A fenti mű 2004-ben jelent meg a Századvég Kiadó gondozásában. A könyv címében feltűnő és az egész művön végigvonuló "(nem)" kiváló utalás arra, hogy a házasodási szokásokat vizsgáló tanulmányoknak ma már nem csak a házasságok (párkapcsolatok) létrejöttének körülményeit, hanem a házasságok száma visszaesésének okát is vizsgálniuk kell. A házasságok csökkenése mellett kitolódik az első házasságok megkötésének időpontja, a válások száma magas, az élettársi kapcsolatok egyre gyakoribbá válnak. Bukodi Erzsébet ezen demográfiai jelenségek mögé néz, a házasodási hajlandóságot, a párválasztás és a párkapcsolat-formálódás jellemzőit, partnerszelekciós mechanizmusokat, a házassági homogámia/heterogámia kérdését vizsgálva. A szerző saját művét a párkapcsolat-formálódással foglalkozó elemzések[1] azon körébe sorolja, amely a párkapcsolatok létrejöttét az egyének szükségleteivel és alapvető jellegzetességeivel, a társadalmi rétegződés szempontjából magyarázza. Ebből következően a könyv nem foglalkozik a partnerkapcsolatok érzelmi oldalával, melynek jelentősége a párkapcsolatok kialakulásában a XX. század második felétől nőtt meg.[2]
Bukodi elsőként a házasodási hajlandóság, az élettársi kapcsolat és a partnerszelekció területén a későbbiekben megválaszolni kívánt kérdéseket teszi fel. A házasodási hajlandóság körében ezek a házasságnak az egyén életútjában való időzítésére, az azt befolyásoló tényezők szerepére, életútbeli változására, a házasodási viselkedésnek a történelmi időben való változására és annak nemek szerinti esetleges eltérésére irányulnak.
Az élettársi együttélés kapcsán megismerhetjük az élettársi kapcsolatok funkcióját kutató elméleteket. Vannak, akik ezt a kapcsolatot egyedülálló státusnak tekintik olyanok között, akik számára elsődleges a függetlenség. Ők együtt élnek ugyan, de nem éreznek motivációt a házasság megkötésére. Mások szerint az élettársi kapcsolat "próbaházasság", a házasságkötést megelőző szakasz, de lehet a későbbi házassághoz vezető szelekció, illetve összecsiszolódás folyamata is. Van olyan elmélet, amely a házasság és az élettársi kapcsolat különbségét a kötődés eltérő mértékében látja, és az utóbbit a házasság alternatívájának tekinti. Megint mások a jelenség elterjedését a növekvő karrierbizonytalansággal, az elhúzódó felnőtté válás következményeként magyarázzák. Az elméletek és az élettársi kapcsolatok kialakulását is figyelembe véve a szerző azt vizsgálja, hogy mi befolyásolja a házasság és az élettársi kapcsolat közötti választást, a két intézmény között van-e különbség azok életútbeli időzítésében, mely élettársi kapcsolatok alakulnak át legnagyobb valószínűséggel házassággá, és hogy a két kapcsolati forma nemek szerint hogyan alakul.
A harmadik kérdéskör a partnerszelekciós folyamatokat vizsgálja, azt, hogy ki, kit, milyen preferenciákkal választ. Központi szerepet kap a házassági homogámia/heterogámia, az azonos és különböző társadalmi csoportok tagjai közötti házasságok vizsgálata. Arra keres választ a szerző, hogy a különböző származású, iskolázottságú egyének hajlamosak-e hasonló tulajdonsággal rendelkező párt választani, a végzettségen alapuló partnerszelekcióra hat-e a származás, hogyan befolyásolja a házassági piac a párválasztást, a partnerszelekció mechanizmusa változik-e történelmi időben és van-e különbség a nők és férfiak preferenciái között.
- A párválasztás elméleti hátterével foglalkozó hagyományos modellek a nemek közötti klasszikus szereposztásból indulnak ki. A férfi, mint családfenntartó, a nő pedig a családi fészek melegét adó, a háztartást vezető félként jelenik meg. Az elmélet képviselői[3] szerint ideális családmodell akkor jön létre, ha a házastársak a munkaerő-piaci szerepüket tekintve a férj javára különböznek, viszont származás és iskolázottság szempontjából homogámok. A családot eltartó "uralkodó", gondoskodást, kiszolgálást igénylő férj mögött így jelenik meg a támogató, gondoskodó nő.
- A családon belüli klasszikus szereposztást veszik alapul a házasság intézményét közgazdasági szempontból vizsgáló, közgazdasági családelmélet képviselői is[4]. Az elmélet az iskolai végzettség, a szakképzettség és a munkavégzés során szerzett tapasztalatok együtteséből, azaz a humán tőke fogalmából indul ki. A nők és a férfiak ambíciója a munkaerőpiacon eltérő. A férjezett nők pályája jellemzően a munkába állás, a gyermekszülés, majd a munkába való visszatérés időszakaiból áll. Ez utóbbi szakasz az, amikor a nők karrierjüket kibontakoztathatják, bár erre a háztartás és a gyermekekről való gondoskodás tradicionálisan női feladatai mellett ilyenkor is kevesebb lehetőségük van. Így végül ennél az elméletnél is visszatérünk a hagyományos családmodellhez. A nők erősödő gazdasági szerepvállalásában Becker a család intézményének hanyatlását látja. Szerinte a nők jelentősebb munkaerő-piaci jelenléte, emelkedő iskolai végzettsége, anyagi függetlensége a házassági hajlandóság csökkenéséhez, a válások számának és az akaratlagos gyermektelenségnek a növekedéséhez vezet. Ezeknek a megállapításoknak a statisztikák ismeretében akár igazat is adhatnánk, Bukodi viszont hivatkozik olyan nemzetközi felmérésekre, amelyek szerint egyedül az akaratlagos gyermektelenség növekedése vezethető vissza tisztán a női karrierépítésre. Az adatok szerint az oktatási rendszerben tovább résztvevő nők későbbi életkorukra halasztják a házasságkötést, nem pedig nem választják azt. A felmérés a válások számának növekedését sem elsősorban a nők gazdasági szerepvállalásának tulajdonítja, sokkal inkább az adott ország tradícióitól teszi függővé.
- A nők munkapiaci jelenlétének erősödésével, a kétkeresős családok megjelenésével a tradicionális családmodellek már nem tükrözik reálisan a párválasztás mechanizmusát. Megjelenik a szerepkombinációs családmodell. Az elmélet legfőbb képviselője, Oppenheimer úgy véli, hogy a kétkeresős család könnyebben éri el a mindkét fél által kívánt magasabb életszínvonalat. A családalapítási életkor kitolódását ő azzal magyarázza, hogy a házasulandók mind a saját, mind a partner jellemzőit illetően a lehető legideálisabb házasságot kívánják megkötni.
- A közgazdaságtanból ismert keresési elméletek elve alapján, minél jobban elhúzódik a partnerkeresési időszak, annál valószínűbb az ideális pár megtalálása. Ez a modell a legiskolázottabb, legjobb munkaerő-piaci helyzetben lévő nők (és férfiak) házasságát valószínűsíti, mivel ők segítik elő leginkább az egyéni hasznok optimalizálását, ők minősülnek "jó partinak" mind a saját, mind pedig az alsóbb társadalmi csoportokba tartozó házasulandók számára.
- Az elmúlt évtized modernizációs folyamatai következtében új partnerszelekciós modell jelent meg, ez a "kockázati-társadalom" modell.[5] A jelenkori társadalmi jelenségeket a globalizáció (informatikai robbanás, oktatási expanzió, munkapiaci átrendeződés, a szolgáltató ipar és a fogyasztói társadalom térhódítása), a kockázat (globális fenyegetettség, egyéni élet kiüresedése, életcélok elvesztése) és a bizalom, illetve bizalomvesztés határozzák meg. Az egyén a döntéseit, így a házasodás eldöntését is a megnövekedett információhalmazból leszűrtek alapján hozza meg. A legoptimálisabb eredmény érdekében a társadalom tagjai megpróbálnak valamennyi kockázattal számolni, elkezdenek flexibilisen gondolkodni. Ez a családformálódás szempontjából az élettársi kapcsolatok terjedését, a párkapcsolat-teremtés elhúzódását, a kapcsolatok könnyebb felbomlását és a házassági homogámia erősödését eredményezi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
