https://doi.org/10.59851/psz.10.1.8
"Az író szemében Magyarországon a három legdíszesebb méltóság a képviselőház elnökéé, a kultuszminiszteré és a Tudományos Akadémia elnökéé. Berzeviczy Albert mind a hármat viselte, az Akadémia elnöki székében huszonnyolc esztendő óta ül, a tagok osztatlan és lelkes bizalma alapján. Fölért a legmagasabb csúcsokra, melyek kultúrpolitikus számára egyáltalában elérhetők."[1]
Berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy Albert 1853. június 7-én született a Sáros vármegyei Berzevicén. A kassai jogakadémián és a pesti egyetemen jogot tanult, 1877-ben államtudományi doktorátust szerzett. 1876-tól Sáros vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1877-től aljegyzője, 1878-ban tiszteletbeli főjegyzője, 1880-tól főjegyzője, s közben 1878-tól 1881-ig a politika és a jogtörténet rendes tanára az eperjesi evangélikus jogakadémián.
1881-től 1936-ig (egy ciklus, az 1906-1910-es kivételével) országgyűlési képviselő, majd főrendiházi, felsőházi tag. 1881-től 1887-ig szabadelvű párti programmal az eperjesi kerület képviselője lett. 1883-1884-ben a képviselőház jegyzője. 1884-től miniszteri tanácsos a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, 1886 májusától 1894 júniusáig különböző beosztású államtitkár. 1887-től szabadelvű programmal a lőcsei választókerület, majd 1890. január 17-től 1906-ig a budapesti VIII. választókerület képviselője. 1895-től képviselőházi alelnök, majd 1896 áprilisában a király a valóságos belső titkos tanácsosainak sorába emelte. 1896-tól 1918-ig az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának alelnöke, 1920-tól pedig 16 éven át elnöke. A tárgyalásokon mindig nagy tapintattal és diplomáciai érzékkel szállt síkra a magyar érdekekért, méltó társa, majd utóda volt Apponyi Albertnek ezen a nemzetközi fórumon.
Az 1896 őszén összeült országgyűlés képviselőháza ismét megválasztotta alelnökévé, méltóságáról azonban 1898 decemberében Szilágyi Dezső házelnökkel együtt leköszönt, mert a házszabályok az obstrukció megakadályozására alkalmatlanoknak bizonyultak. Az ezután következő években főként a delegációban és a magyar-horvát bizottságban fejtett ki érdemes munkásságot és fokozott mérték-
- 129/130 -
ben folytatta soha abba nem hagyott esztétikai műtörténeti és publicisztikai működését. 1903-ban a király a gróf Tisza István kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterévé nevezte ki. Miniszterségéhez jelentős alkotások egész sora fűződik, így a népoktatásügyi reform, az első középiskolai törvény, a magyar nyelv eredményesebb oktatása, a tanítóképzés reformja, a tanítóképesítés államosítása. 1905 nyarán, amikor Tisza István gróf az ellenzéki koalíció nagy választási győzelme után megbukott, ő is megvált tárcájától s egy időre teljesen visszavonult a politikai élettől.[2]
1904 májusában a Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának (bölcsészet-, társadalom- és történettudományok) tiszteleti tagjává választották, még abban az évben igazgatótanácsi tag lett, 1905 novemberétől pedig az Akadémia elnöki tisztségét viselte 1936-ig, ezzel ő lett a leghosszabb ideig az Akadémia élén álló elnök.
1906 és 1909 között visszavonult a politikától, és irodalmi, tudományos és publicisztikai műveket írt és jelentetett meg. 1909-től részt vett a Szabadelvű Párt újjászervezésében, 1910-ben az ő javaslatára vette fel a párt a Nemzeti Munkapárt nevet. 1910-től ennek a pártnak a programjával indult, így lett Budapest II. kerületének országgyűlési képviselője, június 30-án a képviselőház elnökévé választották, ezt a tisztségét 1911. november 7-éig viselte, ekkor a véderőtörvény tárgyalásának vitájában kibontakozó obstrukció miatt lemondott. 1917. február 26-án lemondott képviselői mandátumáról, mert a főrendiház tagjává nevezték ki.
1919-től az új külpolitikai törekvések egyik vezető személyisége lett. 1927-től, a kétkamarás országgyűlés újjáalakulásától a felsőház örökös tagja volt, elsősorban a Külügyi bizottság elnökeként, valamint a Közoktatásügyi és a Pénzügyi bizottság tagjaként vállalt aktív szerepet. 1930-ban a kormányzó által akkor alapított Corvin-lánc első kitüntetettjei közé tartozott.
83 éves korában halt meg Budapesten, 1936. március 22-én.
Berzeviczy Albert sokoldalú tudós-politikus, a kortársai szerint is jeles politikai szónok, publiciszta és esszéíró volt, esztétikai és művészettörténeti, történelmi tanulmányai, kultúrtörténeti monográfiái és útirajzai már a XX. század elejére is jelentős tudóssá tették.
1878-ban az eperjesi Evangélikus Kollégium Jogakadémiáján a "Dessewffy Aurél tanszék" tanárává választották, ahol három éven keresztül politikát, nemzetgazdaságtant és jogtörténetet oktatott. Az oktatásban szerzett tapasztalatai alapján és egyetemi jegyzet gyanánt ebben az időszakban írta és adta ki a Rend és szabadság az igazgatásban (Eperjes, 1877), valamint A politika és a morál (1880) című munkáit. Berzeviczynek a magyar politikatudományi oktatásban való szere-
- 130/131 -
pét az 1990-es évek után sem fedezték fel. A legtöbb politológiai egyetemi jegyzet meg sem említi nevét Concha, Pulszky vagy később Magyari neve mellett.[3] A parlamentekről című művét szintén kevesen említik a kor jelentősebb politikatudományi művei közül, pedig színvonala és megállapításai alapján méltán hivatkozhatna rá a szakirodalom.[4]
1894-ben írta meg a magyar sportpolitika alapművét A testi nevelés kérdéséről címmel, annak fontosságát hangsúlyozza, hogy az iskolai órák közé a sportolás is bekerülhessen. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Olimpiai Bizottság megalapítása is, ő szorgalmazta először a képviselőházban, hogy Magyarország vegyen részt az 1896. évi athéni olimpián. E tevékenységének eredményeként 1895-től a Magyar Olimpiai Bizottság alapító elnöke lesz, amely címtől minisztersége idején, 1904-ben válik meg. Amikor 1913-ban létrejön az Országos Testnevelési Tanács, Berzeviczyt már, mint a magyar sportért legtöbbet tett és legtöbbet küzdött tudós-politikust választják meg elnökké, és az ezt követő évtizedben az első számú sportpolitikus Magyarországon.[5]
A német, olasz, francia, angol nyelvet tökéletesen bírta, ezeken a nyelveken előadott, publikált, megnyitó- és köszöntőbeszédeket, emlékbeszédeket írt és mondott, konferenciákat vezetett, de ezeken kívül még négy nyelven olvasott, kutatott külföldön is. A több országban tett tanulmányútjainak eredményeképp útirajzokat, régészeti és művészettörténeti könyveket írt, melyeket több országban, több nyelven is kiadott.
Berzeviczy bár elismert jogászprofesszor volt, magát nem jogtudósként, hanem mindig történetíróként, történészként definiálta, de kiváló külügyi ismeretekkel és kapcsolatokkal bíró politikusként a politikai és tudománydiplomáciában egyaránt kimagasló személyiségnek számított. Többféle minőségében több delegációval járt Európa országaiban. Széles körű ismeretsége volt és őt is nagy megbecsülés övezte külföldön. Mindezt jól jelzi, hogy 1920-tól 13 éven keresztül, 1933-ig volt a Magyar Külügyi Társaság társelnöke. Hosszú élete és pályafutása során számos egyéb társaság és egyesület tagja, illetve vezető tisztségviselője volt, többek között a Magyar Pedagógiai Társaságban volt tiszteletbeli tag 1894-1918 között. 1899-től a Kisfaludy Társaság rendes tagja, majd 1923-tól haláláig elnöke, majd a Magyar Pen Club tiszteletbeli elnöke 1930-tól haláláig.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
