A vagyoni jogokat korlátozó kényszerintézkedések funkciója, hogy az érintett vagyontárgy feletti hatalmi befolyás valamely elemét ideiglenesen korlátozzák. A lefoglalás és a zár alá vétel a büntetőeljárás kimenetelétől függetlenül és az ideiglenes jellegük ellenére sem eredményezhetik az érintett vagyon értékének jelentős csökkenését vagy megszűnését. Ilyen jellegű értékvesztés esetén - amennyiben az eljárás vagyonelkobzás alkalmazása nélkül fejeződik be - a hatósági intézkedéssel okozott kár megtérítése ugyan követelhető, ám ez nem jelenthet szempontot a szabályozás értékelése során. Vagyonelkobzás alkalmazása, vagy a polgári jogi igény megítélése esetén pedig az tekinthető alapvető célnak, hogy a kényszerintézkedéssel érintett vagyon akár a szankció végrehajtására, akár a magánjogi igény kielégítésére teljes értékén álljon rendelkezésre. A magyar szabályozásról elöljáróban az állapítható meg, hogy a nemzetközi és európai uniós kötelezettségek miatt a zár alá vétel büntetőeljárási kényszerintézkedésének szabályai hiányosak, amely állapot mihamarabbi korrigálása indokolt.
A büntetőeljárás során alkalmazott zár alá vételnek számos, nem kívánt következménye lehet, ezek közül kiemelendők a Bencze Bálint 2011. évben írt cikkében említett következő példák.[1] Nem nehéz belátni, hogy egy gazdasági társaság teljes vagyonának zár alá vétele a működés ellehetetlenülését eredményezheti. A társaság zárolt vagyonából semmilyen kifizetés teljesítésére nem nyílik mód, így a munkabérek, már teljesített szolgáltatások ellenértékének kifizetésére, bármely termelést folytató cég esetén az alapanyagok beszerzésére vagy a működéshez szükséges egyéb kiadások teljesítésére csak a zár alá vétel részleges vagy teljes feloldásával van lehetőség. Az összegszerűen meg nem jelölt vagyonra vonatkozó zár alá vétel megakadályozhatja a szükséges tőkebevonást is. Látható, hogy a zár alá vétel egy egyébként működő gazdasági társaság ellehetetlenítése révén a céljaival össze nem férő károkat okozhat.
A zár alá vételre vonatkozó büntetőeljárási szabályok szűkszavúak, nem igazítanak el olyan szituációkban, amikor a jogalkalmazónak az intézkedés jogpolitikai céljait és a kényszerintézkedéssel érintettek alkotmányos jogait egyaránt érvényesítenie kell. A büntetőeljárási szabályozás hiányosságai mellett a problémák oka továbbá az, hogy hiányzik a zár alá vétel büntetőeljárási jogi, polgári jogi és gazdasági jogi szabályozásának összehangolása is. A rendszerszintű anomáliák közül végrehajtási jogunk hiányosságai mellett példaként említhető az is, hogy a felszámolási eljárás szabályai lehetővé teszik a zárolt vagyon kimentését, ellehetetlenítve ezáltal a korábbi hitelezők igényeinek kielégítését.
A kényszerintézkedést alkotmányos jogalapja és feltételei alapján csak a feltétlenül szükséges esetben lehet alkalmazni. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.
- 319/320 -
törvény (a továbbiakban: Be.) 60. § (2) bekezdése ezen alkotmányos kötelezettséget megjelenítve úgy rendelkezik, hogy ha e törvény a kényszerintézkedések alkalmazása esetén az érintett személy alkotmányos jogainak korlátozását megengedi, az ilyen cselekmény elrendelésének az egyéb feltételek megléte mellett is csak akkor van helye, ha az eljárás célja kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem biztosítható. A magyar alkotmányos büntetőeljárási szabályokból ekként közvetlenül nem vezethető le a vagyonkezelési szabályok kialakításának kötelezettsége, szigorúan véve csak a kényszerintézkedések elrendelésének és fenntartásának indokoltsága tekinthető vizsgálandó szempontnak, és ekként a szabályozás hangsúlyos elemének. Viszont a kártalanítás és a kártérítés polgári jogi szabályai általános kötelezettséget teremtenek a kárelhárításra és kárenyhítésre. A tisztességes eljárás elve emellett azt is megköveteli, hogy a kényszerintézkedés végül ne okozzon a terheltnek több terhet, mint amennyi feltétlenül szükséges.
A polgári jogi igény biztosítása érdekében alkalmazott zár alá vétel elrendelése és a polgári jogi igény elbírálása, majd végrehajtása közötti időben a lefoglalt vagy zárolt vagyonban bekövetkező értékcsökkenés miatt a terhelt további, addig nem biztosított vagyonának elvonása lehet indokolt, ennek hiányában az értékcsökkenés a sértetti igény kielégítését veszélyezteti. A terhelt további vagyontárgyainak elvonása lényegében a pénzbüntetés funkciójának átvételét jelentené.
A bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló 2014/42/EU irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 10. cikke előírja a befagyasztott vagyon kezelésére vonatkozó szabályozás kialakítását. A 10. cikk alapján: "(1) A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket - például központi hivatalok, szakosított hivatalok vagy ezekkel egyenértékű mechanizmusok létrehozásával -, hogy megfelelően kezeljék az esetleges későbbi elkobzás céljából befagyasztott vagyont. (2) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy az (1) bekezdésben említett intézkedések szükség esetén a vagyon értékesítésének vagy átruházásának a lehetőségét is magukban foglalják."
Az Irányelv preambuluma e rendelkezés indokolásaként a (32) bekezdésben hangsúlyozza, hogy az esetleges későbbi elkobzás céljából befagyasztott vagyont megfelelően kell kezelni annak érdekében, hogy ne veszítse el gazdasági értékét. A tagállamoknak meg kell hozniuk az ilyen veszteségek minimálisra csökkentéséhez szükséges intézkedéseket, a vagyon értékesítésének vagy átruházásának a lehetőségét is beleértve. Központi nemzeti vagyonkezelő hivatalok, szakosított hivatalok vagy ezzel egyenértékű mechanizmusok létesítésével a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az elkobzást megelőzően befagyasztott vagyoni eszközöket a bírósági döntés meghozataláig hatékonyan kezeljék, és megőrizzék azok értékét.
Az Irányelv által alkalmazott "befagyasztás" megnevezés megtévesztő lehet, hiszen az Irányelv definíciója alapján felöleli a vagyon átruházásának, megsemmisítésének, átalakításának, az azzal való rendelkezésnek vagy a vagyon mozgásának ideiglenes megtiltását, illetve a vagyon feletti felügyelet vagy ellenőrzés ideiglenes átvételét.[2] A befagyasztás (freezing) tehát a magyar szabályozásban a lefoglalás és zár alá vétel alapján elrendelhető jogkorlátozásokat jelöli.
Az Irányelv mellett a 2008. évi LXIII. törvénnyel kihirdetett, az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezmény (a továbbiakban: Varsói Egyezmény) 6. cikke tartalmaz vagyonkezelési szabályozás kialakítására vonatkozó előírást. A 6. cikk alapján minden szerződő fél megteszi a szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket aziránt, hogy lehetővé tegye a lefoglalt dolog megfelelő kezelését.[3]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
