A fenti, korábban meglepőnek tűnő kérdés valósággá vált a 2003. évi CXXV. törvény (az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról, a továbbiakban Ebktv.) 2006. évi CIV. törvénnyel történt módosításával. Ugyanis az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében az Ebktv. amellett minősíti jogellenesnek a hátrányos megkülönböztetés bármilyen formájának alkalmazását,[2] hogy szigorúan szabályozza, mely esetekben van kimentési lehetősége a hátrányos megkülönböztetés alkalmazójának a törvény hatálya alól. A ma hatályos Ebktv. 7. § (2) bekezdése[3] a következőképpen fogalmaz:
"Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az olyan magatartás, intézkedés, feltétel, mulasztás, utasítás vagy gyakorlat (a továbbiakban együtt: rendelkezés) nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét,
a) amely a hátrányt szenvedő fél alapvető jogát[4] másik alapvető jog érvényesülése érdekében, elkerülhetetlen esetben korlátozza, feltéve, hogy a korlátozás a cél elérésére alkalmas és azzal arányos,
b) amelynek az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van."
Ha alaposan megvizsgáljuk a fenti kimentési rendszert, azt vehetjük észre, hogy ez megfelel az Alkotmánybíróság által alkalmazott antidiszkriminációs tesztnek,[5] amelyre az Ebktv. 7. § (2) bekezdését módosító törvény indoklása is utal.[6] Ezzel a megoldással azonban a jogalkotó nehéz feladat elé állította az Ebktv. jogalkalmazóit (legfőképpen a bíróságokat és az Egyenlő Bánásmód Hatóságot [a továbbiakban EBH]), mivel egyrészt egy olyan korábbi alkotmányossági szűrőrendszert kell alkalmaznia, amelynek következetes gyakorlására még annak kidolgozója, az Alkotmánybíróság sem volt képes.[7] Másrészt az Ebktv.-nek magánjogi hatálya is van,[8] így a jogalkalmazóknak - szemben az Alkotmánybírósággal - magánjogi jogviszonyokban is alkalmazniuk kellene a fenti antidiszkriminációs tesztet. Ez "forradalmi lépés" a magyar joggyakorlatban, a kérdés csak az, hogy kivitelezhető-e egyáltalán: ezt szeretném röviden megvizsgálni.
Az első lényeges kérdés, amelyet meg kellene válaszolnunk, hogy beszélhetünk-e alapjogi jogsértésről magánjogi jogviszonyokban. A
- 623/624 -
válasz természetesen igen: ugyan osztom azok álláspontját, akik szerint az Alkotmányunknak nincs a magánszemélyekre vonatkozó közvetlen hatálya,[9] de egyéb törvényeink kötelezik a magánszemélyeket (pl. Ptk. és Btk.), amelyek védik mások alapvető jogait,[10] és ezek megsértése esetén beszélhetünk alapjogsértésről. Több olyan alapvető jog is van, amelyek lényegesen sérülhetnek magánjogi jogviszonyokban hátrányos megkülönböztetés alkalmazása esetén. Gondoljunk csak az egyesülési jogra,[11] a tulajdonjogra[12] vagy a munkához való jogra.[13] A következő kérdés, amely felmerülhet bennünk, hogy jogosan várhatjuk-e el magánjogi jogalanyoktól, hogy egymás közötti jogviszonyaikban (például egy szerződés megkötésekor) mások alkotmányos jogaira is tekintettel legyenek? A válasznak itt is igennek kell lennie, mivel egyes személyek alkotmányos alapjogait mindenkinek, minden esetben tiszteletben kell tartania (akár az államról, akár magánszemélyekről van szó, akár az Alkotmány, akár más jogszabály kötelez erre.)
De nézzük meg néhány példán keresztül, mihez vezetne a zükségességi-arányossági teszt alkalmazása a magánszférában: egy párt magánjogi jogalany, és vonatkozik rá az Ebktv. hatálya.[14] De Alkotmányunk 63. §-a biztosítja az egyesülési jogot. Ezért például egy vallási alapon szervezett párt egy ateista, vagy a "nyugdíjasok pártja" egy fiatal személy tagfelvételi kérelmét akkor utasíthatná vissza, ha kiállná a szükségességi-arányossági teszt próbáját, tehát ha igazolható lenne, hogy ez (alkalmas,) szükséges és arányos lépés ahhoz, hogy mások valamilyen alapjoga biztosítva legyen.
De ugyanígy problémát okozhat a magán-nyugdíjpénztárak[15] működése is. Ugyanis az Alkotmánybíróság 43/1995 (VI.30.) határozata alapján a tulajdonvédelem a társadalombiztosítási jogviszonyokra is kiterjed.[16] Ezek a pénztárak például életkori korlátozásokat alkalmaznak a leendő új tagokkal szemben. Ezeknek a feltételeknek is ki kellene állniuk a szükségességi-arányossági tesztet. Ez alapján lehetetlen lenne meghatározni egy olyan életkort, amely kiállná ezt a próbát, mivel a korlátozás az éppen kiszorulókkal szemben biztosan nem lenne arányos.
Végül nézzük meg az Alkotmány 70/B. §-át: mivel alapvető jog a foglalkozás szabad megválasztása, ezért egy álláshirdetés megfogalmazásakor minden egyes feltétel könnyen támadható lenne: például egy megkövetelt korábbi legalább három éves szakmai tapasztalat kinek az egyéb alkotmányos jogának a biztosításához szükséges és arányos?
A fenti példákból látható, hogy az Ebktv. 7. § (2) bekezdés a) pontjának magánjogi alkalmazása sok esetben nem lehetséges vagy abszurd eredményre vezetne (minden pártba minden jelentkezőt fel kellene venni, így képtelenek lennének egyes társadalmi csoportok képviseletére, vagy az álláshirdetésre jelentkezők között nem lehetne szelektálni stb.). Ezért az Ebktv.-t érdemes lenne úgy módosítani, hogy a 7. § (2) bekezdés a) pontja csak az állami szervekre legyen hatályos. Bár még így is elképzelhetőek nehezen megoldható esetek: az Alkotmány 70/D. §-a biztosítja a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. De az egyes egészségügyi intézményeknek területi ellátási kötelezettségük van, a háziorvosoknak és az Országos Mentőszolgálatnak be-utalási rendet kell követnie. Tehát megkülönböztetnek a betegek között lakóhelyük alapján: csak a kórház ellátási területén lakók kaphatnak az adott intézményben ellátást. Ugyanakkor ismeretes, hogy az országos intézményekben, klinikákon kezeltek jobb ellátásban részesülhetnek,[17] mint egyes helyi kórházakban. Így jogosan merül fel a kérdés: a területi ellátási kötelezettség és a beutalási rend kiállná-e a szükségességi-arányossági teszt próbáját?
Ha a megkülönböztetés nem alapjogot, hanem valamilyen egyéb jogot, érdeket sért, abban az esetben a megkülönböztetés akkor jogszerű, ha tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van.[18] Az ésszerűségi tesztnek diszkriminációs esetekben az alkotmánybírósági gyakorlat alapján az a lényege, hogy a megkülönböztetés ne legyen önkényes, tehát legyen valamilyen objektív oka, az viszont már nem vizsgálandó, hogy
- 624/625 -
a megkülönböztetés szükséges és arányos-e.[19] Használható-e a fenti módszer közvetlenül a magánjogi esetekben is? Ezt a lehetőséget gyorsan kizárhatjuk egy munkajogi példával: ha egy munkáltató fiatal nőket nem alkalmazna, annak objektív oka lenne: ők nagy eséllyel később gyermeket szülnének, amely többletköltséget okoz a munkaadónak (szülési szabadság, helyettesítő munkaerő betanítása stb.). Ugyanakkor az eddigi joggyakorlat ezt diszkriminatív intézkedésnek tekinti. Ez alapján valamilyen mást jelentést kell keresnünk az ésszerűségnek. Próbáljuk az érdekek szempontjából megközelíteni a kérdést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
