https://doi.org/10.59851/mj.72.08.10
A nemzetközi kapcsolatok területét a szuverén államok és a köztük kialakult kapcsolatok dominálják hosszú idő óta. Érdemes azonban megvizsgálni a szuverén államoktól eltérő jogállású területeket is, amelyek egyik típusa a részben független terület. A bemutatott munka a következő észak-európai, részben független területeket elemzi: Aland, Feröer-szigetek, Grönland, Skócia. Ezek a területek jó példaként szolgálhatnak más részben független területeknek is, mivel mind a demokrácia szintjét, mind a központi állammal való együttműködést tekintve jók a mutatóik.
Kulcsszavak: részben független terület; nemzetterület; Észak-Európa; megszilárdítás
The system of international relations has been dominated by the sovereign states for a long period of time. However, there are territories with different status worth of examination, one of them is the partially independent territory. The analysed work explores the partially independent territories of Northern Europe: Aland, the Faroe Islands, Greenland and Scotland. These territories could be solid examples for other partially independent territories as the level if democracy and their relationship with the core state as well is on a high level.
Keywords: partially independent territory; nation territory; Northern Europe; entrenchment
A nemzetközi kapcsolatok színterét a szuverén államok közötti kapcsolatok dominálják a vesztfáliai béke óta, azonban az elmúlt másfél évszázadban megfigyelhető egy elmozdulás ennek oldása irányába.[1] David A. Rezvani szerint azokat az entitásokat, amelyek nemzetiségileg elkülönültek és alkotmányos helyzetüket tekintve eltérőek az ország többi részétől, mivel osztott szuverenitás alapján rendelkeznek a végső döntéshozatal bizonyos jogosultságaival, részben független területeknek nevezzük (partially independent territory, PIT).[2]
A világon számos részben független terület létezik, például Puerto Rico kapcsolata az USA-val, vagy Kanada és a Nunavut-régió közötti rendszer ebbe a körbe tartozik, ahogy Niue és Új-Zéland viszonya is.[3] Ezek közül jó néhány Európában található, mint például Észak-Írország vagy Gagauzia.[4] Úgy vélem, ezeknek a területeknek a központi országgal való kapcsolata érdekes kérdés, és vizsgálata hasznos információkkal szolgálhat mindenféle államalakulat számára, hiszen a fejlődés elkerülhetetlen a megfelelő adaptáció érdekében.
Az elemzett munka négy olyan észak-európai részben független területet vesz górcső alá, amelyek megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, és jó példaként szolgálhatnak más központi államoknak, illetve részben független területeknek is, mivel mind a demokrácia szintjét, mind a központi állammal való együttműködést tekintve jók a mutatóik. Ezek a részben független területek: Aland, a Feröer-szigetek, Grönland és Skócia. Mind a négy részben független terület Észak-Európában található, és kapcsolatuk a központi országgal viszonylag harmonikusnak mondható. Érdemes azonban részleteiben is megvizsgálni a kapcsolat kialakulását, formáját és működését. Míg Aland Finnországhoz tartozik, Skócia Nagy-Britanniához, Grönland és a Feröer-szigetek Dániához.
A könyv első fejezetében, melynek címe "Introducing Partially Independent Nation Territories", a szerzők, David A. Rezvani és Jan Sundberg a fogalmi alapokat határozzák meg az egész kötet számára. A szuverenitás fogalmának elemzése[5] után a részben független terület koncepciójának bemutatása következik, melyet Rezvani dolgozott ki.[6]
Ezután következik a nemzetterület (nation territory) fogalmi hálóba való beemelése. A nemzetállam fogalmának mintájára létrehozott definíció szerint a nemzetiségileg elkülönült részben független terület a nemzetterület, melynek lakói elsődleges nemzeti önmeghatározásuk és lojalitásuk alapján a területhez kötődnek, és nem a
- 536/537 -
központi államhoz.[7] Emellett autoriter példákon keresztül mutatja be, hogyan kapcsolódhat össze az autonómia és az erőszak kérdése.[8]
A következő elemzésben, melynek címe "Credibility Explanations for the Success of Ethnoautonomy Arrangements", David A. Rezvani vizsgálja a sikeres etnoautonóm megállapodásokat. A pro- és anti-etnoautonómia irodalmának elemzése[9] után bemutatja, hogy milyen hitelességi mechanizmusok alkalmazhatóak a megállapodások fenntartására.[10]
A megállapodások fajtái a következők lehetnek: formális-jogi, megállapodásos és politikai-formális megszilárdítás (entrenchment).
A formális-jogi megszilárdítás jellemző például az Aland-szigetekre és Zanzibárra. Ebben az esetben egy írásba foglalt alkotmányos szabály rögzíti a megállapodást a részben független terület és a központi állam között.[11]
A megállapodásos megszilárdítás esetében nem jogi szabályok rendezik a kapcsolatot, de azok mégis kötőerővel bírnak.[12] Jellemző Nagy-Britanniára ennek a módszernek az alkalmazása, ilyen módon rendezett a viszony például a Man-szigettel, Jerseyvel és Guernseyvel is.[13]
A politikai-formális megszilárdítás formájában az adott terület jogainak kiterjedését nagyon nehéz lenne megváltoztatni a politikai erő folyamatos gyakorlása miatt, vagyis a valódi hatalmi helyzet a részben független terület és a központi állam közötti egyensúlya biztosítja a rendszer működését és fennmaradását.[14] Ilyen terület például Mindanao és Bouganville.[15]
Ezek keveredése jellemző egy-egy ilyen megállapodás kialakításakor, hiszen a formális és informális szabályok támogathatják egymást a rendszer fenntartásában.[16]
A négy vizsgált részben független terület törvényhozási autonómiaszintjének elemzéséhez és a folyamatok vizsgálatához a szerzők David Easton politikai életre vonatkozó rendszeranalízisére[17] támaszkodtak. Ezt a kialakított rendszert mutatja be Jan Sundberg és Stefan Sjöblom a "The Quality of Large and Small Nation Territory Governments" című fejezetben.
Ennek része az input, az output és a feedback. Az input része a támogatás és az elvárások a környezettől, ez politikai tartalommá formálódik, a döntéshozóktól érkezik az output, és a feedback köti össze az output eredményét az inputtal, mert szükséges a visszajelzések ismerete a további cselekvések meghatározásakor.[18]
A könyvben használt rendszer szerint az input minőségét meghatározó aspektusok közé tartozik a pártrendszer fejlődése, a választási rendszer és a választói támogatás, a parlamentarizmus fejlődése, a törvényhozó tanács és a kormány szervezetrendszere és létrehozatala, valamint az adminisztratív és gazdasági források. Az output minőségét meghatározó aspektusok közé tartoznak a törvényhozó hatalom alkotmányos garanciái, a törvényhozó hatalom kiterjedése és korlátai, a törvényhozó output, a parlamenti scrutiny és ellenőrzés eszközei és az ellenőrzési rendszer. Az eredmény (outcome) minőségét meghatározó tényezők között szerepel: a szociális és gazdasági fejlődés, a bizalom az önkormányzatiságban, illetve a bizalom a szélesebb körű önkormányzatiságban vagy a függetlenségben.[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
