A könyvet a magyar médiavilág egyik legismertebb személyisége Agárdi Péter professzor többek között azzal ajánlja, hogy a média ma hol "negyedik hatalmi ág", hol bűnbak és pofozóbábu, hol irigyelt sztárvilág, hol a társadalmi bajok fő okozója, hol a nagy üzlet, hol pedig botránykrónika. Amely - tetejébe - állandóan önmagáról szól; kultusza, hisztériája és narcizmusa maga is tüneteinek egyik legkrónikusabbika. Hiszen pl. a nyilvánosság hangos a sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereitől, ami talán menthető a fiatal demokráciák gyermekbetegségeként, de inkább bizony a valódi társadalmi diskurzosok, a nemzeti konfliktuskezelés gyengeségére vall. S akkor még nem beszéltünk a médiának a politikával, a politikákkal űzött "bűnös" viszonyáról...
Sarkady Ildikó - mondja még - ebben a konfliktusokkal terhes reális világban, ebben a gyakran a média által kreált virtuális térben és zaklatott, sőt hiszterizált atmoszférában alkot kitűnő, megbízható szakemberként és olvasmányos szerzőként. Benne dolgozik és róla ír ...
Majd a továbbiakban: "A sajtó és a média világában már-már agyonbeszélt, de mégsem kibeszélt, társadalmi-közmegegyezési szempontból nem kihordott témákat vesz sorra a szerző a sajtó, a hírügynökségek, az elektronikus média, az internet, a szerzői és a személyiségi jogok, a reklám és a médiagazdaság, a tájékoztatásra kötelezettek és a sajtó felelősségének témaköreiben...".
Szívesen idéznék még jóval többet a gyakorló jogász számára outsider-nek, kívülállónak, médiaügyekben ugyanakkor szaktekintélynek számító tudós érdekes-olvasmányos bevezetőjéből. A jogász recenzenstől azonban mást vár az olvasó, s ezt nem illik szem elől téveszteni.
A mű három részre tagozódik, ezeket frappáns egyszavas címek jelzik: sajtó, média, reklám.
A sajtó cím alatti rész1 hat tanulmányból áll. Minthogy hozzám igazából a védjegy törvényen alapuló lapcímvédelem esik közel, különösen érdekesnek tartom a FÜLES c/a ÜGYES perben hozott elsőfokú ítélet ismertetését. Magam sajnálatosnak tartom, hogy annak idején az ügy nem került a Legfelsőbb Bíróság elé. Ettől függetlenül azt is kétségesnek tartom, hogy az EU-csatlakozást követően továbbfejlesztett ítélkezési gyakorlat keretében a bíróság ma is az ismertetett eredményre jutna. - De nem kevésbé érdekes (ugyanott) a közélet egyes ismert szereplői, mint Schmidt Mária vagy Sándor István által indított sajtó-helyreigazítási perekben hozott ítéletek ismertetése.
Impozáns, elemző és nagy felkészültségről árulkodó tanulmányok olvashatóak még a sajtó európai szabályozásáról, valamint a hírügynökségi törvény felülvizsgálatáról. Ez a két tanulmány, terjedelmét tekintve a könyv mintegy harmadát teszi. A szerző társadalmi megbecsülését jelzi, hogy az elsőt az MTA Társadalomkutató Központ jelentette meg, a második (két részből álló) tanulmány az Országgyűlési Kulturális és Sajtó Bizottságának felkérésére készült.
A média címet viselő - szintén hat tanulmányból álló - második részben2 a gyakorló jogász érdeklődését a Média a tárgyalóteremben c. írás keltheti fel leginkább. Csak helyeselni lehet, hogy a tanulmány egyik kiinduló pontja a Legfelsőbb Bíróság egy ma már húsz éves múltra visszatekintő határozata, amely szerint: "A büntetőeljárásról szóló valósághű tájékoztatáshoz a büntetőítélet esetében hozzátartozik annak közlése is, hogy az első fokon hozott ítélet nem jogerős." (BH 1984/353). - Tegyük hozzá: ez a polgári perekben hozott ítéleteknél is így illene.
Ezt követően a Pp. 2000. január 1-jével korszerűsített, valamint a büntetőeljárási törvény ugyancsak módosított rendelkezéseinek szemügyre vételével tárgyalja a nyilvánosság elvének hatályos hazai szabályozását. Itt különösen érdekes a médiában való közszerepléssel kapcsolatosan az Emberi Jogok Európai Bíróságának, valamint a magyar bírói gyakorlatnak korábban alaposan eltérő, ma már többé kevésbé az európai normákhoz (teszt) való igazodásról szóló visszafogott beszámolója. Igaza van, amikor azt mondja, hogy manapság a tárgyalóterem a politikai csatározások színterévé vált. Egyre gyakrabban indítanak politikusok sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pereket a sajtó, illetve egymás ellen. "Nem hiszem - mondja -, hogy a politikai eszközrendszert a jog kiváltja, hogy a jog eszközei megfelelőbbek és gazdagabbak lennének. Az azonban, hogy a politikus végső esetként sokszor bírósághoz fordul igazának bizonyítására, az igazságszolgáltatás hitelét bizonyítja. Kérdésként vetődik fel, hogy az ügyvéd közszereplővé válik-e különböző média-megnyilatkozásai folytán ... Az pedig már mindenképpen etikai kérdés, ha az ügyvéd a médiát felhasználva nem az ügyet és ügyfelét, hanem önmagát képviseli és helyezi előtérbe, több esetben a sajtó útján üzen ügyfelének, s a média úgymond "bekapja a horgot, sztárt csinál a kollégából". - Ez utóbbi quasi figyelmeztetés annyira meggyőző, sőt megszívlelendő, hogy Agárdi Péter a könyv bevezetőjében ezt a gondolati tilalomfát ugyancsak idézi, ill. azonosítja magát azzal.
A harmadik rész, amely a Reklám címet viseli3 öt tanulmányból áll. Azt hiszem nem nélkülözi a realitást, ha azt állítom, hogy a reklámnak a gazdaságban ma hasonló szerepe van, mint a sajtónak, és a médiának a politikában. Ezért ebből a részből a hazai és az uniós reklámjogi szabályozásról szóló tanulmányt említem ehelyütt. Mindkettőben alapelv az igazmondás a reklámban (megtévesztő reklám tilalma, az összehasonlító reklám igazságtartalmának felülvizsgálhatósága stb.), amit a Gazdasági Versenyhivatal honlapjának tanúsága szerint nem mindig tartanak be, még a tekintélynek örvendő magyar vagy külföldi nagyvállalatok sem. Másrészt a dohányreklám abszolút tilalmával kapcsolatosan, ugyancsak visszafogottan annyit jegyez meg csupán a szerző, hogy hazánk "messze túlteljesítette" az EU elvárásait, amikor nem várta be az Európai Bíróság erre vonatkozó (Brüsszelnél enyhébb) állásfoglalását.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
