A civilisztikai kollégiumvezetők országos tanácskozása megvitatta Dr. Kertészné Dr. Princzinger Márta, a Fővárosi Ítélőtábla kollégiumvezetője által készített "A társasház-közösség jogképességének kérdése az általa indított szavatossági (jótállási) igények érvényesítése iránti perekben" című vitaanyagot. A vitaanyag utal arra, hogy a társasházközösség a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény (Ttv.) 3. §-ának (1) bekezdése szerint korlátozott jogképességgel rendelkezik, ezért jogképessége fennálltát a bíróságok minden perben konkrétan vizsgálják. A társasházközösség részére a Ptk. 578/I. §-ának (1) bekezdése és a Ttv. 3. §-ának (1) bekezdése célhoz kötött jogalanyiságot biztosít: a társasház-közösség az épület fenntartása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során jogképes.
A gyakorlatban problémaként merült fel, hogy rendelkezik-e jogképességgel a társas-házközösség a közös tulajdonban álló részekkel kapcsolatos szavatossági (jótállási) igények érvényesítésére.
Az egyik álláspont szerint a szavatossági igény a társasházi jogviszony körén kívül esik, nem a tulajdonostársak tulajdonosi jogállásából, hanem kötelmi jogosultságból adódik, vagyis abból, hogy ők a (vállalkozási, adásvételi) szerződés alanyaivá váltak. Ezért a társasházközösség ezen igények érvényesítése körében nem rendelkezik jogalanyisággal, mert azok nem tekinthetők a "közös tulajdonnal kapcsolatos" ügynek. Ezt az álláspontot erősíti a Ttv. 2. §-a, amely a közös tulajdoni részeken az egyes tulajdonostársakat megillető eszmei hányadokat a külön tulajdonban álló ingatlan elválaszthatatlan alkotórészévé teszi. Ebből eredően a szavatossági igények akkor is az egyes tulajdonostársakat illetnék meg, ha azok a tulajdonosi minőséghez kötődnének.
A másik álláspont szerint a társasházközösséget a közös tulajdonban lévő épületrészek hibái miatt a szavatossági (jótállási) igények érvényesítése a Ttv. 3. § (1) bekezdéséből következően, a törvény rendelkezése folytán illeti meg. A közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése körébe a közös tulajdonhoz kapcsolódó kötelmi jellegű igények érvényesítése is beletartozik. A közös tulajdonban álló részeken az egyes tulajdonostársakat megillető eszmei hányadrész ugyan valóban a külön tulajdonban álló lakás alkotórésze, de ez nem akadálya a Ttv. 3. §-ának (1) bekezdésében biztosított perlési jog gyakorlásának. A látszólag csak a perlési jogosultságot érintő kérdés mögött anyagi jogi kérdés húzódik meg, mert az anyagi jog szabályai szerint a közös tulajdonban álló épületrészeket érintő, hibás teljesítésből eredő igények a tulajdonostársakat együttes jogosultként illetik meg. Ez azzal a következménnyel jár, hogy elválik a közös és a külön tulajdonban álló részekre vonatkozó szavatossági igény jogosultja: a külön tulajdonú részek tekintetében a tulajdonos, a közös tulajdonban álló részek tekintetében a tulajdonostársak közössége. Ellenkező esetben az egyik tulajdonostárs a neki érdeksérelmet nem okozó hiba miatt rész-értékcsökkenést követelhetne, megakadályozva így pl. az egészre vonatkozó kijavítási igény későbbi érvényesítését a tulajdonostársak közössége részéről. Felmerült az is, hogy nem indokolt a kötelmi és dologi igény merev szétválasztása, mert a szerződések a társasházi tulajdon létesítését illetve megszerzését célozzák, a jótállási igény pedig a 181/2003. (XI. 5.) Kormányrendelet 3. § (2) bekezdése alapján a tulajdonosi státuszhoz is kapcsolódhat.
Ugyancsak kérdésként merült fel, hogy a társasházi lakásra vonatkozó az adásvételi szerződés alapján az eladóval szemben fennálló hibás teljesítésből fakadó igények a közös tulajdonban álló részek hibájával kapcsolatos igényekre is kiterjednek-e. Az egyik álláspont szerint a közös tulajdoni részeken az egyes tulajdonostársakat megillető eszmei hányad alkotórészi mivoltából fakadóan igen, a másik álláspont szerint - az igények együttes jogosultként való gyakorolhatóságára tekintettel - nem.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy a társasház-közösség a Ttv. 3. §-ának (1) bekezdése alapján jogosult a perlésre, mert a társasház tulajdonostársainak közössége - az általa viselt közös név alatt - jogosult a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése körében a közös tulajdonban álló részeket érintő szavatossági igények peresítésére, illetve - ugyancsak közös neve alatt - a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok - köztük a kötelmi jellegű jogosultságok - gyakorlására.
A kialakított többségi álláspont szerint a társasház közös tulajdoni részeit érintő szerződésből eredő szavatossági igények anyagi jogi jogosultja is a társasház tulajdonostársainak közössége. A társasház-tulajdon ugyanis a Ptk. 149. §-ának (1) bekezdése értelmében a közös tulajdon egyik formája, így arra - eltérő rendelkezés hiányában - a Polgári Törvénykönyvnek a közös tulajdonra vonatkozó szabályait (Ptk. 140-146. §§) kell alkalmazni (Ttv. 11. §). Az önálló társasházi lakást (helyiséget) megszerző vevő ugyanis nem csupán egy önálló ingatlan tulajdonosává válik, hanem egy közös tulajdoni hányad is megilleti, így egyidejűleg tulajdonostárssá is lesz.
A tulajdonostársak között ebből következően, vagyis alapvetően dologi jogi alapon a közös tulajdonban álló épületrészeket és építményeket érintő szavatossági igények tekintetében jogosulti együttesség áll fenn.
A társasház-tulajdon vonatkozásában, amely a közös tulajdon különös alakzata, a tulajdonostársak jogviszonyát nem csak a Ptk, hanem a Ttv. valamint a tulajdonostársak által kötött illetve szükségképpen magukra nézve kötelezőnek elismert szerződés (társasházi alapító okirat) rendezi, és ez meghatározza a közös tulajdont érintő ügyek intézésének módját is. Ez is azt támasztja alá, hogy a közös tulajdonban álló épületrészek tekintetében fennálló szavatossági igények érvényesítésére a társasház mint a tulajdonostársak közössége, az általa viselt közös név alatt jogosult.
Összegezve: a kialakult álláspont szerint a Ttv. 3. § (1) bekezdése alapján a társasház tulajdonostársainak közössége az általa viselt közös név alatt jogosult a közös tulajdonban álló épületrészek hibás teljesítéséből eredő szavatossági - jótállási - vagy kártérítési igények perbeli érvényesítésére.
A tanácskozás résztvevői Dr. Wellmann György, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetője előadásában megvitatták "Az elővásárlási joggal kapcsolatos egyes jogértelmezési kérdések" című vitaanyagot, amely azzal a céllal készült, hogy egyrészt összefoglalja az elővásárlási jog jogintézményével kapcsolatban jogértelmezést igénylő kérdéseket, másrészt - az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásokra és az új Polgári Törvénykönyv tervezetére is tekintettel megvizsgálja a PK 9. számú állásfoglalásban foglaltak időszerűségét is.
A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy az eladó által közölt vételi ajánlat az eladó - ajánlati kötöttséget eredményező - eladási ajánlata; az ajánlat elővásárlásra jogosulttal való közlése tehát azt is jelenti, hogy a vételi ajánlat tartalmát a tulajdonos elfogadhatónak tartja. Ebből következően az a körülmény, hogy a tulajdonos és a vevő az elővásárlási jog megsértésével megkötött szerződést az ajánlat elővásárlásra jogosulttal való közlését vagy az elővásárlásra jogosult tudomásszerzését követően felbontják, nem akadálya az elővásárlási jog gyakorlásának. Vita alakult ki a tekintetben, hogy a tulajdonos ajánlati kötöttsége meddig áll fenn akkor, ha az ajánlatot nem közli az elővásárlásra jogosulttal.
A tanácskozás egyetértett abban is, hogy az elővásárlásra jogosulttal az ajánlatot a tulajdonos nem csak személyesen, de képviselő útján is hatályosan közölheti. Az ajánlatot teljes terjedelmében (a vevő személyére is kiterjedően) kell közölni az elővásárlásra jogosulttal. A résztvevők vitatták az új Ptk. tervezetében szereplő határidőket, azok túlzottan hosszú tartama miatt, valamint kétségüket fejezték ki az értesítés megkísérlésére vonatkozó tervezett rendelkezés [T/5949. tv. jav. 5:191. § (1) bekezdés] gyakorlati alkalmazhatóságával kapcsolatban.
A tanácskozás megvitatta, hogy ha az elővásárlásra jogosultak között sorrendiség érvényesül, a sorrendben hátrébb álló miként érvényesítheti az elővásárlási jogát. A vita során többen aggályosnak tartották a BH 2008/9/239. számú döntésben kifejtett álláspontot. Vita alakult ki az elővásárlási jog gyakorlására való kijelölés tartalmáról is. Az egyik álláspont szerint a kijelöléssel a kötelmi jogviszony alanya nem változik, ezért az adásvételi szerződésből fakadó igények kijelölés esetén is az elővásárlásra jogosulttal szemben érvényesíthetők; ellentétes értelmezés esetén ugyanis megszűnne a különbség az elővásárlási jog gyakorlására való kijelölés és az elővásárlási jog átruházása között. A másik álláspont szerint a kijelölési jog gyakorlása esetén a szerződés a kijelölt és a tulajdonos között jön létre; ez annyiban különbözik az elővásárlási jog átruházásától, hogy a kijelölés folytán az elővásárlási jog nem száll át, annak jogosultja továbbra is az elővásárlásra jogosult lesz (így pl.: jogosult a kijelölést visszavonni).
Felvetődött a kérdés, hogy kell-e a további elővásárlásra jogosultakat értesíteni a dolog eladásáról, ha a vevő maga is elővásárlásra jogosult. A felszólalók szerint elvben igen, ugyanakkor azonban az eladó választása folytán e jogosultak az elővásárlási jogukat ténylegesen nem tudják gyakorolni.
Ugyancsak kérdésként merült fel, hogy van-e az elővásárlási jognak vagyoni értéke. Az egyik álláspont szerint az átruházás tilalmából fakadóan nincs, a másik álláspont szerint ez a tulajdonjog korlátozásából fakadó értékcsökkenéssel azonos, nem egyezik meg tehát az elővásárlási jog alapján megszerezhető dolog értékével.
A Gt. 123. §-a alapján fennálló elővásárlási joggal kapcsolatban a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy
- a cégjegyzékbe még be nem jegyzett tag is - hasonlóan az ingatlan-nyilvántartási széljegyen szereplő jogosulthoz - élhet elővásárlási joggal, ha a tagváltozást a társaságnak már szabályszerűen bejelentette;
- az elővásárlási jogok sorrendje a társasági szerződésben megváltoztatható;
- a társaság elővásárlási jogának gyakorlásáról - ideértve az arról való lemondást is - minden esetben a taggyűlés dönt
- az egyes elővásárlási jogokra előírt határidők nem egymást követően, hanem egymással párhuzamosan folynak.
Elhangzott az is, hogy bár a Vht. 132. § (2) bekezdése lehetővé teszi a végrehajtási eljárás során a Gt. 123. §-ára alapított elővásárlási jog gyakorlását, ám ennek részletes szabályait nem tartalmazza; e körben a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleményalkotására illetve jogalkotás kezdeményezésére lenne szükség.
Az elővásárlási jog felszámolási eljárásban való gyakorolása körében felvetődött, hogy vajon gyakorolható-e az elővásárlási jog, ha a felszámoló az elővásárlási joggal terhelt dolgot más dolgokkal együtt, gazdasági egységként (oszthatatlan szolgáltatásként) adja el. A többségi álláspont szerint ilyen esetben az elővásárlási jog nem gyakorolható, kivéve akkor, ha az együttes értékesítés joggal való visszaélést valósít meg. Elhangzott, hogy ha a tulajdonos a vételi ajánlatot valamennyi dolog tekintetében közli az elővásárlásra jogosulttal, az valamennyi dolog tekintetében tehet vételi nyilatkozatot, de ez már nem minősül az elővásárlási jog gyakorlásának.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a vitaanyagban szereplő kérdésekben a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménynyilvánítása indokolt.
A civilisztikai kollégiumvezetők országos tanácskozása dr. Murányi Katalin kollégiumvezető-helyettes előadásában megvitatta a Legfelsőbb Bíróság által "A Pp. tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályainak érvényesülése a bíróságok gyakorlatában" címmel elkészített összefoglaló vizsgálati jelentést.
A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a bírónak a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket konkrétan, az adott esetre szabottan kell tájékoztatnia. A tájékoztatást mindig akkor kell megadni, amikor a bizonyítandó tények köre - a kereseti kérelem és ellenkérelem alátámasztására előadott tényállítások alapján - megállapíthatóvá válik illetve megváltozik. A feleknek adott általános, előzetes tájékoztatás nem tekinthető eljárási szabálysértésnek, ám az igen, ha erre tekintettel utóbb a konkrét tájékoztatás elmarad. A tájékoztatás megtörténtét írásban (a tárgyalási jegyzőkönyvben, végzésben stb.) rögzíteni kell, méghozzá olyan módon, hogy a tájékoztatás konkrét tartalma abból kitűnjék. A Pp. 3. § (3) bekezdésén alapuló tájékoztatási kötelezettség tartalma nem függ attól, hogy a félnek van-e jogi képviselője.
A bizonyítandó tények mellett a bizonyítási eszközökről általában a jogi képviselővel eljáró felet nem kell tájékoztatni, a szakértői bizonyítás szükségességéről azonban mind a jogi képviselővel, mind az a nélkül eljáró felet tájékoztatni kell. Ha azonban különös jogszabály meghatározott okiratok csatolását illetve bemutatását írja elő, erre a feleket fel kell hívni illetve figyelmeztetni kell.
A késedelmes bizonyítás jogkövetkezményei tekintetében az elsőfokú bíróságnak csak az elsőfokú eljárásban érvényesülő jogkövetkezményekről [Pp. 3. § (4) bekezdése, Pp. 141. § (6) bekezdése stb.] kell tájékoztatni a feleket, a másodfokú [Pp. 235. § (1) bekezdés] és a perújítási [Pp. 260. § (2) bekezdés] eljárásban érvényesülő jogkövetkezményekről nem; ha azonban a bíróság ezt megteszi, ezzel nem valósít meg eljárási szabálysértést.
A tanácskozás résztvevői abban is egyetértettek, hogy a Pp. 141. § (6) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmény csak a konkrét tájékoztatáshoz kapcsolódhat. E jogkövetkezmény alkalmazásának nem csak az a feltétele, hogy a fél a rá vonatkozó határidőt elmulasztotta, de az is, hogy a bizonyítás elrendelése az eljárás befejezését késlelteti, ezért önmagában a késedelemre alapítottan a bizonyítás mellőzésének nincs helye. Ha azonban a félnek felróható késedelem az eljárás befejezését késlelteti, az elsőfokú bíróság köteles mellőzni a késedelmesen felajánlott bizonyítás lefolytatását.
A felszólalók egységesen úgy foglaltak állást, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró felet a Pp. 7. § (2) bekezdése alapján abban az esetben kell a keresetváltoztatás, beszámítási kifogás, viszontkereset előterjesztésének lehetőségéről tájékoztatni, ha a fél beadványaiból annak ténybeli alapja kitűnik, és a fél az igényérvényesítés illetve védekezés eljárásjogi lehetőségeivel nincs tisztában.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az országos vizsgálat tapasztalatai alapján a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménynyilvánítása indokolt.
A kollégiumvezetői értekezlet megvitatta Dr. Kertészné Dr. Princzinger Márta a Fővárosi Ítélőtábla kollégiumvezetője által "A Pp. 2008. évi XXX. törvénnyel módosított, a bírósági eljárás nyilvánosságával összefüggő egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról" címmel elkészített vitaanyagot, amely a Pp. 134/A. §-ának és 119. §-ának értelmezésével foglalkozik.
A felszólalók túlnyomó többsége egyetértett azzal, hogy a Pp. 134/A. §-ának rendelkezései - a rendszertani értelmezésből kitűnően - csak a sajtó felvétel-készítési jogosultságát szabályozzák. Az (1) bekezdés tartalmazza a jogosultság tartalmát (felvételt készíthet), a (2) bekezdés pedig a jogosultság alanyát (sajtó). A tárgyalás nyilvánossága elvének nem eleme a felvételkészítés lehetősége, hanem ez a sajtót kizárólag a nyilvánosság tájékoztatása érdekében megillető többletjogosultság.
Az értekezlet résztvevői egyetértettek abban, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében foglaltakra is figyelemmel a sajtó számára a törvényben biztosított felvétel készítési jogosultságot csak egyéb fontos érdekekkel összhangban kell és lehet biztosítani, így az az erkölcsök, a közrend, a személyiségi jogok, az igazságszolgáltatás érdekei védelmében korlátozható. A bíróság e körben tett rendelkezéseit - a sajtóra nézve kötelező rendelkezéseket végzés formájában - valamint a felek nyilatkozatait a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Az értekezlet részvevői szerint a Pp. 134/A. § az európai gyakorlathoz képest túlságosan tág felvételkészítési lehetőséget biztosít a sajtó számára. Különösen az a szabály tűnik problematikusnak, amely időbeli korlátozás nélküli felvételkészítési lehetőséget enged, indokolatlanul korlátozva ezzel a bírót abban, hogy a személyiségi jogok, valamint az igazságszolgáltatás érdekei védelmében a felvételkészítés kereteit meghatározhassa.
A felvétel készítése nem zavarhatja a tárgyalás rendjét, ezért a sajtó képviselője - a rendfenntartás körében (Pp. 134. §) - a tárgyalás rendjének és a felek személyiségi jogainak védelmében rendreutasítható, megbírságolható vagy akár ki is vezettethető, ha a bíróság felhívása ellenére a felvételkészítés módjára vonatkozó rendelkezéseket nem tartja be. Felvetődött, hogy a bíróság tagjairól időbeli korlát nélkül, célhoz nem kötötten készített felvétel is vezethet a felek magántitokhoz és személyes adatok védelméhez fűződő jogának [Alkotmány 59. § (1) bekezdés] sérelméhez, ezért a bírónak a Pp. 134/A § (4) bekezdése szerinti kötelezettsége keretében erre is figyelemmel kell lennie.
A Pp. 119. §-ának az anonimizált határozat másolatok kiadására vonatkozó új (7), (8), (9) bekezdéseivel kapcsolatban elhangzott, hogy a Pp. 8. § (2) bekezdése alapján e körben is meg kell akadályozni "visszaélésszerű" joggyakorlást. A felszólalók hangot adtak annak a véleménynek, hogy a törvényi szabályozás nem kellően átgondolt, számos fontos kérdésre nem terjed ki, így pl. nem rendezi a kérelem előterjesztésének, a díj megfizetésének a módját, de azt sem, hogy a másolat kiadása melyik bíróság feladata. Ez utóbbival kapcsolatban a résztvevők úgy foglaltak állást, hogy minden bíróság csak az általa hozott határozat anonimizált másolatának a kiadására köteles. Mindig csak ügyszámmal meghatározott, egyedi határozat adható ki, az ügy tárgyára vagy bizonyos ügycsoportra vonatkozó megjelöléssel másolat kiadása nem kérhető. Az anonimizált határozat kiadásának pénzügyi kérdéseit a Itv. 67. § (2) és (5) bekezdései alapján miniszteri rendelettel kellene szabályozni. Indokolt lenne, hogy a Legfelsőbb Bíróság ennek érdekében keresse meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot.
A Pp. 119. § (5) bekezdése kapcsán többen felhívták a figyelmet, hogy a BÜSZ 15/B. §-a valamint 13/2005. (X. 5.) IHM rendelet 5. §-a alapján a papír alapú okirat elektronikus másolatát minősített elektronikus aláírással kell ellátni. Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 4. §-ának (1) bekezdése szerint pedig az írásbeliség alaki követelményének az elektronikus okirat csak akkor felel meg, ha legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással látták el. E szabályokra tekintettel a Pp. 119. § (5) bekezdése ténylegesen csak azokban az eljárásokban alkalmazható, ahol az elektronikus ügyintézést a törvény megengedi, így például a cégeljárásban.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a Pp. 119. § új rendelkezéseivel kapcsolatos problémákra a Legfelsőbb Bíróság hívja fel a jogalkotó (IRM) figyelmét.
A civilisztikai kollégiumvezetők országos tanácskozása megvitatta Dr. Zámbó Tamás, a Győri Ítélőtábla kollégiumvezetője által készített, "Kit terheljenek a személyiségi jogok megsértésének szankciói, ha a jogsértést jogi személy tevékenységi körében eljáró természetes személy követi el?" című vitaanyagot. A vitaanyag utal arra, hogy a kérdésben alapvetően háromféle álláspont alakult ki. Az első álláspont szerint a személyiségi jogsértés elkövetője - törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak természetes személy lehet, mert a személyiségvédelem büntetőjogias megközelítése ezt indokolja. A második álláspont szerint a jogi személy tevékenységi (feladat- és hatás-) körében, a jogi személy nevében eljáró természetes személy magatartását a jogi személy magatartásának kell tekinteni, ezért a természetes személyt harmadik személlyel szemben - törvény eltérő rendelkezése hiányában - semmilyen polgári jogi felelősség nem terhelheti. A harmadik álláspont szerint mind a természetes személy, mind a jogi személy felel az így megvalósuló jogsértésért, mert a Ptk. 75. § (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani.
A tanácskozás résztvevői - két ellenvélemény mellett - úgy foglaltak állást, hogy a jogi személy "cselekvősége" - sajátos természete folytán - mindig a tevékenységi körében és nevében eljáró természetes személyek magatartásának betudásán alapul, így a jogi személy tevékenységi körében és nevében eljáró természetes személy cselekvősége e körben hiányzik, ezért a jogi személy mellett a természetes személy felelőssége nem állapítható meg. (Ez természetesen a jogsértést megvalósító magatartást tanúsító természetes személy büntetőjogi, szabálysértési, munkaügyi és fegyelmi felelősségét nem érinti.) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Wellmann György kollégiumvezető, Dr. Török Judit kollégiumvezető-helyettes
Visszaugrás
