A tanulmány célja az elektronikus hírközlési jog területén született piacszabályozást megvalósító piac-meghatározás, piacelemzés, és jelentős piaci erejű szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek kiszabására irányuló hatósági határozatok (JPE-határozatok) tagállami bírósági felülvizsgálata során szerzett azon tapasztalatok összefoglalása, amelyek egy kontinentális jogrendszerű tagállam (Magyarország) klasszikus közigazgatási eljáráshoz képest a tagállami közigazgatási eljárás jogi dogmatikák és gyakorlatok újragondolását teszik szükségessé.
A jelentős piaci erejű szolgáltatókra vonatkozó szabályozás célja egy olyan aszimmetrikus helyzet létrehozása, amelyben a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalkozásokat bizonyos (többlet) kötelezettségek terhelik más, a piaci versenyben résztvevő vállalkozásokhoz képest és ezáltal az adott piacon a valódi verseny esélyét teremti meg. Az ilyen szabályozás a különböző hálózatos iparágakra jellemző, amelyeken korábban jellemzően természetes monopóliumok működtek. A tanulmány a távközlés (elektronikus hírközlés) JPE-szabályozását mutatja be, de ugyanilyen szabályozás várható a villamosenergia-iparban, vagy a gázszolgáltatás területén is. A JPE-szabályozást, de általában a hálózatos piacok szabályozását az ún. szabályozó hatóságok végzik.
A közösségi jogi irányelveken nyugvó szabályozó hatóságokra vonatkozó speciális anyagi, és ebből adódó eljárás jogi szabályozás gyökeresen eltér a magyarországi klasszikus közigazgatási hatósági eljárási modelltől nemcsak gyakorlati, de alapvető dogmatikai megközelítésben is. Ez a megállapítás minden közösségi irányelven nyugvó piacszabályozásra igaz, akár elektronikus hírközlésről, akár vasúti szabályozásról, vagy az energiaszektort érintő szabályozásról beszélünk. A magyar bíróságok eljárásjogi oldalról többféle kísérletet tettek az ellentmondások feloldására. Egy olyan eljárásjogi modellt próbálok bemutatni, amely minden piacszabályozás területén működő szabályozó hatóság eljárásjogi dogmatikájának alapjait jelentheti egy alapvetően kontinentális jogrendszerű tagállamban.
Ez a tanulmány egy PhD-dolgozat eredményeinek összefoglalása, és nem titkolt szándéka felkelteni az érdeklődését azoknak, akiket az alábbi megállapításokra vonatkozó tételes okfejtések, jogi levezetések is érdekelnek.
A tanulmány első része általában foglalkozik a szabályozó hatóságok definiálásával; a különböző uniós normák nemzeti jogba való beépülésével, melyet a kérdésben már tájékozottabb olvasók nyugodtan átugorhatnak. A második rész a JPE-eljárások nemzeti jogokban is értelmezhető eljárási modelljét vázolja fel a közösségi jogi irányelvek alapján, valamint bemutatja azt is, hogy az irányelvi szabályok tartalmi kitöltése aktív nemzeti jogalkotói munkát és aktív bírói értelmezést igényel ahhoz, hogy a gyakorlatban is alkalmazható legyen. Végül a dolgozat harmadik része javaslatot tesz az elektronikus hírközlésre vonatkozó új szabályozási keretnek a jogorvoslatokat érintő intézményi változtatásokat sürgető részéhez.1
Piacgazdaságon alapuló társadalomról akkor beszélhetünk, ha a termelés, az elosztás és a fogyasztás dominánsan az árak szabad alakulásán és a csere önkéntességén alapul. Mindez nem zárja ki, hogy meghatározott gazdasági szektorokban vagy az árak szabad alakulása, vagy a csere legalább eladói oldalon fennálló kötelezettsége megjelenjen, de bármelyiknek a dominánssá válása a piacgazdaság mint társadalmi berendezkedés felszámolásához vezet a nemzetgazdaság egészében. Azon szabályozási rezsimek alá eső piacok, amelyeken végső eszközrendszerként a hatóság rendelkezésére részben vagy egészben az árszabályozás, nem tekinthetők valódi piacoknak, nem részei az ún. piacgazdaságnak. Ide tartoznak az ún. liberalizált-privatizált vagy szabályozott piacok, amelyekre vonatkozó közigazgatási joganyag a piacszabályozás, mint önálló jogterület tárgyát képezi. A szabályozott piacok köztes formák a közösségi szektor döntési rendszere alá eső területek és a piacgazdaság között. E szabályozás tárgya nem az állam és a piac kapcsolatának szabályozása - és ezért nem hagyományos közigazgatási jog -, hanem kifejezetten a piaci szereplők viszonyrendszerének meghatározása közhatalmi eszközökkel.
Az ilyen piacszabályozás indoka mindig versenyjogi alapú, mely piaci kudarcokat kiküszöbölni kívánó piacszabályozásnak három szintje létezik: a versenyszabályozás, az árszabályozás, és végső esetben az államosítás. A szabályozó hatóság tiszta formában az árszabályozásig terjedő szektorspecifikus versenyszabályozás területén jelenik meg. A szektorspecifikus versenyszabályozás döntően a korábbi közszolgáltatások liberalizációjának, privatizációjának a következménye, azonban ez nem deregulációs folyamat.
A globális gazdaságban jellemző a kínálati oldal néhány szereplőre redukálódása; globális szinten a különböző stratégiai szövetségek meghatározó szerepe. A hagyományos piacgazdaság alapvető feltételei rendültek meg, és a szektorspecifikus versenyszabályozás nem más, mint az állami elosztás és a piaci csere közötti új termelést, elosztást és fogyasztást meghatározó szabályrendszer, amelynek hatékonyabb volta a piaci csere vagy az egyszerű adminisztratív szabályozáshoz képest még nem egyértelmű. A szabályozó hatóságok feladata ezen a területen nem a piac működési feltételeinek megteremtése, hanem a piac utánzása jogi szabályozással. A piac utánzása alatt az állami beavatkozás azon szintjét kell érteni, amikor a piaci szereplők ex ante magatartásszabályozását végzi a hatóság. Nem azt mondja meg, hogy melyek a jogsértő magatartások (ex post) az adott piaci tevékenység végzése során, és így az összes többi magatartás szabad és jogszerű, hanem azt, hogy melyek a jogszerűek, így az ezen kívüli magatartások jogszerűtlenek és tilosak. A piac feltételeinek megteremtése és utánzása mint fogalmak között tehát nem a közgazdasági, hanem a jogi oldal a meghatározó.
Ebből következik az is, hogy ezen új szabályrendszerek és a jogállam viszonya - a nemzeti tagállami jogok felől nézve - ellentmondásos. A szektorspecifikus szabályozás sikere mind a törvényesség (jogállam), mind a hatékonyság (versenyképesség) szempontjából azon is múlik, hogy az ehhez a jogterülethez kapcsolódó eljárásjogi szabályozás leírható-e elvi és gyakorlati síkon egy ellentmondásmentes koherens szabályrendszerként.
Az Európai Unióban a piacszabályozás mint jogterület lefedi a közösségi versenypolitika egészét, beleértve a klasszikus versenyjogot, a közbeszerzések és állami támogatások jogát, valamint a liberalizált piacok jogát. Klasszikus szabályozó hatóságokról azonban csak a liberalizált piacokon beszélhetünk, ekként a szabályozó hatóságok fogalma több szinten érvényesül.
Magyarországnak mint az Európai Unió egyik tagállamának tételes joga alapján az állapítható meg, hogy legszűkebb értelemben szabályozó hatóságok mindazon közigazgatási hatóságok, amelyek egészben vagy részben liberalizált közszolgáltatásokra (állami feladatokra) vonatkozóan, szektorspecifikusan és közösségi irányelvek által meghatározott közgazdasági fogalmakra épülő absztrakt jogi normák alapján, piacfelügyeleti jogkör, jogszabályon alapuló normatív szabályozási jogkör és rendszerint jurisdictiós jogkör eszközrendszerén keresztül végzik ex ante típusú jogalkalmazásukat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
