A Kúria jogelődjének fenti számú döntésében abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a társasági szerződésben valamely tag aláírásának hiánya a társaság létre nem jöttét eredményezi-e? A konkrét ügy felperesei egy cég létre nem jöttének bírósági megállapítását kérték arra hivatkozással, hogy annak létesítő okiratát nem minden tagja írta alá. A legfőbb bírói fórum nem adott helyt a kereseti kérelemnek és kimondta, hogy társasági szerződésben valamelyik tag aláírásának hiánya nem eredményezi a társaság létre nem jöttét. Mivel a döntés meghozatal óta sokat változott a vonatkozó jogszabályi környezet, felmerülhet a kérdés, hogy vajon ma is megállják-e a helyüket az abban foglalt elvi megállapítások? Ennek megválaszolásához azonban nem csak a Ptk. és a Ctv. rendelkezéseit, de az uniós jogot is segítségül kell hívnunk. Ezt megelőzően a döntés alapjául szolgáló ügyet ismertetem.
Az 1989. december 27-én kelt társasági szerződés szerint a felperesek jogelődje, H. A. kültagként alapító tagja volt az 1981-ben alapított polgári jogi társaságból létrejött közkereseti társaság jogutódjának, a III. r. alperesnek. A Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság 1990. január 2-án a III. r. alperest bejegyezte a cégnyilvántartásba.
H. A. 1994. október 31-én benyújtott keresetében az I. r. alperes elszámolásra kötelezését, és az annak eredménye alapján történő marasztalását kérte. A perbe belépő felperesi jogutódok többször módosított keresetükben végül annak megállapítását kérték, hogy a III. r. alperes nem létezik, valamint kérték az alperesek elszámolásra kötelezését és az alperesek egyetemleges marasztalását. Arra hivatkoztak, hogy a felperesi jogelődnek nem volt tudomása a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 332. §-ának (2) bekezdésében előirt szerződésmódosítási kötelezettségről, és a III. r. alperes létezéséről, továbbá a III. r. alperes létesítéséről szóló okiratot a felperesek jogelődje nem írta alá. A III. r. alperes alapítása nem az 1988-as Gt. 19. §-a szerint történt, ezért a III. r. alperes nem létezik, a III. r. alperes cégbejegyzése velük szemben hatálytalan. Az akkor hatályos Gt. 2. §-a és az 1959. évi Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése szerint a III. r. alperes társasági szerződése a felek akaratának hiányában nem létezik. Az alperesek kérték a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletével megállapította, hogy a III. r. alperes nem létezik, és egyetemlegesen kötelezte az I. r. és a II. r. alpereseket a perköltség megfizetésére. Határozatát azzal indokolta, hogy a III. r. alperes létesítő okiratát a felperesek jogelődje nem írta alá, az 1988-as Gt. 19. §-ának (2) bekezdésében meghatározott alakiságú, valamennyi tag által aláírt társasági szerződés nem jött létre. A szerződő felek megállapodásának hiányában a társasági szerződést az akkor hatályos Ptk. 205. §-a értelmében létre nem jöttnek kell tekinteni, ebből következően a III. r. alperes nem létezik.
A rész- és közbenső ítélet ellen az I. r., a II. r. és III. r. alperesek fellebbeztek, kérték a kereset elutasítását.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság rész- és közbenső ítéletét megváltoztatta, a III. r. alperes létre nem jöttének, illetve a III. r. alperes 1989. december 27-én megkötött társasági szerződése létre nem jöttének, valamint érvénytelenségének megállapítására irányuló felperesi keresetet elutasította, és a perköltségekre vonatkozó rendelkezéseket mellőzte. A jogerős részítélet indokolása szerint az 1959. évi Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre, tehát a szerződő felek akaratának hiányában a szerződést létre nem jöttnek kell tekinteni. A társasági szerződés azonban egy olyan speciális szerződés, amelyben a szerződést aláíró személyek gazdasági társaság alapításáról döntenek. Ha a társasági szerződés alapján a cég bejegyzésre kerül, akkor a cég a társasági szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleg jön létre, mint a tagoktól elkülönült olyan önálló jogalany, amely saját cégneve alatt jogok és kötelezettségek alanyává válhat. A társasági szerződés speciális jellege miatt rendelkezett úgy az akkor hatályos Gt. 17. §-a, hogy a gazdasági társaságnak és tagjainak csak a Gt.-ben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira kell a Polgári Tör-
- 321/322 -
vénykönyv rendelkezéseit alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a Ptk. olyan háttér jogszabály, melynek rendelkezései csak a Gt. speciális rendelkezéseinek hiányában alkalmazhatóak. A III. r. alperest a cégbíróság az 1989. december 27-én megkötött társasági szerződés alapján a cégjegyzékbe bejegyezte, így az önálló jogalanyként létrejött. A bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló 1989. évi 23. törvényerejű rendelet (Ctvr.) 1995. július 30-ától hatályos rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni abban, hogy a cég alapításával és bejegyzésével kapcsolatban milyen eljárások indításának van helye. E rendelkezések szerint a bejegyző végzés hatályon kívül helyezését lehet kérni, továbbá per indítható a jogerős cégbejegyzést követően a társasági szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt, de csak a Ctvr. 18/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott okokra hivatkozással. A cégjegyzékbe már bejegyzett cégek esetében az akkor hatályos Ptk. 205. §-ának (1) bekezdésére alapítottan nincs helye a társasági szerződés létre nem jötte megállapításának, továbbá a cég nem létezése megállapításának, ilyen cégek esetében a Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése háttér jogszabályként nem alkalmazható. A III. r. alperes társasági szerződésének érvénytelensége sem állapítható meg a Ctvr. 18/A. §-a alapján. A III. r. alperes társasági szerződése nem ütközik a Ctvr. 18/A. §-a (1) bekezdésének tételes rendelkezésébe, és az összes bizonyíték mérlegelése alapján nem bizonyított a felperesi jogelőd akaratnyilvánításának hiánya a szerződés megkötésének időpontjában.
A másodfokú bíróság jogerős részítéletét követően a bíróság folytatta az elsőfokú eljárást. Ebben az eljárásban a felperesek 3. sorszám alatt terjesztették elő a jogerős részítélet felülvizsgálata iránti kérelmüket.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a jogerős részítélet jogszabálysértését az 1988. évi Gt. 17. §-ában, az 1959. évi Ptk. 205. §ában, és a Ctvr. 27. §-ának (1) bekezdésében jelölték meg. Arra hivatkoztak, hogy a Ptk. és a Gt. az általános és különös viszonyában van, ami azt jelenti, hogy a Gt. a szerződés létrejöttének körülményeit azért nem szabályozza, mert az erre vonatkozó rendelkezések a Ptk.-ban megtalálhatóak. Felesleges lett volna a polgári jog általános szabályaival azonos rendelkezések megismétlése a Gt.-ben. A másodfokú bíróság nem a jogalkotó akaratának megfelelően értelmezte az akkor hatályos Gt. 17. §-ában foglaltakat. Az 1990. január 1-jén hatályba lépett Ctvr. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a Ctvr. rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A III. r. alperes cégbejegyzésekor a Ctvr. már hatályban volt, azonban a Ctvr. rendelkezései nem vonatkozhatnak a felperesek jogelődje előtt ismeretlen III. r. alperes létesítő okiratára, amely a Ctvr. hatálybalépését megelőző keltezésű, hiszen a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.
Az I-II-III. r. alperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték a jogerős részítélet hatályban való fenntartását. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy gazdasági társaságok cégbejegyzése esetén nem alkalmazható a régi Ptk. 205. §-a, és a jelen ügyben a Ctvr. 18/A. §-át kell alkalmazni, amelyben meghatározott érvénytelenségi okok egyike sem áll fenn. A IV. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A legfőbb bírói fórum a felülvizsgálni kért jogerős részítéletet nem találta jogszabálysértőnek.
Indokolása szerint a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette, hogy az érvénytelenség megítélésénél abban az időpontban hatályos szabályozást kell figyelembe venni, amely időpontban erre a keresetben először hivatkoznak (pl. Gfv. X. 30. 005/1998.). A felperesek (mint jogutódok) keresetmódosításukban hivatkoztak arra, hogy jogelődjük, H. A. a III. r. alperes létesítő okiratát nem írta alá. A keresetváltoztatáskor az ügyben a Ctvr. rendelkezései voltak az irányadók, ezért azt kell vizsgálni, hogy a Ctvr. 18/A. §-ának (1) bekezdésében szerepel-e ez az ok, erre alapítottan lehet-e a társasági szerződés érvénytelenségére hivatkozni. A Ctvr. 18/A. §-ának (1) bekezdése ilyen érvénytelenségi okról nem rendelkezik, ezért erre alapítottan a társasági szerződés érvénytelenségére a felperes sikerrel nem hivatkozhat.
A III. r. alperes az akkor hatályos Gt. 24. §-ának (1) bekezdése értelmében 1990. január 2-án a cégbejegyzéssel létrejött a társasági szerződés keltére, 1989. december 27. napjára visszaható hatállyal. A társaság önálló jogalany, amelyet a közhiteles cégnyilvántartás is tanúsít. A cégbejegyzés után a létesítő okirat érvénytelenségére csak a Ctvr. 18/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott érvénytelenségi okból lehetett hivatkozni. Nincs jogi lehetőség a társasági szerződés, mint több alanyú kötelem egyik alanyának hiányára alapítottan a társasági szerződés és a cég létre nem jöttének a megállapítására. A társasági szerződésben valamelyik tag aláírásának hiánya nem eredményezi a társaság létre nem jöttét.
- 322/323 -
Arra viszont van jogi lehetőség - érvelt a legfőbb bírói fórum -, hogy a bíróság - valamelyik tag aláírásának hiánya esetén a társasági szerződés alapján bejegyzett cégnél - megállapítsa, hogy a társasági szerződést alá nem író személy nem tagja a társaságnak. Az 1989. évi Gt. 17. §-a alapján a Ptk. rendelkezéseit csak akkor lehet alkalmazni, ha a Gt. és az ahhoz kapcsolódó Ctvr. a jogkérdést nem szabályozza. A Ctvr. 18/A. §-ának (1) bekezdése meghatározza a társasági szerződés érvénytelenségére való hivatkozás lehetséges okait, ezért a Ptk. rendelkezései nem alkalmazhatóak.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság érdemben és jogi indokaiban helytálló részítéletét hatályában fenntartotta.
A tanulmány címében szereplő kérdés megválaszolásához elengedhetetlen a releváns, hatályban lévő jogszabályi rendelkezések ismertetése. Mint látni fogjuk, a probléma megoldásához a vonatkozó uniós joganyag ismeretére is szükség lehet.
A Ptk. 3:15. § (1) bekezdése szerint a jogi személy létesítő okiratának érvénytelenségére a jogi személynek a nyilvántartásba való bejegyzését elrendelő határozat jogerőre emelkedéséig a szerződések érvénytelenségének szabályait kell megfelelően alkalmazni. A (2) bekezdés értelmében a jogi személynek a nyilvántartásba való jogerős bejegyzését követően a jogi személy létesítő okiratának érvénytelenségére nem lehet hivatkozni a nyilvántartásból való törlés érdekében.
A 6:63. § (1) bekezdése kimondja, hogy a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A (2) bekezdés szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges és a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. A lényegesnek minősített kérdésben való megállapodás akkor feltétele a szerződés létrejöttének, ha a fél egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy az adott kérdésben való megállapodás hiányában a szerződést nem kívánja megkötni.
A Ctv. 69. § (1) bekezdése értelmében a cég bejegyzését követően a cég alapítása érvénytelenségének megállapítása iránt a cég ellen a cég bejegyzését elrendelő végzés Cégközlönyben történő közzétételétől számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül a cég székhelye szerint illetékes törvényszék előtt indítható per. A perindításra az ügyész, illetve az jogosult, aki jogi érdekét valószínűsíti.
A (2) bekezdés szerint perindításnak valamennyi cégforma tekintetében csak a következő érvénytelenségi ok fennállása esetében van helye: a) a létesítő okirat ügyvédi, illetve az alapító jogtanácsosa általi ellenjegyzésére vagy közjegyzői okiratba foglalására nem került sor; b) a létesítő okirat nem tartalmazza a cég cégnevét, főtevékenységét, jegyzett tőkéjét, továbbá a tag vagyoni hozzájárulása mértékét; c) a cég tevékenységi köre jogszabályba ütközik; d) a cég alapításában részt vevő valamennyi tag cselekvőképtelen volt vagy a cég alapításában részt vevők a tagok legkisebb számára vonatkozó törvényi előírásokat megsértették; e) a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében a jegyzett tőke legkisebb összegére vonatkozó törvényi előírásokat megszegték.
E pertípus már az elnevezésében is utal arra, hogy a cégalapítás érvénytelenségének megállapítása iránti per csak a létesítő okirat érvénytelenségére alapítható a cégbejegyzést követően. (A létesítő okirat módosítása cégbejegyzést követő érvénytelenségének megállapítása iránti pert a Ctv. 70. §-a külön pertípusként szabályozza.) A perben az érvénytelenségi okok tekintetében nem a létesítő okirat keltekor, hanem a keresetlevél benyújtásakor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. A per alperese maga a cég, a pert tehát a cég ellen kell megindítani. Jogvesztő határidőre figyelemmel a per során a határidőn túl a kereset nem módosítható, újabb semmisségi okok már nem jelölhetők meg a kereset alapjául.[1]
A 69. § (3) bekezdése szerint a bíróság a perben megfelelő határidő tűzésével felhívja a céget az érvénytelenségi ok megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtételére. E rendelkezés alkalmazása értelemszerűen olyan módon történhet, hogy amennyiben a kereseti kérelemnek helyt adó határozat várható, akkor az ilyen tartalmú határozat meghozatalát megelőzően a perben eljáró bíróság számára nem tilos, hanem kifejezetten kötelező a "prejudikálás", ugyanis az érvénytelenségi ok kiküszöbölésére vonatkozó felhívást csak akkor kell kiadni, ha a társasági szerződés érvénytelensége megállapíthatónak látszik (Fővárosi Ítélőtábla Pol-
- 323/324 -
gári Kollégiuma: Társasági szerződés és társasági szerződésmódosítás érvénytelenségére hivatkozás perekben). Ha az intézkedések eredményre vezetnek, a bíróság ítéletében csak az érvénytelenség tényét állapítja meg és felhívja a cégbíróságot a 66. § (2) bekezdésében foglalt intézkedések megtételére.
A (4) bekezdés értelmében, ha az érvénytelenség oka nem küszöbölhető ki vagy a cég a bíróság felhívásának nem tesz eleget, a bíróság a cégalapítás érvénytelenségének megállapítása mellett az ítéletében megállapított időpontig a létesítő okiratot hatályossá nyilvánítja. Az ítéletben meghatározott hatályossági időpont nem lehet későbbi, mint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított kilencven nap. Emellett felhívja a cégbíróságot, hogy intézkedjen a cég megszűntnek nyilvánításáról és ehhez kapcsolódóan kényszertörlési eljárás vagy felszámolási eljárás lefolytatásáról. A cégbíróság a cég megszűntnek nyilvánítási időpontját a bírósági ítéletben megállapított hatályossági időponttal azonos időpontban határozza meg.
A 65. § (1) bekezdése szerint a kérelemnek helyt adó cégbejegyzési (változásbejegyzési) végzés vagy az annak meghozatala alapjául szolgáló iratok jogszabályba ütközése miatt az ügyész, valamint az, akire a végzés rendelkezést tartalmaz - a rendelkezés őt érintő részére vonatkozóan - pert indíthat a cég ellen a végzés hatályon kívül helyezése iránt a cég székhelye szerint illetékes törvényszék előtt. A 68. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha a perben a felperes a cégbejegyzési (változásbejegyzési) végzés jogszabályba ütközését az alapjául szolgáló létesítő okiratnak, illetve módosításának a végzésben foglalt cégjegyzékadattal összefüggő érvénytelenségére alapítja, a bíróság a per során megkísérli az érvénytelenségi ok kiküszöbölését. A (4) bekezdés értelmében a cég bejegyzésére vonatkozó végzés teljes hatályon kívül helyezésének, illetve a létesítő okirat érvénytelensége megállapításának csak a 69. § (2) bekezdésében foglalt érvénytelenségi ok fennállása esetén van helye.
A közösségi jogalkotó hamar felismerte a veszélyét annak, hogy ha utóbb, a társaság létét érvénytelenségre hivatkozva, visszamenőleg is kétségbe lehetne vonni, akkor akár a társasági formában vállalt kötelezettségek alól is mentesülni lehetne úgy, hogy közben a hitelezőknek nincs kivel szemben érvényesíteniük igényüket. Ilyen okból indokoltnak tekintette a társaságok érvénytelenségének speciális szabályozását. Ha azonban ez a speciális szabályozás az Európai Unió tagállamaiban jelentősen eltérne, akkor - mivel ez a társaságok kockázatának különbözőségét eredményezné - alkalmas lenne arra, hogy annak a szabályozásnak a hatálya alá vonzza a cégeket, ahol kevésbé szigorú következményekkel kell számolniuk az alapítóknak, s esetleg könnyebb a kényelmetlenné vált társaságtól érvénytelenségre hivatkozva az alapításra visszamenő hatállyal megszabadulni. Az eltérő szabályozás tehát torzítaná az egységes belső piac működését, a társaságokat nem érdemi gazdasági, hanem esetleg jogi szempontok alapján irányítaná egyik vagy másik tagállam joghatósága alá, ezért indokolt volt a társaságok érvénytelenségére vonatkozó jogi előírások harmonizálásának megkísérlése. Az ennek eredményeként (is) megalkotott, 1968. március 9-i 68/151/EGK első társasági jogi irányelv III. része foglalkozott az érvénytelenség kérdésével, s alapvető szabályként leszögezte, hogy a tagállamok a társaságok érvénytelenségét csak az irányelvvel összhangban szabályozhatják. Az érdemi szabályok három témakört öleltek fel: az érvénytelenség megállapítására irányuló eljárást, az érvénytelenségi okokat és az érvénytelenség jogkövetkezményeit. Ahogy azt a fentiekben már láttuk, a magyar társasági jogban az érvénytelenség szabályait a Ctv. tartalmazza. Ez a megoldás abból a szempontból kissé aggályos lehet, hogy az érvénytelenség kérdése túlmutat a nyilvántartási, eljárási szabályokon, praktikus okokkal azonban magyarázható, ha a jogalkotó egységesen, minden cégfajtára vonatkozóan azonos módon kívánja rendezni az érvénytelenség ügyét, mint ahogy ez nálunk történik. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a magyar szabályozás jelentősen túlment a közösségi szabályozás követelményein, hiszen az irányelv hatálya alá tartozó kft.-n és rt.-n kívül az összes többi gazdasági társasági, illetve cégfajtára is kiterjesztette az érvénytelenség szabályozását.[2]
Az első társasági jogi irányelvet több alkalommal jelentős mértékben módosították. Az átláthatóság és az ésszerűség érdekében az említett irányelvet kodifikálni kellett, így született meg a 2009/101/EK direktíva.
Az irányelv 12. cikke szerint a tagállamok jogszabályai kizárólag a következő rendelkezéseknek
- 324/325 -
megfelelően szabályozhatják a társaság érvénytelenségét: a) az érvénytelenséget bírósági határozatnak kell kimondania; b) az érvénytelenséget kizárólag az i-vi. pontban meghatározott okok alapján lehet kimondani: i. nem készült létesítő okirat, illetve nem tartották be az előzetes ellenőrzési eljárásra vonatkozó előírásokat, vagy a létesítő okiratot nem foglalták közokiratba; ii. a társaság tevékenysége jogszabályba ütközik vagy ellentétes a közrenddel; iii. a létesítő okirat vagy az alapszabály nem tartalmazza a társaság cégnevét, a tagok vagyoni hozzájárulását, a jegyzett tőke összegét, vagy a társaság tevékenységi körét; iv. a tagállamoknak a tőke legkisebb befizetendő összegére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseit nem tartották be; v. valamennyi alapító tag cselekvőképtelen; vi. a társaságra vonatkozó tagállami jogszabályok ellenére az alapító tagok létszáma kettőnél kevesebb.
A fentiekben felsorolt érvénytelenségi okokon kívül a társaságok nemlétét, abszolút vagy relatív érvénytelenségét, illetve érvénytelenné nyilvánítását egyéb okok nem indokolhatják.
Érdemes lehet röviden ismertetnünk a C-106/89. sz. Marleasing v. La Comercial Internacional de Alimentación SA-ügyet, melynek elbírálására még az 1968. március 9-i 68/151/EGK első tanácsi irányelvet kellett alkalmazni, s mely ügy az értelmezési kötelezettség doktrínájának továbbfejlesztése mellett - mint azt később látni fogjuk - témánk szempontjából is jelentőséggel bír.
A Marleasing SA a La Comercial Internacional de Alimentación SA vállalkozás ellen nyújtott be keresetet azzal a kérelemmel, hogy a spanyol polgári törvénykönyv 1261. és 1275. cikke alapján a társasági szerződést álcázott szerződéssé, a társaság alapító okiratát pedig semmissé nyilvánítsa. A vállalkozást állítása szerint csak azért alapították, hogy tartozások hitelfedezetét vonják el. Az alperes válaszképpen a 68/151/EGK irányelv 11. cikkére hivatkozott, amelyben a felperes által felhívott meg nem engedett jogalap hiánya nem szerepel semmisségi okként, és ezért a társasági szerződés nem lehet semmis. Az irányelvet a kereset benyújtásának időpontjáig implementálni kellett volna a nemzeti jogban, de ez nem történt meg Spanyolországban. A bíróság a 11. cikk értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett az Európai Bíróság elé. Az Európai Bíróság úgy találta, hogy a nemzeti bíróságnak kötelezettsége, hogy a nemzeti jogot a nevezett irányelv szövegének és céljának megfelelően értelmezze, ezért egy társaságot nem lehet a 11. cikkben fel nem sorolt okok alapján semmissé nyilvánítani.[3]
A modern kontinentális jogok szerződésfogalmának talaján leszögezhetjük azt a közismert tételt, hogy a szerződés létrejöttének feltételét a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése és ezzel együtt a lényeges tartalmi elemekben való megállapodás képezi; a modern szerződési jogokban a konszenzuális konstrukció érvényesül.[4] Ha egy perben ez iránt kétség merül fel, a bíróságnak először a szerződés létrejöttéről vagy létre nem jöttéről kell állást foglalnia. A szerződés létre nem jöttének észlelése éppúgy történhet hivatalból, mint a semmisségi ok észlelése [2/2010. (VI. 28.) PK vélemény az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről].
Az érvénytelen szerződéseket tehát meg kell különböztetni a nem létező szerződésektől. A szerződés nem létezik, ha a felek nem állapodtak meg a lényeges kellékekben, vagy ha a szerződés tartalmának értelmezésére irányuló kísérlet során kitűnik, hogy a szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek között valójában nincs megegyezés (disszenzus).[5] A nem létező szerződésnél a szerződésnek olyan lényeges feltétele hiányzik, amelynek következtében a felek között egyáltalán nem jön létre joghatás kiváltására alkalmas kötelem, míg az érvénytelen szerződés esetén nem a lényeges feltételekben fennálló akarategység hiánya, hanem az egyező akaratnyilatkozattal létrehozott szerződés hibája miatt alkalmatlan a kötelem a benne foglalt joghatás kiváltására (BDT2012. 2725.).
A nemlétező szerződés esetében a felek szerződéskötésre irányuló jognyilatkozatai között nem áll fenn összhang, a konszenzus helyét disszenzus foglalja el, illetve az adott szerződés megkötéséhez szükséges olyan lényeges tartalmi elemben nem jön létre megállapodás, (pl. adásvételnél vételár, vállalkozásnál vállalkozói díj stb.), amely szerződéstípushoz kapcsolódó fogalmi elem hiánya kizárja a szerződés létrejöttét. A nemlétező szerződés abban különbözik az érvénytelen szerződéstől, hogy a nemlétező szerződéshez semminemű joghatás nem fűződik, így negatív joghatása (in integrum restitutio) sincs. A bírósági gyakorlatban is számos esetben felmerül a nemlétező és az érvénytelen szerződés elhatárolásának problematikája. Jellemző a normativizmus előtérbe kerülése, vagyis annak a gondolatmenetnek a követése, hogy az érvénytelen jogügylet semmis jogügylet, amelynek ugyanúgy nincs joghatása, mint a nemlétező szerződésnek. Így pl. abban az esetben, amikor a szerződést kötő gazdasági társaság képviseletében eljáró személy nem volt a gazdasági társaság ügy-
- 325/326 -
vezetője a szerződés megkötésének időpontjában, vagyis az álképviselet esete állt fenn, a Legfelsőbb Bíróság az álképviselő által aláírt szerződést semmisnek minősítette. Ez tipikusan olyan eset, amikor annak kérdése merül fel, hogy létrejött-e a szerződés az adott gazdálkodó szervezet és a másik szerződő fél között, vagy - az álképviseletnél fogva - létre nem jött szerződéssel állunk-e szemben. Az új Ptk. hatálybalépés előtt egyöntetű volt a bírósági gyakorlat abban a tekintetben, hogy amennyiben valamely szerződés létrejöttéhez harmadik személy jóváhagyása szükséges, úgy annak hiányában a szerződés nem jön létre. Az új Ptk. szabályai alapján a beleegyezéstől vagy jóváhagyástól függő szerződést érvényesnek kell tekinteni, csak a szerződés hatálya függ a jóváhagyástól.[6]
A hatályos jog alapján megválaszolandó jogkérdés a következő: van-e lehetőség a cégjegyzékbe már bejegyzett cégek esetében a társasági szerződés létre nem jötte, a cég nem létezése megállapításának? A Legfelsőbb Bíróság fent bemutatott döntésében - egyéb, elvi jellegű megállapításai mellett - nemmel válaszolta meg a feltett kérdést.
Eltekintve az uniós jogszabályok vizsgálatától és pusztán a hazai joganyagból kiindulva nem látnám akadályát egy, a cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság létesítő okirata létre nem jötte bírósági megállapításának. Mindenekelőtt kiemelendő, hogy hatályos jogunkban nincsen már olyan, a fenti ügy eldöntésénél alkalmazott, az 1988-as Gt. 17. §-ában található szabály, melynek esetlegesen elképzelhető lenne olyan értelmezése, mely szerint a létesítő okirat létrejöttének megállapítására ne lehetne a Ptk. szerződés létrejöttére vonatkozó szabályait alkalmazni. A Ctv. 69. §-a és a Ptk. 3:15. §-a tartalmaz speciális rendelkezéseket a társasági szerződés érvénytelenségére vonatkozóan, azonban, mint ahogy azt a fentiekben is láttuk, az érvénytelenségtől meg kell különbözetnünk a létesítő okirat létre nem jöttét.
Szükséges megjegyezni, hogy a jogirodalomban vitatott, hogy amennyiben a társasági szerződés nem tartalmazza a Ptk. kötelező előírásait, úgy a társasági szerződés létre nem jöttéről vagy annak érvénytelenségéről beszélhetünk-e.[7] Kisfaludi András szerint elméletileg valószínűleg helyesebb lenne, ha a kötelező elemek hiányában a létesítő okiratot nem létezőnek tekintenénk, de a Gt. (ma már Ptk.) rendelkezéseiből inkább arra következtethetünk, hogy a társasági jogi szabályozás az ilyen szerződéseket érvénytelennek tekinti.[8] A társasági szerződés technikai követelményeivel kapcsolatban Sárközy Tamás megjegyzi, hogy meglehetősen egybeolvadnak a "hibás" társaság és a létre nem jövő társaság elméletileg igencsak eltérő esetkörei. Ha ugyanis például egy társaság nem rendelkezik a kötelező tartalmi kellékekkel, a szerződések általános tanai szerint a szerződés nem jönne létre. Ezt az elméleti tételt azonban a gyakorlat lerontja: ha a társasági szerződést a regisztráló hatóság bejegyzi, és a bejegyzés konstitutív hatályú, úgy a társaság létrejött, csak hibás.[9]
A Ptk. 3:5. §-a rendelkezik a létesítő okirat kötelező tartalmi elemeiről. Ha a szerződő felek nem állapodnak meg ezekben a lényeges feltételekben, úgy megítélésem szerint a létesítő okirat létre nem jöttéről, nem pedig érvénytelenségéről beszélhetünk [kivétel ezek alól a cégnév, a főtevékenység, a jegyzett tőke, továbbá a tag vagyoni hozzájárulásának mértéke, mivel ezek hiánya a Ctv. 69. § (2) bekezdésének b) pontja alapján érvénytelenség ok]. Érdekesebb probléma az egyszemélyes gazdasági társaság, melyet az alapító alapító okirattal vagy alapszabállyal alapít. Az új Ptk. ugyanis elődjével ellentétben már nem azt mondja ki, hogy az egyoldalú nyilatkozatokra a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, hanem 6:9. §-ában nevesíti azokat a kérdéseket, amelyekben egyoldalú jognyilatkozatok esetén is a szerződések általános szabályai alkalmazandóak. Ezek pedig a jognyilatkozat hatálya, érvénytelensége és hatálytalansága, annak létrejötte azonban nem szerepel e taxatív felsorolásban. Így tehát, ha az egyszemélyes kft. alapító okirata, vagy az egyszemélyes zrt. alapszabálya nem rendelkezik a törvény által előírt lényeges tartalmi elemekkel, akkor nem annak létre nem jöttéről, hanem - a Ptk. 6:6. § (1) és 6:7. § (1) bekezdésénél fogva - érvénytelenségéről beszélhetünk.
A részvénytársaságok, mint testületek alapszabályának jogi természetéről a nemzetközi jogirodalomban igen nagy vita folyik - "áttételes szerződés", speciális jogügylet, szervezeti aktus, stb. Sárközy Tamás véleménye szerint a szerződéses jelleg - áttételesen - az alapszabálynál is megállapítható. Az rt. alapító okirata is voltaképp társasági szerződés, hiszen az alapítók egymás felé is vállalják valamennyi részvény átvételét [Ptk. 3:250. § (1) bekezdés a) pont].[10] Így tehát, ha az alapítók nem állapodnak meg a Ptk. által előírt lényeges
- 326/327 -
feltételekben, úgy megítélésem szerint az alapszabály létre nem jöttéről, nem pedig érvénytelenségéről beszélhetünk.
Véleményem szerint - az uniós normák vizsgálata nélkül - a hatályos magyar jog alapján, ha a gazdasági társaság valamely tagja nem írja alá a társaság létesítő okiratát, az a társasági szerződés és így a társaság létre nem jöttét eredményezi. Arról már volt szó, hogy álláspontom szerint a létesítő okirat létrejöttének megállapítására is a Ptk. szerződés létrejöttére vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Ha valamely tag nem írja alá a társaság létesítő okiratát, az egyben azt is jelenti, hogy a tagok nem állapodtak meg a lényeges kellékekben, hiszen ilyen esetben - egyebek mellett - nincsenek meghatározva a jogi személy részére teljesítendő vagyoni hozzájárulások. Ha például hárman alapítanának egy kft.-t hatmillió forintos törzstőkével, úgy, hogy minden tag kétmillió forintos vagyoni hozzájárulást teljesítene, ám az egyik tag nem írja alá a társasági szerződést, akkor ez azt jelentené, hogy nincsen meghatározva a harmadik kétmillió forintos vagyoni hozzájárulás teljesítését vállaló személy, a vagyoni hozzájárulás pénzbeli vagy nem pénzbeli jellege, továbbá a vagyon rendelkezésre bocsátásnak módja és ideje. Valójában a két aláíró fél között sincsen megegyezés, hiszen szándékuk egy hatmilliós forintos törzstőkével rendelkező társaság létrehozására irányul, de egyikük sem akar kétmillió forintnál nagyon vagyoni hozzájárulást teljesíteni. A szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek között valójában nincs megegyezés, mivel a két aláíró tag társaság létesítésére irányuló akaratnyilatkozata azt tartalmazza, hogy harmadik társukkal együtt kívánnak üzletszerű gazdasági tevékenységet folytatni, nem pedig ketten. Miután pedig a harmadik "tag" a létesítő okiratot nem írta alá, ez a Ptk. 6:6. § (1) és 6:7. § (2) bekezdése értelmében azt jelenti, hogy a társaság létesítésére irányuló akaratnyilatkozatot érvényesen nem tett, a másik két fél szerződési ajánlatát nem fogadta el.
Ilyen esetben a létesítő okirat nem érheti el a célját, hiszen alkalmatlan a - példánk szerint - háromtagú társaság létrehozására. Hiába fog a cégbejegyzési kérelemben három tag szerepelni, mivel az ilyen társasági szerződés alapján nem lehetséges háromtagú társaság bejegyzése.
Összefoglalva tehát, ha a gazdasági társaságot létrehozni kívánó felek nem állapodnak meg a Ptk. 3:5. §-ában felsorolt lényeges feltételekben [kivétel ezek alól a cégnév, a főtevékenység, a jegyzett tőke, továbbá a tag vagyoni hozzájárulásának mértéke, mivel ezek hiánya a Ctv. 69. § (2) bekezdésének b) pontja alapján érvénytelenség ok], valamint, ha a szerződés tartalmának értelmezésére irányuló kísérlet során kitűnik, hogy a szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek között valójában nincs megegyezés (disszenzus), akkor a létesítő okirat -és így a társaság - létre nem jöttéről beszélhetünk (a hatályos magyar jogszabályok alapján, az uniós jog vizsgálata nélkül), függetlenül attól, hogy a társaságot bejegyezték-e vagy sem. A létesítő okirat érvénytelensége azonban csak a nyilvántartásba való bejegyzést elrendelő határozat jogerőre emelkedéséig állapítható meg a szerződések érvénytelenségére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával. Addig tehát, amíg nincs bejegyezve a társaság, a megtámadási és semmisségi okok egyaránt figyelembe vehetőek. A cég bejegyzését követően azonban változik a helyzet, mivel ilyenkor a cégalapítás érvénytelensége iránt már csak a Ctv. 69. § (2) bekezdésében meghatározott érvénytelenségi okok fennállása esetén van helye perindításnak. A cég létesítő okirata nemlétezése miatt törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezhetnek a Ctv. 77. § (1) bekezdésében meghatározott személyek.
Nem véletlenül hangsúlyoztam ki a fentiekben, hogy megállapításaim kizárólag a magyar jog alapján állhatják meg a helyüket, hiszen az Európai Parlament és a Tanács 2009/101/EK irányelve egyértelműen rendezi a kérdést. A direktíva 12. cikkének második mondata ugyanis kimondja, hogy az irányelvben felsorolt érvénytelenségi okokon kívül a társaságok nemlétét, abszolút vagy relatív érvénytelenségét, illetve érvénytelenné nyílvánítását egyéb okok nem indokolhatják. Való igaz, hogy a 12. cikk b) i pontja szerint a társaság érvénytelenségét meg lehet állapítani, ha nem készült létesítő okirat, és nemlétező szerződés esetén a fent kifejtettek szerint tulajdonképpen nincsen létesítő okirat, az irányelv fenti fordulata azonban megítélésem szerint arra az esetre vonatkozik, amikor fizikai értelemben véve nem készíttettek az alapítók létesítő okiratot, így nem volt mit benyújtani a nyilvántartó bíróságnak.
A direktíva preambulumának (9) bekezdése szerint ugyanis "biztosítani kell harmadik személyek védelmét olyan jogszabályok révén, amelyek a lehető legteljesebb mértékben korlátozzák annak jogi lehetőségét, hogy a társaság nevében érvényte-
- 327/328 -
len kötelezettségeket lehessen vállalni". A (10) bekezdés pedig kimondja, hogy "a társaság és harmadik személyek, valamint a tagok egymás közötti viszonyával kapcsolatos jogbiztonság érdekében korlátozni kell az olyan eseteket, amikor az érvénytelenség, valamint az érvénytelenné nyilvánítás visszaható hatálya merülhet fel, illetve rövid határidőt kell szabni arra, hogy harmadik személyek bármely ilyen határozattal szemben kifogással élhessenek". A fentiek fényében megállapítható, hogy az uniós jogalkotó célja egyértelműen az volt, hogy minél szűkebb körben fordulhassanak elő olyan eseteket, amikor egy társaságot visszaható hatállyal (például nemlétezése miatt) törölnek úgy, hogy a hitelezőknek nem lesz kivel szemben érvényesíteniük követeléseiket.
Ezt az értelmezést és uniós jogi kívánalmat pedig a nemzeti bíróságoknak is követniük kell. 1983-tól ugyanis több fontos ítéletében is megállapította az Európai Bíróság azt, hogy a tagállamok bíróságai az uniós irányelvekkel összhangban kötelesek értelmezni a nemzeti jogot. Az Európai Bíróság a Von Colson ügyben hozott ítéletében mondta ki első ízben azt, hogy a tagállamok bíróságai is kötelesek az uniós jog hatályosulásáról gondoskodni és ezzel összefüggésben nemzeti jogrendszerük szabályait az uniós irányelvek céljának fényében kell, hogy értelmezzék. Az Európai Bíróság értelmezési doktrínájának az alapja az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdése, amely azt mondja ki, hogy "Az Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában. A tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket. A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.". Ezt a szabályt értelmezi az Európai Bíróság akként, hogy az a nemzeti bíróságok tevékenységére is kiterjed. A Von Colson ügyben hozott ítéletben nyilvánvaló módon kifejezésre jutott, hogy az Európai Bíróság kulcsszerepet tulajdonít a tagállamok nemzeti bíróságainak az uniós jog érvényre juttatásában és a tagállamoknak a Szerződések alapján fennálló kötelezettségeinek teljesítésében.
A Kolpinghuis Nijmegen ügyben az Európai Bíróság ismételten kimondta, hogy a tagállamok nemzeti jogrendszereinek rendelkezéseit az uniós irányelvek céljával összhangban kell értelmezni. Az értelmezési kötelezettség doktrínáját az Európai Bíróság 1990-ben a Marleasing eset eldöntésénél lényegében kiépítette. Az ítélet 13. pontjában itt is megállapították, hogy a tagállam bírósága köteles hazai jogát az irányelv fényében értelmezni. A korábban már röviden ismertetett Marleasing ügyben hozott ítélet azon tétele, mely szerint a tagállam bírósága számára tilos a nemzeti jognak az uniós irányelvvel összhangban nem álló értelmezése, láthatóan nem engedi meg az értelmezési kötelezettség semmilyen korlátozását sem. A Marleasing-ítélet megállapításai túlnyomó többségükben olyan szövegezésűek, hogy azokból a tagállamok bíróságainak értelmezési kötelezettsége egyértelműen abszolút módon jut kifejezésre. Kétségtelen, hogy az Európai Bíróság az értelmezési kötelezettséget nem korlátozza csupán az irányelvet átvevő, harmonizációs (implementációs) jogszabályaira. A Marleasing ügy azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az értelmezési kötelezettség nem csupán a nemzeti jog bizonyos speciális szabályaival kapcsolatban áll fenn, hanem a nemzeti jog általános szabályaival és elveivel kapcsolatban is. Az ügynek érdekessége (és témánk szempontjából további jelentősége), hogy a Marleasing nem állami szerv, hanem egy magántársaság, vele szemben azonban a La Comercial társaság mégis lényegében egy uniós irányelvre hivatkozott, pedig ezt közvetlenül nem tehette volna meg. A Marleasingítélethez fűződő fontos következtetés így az is, hogy a tagállamok bíróságainak a magánszemélyek közötti ügyekben is el kell ismerniük az uniós direktívák közvetlen hatályát és alkalmazhatóságát. Az értelmezési kötelezettség abszolút felfogása kétségtelenül erősíti az irányelvek közvetlen alkalmazhatóságának elismerését és az irányba is hat, hogy az irányelvek közvetlen hatálya, alkalmazhatósága a magányszemélyek közötti horizontális viszonylatokban is elismerésre kerüljön, és így az irányelvek közvetlen alkalmazhatósága ne korlátozódjon csupán az állam és a magánszemélyek közötti jogviszonyokra.[11]
A fenti elemzés is jó például szolgál arra, hogy az Európai Unió tagállamaiban ma már egy jogeset eldöntésénél a nemzeti bíróságok számára a vonatkozó uniós joganyag (és sokszor bírói gyakorlat) ismerete elengedhetetlen. Különösen az implementált irányelveket tartalmazó jogszabályaink értelmezésénél szükséges visszanyúlni az átvett direktíva szövegéhez. A jelen tanulmány alapján megválaszolandó jogkérdés az volt, hogy van-e lehetőség a cégjegyzékbe már bejegyzett cégek
- 328/329 -
esetében a társasági szerződés létre nem jötte, a cég nem létezése megállapításának? Az Európai Parlament és a Tanács 2009/101/EK irányelvét is segítségül hívva - az EBH2001. 443. számon közzétett elvi döntéssel egyezően - ma is nemmel válaszolhatjuk meg a kérdést. Az irányelv rendelkezéseinek ismerete nehezen megkerülhető, hiszen - mint láttuk - a kérdés magyar jogdogmatikai megítélése nem is annyira egyszerű.
Megítélésem szerint az uniós joganyag figyelmen kívül hagyásával lenne helye a cégjegyzékbe már bejegyzett cégek létesítő okirata létre nem jötte megállapításának. Az ilyen elszigetelt vizsgálódás azonban legfeljebb arra jó, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós jogi ismeretek hiánya sok esetben jogszabálysértő döntések meghozatalához vezethet, valamint, hogy az elvi döntésként közzétett ítéletekben foglalt megállapításokat is érdemes hosszabb idő elteltével óvatosabban kezelni. ■
JEGYZETEK
[1] Bánki-Horváth Mária - Bodor Mária Zsuzsanna - Gál Judit - Koday Zsuzsanna - Rózsa Éva - Vezekényi Ursula: Nagy-kommentár a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényhez. A 69. §-hoz fűzött kommentár.
[2] Darázs Lénárd - Faludi Gábor - Kisfaludi András - Pajor-Bytomski Magdalena - Vékás Lajos: Európai Közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 2001.169-170. o.
[3] Karoliny Eszter - Komanovics Adrienne - Mohay Ágoston - Pánovics Attila - Szalayné Sándor Erzsébet: Az Európai Unió joga. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2015. 111. o.
[4] Siklósi Iván: A nemlétező szerződések problémája a római jogban és a modern jogokban. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica. Tomus LXVII. Fasc. 19., Szeged 2005. 5. o.
[5] Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Általános rész. 26., változatlan kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2007. 93-94. o.
[6] Kiss Gábor - Sándor István: A szerződések érvénytelensége. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2014. 19-20. o.
[7] Kiss - Sándor: i.m. 69. o.
[8] Kisfaludi András: Társasági jog. Complex Kiadó, Budapest 2007. 85. o.
[9] Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2001.139. o.
[10] Sárközy: i.m. 65. o.
[11] Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. HVG- Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2009. 568-572. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd (NOCHTA & TÁRSAI Ügyvédi Iroda), tanársegéd, PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
