A legutóbbi összeállítás óta eltelt időszak sajtóját áttekintve nehéz lenne bármiféle általános tendenciát fölfedezni. A közjegyzői kart érintő cikkek változatlanul sokfélék, változatlanul nem túlságosan átfogóak és alaposak, és kisebb-nagyobb tévedésektől sem mentesek.
Kimeríthetetlen témát jelent az újságírók számára az, mikor valaki a saját naivitásának (is) köszönhetően, egy magánszemélyek közötti kölcsön fedezetéül felajánlott ingatlanát elveszíti. Mi tagadás, rendkívül könnyű ezt a jelenséget úgy beállítani, hogy a szegény, beteg, jóhiszemű ember a pénzére utazó gátlástalan uzsorással találkozik, majd jön a lelketlen ügyvéd vagy közjegyző, és már be is következik valamely honfitársunk egzisztenciális tragédiája. Hogy is fogalmaz a CASH FLOW 2001. novemberi száma? "Aki ezt az egész uzsorakölcsönnel megspékelt csalásfolyamatot megkoronázza, az az ügyvéd vagy a közjegyző." Az efféle esetekből cikket író szerzők - akiket nyilván saját igazságérzetük vezet - általában ezt a sémát alkalmazzák, és szinte soha nem jelzik azt, hogy aki ilyen helyzetbe kerül, nem kis mértékben maga is felelős ezért. A legkevésbé sem akarom mentegetni azokat, akik különféle trükkökkel igyekszenek elaltatni az érintettek óvatosságát, majd visszaélnek a rászorultságukkal, és lesújtó a véleményem azokról a jogászokról, akik hajlandóak jogi asszisztenciát nyújtani mindehhez olyan esetben, amikor megállapítható az ügylet színlelt, vagy leplezett jellege.
A KISALFÖLD szeptember 24-i számában megjelent "Házán az uzsorás gazdagodott" című cikk egy öt évvel ezelőtti hasonló történetet tárgyal. A szerző szokatlan élességgel fogalmaz "egyik kisvárosunk" közjegyzőjének eljárásáról. Bár a cikk alapján nem könnyű pontosan rekonstruálni, hogy mi is történhetett, de tény, hogy az eset áldozata járt közjegyzőnél, aki két közokiratot is készített. Ez elég volt az újságírónak ahhoz, hogy a közjegyzői eljárást súlyos kritikával illesse. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire felemás helyzet. Az újságíró nyilvánvalóan csak az "áldozat" által elmondottakra támaszkodhatott, hiszen az érintett közjegyzőt köti a titoktartás. A közjegyzői tájékoztatás hiányosságaként rója fel azt, hogy nem került sor arra a figyelmeztetésre, hogy tartozásátvállalás esetén a hitelező hozzájárulására is szüksége van. Természetesen nem tudjuk, hogy elhangzott-e ez, illetve hogy a figyelmeztetésnek van-e nyoma a közjegyzői okiratban. Nem lényegtelen azonban, hogy a jogosult hozzájárulásának elmaradása esetére a Ptk. arra kötelezi a tartozás átvállalóját, hogy a kötelezettet olyan helyzetbe hozza, hogy lejáratkor teljesíthessen, vagyis a tartozás átvállalóját ilyen esetben is köti a vállalt kötelezettsége. Ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, hogy érzékeltessem: az adott jogesetben az ügyfél tartozásának egy harmadik személy általi átvállalásából a közjegyző okkal gondolhatta, hogy közreműködésének nem lesz az adósra nézve hátrányos jogi következménye.
Az újságírói nyelvezet gyakran él olyan eszközökkel, amelyek a taglalt téma érdeméhez nem kapcsolódnak, de bizonyos hangulati aláfestést adnak hozzá. A szerző jóindulata, vagy annak hiánya a döntő abban, hogy ettől milyen irányba mozdul el a cikk egésze. A Fejér Megyei Hírlap 2001. szeptember 5-i száma "Él az elektronikus aláírás" címmel ad hírt az ezt szabályozó törvény hatálybalépéséről, és magáról a törvényi szabályozásról. Ki tudja miért, a szerző fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy kérdésükre (hogy mi volt a kérdés, a cikkből nem állapítható meg) Parti Tamás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara sajtószóvivője válaszolt, mivel rajta kívül egyetlen, az újságíró által korábban megkérdezett közjegyző sem tudott érdemben nyilatkozni. Kénytelenek vagyunk kissé pironkodni, de azért örülünk, hogy szegény újságíró csak megtalálta a megfelelő alanyt, és választ is kapott tőle. De ez a finom hangulati színezés valahogy nem esik igazán jól. Vajon hány kollégát kérdezett meg mielőtt rálelt a sajtószóvivőnkre?
A MAGYAR HÍRLAP szeptember 25-i száma a Postabanknak a kiegészítő kamattámogatásos hitelügyleteknél alkalmazott gyakorlatát taglalja. Megállapítja többek között, hogy a kamattámogatás időtartamának meghosszabbodása kedvező az ügyfeleknek, "a szerződés módosítása azonban nem ingyenes." A közjegyzői okiratok módosításának költségét néhány tízezer forintra teszi. "A pontos összeg a közjegyzők egyéni (sic!) díjszabásától függ." Megint bekövetkezett az, ami már oly sokszor. Adva van egy pozitív, az érintettekre nézve kedvező jogszabályváltozás, de ezzel kapcsolatban megint csak mi kerülünk kissé hátrányos megvilágításba, hiszen arról nem esik szó, hogy maga a bank kívánja meg a tartozáselismerő nyilatkozatot, illetve annak módosítását...
Sok újság adott hírt arról, hogy Budapest főpolgármestere a Legfelsőbb Bíróságnak a metróperben hozott felülvizsgálati határozatának kihirdetése előtt közjegyzői letétbe helyezett egy borítékot, amely a bíróság várható döntésével kapcsolatos előzetes álláspontját tartalmazta. Az iratban súlyos vádakat fogalmazott meg a kormánynak az igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyását illetően. Ezeket a Legfelsőbb Bíróság elnöke visszautasította. Nem először, és talán nem is utoljára fordul elő, hogy a politikai élet valamelyik szereplője a közjegyzői intézményt látszólag rendeltetésének megfelelően, de valójában politikai céljaira használja fel.
A MAGYAR NEMZET november 16-i száma egy jó szándékú olvasói levelet közöl. Az olvasó azt javasolja, hogy azokban a televízió-műsorokban, amelyekben a nézők telefonhívásokkal szavazhatnak a műsorvezető által feltett kérdésekre, legyen jelen közjegyző, aki ellenőrizné, hogy "valamely kérdésre egyazon telefonról csak korlátozott számú azonos válasz legyen adható." A levélírónak a közjegyzők iránt érzett, és deklarált bizalma hízelgő ránk nézve, bár ez a fajta quasi-ellenőri szerep nem egyeztethető össze a Kjt.-nek a ténytanúsításokra vonatkozó szabályozásával.
A VILÁGGAZDASÁG december 3-i számában arról adott hírt, hogy a MOKK versenyügyi iránymutatást készít elő a tagjai számára. Az iránymutatás célja, hogy a verseny megengedett és kevésbé támogatott formáit körülírva eligazítsa a közjegyzőket az ügyfelekért folyó rivalizálásban. Mindez talán azért jelentős, mert emlékezetem szerint először fordul elő, hogy az álszemérmet félretéve elhangzik az, amivel egyébként tisztában vagyunk, hogy ti. a közjegyzők között, a hagyatéki eljárásokat nem számítva, komoly verseny folyik.
A BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP október 25-i száma dr. Ipacs Lajos nyugalmazott battonyai kollégánkat mutatja be abból az alkalomból, hogy verseskötetet jelentetett meg, és új kötete összeállításán dolgozik. Úgy látszik, a sokak által szeretett és nagyrabecsült Falu Tamás után újabb közjegyző-költő verseinek örülhetünk. Dr. Ipacs Lajosnak további sikeres alkotómunkát és jó egészséget kívánunk.
Zárásnak egy szívet melengető hírt szeretnék felidézni. Több újság is hírt adott arról, hogy az árvíztől megrongált gergelyiugornyai óvoda berendezésének pótlásához hárommillió forintos segítséget nyújtott a MOKK. Úgy látszik, ha kedvező képet akarunk a közjegyzői karról a médiában, akkor erről magunknak kell gondoskodnunk... ■
Visszaugrás
