A nyelvi jelenségek (morfémák, szavak és egymással összekötött szócsoportok) jelentéstartalmával a nyelvtudománynak viszonylag fiatal ága, a lexikológia foglalkozik. A szavak és kifejezések az egyénnel szemben tárgyiasult létezőként, mégpedig társadalmi objektivitásként jelennek meg, általuk veszi át az egyén a társadalmasított tudást és ismeretanyagot. A szavaknak (vagy lexémáknak1) fontos, egymással összefüggő funkciójuk van, általuk utalunk az egyedire, nevezzük meg a fogalmat, az általánost, és a jelölt jelenségekhez megfelelő használati szabályokat rendelünk. A szakmai vagy tudományos fogalmak és szavak, egy szakterület különleges kifejezései, ahol a szavak jelentéstartalma az általánostól gyakran eltérő, mivel a szakosodás egyben egy sajátos fogalmakkal telített szókincs vagy fogalomtár kialakulásához vezet, amely a "szakmai"-nak minősített jelenségek, a fogalmak szabatos tudományos megfogalmazását, leírását szolgálja. A szókincs és az ahhoz kapcsolódó jelentéstartalmak dinamikus és nyitott rendszert alkotnak, amely a tevékenykedő és kommunikáló ember terméke. A fogalmaknak azok a variációi, amelyek a szakmai és szak kommunikációból erednek, alkotják a szakmai nyelvet. A szakosodás eredménye egy olyan szókincs, amelyen belül egy-egy szakma nyelve annak szabatos tudományos fogalmainak megalkotását és az elméleti elemek és folyamatok megragadását jelenti. A szakmai vagy tudományos szavak és a fogalmak részben valódi terminusok, mint például a jogi nyelvben a "szolgalom", amelynek az adott szakmán, vagy tudományon kívül nincs jelentéstartalma, vagy fél terminusok, amikor az adott szó vagy fogalom jelentéséből csak egy vagy több meghatározottat használ az adott szakma. Például a "kar" hétköznapi nyelvben többértelmű jelentéséből a közigazgatásban csak az egyetemi, főiskolai kar értelemben használatos. Gyakori jelenség a szakmai fogalmak köznyelvhez viszonyított jelentésváltozása vagy jelentés eltolódása is. A "különleges" kifejezés például a köznapi értelemben valamely dolognak kiemelkedő másságát jelenti. A jogi nyelvben a különleges az általánostól, vagy az átlagostól eltérőt, vagy egyszerűen a speciálist jelenti. A különleges okirati forma vagy a különleges berendezés kifejezések egyáltalán nem különlegesek a szó köznapi értelmében. A Be.-ben említett különleges szakértelem sem jelent mást, mint a bíróság jogi szakértelmétől eltérő ismereteket, amelyek szakértő kirendelését indokolják.2 A terminusok csak elemei a terminológiai rendszernek. A terminológiai rendszer követi az adott szaktudomány rendszerét, és igyekszik más nyelvi elemeket, mint pl. az emóció, vagy az adott szó hangulati tartalma, kiküszöbölni vagy bizonyos követelményeket, mint pl. a közérthetőség, vagy a nyelvi tisztaság, a szakmai követelményekkel szemben háttérbe szorítani.
A jogi fogalmak a fent megfogalmazott és minden szakmai nyelvre érvényes általános jellegzetességeken túlmenő sajátosságokkal is rendelkeznek. A jog formális egyenlőségének eszményéből következően ugyanis, hogy e fogalmak tartalmának (ideális állapotában) mindenki számára világosnak és közérthetőnek kell lennie, hiszen a jog nem tudása senki számára sem lehet mentesítő körülmény. Ennek az illúziónak a vizsgálata azonban messzire vezetne, ezért az ezzel kapcsolatos gond zárójelbe tehető, hiszen tanulmányunkban csupán arra a kérdésre kereshetünk választ, hogy az éppen vizsgált szakmai fogalmi rendszer az adott szakma professzionális művelői számára milyen minőségű, mennyire koherens és egyértelmű. A szakmai terminusok csak az adott szakmán belül értelmezhetők, és csak az adott szakma elveiből és értékrendjéből vezethetők le. (Ahogy Wittgenstein mondja, ami a látótéren kívül van, arra nem lehet rákérdezni.) A fogalmi meghatározás ebből és csakis ebből a (szakmai) megközelítésből közelíthető meg, és értékelhető az érintett fogalom szakterületen belüli egyértelműsége, pontossága, a terminológiai rendszer hierarchiájában elfoglalt helye. Minden más kérdés és összefüggés más metarendszer-hez kapcsolódik, és az adott szakmai nyelven kívülre mutat.3 Hogy a mai magyar jog fogalomrendszere mennyiben elégíti ki ezeket a követelményeket, arra a későbbiekben még visszatérünk. A jog fogalomrendszerét, eltérően más szaknyelvektől, az is jellemzi, hogy a spontán változások, amelyek más szakterületeken a fogalmak módosulásához, vagy új fogalmak, illetve teljes tudományos paradigmák változásához vezetnek, nem nagyon érvényesülnek. A spontaneitás természetesen nem az adott tudományon kívüli hatások ellenőrizetlen érvényesülését jelenti, hanem csupán azt, hogy a tudományok fejlődése nem egy művileg szabályozott folyamat, hanem az elméleti kutatásoknak és ezek gyakorlati alkalmazásának eredménye. Maga a tudományos kutatás persze nem spontán folyamat, hanem nagyon is a tudomány lényegéhez tartozó tevékenység, azonban ezeknek a kutatásoknak általában nem az újdonságkeresés és a fennálló paradigma megdöntése a célja, hanem ellenkezőleg, annak megerősítése. Ebben a folyamatban elsősorban a konzervativizmus érvényesül, azonban az új eredmények végül is az adott paradigma megváltozásához és a fogalmak átalakulásához vezetnek. A jog ezzel szemben abban a kényelmes helyzetben van, hogy csak önmaga határozza meg fogalmait, és az adott szakterületen kívüli vagy a szakterületen belüli tudományos kutatás impulzusai is csak meghatározott formai renden (a jogalkotáson és a joggyakorlaton) keresztül vezetnek a fogalmak módosulásához. "A jognak ugyanis egy igen jelentős tulajdonsága, írja Kelsen, hogy saját létrejöttét és alkalmazását is szabályozza."4 A jog, mint szellemtudomány, jentősen különbözik a természettudományoktól és a természettudományi meghatározásoktól. Fogalmai általában nem megtapasztalható módon létező tárgyak, vagy ha ilyenek, csak az által kerülnek a jog fogalomrendszerébe, hogy azokat valamiféle jogi norma magáévá teszi. Kelsen megfogalmazásában a jog létezése nem a természet rendszerébe kapcsolt létezés, hanem abban az objektív értelemben létezik, amely egy aktussal van összefüggésben, amely ennek jelentést tulajdonít. Egy tény, írja Kelsen "specifikus jogi értelmét, tulajdonképpeni jogi jelentését egy normával kapja, amely tartalmilag reá vonatkozik, amely annak jogi jelentést kölcsönöz, úgy hogy az aktus a jogi normával értelmezhető". A normajelentés teremtő sémaként mű-ködik.5 A gyermek fogalom önmagában nem jogi szakkifejezés, mivel általános jelentésében a fogalom két ember között fennálló vérségi kapcsolatot jelez. Ennek a kapcsolatnak egy bizonyos életkorban jogi jelentősége van, ez okból a "gyermekkorú", vagy "kiskorú" fogalmakkal a szaknyelv szűkíti az eredeti jelentés tartományát. A különféle fogalmak beemelése a jogrendszerbe az okból szükséges, mivel azokhoz jogkövetkezmények fűződnek. Ahogy a szaknyelvek többsége, fogalmainak jó részét a jog is az általánosan használt nyelvi fogalmakból veszi. A "kitagadás" is azáltal lesz jogi fogalom, hogy a jog a köznyelvi értelmét szűkíti, és pontosan meghatározza azokat a feltételeket, amikor a fogalomhoz jogi következmények fűződhetnek. A "fürkész" kifürkész fogalom az okból lesz jogi fogalommá, hogy a Btk. egyik törvényi tényállásában szerepel, és ezzel a nyomolvasási jelentéstartalma a jog szempontjából érdektelenné válik. A jognak éppen az okból van szüksége egy pontosan definiált fogalomrendszerre, mert a jog a "tettenért szavak" világa, az a terület, ahol a kimondott (vagy még inkább a leírt) szónak a cselekvéssel egyenértékű eredménye és következménye van. Bizonyos..."mondat kimondása (természetesen a megfelelő körülmények között) nem leírása annak, hogy mi mondható arról, amit akkor teszek, amikor ezt mondom ki, nem is annak leszögezése, hogy csinálom, hanem maga a csinálás.6 Az ősi jogokban a jogi cselekményeket kísérő, gyakran szakrális jellegű tevékenységek, az adott jogügyletnek még érvényességi kellékei voltak, ezek elkopása a modern jogban egyben mutatója az emberi tevékenységek egyre magasabb absztrakciós szintjének. Ez okból a formalizmus (ami elsősorban a használt nyelvi eszközök formalizmusát jelenti) a jogban rendkívül fontos szerepet játszik, annak majdnem egyik lényegi eleme. Az anyakönyvvezető előtt kimondott "igen" a jogilag előírt formák által változik cselekvéssé, és ezek által különböztetődik meg más igenektől. "Valamit jogilag felfogni, azonban nem jelenthet mást, mint valamit jognak tételezni, és ez azt jelenti, mint jogi normát vagy egy jogi norma tartalmát megragadni, amit egy jogi norma határoz meg."7 Végül nem elhanyagolható különbség az is, hogy a fogalmak alakítása, meghatározása, nem kizárólagosan tudományos szakmai tevékenység eredménye, hanem jórészben laikus, a norma meghozatalára feljogosított személyeken (a demokrácia intézményein) keresztül érvényesül. Ez a demokráciatöbblet azután a gyakorlatban a norma létrehozatalát (fogalomalkotást) aláveti a parlamenti erők politikai játékának, vagy a nem demokratikus rendszerekben az uralom gyakorlók önkényének. Ez okból a meghatározások formai azonosságai mögött gyakran a fogalmak teljesen eltérő tartalma is érvényesülhet, és a szakmai fogalomalkotás tárgyszerűsége és neutralitása csak nagy-nagy korlátozásokkal érvényesülhet. Mindez azonban nem jelenti, hogy a jog tudománya nehezebb helyzetben lenne bármely más tudománynál, hiszen egyetlen tudomány sem állítja elő a tárgyát, hanem csak ismeretelméleti viszonya van a tőle független tárgyához. A fogalmi rendszer kialakítása más tudományokban a szakma belügye, a jog területén azonban ez a kérdés a jogszociológia része, amelyben nem csak az a kérdés vizsgálható, hogy a normaalkotó miért pont ezt és miért pont így szankcionál egy-egy jelenséget, hanem azt is, hogy ezt jól vagy kevésbé jól teszi, a tevékenység technikája értelmében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
