A személyiségi jogok a 20. század jogfejlődése eredményeképpen az egyes jogrendszerekben erőteljes védelem alatt állnak, és hosszú ideig fel sem merült, hogy ezt a védelmet differenciálva, a reputációt sértő közlés jellegétől függően bizonyos körben csökkenteni volna szükséges. A hírnévsértő, hamis állítások teljes természetességgel soroltattak be az alkotmányos védelem alá nem eső kifejezések körébe, mígnem fokozatosan teret nem nyert a gondolat, hogy a közélet vitáival összefüggő, a közéleti szereplők hírnevét megsértő állítások jogosan tarthatnak igényt bizonyos különleges védelemre. Ezt kívánja meg a közviták szabad lefolytatásának kiemelkedő fontossága. A hírnévvédelem legújabb kori fejlődése nemigen ismer el privilegizált státusokat, és a közéleti szereplést a hírnévvédelem hatókörét automatikusan csökkentő körülményként veszi figyelembe. Ezt követeli meg a demokratikus berendezkedés egyik alapvető játékszabálya: a közügyek nyílt vitatása egy bizonyos határig fontosabb szempont, mint a kritizált egyén személyiségi jogainak védelme. Aki a közéletben részt vesz, önként lemond személyiségi jogai általános érvényesíthetőségéről. Így a közéleti szereplők gyengített hírnév- és becsületvédelme fokozatosan teret nyert valamennyi, e különbségtételt elismerő jogrendszerben.
Az európai jogrendszerek szinte általánosan érvényesülő sajátossága, hogy a közéleti szereplők személyiségvédelmének csökkentett köre nem az írott jog által meghatározott; a jogalkalmazás körvonalainak meghatározása ebben a speciális esetben a bírói gyakorlatra van bízva. Ez alól csupán néhány állam képez kivételt, de ott is jellemzően csak a büntetőjogi jogalkalmazás talál a jogági kódexben elhelyezett kapaszkodókat. A sajátos, organikusan fejlődő tagállami megoldásokat tiszteletben tartva, a közös európai jog nem kísérelte meg e kérdés általános érvényű rendezését, ellenben az e területen rendkívül aktív strasbourgi bíróság sikerrel fektette le az állami jogalkalmazás számára is szükségszerűen figyelembe veendő fundamentumokat.
A közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelme összetett jogi problémakört jelent, hiszen egyfelől több jogág és -terület (büntetőjog, polgári jog, médiaszabályozás), másfelől több, egymástól elválasztva is értelmezhető személyiségi jog (jó hírnév, becsület, emberi méltóság) szabályait, alkalmazásának határait kell benne azonosítani. Ebből adódóan még az egyes jogrendszerek belső koherenciája is hiányos lehet, a kirajzolódó európai kép pedig sokszínű és szintén nem ellentmondásmentes.
A téma tárgyalási módja ezúttal nem tette lehetővé, hogy a hírnév és a becsület jogát egymástól elválasztva szemléljük; ennek oka az, hogy több jogrendszer ezeket egymás mellett, azonos módon szabályozza, és ezért
- 577/578 -
differenciálásuk sokkal inkább a joggyakorlatra, mintsem a törvényben található szabályokra tartozó kérdés. (Vizsgálódásunk tárgya pedig ezúttal elsősorban az írott jogban található megoldások feltérképezése volt.) A rágalmazással kapcsolatos joganyag tehát a maga egészében tűnt fel előttünk.
Szintén fontos előzetes megjegyzés, hogy az alábbiakban megpróbáltunk a lehető legkevesebbet foglalkozni a hírnév- és becsületvédelem általános kérdéseivel; nem mintha ne lennének azok önmagukban is méltóak erre, sokkal inkább azért, mert ez a megoldás beláthatatlanul kitágította volna a vizsgált problémát. Tehát, általános - a közéleti szereplők személyiségvédelméhez nem kapcsolódó - kérdéseket csak annyiban érintünk, amennyiben azok szükségesek ez utóbbi problematika megértéséhez, esetleg, amennyiben az általános szabályok a közéleti szereplők vonatkozásában is érvényesülnek, és különös jelentőségre tesznek szert.
A hírnév és becsület jogi védelméről megállapítható, hogy jellemzően több, egymástól független jogág vagy jogterület is szerephez jut e védelem ellátásában. Egyértelműen közös vonása az európai jogrendszereknek az, hogy az emberi és vele párhuzamosan a jogi személyiséget mind a polgári jog, mind a büntetőjog által biztosítja. Azaz, az uniós államokban jellemzően a nagy általános kódexek, a polgári és a büntető törvénykönyvek foglalják magukba a személyiségvédelem általános szabályait. Angliában és Írországban pedig külön hírnévsértési törvény(ek) (Defamation Act) foglalkozik/foglalkoznak e speciális kérdéssel, bizonyos, fontos problémák rendezését tudatosan a bírói jogalkotásra bízva. A hírnév és/vagy a becsület megsértése tehát az európai államokban polgári jogi deliktumként és általában büntetőjogi tényállásként is létezik, ugyanakkor e szabályok gyakorlati alkalmazásának intenzitása jelentősen eltérhet.
Kevés olyan uniós tagállami jogrendszer van, ahol már hatályon kívül helyezték vagy eltörölték a büntetőjogi rágalmazás korábbi szabályait. Ezek közé tartozik a már említett angol, az ír[2], valamint a ciprusi, a román, az észt és a lett szabályozás.[3] Észtországban a 2001-es új büntető törvénykönyv már nem tartalmazta a büntetőjogi rágalmazás általános szabályait, ugyanakkor speciális rágalmazási szabályokat igen: az államhatalom képviselőjével vagy a közrend védelmezőivel, illetve bírósággal vagy bírákkal szemben továbbra is elkövethető a rágalmazás bűncselekménye.[4] A lett büntető törvénykönyv 2009. december 9-i módosítása szüntette meg a büntetőjogi rágalmazás tényállását; ugyanakkor megjegyzendő, hogy a "szégyenbe hozás" bűncselekménye, amelyet nyilvánosan közzétett, a közlő által tudottan hamis és sérelmes állításokkal lehet elkövetni, benne maradt a törvényben.
A hírnév- és becsületvédelmi előírások ugyanakkor a médiaspecifikus szabályozásban is megjelennek. Ennek kétféle módja létezik: (1) az általános személyiségvédelmen túli rendelkezés valamennyi médiumra kiterjedő sajtó- vagy egyéb törvényben szerepel, illetve (2) csak kifejezetten bizonyos típusú médiumok - pl. csak audiovizuális szolgáltatások - vonatkozásában, az adott médiumtípusra vonatkozó ágazati törvényben. Ugyanakkor megtévesztő lehet, hogy az egyes államok sajtótörvényeikben kifejezetten büntetőjogi szabályokat helyeznek el (így tesz pl. Franciaország), így a sajtótörvény valójában nem csak önálló "ágazati" szabályokat tartalmaz, hanem átnyúlik a büntetőjog területére.
Ezen túlmenően léteznek hírnév- és becsületvédelemre irányuló szabályok a különféle ön- és társszabályozási kódexekben is.
Fontos továbbá kiemelni a bíróságok tényleges vagy kvázi jogalkotó szerepét. A common law jogrendszerben a bíróságok a törvényi szabályozás tudatos visszahúzódása miatt (amely folytán törvény csak a hírnévvédelem bizonyos kérdéseit rendezi) a bíróságok ténylegesen a jogalkotó szerepébe kerülnek (Angliában és Írországban). Ugyanakkor, mint látni fogjuk, a legtöbb kontinentális jogrendszerű államban is hiányzik a közéleti szereplők személyiségvédelmének speciális törvényi szabályozása, ezért ennek körvonalait szükségszerűen szintén a bírói jogalkalmazás határozza meg.
Ki kell emelni még azt is, hogy a személyiségvédelmi szabályok alkalmazása Európában általában nem tartozik a médiahatóságok feladat- és hatáskörébe; azt jellemzően a bíróságok kezébe helyezik le az egyes jogrendszerek.
Az alábbiakban azon államok szabályozását tekintjük át, amelyek a médiaszabályozáson belül (is) rendezik a hírnév- és becsületvédelem kérdéseit.
Az osztrák médiatörvény általános jelleggel, valamennyi médiumra nézve határoz meg ágazati szabályokat a hírnév- és becsületvédelem vonatkozásában. A törvény értelmében a már folyamatban lévő büntetőeljárásban a sérelmet szenvedett fél kártérítést kérhet, amennyiben a vádlott egy médiavállalkozás; amennyiben büntetőeljárás nem indult, úgy a sérelmes fél önál-
- 578/579 -
lóan is kezdeményezheti ezt.[5] A polgári jog és a büntetőjog mellett a törvény egy sor előírást tartalmaz bizonyos eredendő személyiségi jogok védelméről és a vonatkozó jogorvoslatokról. A 6. cikk értelmében, "ha a becsületsértés, rágalmazás, sértés vagy nevetségessé tétel jogsértése a médián keresztül valósul meg, úgy az érintett személynek jogában áll az elszenvedett sérelemért kártérítést követelni a média tulajdonosától".
A francia sajtótörvény[6] hasonlóképpen, valamennyi médiumra nézve határoz meg (büntetőjogi jellegű) szabályokat. A sajtótörvény 29. cikke értelmében a rágalmazás "olyan tényállítás vagy gyanúsítás, amely kihat valamely személy hírnevére vagy becsületére". Ez sajtón keresztül elkövetett bűncselekménynek számít.
A luxemburgi sajtószabadság-törvény[7] szerint szintén valamennyi médiumban tiltott a rágalmazás. A hírnévhez és becsülethez való jogot (droit au respect de son honneur et de sa réputation) minden esetben tiszteletben kell tartani. Ha valamely fél nem tesz eleget e kötelezettségének, a bírónak jogában áll minden, a jogellenes magatartás megszüntetését szolgáló intézkedést foganatosítani a vétkes fél költségére.
A máltai sajtótörvény[8] értelmében pénzbírsággal sújtható bűncselekmény, ha bármely személyt Máltán kiadott vagy terjesztett sajtótermék vagy közvetített műsor útján megrágalmaznak, függetlenül az ilyen sajtótermék vagy műsor eredetétől.
Az olaszországi sajtótörvény a rágalmazást büntetni rendeli.[9] A büntetőjogi felelősség a cikk szerzőjét, valamint a szerkesztőt is terheli, utóbbit abban az esetben, ha elmulasztotta végrehajtani a rágalmazás megelőzéséhez szükséges ellenőrzéseket.[10]
A görög médiaszabályozás egyes rendelkezései kizárólag az audiovizuális szolgáltatásokra, más elemei valamennyi médiaszolgáltatásra (televízióra és rádióra), megint más részei csak a közszolgálati médiaszolgáltatásra vonatkoznak. A 109/2010. sz. Elnöki Rendelet 7. cikke előírja, hogy az audiovizuális média által közvetített valamennyi műsorszám köteles tiszteletben tartani az ember személyiségét, a becsületet és a hírnevet. Ugyanezek a rendelkezések szerepelnek a görög Nemzeti Rádió és Televízió Tanácsról szóló 2328/1995. sz. törvény 3. cikkében, amely e kötelezettségeket a személyiségi jogok tekintetében kiterjeszti a rádió- és tévéállomások által közvetített kereskedelmi közleményekre is. Ezen túlmenően, az 1730/1987 sz. törvény 3. cikke értelmében a közszolgálati műsorszolgáltató által közvetített műsorszámok egyebek mellett kötelesek a polgárok személyiségét és magánéletét is tiszteletben tartani.
A sajtószabadságról szóló svéd törvény 7. fejezet 4. cikkének 14. bekezdése[11] külön rendelkezést tartalmaz, amelynek értelmében a becsületsértés a sajtószabadság ellen elkövetett vétség, s mint ilyen, büntetendő.
A spanyol médiaszabályozás kizárólag az audiovizuális szolgáltatások számára írja elő a becsület tiszteletben tartását. Az általános audiovizuális törvény 4.4. cikke[12] előírja, hogy az audiovizuális kommunikációknak tiszteletben kell tartaniuk az egyének méltóságát.
A szlovák médiaszabályozás szintén csak az audiovizuális szolgáltatásokra nézve határoz meg az általános polgári és büntetőjogi szabályokon túli kötelezettséget - kifejezetten nem nevesítve a hírnév és becsület védelmét. A műsorszolgáltatásról és továbbközvetítésről szóló törvény 19. cikke rendelkezik a személyiségi jogok védelméről, kimondva, hogy a médiaszolgáltatások sem tartalmuk, sem a tartalom feldolgozásának módja révén nem sérthetik az emberi méltóságot, illetve más emberek alapvető jogait és szabadságát.
A hírnév- és becsületvédelem ön- és társszabályozásban való megjelenésére példa a dán és az ír jogrendszer. A dán Etikai Irányelvek[13] a következő rendelkezést tartalmazzák: "A szólásszabadság védelme Dániában szorosan kapcsolódik a tömegtájékoztatás azon jogához, hogy információkat és híreket gyűjtsön s azokat a lehető legtisztességesebb módon tegye közzé. A szabad véleménynyilvánítás a szólásszabadság gyakorlásának része. E feladatai ellátása során a tömegtájékoztatásnak ügyelnie kell arra, hogy az egyén jogosult személyes integritása tiszteletére [...] és a védelemre e személyes integritás indokolatlan sérelmével szemben." Minthogy ezek az irányelvek jelentős hatással vannak a média felelősségéről szóló törvény 34. cikkének értelmezésére, e rendelkezés elleni jogsértésnek minősül, ha valamely tömegmédia nem tartja tiszteletben az alapvető jogokat. A Sajtótanács[14] saját hatáskörében jogosult eljárást indítani az Etikai irányelvek nyilvánvaló sérelme esetén.
Írországban a Sajtótanács (Press Council) által felügyelt, nyomtatott sajtóra vonatkozó magatartási kódex ugyancsak védelmezi az egyéni jogokat a nyomtatott médiában. A 4. sz. irányelv kötelezi a tagság által kiadott sajtótermékeket bizonyos személyiségi jogok tiszteletben tartására, kimondva, hogy "mindenkinek joga van jó hírneve alkotmányos védelméhez", majd azzal foly-
- 579/580 -
tatva, hogy "a napilapok és a folyóiratok szándékosan nem adhatnak közre rosszindulatú félreértelmezésen vagy alaptalan vádakon alapuló anyagokat és a kiadás előtt kötelesek ésszerű gondossággal ellenőrizni a tényeket."[15]
Összefoglalóan, a hírnév- és becsületvédelem szabályozása tehát az alábbi jogágakban, jogforrásokban jelenhet meg:
− polgári jog (polgári törvénykönyv),
− büntetőjog (büntető törvénykönyv),
− médiaszabályozás (sajtó- vagy médiatörvények),
− ön- vagy társszabályozás (etikai kódexek),
− bírói jog (a common law-országokban tudatosan átengedve a terepet a bíróságok jogalkotása számára, más országokban a törvényi szabályozás megfelelő értelmezésének feladatát ellátva).
A közéleti szereplők kategóriájának törvényi meghatározására Európában nem találtunk példát. E hiány nem meglepő, hiszen a közéleti szereplők sorába tartozó személyek köre a médiavilág és a társadalmi nyilvánosság változásaival párhuzamosan maga is gyors ütemben változik, így az e változásokhoz adaptálódni inkább képes bírói gyakorlat feladata a csökkentett személyiségvédelmet "élvező" személyi kör meghatározása. Ahol kodifikált norma egy adott személyi kategóriát meghatározni kívánó felsorolást alkalmaz, ott ennek oka inkább a többletvédelem megteremtése. Erre példa - bár nem szólásszabadság-jogi kérdés - a "hivatalos személyek" meghatározása, amelyekkel szembeni, közfeladatuk ellátása közben - vagy emiatt - tanúsított erőszakos magatartás a büntetőjog szerint szigorúbban büntetendő. Mint később látni fogjuk, némileg meglepő módon arra is találunk Európában példát, hogy egy bizonyos személyi kör személyiségi jogait - beleértve a jó hírnevet és a becsületet is - egy adott jogrendszer szigorúbban védje, mint általános esetben.
A német joggyakorlat és jogi szakirodalom megkülönbözteti egymástól az ún. abszolút közszereplőket (absolute Personen der Zeitgeschichte) és a relatív közszereplőket (relative Personen der Zeitgeschichte).[16] Ahhoz, hogy egy adott személyt e kategóriák közül melyikbe sorolják, egyedileg szükséges vizsgálni a nyilvánosság információs érdekeit és az illető személy személyiségi jogait. Az abszolút közéleti szereplők azok a személyek, akiket rendkívüli magatartásuk vagy szerepük megkülönböztet a tömegtől. E személyek az eseményektől függetlenül is a közérdeklődés középpontjában állnak. Idetartoznak, egyebek között, a fontos politikusok, az üzleti élet magas rangú képviselői, az uralkodóház tagjai, a közismert színészek, televíziós személyiségek, zenészek, sportolók és tudósok. Ugyanakkor az engedélyük nélkül az abszolút közéleti szereplőkről is csak abban az esetben tehetők közzé fényképek, ha a közzététel a véleményformálást szolgálja a közérdeklődésre számot tartó ügyekben. A relatív közéleti szereplők csupán egy ideig kerülnek a közérdeklődés homlokterébe valamely aktuális eseménnyel kapcsolatban. Az e kategóriába tartozó személyek esetén a közérdeklődésre számot tartó információ arra az eseményre korlátozódik, amelynek révén az illető a közérdeklődés középpontjába került. E kategóriába tartoznak, egyebek között, a bűnözők, ha az általuk elkövetett bűncselekmény rendkívüli és általános szenzációt kelt, a büntetőeljárások egyéb résztvevői, mint a bírák, a népi ülnökök, az ügyészek és a védelmet ellátó ügyvédek, illetve a bűncselekmény áldozatai és tanúi. Relatív közéleti szereplőknek számítanak emellett az abszolút közéleti szereplők rokonai és házas- vagy élettársai, akik azonban csak az adott abszolút közéleti szereplővel kapcsolatban jeleníthetők meg.
A spanyol Alkotmánybíróság szubjektív alapon a közéleti szereplők hármas osztályozását alkalmazza: (i) szigorú értelemben véve közszereplők azok, akik közéleti funkciót töltenek be (pl. a közhatalom képviselői és az azzal közvetett kapcsolatban álló személyek); (ii) közéleti szereplők azok a személyek is, akik bár nem kapcsolhatók közintézményekhez, de foglalkozásuk révén közismertek; és (iii) azon hírességek vagy "celebek", akik nem foglalkozásuk vagy egyéb tulajdonságuk révén, hanem csupán személyük híre vagy hírhedt volta által közismertek, mely ismertség rendszerint abból ered, hogy magánéletüket a nagy nyilvánosság előtt élik.[17]
A magyar Alkotmánybíróság a közszereplő fogalmát eredetileg egyértelműen szűkítően határozta meg a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában, és csak a "hatóság" vagy "hivatalos személyek", "közszereplő politikusok" vonatkozásában követelte meg a rágalmazási jog szűkebb körű alkalmazását.
A közszereplők körének szélesedése világszerte jól kivehető tendencia, de az időnként parttalannak ható bővülés elméleti alapjai tisztázatlanok, hiszen ahogyan arról már korábban esett szó, a közszereplők csökkentett személyiségvédelmét a demokratikus rend működésének hatékonysága, a közösségi viták lefolytatásának szüksége indokolja - ezen érv érvényesülését pedig olykor nehéz felfedezni a közszereplői kör újabb és újabb tágulása (pl. az ún. celebek) esetében. Annak behatárolása, hogy ki és mennyiben gyakorol befolyást a közügyek alakítására, nem lehetséges abszolút precizitással. A társadalmi fontosságú ügyekben a háttérben döntést hozó, a 'köz' számára ismeretlen személyek csorbítatlan személyiségvédelmet élveznek, míg a jelentős döntésekre semmiféle befolyást nem gyakorló, gyorsan tovatűnő hírnevű hírességek közszereplőnek számítanak.
- 580/581 -
Ez az egyensúlytalanság kiküszöbölhető, ha nem a személyekre, hanem a közösséget érintő ügyekre helyezzük a hangsúlyt, azaz a korlátozott védelem hatókörét. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlata elsősorban nem a közszereplői státusra, hanem inkább a csökkentett személyiségvédelmet előidéző helyzetek körének behatárolására fokuszál.[18] Azaz, a közszereplés ténye (a 'közügy') és nem a maga a közszereplő (a személyi státus) a fontosabb. Mind a közszereplők, mind a közhatalom gyakorlói és a közfeladatot ellátók esetében meghatározható, hogy tevékenységük mely köre, illetve mely adataik tartoznak a nyilvánosságra. Szorosan értelmezett közfeladataik ellátásán, illetve közszereplésükön túl személyiségi jogaik nem minden esetben őrzik meg teljességüket. Egy parlamenti képviselő családi élete is lehet közérdekű információ, annyiban, amennyiben befolyásolhatja a választópolgárok döntését.
Alig néhány olyan európai állam akad, ahol kodifikált - törvényi - szabály rendelkezik a közéleti szereplők csökkentett hírnév- és becsületvédelméről, illetve egyes eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról az őket érintő ügyekben. Magyarországon ugyanakkor az Alkotmánybíróság szinte a normaalkotás szándékával állapította meg az általános büntetőjogi személyiségvédelmi rendelkezések alkalmazásának alkotmányos kereteit [36/1994. (VI. 24.) AB határozat].
A finn büntető törvénykönyv értelmében[19] az olyan bírálat, amely "valamely személy politikai, üzleti, közhivatal betöltésével vagy közéleti, tudományos, művészi vagy hasonló tevékenységével kapcsolatos", nem meríti ki a becsületsértés büntetőjogi tényállását. Nincs egyértelmű szabály arra nézve, hogy pontosan hol húzódnak a helyénvalóság határai. Ezt a bíróság az egyes konkrét ügyekben dönti el. A bírálat lehet éles és pejoratív, azonban csak akkor elfogadható, ha a bírált személy közéleti tevékenységeire korlátozódik, és nem érinti az illető személyiségét.
Lengyelországban a büntető törvénykönyv 213. cikk 2. pontja alapján[20] nem követ el bűncselekményt az, aki igaz állítást tesz közzé egy közfeladatot ellátó személy cselekedeteivel kapcsolatban, vagy a jogos közérdek védelmében. Ennek megfelelően, habár az állítás igaz, de a két másik előírt körülmény közül egy sem áll fenn, úgy az állítás bűncselekménynek minősülhet. (A szabály értelmében az állítás igaz volta önmagában nem jelent védelmet a rágalmazás vádjával szemben; az alperesnek azt is bizonyítania kell, hogy a közzététel a közérdeket szolgálta.)
Luxemburgban hasonló szabályok vonatkoznak a rágalmazás bűncselekményére. A közéleti szereplők ellen elkövetett rágalmazás, becsület- és hírnévsértés eseteire a büntető törvénykönyv 447. cikke[21] tartalmaz specifikus rendelkezéseket. A "közhivatalt betöltő vagy közéleti személyek, illetve jogi személyek közfeladataikkal kapcsolatos, tényeken alapuló híreszteléssel" gyanúsított félnek minden esetben jogában áll bizonyítani állításai igaz voltát. Ezek a szabályok vonatkoznak például az országgyűlési képviselőkre.[22]
A dán büntető törvénykönyv rendelkezik a védelem egy különleges fajtájáról, amely közéleti vagy politikai vitákkal kapcsolatos ügyekben alkalmazható. A törvény 269. cikke rendelkezik a "nyilvánvaló közérdekek törvényes védelméről", így a nyílt közéleti vita védelméről is abban az esetben, ha egy kiadvány sérti valakinek a becsülethez vagy jó hírnévhez fűződő jogait.[23]
A közszereplők korlátozott személyiségvédelme Magyarországon elsősorban nem törvényi alapokon nyugszik, bár az új Ptk. a törvényi szabályozás felé tett lépésként értelmezhető (még akkor is, ha konkrét, alkalmazható mércét nem határoz meg). Az Alkotmánybíróság korábban már említett 36/1994. (VI. 24.) AB határozata alapján
"[a] hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint - az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel - elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta."
A véleménynyilvánítás a meghatározott körben tehát ennek értelmében korlátlan, míg a tényállítás csak akkor büntethető, ha az elkövető tudott annak valótlanságáról, vagy azért nem tudott róla, mert a tőle elvárható gondosságot figyelmen kívül hagyta. A mérce, mely csak szándékos hazugságnál, illetve gondatlanság esetén ró felelősséget az elkövetőre, hasonló, de nem egyező az Egyesült Államok Legfelső Bírósága által kidolgozott Sullivan-szabállyal.[24]
A 2010-ben visszavont Ptk., a 2009. évi CXX. törvény a sajtó által elkövetett hírnév- és becsületsértések esetében a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, egyúttal a Sul-
- 581/582 -
livan-döntés mércéjéhez hasonlót vezetett volna be. Mentesült volna a szankciók alkalmazásának lehetősége alól az, aki "bizonyítja, hogy eljárása [tényállásszerű magatartása] nem volt szándékos vagy súlyosan gondatlan" (2:94. §). A szándékosság és súlyos gondatlanság mércéje az eredeti alkotmánybírósági határozatban a közzétett állítás igazságtartalma felderítésének folyamatára vonatkozik: a törvényszövegben viszont nem derült ki egyértelműen, hogy mire.
A várhatóan 2014 tavaszán hatályba lépő új magyar Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) követi elődje nyomdokait abban, hogy Európában egyedülálló módon kifejezetten is rendelkezik a közéleti szereplők személyiségvédelmének csökkentett mértékéről, egy általános generálklauzula (tehát nem konkrétan meghatározott mérce) erejéig. A törvény értelmében: "2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme] A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja." A rendelkezés "a közügyek szabad vitatásának" védelmét célozza, azaz - ezen értelmezést támogató bírói gyakorlat mellett - alkalmas lehet arra, hogy a szólásszabadság erőteljesebb törvényi védelme mellett a "közügyek" és a "közéleti szereplők" korábbi bírói gyakorlatban kialakult körét szűkítse, kizárva belőle a bulváreseményeket és celebritásokat.[25]
Annak dacára, hogy a közéleti szereplők csökkentett hírnév- és becsületvédelme általánosan érvényesül az európai jogrendszerekben, egyes államok meghatároznak olyan speciális törvényi tényállásokat, amelyek által egyes, kiemelt fontosságú közéleti szereplők - a főszabállyal ellentétesen - többletvédelemre jogosultak személyiségi jogaik tekintetében. E szabályokat a gyakorlatban nem vagy csak nagyon ritkán alkalmazzák, és összeegyeztethetőségük az EJEB gyakorlatával legalábbis kétséges.
Annak ellenére, hogy a bolgár Alkotmánybíróság kifejezetten a politikusok, kormányhivatalnokok, illetve a kormányzat ellen irányuló vélemények széles körű védelme mellett foglalt állást[26], a büntető törvénykönyv 2000-es módosítása szigorúbban bünteti a hivatalos személyekkel, vagy a népképviseleti szervek tagjaival szembeni rágalmazást.[27]
Az észt büntető törvénykönyv nem tilalmazza általában a rágalmazást, de az államhatalom képviselőjével, a közrend védelmezőjével vagy bíróval szemben el lehet követni ezt a bűncselekményt; azaz esetükben fokozottabb védelem érvényesül, mint a magánszemélyek tekintetében.[28]
A máltai sajtótörvény[29] értelmében törvénysértés, ha valaki Máltán kiadott vagy terjesztett nyomatott anyagban "tisztességtelen hátsó szándékokat tulajdonít a máltai államelnök cselekedeteinek" vagy "a máltai államelnököt sértegeti, gyalázza, illetve gyűlöletet, megvetést vagy ellenérzést kelt ellene", amely törvénysértés legfeljebb 3 hónapos elzárással és pénzbírsággal büntethető.
A német büntető törvénykönyv (StGB)[30] rendkívül széles körben alkalmazható megkülönböztetést ír elő a közéleti szereplők és a magánszemélyek között. Az StGB 188. cikke értelmében, ha a becsületsértés vagy szándékos becsületsértés politikai szereplő ellen irányul, úgy szigorúbb szankciók alkalmazhatók. "Amennyiben a becsületsértés (186. cikk) tényállása a nyilvánosság előtt, egy gyűlésen vagy írásos anyagok terjesztése révén valósul meg [...] egy politikai életben tevékenykedő személlyel szemben az illető közéleti szerepe alapján, s a vétség olyan jellegű, ami jelentős mértékben megnehezítheti e személy közéleti tevékenységét, úgy az elkövető három hónaptól öt évig terjedő elzárással sújtható." "Az ugyanilyen körülmények között megvalósuló szándékos becsületsértés (187. cikk) esetében a kiróható büntetés hat hónaptól öt évig terjedő elzárás." Az egyéb közéleti szereplőkkel szemben elkövetett becsületsértésre nem vonatkozik a szankció ilyen szigorítása.
A dán büntető törvénykönyv 115. cikke a maximális büntetési tétel megkétszerezését írja elő abban az esetben, ha a becsületsértés áldozata a dán uralkodó vagy a kormányfő. A szakirodalom szerint a gyakorlatban soha nem alkalmazták ezt a cikket.[31]
Összességében megállapítható, hogy a közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelmével kapcsolatos legfontosabb kérdések eldöntését az egyes jogrendszerek jellemzően - a jogalkalmazásra telepített "szokásos" feladatokat és felelősséget meghaladó mértékben - a bíróságokra bízzák. Az alig maroknyi példa a releváns törvényi szabályozásról - amely mellé hasonló csekély számban a főszabálytól eltérő, szigorúbb személyiségvédelmi szabályokat meghatározó rendelkezéseket is
- 582/583 -
találhatunk - a kivételt jelenti. Jellemző ezekre az is, hogy még az adott jogrendszeren belül sem lépnek fel az általános problémakezelés igényével, és csak a büntetőjog korlátozott alkalmazására vonatkoznak.
A tényállítások és a véleményközlések szétválasztása a hírnév- és becsületvédelem egyik legfontosabb kérdése. A kodifikált jogszabályokban ugyanakkor általában ez a kérdés sem jelenik meg, a sérelmezett közlemény tartalmának mérlegelése a bíróságok hatáskörébe tartozik. Jelentős különbséghez vezet a jogsértés megítélésében, hogy egy adott tartalmat ténynek vagy véleménynek minősít-e a bíróság.[32] A tényállítás ugyanis bizonyítás tárgya lehet, azaz mind a közlőnek, mind a sérelmet szenvedett félnek van lehetősége valóságtartalmának bizonyítására, illetve cáfolatára. Ilyenformán, hamis tény közzététele, sikertelen bizonyítás esetén csak kivételes esetben lehet mentesülni a jogi felelősség alól. Ugyanakkor a vélemény nem lehet bizonyítás tárgya, legfeljebb az vizsgálható, hogy van-e egyáltalán valós ténybeli alapja, amelyből kiindulva megfogalmazódott, avagy az hiányzik. Olyan véleményközlések is vannak, amelyeknél ez a bizonyos ténybeli alap sem vizsgálható (ha pl. egy politikusról azt állítják, náci, akkor vizsgálható, hogy ténykedése és a náci politika között lehet-e párhuzamot vonni, de ha egy színházi bemutatóról azt állítják, hogy elkeserítő színvonalú volt, akkor hasonló ténybeli alapot - a vélemény jellege folytán - keresni sem lehet). Ilyenkor, illetve valós ténybeli alap megléte esetén a vélemény, a kritika szélesebb körű védelmet kaphat, mint a hamis tényállítás, hiszen jelentősebb társadalmi érdek fűződik a közzétételéhez. Ugyanakkor a szélsőséges, gyalázkodó vélemények már jogsértőek lehetnek. Ezek az általános elvek azonban ritkán jelennek meg törvényi előírásokban. Az egyes európai államok rágalmazási joga jellemzően általánosan tiltja a hírnév- és becsületsértést, de az egyes, a felelősség alóli mentesülést biztosító okoknál azonosítható, hogy melyik alkalmazható tényállításokra, és melyik a véleményekre.[33]
A magyar Alkotmánybíróság korábban már említett 36/1994. (VI. 24.) sz. határozata egyértelműen különbséget tesz - a Büntető Törvénykönyvben található rágalmazás és becsületsértés vonatkozásában - a tények és a vélemények között, és egy Európában szokatlan megoldást választva, a véleményeknek közszereplőkkel kapcsolatos ügyekben teljes immunitást biztosít, míg a hamis tényállításokat csak bizonyos esetekben rendeli büntetni. Ugyanakkor ez az éles elválasztás magában a Büntető Törvénykönyvben nem jelenik meg.
A tények és vélemények éles szétválasztása az angol rágalmazási jogra nem jellemző. A véleménynyilvánítás akkor védett (a honest opinion által), ha az valamely ténybeli alappal bír, és közzétevője nem rosszhiszemű.[34] A gyalázkodó, a kritika határait túllépő vélemények tehát nem védettek, mert nem rendelkeznek bizonyítható ténybeli alappal. A határok meghúzása természetesen nem könnyű. Egy ügyben egy színész sikerrel perelt rágalmazás miatt, miután egyik kritikusa azt írta róla, hogy "irtózatosan ronda" (hideously ugly).[35] Az angol rágalmazási jog tehát nem választja el a becsület és a hírnév védelmét.[36] Ha az állítás nem bizonyítható (a csúnyaság például szubjektív értékítélet), attól még a rágalmazás megvalósulhat.
A hírnevet vagy becsületet sértő közlések esetén az egyes jogrendszerek biztosítanak a jogi felelősség alóli kimentési indokokat, tehát a jogi felelősség a sérelmes közlésekért nem objektív, nem korlátlan.
A kimentési okok köre nem minden államban kodifikált, törvényi szabályozás hiányában azokat a bírói gyakorlat alakítja, határozza meg. Az alábbi áttekintésben kizárólag a törvényben meghatározott kimentési okokkal foglalkozunk; kivételt képez ez alól a common law rendszerű Anglia (ahol azonban szintén van rágalmazási törvény, több is, de ezek együttesen sem fedik le a rágalmazási jog teljes területét).
Általánosan érvényesülő kimentési ok, ha a közlés tartalma igaznak bizonyul, azaz, annak igazát a közlő képes a bíróság előtt bizonyítani (lásd pl. Anglia[37], Ausztria[38], Ciprus[39], Luxemburg[40], Svédország[41], Franciaország[42]). Ugyanakkor a jogrendszerek egy részében büntetőeljárásokban a bizonyítás csak abban az esetben megengedett, ha a közzétételt valamely fennálló közérdek (pl. egy közéleti kérdésben tett megnyilvánulásról van szó), esetleg nyomós, méltányolható magánérdek indokolta. Ilyen érdek hiányában még az egyébként valós tényállítások is rágalmazónak számítanak (és va-
- 583/584 -
lóságuk bizonyítása az eljárási szabályok szerint nem megengedett).[43]
Kimentő körülménynek számíthat, ha a megrágalmazott fél előzetesen beleegyezett a közzétételbe[44], vagy ha a perbe fogott fél csak közvetett módon járult hozzá a sérelem bekövetkeztéhez ("ártatlan" részese volt annak); az újságárus, a levélkihordó postás vagy a nyomdász nem felel a rágalmazó állításokért, amelyek a sajtótermékben megjelentek.[45]
Fontos megjegyezni, hogy - feltehetően nem egészen függetlenül a strasbourgi bíróság folyamatosan gyarapodó joggyakorlatától - a korábbi szigorú szabályok, és a közzétett állítások bizonyítatlansága (hamis volta) esetén a felelősség alól alig néhány esetben mentesülést lehetővé tevő jogrendszerek némelyike a tényszerűen hamis, de a közérdeket érintő ügyben, jóhiszeműen tett állítások esetén is mentesülést ad a rágalmazó számára. Azaz, a hamis állítások is védelmet élvezhetnek bizonyos, jól körülhatárolt esetekben; a figyelembe veendő szempontok a jogrendszerek nagyobb részében a bírói gyakorlat által kerülnek kialakításra, de azok néhol már kodifikált, írott joggá váltak.
Általánosan érvényesülő szabály, miszerint a tisztességes kritika (valós ténybeli alapokon nyugvó bírálat, vagy ténybeli alap hiányában bizonyítás tárgyává nem tehető értékítélet), legyen mégoly sérelmes vagy akár bántó a megcélzott személy számára, nem minősülhet becsületsértőnek, amennyiben közzétételét közérdek indokolta;[46] a korlátok körvonalainak meghatározása ugyanakkor a legtöbb jogrendszerben a bírói gyakorlat feladata.
Egy, számos jogrendszer által elismert kimentési lehetőség, ha a média nem saját maga teszi a rágalmazó állítást, hanem beszámol másnak a rágalmazást megvalósító véleményéről, így mindössze továbbadja azt (a magyar jogi terminológia szerint: híresztel). Ezzel a kivétellel később külön is foglalkozunk.
Egyes jogrendszerekben a szabályozás meghatároz olyan speciális körülményeket, amelyek fennállta esetén a rágalmazó állítás közzététele esetén is mentesülni lehet a felelősség alól. Az angol jogban az "abszolút mentesség" (absolute privilege) bizonyos, meghatározott körülmények között tett állításokat véd, és ad teljes immunitást a közzétevő számára a jogi felelősség alól (például a parlamentben, a bírósági eljárások során, vagy a kormányzati munka közben tett állítások, illetve ezek újbóli közzététele esetén[47]).
A dán bírósági gyakorlat elismeri az ügyvédek jogát arra, hogy becsületsértő állításokat tegyenek ügyfeleik védelme érdekében a tárgyalóteremben vagy a jogi eljárás során.[48] A dán büntető törvénykönyv tartalmaz egy egyedülálló mentesítési okot a felelősség alól: a 272. cikk értelmében abban az esetben, ha a sértő (becsületsértő vagy gyalázkodó) megjegyzések visszavágó jellegűek, vagyis a megjegyzést tevő személy a vele szemben tett, hasonlóan sértő megjegyzésre válaszolt, akkor szankciónak nincs helye.[49]
Ausztriában mentő körülmény, ha élő adásról van szó, és a műsorszolgáltató alkalmazottai és képviselői nem vétettek az újságírói körültekintés szabálya ellen.[50]
Amint azt említettük, a közérdekű ügyekben tett állítások, amennyiben azokat nem rosszhiszeműen tették, akkor is védelmet élvezhetnek egyes jogrendszerekben, ha hamisnak bizonyulnak.
Az angol jogban a "feltételes mentesség" (qualified privilege) bizonyos feltételek teljesülése esetén ad mentesülést a felelősség alól (a mentességet minden esetben a közösség érdeke, a társadalom java indokolja).[51] A törvényi qualified privilege körét a Reynolds-szabály[52] alkalmazása jelentősen kitágította. A döntés értelmében a szólásszabadság védelmét bizonyos feltételekkel ki kell terjeszteni azokra az esetekre, amikor a közlő közérdeklődésre számot tartó témában téves állításokat közöl. Ez nem jelenthet teljes védettséget, amely független a közlés körülményeitől.[53]
Szintén a közérdeket szolgálja a "tisztességes vélemény" (honest opinion)[54] védelme, amely a véleménynyilvánítás szabadságát óvja, de csak akkor, ha a vélemény valamely ténybeli alapja megállapítható, és a közlő jóhiszeműen járt el.
Írország Defamation Actje[55] jelentős mértékben hasonlít a brit törvényekre, illetve kodifikálta a korábbi common law bírói szabályozását. Ennek megfelelően a
- 584/585 -
felelősség alóli mentesülés esetei is rendkívül hasonlóak (truth, absolute privilege, qualified privilege, honest opinion, consent, innocent publication). A "fair and reasonable publication" alapján történő mentesülés alkalmazható a leginkább a közéleti szereplőkkel szembeni rágalmazási ügyekben; ez a szabály beépítette az angol Reynolds-döntés legtöbb elemét, és törvényi szintre emelte azt. Azaz, a Reynolds-szabály sajátos módon érvényesül az ír jogrendszerben.[56]
2009. évi írországi rágalmazási törvény, 26. cikk:
"(1) Rágalmazás esetén mentő körülmény (a továbbiakban "a tisztességes és helyénvaló közlés védelme"), ha az alperes bizonyítja, hogy -
(a) a per tárgyát képező nyilatkozat közzététele -
(i) jóhiszeműen,
(ii) olyan közérdekű kérdés megvitatása során vagy érdekében történt, amelynek tárgyalása
a közjót szolgálja,
(b) az eset valamennyi körülményének figyelembe vételével a nyilatkozat közreadása nem lépte túl az ésszerűség határain belül szükségesnek tekinthető mértéket, és
(c) az eset valamennyi körülményének figyelembe vételével a nyilatkozat közzététele tisztességes és helyénvaló volt.
(2) A jelen cikk alapján a bíróság annak eldöntése során, hogy a nyilatkozat közreadása tisztességesnek és helyénvalónak minősül-e, köteles minden, a bíróság által lényegesnek vélt mozzanatot figyelembe venni, ideértve a következőket:
(a) azt, hogy a nyilatkozat milyen mértékben vonatkozik a sérelmet szenvedett fél közfeladatainak ellátására;
(b) a nyilatkozatban megfogalmazott vádak súlyát;
(c) a nyilatkozat szövegösszefüggését és tartalmát (ideértve annak nyelvét is);
(d) azt, hogy a nyilatkozat milyen mértékben különböztette meg egymástól a gyanúsításokat, a vádakat és a tényeket;
(e) azt, hogy a nyilatkozat adott időpontban történt közreadását rendkívüli körülmények tették-e szükségessé;
(f) folyóiratban olyan személy által közzétett nyilatkozat esetében, aki a közzététel időpontjában a Sajtótanács tagja volt, azt, hogy a közzétevő milyen mértékben tett eleget a Sajtótanács etikai kódexének, illetve a Sajtóombudsman és a Sajtótanács döntéseinek;
(g) folyóiratban olyan személy által közzétett nyilatkozat esetében, aki a közzététel időpontjában nem volt a Sajtótanács tagja, azt, hogy a folyóirat kiadója milyen mértékben tett eleget az (f) bekezdésben foglalt előírásoknak;
(h) azt, hogy az adott kiadvány ismertette-e, és, ha igen, az eredeti nyilatkozattal azonos, vagy ahhoz hasonló súllyal tette-e közzé a felperes előadását az eseményekről;
(i) ha a felperes előadása nem került ennek megfelelően ismertetésre, úgy azt, hogy tett-e a kiadó ésszerű erőfeszítést annak érdekében, hogy megszólaltassa a felperest és közreadja az ő válaszát; és
(j) az alperes által megtett intézkedéseket a nyilatkozatnak a felperessel kapcsolatos állításai ellenőrzésére és az ehhez alkalmazott módszereket."
A hamis (bizonyítatlan), de közügyekben jóhiszeműen tett állítások törvényi védelmére más államokban is találhatunk példát.
A dán büntető törvénykönyv 269. cikke értelmében nem állapítható meg a felelősség abban az esetben, ha "a nyilatkozattevő jóhiszeműen, kötelességének tett eleget a megszólalással, illetve ha nyilvánvaló közérdek vagy saját maga vagy mások személyes érdekeinek törvényes védelme céljából járt el"; ez a mentesítés kizárólag a hamis és becsületsértő megjegyzésekre vonatkozik, a sértő megjegyzésekre nem.[57] Ennek megfelelően a jogi felelősség alól való mentesítéshez egyaránt szükséges a jóhiszeműség és a köz- vagy magánérdek megléte. A 269. cikk (1) bekezdésében biztosított mentesülés mellett a (2) bekezdés lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy a vádlottat kegyelemben részesítsék abban az esetben, ha "olyan bizonyíték merül fel, amely igazolja, hogy a vádlottnak volt alapja valósnak tekinteni az állításokat". Ez annyit jelent, hogy még abban az esetben is, ha az állítások nem igazak és közzétételükhöz sem fűződik köz- vagy magánérdek, a közlő kegyelemben részesülhet, ha jó oka volt úgy vélni, hogy az állítások igazak (azaz, ha jóhiszeműen járt el).[58]
Ausztriában a médiatörvény alapján a megsértett fél nem érvényesítheti jogát, ha a publikáció közreadásához nyomós közérdek fűződött, s a megfelelő újságírói alaposság mellett elegendő indok volt található ahhoz, hogy a sérelmes állítást igaznak tekintsék.[59]
A lengyel sajtótörvény 12. cikke értelmében az újságírók még hamis állítások közreadása esetén is mentesülnek a felelősség alól, ha tisztességesen és kellő óvatossággal jártak el.[60]
Luxemburgban akkor, ha egy nyilvános kiadvány sérti valamely személy becsületét, a kiadót nem terheli felelősség abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy megfelelő indoka volt igaznak tartani a közreadott tényeket, a nyilvánosságnak pedig jogában állt azok megismerése.[61] Az igazság bizonyítása büntetőeljárásokban csak bizonyos, a törvény által megengedett esetekben lehetséges. Ilyen eseteknek minősül az, ha valaki valamely hatóság képviselőjéről vagy egyéb, a közszolgálatban (public service) dolgozó személyről tett közzé sérelmes állításokat.[62]
A portugál büntető törvénykönyv alapján is mentesül a felelősség alól az, akinek a hamis állítások közzétételekor nyomós indoka volt arra, hogy az állításokat igaznak higgye, és jóhiszeműen járt el.[63] Szintén mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól a média Olaszországban, ha a tájékoztatáshoz, illetve az eltérő vélemény megfo-
- 585/586 -
galmazásához való jogát gyakorolta.[64] Az olasz bírósági gyakorlat ezt a szabályt kiterjesztette a polgári jogi személyiségvédelmi eljárásokra is, azzal, hogy bárki hivatkozhat rá, aki a médiában sérelmes állításokat tett közzé (tehát nem csak az újságírók számára áll nyitva ez a védelem).[65] A publikáció által szolgált közérdek szempontja Észtországban a polgári jogi felelősség alól nyújthat mentességet.[66] Végezetül Svédországban is mentesül a felelősség alól a kiadó akkor, ha a körülmények indokolják az ügy nyilvánosságra hozatalát, továbbá a közreadott állítás igazsága bizonyított vagy ésszerű alapon igaznak vélhető.
Az EJEB szerint "[a] véleménynyilvánítás jogának gyakorlásához szervesen hozzátartozó »kötelességek és felelősségek« alapján a 10. cikk által a közügyekről tudósító újságíróknak nyújtott védelem előfeltétele, hogy jóhiszeműen eljárva pontos és megbízható információk közzétételére törekedjenek az újságírói etika szabályainak megfelelően..."[67]
A mástól származó információ továbbadása, a más által tett rágalmazó állításokról való beszámoló (híresztelés) esetén egyes jogrendszerek mentesülést biztosítanak az állításokat közzétevő (jellemzően a média) számára. Ugyanakkor jelentős részben e szabályokat is a bíróságok alakították ki, és csak ritkán szerepelnek az írott jogforrásokban.[68]
Részben ilyen szabálynak tekinthető az előző pontban bemutatott - az Angliában és Írországban létező - absolute privilege szabálya, ahol a bizonyos speciális körülmények között (bírósági eljárásban, parlamentben stb.) tett rágalmazó állításokról való - a média általi - beszámolás mentességet élvez a jogi felelősség alól.
Az osztrák jogrendszerben hasonló abszolút mentesség létezik, mivel a Nemzeti Tanács, a Szövetségi Tanács, a Szövetségi Képviselőház, a Parlament vagy a fenti képviselő-testületek bizottságai előtti meghallgatásokról készült valós tudósítások tekintetében nem lehetséges jogi igényt érvényesíteni.[69] E szabály mellett a médiatörvény biztosít egy sokkal szélesebb körű - általános - védelmet is az eredetileg harmadik felek által tett gyalázkodó állítások tekintetében: ha a kérdéses állítás egy harmadik féltől származó pontos idézet, továbbá nyomós közérdek fűződik az állítás nyilvánosságra hozatalához, úgy a rágalmazás sértettje részéről nincs helye követelésnek.[70] A rágalmazó kijelentéseknek az osztrák jog által biztosított ilyen széles körű törvényi védelme egyedülálló Európában.
Luxemburgban az alperes mentesül a felelősség alól, ha a becsületsértő állítást élő, egyenes adásban tett nyilatkozat tartalmazza, amennyiben a közzétevő megtette a szükséges óvintézkedéseket a becsületsértés elkerülése érdekében, és a kiadvány megemlíti, hogy kitől származik az adott közlés. Ugyancsak mentesíti a közreadót a jogi felelősség alól az, ha a kiadvány egy harmadik féltől származó pontos idézet, amennyiben a kiadvány egyértelműen jelzi ezt a tényt, és azonosítja az eredeti szerzőt, továbbá jogos közérdek fűződik az idézet közzétételéhez.[71]
Az összehasonlító áttekintés módot adott arra, hogy bizonyos, általános következtetéseket levonjunk az európai uniós tagállamokban, a közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelmi ügyeiben érvényesülő előírások természetével, szabályozásával kapcsolatban.
A) A hírnév- és becsületvédelem szabályai az egyes államok jogrendszerében több helyen, elszórva szerepeknek, ezért párhuzamosan akár több eljárás is indítható, illetve kezdeményezhető a sérelmet szenvedett fél által. A büntetőjog a legtöbb európai államban tiltja a hírnév és becsület megsértését, jellemzően pénzbüntetéssel és szabadságvesztéssel fenyegetve az elkövetőket.
B) A közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelmének kérdéseiben meghatározó a bírói jogalkotás szerepe, bármely jogág szabályainak alkalmazásáról is van szó. Igaz ez az érintett személyi kör meghatározására éppúgy, mint az esetükben alkalmazandó mérce felállítására.
C) A közéleti szereplők köre nem pontosan meghatározott, folyamatosan változik, illetve tágul, továbbá esetükben a védelem - személyi státusuktól függően - differenciálódhat is.
D) A közszereplők hírnév- és becsületvédelmének alkalmazandó szigorúbb mércét csak igen kevés állam határozza meg törvényben; ilyen előírás kizárólag a büntetőjogi kódexekben bukkan fel (kivétel az új magyar Polgári Törvénykönyv). E rendelkezések is tág teret hagynak azonban a bírói jogalkalmazás és -értelmezés számára.
- 586/587 -
E) Némileg meglepő eredménye a kutatásnak, hogy egyes államokban léteznek még olyan szabályok, amelyek bizonyos közéleti szereplők vonatkozásában azok személyiségi jogait (így hírnevüket és becsületüket) az általánosnál fokozottabban védik. A jogirodalom szerint e szabályok a gyakorlatban nem kerülnek alkalmazásra, de már puszta létük is nehezen egyeztethető össze az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával.
F) A tények és a vélemények szétválasztása és eltérő jogi megítélése a hírnév- és becsületvédelem egyik alapkérdése. E differenciálás jellemzően szintén a bírói gyakorlaton nyugszik az egyes államokban.
G) A hírnevet és becsületet sértő, tényállásszerű magatartásokból eredő jogi felelősség alól mindig van kimentési lehetőség, tehát a felelősség nem objektív; a kimentési okok néhol törvényben meghatározottak, de legtöbbször szintén a bírói gyakorlat alakította ki azokat.
H) A közéleti szereplőkkel kapcsolatos eljárásokban kiemelten fontos a közérdek (és számos államban: a jóhiszeműség) vizsgálata. Amennyiben egy adott publikáció közérdekűnek minősül, mert a demokratikus nyilvánosság érdekeit szolgálja, akár még a hamis tényállítások közzétevői is mentesülhetnek a felelősség alól. ■
JEGYZETEK
[1] Az egyes állami szabályozás vizsgálatakor nagymértékben támaszkodtam a DLA Piper Hungary által a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megrendelésére 2011-2013 között végzett nemzetközi kutatás eredményeire.
[2] A Defamation Act 2009 35. cikke eltörölte a defamatory libel, seditious libel, obscene libel common law bűncselekményeit.
[3] Aidan White: Ethical Journalism and Human Rights. In: Human Rights and a Changing Media Landscape. Council of Europe Publishing, 2011. 57. o.
[4] Észtország Büntető Törvénykönyve (2001. június 6.), 275. és 305. cikk.
[5] Médiatörvény (Mediengesetz), Federal Act on the Press and other Publication Media 12 June 1981, Federal Law Gazette No. 314/1981, 8a cikk. Lásd Cameron Doley - Alastair Mullis (eds.): Carter-Ruck on Libel and Privacy. LexisNexis Butterworths, 2010, 6. kiad. 1090. o.
[6] Press Act of 1881.
[7] Act of 8 June 2004 on the Freedom of Expression in the Media, Chapitre V., 16. cikk.
[8] Act XL of 1974, 11. cikk
[9] Law 8 February 1948, no. 47 (Printed Press Law), 13. cikk.
[10] Roberto Mastroianni - Amedeo Arena: Media Law in Italy. Alphen a/d Rijn, Kluwer Law International, 2011. 51-52. o.
[11] Freedom of the Press Act, Tryckfrihetsfördningen (2002:908).
[12] General Audiovisual Law 7/2010.
[13] A részletes etikai irányelvek (dánul: Reglerne for god presseskik) a média felelősségéről szóló (1998. február 9-i 85. számú) törvény mellékletében találhatók.
[14] A média felelősségéről szóló törvény alapján a Sajtótanács kezel minden médiával kapcsolatos panaszt. Az Etikai irányelvek megsértése esetén a Sajtótanács saját hatáskörében kezdeményezhet eljárást.
[15] Eoin Carolan - Ailbhe O'Neill: Media Law in Ireland. Dublin - Haywards Heath, Bloomsbury Professional, 2010. 502-504. o.
[16] Götting - Schertz - Seitz (szerk.): Handbuch des Persönlichkeitsrechts. München, C. H. Beck, 2008. 225-234. o.
[17] Lásd 165/87, 107/88, 20/92, 320/94. sz. alkotmánybírósági döntések.
[18] Eric Barendt: Freedom of Speech. Oxford, New York, Oxford University Press, 2005 (2. kiadás). 222-225. o.
[19] Finn büntető törvénykönyv (31/1889), 24. fej., 9. cikk.
[20] 1997. június 6-i tv. a büntető törvénykönyvről (Journal of laws of 1997, No 88, item 553).
[21] Luxemburg Büntető Törvénykönyve (Loi du 16 juin 1879).
[22] Cour 30 janvier 1904, Cass. 25 mars 1904, P. 8, 395.
[23] Sören Sandfeld Jakobsen - Sten Schaumburg-Müller: Media Law in Denmark. Alphen a/d Rijn, Kluwer Law International, 2011. 64. o.
[24] Lásd New York Times v. Sullivan 376 US 254 (1964). A döntés és a magyar jogrendszer kapcsolatáról lásd Koltay András: A New York Times v. Sullivan-szabály és hatóköre Magyarországon. Magyar Jog, 2006/11.
[25]A szöveg több kérdést is felvet. A kodifikációs főbizottság vezetője, Vékás Lajos még a törvény zárószavazása előtt közzétette aggályait, amelyeket az új Ptk. első kommentárja is megerősít (Vékás Lajos: Bírálat és jobbító észrevételek az új Ptk. Törvényjavaslatához (a zárószavazás előtt). Magyar Jog, 2013/1. 1-7. o. Székely László - Vékás Lajos: Személyiségi jogok. In Vékás Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Budapest, CompLex, 2013. 58-59. o.). Ezek alapján:
– a szükségesség/arányosság teszt magánjogi jogvitákban – az Alkotmánybíróság által kialakított tartalommal – alkalmazhatatlan, magánjogi tartalma pedig nincsen,
– a "méltányolható közérdek” felesleges és aggályos megszorítás,
- bármely személyiségi jogsérelem szükségszerűen sérti az emberi méltóságot, azaz szigorúan véve a kiegészítés "az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja” fordulatát, jogvita esetében a szólásszabadságnak minden esetben fejet kellene hajtania a személyiségi jogok előtt; ez nem lehetett a jogalkotó szándéka.
[26] 1996. évi 7. számú alkotmánybírósági döntés.
[27] Büntető törvénykönyv 148. szakasz, 1(3) bekezdés, lásd Doley - Mullis i. m. 1118. o.
[28] Büntető törvénykönyv (6 June 2001), 275. és 305. cikk.
[29] Chapter 248 of the Laws of Malta, Part II., 5 (1) cikk.
[30] Büntető törvénykönyv (Strafgesetzbuch), 15. 05. 1871.
[31] Sandfeld Jakobsen - Schaumburg-Müller: i. m. 66. o.
[32] A Karsai v. Hungary ügyben (no. 5380/07. 2009. december 1-jei ítélet) pl. a magyar bíróságok által hamis tényállításnak minősített kitételt (miszerint a magánvádló "zsidózott") az EJEB ténybeli alappal bíró véleménynek minősítette, és marasztalta a magyar államot. Hasonlóképp lásd Unabhängige Initiative Informationsvielfalt v. Austria (no. 28525/95, 2002. május 26-i ítélet).
[33] Pl. az angol "onest opinion" védelme értelemszerűen a véleményekre terjed ki, a "truth" védelme pedig a tényállításokra.
[34] Defamation Act 2013, s. 3.
[35] Berkoff v. Burchill [1997] EMLR 139, CA.
[36] Barendt: i. m. 228. o.
[37] Defamation Act 2013., 2. cikk.
[38] Médiatörvény (Mediengesetz, Federal Act on the Press and other Publication Media 12 June 1981, Federal Law Gazette No. 314/1981.), §6 (2) 2. a).
[39]Civil Wrongs Act, Cap 148., 19. cikk
[40] A luxemburgi büntető törvénykönyv (Loi du 16 juin 1879), 443. cikk, Act of 8 June 2004 on the Freedom of Expression in the Media, Chapitre V., 17. cikk.
[41] Freedom of the Press Act (Sw. Tryckfrihetsfördningen (2002:908)), Ch. 7., 14. cikk, 14. bek.
[42] Press Act of 1881, 35. cikk, 55-56. cikkek.
[43] Lásd pl. Magyarország, 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról, dán büntető törvénykönyv, 270. cikk; Svédországban a Freedom of the Press Act [Sw. Tryckfrihetsfördningen (2002:908)], Ch. 7., 14. cikk, 14. bek.
[44] A common law Angliában és az ír Defamation Act 2009., 25. cikk.
[45] Az angol Defamation Act 1996., 1. cikk, az ír Defamation Act 2009., 27. cikk.
[46] Az angol Defamation Act 2013., 4. cikk "publication on matter of public interest"), "honest opinion" az ír jogban, Defamation Act 2009., 20. cikk, a Civil Wrongs Act Cipruson, 19. cikk.
[47] Bill of Rights 1688, 9. cikk, Defamation Act 1996., 14. cikk. Lásd még az ír Defamation Act 2009. 17. cikkét.
[48] Sandfeld Jakobsen - Schaumburg-Müller: i. m. 64. o.
[49] Uo., 65-66. o.
[50] Médiatörvény (Mediengesetz, Federal Act on the Press and other Publication Media 12 June 1981, Federal Law Gazette No. 314/1981., §6. (2) bek. 3. pont.
[51] Defamation Act 1996., 15. cikk és Schedule 1.
[52] Reynolds v. Times Newspapers [2001] 2 AC 127.
[53] Az indokolást megfogalmazó bíró, Lord Nicholls egy tízes listán - az ítélkezés egységessé tételének szándékával - bizonyos, útmutatásnak szánt "vezérelveket" is összeállított. Ezeket lásd Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai - magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban. Budapest, Századvég, 2009. 388-389. o.
[54] Defamation Act 2013., 3. cikk.
[55] Defamation Act 2009.
[56] Carolan - O'Neill: i. m. 165-181.
[57] Sandfeld Jakobsen - Schaumburg-Müller: i. m. 61. o.
[58] Uo., 61-62.
[59] Médiatörvény (Mediengesetz, Federal Act on the Press and other Publication Media 12 June 1981, Federal Law Gazette No. 314/1981), §6., (2) 2. b).
[60] Press Act of 26 January 1984.
[61] A 2004. június 8-i, a véleménynyilvánítás szabadságáról a médiában szóló törvény (Loi du 8 juin 2004 sur la liberté d'expression dans les medias) 17. 1b. cikke, a Büntető Törvénykönyv 443. cikke.
[62] Büntető törvénykönyv, 445. cikk, §2. Lásd Doley - Mullis: i. m. 1266. o.
[63] Büntető törvénykönyv, 180. cikk, no. 2. Lásd Doley - Mullis: i. m. 1299. o.
[64] Büntető törvénykönyv, 51. cikk. Lásd Doley - Mullis: i. m. 1239. o.
[65] Uo., 1241. o.
[66] Law of Obligations Act, 1046(1), (2) cikk. Lásd Doley - Mullis: i. m. 1187. o.
[67] Bladet Tromsö and Steensas v. Norway (application no. 21980/93., 1999. május 20-i ítélet), 65. bek.
[68] A bírói gyakorlat pl. Dániában (lásd Sandfeld Jakobsen - Schaumburg-Müller: i. m. 65. o.) és Magyarországon is anélkül biztosít mentességet a híresztelt, rágalmazó állítások számára bizonyos esetekben, hogy ennek törvényi alapja volna. A magyar bírói gyakorlat alapján az Országgyűlés, a helyi önkormányzat, a közigazgatás országos és helyi szervei, a rendőrség, bíróság, ügyészség által közzétett információk média általi bemutatása nem lehet alapja rágalmazási ügynek (lásd EBH 2001.407., BH 2002.51., BH 2003.357., EBH 2005.1289. számú legfelsőbb bírósági döntések). Jelen tanulmányban ugyanakkor elsősorban a törvényi szabályozással foglalkozunk.
[69] Médiatörvény, §6 (2) bek. 1. pont.
[70] Médiatörvény, §6 (2) bek. 4. pont.
[71] 2004. június 8-i törvény, 17. cikk 2. pont, luxemburgi büntető törvénykönyv (Loi du 16 juin 1879), 443. cikk.
Visszaugrás
