Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Borsay Tamás: Államigazgatás és nemzeti versenyképesség (Jegyző, 2017/5., 10-11. o.)

Nemzeti vagyonunk több mint ötven százalékát ingatlanok teszik ki, azaz nehezen képzelhető el olyan emberi, igazgatási vagy gazdasági tevékenység, ami ne kötődne földhöz, építményhez, épülethez. Régi felismerés, hogy az államigazgatási bürokrácia jelentős hatással van a vállalkozások versenyképességének alakulására. Sőt, nemzeti versenyképességről hatékony közigazgatás nélkül nem is beszélhetünk. Az olyan kis és nyitott gazdaságok esetében, mint Magyarország, ez különösen igaz.

A Világbank legújabb, 2017 júniusában közzétett, ám a 2016. évi adatokat tükröző tanulmányában a hazai cégekre vonatkozó üzleti szabályozási környezetet és gyakorlatot öt területen (szerződéses jogok bíróság előtti érvényesítése, cégalapítás, elektromos hálózatra csatlakozás, építési engedélyezés, ingatlanbejegyzés) hasonlítja össze az európai uniós gazdaságok, illetve világszerte 187 ország tapasztalatával. A "Regionális Doing Business az EU tagállamokban" címet viselő kutatásban a szabályozások minőségében mutatkozó eltéréseket és elsősorban a helyi szinten kialakult hatékony gyakorlatokat, jó példákat kívánták feltárni. A felmérésben Magyarországot hét város, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár és a főváros képviselte.

A vállalkozás indítása és az elektromos áramhoz való hozzáférés területén fejlesztések szükségesek. Ugyanakkor a hazai városok ma már az üzleti környezet több szegmensében, így például a szerződéses jogok érvényesítésében vagy az ingatlanbejegyzésben is jobban teljesítenek az uniós átlagnál. Az ingatlanbejegyzés gyorsaságában a világranglistán elfoglalt egyre kedvezőbb helyezésünk töretlen fejlődést mutat: Magyarország 2010-ben a 60., 2011-ben a 41., 2015-ben pedig már a 29. helyen állt az összehasonlításban.

1. ábra: A magyarországi ingatlantulajdon-bejegyzési eljárás helyzetének változása a világbank korábbi felmérései alapján (2005-2014). A rangsorra vonatkozóan 2005-2006-os adatok nem állnak rendelkezésre.

2. ábra: Az ingatlantulajdon-bejegyzési eljárás teljes időtartama, egy eljárás legkisebb időigénye 0,5 nap (doing business in the european Union 2017)

A legfrissebb elemzés alapján hazánkban az ingatlantulajdon-bejegyzési eljárás teljes időtartama átlagosan 17,5 nap. A világrangsorban ezzel, ma Észtországgal egyetemben az igen előkelő 27-28. helyen állunk. A tanulmány szerint az ügyvédi közreműködés 1 napig, a cégkivonat és a tulajdoni lap beszerzése 1, illetve 0,5 napig tart. A fejlesztések eredményeként ugyanis a tulajdoni lap-szolgáltatásnak már csak 6%-a történik papír alapon, míg 94%-a a TakarNet felületen keresztül, elektronikusan valósul meg. Az ingatlan-nyilvántartási átvezetés, mely a kormányhivatalok hatásköre, átlagban 15 napot vesz igénybe.

Budapesten, az ország legnagyobb számú üzleti vállalkozással rendelkező városában több ingatlan adásvételt bonyolítanak le, mint a többi hat magyar városban együttesen, ráadásul a hatékony földhivatali eljárásoknak köszönhetően rövidebb idő alatt, mint olyan településeken, amelyekben jelentősen kevesebb az ilyen eljárás.

A földhivatali eljárások minőségének mérőszámát illetően hazánk a maximális 30-ból a legutóbbi két felmérésben egyaránt 26 pontra teljesített. Ez a mutató az ingatlan-nyilvántartás infrastruktúrájának megbízhatóságát, átláthatóságát, földrajzi lefedettségét és az ingatlanviták rendezésének indexét tükrözi.

Infrastruktúránk maximálisan megbízható: a térképi és a tulajdonosi információk tárolása, valamint a változások vezetése egységes adatbázisban történik, a tu-

- 10/11 -

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére