2001 január elseje óta az azonos nemű személyek Hollandiában házasságot köthetnek. Ugyanez a helyzet időközben Belgiumban és Spanyolországban is. Ezekben a szabályozásokban közös az, hogy a hagyományos, tehát a különböző neműek között kötött házasságokhoz képest a házasfelek státusza tekintetében a tartalmi különbségek már nem alapvetőek, csak foko-zatbeliek. Ezek a különbségek a gyermekekhez való viszonyt, pontosabban az apasági vélelmet és a gondozási és örökbefogadási jogokat érintik: míg Belgiumban az örökbefogadásra vonatkozó szabályozás legutóbbi reformja után sem lehetséges az, hogy az azonos nemű házaspárok gyermeket közösen fogadjanak örökbe, a holland és a spanyol jogalkotás ezen a területen is kész a változtatásokra.
Annak ellenére, hogy ezek a szabályozások közvetlenül csak azokra a házasságokra vonatkoznak, amelyeket Hollandiában, Belgiumban, illetve Spanyolországban az ottani jog szerint kötöttek meg, mégis érzékelhetően megváltoztatták a szabályozásnak ezen a területén az európai jogi helyzetet. Felmerül a kérdés, hogy az ilyen, azonos neműek között kötött házasságokat a többi európai jogrendszer is el kell, hogy ismerje, mint házasságot, éspedig nemcsak magánjogi értelemben, annak magánjogi belső, és külső következményei tekintetében, hanem, hanem mindenek előtt közjogi értelemben is, ami elsősorban a családokat megillető juttatások garantálása szempontjából fontos kérdés.
Időközben két ilyen eset is foglalkoztatta a német bíróságokat. Az egyik ügyben a karlsruhei közigazgatási bíróságnak arról kellett döntenie, hogy a holland jog szerinti azonos nemű házastársra vonatkoznak-e a munkavállalók szabad mozgásáról rendelkező azon szabályok, amelyek a házastársak számára is garantálják a tartózkodás jogát, a másik esetben a Bundes-fmanzhof-nak (BFH) azzal kapcsolatban kellett döntenie, hogy egy asszony gyermeket megillető juttatásra vonatkozó igénye elismerhető-e a holland jog alapján azonos nemű házastársának gyermekei tekintetében. A döntés mindkét esetben negatív volt az azonos neműek közötti házasság szempontjából, mert az azonos neműek közötti házasság nem minősül házasságnak sem a vonatkozó európai rendelet, sem pedig a német adójog szempontjából. Mindkét döntés meggyőző, az eredmény tekintetében. Tartalmilag lehetőséget adnak arra, hogy az azonos neműek közötti házasság elismerésének bonyolult kérdését dogmatikailag a kollíziós és az anyagi jog szempontjából el lehessen helyezni, valamint arra is, hogy a kérdés alkotmányjogi és európai jogi alapjait összegezzük.
Az azonos neműek házassága elismerésének kérdése Németországban magánjogi, és közjogi aspektusokat is érinthet. A magánjogi elismerésre az EGBGB kollíziós szabályai alapján kell meghatározni az azonos nemnek házasságára irányadó jogot, amely alkalmazandó lesz annak érvényessége és ezzel együtt annak magánjogi hatásai tekintetében is. Más irányba mutat az a kérdés, hogy egy azonos neműek között kötött házasság közjogi értelemen is elismerendő-e, azaz, hogy egy ilyen házasságra alkalmazhatók-e azok a szabályok, amelyek például a családtámogatások, a család számára garantált anyagi juttatások szempontjából előfeltételként határozzák meg a házasság létét. Ez a második kérdés, amelyet a karsruhei közigazgatási bíróságnak a tartózkodási minőség, illetőleg a BFH-nak a gyermekek után járó anyagi juttatás tekintetében kellett elbírálnia, nem érinti közvetlenül az EGBGB kollíziós szabályait. Sokkal inkább vonatkozik a közigazgatási jogra. Szűkebb értelemben vett kollíziós probléma azért nem merül fel, mert a belföldi hatóságok a ezekben a kérdésekben mindig a saját jogukat alkalmazzák. A nemzetközi elemmel rendelkező jogviszonyok esetében is a vonatkozó belső jogi szabályok szerint kell azt eldönteni, hogy azok a külföldi tényállásra személyi és tárgyi tekintetben alkalmazandók-e. Az elismerés kérdése tehát értelmezési kérdéssé válik.
Ilyen megközelítésben ezért sem a karlsruhei közigazgatási bíróság, sem pedig a BFH döntésétől nem lehetett várni annak a továbbra is vitatott kollíziós kérdésnek az eldöntését, hogy egy azonos neműek közötti házasságot vajon az EGBGB 13. és köv. cikkei alapján házasságként kell-e minősíteni, vagy pedig élettársi kapcsolatnak a 17/b) cikknek megfelelően. Míg az azonos neműek házasságának a mindenkori hazai jog alapján tulajdonított rendező funkció a 13. cikk szerinti minősítés mellett szól, addig - az eredményét tekintve liberálisabb felfogás szerint - az azonos nemű házastársak szempontjából kedvezőbben a 17/b) cikk, mint lex speciális, az azonos nemű párok közötti valamennyi jogi alakzat minősítése tekintetében előnyt élvezhetne.
Érdekes, hogy mindkét bíróság - bár erre a tényállás alapján nem lett volna szükség - az indokolásban kitért az azonos neműek házassága minősítésének kérdésére, éspedig az élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályokat, azaz az EGBGB 17/b) cikkét alkalmazva, azzal a következménnyel, hogy egy külföldön, azonos neműek között kötött házasság jogi hatásai nem terjedhetnek túl azon a határon, mint a német jog szerinti bejegyzett élettársi kapcsolat jogi hatásai. Ezzel megszülettek az első bírói döntések a minősítés tekintetében. Miután azonban ezekben az esetekben csak a döntések inokolásában használt segédérvekről volt szó, ennek a minősítési kérdésnek további tisztázására a releváns magánjogi összefüggések vonatkozásában még várni kell.
Ami még más szempontból is érdekessé teszi a karls-ruhei közigazgatási bíróság döntését az azonos nemű házastársak tartózkodási joga szempontjából, az annak közösségi jogi háttere. A vonatkozó német törvénynek, a Tartózkodási Törvénynek (AufenthG) az esetre alkalmazandó 17. cikk (1) bekezdése az 1612/68 EK rendelet 10. cikk (1) bekezdésén alapul, úgyhogy végső soron másodlagos közösségi jog értelmezéséről kellett dönteni. A rendelet fent említett szabálya értelmezése tekintetében vajon a tagállami jog, ebben az esetben a származási ország joga, azaz a holland jog irányadó-e, vagy pedig a tagállami jogoktól független autonóm értelmezésnek van-e helye? Általánosságban a másodlagos közösségi jog értelmezése tekintetében az a szabály érvényesül, hogy a közösségi jog fogalmait közösségi jogilag autonóm módon kell értelmezni, míg a tagállami jogra való utalásnak csak kivételesen van helye.
Az Európai Bíróságnak (EuB) a múltban többször volt alkalma arra, hogy a másodlagos közösségi jogban használt családjogi státusfogalmakat értelmezzen. Mind a fent hivatkozott 1612/68 EK rendelet 10. cikk (1) bekezdésében használt házastárs fogalom, mind pedig a közösségi alkalmazottak házastársának jogállása tekintetében az EuB arra az álláspontra helyezkedett, hogy a "házastárs" fogalma autonóm módon és közösségi jogilag értelmezendő. Ezen az alapon jutott arra a következtetésre a "Reed" esetben, hogy egy házasságon kívüli életközösség nem kezelhető a házassággal azonosan, és ugyanígy döntött a "D" és "Svédország" esetben is egy bejegyzett azonos nemű partnerkapcsolat tekintetében. Mindkét esetben meghatározó volt az utalás arra, hogy egy kiterjesztő, "dinamikus" értelmezés előfeltétele az egész Közösség további társadalmi fejlődése, és nem alapozható egy, vagy néhány tagállam viszonyaira.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
