Az államszocializmus hamis utópiája a társadalmi szükségletek közvetlen kielégítését hirdette, ezért a gazdaságból kiiktatta a tulajdont és annak az elsajátítást közvetítő szerepét.1 A tőkés piacgazdaság nyíltan vállalja, hogy a szükségletek kielégítése sokféle közvetítésre szorul, melynek fő eszköze a magántulajdon. A tőketulajdonnak a tőkehozam (profit) maximálásával megvalósuló ezen eszközrendszere azonban az utóbbi évtizedek világgazdasági minőség-változásában2 önálló célracionalitáshoz jutott: fokozatosan elszakadt a társadalom valós szükséglet-szerkezetétől (életminőség, foglalkoztatottság, létbiztonság, környezetvédelem stb.), majd - az elidegenülés kifejlődésével - mind inkább leplezetlenül megtagadja a társadalmi szükségletek szolgálatát, ami helyett elsajátítási magánérdekének az érvényesítését emeli uralmi képletként a társadalom fölé.
A globális tőketulajdon világméretű intézményesülése valamennyi életviszonyban szervesen ható és részelemeiben összehangolt, célvezérelt folyamat. Gazdasági terepét kiemelve viszont az elsajátítási magánérdek döntően három részterületre összpontosítja az intézményi alrendszerek kiépítését. Ezek az államszervezeti, a piacszervezeti, végül a (gazdaság) politikai szerveződésű intézmény-csoportok. Térségünkben, az EU keretén belül a nemzetek feletti tőketulajdon ilyen vetületben a következő érdekek mentén érvényesül:
A tőkehatalom alapvető államszervezeti érdeke a nemzetállam kiiktatása, szuverenitásának egy - a tőkeigények szerint létesített - integráció, mint "szuperállam" alá rendelése. Ez legfőbb intézményi biztosítéka, hogy az állam közérdekből se avatkozhasson be a társadalmi termelés és elosztás viszonyaiba, hanem azokat az uniós vívmányok közül a legelső, a tőke szabad áramlása formálja.3 A piacgazdaság intézményi rendjét és működtetését a tőkeérdek az EU-ban már évtizedek óta eltérítette a klasszikus keynesi modelltől, a kereslet-kínálat és a piaci árak szabályozó szerepétől. Különösen az agrár- és földpiacon érhető tetten, hogy erőforrás oldalon a piaci mechanizmusok helyett nemcsak a központi, bürokratikus koordináció, hanem a kínálat-korlátozás parancsuralmi eszköztára érvényesül. (Mennyiségi, támogatási, felvásárlási kvóták, kötelező földkivonás, vetésterület csökkentés.) A túltermelés visszafogása címén valójában ez a hazai és a világélelmezési szükségleteket tagadja meg, a közgazdaságtudomány pedig abszurdnak tekinti.4
Végül, ami a tőkeigény gazdaságpolitikai szerveződését illeti, a mezőgazdaságban ez a neoliberális agrár- és földpolitikában ölt testet. E politika nem értékalapú és nem emberközpontú, nem közérdeket, a társadalmi szükséglet-kielégítést szolgálja. Ehelyett haszonelvű: a tőkehasznosulás terjeszkedési és profitnövelési igényeinek egyoldalú érvényesítésével egy szűk hatalmi csoport elsajátítási magánérdekét elégíti ki.
A csatlakozási szerződésnek a föld- és agrárügyben a keleti belépőkre előírt feltételei, továbbá a KAP 2003. június 26-i reformjával 2014-ig kialakított új rendje minden érintett részére kétségtelenné tette, hogy az EU a mai, másfelől az új tagok jogállásánál kettős mércével él, mégpedig - a nyílt és burkolt megkülönböztetéssel - az új belépők terhére. Miközben az egyenlőtlen elbánásnak és súlyos, versenytorzító hátrányoknak alávetett gazdák a puszta túlélésért küzdenek,5 elsikkad az alaptény: a jelenség a mélyebben fekvő lényeg következménye, a globális tőkeerő szocializációs szerveződési igényeiből és az azokat közvetítő intézményrendszer funkcióiból, működtetéséből ered. Ennek a meghatározó összefüggésnek a felismerése és átvilágítása teszi érthetővé a KAP új rendjének valós tartalmát, a tőkehasznosulás melletti elkötelezettségét, ennek a keleti térség létérdekeibe ütközését, az életminőség szükségleteinek az "EU világpiaci versenyképessége" célzatának való alárendelését és az új agrárstratégia sorsformáló hatásait. A KAP bizonyított érdek-kötöttségének és intézményi megvalósulásának a leképezése rendkívül fontos az új tagok (így hazánk) számára, mert ez elemi feltétele a tagállami agrárstratégia megalapozásának, egy nemzeti önvédelmi eszköztár kiépítésének.
A KAP új rendszere6 (itt kényszerű sarkítással, a beható elemzés lehetősége nélkül) a következő öt szerkezeti elemmel írható le:
Az EU alkotmánya szavatolja a tagállam önrendelkezésének kioltását, a szuverenitás elvonásával a közérdek nemzetállami érvényesíthetőségének a megszüntetését a szövetséges állam (EU) hatalmi rendjével szemben.7 Ennek az alávetésnek tárgya a nemzeti agrár- és földpolitika is. A KAP a megosztott hatáskörökbe tartozik, így arról (bármely vonatkozásáról, következményéről) a tagállam csak akkor hozhat önálló döntést, ha az EU a hatáskörét nem gyakorolta vagy arról lemondott. (11. cikk.) Második elem a KAP mezőgazdasági jövőképe, amely - regionális munkamegosztás és ésszerű szakosodás címén - nagybirtokrendszert tervez a keleti térségnek, ezen belül hazánknak.8 A termelő saját üzemi és földtulajdonán, illetve személyes földhasználatán alapuló családi gazdasági modell elvetése iparszerű föld- és eszközkoncentrációt valósít meg az olcsó bérmunkával fenntartott (az élőmunkát és a foglalkoztatást mind inkább kiszorító) nagybirtokkal. E biztosítja az uniós profit-centrum és a leszakadást perifériák közötti munkamegosztás szolgáltatási és tevékenységi csereviszonyaiban a tartósan egyenlőtlen cserét, tehát a periféria teljesítményének a centrum tőkehatalma által elsajátítását. A nagybirtok feladata ui. a nagytömegű, jó minőségű nyers- és alapanyag hatékony előállítása, míg a társadalmi termékhez a hozzáadott értéket a centrum hozza létre (feldolgozás, marketing, értékesítés stb.), ezért az értékteremtés sokszorozó (ún. multiplikátor) hatása miatt a nyereség zöme őt illeti meg. A keleti nagybirtokrendszer kiépítését a globális agrár cégóriásoknak a biotechnológia forradalom (a transzgénikus növénytermesztés és a hormonkezelt állatok tenyésztése) eredményeivel megnövelhető profitszerzési esélyei sürgetik.9 Az új jövedelemforrás üzletágát ezért is legcélszerűbb a keleti térség iparszerű nagybirtokrendszerére telepíteni, hiszen a "génkultúra" befogadása az adósságcsapdában vergődő periférián ütközhet a legkisebb politikai-társadalmi ellenállásba, ugyanakkor a centrumot megszabadítja a termelési kockázattól és a vállalkozás szociális terheitől.
A reform harmadik eleme - amit a földkérdésben terhünkre már a 2001. június 12-i Luxemburgi Megállapodás, majd a csatlakozási szerződés érvényesített - a földpiac korlátlan, közérdekű állami beavatkozást sem tűrő megnyitásának kényszere a szabad tőkeáramlás előtt. Eszerint a magyar állam a saját területét alkotó (a szuverenitása fő tárgyi alapját adó) föld tulajdonának és használatának szabályozásában nem gyakorolhat önrendelkezést, mert e hatáskörét - a közösségi jog elsőbbsége címén - át kell adnia az Uniónak. Az EU pedig - mivel a földet jogilag tőkének minősíti - az EUSZ 56. cikkével a földviszonyok rendezését a tőke szabad áramlásának vívmánya alá utalja. Azon a címen, hogy a tőke szabad áramlásának bármely korlátozása tilos, a hazai jog nem tehet különbséget a természetes, másfelől a szervezeti (jogi) személy földtulajdoni szerzőképessége között, tehát az "államtalanított" földpiacon biztosítania kell a nemzetközi agár cégóriások földtulajdoni monopóliumát "a hazai földkészletet kiszolgáltatva a tőkehasznosulás elsajátítási érdekeinek.10 A csatlakozási szerződés csak a termőföldnél állapít meg átmeneti tilalmat a külföldi jogi személyek földtulajdonszerzésére (egyébként a magánszemélyeknél ezt is áttöri a 3 éve nálunk tartózkodó, önfoglalkoztató vállalkozó külföldi szerzőképessége), míg a derogáció nem terjed ki a védett és a nem védett természet területre. Az utóbbi - a Földtörvény (1994: LV. Tft.) 88. § (4) értelmében - "termőföldnek nem minősülő ingatlan", ezért a külföldiek tulajdonszerzése arra nézve éppúgy nem korlátozható, mint a lakás, a nem lakás céljára szóló helyiség és a tanya esetében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
