Az Európai Közösség tagállamai a Közösséget megalapító nemzetközi szerződés (továbbiakban: Szerződés) megkötésével (illetve a később csatlakozó államok a csatlakozási szerződés megkötésével) vállalták, hogy teljesítik a Szerződésből (illetve a Szerződés felhatalmazása alapján megalkotott másodlagos jogforrásokból) eredő kötelezettségeiket, továbbá nem vállalnak harmadik államok, illetve nemzetközi szervezetek irányában olyan nemzetközi kötelezettségeket, amelyek a közösségi jogi kötelezettségeik teljesítését akadályozná. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a tagállamok a közösségi tagságukat megelőzően is a nemzetközi jogrend önálló alanyaiként léphettek fel, ebből következően pedig nemzetközi szerződéseket köthettek más államokkal. Jelen tanulmány célja az, hogy megvizsgálja, miként ítélendő meg a közösségi jog vonatkozó szabályai és az Európai Bíróság esetjoga alapján az a szituáció, amikor egy tagállam által az Európai Közösséghez való csatlakozása előtt kötött nemzetközi szerződésben harmadik állam irányában vállalt kötelezettségvállalás nem egyeztethető össze a Szerződésben foglalt tagállami kötelezettségvállalással.
Az Európai Közösség alapító államai is számoltak azzal a lehetőséggel, hogy a tagállamoknak a Közösség létrehozása előtt (illetve csatlakozásuk előtt) kötött megállapodásaiban vállalt kötelezettségei nem minden esetben lesznek összeegyeztethetőek a szerződésben foglalt tagállami kötelezettségekkel. Ezért beiktatták a Szerződés rendelkezései közé a 307. cikket, amely a következőképpen hangzik:
"Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1-je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket e szerződés rendelkezései nem érintik.
Annyiban, amennyiben ezek a megállapodások nem egyeztethetőek össze e szerződéssel, az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A tagállamok e cél érdekében szükség esetén segítséget nyújtanak egymásnak, és amennyiben indokolt, egységes magatartást tanúsítanak."
A 307. cikket olvasva megállapíthatjuk, hogy a rendelkezés főszabály szerint elsőbbséget biztosít a tagállamok korábban kötött egyezményeinek, azzal a kikötéssel azonban, hogy a tagállamoknak meg kell tenniük minden szükséges lépést a korábbi egyezményben foglalt kötelezettségvállalás és a közösségi jogból eredő tagállami kötelezettség közötti összeegyeztethetetlenség megszüntetése érdekében. A rendelkezés azonban nem rögzíti, hogy a tagállamok pontosan milyen eszközöket alkalmazhatnak az összeegyeztethetetlenség megszüntetésére, ezért a 307. cikk (2) bekezdése szerinti kötelezettség pontos meghatározására a Bíróság esetjogában került sor. Az alábbiakban a Bíróságnak e rendelkezés értelmezését magában foglaló legfontosabb döntéseit kívánom megvizsgálni.
A Bizottság 1998-ban jogsértési eljárást indított a Portugál Köztársaság ellen. Keresetének értelmében a Portugál Köztársaság megsértette a szolgáltatások szabad mozgásának a tengeri hajózás területén biztosított alapelvét és nem teljesítette a 4055/86 rendeletből3 eredő kötelezettségét azáltal, hogy nem módosította az 1979-ben (tehát a Közösséghez való csatlakozását megelőzően) Angolával a tengeri kereskedelemről kötött egyezményét.
A rendelet 3. cikke értelmében "A tagállamok által harmadik országokkal kötött, meglévő kétoldalú megállapodásokban szereplő, rakománymegosztásra vonatkozó rendelkezéseket fel kell számolni vagy ki kell igazítani."
A Bizottság a portugál államot a rendeletből eredő kötelezettségének megszegése miatt perelte a Bíróság előtt, míg a tagállam a 307. cikkre hivatkozva védekezett. A Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a tagállamot melyik rendelkezés kötelezi: a rendelet vagy pedig a Szerződés 307. cikkének (2) bekezdése. A kérdés eldöntése azért nagyon lényeges, mert ha a Bíróság a rendelet "mellett dönt", akkor a tényállás alapján nyilvánvaló a jogsértés, mivel a rendeletben foglalt rendelkezés világos eredménykötelezettséget fogalmaz meg a portugál állam számára. Viszont amennyiben a 307. cikk (2) bekezdését tekinti ebben az ügyben alkalmazandónak, akkor nem egyértelmű, hogy mi tekinthető a rendelkezés értelmében "minden lehetséges alkalmas eszköznek".
A Portugál Köztársaság szerint a 307. cikk (2) bekezdése nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy az összeegyeztethetetlenséget a jogi és a politikai következmények mérlegelése nélkül, minden körülmények között megszüntessék. Úgy véli, hogy nem célja a 307. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezésének a korábbi egyezmény felmondásának kikényszerítése, mivel a felmondás negatív hatással lenne a Portugália és az Angola közötti diplomáciai, gazdasági és politikai kapcsolatokra, és közvetett módon a Közösség kereskedelmi érdekeit is sértené.
A Bíróság elismerte, hogy a 307. cikk (1) bekezdésének célja az, hogy a tagállam - a nemzetközi jog alapelveivel összhangban - biztosítani tudja a harmadik államoknak az egyezményből eredő jogait, illetve teljesíthesse az egyezmény alapján fennálló kötelezettségeit. Azonban úgy ítélte meg, hogy ebben a helyzetben Angola nemzetközi jogi érdekei nem sérülnek, mivel a vitatott kétoldalú egyezmény 15. cikkének (2) bekezdése biztosítja az egyezmény felmondásának lehetőségét.4
A Bíróság ezt követően megvizsgálta, hogy milyen intézkedés lett volna alkalmas eszköz az Egyezménnyel való összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. Portugália érvét, mely szerint a 307. cikk (2) bekezdésének értelmében az egyezmény felmondása csak egészen kivételes és rendkívüli esetben kötelessége a tagállamnak, nem tartotta elfogadhatónak. Hangsúlyozta, hogy a portugál állam kötelessége ebben az esetben nem a 307. cikk (2) bekezdésén, hanem a rendeleten alapul. Éppen ezért a Portugál Köztársaság megsértette a rendeletből eredő kötelezettségeit azzal, hogy nem mondta fel a kérdéses egyezményt, illetve nem hozta összhangba a rendelettel.5
Láthattuk, hogy a Bíróság - mint a közösségi jog elsőbbségének elve alóli kivételeket általában - a harmadik államok jogai biztosításának elvét ebben az esetben is megszorítóan értelmezte. Ez kitűnik abból, hogy Portugália érvelésében politikai és diplomáciai megfontolásokra hivatkozott a korábbi egyezmény fenntartása érdekében, a Bíróság viszont kizárólag a formális jogi aspektusokat vizsgálta. Éppen ezért ítélte meg úgy, hogy a felmondás lehetőségét biztosító klauzula már elegendő biztosíték arra, hogy Angola jogai ne sérüljenek, egyéb - jogon kívüli - megfontolásokat nem vett figyelembe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
