Megrendelés
Munkajog

Fizessen elő a Munkajogra!

Előfizetés

XVII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny (MJO, 2022/2., 84. o.)

Kétéves "kényszerpihenő" után 2022. április 29-én a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán került megrendezésre a XVII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó- és Perbeszédverseny, a hazai munkajogi képzés egyik legrangosabb eseménye. A versenyen hét egyetem - a Debreceni Egyetem (DE), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), a Miskolci Egyetem (ME), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), valamint a Széchenyi István Egyetem (SZE) - csapata mérkőzött meg.

A zsűri - Dr. Tass Edina (a Debreceni Törvényszék Munkaügyi Kollégiumának vezetője), Dr. Lampé Zoltán (a Debreceni Ügyvédi Kamara elnöke) és Dr. Varga Péter (a Debreceni Ügyvédi Kamara elnökhelyettese) - az első helyezést a Debreceni Egyetem csapatának ítélte oda; a csapat tagjai Lőrincz Gergely, Németh Tamás és Orosz Ferenc voltak. A második helyen a Miskolci Egyetem csapata (Papp Laura, Szikszai Dóra, Tóth Csaba), a harmadik helyen pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem csapata (Artner András, Baló Sára, Sarf Zsófia) végzett.

A legjobb felperes díját Lőrincz Gergely (DE) nyerte el, második Baky Boglárka (SZE), harmadik Szikszai Dóra (ME) lett. A legjobb alperes díját a zsűri Hidasi Ritának (PPKE) ítélte oda, a második helyezést Tóth Csaba (ME), a harmadikat Gyetvai Marcell (KRE) érte el. A legjobb bíró Orosz Ferenc (DE) lett, a második helyen Artner András (ELTE), a harmadikon Papp Laura (ME) végzett. Valamennyi díjazott csapat és versenyző a Wolters Kluwer könyvcsomagját vehette át.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére