Sporttörténelemmel foglalkozók szerint a sport spontán, az ember természetes mozgásigényéből és játékos természetéből fejlődött ki, tehát az ember alkotmányos joga a sportolásra, arra, hogy az állam teremtsen lehetőséget számára mozgásigénye kielégítésére, emberi természetjognak tekinthető.
Szent-Györgyi Albert szerint a sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. Úgy vélte, hogy a sport fogalma nem tévesztendő össze a puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással, a nyereségvadászással, mert ezek a sport ellenségei. A sport ugyanis elsősorban szellemi fogalom.
A magyar Országgyűlés a sporttörvény elfogadásával az egyetemes kultúra részeként ismerte el a sportot, deklarálta kiemelkedő jelentőségét az egészségmegőrzésben, a személyiség formálásában, és a közösségi magatartás kialakítása területén, valamint különleges szerepét az ifjúság fizikai és erkölcsi nevelésében.
Azokat a jogterületek, amelyek homogén társadalmi viszonyokat azonos módszerekkel szabályoznak, jogágaknak nevezzük. A sporttal kapcsolatban nem beszélhetünk ilyen egységességről, sem a szabályozott terület, sem a szabályozás mikéntjének szempontjából. A sportjog ugyan viszonylag önálló szakterületként értékelhető, de az általa szabályozott - más és más társadalmi területhez tartozó - viszonyokban a többi klasszikus jogág elemeit is alkalmazza.
- 24/25 -
A fentiekből következően a sporttal kapcsolatos jogszabályok nem (csak) egy konkrét jogszabályban találhatóak. Tulajdonképpen a sportjog jogszabályainak tekinthetjük mindazokat a normákat, amelyek a sportra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak
A sportjog önálló jogággá válásának nemzetközi feltételei már jórészt kialakultak. A sportügyek az Európa Tanácsban fontosságuknak megfelelő hangsúlyt kaptak. Az Európai Kulturális Egyezmény fogalmazta meg az oktatás, a kulturális örökség, az ifjúsági és sport ügyek számára a közös cselekvés kereteit, amely biztosítja az együttműködést a tagállamok és más országok között. Brüsszelben létrehozták az Európai Sport Információs Központot is, ahol megtalálhatjuk az európai sportpolitikára, szabályozásra, fejlesztési programokra és kutatásra vonatkozó adatokat. A "Sportoljon Mindenki" Charta volt az első olyan dokumentum, amely felhívta a figyelmet a rendszeres sportolás előnyeire, életminőséget javító jellegére, a beteg, fogyatékos személyek számára is elősegítve jobb társadalmi beilleszkedésüket és rehabilitációjukat. "Mindenkinek jogot kell biztosítani a sportban való részvételre" - ez a Chartában megfogalmazott követelmények közül az első.
Az Európa Tanács által kiadott Európai Sport Charta és a Sportetikai Kódexe az alábbiakban definiálja a sportot: a sport minden olyan fizikai tevékenység, amelynek célja esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét kifejezése, vagy fejlesztése, társadalmi kapcsolatok teremtése, vagy különböző szintű versenyeken eredmények elérése. A Charta meghatározta a sporttal kapcsolatos európai elveket. Ezek közül kiemelte a polgárok közötti diszkrimináció tilalmát és a sport erkölcsi és etikai alapjait, a sportolók emberi méltósága, biztonsága megóvása érdekében. Ezek a nemzetközi normák azt támasztják alá, hogy egy jövendő, önálló jogágként működő sportjognak az alapelvei jól körvonalazhatók, s más jogágétól a specialitás szintjén elkülöníthetők lennének.
A sportjog létezését bizonyítják a sportra vonatkozó jogszabályok. A sport viszonyait szabályozó törvények, kormányrendeletek és miniszteri rendeletek számának és ezek tartalmának ismeretében a sportjog, mint tételes jogi terület létjogosultságát vitatni értelmetlen lenne. A sportjog léte 1996 óta tény. A törvényi szabályozás megtörténtével új alapokra helyeződött a sport jogi háttere. Fontos cél volt annak elérése, hogy a jogtudomány ne az ún. inadekvát törvények között kezelje a Sporttörvényt.
A sportjogban hagyományosan megkülönböztetjük egyrészt a köztevékenységet szabályozó közjogot, amelyre az jellemző, hogy az egyik fél maga az állam, a résztvevők között pedig alá- és fölérendeltségi viszony van, másrészt van a területnek egy civiljogi vetülete is, amelyben az autonóm struktúrában lévő jogalanyok egymással egyenlők, egyenjogúak és mellérendeltek.
A "sportjogot" ellenzők szívesebben említik a "sportolás joga" kifejezést tekintettel arra, hogy a sportjogi jogág tárgyát nagy részben speciális ("sportolói") társadalmi viszonyok alkotják.
A sportjog egy speciális "keresztülfekvő jogág". Egyúttal másodlagos is, tehát nem olyan alapvető jogágazat, mint a civiljog, vagy a közjog. Ezért - már előzetesen - kijelenthető, hogy a sportjog köztes karakterű, azaz részben civiljogi, részben közjogi alapállású.
A kodifikációs munkálatokban is részt vevő hazai jogászok egy része szerint azonban sem a szabályozás tárgya, sem tartalma, sem módszere nem rendelkezik olyan különleges és csak a sportjogra jellemző ismérvekkel, ami által sui generis jogágként kezelhetnénk a sportjogot.
A tágan értelmezett sportjog (állami és sportszövetségi együttesen) szabályozási módszere rendkívül változatos képet mutat, mindamellett, hogy megtalálhatóak benne közjogi és magánjogi elemek egyaránt. Számos speciális, csak rá jellemző jegyet is felmutat.
Közjogi jellegűek az alkotmányjogi szabályok (maga a sport lényegéhez tartozó önszerveződés, egyesülési joggal kapcsolatos szabályozás is ide tartozik), az állami sportigazgatás szervezetrendszerét, a sportfinanszírozást, a sporttevékenységhez fűződő adókedvezmények rendszerét szabályozó jogalkotás, a büntető- és szabálysértési tényállások (dopping, sport huliganizmus, eredmények manipulálása).
Magánjogi, polgári jogi eszközök dominálnak az amatőr sportolói jogviszonyokban, a kereskedelmi-, reklám- és arculat-átviteli szerződésekben, a versenyjogi és kártérítési/ felelősségi szabályokban. Ráadásul a hivatásos sporttevékenység ma már csak a munkajog által szabályozott módon folyhat. A sportbeli normák között egyaránt jelen vannak a kógens és diszpozitív jellegűek, és nagyon gyakori a keretjellegű szabályozás.
Jellemző továbbá a sport szabályaira a kiegészítő jelleg: a szabályozás mennyiségét és genetikáját tekintve az állami jog csak kiegészíti a sport önszabályozó szerveinek normaalkotását, valamint a sporttal kapcsolatos jogszabályokban testet öltő rendelkezések kiegészítik, speciális elemekkel színesítik a klasszikus jogágak előírásait.
Különleges elemeket is felfedezhetünk pl. a hivatásos sportoló munkaszerződésére vonatkozó különbségek a rendes munkajogtól (pl. határozott idő, próbaidő kikötésének tilalma, tartalmi többletelőírások a munkaszerződésben, rendkívüli felmondási okok stb.), vagy az Európai Uniós joggal kapcsolatos derogációs szabályok a sport speciális jellegére tekintettel (munkajogban, versenyjogban, bevándorlással kapcsolatosan), de ilyen a sportolók, sportszakemberek és sportszervezetek fegyelmi felelőssége.
A fenti specialitások jogelméleti vitához is vezettek honi sportjogászaink között: míg Nemes András a sportjog elkülönült léte, sőt önálló jogággá válása mellett érvelt, addig Kolláth György igyekezett azt cáfolni. Sárközy Tamás egyfajta szintézisként a sportjogot (hangsúlyozottan csak az állami jogalkotást tekintve annak) vegyes szakjognak titulálta, kifejezve ezzel azt, hogy több jogág elemei fellelhetők benne, de nem mutat fel olyan lényeges egyedi elemeket, amely önálló jogági rangra emelné. Klaus Vieweg ezt a jelenséget
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
