A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint B. P. örökhagyó - aki a kiskorú alperesnek a nagyanyja, a II. r. felperesnek pedig a nagynénje volt - 2004. október 25-én meghalt.
Hagyatékát a közjegyző ideiglenes hatállyal - az örökhagyó elhalt gyermekének jogán - az örökhagyó egyetlen unokájának: a kiskorú alperesnek adta át törvényes öröklés jogcímén, egyben felhívta az érdekelteket, hogy a hagyaték átadásánál figyelembe nem vett igényeiket per útján érvényesíthetik.
A hagyatékátadó végzés indokolása szerint az örökhagyó érvényes szóbeli végrendeletet nem tett.
Az I. és II. r. felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az örökhagyó 2004. év október hó 23. napján az ő javukra szóló érvényes szóbeli végrendeletet tett, és erre tekintettel kérték, hogy a hagyatékhoz tartozó ingatlant a bíróság végrendeleti öröklés címén fele-fele tulajdoni hányadban nekik adja át.
A keresetüket azzal indokolták, hogy az örökhagyó érvényes szóbeli végrendeletet tett, amikor két "ügyleti tanú": I. F. és I. J. együttes jelenlétében szóban adta elő azon végakaratát, hogy "azt szeretné, ha a ház a Mariéké lenne." Utaltak arra, hogy néhai B. P. különböző betegségekben - tüdőasztma, szívelégtelenség - szenvedett. Állapota különösen a fia 2003. évben bekövetkezett halálát követően romlott meg, de megviselte az egészségét a lakóingatlannal kapcsolatos peres eljárás is. Egészségi állapotában különösen 2004. év október hó 22. napján állott be negatív változás, amikor orvoshoz fordult, ahol injekciót is kapott. Másnap, október 23. napján, szombati napon sem javult lényegesen az állapota, amikor az örökhagyó szükségét érezte annak, hogy elsősorban az ingatlanáról végrendelkezzen felperesek javára, akik őt rászorultsága idején megfelelően gondozták, ezért megkérte a G. I. polgármestert, hogy a végrendelet elkészítése céljából a korábban őt képviselő ügyvédnek szóljon. Figyelemmel azonban a hét végére és arra, hogy az örökhagyó írni, olvasni nem tudott, írásbeli végrendelet készítésére nem volt lehetősége. Az örökhagyó életét közvetlenül fenyegető rendkívüli helyzetében ezért a jelenlévő két tanú előtt szóban végrendelkezett, 2004. év október hó 23. napján, majd 2004. év október hó 25. napján kórházba szállítása közben elhalálozott.
A kiskorú alperes törvényes és meghatalmazott képviselője a kereset elutasítását kérte, utalva arra is, hogy a hagyatéki eljárás során a közjegyző a szóbeli végrendelet hiányát állapította meg, amely irányadó a bírósági eljárás során is.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolásának a jogi okfejtése szerint az örökhagyónak a 2004. október 23-án a felperesek által megnevezetett tanúk jelenlétében megtett szóbeli nyilatkozata nem felel meg a Ptk. 634. §-a szerinti szóbeli végrendelet alaki kellékeinek, mert az említett időpontban az örökhagyó szándéka nem végrendelkezésre irányult, hanem csupán a lakóház ingatlanának a jövőbeni sorsával kapcsolatos elképzeléseit juttatta kifejezésre.
A tanúk vallomása alapján ugyanis nem volt egyértelműen megállapítható, hogy az örökhagyó 2004. október 23. napján valóban végrendelkezni akart volna akkor, amikor I. J. és I. F. "ügyleti" tanúk jelenlétében, a velük való beszélgetés közben, sőt a nevezetteknek a kifejezett rákérdezésére olyan kijelentést tett, hogy azt szeretné, ha a felpereseké lenne a háza. Az örökhagyó ugyanis az előbbi tanú vallomása szerint úgy nyilatkozott, hogy azt szeretné, ha a halála esetén a házát a II. r. felperes örökölné, az utóbbi tanú vallomása szerint viszont még a halála előtt akarta azt a felperesekre íratni, és ennek érdekében kérte, hogy még a hét elején keressenek a számára ügyvédet.
Mindezek miatt a tanúk vallomása még olyan következtetés levonására sem ad alapot, hogy az örökhagyó egy későbbi időpontban ügyvéd közreműködése mellett valóban végrendeletet kívánt alkotni, hiszen az esetleges végintézkedéssel kapcsolatban bizonyítottan csupán az iránt kért intézkedést, hogy egy ügyvédnek szóljanak, aki az okiratot majd elkészíti.
A tanúk jelenlétében ugyanakkor nem került szóba az, hogy ha nem tudna ügyvéddel végrendeletet készíttetni, akkor a tanúk együttes jelenlétében általa elmondottak a végrendeletének minősülnének, és az elhangzottaknak a tanúk maguk sem tulajdonítottak ilyen jelentőséget.
A végintézkedési szándék meglétének az elfogadása esetén tehát az örökhagyónak a végrendelet későbbi időpontban történő megalkotására irányuló szándékát támasztja alá az, hogy a polgármester tanúvallomása szerint az örökhagyó kifejezetten megkérte őt arra, hogy a végrendeletének írásba foglalása végett hívja fel telefonon az ügyvédet.
A 2004. október 23-án fennálló végrendelkezési szándék bizonyítottságának hiányában nincs ugyan érdemi jelentősége a per érdemi elbírálása szempontjából annak, hogy a szóbeli végrendelet megtételének a Ptk. fentebb hivatkozott §-a által meghatározott együttes törvényi feltételei az említett időpontban fennállottak-e vagy sem, a hagyatéki eljárásban és a perben kihallgatott tanúk vallomásai alapján azonban a körülményekből nem következett az, hogy az örökhagyó az életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és e ténynek nem mond ellent az sem, hogy a halála két nap múlva bekövetkezett.
Utalt ugyanakkor a jogerős ítélet arra is, hogy a közjegyzőnek a hagyaték átadása tárgyában hozott végzéséhez csak deklaratív hatály fűződik, a bíróság ahhoz nincs kötve.
A jogerős ítélet ellen az I. és II. r. felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetüknek helyet adó határozat hozatala iránt.
A felülvizsgálati kérelmük részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet a Ptk. 634. és 635. §-ait, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 88. számú állásfoglalásában foglaltakat sérti.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokokkal.
A Ptk. 634. §-a szerint szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne, a Ptk. 635. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelemben szóval előadja és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
1. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a hagyatéki eljárás és a jelen per adatai nem adnak alapot olyan következtetés levonására, hogy 2004. október 23-án az örökhagyó az életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt, és e ténynek nem mond ellent az sem, hogy a halála két nap múlva bekövetkezett.
2. Helyesen hivatkoznak a felperesek a felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság - utóbb idézett törvényhelyekhez fűzött - PK 88. számú állásfoglalásának e) pontján alapuló ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a végrendelkező nemcsak a törvény szó szerinti szövegével maradéktalanul egyező, hanem azzal egyértelmű kijelentéssel is kifejezésre juttathatja, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
A Ptk. 635. § (1) bekezdése szerinti szóbeli végrendelet érvényes létrejötte azonban - a jogerős ítélet helyes jogi okfejtése szerint - fogalmilag feltételezi - egyebek mellett - az örökhagyó oldalán azt, hogy a nyilatkozatát annak tudatában teszi meg, hogy szóbeli végrendeletet tesz, a szándékának erre kell irányulnia, a kijelentésével ezt ki is kell fejeznie, és tudnia kell arról is, hogy a két tanú jelen van, akik a végrendelete tartalmáról együttesen és közvetlenül tőle szereznek tudomást, a végrendeleti tanúk oldalán pedig annak a kétségtelen tudatát, hogy az örökhagyó a végrendelkező az együttes jelenlétükben megtett szóbeli nyilatkozatát - a szavak általánosan elfogadott jelentésére és a nyilatkozattétel körülményeire is figyelemmel - végrendeletnek tekinti, ismerniük kell a végrendelet teljes tartalmát, és kölcsönösen tudniuk kell egymás jelenlétéről, valamint a végrendeleti tanúi minőségükről is.
E feltételek bármelyikének a hiánya a szóbeli végrendelet érvényes létrejöttének a lehetőségét fogalmilag kizárja. Nem alkalmas tehát a szóbeli végrendelet alaki érvényességi kellékeinek, és - ebből következően - magának a szóbeli végrendeletnek a "pótlására" sem önmagában az örökhagyó - felperesek által hivatkozott azon szándékának a két tanú jelenétében történő kinyilvánítása, hogy a jövőben ügyvéd által megszerkesztendő végrendeletében kit kíván majd az örökösévé nevezni.
Annak pedig a szóbeli végrendelet érvényes létrejötte szempontjából semmiféle jogi jelentősége nincs, hogy az örökhagyónak a váratlan elhalálozása folytán az ügyvéd igénybevételére már nem volt módja, sőt az ügyvéd - az örökhagyó állítólagos írástudatlansága miatt - az írásbeli magánvégrendeletét el sem készíthette volna, hanem legfeljebb a szóbeli végrendelet tartalmának a rögzítésére lett volna módja.
A kifejtettek miatt a jogerős ítélet a felperesek által hivatkozott jogszabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 21.859/2006.).
Az 1997. február 27-én elhunyt N. P. örökhagyó törvényes öröklésre jogosult oldalági örökösei az alperesek.
Az örökhagyó 1997-ben a MÁV Kórházban állt kezelés alatt, gyógyíthatatlan daganatos megbetegedésben szenvedett. Az 1997. február 18-án elvégzett műtétekor megállapítást nyert, hogy a daganat már áttétet képezett, azt eltávolítani nem lehet. A műtét utáni harmadik napon az örökhagyónál vérzés következtében vérszegénység lépett fel, amit gyógyszeresen és vérátömlesztéssel rendeztek. Állapota azonban tovább romlott. Kórházi kezelése alatt az örökhagyó megbízta Sz. F.-nét azzal, hogy keresse fel dr. M. M. ügyvédet, aki olyan tartalmú végrendeletet szerkeszszen részére, amelyben értékpapírjait és takarékbetétkönyveit a felperesre hagyja, míg az egyéb vagyontárgyait törvényes örökösei örököljék. Az ügyvéd tájékoztatta a megbízottat, hogy az adatok alapján öröklési szerződés elkészítése a legcélszerűbb, azt meg is szerkesztette és abban állapodtak meg, hogy azt legkésőbb február 27-én az örökhagyóval egyeztetett időpontban aláírják.
Miután eredményes műtéti beavatkozásra nem került sor, a kórház az örökhagyó kérésére úgy foglalt állást, hogy 1997. február 27-én őt hazabocsátja. Az örökhagyót a felperes a kórházban napi rendszerességgel látogatta, hazaszállítását is ő egyeztette.
1997. február 26-án délután az örökhagyót a kórházban felkereste szomszédja, Sz. K. Az örökhagyó elmondta neki, hogy ügyvédet fogadott végrendelete elkészítésére és eszerint készpénzét és értékpapírjait a felperesre, egyéb vagyonát törvényes örököseire hagyja. Ekkor jelen volt D. I.-né főnővér is, akivel az örökhagyó hazaszállítása körülményeit egyeztette. Az örökhagyó kijelentette: "nővérke én nagyon félek attól, hogy nem fogok hazaérni, úgy gondolom, hogy most már meg fogok halni, pedig a végrendeletemet alá kellene írni, ami az ügyvédemnél van". A főnővérrel ezt követően közölte, hogy ingatlanait családtagjaira, bankban lévő pénzét végrendelete szerint a felperesre hagyja. E beszélgetés alatt Sz. K. az örökhagyó ágyának végénél tartózkodott. Február 26-án az örökhagyó egészségi állapota írásbeli végrendelet tételét nem, de írásbeli végakarat aláírását lehetővé tette, ezt követően az örökhagyó állapota súlyosbodott és 1997. február 27-én hajnalban elhunyt.
Az örökhagyó halálát követően indult hagyatéki eljárásban a közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az örökösök egyezsége alapján egymás közt egyenlő arányban a törvényes örökösöknek adta át.
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 1997. február 26-án Sz. K. és D. I.-né tanúk előtt a javára szóló érvényes végrendeletet tett és ennek alapján a hagyatékhoz tartozó értékpapírok és takarékbetétkönyvek öröklésére ő jogosult.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint az örökhagyó a kórházban két tanú jelenlétében nem tett szóbeli végrendeletet, a szóbeli végrendelet tételének a törvényi feltételei nem álltak fenn, illetve a szóbeli végrendelet tanúk együttes jelenlétének hiányában alaki okból érvénytelen.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy a Ptk. 634. § szerinti törvényi feltételek közül az megállapítható volt, hogy az örökhagyó az adott időpontban életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt. A másik feltétel az orvosszakértői véleményből, a főnővér és az ápolónő tanúvallomásából megállapíthatóan nem állt fenn. Az örökhagyó végrendelet aláírására képes állapotban volt, infúziós kezelése az okirat aláírásának időszakára megszüntethető lett volna. Az elsőfokú bíróság vizsgálta azt is, hogy az örökhagyónak a kórteremben tett nyilatkozata szóbeli végrendeletnek minősül-e. Utalt arra is, hogy a tanúk nyilatkozata szerint az örökhagyó haza kívánt térni, alá akarta írni írásbeli végakaratát, és ezzel egyidejűleg jelentette ki, hogy milyen intézkedéseket kíván foganatosítani a vagyonát illetően halála esetére. A peradatokat mérlegelve kifejtette azt az álláspontját is, hogy a végrendelet tartalmának közlése szóbeli végrendeletnek nem minősül.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy N. P. 1997. február 26-án érvényes szóbeli végrendeletet tett, amelyben készpénze, értékpapírjai és takarékbetétei örököséül a felperest jelölte meg, és az alpereseket kötelezte le nem rótt illeték és a felperes részére első- és másodfokú perköltség fizetésére.
A másodfokú ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást részben tévesen állapította meg és téves jogi döntésre jutott. Azt helyesen állapította meg, hogy 1997. február 26-án délután az örökhagyó nyilatkozatának megtételekor betegségére tekintettel életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt. A PK 88. sz. állásfoglalásban foglaltakra utalással rámutatott, hogy a másik törvényi feltétel fennállását "körültekintő egyéniesítéssel" kell elbírálni. Kiemelte, hogy a Ptk. 634. §-a az írásbeli végrendeletre utal, annak formáját azonban nem határozza meg. Az írásbeli végrendelet tétele nem azonosítható egy más által írt szöveg aláírásával. Rámutatott, hogy nemcsak az örökhagyó egészségi állapotának, hanem körülményeinek a vizsgálata is szükséges. A perbeli orvosszakértő azon véleményét, hogy az örökhagyó az adott időpontban folyamatos írásra már nem volt képes, csak a nevét írhatta volna alá, akként értékelte, hogy az örökhagyót fizikai állapota jelentős mértékben korlátozta. Azt, hogy a jobb kezébe infúzió volt bekötve, a névaláírást akadályozó tényezőként ítélte. Utalva arra, hogy a kórházi kezelés célja az adott személy gyógyítása és az általános élettapasztalat szerint a kórházak felszereltsége, állapota, az orvosok és kisegítő személyzet túlterheltsége miatt az alaptevékenység ellátása sem megfelelő színvonalú, a kórházakban nem biztosított az a lehetőség, hogy a betegek az intézményen belül segítséget kaphassanak ügyeik intézéséhez, mindezen körülmények együttes mérlegelése alapján a másodfokú bíróság azt látta megállapíthatónak, hogy az örökhagyó írásbeli magánvégrendeletet csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna, ezért megállapította, hogy a szóbeli végrendelet tételének alapjául szolgáló feltételek fennálltak.
Utalt a másodfokú bíróság arra is, hogy a szavak általánosan elfogadott jelentése és a nyilatkozattétel körülményeire figyelemmel kell megítélni azt, hogy a végrendelkező nyilatkozatát végrendelkezésnek tekintette-e. Az elsőfokú ítélet ezen indokolását elvetve rámutatott, hogy az érvényességi feltételt illetően az örökhagyó nyilatkozata az irányadó és nem az, hogy a végrendeleti tanúk az örökhagyó szóbeli végrendelkezési szándékát felismerték-e. A bíróság feladata ugyanis annak megítélése, hogy az örökhagyó nyilatkozatát végrendelkezésnek tekintette-e, a végrendeleti tanúk ehhez csak adatot szolgáltatnak és az a feladatuk, hogy a valóságnak megfelelően számoljanak be a körülményekről és az örökhagyó nyilatkozatáról.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint téves a jogerős ítélet abban, hogy a Ptk. 634. §-ban írt törvényi feltételek az adott esetben fennálltak. Az orvosszakértői vélemény egyértelmű abban, hogy az örökhagyó képes lett volna írásbeli végrendelet aláírására, a másodfokú bíróságnak pedig nincs kompetenciája, hogy az orvosszakértői véleményt másképp értelmezze. Hivatkoztak arra is, hogy a végrendelet tanúinak vallomása ténybelileg azt támasztja alá, hogy az örökhagyó nem szóbeli végrendeletet tett. Nyilatkozata az volt, hogy majd hazamegy és ott végintézkedését aláírja. Álláspontjuk szerint a tanúk vallomása ellentmondásos és nem lehet akként értelmezni, hogy ők egy érvényes szóbeli végrendeletnél voltak tanúk.
Az alperesek szerint a tanúvallomásokból - miután a tanúk arról számoltak be, hogy velük szóbeli végrendeletként mit beszélt az örökhagyó - nem vonható le az a következtetés, hogy a tanúk egymásról is tudomással bírtak volna úgy, hogy szóbeli végrendeletnél közreműködtek tanúként. A törvényi követelmény: az együttes jelenlét feltételezi azt, hogy a tanúk egymásról is tudomással bírjanak. Az pedig, hogy a szobában egyéb feladatokat ellátó ápolónő is hallhatta a szóbeli végrendeletet, nem felel meg a Ptk. 635. § (1) bekezdésében írtaknak. A szobába más céllal belépő ápolónő és az éjjeliszekrény mellett ácsorgó látogató nem minősülhet szóbeli végrendelet tanújának, különösen nem akkor, ha az örökhagyó nem azzal a szándékkal nyilatkozik a két tanú együttes jelenlétében, hogy a végrendelet tartalmáról ők együttesen és közvetlenül tőle szerezzenek tudomást.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, a következő indokokkal.
Nem volt vitás, hogy a végrendelkezés megjelölt időpontjában az örökhagyó a kórházban az életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt. Egyértelmű a megismételt eljárásban kiegészített orvosszakértői vélemény abban is, hogy az örökhagyó ez alkalommal végrendelet aláírására képes állapotban volt.
A másodfokú bíróság az orvosszakértői véleményt ebben a vonatkozásban felülmérlegelte. Az örökhagyó gyenge fizikai állapota és a kórházi tartózkodásból, az abból adódó kapcsolatfelvételi lehetősége korlátozottságára, az infúzió bekötésének tényére, a kórházi kisegítő személyzet túlterheltségére és az alapellátás színvonalára utalással a szakvélemény fenti megállapítását felülmérlegelve foglalt úgy állást, hogy az írásbeli végrendelet tételének jelentékeny nehézsége fennállott. E felülmérlegelés okszerűtlen. A jogszabály ugyan a végrendelkező személyére nézve tartalmaz rendelkezést, azonban őt - miként arra a jogerős ítélet helyesen utal - környezetétől, tevékenységi lehetőségeitől nem lehet elvonatkoztatni. Az adott esetben az örökhagyó gyenge fizikai állapota és kórházi tartózkodása kapcsolatfelvételi lehetőségeit nem korlátozta, őt szabadon látogathatták. Peradat az is, hogy látogatóján keresztül végintézkedése elkészítése iránt intézkedett is, azt azonban nem a kórházban kívánta aláírni, hanem távozását követően. Ugyancsak nyomatékosan értékelendő körülmény az is, hogy a perbeli végrendelet tételére aközben került sor, hogy az örökhagyó hozzátartozója éppen az örökhagyó kórházból való távozása körülményeit tisztázta a főnővérrel, mindezek pedig kellő alapot nem nyújtanak azon orvosi szakkérdés megalapozott felülbírálatára, hogy az adott esetben az örökhagyó írásbeli végrendeletet jelentékeny nehézség nélkül tehetett volna.
Téves ezért a jogerős ítélet abban, hogy a végintézkedés kivételes formája: a szóbeli végrendelet tételéhez szükséges két alapvető Ptk. 634. §-ban írt feltétel egyidejűleg fennállott.
Alapos azonban a felülvizsgálati kérelmek érvelése az alaki érvénytelenséget illetően is. Szóbeli végrendelkezésnél a tanúk meghatározó szereppel bírnak, mert a végrendelet tartalmát tanúsítják. A másodfokú ítélet indokolásának azon része, mely szerint az örökhagyó végrendelkezési szándékát illetően az örökhagyó nyilatkozata az irányadó és nem az, hogy a végrendeleti tanúk azt felismerték-e, téves. A tanúknak tudniuk kell arról, hogy szóbeli végrendeletnél tanúként közreműködnek, és másik oldalról az örökhagyónak is tudnia kell, hogy a tanúk végrendelete tartalmáról közvetlenül tőle és együttesen szereznek tudomást. Az adott tényállás mellett ez sem állapítható meg. Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a kórteremben munkáját végző főnővér és az örökhagyót meglátogató személy a szóbeli végrendelet tanújának nem tekinthető pusztán azon okból, hogy az örökhagyó nyilatkozatát hallotta, mert ez a Ptk. 635. § (1) bekezdésében meghatározott alaki feltétel teljesülését nem valósítja meg.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet jogszabályt sért, a jogszabályoknak és az ítélkezési gyakorlatnak az elsőfokú bíróság ítélete felel meg, ezért a másodfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta (Legf. Bír. Pfv. II. 20.171/2005.).
Néhai M. M.-né örökhagyó 1997. augusztus 18-án hunyt el. A peres felek az örökhagyó elhunyt testvéreinek gyermekei, az örökhagyó törvényes örökösei.
A hagyatéki eljárás során a felperes szóbeli végrendeletre hivatkozva kérte, hogy a közjegyző az örökhagyó hagyatékát részére adja át.
A hagyatéki eljárásban a közjegyző a végzésével az örökhagyó hagyatékát - a felek közötti öröklési vitára figyelemmel ideiglenes hatállyal - a törvényes öröklés rendje szerint adta át a peres feleknek. A kihallgatott tanúk vallomása alapján megállapította továbbá, hogy a szóbeli végrendelet érvényesen nem jött létre.
A felperes a keresetében a Ptk. 599. § (1) bekezdésére, valamint a Ptk. 634. és 635. §-aira való hivatkozással az örökhagyó 1997. augusztus 16-án létrejött szóbeli végrendelete érvényességének és annak a megállapítását kérte, hogy az örökhagyó általános örököse felperes.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a szóbeli végrendelet érvényességének a Ptk. 635. § (1) bekezdésében foglat két együttes feltétele a végrendelkezés idején nem állt fenn. A beszerzett orvosszakértői vélemény alapján nem lehetett megállapítani, hogy az örökhagyó a szóbeli végrendelet tétele időpontjában, egészségi állapotára tekintettel életét fenyegető helyzetben lett volna, valamint azt sem, hogy az örökhagyó ne lett volna képes írásban végrendeletet tenni. Az eljárás során meghallgatott tanúk vallomásai ellentmondásosak voltak. A felperes tehát nem tudta megfelelően bizonyítani a szóbeli végrendelet érvényességét. Az elsőfokú bíróság utalt továbbá arra is, hogy a felperes által lefolytatni kért további bizonyítást a Pp. 221. § (1) bekezdése alapján azért mellőzte, mert az aggálytalan orvosszakértői vélemény alapján szükségtelennek tartotta a kezelőorvos meghallgatását, másrészt pedig a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, ezért arra vonatkozóan, hogy az örökhagyót a felperes ténylegesen gondozta, ápolta-e, a bizonyítás szükségtelen volt.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet indokolásában a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy az első fokon eljárt bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont következtetése és döntése is helytálló, az indokolását azonban kiegészítette azzal, hogy a Ptk. 634. §-ban foglalt feltételek közül az "életet fenyegető rendkívüli helyzet" két egymástól elkülöníthető feltételt fogalmaz meg. Az életet fenyegető helyzet fennállása kifejezetten orvosi szakkérdés, amelyre nézve az elsőfokú bíróság orvosi szakértői véleményt szerzett be. Kifejtette, hogy - a beszerzett orvosszakértői véleményre is figyelemmel - az életveszély nem volt megállapítható az örökhagyó vonatkozásában. A PK 88. számú állásfoglalás a) pontja értelmében a szóbeli végrendelet két törvényes feltételének a végintézkedés idején együttesen kell fennállnia, ezért már az életet fenyegető rendkívüli helyzet bizonyítatlansága is a kereset elutasításához vezethet. Ennek megfelelően a további feltételek vizsgálatát már szükségtelennek tartotta. A "favor testamenti" elvével kapcsolatban kifejtette, hogy ez az elv, mint a végrendelet értelmezési szabálya, kizárólag létező és alakilag hibátlan végrendeletekre vonatkozik. Egyetértett tehát az elsőfokú bírósággal abban is, hogy jelen esetben az akarati elvet a végrendelet létrejöttének vizsgálata során figyelmen kívül hagyta, hiszen a "favor testamenti" elve nem szolgálhat a végrendelet érvénytelenségét eredményező hiba orvoslására.
A jogerős ítélet ellen annak hatályon kívül helyezése, új eljárás lefolytatása és új határozat meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelése szerint az igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye nem teremtett alapot az első- és másodfokú bíróság számára ahhoz, hogy hitelt érdemlően azt állapíthassák meg, hogy a szóbeli végrendelet megtételekor nem álltak fenn a törvényi feltételek. A felülvizsgálati tárgyaláson hivatkozott a "favor testamenti" elvére is.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következő indokok szerint.
A szóbeli végrendelet a közvégrendelethez és az írásbeli magánvégrendelethez képest a végintézkedés olyan kivételes formája, amely csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén tehető. A Ptk. 634. § (1) bekezdése értelmében ehhez két együttes feltétel megléte szükséges: az, hogy az örökhagyó életét fenyegető rendkívüli helyzetben legyen, és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem, vagy csak jelentékeny nehézséggel tudjon alkotni. A Pp. 164. § (1) bekezdése szerinti bizonyítási teher a perben azt terheli, aki a szóbeli végrendeletre hivatkozva örökölni kíván. A törvényi feltételeknek a Legfelsőbb Bíróság PK 88. számú állásfoglalása értelmében egyidejűleg és objektíven kell fennállniuk. Bármelyik feltétel bizonyítatlansága tehát a szóbeli végrendelet érvényessége iránti kereset elutasításához vezet.
A fentieknek megfelelően a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a szóbeli végrendelet feltételei a végrendelet tételekor fennálltak. Nem elegendő tehát arra hivatkoznia, hogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján nem volt megállapítható, hogy a szóbeli végrendelet feltételei nem álltak fenn.
A Legfelsőbb Bíróság PK 88. számú állásfoglalása értelmében a szóbeli végrendelet törvényes feltételeinek objekíve kell meglenniük, a végrendelkező szubjektív képzete a valóságban hiányzó feltételt nem pótolja. Az eljárt bíróságok tehát nem sértettek jogszabályt, amikor a Pp. 163. § (1) bekezdésének megfelelően a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett a bizonyítást elrendelték, azonban az örökhagyónak az állapotával kapcsolatos szubjektív képzetére nézve a felperes által felajánlott bizonyítást mellőzték.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott arra is, hogy megalapozatlanul állapította meg a jogerős ítélet azt, hogy a végrendeleti tanúk vallomása ellentmondásos volt.
A széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a bíróságok a tényállást egészében felderítették, a feltárt bizonyítékok mérlegelésével állapították meg a tényállást, ítéletükben pedig részletes indokát adták annak, hogy a mérlegelés körébe vont adatok a felperes kereseti tényállítását miért nem támasztották alá.
A bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján összességében való értékelése és az egyes bizonyítékok bizonyító erejének meghatározása a bíróság feladata, és egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a felülvizsgálati eljárás keretében a bizonyítékok újabb értékelésére, az ún. felülmérlegelésre jogi lehetőség nincs. A Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy az eljárt bíróság a mérlegelési tevékenysége során nem jutott-e nyilvánvalóan helytelen, vagy kirívóan okszerűtlen következtetésre (BH 1996/506.); ez pedig az adott esetben nem volt megállapítható.
A favor testamenti elvével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben foglaltakkal egyetért, ezért azt megismételni nem kívánja.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet a felperes által állított okokból jogszabályt nem sértett, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 20.726/2002.). ■
Visszaugrás
