A parlamenti vizsgálóbizottságoknak meghatározó szerepük lehet a parlament ellenőrző funkciójának gyakorlásában és érvényesítésében. A korábbi, mondhatni két évtizedes romániai tapasztalat, de egy legutóbbi konkrét eset is, arra mutatott rá, hogy nem kellő hatékonysággal működnek ezek a vizsgálóbizottságok, és olyan eljárási szabályok vannak hatályban, amelyek ellehetetleníthetik ezek munkáját. Ebből a felismerésből kiindulva, a parlament módosította a házszabályokat, valamint a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvényt. Ez a módosítás került a román Alkotmánybíróság elé, és három határozatában jelentős, tisztázó jellegű, elvi szempontokat, álláspontokat, érveket fogalmazott meg, melyek a vizsgálóbizottságok szerepének erősödését, tevékenysége hatékonyságának a fokozódását eredményezhetik. Jelen írás ezen alkotmánybírósági határozatok néhány elvi megállapítását ismerteti.
A román Alkotmánybíróság nemrégiben hozott három határozata,[1] mely absztrakt/előzetes normakontroll keretében vizsgált bizonyos parlamenti házszabályi, valamint a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvényre vonatkozó módosításokat, ráirányította a figyelmet a parlamenti vizsgálóbizottságok (mint a parlament ellenőrző funkciójának egy formája) tevékenységének, és egyben hatékonyságának hiányosságaira is.
Az mondhatjuk, hogy az alkotmánybírósági határozatok nagymértékben járultak hozzá a vizsgálóbizottságok jogi természetének tisztázásához, más közhatóságokhoz való viszonyuk tartalmának a meghatározásához, illetve a parlamenti vizsgálat és a büntetőjogi vizsgálat eltérő eljárásainak a pontosításához.
A korábbi szabályozások (melyek a parlament által módosításra kerültek) egyrészt kimondták, hogy a parlamenti vizsgálatnak nem lehet tárgya olyan tényállás vagy cselekmény melyek igazságügyi vizsgálat vagy bírósági eljárás alatt állnak. Másrészt a parlamenti vizsgálatot jog szerint meg kell szüntetni, ha igazságügyi vizsgálat indul azon tényállások vagy cselekedetekkel kapcsolatosan, amelyek a parlamenti vizsgálat tárgyát képezik.[2] Vé-
- 117/118 -
gül pedig a szabályozások rendelkeztek a meghallgatások eljárásáról, különbséget téve a beidézettek és a meghívottak köre között, előbbiek alatt értve a parlamenti ellenőrzés alatt álló, elsősorban végrehajtó hatalomhoz tartozó, kormányzati, közigazgatási közhatóságokat, utóbbiak alatt, pedig bárkit, akinek tudomása lehet a vizsgálat tárgyát képező ügyről és hozzásegítheti a bizottságot a valóság feltárásához.[3] Ezek a szabályozások nem voltak kellőképpen árnyaltak és nem tartalmaztak szankciókat megsértésük esetén. A módosítások az első két esetben hatályon kívül helyezték a rendelkezéseket, a harmadik esetben pedig kiegészítések és jogkövetkezmények kilátásba helyezését fogalmazták meg.
Formailag három jogszabály került módosításra, de lényegileg egyazon normaszöveggel, nevezetesen a Képviselőház Szabályzata, a Képviselőház és a Szenátus együttes tevékenységének Szabályzata,[4] valamint a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvény.
Következésképpen három megkeresés érkezett az Alkotmánybírósághoz, melyeket külön-külön vizsgált meg, és hozta meg a három határozatát.
Említést érdemel, hogy a vizsgálóbizottságoknak, bár van alkotmányos legitimitásuk, hiszen a román alaptörvény tételesen is megemlíti őket, a létrehozása, működésüknek szabályozása igencsak hiányos. Törvényi szabályozás nincs is, a házszabályi rendelkezések sem túl részletesek és ezek is alapvetően az állandó szakbizottságokra vonatkozó szabályokkal egészülnek ki. Ez a helyzet nem román sajátosság, hiszen a magyar parlamenti jogban is felmerült ez a probléma, éppen olyan konkrét ügy kapcsán, amit a magyar Alkotmánybíróság tárgyalt.[5] Elemezve az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatát a következő megállapításra jutottak a szakirodalomban: "A vizsgálóbizottságok közhatalmi jogalkalmazói tevékenységet végeznek, ám az ehhez szükséges törvényi keretek, garanciális szabályok nem biztosítottak. Azaz a vizsgálóbizottságok a plénum által rájuk bízott feladataikat nem tudják megfelelően ellátni. (...) Az Alkotmánybíróság fő kifogása tehát az volt, hogy a vizsgálóbizottságok törvényi felhatalmazás nélkül, sokszor csak saját ügyrendjükben meghatározott módon végeznek adatkezelést, ezáltal érintenek olyan alapjogokat, amelyek csak törvényben szabályozhatók."
Ezek után lássuk a román Alkotmánybíróság határozatainak főbb megállapításait.
- 118/119 -
Az ügy, pontosabban a jogszabály-módosítások előzményéhez tartozik, hogy a Képviselőház létrehozott 2017 tavaszán egy vizsgálóbizottságot, a 2009-es elnökválasztás körülményeinek vizsgálatára, melyek alapvetően bizonyos közhatóságok tevékenységére, illetve bizonyos alapvető közintézmények vezetőinek (leginkább politikailag és erkölcsileg megkérdőjelezhető) magatartására vonatkoztak, szélesebb összefüggésben pedig a hatalommegosztás elvének esetleges megsértése merült fel.
A Legfőbb Ügyész, mintegy kihasználva a szabályozás adta "lehetőséget", in rem jellegű nyomozást rendelt el, éppen a 2009-es választások esetleges szabálytalanságainak, ezek büntetőjogi következményeinek a kivizsgálására, aminek következtében a parlamenti vizsgálat le kellet volna, hogy álljon. Másrészt, mint a vizsgálóbizottság által meghívott személy, egyrészt a jelenlegi Legfőbb Ügyész, (aki egyébként nem ugyanaz a személy, aki 2009-ben töltötte be ezt a tisztséget), másrészt a Korrupcióellenes Főügyészség vezetője, többszöri meghívásra sem tettek eleget a vizsgálóbizottság felkérésének, és írásban sem válaszoltak, a Legfőbb Ügyész pedig iratok, dokumentumok átadását is megtagadta. Nem mellesleg más intézményvezetők (például a titkosszolgálat részéről) sem jelentek meg, vagy ha megjelentek is nem tájékoztatták megfelelően, nem adták át azokat az információkat, amelyekkel nyilvánvalóan rendelkeztek, illetve nem bocsájtották a bizottság rendelkezésére a vizsgálat szempontjából relevánsnak tekinthető dokumentumokat sem. Ezzel a magatartással szemben a bizottság tehetetlen és eszköztelen volt. Ilyen kontextusban került sor az említett jogszabályok módosítására és jutott el az ügy az Alkotmánybíróság elé.
Az Alkotmánybíróság elemzésében, értelemszerűen a román alaptörvény rendelkezéseiből, a létező alkotmányos elvekből indult ki. Bár a román alkotmány tételesen nem nevesíti a parlament ellenőrző funkcióját, de gyakorlásának eszközeit, módozatait részletesen szabályozza.[6] Ezek között találjuk a vizsgálóbizottságok létrehozásának a lehetőségét.[7]
- 119/120 -
Az Alkotmánybíróság ezt úgy értékelte, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságoknak alkotmányos legitimitása van, és abból kiindulva, hogy "a vizsgálóbizottságok léte alkotmányi szinten van szabályozva, sem a törvény, sem a parlamenti házszabályok nem hagyhatják figyelmen kívül ezt az alkotmányos realitást. Következésképpen ezek a jogszabályok, olyan eljárásokat, módszereket és eszközöket kell, hogy kifejezetten, (explicit módon) szabályozzanak, amelyek biztosítják az alkotmányos előírások effektivitását. Az Alkotmánybíróság a megkeresés elemzésekor figyelembe kell, hogy vegye a (...) vizsgálóbizottságok szabályozásának szintjét, mely alkotmányi, tehát az alkotmányossági kritikák értékelésekor, az említett rendelkezést más alkotmányos elvvel, értékkel rendelkezéssel kell összevetni. Ebből adódóan egyetlen alkotmányalatti szabályozás sem csorbíthatja az alkotmányos szövegnek, a vizsgálóbizottság révén megvalósuló parlamenti ellenőrzés ténylegességét."[8] Ez a megállapítás pedig, abból a szempontból lényeges, hogy az Alkotmánybíróság megállapította, miszerint a parlamenti vizsgálat (mint az ellenőrzés egy formája) fogalmának, koncepciójának, és korlátainak a meghatározása csak a többi alkotmányos rendelkezéssel való összevetésből lehetséges, és ezt a feladatot magának az Alkotmánybíróságnak kell elvégeznie, mint az Alkotmány felsőbbségét biztosító, egyedüli, kizárólagos alkotmányos igazságszolgáltatást ellátó közhatóságnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
