A személyiségi jogok védelmének alapjogi, polgári jogi - és érintőlegesen kánonjogi - jogpolitikai megfontolásainak különbözőségén túl még egy adott jogágon, ti. a jelen tanulmányban vizsgált polgári jogon belül is jelentős elvi eltérés mutatkozik a jogellenesség, mint alapvető tényálláselem jelentéstartalmában, attól függően, hogy azt a személyiségvédelem, vagy éppen az általános kártérítési felelősség körében alkalmazzuk. A magyar magánjog története gazdag tárházát adja a jogellenesség fogalmával kapcsolatos mind kodifikációs, mind jogelméleti megoldásoknak, amelyekre az új Polgári Törvénykönyv megalkotásánál is figyelemmel voltak; még ha nyitva is hagyták a kérdést, hogy a személyiségsértés vajon az objektív jogrend, vagy az egyén jogainak megsértését és megsértésének joghatásait viseli-e elsősorban magán.
"A jogász nem mondhat le a jogtudatról, a laikus közösség tapasztalati anyagáról. Akkor tudunk a lelkiismeretre apellálni, ha a választást elismerjük, még ha az nem is bizonyított."[1] (Békés Imre)
Az emberi méltósághoz való jog bár önmagában is alkalmazható és értelmezhető, mint "általános személyiségi jog", annak a magánjogi értelemben vett általános személyiségi joggal való azonosítása azért sem volna helyes, mert személyhez fűződő jogai a jogi személyeknek is vannak, de emberi méltósághoz való joga csak a természetes személynek lehet.[2] Ugyanakkor mind magánjogi, mind alkotmányjogi értelemben megalapozott az emberi méltósághoz való jogot az élethez való joggal, sőt a jogképességhez való joggal egységben szemlélni, mint "a sajátos emberi státus jogi kifejezésé"[3]-t.
1.1. Magyarország Alaptörvénye mind felütésében, a Nemzeti Hitvallás részben, mind a Szabadság és felelősség részben külön kiemeli az emberi méltóság jelentőségét: "Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság." és "II.cikk: Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz [...]". S bár a törvényszövegből kifejezett sorrend nem olvasható ki, mind az alkotmányjog tudománya, mind az alkotmánybírósági gyakorlatok alapján egyértelmű, hogy egyfajta "hierarchia" rajzolódik ki az alapjogok között, amelyek csúcsán az élethez és az emberi méltósághoz való jog áll. Egyes alkotmányok ezt formálisan is kifejezésre juttatják, és alkalmazzák az ún. "örökkévalósági klauzulát". Így tesz a német Grundgesetz: "I. cikk (1): Az ember méltósága sérthetetlen. Ennek betartása és védelme minden államhatalmi szerv kötelessége." és "I. cikk (2): A német nép ezért hitet tesz amellett, hogy léteznek sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogok, amelyek a világban minden egyes emberi közösség, a béke és az igazságosság alapját képezik.", amely voltaképpen az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata preambulumának első bekezdését emelte át a német alaptörvénybe.
- 93/94 -
1.2. Az 1959. évi Ptk. külön nevesítve szerepelteti az emberi méltósághoz való jogot: "76. § A személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.". Ehhez képest újdonság, hogy a 2013. évi Ptk. nem nevesíti az emberi méltósághoz való jogot, mint nevesített személyiségi jogot. Ennek oka, hogy "az emberi méltóság valójában valamennyi más nevesített és nem nevesített magánjogi személyiségi jog mögöttes forrása, "anyajoga", s mint ilyen a generálklauzula mellett külön is deklarálva felesleges megkettőződést eredményezne."[4] Vagyis azt a tudományos álláspontot közvetíti a 2013. évi Ptk., hogy a polgári jogi személyiségvédelem köre nem azonos az alapjogok katalógusával, jóllehet egyes alapjogok tekintetében továbbra is érvényesül a párhuzamos oltalom elve, vagyis az alkotmányjog, a büntető jog és a polgári jog egyidejűleg védi az embert és annak különféle jogi megnyilvánulásait, "[...]sőt, valójában nincs olyan jogág, amely közvetve vagy közvetlenül ne lenne hivatva személyiségi értékek védelmére. A büntetőjog a polgári jog mellett a legszélesebb körben biztosítja a személyiség védelmét azzal a jogági sajátossággal, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása mellett büntetőszankciót ír elő. A büntetőjogi védelemre csak akkor kerülhet sor, ha ezt szélesebb körű társadalmi érdek - a cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége - szükségessé teszi."[5] Ugyanakkor a 2013. évi Ptk. "el kívánja kerülni, hogy az alkotmányos szabadságok, a nemzetközi egyezményekbe foglalt emberi jogok közül azokat is a magánjogi kódex tartalmazza, amelyeknek az érvényesülését az államnak közjogi eszközökkel kell biztosítania, és amelyeknek védelmére a polgári jogi eszközök egyáltalán nem vagy csak kevéssé alkalmasak.[6] Ilyen helyzet áll elő, ha például a polgári jogi védelem eszközeinek alkalmazására nem a "szélesebb körű társadalmi érdek", hanem a személyhez fűződő jogaiban sértett konkrét személy (érdeksérelmének - lehetőség szerinti - helyreállítása és/vagy kiegyenlítése érdekében kerül sor. Másként megfogalmazva: nem a védelem tárgya, hanem a szabályozás helyreállító, rendező jellege áll a középpontban, sőt, a személyhez fűződő jogok védelmére rendelt polgári jogi eszközök alkalmazása is kizárólag a jogosult elhatározásától függ; azaz maga a szankciórendszer inkább polgári jogi, mintsem alapjogi specifikus. Ezt sugallják a korábbi médiajogi kutatások is, miszerint: "A szólásszabadság gyakorlásával elkövetett jogsértések szankcióinak kérdése csak közvetve érinti a szabadság határainak vizsgálatát. A rendelkezésre álló szankciók ugyanis nem azt mondják meg, mit és hogyan lehet kimondani vagy közölni, hanem azt, hogy a határok átlépésekor milyen jogkövetkezmények alkalmazhatók a jogsértővel szemben."[7]
1.3. Ugyanakkor a már említett "alapjogi hierarchia" csúcsán álló élethez és emberi méltósághoz való jogot a kommunikációs alapjogok követik: a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, a vallás- és lelkiismereti szabadság. Ez előbbi kulcskérdése pedig, hogy az állam milyen esetekben és mely jogok, illetve érdekek védelmében avatkozhat be e szabadságba, azt közvetlenül korlátozva akár a büntetőjog, akár közvetve korlátozva a polgári jog eszközeivel. Nem véletlenül hangsúlyozza tehát az Alkotmánybíróság a vonatkozó döntéseiben ideológiai semlegességét, és emeli ki, hogy a véleményszabadságnak csak külső határai lehetnek, ti. mások jogainak védelme: "Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. "[8]
1.4. E két alapjog egymásra vonatkoztatása és ütközése ugyanakkor nem csak a világi jog - legyen az akár alkotmányjog, akár polgári jog - kizárólagos vívódása. Érdemes megemlíteni, hogy a Katolikus Egyház 1995-ös Katekizmusa a kínzás kapcsán a következőket mondja: "2297: [...]A kínzás, mely testi és erkölcsi erőszakot használ, hogy kicsikarjon vallomást, megbüntesse a vétkeseket, megfélemlítse a más véleményen lévőket és kielégítse a gyűlöletet, ellenkezik a személy és az emberi méltóság tiszteletével. [...]".[9] A lelki kínzással kapcsolatban Ratzinger bíboros 2002-ben arra hívta fel a figyelmet a "Freude am Glauben" Kongresszuson, hogy jóllehet már a középkori kínzási formák nem léteznek, "Léteznek azonban a kínzásnak új, és nem kevésbé iszonytató formái. A média erejével embereket állítanak pellengérre, és ízekre szedhetik őket. Ezzel az erővel embereket lehet elhallgattatni, [...]. Vannak azonban kifinomultabb szempontja is a farkas és a bárány problémakörének még az egyházon belül is, [...]. A fundamentalizmus bunkósbotja mindig kéznél van. És ha lesújt valakire, azt elnémítja."[10] Ezt az értelmezési irányt - kánonjogilag
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
