Nyugat-Európában az energiarendszereket (termelést, szállítást és szolgáltatást) - a telekommunikációhoz és a postához hasonlóan - is a piacok nemzeti felosztottsága és a különleges és kizárólagos jogokkal rendelkező vállalatok léte jellemezte az elmúlt évtizedekben és jellemzi részben most is.1 Beindult a liberalizáció és ez a jogharmonizáción keresztül a magyar piacra is kihat.
1. Az energiarendszerek felépítése. Az energiarendszerek2 általában termelőkből, szállítókból és szolgáltatókból áll össze. A termelők erőműveket üzemeltetnek. A szállítók az ún. alaphálózaton keresztül juttatják el az energiát (a villamos áramot vagy gázt stb.) a szolgáltatókhoz. A szolgáltatók az elosztó hálózaton keresztül juttatják el az energiát a fogyasztókhoz.
1. táblázat
Egy energiarendszer felépítése magyar és francia példán
| FOGALOM | TERMELŐ | SZÁLLÍTÓ | SZOLGÁLTATÓ |
| Magyar példán | Paksi atomerőmű vagy gyöngyösvisontai hőerőmű | MVM Mol | ÉDÁSZ, Fővárosi Gázművek |
| Francia példán | Grangeville | EDF | EDP |
2. Monopóliumok az energiarendszerekben. A tagállamokban a termelés és a szállítás terén elsősorban jogi, a szolgáltatás terén természetes monopóliumok álltak fenn.3 A vevők a monopolhelyzetben lévő eladókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben voltak, és a szolgáltatás minősége (szabványosítottsága és számon kérhetősége) sem volt biztosított. A nemzeti alapon szerveződött monopóliumok akadályozták az egységes energiapiac megvalósítását, ez eltérően működő rendszerekhez és nagyon eltérő árakhoz vezetett. Ehhez adódik még, és ez a jogi szabályozást rendkívül nehézzé tette, hogy az energiarendszerek egy része nemzeti alapon erősen centralizált és monopolizált volt (mint a francia vagy az olasz rendszer), míg más országok (mint a brit és a holland gázrendszer) már korábban megindultak a liberalizáció útján illetve annak mintáját adták.
Az energiarendszerek liberalizációja a fent írt monopóliumok felszámolását azaz egyrészt az energiatermelés/vásárlás felszabadítását, másrészt az energiaszállító-elosztó hálózatokhoz való hozzáférés liberalizációját jelenti.
3. Lépések a liberalizáció felé. Korábban számos európai államban az energia termelési, szállítási és elosztási tevékenység nemcsak állami kézben volt, de vertikálisan egyetlen társaságba szervezve is működött (Első helyzet). Amint a különböző tevékenységek vertikálisan különböző társaságokba szerveződtek (Második helyzet), a különböző társaságok között legalábbis a management szintjén egymástól eltérő érdekek jelentek meg, bár amíg az állami tulajdon fennmaradt, az energiavállalatok központi döntéssel felhasználhatóak maradtak szociálpolitikai célok megvalósítására. Ebben a szakaszban a különböző vállalatoknak már valamilyen áron számlázniuk kellett egymásnak. Az állam először tipikusan, mint tulajdonos szabta meg az árképzést. Az úgynevezett hatósági árak rendszere - ami néhol ezt követően, ahol pedig már korábban is volt szerepe a magántulajdonnak az energiarendszerekben, ezzel egyidejűleg alakult ki - ugyanezt szolgálta, de ebben az állam már nem tulajdonosként, hanem külső szabályozó hatalomként határozta meg az árak alakulását. Bár a hatósági árakat sokáig változatlanul politikai szempontok szerint alakították, fokozatosan megjelentek a termelési költségeket és a méltányos nyereséget is tükröző árformulák, amelyek lehetővé tették, hogy a legalább hosszú távú, de biztos megtérülésben érdekelt magántőke számára, először az elosztó, azután a termelő hálózatok egy részét értékesítsék. A privatizáció (Harmadik helyzet) azonban általában koncessziós rendszerben történt azaz a magánoperátorok időleges - és zömmel hosszú időre szóló - monopóliumot kaptak a szolgáltatás nyújtására. A részben külsők által nyújtott szolgáltatásba az állam - az árképzésen kívül is - továbbra is bele kívánt szólni, de ezt most már csak jogszabályokon keresztül tehette meg. E mellett, szükséges volt az is, hogy az energiatársaságok korábbi hatósági jellegű feladatait tőlük elkülönült állami hatóságok vegyék át (ezt nevezik unbundlingnak), és így a koncessziós társaságok ténylegesen gazdasági szereplőkként működhessenek a "piacon". A liberalizáció gyakorta csak a negyedik fázisban jelent meg, és ez a piaci verseny legalább részleges bevezetését jelentette. Míg ugyanakkor más hasonló pályát bejárt szektorokban - telekommunikáció, hírközlés, - a liberalizáció egyik fő motorja a technológiai változás volt, és csak ennek kibontakozását segítette a jogi szabályozás reformja, addig bizonyos leegyszerűsítéssel az mondható, hogy az energiaszektorban a jogi szabályozás módosítása maga a változás, ez pedig a jogi monopóliumok megszüntetésében, és a természetes monopóliumok oldásában áll. A liberalizáció során a vertikális részpiacokra beengedik a versenyt, azaz egy-egy piaci szegmensen már nemcsak egy-egy területileg és jogilag védett termelő-szolgáltató működhet. A liberalizáció a legtöbb EU-tagállamban, de nem mindegyikben, az európai egységes piac kialakításának mentén történik, azaz, úgy, hogy az egyik tagállam monopolkoncesszionáriusát, a másik tagállam monopolkoncesszionáriusával hozták versenybe, mondván, az egységes piac nemzeti alapon történő felszabdaltsága jogellenes (Negyedik helyzet). Ebben a kontextusban jelenik meg a telekommunikációból már jól ismert nyílt hálózati hozzáférés szabályozási technikája, amellyel megtörik a hálózatos monopólium egyeduralmát, és elválasztják egymástól a szolgáltatást és az infrastruktúrát. Ebből a helyzetből továbblépés, ha a szolgáltatásnyújtást általában is, a technikai-biztonsági-prudens működési szempontokra figyelemmel, mindenki számára lehetővé teszik az iparágban való részvételt (Ötödik helyzet - igazi liberalizáció) azzal, hogy ebben az esetben rendkívül részletes és bonyolult piacszabályozásra van szükség és a piac bizonyos jellemzői (pl. hosszú távú szerződések) továbbra is a liberalizáció ellen hatnak.
2. táblázat
Átmenet a liberalizáció felé
4. Az energiarendszer jelentősége. Az európai integráción belül az energiaellátás stratégiai fontosságára a hetvenes évek olajválságai után nem kellett emlékeztetni. A cél az ellátási biztonság fenntartása mellett csak a kereskedelmi akadályok lebontása, a költségek csökkentése és a szektor versenyképességének növelése lehetett.4 Az energiarendszer liberalizációjának azonban voltak elsődlegesen az energiarendszeren kívüli okai is. Az a tény, hogy európai energiarendszert elzárták a versenytől átlagosan 40%-al magasabb energiaárakat,5 ezzel - különösen az energiaigényes területek (acélgyártás, autógyártás, papírgyártás, ahol az energiaköltség a végtermék árának 60%-át is kiteheti) drágább, és így a világpiacon kevésbé versenyképes európai termelést eredményezett. A liberalizáció lehetővé tette a tőkebevonást is, ahogy azt a piacát korábban liberalizáló Chile példája jól mutatta.6
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
