Az Európai Bizottság 1978-ban szembesült először azzal, hogy a tagállami szerzői jogi rezsimek nem könnyen egyeztethetők össze a közösségi vívmányokkal. El kellett telnie közel 40 évnek, hogy az Európai Unió átfogónak ígért reformba kezdjen a szerzői jogi szabályozás területén. Bár a reformnak szükségszerűen ki kell terjednie az üzleti modelleket segítő változtatásokra is, nem lehet jelentéktelennek tekinteni az engedélyezési jogokat határok közé szorító kivételekre és korlátozásokra (szabad felhasználásokra) vonatkozó javaslatokat sem, amelyek egyre szélesebb tárháza jól megmutatja azt, hogy valamennyi érdekelt a kiegyensúlyozott szabályozásra törekszik, de ennek megtalálása egyre reménytelenebb vállalkozás.
1. Az uniós szerzői jogi jogalkotónak igen sokáig nem került fókuszába a szabad felhasználások (uniós és nemzetközi - a tanulmányban a továbbiakban használt - terminológiával: kivételek és korlátozások[1]) témaköre. Ez nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem született ilyen tartalmú szabályozás[2], hiszen az elsődleges harmonizációs csapásirány, a szerzők és kapcsolódó jogosultak vagyoni jogainak harmonizációja szinte szükségszerűen hozta magával azok belső korlátainak, a kivételek és korlátozások körének szabályozását is, azonban uralkodó volt az a megközelítés, hogy a kivételek és korlátozások elsősorban a harmonizált szerzői vagyoni jogoknak a tagállamok egymástól adott esetben igen eltérő társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyaihoz való szervesülését szolgálják. Mégis, lehet azt mondani, hogy a középpontba a 2001/29/EK irányelv, az ún. Infosoc-irányelv[3] előkészületei során kerültek, amelynek a WIPO 1996-os szerződéseinek a kivételekre és korlátozásokra vonatkozó szabályait is kifejezetten közvetíteniük kellett az uniós jogba.[4]
Bár az Infosoc-irányelvnek a bizottság által benyújtott javaslata teljes körű harmonizációra törekedett e téren, az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy erre az idő nem érett még, mivel a tagállamok nem akarták a korábban kialakított szabályozásaikat minden további nélkül feladni.
A kivételek és korlátozások témaköre ugyanakkor amiatt is kiemelt figyelmet kapott ebben az időszakban, mivel a szárba szökkenő copyleft mozgalmak részben ezek szélesítésében látták meg a szerzői jog reformjának hatékony eszközét[5], ugyanúgy, ahogy az interneten zajló tevékenységek szabadsága megőrzésének garanciájaként is tekintettek rá, illetve a WIPO-ban a fejlődő országok lobbiereje is elsősorban a már meglévő védelmi szint intenzív derogációjára, így a szabad felhasználások kiterjesztésére irányult.[6]
A jelen írás azt a célt tűzi ki maga elé, hogy áttekinti és értékeli az Infosoc-irányelv óta, nemzetközi erőtérben lezajlott
- 334/335 -
és éppen most folyó uniós jogalkotási folyamatokat, és azok koncepcionális elemeire koncentrálva értékeli őket.
2. Az Infosoc-irányelv elfogadása és átültetési határidejének lejártától az Európai Bizottság 2016-os reformcsomagjának[7] benyújtásáig eltelt tizennégy év sem jellemezhető úgy, ahogy a tankönyvek a (megfontolt) jogalkotás hatályosulásának folyamatát leírják: sem arról nem lehet beszélni, hogy ne merültek volna fel már az irányelv elfogadása körül súlyos kritikák vele kapcsolatban, sem arról, hogy a vonatkozó - elsősorban uniós - bírói gyakorlat ne tárt volna fel komoly hiátusokat, de még arról sem, hogy a bizottság a köztes időt ölbe tett kézzel töltötte volna. A tanulmány következő részében ezeket a reformcsomaghoz vezető, azokat megalapozó és előkészítő lépéseket tekintjük át röviden.
3. Az Infosoc-irányelvvel kapcsolatban sokan és több megközelítésből is leírták, hogy az több szempontból ad problémás megoldásokat a digitalizáció, az internet okozta, szerzői jogot érintő kihívásokra.[8] Ezek közül itt csak a jelen tanulmány szűkebb témájához tartozó szempontokat tekintjük át.
Mindenekelőtt az a kifogás fogalmazódott meg, hogy a többszörözés, terjesztés és nyilvánossághoz közvetítés jogát a szerzők és a szomszédos jogi jogosultak tekintetében is harmonizáló jogok alóli kivételek és ezek korlátozásai szabályozásáról szóló 5. Cikk végül nyílt végű lett, hiszen bár a cikk egy zárt listát tartalmazott volna, vagyis eredeti szándéka szerint azt kívánta elérni, hogy a tagállamok csak az irányelvben megjelenő kivételeknek és korlátozásoknak megfelelő szabályokat vezethessenek be (amelyek ezen túlhaladnak, azokat pedig helyezzék hatályon kívül), a de minimis kivétellel[9] lehetővé tette, hogy legalább egyes csekély jelentőséggel bíró, nem digitális kivételeket fenntartsanak. Igaz, ez a kivétel éppen az online felhasználások térhódítása miatt ténylegesen csak egy aprócska lyukat ütött a zárt rendszeren.
Másodsorban kritikát kapott az, hogy a kivételek és korlátozások listája az egyetlen ideiglenes többszörözés[10] kivételével[11] a tagállamok számára csak étlapot kínál, azaz nem kell valamennyi kivételt és korlátozást átültetniük. Ez azt eredményezte, hogy ahány tagállam, annyiféle kivételi rendszer jött létre (pontosabban: maradt fenn, mivel a tagállamok a tárgyalások során mindent megtettek a korábbi rendszereik változatlan fenntartása érdekében). Ugyanakkor jól látható volt az, hogy ez a szabályozási megoldás végső soron amiatt kaphatott támogatást, mert a tagállamok nem voltak felkészülve (és a jelenleg zajló folyamatok azt mutatják, hogy még ma sincsenek teljes mértékben felkészülve) arra, hogy a kulturális, szociális, médiapolitikai szempontból is jelentőséggel bíró megoldások szabályozását teljes körben átengedjék az uniós jogalkotónak. A kötelező előírások elmaradására vonatkozó kritikákkal egyet lehet érteni, még ha igaznak lehet is elfogadni azt, hogy a kivételek és korlátozások magját képező legfontosabb eseteket a tagállamok azok átültetésének kötelezővé tétele nélkül is mégis szinte egytől egyig átültették.[12]
Harmadsorban kritika érte azt a megoldást is, hogy ugyan a tagállamok az irányelvi előírásoktól csak a szigorítás irányában térhetnek el (azaz a jogosultak számára kedvezőbb, vagyis szűkebb kivételeket és korlátozásokat vezethetnek be), de ez még mindig olyan tág teret kínál a tagállamonként eltérő megoldásoknak, ami lehetetlenné teszi az egységesülést.[13] Ennek egyik ékes példája az, hogy az irányelv egyes esetekben kifejezetten előírja a kivétel bevezethetőségének feltételeként azt, hogy ahhoz a tagállamnak díjfizetést kell kapcsolnia[14], azonban azokban az esetekben is, amelyekben ezt az irányelv nem követeli meg, a háromlépcsős teszt alkalmazásával megtehetik ezt. Időközben a TU Darmstadt-ügyben az EUB arra is rávilágított, hogy egyes esetekben ez végső soron már nemcsak lehetőségük, hanem kötelezettségük is.[15]
Negyedsorban pedig a kivételek és korlátozások rendjére rátolt szabályozás a hatásos műszaki intézkedések vonatkozásában szintén úgy tűnik, hogy kritikát érdemel, mivel nem látszik feltétlenül teljes körben indokolhatónak, hogy
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
