egyéb öröklési jogi változások a készülő Ptk.-ban
6. A bejegyzett élettársak tartása és öröklése
A hatályos jogszabályok alapján a házasságkötés nélkül, ám "mintegy házastársakként" tartósan együttélő partnereket tekintjük élettársaknak. Kapcsolatukhoz fűződnek bizonyos joghatások, ám ezeknek beállásához nincs szükség a viszony bejegyzésére, regisztrálására. Ilyen jellegű kapcsolatok (de facto élettársi viszonyok) korábban is léteztek, de az utóbbi húsz évben mind mennyiségi, mind minőségi szempontból nagy változás történt. Anélkül, hogy a demográfiai tendenciákat, illetve a társadalmi attitűd módosulását részleteiben vizsgálnánk, azt azért jeleznünk kell, hogy a vizsgálatok alapján a XXI. század elején a párkapcsolatok több mint egytizede élettársi együttélés.1 Bár a házasságban élők aránya minden korcsoporton belül meghaladja az élettársi kapcsolatban élők arányát,2 az utóbbiak száma folyamatosan nő. Mindemellett a társadalom is egyre elfogadóbb a házasságon kívüli stabil partnerkapcsolatokban élőkkel, akiknek együttélése már nem feltétlenül "próbaházasság", hanem a házasságot "helyettesítő", a házasság alternatívájának tekintett életforma. S bár megállapítható, hogy a társadalom többsége egyértelműen a házasságot tekinti végleges, kívánatos együttélési keretnek,3 az élettársak nagy száma, s különösen az élettársi kapcsolatok bomlékonysága feltétlenül indokolja, hogy külön foglalkozzunk ezzel a kérdéskörrel. Az alábbiakban elsősorban azt tekintjük át, hogy az élettársakat milyen tartási kötelezettség terheli egymással szemben, illetve milyen öröklési jogi pozícióval rendelkeznek. Részletesen kitérünk arra is, hogy a készülő Ptk. milyen változásokat javasol, különös tekintettel a bejegyzés lehetőségére. Lényeges szempontunknak tekintjük azt, hogy a készülő új szabályozás mellett mennyiben maradnak fenn, illetve enyhülnek az eljárás - közjegyzőket is érintő - nehézségei, különösen a bizonyítási kérdések; s röviden említjük a tervezett bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét.
1. Ami az élettársak vagyoni viszonyait illeti, a Ptk. és - polgári jogi szempontból legalábbis - csak a Ptk. tartalmaz rendelkezéseket, méghozzá rendkívül szűkre fogottan. Az 578/G. § (1) bekezdése csak az ún. szűkebb értelemben vett vagyoni kérdéseket rendezi annak kimondásával, hogy az élettársak együttélésük alatt - főszabályként - a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ez a jogszabályhely sem a lakáshasználat, sem a tartás kérdését nem rendezi, s így egyértelmű, hogy az élettársak a kapcsolat felszámolását, az élettársi életközösség megszüntetését követően nem tarthatnak igényt tartásra. Kérdés azonban, hogy követelhetnek-e partnerüktől tartást, pontosabban terheli-e őket a támogatási kötelezettség a kapcsolat tartama alatt. Míg a Csjt. 24. §-a a házastársakat illetően ezt határozottan megfogalmazza, hiszen azt rögzíti, hogy a házastársak egymást támogatni kötelesek, addig az élettársakra vonatkozóan ilyen kötelezettséget jogszabály nem határoz meg. Ez összhangban áll ugyan azzal az állásponttal, mely szerint az élettársi viszony nem családjogi, hanem polgári jogi jogviszony, az ítélkezési gyakorlat azonban az elmúlt évtizedekben - részben közvetett, részben közvetlen módon - megállapította, hogy az élettársi viszony fennállása alatt az élettársaktól elvárható, hogy egymásról gondoskodjanak.
A bíróság azon ügyekkel kapcsolatban fejthette ki álláspontját, amelyek az élettárs hagyatéki hitelezőként előterjesztett igényét, az élettársak közötti tartási szerződést, illetve a közöttük fennállt öröklési szerződést érintették.
2. Az egyik vonatkozó, Bírósági Határozatok sorában közzétett ügy4 alapjául szolgáló tényállás szerint a túlélő élettárs az elhalt élettárs örökösével szemben arra hivatkozással érvényesített hagyatéki hitelezői igényt, hogy az örökhagyó részére tartási, ápolási és gondozási szolgáltatásokat teljesített. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett ugyan a másodfokú ítélet azon megállapításával, amely szerint az élettársakat törvényen alapuló tartási kötelezettség nem terheli, ám nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az élettársi jogviszony "érzelmi közösség-jellegéből" következően a partnerek a társadalom általános erkölcsi felfogása által elvárt és indokolt mértékben egymással szemben kölcsönös támogatási kötelezettséggel tartoznak. Egyetértett továbbá a Legfelsőbb Bíróság azzal is, hogy az ápolási, gondozási szolgáltatások teljesítésének költségei hagyatéki tartozásként jelentkezhetnek, feltéve, hogy azokért - jelen esetben - a kötelezett túlélő élettárs ellenszolgáltatásban nem részesült, de az örökség reményében teljesített. Ellenszolgáltatás ugyanakkor - a következetes ítélkezési gyakorlat szerint - csak abban az esetben jár, ha a nyújtott tartási szolgáltatás meghaladja az élettársi jogviszonnyal szükségszerűen együttjáró, annak tartalmát képező tevékenység kereteit.5
Egy másik, élettársi hagyatéki hitelezői igényt érintő ügyben6 egy meglehetősen rövid, mindössze három évig tartó élettársi kapcsolat után az egyik élettárs örökösével szemben érvényesített a túlélő élettárs hagyatéki hitelezői igényt az elvégzett ápolási-gondozási teendők ellenszolgáltatásaként. Amellett, hogy a perbeli felperes által teljesített szolgáltatások nem haladták meg azt a mértéket, amelyet a társadalmi közfelfogás elvár az élettársaktól, az sem nyert bizonyítást, hogy a túlélő élettárs a hagyatéki részesedés ígérete ellenében teljesített volna. (Bár a későbbi örökhagyó által tett házassági ígéret bizonyítható volt, azt az eljáró bíróságok nem értékelték végrendeleti juttatás ígéreteként.) A Legfelsőbb Bíróság emellett arra mutatott rá, hogy annak is jelentősége lehetett volna (de a felperes ezt sem bizonyította), ha az élettársi kapcsolattal átlagosan együttjáró szolgáltatásokat meghaladó mértékű tartás fedezetéül a "kötelezett" élettárs saját vagyona szolgált volna.7
3. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az élettársak köthetnek-e érvényes tartási szerződést, 2002-ben két, a gyakorlat számára iránymutatást adni kívánó ítélet is közzétételre került a Bírósági Határozatokban. Az egyik ügy8 alapjául az szolgált, hogy a felek élettársakként tartási szerződést kötöttek, amelyben pontosan meghatározták, hogy a kötelezett milyen szolgáltatásokat tartozik a szerződés alapján teljesíteni, majd később bírósághoz fordultak a szerződés megszüntetését kérve. A kötelezett - perbeli alperes - élettárs az elvégzett szolgáltatásokért megfelelő kielégítésre is igényt tartott, ám a jogerős ítélet azt állapította meg, hogy bár a tartási szerződés érvényes volt, az nem teljesedhetett, mivel a felek viszonyát továbbra is az élettársi kapcsolat határozta meg. A Legfelsőbb Bíróság határozottan emlékeztetett arra, hogy az élettársak érvényes tartási szerződést köthetnek, ám kielégítésre a tartást nyújtó fél csak akkor tarthat alappal igényt, ha a teljesített tartás meghaladta a kapcsolattal szükségszerűen együttjáró támogatás mértékét, továbbá annak költségeit az élettárs a saját jövedelméből, azaz a különvagyonából teljesítette.9
Egy másik esetben10 az élettársak tartási szerződésének jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségének megállapítása érdekében fordultak bírósághoz az elhalt élettárs közeli rokonai. A Legfelsőbb Bíróság kitért arra, hogy miként értelmezhető a jóerkölcs követelménye a tartási szerződéssel összefüggésben: ennek megfelelően nem tekinthető emiatt semmisnek a szerződés, ha az ápolásra szoruló súlyos beteg gondozása más módon nem volt biztosítható, különösen, ha az eltartott már a szerződés megkötése előtt jelentős tartási szolgáltatásokat teljesített.11 Ami az élettársak közötti szerződést illeti, leszögezte a bíróság, hogy a jóerkölcsbe ütközik az a tartási szerződés, amelyet az egyik élettárs gyógyíthatatlan betegségben szenvedő partnerével annak közeli halála ismeretében anélkül köt, hogy a tartási szolgáltatások meghaladnák az élettársi kapcsolat alapján elvárható támogatás mértékét, illetve hogy azok fedezetéül saját vagyona szolgálna.
4. Az élettársak nemcsak tartási, hanem öröklési szerződést is köthetnek. Noha ez öröklési jogi intézmény, a végintézkedések egyik típusa, egyúttal tartási kötelmet is teremt. Az ítélkezési gyakorlat az élettársak között létrejött öröklési szerződéseket a tartási szerződésekhez hasonlóan értékeli: köthetnek az élettársak ugyan öröklési szerződést, de annak részben másra, részben többre kell irányulnia, mint az élettársi viszonynak. Minthogy az élettársak a társadalmi közfelfogást alapul véve támogatni kötelesek egymást, az öröklési szerződés keretei között teljesítendő szolgáltatásnak ezen túl kell mutatnia, olyan ápolásra, gondozásra, tartásra, olyan magatartásra kell irányulnia, amelyet az élettársnak magából a kapcsolatból következően nem feltétlenül lenne indokolt tanúsítania. Ennek megfelelően az élettársi jogviszony keretei közötti életközösség és az öröklési szerződés teljesedése nem egymást kizáró helyzetek.
Az öröklési szerződés vonatkozásában fokozottan kerül előtérbe a teljesítés vagyoni oldala. Ez jelentkezik abban a következetes bírói gyakorlatban, amely az öröklési szerződés érvényességét csak abban az esetben fogadja el, ha az nem, illetve nem csupán gondozásra, hanem kifejezetten vagyoni értékű, a kötelezett saját jövedelme, illetve vagyona terhére történő tartásra irányul.12 Az élettársak közötti szerződés esetén így fokozott vizsgálatot igényel az, hogy a kötelezett élettárs valóban a saját vagyona (különvagyona) terhére teljesítette-e a tartást.
Ez az álláspont jutott kifejezésre annak a jogesetnek13 a kapcsán is, amelynek az alapjául szolgáló tényállás szerint az élettársak öröklési szerződésükben rögzítették azt, hogy a jogosult partnerét - a későbbi alperest - jelöli meg minden vagyona örököséül, továbbá meghatározták azt, hogy a jogosultnak milyen szolgáltatásokat kell teljesítenie. A teljesítés fedezetéül ugyanakkor a jogosult - későbbi örökhagyó - élettárs jövedelmének (nyugdíjának) egy részét is felhasználták, s ennek döntő jelentősége lett a szerződés érvényességének elbírálása során. A Legfelsőbb Bíróság leszögezte, hogy a tartás nem feltétlenül teljes tartás, lehet ún. részleges tartás is, amelynek megfelelően a gondozási, ápolási elem jelentősebb lehet, mint a tartás anyagi fedezetének biztosítása, ám az elengedhetetlen követelmény, hogy a tartás legalább részben a tartást nyújtó fél saját vagyonának terhére történjen. Miután azonban a fenti esetben nyilvánvalóvá vált, hogy még részleges tartásra sem került, s a felek jövedelmi viszonyai miatt nem is kerülhetett sor, s a szerződés gondozási, ápolási teendők ellátása érdekében került megkötésre, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felek színlelt öröklési szerződéssel leplezett halál esetére szóló gondozási szerződést kötöttek, amely jogszabályba ütközik.
Az élettársi kapcsolat alapján az élettársaktól elvárható szolidaritás és azon tartás mértékének az elhatárolása, amely ellenében az azt nyújtó fél szerződés alapján ellenszolgáltatásban részesül, felmerül olyan öröklési szerződés esetében is, amely nem tartási, hanem életjáradéki jellegű. Egy ilyen eset14 alapjául szolgáló tényállás szerint az élettársak 2005-ben olyan öröklési szerződést kötöttek, amelyben a későbbi túlélő élettárs havi 5000 forint összegű életjáradék fizetését vállalta. A Legfelsőbb Bíróság azt emelte ki, hogy míg az élettársi jogviszony, és így a gazdasági közösség fennállása szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy a jövedelem felhasználása közös cél érdekében történt, addig az életjáradék fizethetősége feltételez a kötelezett élettárs részéről a gazdasági közösségtől elkülönült vagyont, amelynek terhére az életjáradékot nyújtani képes. Jelen ügyben ez nem volt megállapítható.
5. Az öröklési szerződések érvényességével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat során különös súlya van a tényállás minél alaposabb megismerésének, a helyzet feltárásának, s fokozottan akkor, ha a szerződést hozzátartozók, akár élettársak kötik meg. Ennek oka éppen a szerződés azon sajátossága, hogy miután visszterhessége - méghozzá teljes visszterhessége - vélelmezett, a szerződésben lekötött vagyontárgyat a 89. sz. PK állásfoglalás c) pontja értelmében a kötelesrész alapjához sem lehet hozzászámítani. Nemcsak az élettársak köthetnek azonban öröklési szerződést, hanem a házastársak is, de esetükben szintén különös jelentősége van annak, hogy a vállalt ápolási-gondozási, illetve - hangsúlyozottan - tartási kötelezettség miből állt és milyen mértékű. A házastársak közötti öröklési szerződések esetében alapvető szempont, hogy a kötelezett saját vagyona terhére legyen képes a tartás teljesítésére, és annak mértéke haladja meg azt az ápolási-gondozási tevékenységet, amely a házassági életközösséggel szükségszerűen együttjár.15
A jogirodalomban érte kritika azt a bírósági gyakorlatban egységes vélekedést, amely szerint az öröklési szerződés feltétlenül teljes egészében visszterhes jellegű ügylet.16 Nyilván akár házastársak, akár élettársak között megkötött öröklési szerződésről van szó, távolról sem elképzelhetetlen az, hogy az egyik fél az öröklési szerződés keretei között a halála esetére részben ajándékozási szándékkal köti le az adott vagyontárgyat, esetlegesen teljes vagyonát, ugyanakkor az is feltehető, hogy a súlyosan beteg élettárs éppen - és kizárólag - az őt gondozó partnere számára kívánja vagyonát, vagy annak egy részét juttatni. Minthogy azonban a kötelesrészre jogosulttal - többnyire az örökhagyó (rendszerint másik kapcsolatból származó) gyermekével - szemben a szerződéses örökös nem felel, a gyakorlatban korántsem ritka az, hogy a szerződéskötés mögött a kötelesrészi jogosult kijátszásának szándéka áll.
Ami az öröklési szerződés alapján nyújtott szolgáltatások elfogadható mértékét és körét illeti, mind házastársak, mind élettársak esetében az eset egyedi körülményeinek ismeretében és azok függvényében lehet megállapítani azt, hogy melyek azok a szolgáltatások, amelyek a társadalmi közfelfogás alapján az adott partnerkapcsolattal szükségszerűen együttjárnak, amelyek teljesítését a másik fél ez alapján elvárhatja. Ugyanakkor kérdésként merülhet fel, hogy ugyanazt a magatartást, ugyanazt a személyes teljesítési és vagyoni-anyagi áldozatvállalási kötelezettséget várja-e el a társadalom a házastársaktól és az élettársaktól. A két kapcsolati forma fokozatosan közelebb került és kerül egymáshoz, annak ellenére, hogy míg egyik hagyományosan a család alapja és így a családjog egyik alapintézménye, addig a másik az utóbbi két évtizedben vált fokozottan elismert partnerkapcsolati formává, de elsősorban a társadalmi és kevésbé a jogi elismerést értve ezalatt.
1. Az élettárs nem törvényes örökös, a Ptk. öröklési jogi szabályai szerint törvény alapján sem tulajdonjogot, sem haszonélvezetet nem örökölhet. Végrendelet útján ugyanakkor az élettárs is örökössé tehető, bár a végrendeleti juttatásnak korlátot szabhat az, ha a kötelesrészre jogosultak ezt a kötelesrészi - kötelmi jogi - igényt érvényesítik.17 Annak sincs továbbá akadálya, hogy a partnerek öröklési szerződést kössenek, természetesen a fenti kritériumok teljesülése esetén.
2. Azt a tényt, hogy az élettársakat az öröklési jog mintegy idegenekként kezeli, az utóbbi évek során több kritika érte. A bírálatok kiindulópontjaként az szolgált, hogy miután az élettársi kapcsolat is családot teremt, indokolatlan a túlélő özvegy és a túlélő élettárs öröklési jogállásának az a rendkívül éles megkülönböztetése, amely a Ptk.-ban jelenleg szerepel, hiszen bár a házastárs a törvényes öröklés rendjében a leszármazók mellett özvegyi jogot és - megváltás hiányában - nem tulajdonjogot örököl, addig leszármazók hiányában, illetve kiesésük esetén a hagyatékot teljes egészében - állagörökösként - megszerzi.18 Noha a házassági kötelék mellett a házasság lényegi tartalmát képező házassági életközösség is lényeges, hiszen a házastárssal szemben lehet arra hivatkozni, hogy az életközösség a felek között a hagyaték megnyílásának időpontjában nem állt fenn és annak visszaállítására sem volt kilátás - az élettárs mégoly hosszú és stabil élettársi viszony esetén sem törvényes örökös, akkor sem, ha a kapcsolatból gyermek, gyermekek származtak.19
A jogirodalomban megfogalmazott és kifejezetten a de facto élettárs jelenlegi öröklési jogi helyzetét bíráló észrevételek már a Ptk. kodifikációs folyamatához kapcsolódnak. Ez annál inkább is érthető, mert az élettárs helyzetének mind családjogi, mind öröklési jogi szempontból történő változtatásának szükségessége, illetve a változtatás erőteljességének mértéke épp egyike volt a kodifikációs folyamat legvitatottabb kérdéseinek. Kezdettől fogva jelentkeztek szélsőséges álláspontok is, amelyek egyrészt az élettárs minél teljesebb körű juttatásban részesítését, másrészt továbbra is a törvényes örökösök köréből való teljes kizárását támogatták.20 Az előbbi álláspont fogalmazódott meg Besenyei és Gaál öröklési jogi vitaindító tanulmányában,21 amellett érvelve, hogy az élettársi kapcsolat a házasság alternatívája, így a társadalmi felfogás szerint is házasságnak tekinthető, hosszabb, tartósabb élettársi kapcsolat esetén a túlélő partnert a házastárséhoz nagyon közelítő öröklési jogi pozíció illethetné meg. Ami a kapcsolat tartósságát illeti, a tanulmány tíz-tizenöt éves időtartamot jelöl meg. Bizonyos mértékű stabilitás, meghatározott időtartam mindenképpen indokoltnak tűnik olyan élettársi kapcsolat esetén, amely nem regisztrációhoz kötődik, hanem a tényleges együttélés tényéhez, ugyanakkor a legalább tíz év igen hosszú, különös tekintettel arra, hogy a házasságok időtartama is csökken.22
1. A Kormány 2008 júniusában nyújtotta be a Parlament elé a Polgári Törvénykönyvről szóló Törvényjavaslatot,23 amelynek III. Családjogi Könyve és VI. Öröklési Jogi Könyve a jelenleginél lényegesen részletesebb - és részben eltérő - szabályozást javasol az élettársakra nézve. Az alábbiakban - nem érintve ehelyütt a szabályozás társadalmi-jogi indokoltságának, illetve szükségszerűségének problémakörét -, főként a szabályozásnak az élettársi kapcsolat fogalmára, a tartási jogosultságra, illetve az öröklési jogi jogállásra vonatkozó szakaszait tekintjük át. Utalnunk kell arra, hogy 2007 augusztusában a Kormánykabinet részéről megszületett az a döntés, amelynek alapján a 2006-ra elkészült javaslatokra (azaz a Szerkesztőbizottság által vitára bocsátott tervezetekre) érkezett észrevételek alapján az illetékes minisztérium (IRM) készítette el a Kormány által benyújtandó tervezetet.24 Ennek a döntésnek az eredményeként a kodifikációs folyamat kettévált, s a törvényjavaslat mellett közzétételre került a Szakértői Javaslat is.25
2. Annak, hogy kiket tekintünk élettársaknak, alapvető jelentősége van, s a feltételek, a fogalmi elemek meghatározása közül egy kérdés éppen öröklési jogi szempontból döntő: szükséges-e a többlet-joghatások keletkezéséhez a regisztráció, a nyilvántartásba vétel. A hagyományos, mondhatni "klasszikus" házasságon kívüli partnerkapcsolat férfi és nő olyan együttélése, amely lényegét tekintve megvalósítja a házassági életközösség valamennyi ismérvét, anélkül, hogy a felek viszonyukat formalizálnák, akár házasság, akár - például - bejegyzett partnerkapcsolat keretei között. Ilyen együttélések - számos oknál fogva - mindig is léteztek, s vélhetően akkor is létezni fognak, ha a jogalkotó a házasságon kívül ahhoz a partnerkapcsolathoz fűz többlet-joghatásokat, amelynek keretei között a felek nem pusztán együttélnek, hanem kapcsolatukat az erre irányadó szabály szerint regisztráltatják. Anélkül, hogy a regisztráció kérdésébe részletesebben belebocsátkoznánk - különös tekintettel arra, hogy mind a regisztráció mellett, mind ellene hozhatóak fel érvek és ellenérvek -, arra mindenképpen utalni érdemes, hogy ha a gyengébb fél védelme miatt biztosítunk az élettársak számára vagyoni igényérvényesítési lehetőséget - ideértve a tartási igényt és az öröklési jogosultságot is -, akkor aligha lenne szerencsés a védelem köre alól éppen azokat kiengedni, akik esetlegesen a legjobban rászorulnak.
Mind a tartás-támogatási, mind az öröklési jogosultság szempontjából az eljárás - akár közjegyzői, akár bírósági eljárás - egyszerűbb és könnyebb, ha csak azok az élettársak jelentkezhetnek, akiket regisztráltak. Valóban igen célszerűnek mutatkozna azokat az élettársakat meghívni a törvényes örökösök közé, akik kapcsolatuk fennállását egyszerűbben tudnák bizonyítani, s ez a megfontolás fel is merült a kodifikációs folyamat során. A Szakértői Javaslat és a Törvényjavaslat azonban jelenleg26 egyetért abban, hogy bizonyos öröklési jogosultságot a "hagyományos", de facto élettársi kapcsolatban élőknek is biztosít.
A Ptk. 2002 januárjában közzétett Koncepciója27 foglalkozott azzal a lehetőséggel, hogy az élettársi kapcsolat informális formája mellett bevezetik a kapcsolat regisztrált formáját is, de annak részletesebb vázolása, hogy erre milyen feltételek mellett kerülne sor, nem történt meg. A Ptk. 2003-ban nyilvánosságra hozott Koncepciója és Tematikája28 pedig már egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a regisztrációhoz nem kapcsol többlet-joghatásokat.29 2006 márciusában szakmai vitára szánt tervezetként készült el a Családjogi Könyv Javaslata, s az ebben megfogalmazott normaszöveg bevezetni javasolta az ún. fakultatív nyilvántartás intézményét. A Javaslat kiindulópontjául továbbra is az az elgondolás szolgált, hogy az élettársi kapcsolat a fogalmi elemek megvalósulásával a törvény erejénél fogva létrejön, és azok megszűnésével a kapcsolat véget is ér. Ez azonos módon vonatkozott volna mind a nyilvántartásba vett, mind a nyilvántartásba nem vett élettársi kapcsolatokra, azaz a nyilvántartásba vétel nem eredményezett volna a felekre nézve más joghatásokat, csak bizonyító erő fűződött volna hozzá. Természetesen a bizonyítás megkönnyítésének jelentősége öröklési jogi szempontból is megkérdőjelezhetetlen.
Néhány hónappal később, 2006 decemberében készült el az Öröklési Jogi Könyv Javaslata, amely - mindkét Koncepcióban és a Tematikában foglalt elképzelésektől eltérően - különbséget kívánt tenni a bejegyzett élettárs és a be nem jegyzett élettárs között. Annak ellenére, hogy a Családjogi Könyv Javaslata csak a bizonyítást megkönnyítő szerepet szánt a nyilvántartási lehetőségnek, és családjogi joghatásait tekintve nem javasolta a joghatások differenciálását aszerint, hogy az élettársak kérték-e bejegyzésüket vagy sem, az Öröklési Jogi Könyv Javaslata öröklési jogi joghatás szempontjából igen határozott különbséget indítványozott tenni annak alapján, hogy megtörtént-e a regisztráció. Ennek indokolásául a Javaslat arra utalt, hogy bár a családjogi rendelkezések nem tulajdonítanának jelentőséget a bejegyzés tényének, ennek éppen öröklési jogi szempontból levonhatóak a joghatásbeli konzekvenciái: a bejegyzett élettárs a házastárs öröklési jogi pozíciójába kerülhet. Kétségtelen, hogy ha az élettárs a törvényes örökösök sorában szerepel, lényegesen egyszerűbb a hagyatéki, és adott esetben bírósági eljárás lefolytatása, mivel a kapcsolat bizonyítása kevesebb kétséget enged. Ez azonban éppen így vonatkoztatható a kapcsolat vagyonjogi következményeit illetően a bírósági eljárásokra.
2007 decemberében a Parlament elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvényt. Ennek következményeként (s részben azzal már egyidejűleg) mind a Szakértői Javaslat, mind a Törvényjavaslat alkalmazkodott a törvényben foglaltakhoz és az informális, tényleges együttélésen alapuló élettársi kapcsolat mellett bevezetni javasolta a bejegyzett élettársi kapcsolatot is. Ami a fakultatív nyilvántartást illeti, azt, mint lehetőséget, sem a Szakértői Javaslat, sem a Törvényjavaslat nem tartalmazta és nem tartalmazza jelenleg sem.
1. Az élettárs kapcsolat fennállása alatti tartását illetően a 2006. évi Javaslat - a hatályos rendelkezésekkel összevetve - már lényeges változtatásokat fogalmazott meg. A személyi joghatások körében bevezetni javasolta annak deklarálását, hogy az élettársak a kapcsolatuk fennállása alatt kötelesek közös céljaik érdekében együttműködni és egymást támogatni. Noha ez a rendelkezés összhangban állónak mutatkozik a már kialakult és fent elemzett ítélkezési gyakorlattal, s így valóban a társadalmi közfelfogással is, lényegét tekintve nem tér el attól a kötelezettségtől, amelyet a Javaslat a házastársak számára is előír. Ez az ún. szolidaritási kötelezettség részben vagyoni, részben személyi jellegű kötelezettséget jelent - mind az élettársak, mind a házastársak körében. Függetlenül attól, hogy a házastársak személyi - elsősorban személyi - viszonyait meghatározó rendelkezések bővebbek, mint azok, amelyeket a Javaslat az élettársakra nézve proponál, egyik partnerkapcsolati körre nézve sem fogalmazza meg a Javaslat a hűség kötelezettségét. Ennek oka nyilvánvalóan nem az, hogy a jogalkotó ezt nem tartja fenntartandó erkölcsi követelménynek, hanem az, hogy a hűség óhaját már a hatályos Családjogi törvény alapján is mind a jogirodalom, mind az ítélkezési gyakorlat szélesebb körűen értelmezte, úgy, hogy a házastársaknak tartózkodnia kellene a másik érdekeit egyéb módon sértő magatartásoktól.30
2. Míg a gyakorlat az élettársak egymás iránti támogatási kötelezettségét elismerte, a volt élettárs tartásra jogszabályi rendelkezés hiányában nem tarthatott igényt. A Javaslat 2006-ban egyértelműen amellett foglalt állást, hogy ezt az intézményt élettársi tartás címén indokolt bevezetni. Ennek feltételeit a házastárs tartásra való jogosultságának feltételeihez hasonlóan állapította meg,31 de a tartási rendelkezések közül nem csupán ez jelezte az élettársi szabályozás házastársra irányadó rendelkezésekhez való közelítését, hanem az is, hogy a tartás sorrendjében a volt házastárs, a különélő házastárs, illetve a volt házastárs között nem kívánt a Javaslat rangsort felállítani. Azt, hogy az élettársi kapcsolat messze nem azonos jogállást garantál - ebből a szempontból sem - a partnereknek, jól jelezte azonban az, hogy a Javaslat meghatározott időtartamot kívánt meg a tartásra jogosultság további alapfeltételéül: legalább tíz évig tartó élettársi kapcsolatot, illetve, ha a kapcsolatból gyermek származott, minimálisan egy éve tartó élettársi együttélést. (Azzal, hogy kivételesen indokolt esetben a bíróság a tíz évnél rövidebb élettársi viszony esetén is megállapíthat tartási kötelezettséget.) Ami a tartós együttélés követelményét illeti, ez összhangban áll azzal a szemlélettel, amely csak bizonyos - hosszabb - élettartamú kapcsolatoknak tulajdonít - ebben az összefüggésben - jogi jelentőséget.
3. Sem az élettársaknak a kapcsolat fennállása alatti tartását, sem a volt élettárs tartását illetően nem változott 2006 és 2009 tavasza között a jogszabály előkészítőinek álláspontja - a fenti megoldást tartalmazza mind a Szakértői Javaslat, mind pedig a Törvényjavaslat is. A készülő Ptk. sem zárná ki annak lehetőségét, hogy élettársak egymással tartási szerződést köthessenek. Ami a tartási szerződés új szabályozását illeti, természetesen az élettársak ilyen szerződéseit is érintené az, hogy a Ptk., noha nem kimerítő jelleggel, de a jelenleginél részletesebben felsorolná a tartási szerződés tartalmi elemeit, s meghatározná azt, hogy a tartás szűkebb értelemben milyen ellátási kötelezettséget jelent: kifejezetten utalna ugyanis arra, hogy a tartásnak olyannak kell lennie, amely megfelel a jogosult szükségleteinek és körülményeinek. Ami a tartalmi elemeket illeti, azok között szerepel a gondozás és az ápolás is, de a tartás ennél lényegesen többet jelent, s az élettársakat illetően nyilván továbbra is lényeges kritériumként fog érvényesülni az, hogy a tartás nyújtására a kötelezett saját vagyonának terhére került-e sor.32
4. Ami az élettárs - a "hagyományos értelemben vett", informális élettárs - öröklési jogi helyzetét illeti, az Öröklési Jogi Könyv 2006 végén megfogalmazott Javaslata, bár a bejegyzés tényének különleges súlyt tulajdonítva a bejegyzett élettársat a törvényes örökösök között előkelő helyre emelte, az élettárs - be nem jegyzett élettárs - számára használati jog öröklését javasolta. A Javaslat az élettársakat, s így a be nem jegyzett élettársat illetően is azt tekintette kiindulópontnak, hogy a túlélő élettársnak ne legyen szükséges a megszokott környezetet elhagynia, így azt indítványozta, hogy az élettárs - törvényes örökösként - az örökhagyóval közösen használt lakás és a közösen használt felszerelési és berendezési tárgyak használati jogát örökölje, azaz a fenti használatot folytathassa. Annyiban ez a Javaslat összhangot mutatott a Családjogi Könyv Javaslatában megfogalmazott joghatásokkal, hogy az ott követelményként szereplő hosszabb időtartammal azonos időtartamú együttélés esetén tartotta elfogadhatónak az élettárs öröklését. Így legalább tíz éve fennálló élettársi kapcsolat, ha pedig a kapcsolatból közös gyermek származott, és lakáshasználati joga indokolja, akkor legkevesebb egy év élettársi együttélés alapján mutatkozik indokoltnak az élettárs öröklése. A Szakértői Javaslat és a Törvényjavaslat egyaránt fenntartotta ezt a megoldást.
Annyiban azonban eltérést mutat a Szakértői Javaslat és a Törvényjavaslat, hogy mennyiben adna lehetőséget a túlélő élettárs használati jogának korlátozására, illetve megváltására. Míg a Szakértői Javaslat azt rögzíti, hogy nincs lehetőség sem a használati jog korlátozására, sem megváltására, addig a Törvényjavaslat erre egy utaló rendelkezéssel módot adna: a házastárs haszonélvezeti jogának korlátozására, illetve megváltására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával.
5. Ami az élettársak egyikének halála után az öröklési eljárással kapcsolatos problémákat illeti, a hagyatéki eljárás és a bírósági eljárás során nem egyszerű az esetek jelentős részében annak megállapítása, hogy az örökhagyó a másik érintett személlyel élettársi kapcsolatban élt-e. Öröklési jogi vitákban ez jelenleg elsősorban az öröklési szerződés szempontjából merül fel, illetve akkor, ha a túlélő élettárs az örökhagyóval fennálló élettársi kapcsolatára hivatkozva kíván a törvényes örökösökkel szemben élettársi vagyonjogi igényt érvényesíteni. Noha az eljárás mind abban a kérdésben, hogy fennállt-e valóban az élettársi viszony, mind arra nézve, hogy a hagyatékra nézve miként áll fenn a túlélő élettárs vagyonjogi igénye, a bíróság hatáskörébe tartozik, a bírósági eljárás hosszadalmassága a hagyatéki eljárást is késlelteti.33
Nyilvántartás hiányában - vita esetén - mind az élettársi kapcsolat fennállása, mind a kapcsolat kezdetének és megszűnésének pontos időpontja bizonyítási kérdés, melynek során a bíróság számos elem meglétét és tényező, körülmény fennállását értékeli folyamatosan alakuló gyakorlata során.34
Ugyanez megfelelően vonatkozik az élettárs vagyonjogi igénye alaposságának megítélésére is. Míg jelenleg az élettársak a Ptk. alapján a szerzésben való közreműködés arányában szereznek közös tulajdont, azaz ez alapján tulajdoni igényt érvényesíthetnek, addig a Szakértői Javaslat (és ezzel megegyezően a Törvényjavaslat) megváltoztatni kívánja a hatályos "élettársi vagyonjogi rendszert". A Ptk. szűkre szabott 578/G. §-ának (1) bekezdése alapján a bírósági gyakorlat alakította folyamatosan az elbírálás szempontrendszerét, amelyet megnehezített a vagyoni viszonyok megváltozása is. A jelenlegi ítélkezési gyakorlat a vagyoni kérdések elbírálását illetően nem tekinthető egységesnek, elsősorban abból a nézőpontból, hogy a házastársi vagyonközösség mintájára "élettársi vagyonközösségben" gondolkodik, avagy egy olyan rendszerben, amelynek keretei között nem automatikusan keletkezik az élettársi közös vagyon. Mindemellett különösen nagy a bizonyítás szerepe, s ennek jelentőségén - a vizsgált szempontunkból - nem változtat az, hogy a házastársi vagyonjogi igények megítélése sem egyszerű, illetve, hogy még a házassági életközösség fennállásának megállapítása is bizonyítási nehézségeket okozhat, márpedig ennek öröklési jogi és vagyonjogi szempontból egyaránt vagyonjogi jelentősége lehet.
A készülő Ptk. az élettársakra nézve egy hangsúlyozottan diszpozitív - azaz szerződés keretei között eltérést engedő - vagyonjogi rendszerként egy, a közszerzeményihez hasonló, ahhoz szerkezetét tekintve közelálló rendszert javasol bevezetni. Noha így nem a vagyontárgy szerzésekor keletkezik a felek - szerzésben való közreműködés arányában fennálló - közös tulajdona, hanem az élettársak együttélésük alatt és együttélésük alapján főszabályként önálló vagyonszerzők, ahogyan jelenleg sem egyszerű az élettársak vagyoni igényeinek bírósági rendezése,35 úgy ez feltehetően a jövőben sem lesz az.
Az élettársi kapcsolat bizonyíthatóságának és bizonyításra szoruló voltának kérdése a készülő szabályozás alapján abban az esetben is felvetődhet, ha az élettárs használati jogot örököl. Az élettársak természetesen nincsenek elzárva attól a lehetőségtől, hogy közokiratban egymást élettársakként elismerjék,36 de az esetek nagy hányadában különös jelentőséghez jutnak a tanúk.37 Ami a használati jog öröklését illeti, a tíz éve fennálló élettársi kapcsolat bizonyítása egyszerűbbnek tűnik, ugyanakkor a kapcsolat kezdetének időpontját megjelölni, különösen öröklési jogi vitákban, ahol az élettársak egyike már nem él és akad ellenérdekű fél, nem feltétlenül lesz könnyű. Még nehezebb a helyzet akkor, ha a kapcsolatból gyermek származott és egy éves élettársi viszony is teljesíti az öröklési jogi követelményt.
1. Bár az élettársnak a törvényes örökösök sorában való megjelenése a legjelentősebb változás, egyéb rendelkezések módosulása is érinti az élettársakat. Ezek sorában említhető az öröklési szerződéssel kapcsolatos rendelkezések tervezett változtatása, amely természetesen általában - nemcsak az élettársakat érintően - módosítaná a Ptk. vonatkozó szabályait. Ahogyan az élettárs tartási kötelezettségeit illetően már utaltunk rá, a jelenlegi ítélkezési gyakorlat következetesen nem ismeri el a gondozásra kötött öröklési szerződés érvényességét, arra hivatkozással, hogy tartási elemnek feltétlenül meg kell jelennie, s a kizárólagosan gondozási jellegű kötelem nem alkalmas a kívánt cél elérésére. A gyakorlatban ugyanakkor jelentkezett igény arra, hogy az örökhagyó éppen nem tartás, hanem gondozás fejében tegye örökössé szerződő partnerét. Ezt a gyakorlati igényt a készülő Ptk. előkészítői elfogadták, s a jelenlegi Törvényjavaslat, s Szakértői Javaslat egyaránt lehetővé teszi, hogy ne csupán tartás vagy életjáradék ellenében, hanem gondozás fejében történhessen a szerződéses partner örökössé nevezése.38
Részben ennek a változtatásnak a következményeként is került módosításra az öröklési szerződés és a kötelesrész viszonya. Bár nem változik az az álláspont, mely szerint az öröklési szerződés (szerencse-jellegű szerződésként) visszterhes kötelem, s így nem számít hozzá a kötelesrész alapjához, annyi változtatást a Szakértői Javaslat indítványoz, hogy ha a szerződés megkötésétől számított két éven belül megnyílik az öröklés, mérleget kell vonni a lekötött vagyon és a ténylegesen nyújtott tartás, illetve gondozás értéke között, s a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani a lekötött vagyonnak azt a részét, amely meghaladja a nyújtott tartás/gondozás értékét. (A Törvényjavaslat ezt a megoldást nem tartalmazza.)
Míg élettársak közötti tartási szerződés esetén továbbra is alapvető szempont maradhat az, hogy a tartás az élettárs "különvagyonának" a terhére történjen, s olyan mértékű legyen, amely meghaladja az élettársaktól elvárható szolidaritás szintjét, addig kérdés, hogy miként lehet majd megítélni az élettársak közötti, kizárólag gondozásra kötött öröklési szerződés érvényességét. Ez nyilván vet majd fel kérdéseket, azzal együtt, hogy a gondozás egyes nagyon súlyos betegségek esetén valóban rendkívüli feladat lehet.
2. Egy másik változtatás nem a színéről, hanem a fonákjáról érinti az élettársi kapcsolat problémakörét. A hatályos szabályozás értelmében a túlélő házastárs haszonélvezeti joga megszűnik, ha új házasságot köt, de az élettársi kapcsolat létesítése nem jár ilyen következménnyel.
Az özvegyi jognak valaha (még némiképpen az '50-es évek elején is) valóban az volt a rendeltetése, hogy a férj halála esetén az özvegyen maradt nő tartását biztosítsa,39 ebből következhetett az, hogy az új házasság mellett a fenntartása elveszíthette indokoltságát, hiszen az új férj vált tartásra kötelezetté. Világhy ezzel kapcsolatban arra utal, hogy az özvegynek a halott férjjel szemben is hűségesnek kellett maradnia; ugyanakkor az özvegyi jog rendeltetését nem a tartásban, hanem abban látja, hogy a túlélő házastárs megmaradhasson abban a környezetben, amelyben volt házastársával együttélt.40 A kérdés azonban voltaképpen fennmaradt: a Ptk. 1959-ben az özvegyi jog megváltozott rendeltetése mellett miért tartotta fenn azt a rendelkezést, amely szerint az új házasságkötéssel az özvegyi jog minden kielégítés nélkül megszűnik. Ez különösen akkor vált kérdésessé, amikor az ítélkezési gyakorlat a 83. sz. PK állásfoglalásban egyértelműen rögzítette: az élettársi viszony létesítése nem szünteti meg a haszonélvezeti jogot.
Noha a fenti problémakört elsősorban annak az ellentmondásnak az oldaláról közelítették meg, hogy bár az élettársi kapcsolatot a jog nem támogatja, az özvegy számára mégis lényegesen kedvezőbb joghatással jár, ha élettársi kapcsolatot létesít, mint ha házasságot köt, Weiss arra mutatott rá, hogy a helyzet megoldásának a kulcsa az új házasság "jogfosztó" hatásának eltörlése.41 Ez az álláspont elfogadásra került a készülő Ptk. előkészítése során is. A Szakértői Javaslat elsősorban annak a kiindulópontnak az elfogadhatatlanságára utal, hogy az özvegynek választania kell az új házasságkötés és az özvegyi jog megtartása között, de említi - emellett - a fent tárgyalt problémát is.42
Ahogyan az özvegy haszonélvezeti joga nem szűnne meg sem új házasságkötéssel, sem élettársi kapcsolat létesítésével, úgy a túlélő élettárs használati jogát sem szüntetné meg egy újabb élettársi kapcsolat vagy házasságkötés.
3. Míg az özvegyi jog nem tartási rendeltetésű intézmény és így nem indokolt az, hogy újabb partnerkapcsolat létesítése a haszonélvezet megszűnéséhez vezessen, addig a házastársi tartás valóban a különélő és elsősorban a volt házastárs tartását szolgálja. Míg a hatályos Csjt. értelmében a törvény alapján csak az új házasság megkötése eredményezi a tartási jog megszűnését, s az élettársi kapcsolat ipso iure nem jár ilyen jogkövetkezménnyel, addig mind a Szakértői Javaslat, mind a Törvényjavaslat arra az esetre is rögzíteni indítványozza a tartási jog megszűnését, ha a jogosult élettársi kapcsolatot létesít. Ugyanez jelentkezik az élettársi tartás új intézményénél is: az élettársi tartáshoz való jog megszűnne mind házasságkötéssel, mind újabb élettársi kapcsolat létesítésével.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény mind különnemű, mind azonos nemű személyek számára lehetővé kívánta tenni a házasságon kívüli partnerkapcsolat regisztrálását. Főszabályként a törvény a házasság jogkövetkezményeit fűzte a bejegyzett élettársi viszonyhoz, s ez teljeskörűen érvényesült volna a vagyoni, így tartási és öröklési jogi kérdésekben is. A törvény 2009. január 1-jei hatálybalépése elmaradt, miután az Alkotmánybíróság 21/B/2008. határozata 2008 decemberében a jogszabályt megsemmisítette.
A jelenleg a Parlament előtt lévő önálló törvényjavaslat43 az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét kizárólag az azonos nemű partnerek részére javasolja bevezetni azzal, hogy tartás és öröklés kérdésében a házasságra irányadó szabályok lennének alkalmazandóak. Ez azonban csak az egyik intézmény, amellyel a törvényjavaslat foglalkozik, hiszen az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata mellett bevezetni javasolja az élettársi nyilatkozatok nyilvántartását, mind különnemű, mind azonos nemű partnerek számára. A nyilvántartás intézménye annyiban nem nóvum, hogy a Családjogi Könyv 2006. évi Javaslata - ahogyan arra utaltunk - már bevezetni indítványozta a fakultatív nyilvántartást, egyértelműen "csak" bizonyító erőt tulajdonítva a regiszterbe vételnek. A jelenlegi törvényjavaslat szintén nem biztosítana többlet-joghatásokat azon élettársak számára, akik kapcsolatukat nyilvántartásba vétetnék, hanem kifejezetten a bizonyítás megkönnyítése érdekében tartja indokoltnak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának bevezetését és vezetését. A részletszabályok ismertetése egyelőre korai, hiszen a törvényjavaslat megszavazására még nem került sor, ugyanakkor egy nyilvántartás minden kétséget kizáróan valóban megkönnyítheti az élettársak igényeivel - így tartási igényeivel, öröklési jogi jogállásával - kapcsolatos helyzetek és jogviták rendezését. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a 20. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon, 2008 októberében elhangzott előadás bővített és szerkesztett változata. Lezárására 2009. április 14-én került sor.
1 Bukodi Erzsébet: Ki, mikor, kivel (nem) házasodik? Budapest, 2004. 22. o.
2 Spéder Zsolt: Az élettársi kapcsolat térhódítása Magyarországon és néhány szempont a demográfiai átalakulás értelmezéséhez. In: Demográfia 2005. évi 3-4. szám 190. o.
3 Pongrácz Tiborné - Spéder Zsolt: Élettársi kapcsolat és házasság - hasonlóságok és különbségek az ezredfordulón. In: Szociológiai Szemle 2003. évi 4. szám 55. o.
4 Legf. Bír. Pfv. II. 22.543/2001. sz. - BH 2005. 141. sz. alatti eset
5 Jelen ügyben a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet, tekintettel arra, hogy az örökhagyó csak mintegy két hónapig szorult ténylegesen tartásra, a korábbi időszakban nyújtott "tartás" mértéke és köre pedig nem haladta meg azt a mértéket, amelyet a társadalmi közfelfogás elvár az élettársi kapcsolat keretei között együttélő partnerektől.
6 Legf. Bír. Pfv. II. 20.296/2007. sz. - közli a Családi Jog 2007. évi 4. száma.
7 Ez átvezet abba a problémakörbe is, hogy a kapcsolat fennállása alatti tartás-támogatás mennyiben személyes, illetve mennyiben vagyoni tartalmú kötelezettség. A házastársakat a házassági életközösség tartama alatt terhelő tartás, illetve támogatás részben személyes, de vagyoni elemet is tartalmazó kötelezettség, különösen, ami éppen a beteg partner gondozását illeti - így foglal állást Csiky Ottó. In: Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve. Budapest, 2007., 118. o.
8 Legf. Bír. Pfv. II. 22.557/1999. sz. - BH 2002. 268. sz. alatti eset
9 Az ügyben az alperes azon igényét, hogy a felperest marasztalja a bíróság az általa nyújtott tartás ellenértékének megfizetésére, az eljáró bíróság elutasította, hiszen a Legfelsőbb Bíróság által kiemelt és fent idézett egyik feltétel sem teljesült. Csak megjegyezzük, hogy annak a kérdése, hogy melyik jogi kifejezés helyes: az élettárs saját vagyona, illetve különvagyona, újabb problémakört jelez. A bírósági gyakorlatban két tendencia figyelhető meg a Ptk. 578/G. § (1) bekezdésében foglaltak értelmezésével összefüggésben: az egyik irányvonal az élettársak vagyoni viszonyait az "élettársi vagyonközösség" alapján értelmezi, s ezzel összhangban a házastársi különvagyon mintájára élettársi különvagyont említ; míg a másik álláspont szerint az élettársak vagyoni viszonyait nem a házastársi vagyonközösség analógiájára kell értelmezni, s ennek megfelelően nem különvagyonról, hanem az élettársak saját vagyonáról lehet beszélni. Részletesebben az élettársak vagyoni viszonyairól és az eltérő tendenciákról Szeibert Orsolya. In: Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve. Budapest, 2007., 866-871. o.
10 Legf. Bír. Pfv. II. 23.023/1998. sz. - BH 2002. 310. sz. alatti eset
11 Az ítélkezési gyakorlatban a 2000-es évek elejére ez az álláspont már rögzült.
12 Ez a megközelítés, amely szigorúan értelmezi a Ptk. azon szabályát, amelynek értelmében öröklési szerződés csak tartás vagy életjáradék ellenében köthető, áll a jelenlegi álláspont szerint összhangban azzal a felfogással, mely szerint az öröklési szerződés visszterhes és egyúttal szerencse-jellegű szerződés. Ennek következménye ugyanakkor az, hogy az öröklési szerződéssel lekötött vagyontárgyat öröklő személynek, személyeknek nem kell felelniük a hagyatéki hitelezőkkel szemben. Weiss Emilia utal arra, hogy igény lenne olyan öröklési szerződések megköthetőségére, amelyekben az ellenszolgáltatással szemben nem áll tartási, csak gondozási kötelezettség. Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán. In: Közjegyzők Közlönye 1997. évi 4. szám 2. o.
13 Legf. Bír. Pfv. II. 22.066/2001. sz. - BH 2004. 280. sz. alatti eset.
14 Legf. Bír. Pfv. II. 21.722/2007. sz. - közli a Közjegyzők Közlönye 2008. évi 4. száma.
15 Ezt részletezte a Legfelsőbb Bíróság a Családi Jog 2007. decemberi számában közzétett Legf. Bír. Pfv. II. 22.324/2006. számú ügy kapcsán.
16 Így Weiss Emilia részéről. Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán. In: Közjegyzők Közlönye 1997. évi 4. szám 4. o.
17 Természetesen ez ugyanígy vonatkozik arra az esetre, ha a házastárs kerül a végrendeleti örökös pozíciójába.
18 Azzal a megjegyzéssel, hogy a hagyatékban lévő ági vagyonra nézve haszonélvezeti jog illeti meg.
19 Besenyei Lajos több tanulmányában is felveti azt a különbséget, amely a gyermek és a túlélő partner együttes öröklésének eltéréséből származik, hiszen míg az özvegy a leszármazók állagöröklése mellett özvegyi jogot örököl, addig az élettársi kapcsolatból származó gyermek mellett a túlélő (élettárs) szülő nem örökli a haszonélvezeti jogot. Besenyei Lajos: De lege ferenda gondolatok az öröklési jog köréből. In: Emlékkönyv dr. Szabó András egyetemi tanár 70. születésnapjára. Szeged, 1998., 42. o.; Besenyei Lajos: Az élettársak öröklési jogi helyzete. In: Közjegyzők Közlönye 2001. évi 1. szám 10. o.
20 Weiss Emilia: A Polgári Törvénykönyv Öröklési Jogi Könyvének kodifikációja elé. In: Kiss Daisy - Varga István (szerk.): Magister Artis Boni et Aequi. Studia In Honorem Németh János. Budapest, 2003., 985. o.
21 Besenyei Lajos - Gaál Sándor: Az élettárs öröklési jogának kérdése az új Ptk.-ban. Kézirat. Szeged, 2000.
22 Tóth Ádám is arra utal, hogy a tíz-tizenöt év túlzottan hosszú időszak, s legfeljebb öt évet tart ilyen feltételként elfogadhatónak. Tóth Ádám: Az élettársak jogainak bővítéséről. In: Családi jog 2003. évi 2. szám. 17. o.
23 T/5949 számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről
24 Részletesen lásd: Vékás Lajos: Előszó. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008.
25 Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008.
26 2009 áprilisának elején.
27 Az új Polgári Törvénykönyv koncepcióját a Kodifikációs Főbizottság 2001 novemberében elfogadta, s a Kormány a 1009/2002. (I. 31.) Korm. határozattal rendelte el a koncepciónak a Magyar Közlönyben való közzétételét. Erre a 2002. évi 15. szám II. kötetében került sor (2002. január 31.).
28 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepcióját és Tematikáját a Kormány az 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozattal fogadta el. Közzétételre került a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában, illetve a Magyar Közlöny 2003. évi különszámában.
29 Tematika. Magyar Közlöny 2003. évi különszám 50-51. o.
30 Csiky Ottó a házastársi hűségre és a házastársak kölcsönös támogatási kötelezettségére vonatkozó családjogi jogszabály értelmezéséről. In: Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve. Budapest, 2007., 118. o. A "szolidaritási" kötelezettséget mind a Törvényjavaslat, mind a Szakértői Javaslat fenntartotta.
31 A volt élettárs akkor tarthatna igényt tartásra, ha a kapcsolat megszűnése után erre önhibáján kívül rászorul, s érdemtelenségére alappal nem lehet hivatkozni.
32 Indokolja részletesen a Kőrös András. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008., 1070. o. A saját vagyon terhére megvalósított tartást illetően jegyezzük meg azt, hogy a Javaslat (a Szakértői Javaslat és a Törvényjavaslat által is fenntartott módon) a hatályostól eltérően kívánta rendezni az élettársak vagyoni viszonyait.
33 Ahogyan erre Tóth Ádám is rámutat - Tóth Ádám: Az élettársak jogainak bővítéséről. In: Családi Jog. 2003. évi 2. szám 17. o.
34 Részletesen lásd: Szeibert Orsolya az élettársak fogalmáról és a vonatkozó ítélkezési gyakorlatról. In: Kőrös András (szerk.):
A családjog kézikönyve. Budapest, 2007., 852-863. o.
35 Részletesen lásd: Szeibert Orsolya az élettársak vagyoni viszonyairól. In: Kőrös András (szerk.): A családjog kézikönyve. Budapest, 2007., 863-893. o.
36 Ezt a lehetőséget említi Hegedűs Andrea, utalva emellett arra, hogy jegyzőtől is kérhetnek tanúsítványt. - Hegedűs Andrea: Az élettársi kapcsolatok regisztrálása és annak hatása az élettársak öröklési jogi viszonyaira. (Az új Ptk. kodifikációs folyamatának áttekintése). In: Gondosné Pusztahelyi Réka (szerk.): Miskolci konferenciák 2006-2007. A magánjogi kodifikáció eredményei. Miskolc, 2008., 122-123. o.
37 Ahogyan erre Tóth Ádám is utal. Tóth Ádám: Az élettársak jogainak bővítéséről. In: Családi Jog. 2003. évi 2. szám 17. o.
38 Arra már Weiss is utal.
39 Hangsúlyozottan csak a (volt) férjet terhelte a (volt) feleség tartásának kötelezettsége.
40 Világhy Miklós: Özvegyi jog és házasságon kívüli együttélés. In: Magyar Jog 1965. évi 4. 165-169. o.
41 Weiss Emilia: A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása történeti kialakulásában és fejlődési tendenciáiban. Budapest, 1984. 231. o.
42 Vékás Lajos. In: Vékás Lajos (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest, 2008., 1072. o.
43 A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/8847) benyújtására 2009. február 16-án került sor.
Visszaugrás
