Napjainkban - mindenütt zavarokat látva, tapasztalva - szinte senki sem elégedett a büntető igazságszolgáltatás működésével. Ezeket a zavarokat a kutatók, a politikusok és a közvélemény-formálók többféle okra vezetik vissza. A legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktusok kezelésére létrejött intézmények túlságosan eltávolodtak attól a közegtől, amelyben maguk a konfliktusok keletkeztek. A büntetőjog és a büntető igazságszolgáltatás állami monopóliuma nem öncél, hanem biztosíték arra, hogy a konfliktusban érdekeltek - majd rajtuk keresztül az egész politikai, társadalmi közösség - számára korrekt módon szolgáltassanak igazságot.
Egyetértek a büntetőjogász Ligeti Katalinnal, aki egy korábbi ÉS-cikkében azt írta, hogy a büntetőjognak és intézményeinek nem valamilyen "magasabb igazságosság" megvalósítóiként, hanem célhoz kötötten kell működniük.[1] Arra kell törekedniük, hogy az emberek közötti biztonságot és békét is biztosítsák, illetve azt szükség esetén helyreállítsák. Ezért a büntetőjog funkciója szerinte nem pusztán az "igazságosság" megvalósításában jelölhető meg. A büntetőjognak a társadalmi béke helyreállítása érdekében elsősorban a bűncselekménnyel sérült szabadságjogokat kell megszilárdítania. Ligeti szerint azonban jóvátételt is biztosítania kell a jogaiban megsértett áldozatnak. A büntető igazságszolgáltatásnak úgy kell a konfliktusban érdekelt felek - az elkövetők és a sértettek - számára érthető és értékelhető módon szolgáltatni az igazságot, hogy ezzel maga a norma és annak erkölcsi tartalma erősödjön. Egyúttal pedig, jogállami módon és keretek között prevenciós célkitűzéseket is el kell érnie, azaz hozzájárulnia a hasonló konfliktusok kialakulásának, valamint az ismételt elkövetővé és áldozattá válásnak a megelőzéséhez.
Ezeket a célokat megítélésem szerint a helyreállító igazságszolgáltatás (restorative justice) filozófiájának megvalósításával lehetne elérni. Erről már többen értekeztek a hazai szakirodalomban.[2] Jómagam néhány évvel ezelőtt még csak a közösségben végrehajtható büntetési formákban találtam meg a konfliktusfeloldás érzelmi feszültségeket levezető szerepét, és ebben az összefüggésben elemeztem jelentőségét.[3] Azóta azonban arra a következtetésre jutottam, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás filozófiája a meglévő jogintézmények keretei között, azok megőrzése mellett alkalmas a büntetőpolitika megújítására, a szemléletváltásra.[4] A helyreállító igazságszolgáltatás ugyanis a büntetőeljáráson belül fűzi szorosabbra a kapcsolatot az etikai és a jogállami büntetésfelfogások között. Az érintett közösség bevonásával törekszik az elkövető és a sértett közötti kapcsolat reparálására, az áldozatnak, illetve a megsértett közösségnek okozott sérelmek csökkentésére és a bűncselekményben megnyilvánuló konfliktus megoldására. Általa a büntetés új értelmet kap, csökken benne a szükségtelen, célszerűtlen megtorló elem, egyidejűleg pedig növekszik a megbüntetés racionalitása, mégpedig az elkövető, a sértett és az érintett közösség számára együttesen.[5] Mindez azonban a klasszikus büntető igazságszolgáltatás értékeit, garanciarendszerét nem veszélyezteti.
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (GSZT) egy 2002-ben elfogadott dokumentuma szerint a helyreállító igazságszolgáltatás olyan, a bűnözésre kifejlesztett intézményes reakció, amely - amellett, hogy tiszteletben tartja minden érdekelt személy méltóságát és egyenlőségét - a megértésre épít, és a társadalmi harmóniára törekszik.[6] Alkalmas arra, hogy a bűncselekményben érintettek kifejezésre juttassák érzelmeiket, tapasztalataikat, céljaikat és megfogalmazzák szükségleteiket. A helyreállító igazságszolgáltatás alkalmas az áldozat által elszenvedett érzelmi, anyagi sérelmek reparálására, biztonságérzetének helyreállítására. Általa a bűnelkövető közvetlenül szembesülhet bűnös cselekményének következményeivel, mivel alkalmat kap arra, hogy feldolgozza felelősségét. Így értelmezhetővé válhat számára a felelősségre vonás, és racionalizálható lesz a büntetés is. Egyúttal az érintett közösség előtt is érthetőbbé válnak a bűncselekmény elkövetésének okai és következményei.
Ez a fajta büntetőeljárás és az így kiszabott büntetés az érintett közösség tagjai számára is kiengesztelést jelenthet. Különösen akkor, ha az adott bűncselekmény közvetlenül közösségi érdeket sértett. (Ilyen lehet például a közterületek rendjét sértő csoportos garázdaság vagy a természeti környezetet károsító bűncselekmény.) A helyreállító eljárásban folyamatos szakmai ellenőrzés mellett részt vesz a sértett és az elkövető, valamint, ha szükséges, minden más olyan személy vagy a közösség képviselője is, akit a bűncselekmény érintett, akire az hatással volt. A résztvevők az erre a célra kiképzett szakember segítségével közösen keresnek megoldást minden olyan problémára, amely a bűncselekményből származott. A helyreállító eljárás egyaránt lehet mediáció, kiegyezésre törekvő vagy a büntetés módjának, mértékének meghatározására irányuló tanácskozás. A helyreállító eljárásban biztosítani kell a felek egyenlőségét, figyelemmel kell lenni kulturális és szociális helyzetükből adódó eltérő adottságaikra. Az eljárás folyamán meghatározhatják a reparáció, a restitució mikéntjét, kijelölhetik azt a közösségben büntetésként végrehajtott szolgáltatást, amely méltányos és arányos az egyéni és közösségi igényekkel. Sor kerülhet továbbá a résztvevők felelősségének tisztázására, úgy, hogy az egyaránt szolgálja a sértett és az elkövető integrációját.
A helyreállító eljárás, amely mindig a hagyományos büntetőeljárásban zárul le, egyébként csak akkor alkalmazható, ha ahhoz mind a sértett, mind az elkövető hozzájárul. Ezt az érintettek a helyreállító eljárás bármely szakaszában visszavonhatják. A megállapodásnak, a kiegyezésnek önkéntes alapon kell létrejönnie. A helyreállító eljárásban tett beismerést a hagyományos büntetőeljárásban nem szabad az elkövető ellen bizonyítékként felhasználni. Ha a helyreállító eljárás eredménytelenül végződik, haladéktalanul folytatódnia kell a hagyományos büntetőeljárásnak. De a büntető hatóságoknak ebben az eljárásban is érvényesíteniük kell a helyreállító igazságszolgáltatás legfontosabb elveit az elkövetővel, a sértettel és az érintett közösséggel szemben egyaránt.
Az eljárásban létrejött megállapodás meghiúsulásáról késedelem nélkül értesülnie kell a helyreállító igazságszolgáltatásért felelős intézménynek és a büntető hatóságnak. A megegyezés hiánya vagy meghiúsulása azonban a büntetés kiszabása során nem értékelhető az elkövető terhére. A helyreállító igazságszolgáltatás programját (eljárását) a büntető igazságszolgáltatás bármely szakaszában alkalmazni lehet. Éppúgy elrendelheti azt az ügyészség, a bíróság vagy a büntetés-végrehajtási bíró.
A GSZT említett dokumentuma összefoglalja a helyreállító igazságszolgáltatás filozófiáját, meghatározza a büntetőeljárás hagyományos menetétől való eltérésnél alkalmazott elveket és bemutatja e szemlélet megvalósításához nélkülözhetetlen formákat. Azokat, amelyeket a büntető hatóságok az eljárás bármely szakaszában és elvileg bármilyen bűncselekmény esetében alkalmazhatnak. A bíróságnak a sikeresen végződő helyreállító eljárásban megszületett és teljesült egyezséget, ígéretet, megállapodást a kiszabott büntetésben is honorálnia kell, hiszen ezek felhasználásával reálisabbá vált a büntetés céljának megvalósulása. Bűn azonban nem maradhat büntetlenül. Az állam büntető hatalmát nem váltja ki a helyreállító eljárás, inkább csak új szempon-tokkal egészíti ki. A kisebb jelentőségű bűncselekmény elkövetőjével szemben sem maradhat el a társadalmi rosszallás kifejezésre juttatása, még akkor sem, ha a helyreállító eljárás a megállapodás teljesülésével, eredménnyel végződött. E nélkül ugyanis kiürül a büntetőjogi felelősség, vagy összemosódhat a polgári jogban alkalmazott kárhelyreállítással. A büntető igazságszolgáltatásnak erős és világos jelzéseket kell adni arról, hogy az általa pönalizált magatartásformákat elítéli, azokat olyan negatív megnyilvánulásoknak tekinti, amelyek nem maradhatnak következmény nélkül. Megbánásra, bűntudatra, jóvátételre senki nem kényszeríthető, de ha erre hajlandónak mutatkozik, akkor ezt a rendszernek honorálnia kell. A megbüntetés "élményére" (penitential burden) azonban minden elkövetőnek szüksége van ahhoz, hogy visszanyerje teljes jogú tagságát a társadalom közösségében. Az út a bűnhődéstől, az ezt kiegészítő megbánástól, az integrációhoz nyújtott társadalmi segítség igénybevételén át, vezethet a "megbocsátáshoz".[7]
A büntetőjog és a helyreállító igazságszolgáltatás elveivel egyaránt ellentétes lenne például az, ha azzal fejeződne be a büntetőeljárás, hogy a jómódú elkövető a bűncselekmény miatt kiszolgáltatott helyzetbe került sértettnek megtéríti az okozott kárt. Az egyenlő elbánás elvét is sértené, ha az anyagi kártérítésre szociális helyzeténél fogva képtelen elkövetőt éppen emiatt zárnák ki a helyreállító eljárásból. A bűncselekmény következményeivel ugyanis neki is szembesülnie kell. Egyébként a sértett és az érintett közösség kiengesztelésére az anyagi kártérítésen kívül más reparációs módszerek is alkalmazhatóak, így például a természetbeni szolgáltatás vagy a bocsánatkérés. Ha pedig a helyreállító eljárás célja mégis leegyszerűsödik az anyagi javakban kifejezhető károk reparálásra, akkor úgy tűnhet, mintha a helyreállító igazságszolgáltatás a hagyományos és általában költségesnek ítélt büntetőeljárás csupán pertakarékos alternatívája lenne. Ez pedig minden politikai vagy jogalkalmazói sandaság nélkül könnyen megtörténhet.
Ma ugyanis a bűncselekménnyel okozott kár megállapítása, elismerése, esetleges megtérítése önmagában igen jelentős eredmény a sértett számára. A sértett a mai büntető igazságszolgáltatási gyakorlatban kiszolgáltatott helyzetben van. Hagyományosan rossz ugyanis az eljárásjogi helyzete, gyakran kerül a hatóságok előtt megalázó helyzetbe. Kárának megtérülésére a büntető perek elhúzódása, az esetleg megítélt kár megtérítésére a bürokratizált rendszerben alig számíthat. Az uralkodó felfogás az, hogy a büntetőjogot és az állami büntető igényt az érintett egyén érdekeivel szemben magasabb rendű szempontoknak kell vezérelnie. A büntető igazságszolgáltatás akkor meríti ki a helyreállító filozófiában meglévő lehetőségeket, ha annak a sértettekre (áldozatokra), az elkövetőre, valamint az érintett közösségre vonatkozó funkcióit a szükségesség és arányosság elve alapján maradéktalanul betölti. A leszűkítő értelmezés alapján kialakult gyakorlat a korábban bemutatott példák szerint is súlyos, adott esetben az emberi jogokat is sértő helyzeteket eredményezhet.
A helyreállító igazságszolgáltatás nem a hagyományos büntető igazságszolgáltatás alternatívája, amint azt Nils Christie norvég kriminológus írja.[8] Nem olyan konfliktusokat kezel ugyanis, amelyeket az állam az igazságszolgáltatási monopólium birtokában "ellopott" volna az érintett felektől, és a társadalmi béke helyreállítása érdekében azokat a jogos tulajdonosoknak vissza kellene szolgáltatnia. Ha a helyreállító eljárás intézményét a bűncselekmények elkövetőivel szemben alkalmazzák, akkor az továbbra is az állami büntető igény érvényesítését jelenti. A helyreállító eljárás Bárándy Péter értelmezése szerint nem más, mint "a büntetőeljárásban ellentétesen polarizált felek (a sértett és az elkövető) önkéntes vállalása alapján a büntetőeljárásból ideiglenesen kiágazó, mediátor által vezetett folyamat, amelynek az eredményét a büntetőhatóság az alapeljárásba visszacsatolva, a bűnösség megállapításánál vagy a büntetés kiszabásánál alapvető szempontként veszi figyelembe".[9]
A helyreállító igazságszolgáltatás filozófiáját és eljárási formáit nem sajátította ki a büntető igazságszolgáltatás. Jelentős gyakorlati tapasztalatok halmozódtak fel arról, hogy az emberi kapcsolatok számos, nem bűncselekményekben végződő konfliktusa jól kezelhető ebben az új szellemben kidolgozott eljárásokban. A helyreállító filozófiát és eljárást eredményesen alkalmazzák például az iskolai és azon kívüli kortárscsoportokban, a településen belüli vagy szomszédsági környezetben keletkezett konfliktusok békés megoldására, valamint a kisebbségi és többségi kultúrák feszültségeinek feloldására.[10] A helyreállító filozófiához és az ennek alapján kidolgozott eljáráshoz egyes szakértők komoly reményeket fűznek a nemzetközi konfliktusok egy részének feloldásában is.[11] Ezeknek az eljárásoknak a széles körű, hatékony alkalmazása elvezethet olyan kedvező fordulathoz, amelyben megfontolható lesz az enyhébb mértékben veszélyes, kisebb tárgyi súlyú cselekmények dekriminalizálása, hiszen konfliktusfeloldásként a büntető igazságszolgáltatás is csak végső eszközként vethető be.
A helyreállító igazságszolgáltatás hívei nem akarják "legyőzni" a hagyományos büntetőeljárást, még csak háttérbe sem akarják szorítani, hanem annak garanciarendszerében, azt megőrizve, inkább a büntetőpolitika megújításáról, a szemléletváltozásról gondolkodnak.[12]
Minden helyreállító eljárás célja a megegyezésre törekvés. Megegyezés akkor jöhet létre, ha az ellentétes érdekű felek meghallgatják egymás érveit, majd azokra tekintettel keresik a megoldást. Az ellentétes érdekű, de egymással együttműködésre kész felek közreműködésével kialakított kompromisszumról van tehát szó. A felek a helyreállító eljárásra saját jól felfogott érdekük vagy meggyőződésük alapján önként vállalkoznak.
Az elkövető nemcsak a védekezését adhatja elő, hanem más érveket is. Olyanokat, amelyek a konfliktus kialakulásában, bűnös megoldásában szerepet játszottak és az eredményes megegyezés céljait szolgálhatják. Az eljárás keretében így számára is megvilágosodhatnak a saját tettének okai, a sértett és más érdekeltek elmondásából pedig megismerkedik, illetve szembesül tettének következményeivel. Átélheti például azt, hogy erőszakos cselekedetével a rablás áldozatát az egész havi megélhetésétől fosztotta meg, és ezért börtönbe kerülhet. Egyáltalán nem biztos, hogy az új mozzanatok megrázzák, vagy kialakítják benne az eddigi életmódjának megváltoztatására irányuló szándékot, akár csak tettének megbánását is, de mindezekre nagyobb az esély, mintha át sem esik ezen a procedúrán. Ha viszont bekövetkezik a kedvező fordulat, akkor a kialakult elképzeléseihez segítséget kaphat az őt támogató - esetleg az eljárásban is részt vevő - szűkebb közösségtől, családjától, tanáraitól. Az is lehet, hogy külső szakszerű segítségre nyílik esélye, például kezelésre, gyógyításra, szakképzésre vagy munkahely megszerzésére. Az eljárásban való részvételét leginkább az motiválhatja, hogy a létrejött megegyezést az ügyészség vagy a bíróság az ő javára kedvező módon ítélheti meg a bűnösség megállapításánál, illetve a büntetés kiszabásánál. Egyszerűen szólva kevesebb börtönt kap, vagy megúszhatja azt.
A sértett (áldozat) és az érintett közösség érdekeltté válhat a megegyezésben, mert az ehhez vezető eljárástól remélheti érzelmi, anyagi sérelmeinek orvoslását, oldódhat a szorongása, növekedhet a biztonságérzete. Érzelmi feszültsége is oldódhat, mert az eljárásban megismerheti a másik fél, az elkövető magyarázatát, és abból talán az elkövetés szubjektív okait is képes lesz megértő módon feldolgozni. Ez is nyitottabbá teheti a megegyezésre, a jóvátétel elfogadására. Ebben az eljárásban fokozottan érezheti az őt támogató közvetlen közösség szolidaritását, és nagy eséllyel kiderülhet az is, hogy a bűncselekmény következményeinek feldolgozásához milyen intézménytől milyen támogatásra tarthat igényt. Módja van arra is, hogy a jóvátétel módját és mértékét befolyásolja.
A helyreállító eljárásban kialakuló megegyezés új lehetőségeket tárhat fel a bíróság által alkalmazható szankciók kiválasztásában is. Új megvilágításba helyezheti például a környezetkárosító bűncselekményekért kiszabható büntetéseket. A sértett közösség képviselője a megegyezést a megkárosított termőtalaj teljes rekultivációjához kötheti, a levegőt szennyező elkövetőtől azt kérheti, hogy az adott környezetben fákat, erdőt telepítsen. A tömegközlekedési eszközöket, a közterületet rongálók esetében pedig a sértett közösség szakértő képviselője elég pontos támpontokat adhat a megegyezésre irányuló tárgyaláson ahhoz, hogy milyen munka vagy természetbeni szolgáltatás szükséges és arányos az okozott kár helyreállításához, a megsértett közösség kiengeszteléséhez. A futballhuligánok vandál cselekedetei új megvilágításba kerülhetnek a helyreállító eljárásban, ha az érintett sportkör képviselőjének a közreműködésével alakulna ki a jóvátétel és a kiengesztelés módja. Ő közvetíthetné egyébként az érintett közösség, a klub számára a helyreállító eljárásban szerzett tapasztalatokat is, úgy, hogy azok hasznosulhassanak a hasonló cselekmények megelőzésében. Megegyezés alakulhatna ki az erdőtulajdonosok képviselője és az erdőt pusztító "fatolvajok" között is: az elkövetők vállalhatnák az adott erdő szakszerű felügyelet melletti karbantartását, az erdőtulajdonosok pedig a "bizalomvesztésig" jogot biztosítanának a szükséget szenvedők számára a rőzse rendszeres összegyűjtésére.
Az előbbiekből következően a megegyezést csak az ügyészség vagy a bíróság szentesítheti akkor, amikor megkapja (visszakapja) a helyreállító eljárás dokumentumait. Ezek és egyéb iratok felhasználásával megállapítja a büntető felelősséget, kifejezi a társadalom rosszallását, kiszabja a büntetést, és ennek keretében élhet a korlátlan enyhítés lehetőségével.
A helyreállító eljárásban született megállapodás tartalma és az ennek értelmezéséhez nélkülözhetetlen tények, érvek a bűnösség megállapításánál és a büntetés kiszabásánál a súlyosítási tilalom előírása szerint hasznosíthatóak. A bíróság a terheltet a megállapodás teljesítésére kötelezheti, és - a pártfogó felügyelet elrendelése mellett - ennek megfelelő magatartási szabályokat határozhat meg.
A most folyó büntetőjogi kodifikáció folyamán az áldozati jogok érvényesítésével egyenrangú és deklarált célkitűzés lehet a büntetőjogi szankciók eddiginél nagyobb mérvű differenciálása. A szankció-rendszer kialakításánál arra kell törekedni, hogy a büntetőjog lehetővé tegye a bűncselekmény-adekvát reakciókat. Ennek érdekében a bűncselekményt és a büntetést a lehető legszorosabban össze kell kapcsolni, és arra kell törekedni, hogy az alkalmazandó szankciók típusa, súlya, szigora jobban illeszkedjen a szankcionált deliktum súlyához, jellegéhez és az elkövető személyi körülményeihez. A bűncselekmény-adekvát szankcionálás megkívánja a szabadságelvonással nem járó új szankciótípusok bevezetését is. Ezek azonban nem lehetnek azonosak az enyhe büntetéssel. Egy több éves foglalkozástól és járművezetéstől való eltiltás és a sértett kompenzációja például lényegesen súlyosabb joghátrányt jelenthet az elkövető számára, mint egy rövid tartamú szabadságvesztés vagy jelentős pénzbüntetés. Az új, szabadságelvonással nem járó szankciók bevezetése nem jelenti azt, hogy a börtönbüntetés feleslegessé válna. A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel - a súlyos erőszakot megvalósítókkal, a szervezett bűnözői hálózat vezéralakjaival - szemben azonban a jövőben is szigorú büntetést kell alkalmazni.[13]
A helyreállító szemlélet nem állhat meg a börtön bejáratánál. Az erre vállalkozó elítélt számára még a börtönben is lehetővé kell tenni a helyreállító eljárást, azt, hogy szembesüljön tettének következményeivel. Ekkor azonban már nem a konkrét sértettel, áldozattal, hanem a tágabb közösség képviselőivel együtt tehetne kísérletet a megállapodásra, a kiengesztelésre. Az eredményes kísérlet az elítélt feltételes szabadon bocsátását mérlegelő eljárásban lenne honorálható, vele egyetértésben további követelmények lennének számára előírhatók a feltételes szabadság tartamára elrendelt pártfogó felügyelet idejére. Ez a program ma már Belgium valamennyi börtönében működik, és az eredmények biztatóak.[14]
Amint az a korábbi fejtegetésekből is kiderül, a helyreállító igazságszolgáltatásnak igen sokféle értelmezése van, és ennél még több a benne lévő lehetőség. A sokak által "ernyő-filozófiának" nevezett szemléletből bőven meríthetők olyan megoldások, amelyek alkalmasak lennének a büntető igazságszolgáltatás mára kialakult súlyos deficitjének csökkentésére. Ez lehetőséget teremtene a politikusok, és kihívást a büntetőpolitika alakítói és alkalmazói számára. A helyreállító igazságszolgáltatás egy új stratégia vezérelve is lehet a közbizalmon alapuló közbiztonság megteremtésében.[15] Ettől a szemlélettől egyesek a hagyományos büntető-igazságszolgáltatás garanciarendszerét féltik. Nézetem szerint azonban nem a meglévő rendszer meggyengítéséről, hanem annak megerősítéséről van szó. Általa ugyanis növekedhet a büntetőpolitika társadalmi támogatottsága, hosszú távon pedig helyreállhatna az igazságszolgáltatásba vetett bizalom.[16]
Az új lehetőségek számbavétele különösen fontos feladat most, amikor a büntetőjog reformjának kivételes pillanatait éljük. Elődeink a XIX. század fordulóján hasonló helyzetben fogékonyak voltak az újra, és vállalkoztak a büntetőpolitika reformjára. Meggyőződésem, hogy nem elég büszkén visszatekinteni rájuk és arra a korszakra, amelyben alkottak, hanem követni kell a példájukat, hiszen most is itt az alkalom az alaposan megfontolt reformra. ■
FORRÁSOK
Aertsen, I. (2006) The intermediate position of restorativ justice: The case of Belgium. In Institutionalizing Restorativ Justice. Edt.: Aertsen, I., Deams, T., Robert, L., Willan Publishing.
Barabás Tünde (2004) Börtön helyett egyezség? KJK-Kerszöv.
Bárándy Péter (2007) A közvetítői eljárás büntető ügyekben (megjelenés alatt)
Christie, Nils (1977) Conflicts as property. British Journal of Criminology 17/1: 1-11.
Cristie, Nils (2004) Peace or Punishment. In: Crime, Truth and Justice. Edt: Gilligan, G. and Pratt., J., Willan Publishing.
Duff, R. A. (2001) Punishment, Communication and Community. Oxford University Press: 109-112. old.
Gönczöl Katalin (2005) A szolgáltatott igazság. Élet és Irodalom.
Görgényi Ilona (2006) Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. HVG-Orac.
Herczog Mária (szerk.) (2003) Megbékélés és jóvátétel. Család, Gyermek, Ifjúság Könyvek.
Hudson, Barbara (2006) Balancing the ethical and political: normativ reflection on the institutionalization of restorativ justice. In: Hertsen, I., Deams, T., Robert, L.: 273., Willan Publishing.
Johnstone, G. (2002) Restorativ Justice. Cullompton: Willan Publishing.
Kerezsi Klára (2006) Kontroll vagy támogatás: az alternatív szankciók dilemmája, Complex.: 162.
Kiss Anna (2006) A közvetítői eljárásról. Kriminológiai Tanulmányok 43: 261.
Ligeti Katalin (2005) A humánus büntetés. Élet és Irodalom.
Nagy Ferenc (1993) Jóvátétel mint konfliktusfeloldó büntető igazságszolgáltatás egyik formája. Kriminológiai Közlemények 48.
Vígh József (1998) A kárhelyreállító (restorativ) igazságszolgáltatás. Magyar Jog. 6.
Vígh József (2003) A kárhelyreállító igazságszolgáltatás eszközei a hazai büntető igazságszolgáltatás rendszerében. Jogelméleti Szemle, 2.
DOKUMENTUMOK
Declaration of the Basic Principles on the use of Resotrative Justice Programmes in Criminal Matters, annexed to the resolution 2002/12 by the Economic and Social Council (ECOSOC/2002).
Recommendation No. R. (99) 19 on the Mediation in Penal Matters and Explanatory Memorandum. Council of Europe Publishing, 2000.
JEGYZETEK
[1] Ligeti K. (2005)
[2] Nagy F., Vígh J., Kerezsi K., Barabás T., Kiss A., Görgényi I., Bárándy P.
[3] Gönczöl K. (2005).
[4] Ugyanerre a következtetésre jutott Kerezsi Klára is (2006).
[5] Lásd Hudson, Barbara (2006) 273. old. In: Ivo Hertsen, Tom Deams.
[6] Declaration (2002).
[7] Duff, R. A. (2001).
[8] Christie, Nils. (1977).
[9] Bárándy P. (2007).
[10] Herczog M. (2003).
[11] Cristie, Nils (2004).
[12] Kiss A. (2006).
[13] Ligeti K. (2005).
[14] Aertsen, I. (2006).
[15] Gönczöl K. (2005).
[16] Lásd még Johnstone, G. (2002).
Lábjegyzetek:
[1] Gönczöl Katalin, miniszteri főtanácsadó (IRM), a jogtudományok doktora
Visszaugrás
