Az európai jog immár közel 50 éves története ellenére nekünk, magyar jogászoknak sok szempontból még mindig újszerű és ismeretlen megoldásokat hordoz. Ezért minden olyan mű, amely az európai jogról áttekintő képet ad, s teszi ezt tömören, mégis közérthetően, bizonnyal számíthat az olvasóközönség elismerésére. Dr. Varga István, s az általa vezetett Budapest Fórum Európáért Alapítvány ebbe a nagy fába vágta fejszéjét. A sorozatszerkesztő előszava és szándékai szerint egy olyan sorozat veszi kezdetét Matthias Herdegen professzor Európai jogról írt kézikönyvével, amely keretében a közösségi jog és a tágabb értelemben vett európai jog területéről a külföldi egyetemi oktatásban is bevált könyveket valamint a gyakorlatban is használt monográfiákat kívánnak közreadni. Mindkét területen nagy szükség van olyan elismert szerzők műveire, akik a nyugati tudományos életben már elismerést szereztek munkásságukkal, illetve a gyakorlat eredményeiket mindennapi jelleggel hasznosítja. Bár már tagjai vagyunk az Uniónak, mi magunk még tanuljuk annak jogi mindennapjait - e sorok szerzőjének határozott véleménye, hogy a tanulás állandó jellegű lesz, sőt egyre szélesebb területekre terjed ki. E véleményt az is alátámasztja, hogy az oly sokáig érintetlen területek, mint a polgári eljárásjog vagy a magánjog maga szintén a jogegységesítés célpontjává vált.
Márpedig az európai intézmények előtti megmérettetésben alapos tudást kell felmutatnunk, amiben hathatós segítséget nyújtanak az alapvető, szinte kézikönyv-szerű összefoglaló művek. Ilyen Herdegen professzor Európai jog c. könyve is, amit a német egyetemi oktatásban alapműként tartanak nyilván, s már hatodik kiadását is megérte, amikor immár magyarra fordítva is elérhetővé vált a jogkereső közönség számára.
Az értő szemek számára már a mű címe is mutatja, hogy mekkora kihívásra vállalkozott a neves professzor. Elsőre úgy tűnik, mintha csak az Európai Szén- és Acél Közösséggel, az Európai Gazdasági Közösséggel és Európai Atomenergia Közösséggel, illetve az abból kinövő Európai Unióval, s annak jogával foglalkozna a szerző, akinek azonban általunk is követendőnek ítélt álláspontja szerint ez az európai jognak igencsak szűkítő értelmezése lenne. Az európai jog ennél tágabb kört ölel fel, s magában foglalja az Európa Tanács, az Európai Emberi Jogi Egyezmény, a Nyugat-Európai Unió, az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet, továbbá az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás intézményeit és szabályait is. A könyv szerzője így nem mellőzi az előbb sorolt intézmények velős, tömör tárgyalását sem.
Több mint ötven év (intézmény)története már van olyan terjedelmű, hogy külön könyvek jelenhetnek meg a tárgyban, mégis, egy alapos elemzésnek mindig a történet bemutatásával kell kezdődnie. Nincs ez másként az ismertetett műben sem. A történeti részt az Európai Unió szerkezetének és jogi természetének bemutatása követi. A jogi természet kérdésköre olyan - ma még kínosnak tűnő - kérdéseket is felölel, mint az egyes tagállamok kiválásának lehetősége, amely az Európai Alkotmány elfogadásáig - amely már tartalmazza majd e jogot - az európai jog által nem ismert, de lebegtetett kérdés marad. Megjegyezzük, a monetáris unió szétesésének lehetősége is felmerült, nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni az ilyen témák tárgyalását.
A könyv leginkább fajsúlyos része a Közösségi intézmények részletes áttekintése. Külön érdekesség a Bundestag közösségi jogalkotási folyamatban való részvételének elemzése. Ez példaértékű (persze a szövetségi berendezkedésből fakadó különbségektől eltekintve) a magyar jogalkotó számára is, mivel a jelen kérdése, hogy Országgyűlésünk hogyan, milyen formán alakítja részvételét az Uniós jogalkotásban. Megköveteli-e a beleszólás lehetőségét a kormány itt követett eljárásába, s milyen mélységben kívánja ellenőrizni az uniós jogalkotást - ezek mind a jövő, és a magyar Országgyűlés szerepvállalásának most kialakuló kérdései, amelyekben a német példa ismerete hasznos lehet. Ugyan e tárgyban törvény - az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény - született, annak gyakorlati tapasztalatai azonban még kevéssé ismertek és feldolgozottak, nem haszontalan hát egy külföldi példa ismerete sem. Az Unió további központi intézményei: a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság szervezete, pozíciója is elemzésre kerül.
- 81/82 -
Igen fontos, a gyakorló jogászok számára talán a leghasznosabb rész, amely a jogforrások áttekintését végzi el. Nem csak az elsődleges és másodlagos jogforrások, de azok megalkotási eljárása is bemutatásra kerül. Részletesebben elemzi a szerző a közösségi jogvédelmet és a bírói jogfejlesztést, amely talán kissé idegen a kontinentális jogalkalmazási modellhez szokott magyar jogászság számára (bár a német jogászság számára ugyanilyen lehetett!). A magyar igazságszolgáltatás valamennyi kara most éli át az Unióhoz való alkalmazkodás lassú és talán fájdalmas folyamatát, bár az acquis communitaire szinte teljes, a csatlakozást megelőző átvétele miatt az átvétellel járó "fájdalmak" nyilván enyhébbek, mint egy gyökeresen új rendszer egy csapásra való átvételénél lehetnének. Ebben a folyamatban válik valódi élő joggá az Unió kötelezően és közvetlenül alkalmazandó joga: a jogászok közvetítésével éri el a polgárokat közvetlenül az unió joga. Említés szintjén érinti a szerző az Unió kártérítési felelősségével, ami jelzésértékű a magyar jogalkotó felé: sikertelen próbálkozások után immár a magyar jogalkotó felelősségének kimunkálása is az érdeklődés homlokterébe fog kerülni, s előbb-utóbb az állami cselekvés sem fog immunitást élvezni.
Az európai jog nem független az állami jogoktól, azokkal egy térben létezik, ami miatt a közösségi és tagállami jog egymáshoz való viszonyulása sokszor éles vitákat kiváltó kérdéssé válik. A szerző az uniós jog és az alkotmányjog viszonya körében a Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfGe) híres Solange I. és Solange II. döntéseinek tükrében mutatja be, hogy a német alkotmánybíróság mely területre tartja fenn "alkotmányjogi joghatóságát": "[a]míg az Európai Közösségek, különösképpen a közösségek Bíróságának jogalkalmazása általánosan szavatolja az alapjogok hatékony védelmét a Közösségek állami hatalmával szemben", addig a BVerfGe nem vizsgálja felül az Uniós normákat. Ez a tételt fejlesztette tovább a BVerfGe Maastricht-ítéletében, ahol már felülvizsgáihatónak tartja az unió közhatalmi aktusait is, ha a konkrét esetben arra alapozva nyújtják be az alkotmányjogi panaszt, hogy a német jogalkotó hatáskörét oly mértékben vonta el az unió, hogy a demokratikus elvek fel nem adható részét is érinti, vagy ha a Közösség a részére átruházott kompetencián túlterjeszkedett.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
