"Vittek volna sírba anyámnak méhéből?"
1. E tanulmány nem a korábban e tárgykörben publikált írásaim[2] folytatása. Lényegében "orvosi indikációra" született. Veszprémi Béla, a pécsi női klinika korábbi vezetője, a magzati élet védelméről szóló törvény kidolgozásában - Lábady Tamással szoros együttműködésben - részt vett szülész-nőgyógyász és genetikai szakorvos 2019-ben felvetette, hogy érdemes lenne áttekinteni egy bizonyos témakör orvosi és bírósági gyakorlatának interakcióját. A praxisok egymásra hatása ugyanis amiatt, hogy a jogszabályi környezet és az orvostudomány fejlődése nem áll egymással harmonikus viszonyban, nem feltétlenül kedvezően alakult. A szakorvosi gyakorlat bizonyos szegmentumai a magzati élet védelmét célzó törvény alapján olyan esetekben is indikálják a várandósság megszakítását, amikor a magzati rendellenesség diagnosztizálása objektív okok miatt nem egyértelmű, vagy akár kimondottan kétséges, illetve, amikor a genetikai, teratológiai ártalom nem súlyos, valamint a rendellenesség a szülés utáni élettel orvosilag ma már nem összeegyeztethetetlen.
2. A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (Mvtv.) 6. §-ának (3) bekezdése szerint a terhesség a 20. hetéig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig - szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. A törvény e fordulatával összefüggésben két súlyos probléma rajzolódik ki.
a) Egyrészt az ártalom "50%-ot elérő valószínűsége" megfogalmazás, amely annak idején orvosszakmailag teljesen indokolt volt,[3] napjainkra - az orvostudomány és a diagnosztikai technológia fejlődése következtében - idejétmúlttá vált. A valószínűségi ráták ugyanis a genetikai vagy a teratológiai ártalom mibenlététől függően lényegében 1%-tól 99%-ig (a 100% tudományosan nem létezik) sokszínűen diverzifikálódtak a "vagy igen, vagy nem" tartalmat hordozó 50%-hoz képest. A százalékos értelmezés problémája ma pl. így is felmerülhet: Vajon az egyazon szervhez kötődő ártalmakból, fejlődési rendellenességekből lehet-e halmazt, számtani átlagot képezni pl.
- 1/2 -
akként, hogy a szívfejlődési rendellenességek kb. 60%-a nagyfokú valószínűséggel diagnosztizálható, a 40%-uk viszont csak hullámzóan kisebb fokú valószínűséggel (pl. azért, mert a magzati szívszűrés eszközparkja nem mindenütt egyformán adott), akkor eszerint mondható-e, hogy a szívfejlődési rendellenesség valószínűsége az 50%-ot eléri? Ez a megközelítés nyilvánvalóan téves, mert a %-os valószínűségnek valójában csak akkor van logikailag értelme, ha azt az egyes rendellenességek, ártalmak konkrét típusához, fajához kötjük. Ahol nincs különösebb probléma, az a tudomány adott állása szerint nagyobb fokú valószínűséggel diagnosztizálható, illetve a nem vagy alig diagnosztizálható ártalmak köre: előbbi esetében a téves vagy elmaradt diagnózis felelősséget keletkeztet, utóbbi esetben - a vizsgálat eredménytelen elvégzése esetén, de nem: a vizsgálat elvégzésének elmulasztásakor - marasztalást érdemlő, felróható magatartásról aligha lehet szó.
b) Másrészt, normarendszertani értelemben nem koherens a várandósság megszakítására vonatkozó anyai önrendelkezési jog 20. vagy 24. hétig történő támogatása amellett, hogy a törvény a "genetikai, teratológiai ártalom" fogalmát nem szűkíti pl. (legalább) az orvosi megítélés tárgyát képező, "súlyos" jelző alkalmazásával.
Az Mvtv. 6. § (1) bekezdésének b) pontja ugyanis az önrendelkezési jog feltételéül a rövidebb időkorlát mellett is az "orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosság vagy egyéb károsodás" kritériumának fennállását szabja, míg a 6. § (4) bekezdésének b) pontja az időbeli értelemben korlátlan joggyakorlást "a magzat szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség"-éhez köti. Ezen kívül az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 185. §-ának (1)-(3) bekezdése a tárgyalttal azonos időbeli korlátok között a szelektív feticidre vonatkozó jog gyakorlásának feltételévé az "orvosilag valószínűsíthető életképtelenséggel járó fejlődési rendellenesség", illetve "az élettel összeegyeztethető, de súlyos és gyógyíthatatlan fogyatékosságot okozó károsodás" kritériumát teszi.
Kiemelkedő probléma továbbá a várandósság - időtartamtól független - megszakíthatósága körében "a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség" fogalmának [Mvtv. 6. § (4) bek. b) pont] megítélése. A rendellenesség ugyanis a szülés utáni élettel orvosilag ma már sok esetben nem összeegyeztethetetlen, sőt számos rendellenesség sebészileg már-már tökéletesen, vagy nagy fokban korrigálható, mégis, az e rendellenességekkel történő megszületés megakadályozásának "elmulasztása" - a bírósági gyakorlat alapján - tetemes összegű marasztalás kockázatát hordozza. A károk és sérelmek kompenzációja kockázatának mérlegén már másutt is túl "könnyűnek találtatott" a megszakítási indikáció jelentősége.[4]
3. E tanulmány elsősorban a szülők vagyoni kárainak megtérítésével összefüggő hazai kérdésekkel foglalkozik. Nem vizsgálja tehát sem összehasonlítójogi, sem hazai jogi tekintetben a gyermek saját jogú igényeit, illetve csak érintőlegesen tekinti át a szülők nemvagyoni kártérítési vagy sérelemdíj megfizetése iránti igényeinek hazai alakulását.
Ennek az az oka, hogy a hazai bírósági gyakorlat Kúriáig érő hullámzása jelenleg akörül forog, vajon melyik megközelítés a helyes:
- a szülőnél a genetikai-teratológiai rendellenessége ellenére - diagnosztikai mulasztás, tájékoztatási hiányosság miatt - megszületett gyermek teljes felnevelési költsége olyan kárként jelentkezik, amelynek kompenzációjára a polgári jogi kártérítési felelősség teljes egészében alkalmas (a Kúria EBH 2015.P.11. sz. elvi határozatának II. pontja[5]);
- vagy a szülő a felnevelésnek csak az egészséges gyermek felnevelési költségéhez képest a fogyatékossággal összefüggésben felmerülő többletköltségét követelheti a polgári jogi kártérítő felelősség keretében, míg a további vagyoni hátrányokat részben viselni tartozik, részben pedig a társadalombiztosítás intézményeire támaszkodhat.
4. a) A Pécsi Ítélőtábla - Lábady Tamás előterjesztése nyomán elfogadott - 1/2006. (VI. 2.) számú kollégiumi véleményének III. pontja szerint a természeténél fogva fogyatékosan született gyermek esetében - ha a felelősség és kártérítés feltételei egyébként fennállnak - a vagyoni kártérítés mértékét a fogyatékos és az egészséges gyermek eltartása, gondozása és nevelése közötti különbségek többletterheiben kell megállapítani. E tételt 1/2019. (VI. 5.) számú PK véleményében az ítélőtábla - a Kúria EBH 2015.P.11. számú határozatában foglaltakra figyelemmel, a joggyakorlat egysége érdekében - meghaladottnak tekintette, és a továbbiakban nem tartotta fenn.
Kiemelésre érdemes, hogy nem csak a Kúria elvi határozatának meghozatala előtt születtek olyan bírósági ítéletek, amelyek csupán a felnevelési többletköltség erejéig tartották alaposnak a szülők igényét, hanem ezt követően is.[6] Ugyancsak kiemelendő, hogy az elvi határozat
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
