Az EU néhány éve intenzív jogalkotásba kezdett a nagy internetes platformok által felvetett problémák kezelésére. Ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye egy sor már elfogadott norma, illetve tárgyalás alatt álló tervezet, mint a P2B rendelet, a DSA, a DMAl, és a platformmunka irányelv tervezete. Ez az írás amellett érvel, hogy ezek a jogszabályok és jogszabálytervezetek elkezdték egy új jogterület, a platformjog kontúrjait kirajzolni. A platformjog középpontjában a platformok felhasználóinak védelme áll, amelyet a fogyasztóvédelem mintájára nevezhetünk felhasználóvédelemnek. Ez a jogi rendelkezéshalmaz tartalmaz ágazatspecifikus szabályokat is, de egy sor ágazatfüggetlen, egymáshoz nagyon hasonló jogi megoldással operál, mint a felhasználói fiókokra vonatkozó döntések, például a kitiltás szigorúbb szabályozása, az algoritmusok átláthatóságának fokozása, a panaszkezelési mechanizmusok felállítása vagy a platformok nagyobb átláthatósága. A jelen írás igyekszik bemutatni ezt az új területet, a felhasználóvédelmet és a főbb jogi megoldásokat - amelyek egy része természetesen "jogi transzplantátum", azaz más jogterületeken ismert megoldások "platformosított" változata.
Some years ago the EU embarked on intensive legislation to address the issues raised by large internet platforms. The result of these efforts is a series of already adopted norms and drafts under discussion (P2B Regulation, DSA, DMA, draft Platform Work Directive). This writing argues that these laws, and proposals, have begun to outline a new area of law: platform law. At the heart of the platform law is the protection of users, which can be called "user protection law", following the example of "consumer protection law". This set of legal provisions partly contains sector-specific rules, but operates with a range of sector-independent, very similar legal solutions, such as stricter regulation of user account decisions (e.g. bans), increased transparency of algorithms, setting up complaint handling mechanisms, or reporting obligations of platforms in certain fields. This writing presents the basic rationale of this and the main legal solutions of this new "user protection law", - some of which are, of course, "legal transplants", ie a "platformed" version of solutions known in other areas of law.
Az EU a 2010-es évek második felében kezdett el a platformok problémájával foglalkozni. Ekkoriban az volt a jellemző, hogy a platformok által felvetett új problémákat úgy igyekeztek kezelni, hogy az egyes ágazatokat vagy életszférákat már korábban is szabályozó normákat egészítették ki, módosították a platformokra vonatkozó szabályokkal. Erre jó példa az AVMSD, amelyet a 28a cikkel egészítettek ki, amely a videomegosztó platformokra vonatkozó szabályokat tartalmazza, vagy a 2019/790-es szerzői jogi irányelv, amelynek lényegében a IV. címe tartalmazza a szerzői jogra vonatkozó platformspecifikus szabályokat. Tulajdonképpen még ebbe a csoportba sorolhatjuk a GDPR-t is, bár ennek előkészítése még a 2000-es évek végén indult meg, és éppen emiatt csak nyomokban tartalmaz platformspecifikus szabályokat. (Ami egyébként éppen ezért elég sok fejtörést okoz az érintetteknek.)
2019-től azonban a helyzet gyökeres fordulatot vett. Természetesen a fordulatnak voltak konkrét előzményei. A párizsi terrormerényletek, a Cambridge Analytica botrány, a hagyományos sajtó "kiszáradása", az egyre intenzívebben terjedő álhírek és dezinformáció, a Covid és annak nyomán a platformok felértékelődő szerepe, a platformmunka egyre szélesebb körű elterjedése, továbbá azok az események, amelyeket ezzel kapcsolatban meg szoktak említeni. A felsoroltak mind abba a trendbe illeszthetők, hogy az élet egyre több területén jelennek meg a platformok, akár új platformok formájában, akár már ismert platformok horizontális terjeszkedéseként. Egyes területeken a hatásuk szinte nyomasztó lett. Nyilvánvalóvá vált, hogy mindent nem lehet a korábbi normák módosításával kezelni, vannak olyan sajátos területek és kockázatok, amelyek sui generis szabályozást igényelnek. A változásokat természetesen először különböző policy paperek és szakértői anyagok előlegezték meg,[1] majd egy, véleményem szerint mérföldkőnek tekinthető norma jelent meg, a P2B rendelet,[2] amely már szinte az összes platformjogi jogi "transzplantátumot" tartalmazza.
A P2B-t azután - legalábbis a jelen sorok írásának pillanatáig - még három fontos norma követte, a DSA[3]-DMA[4] páros és a platformmunka irányelv.[5]
Bár a jogszabályok és jogszabálytervezetek nagyon különböző életszférákban, nagyon különböző üzleti modellel és nagyon különböző méretekkel működő platformokat akarnak szabályozás alá vonni, és a problémák, kockázatok is, amelyeket kezelni szeretnének, nagyon különböznek, mégis mindegyikről elmondható, hogy bizonyos szabályaik nagyon hasonlítanak egymásra és rendszerint valamilyen hagyományos jogterület már ismert szabályaira. Úgy is mondhatnánk, hogy jogi transzplantátumokról[6] van szó. Az átültetés
- 15/16 -
azonban soha nem mechanikus, a platform logikája, az adott ágazat vagy életviszony, amelyben a platform tevékenykedik, mindig módosít, hajlít az adott jogintézményen egyet. Főleg emiatt merem ezt a formálódó új jogterületet "platformjognak" nevezni.
Ha ennek a platformjognak a végső célját és igazolását kutatjuk, akkor - néhány más, szintén fontos, de talán a végső célnak alárendelten érvényesülő cél mellett, mint például a nyilvánosság egészséges szerkezetének megőrzése vagy a verseny fenntartása - a platformjog nagyobb részét elsősorban a felhasználókat a platformok túlhatalma ellen védő szabályokként kell felismernünk.[7] Ennek a felhasználóvédelmi szabályhalmaznak pedig alapvetően két csoportba sorolhatók a szabályai: az egyéni és a kollektív felhasználóvédelmi szabályok csoportjába. A két szabályhalmaznak eltérőek az inspirációul szolgáló forrásai. Míg az egyéni felhasználóvédelem szabályai nagyban hasonlítanak a fogyasztóvédelem és az adatvédelem néhány rendelkezéséhez, addig a kollektív felhasználóvédelem inkább a befektetővédelmi szabályozást idézi. A továbbiakban röviden e két szabályhalmazt ismertetem a teljesség igénye nélkül.
A rendelkezések többségének végső célja a magánszemélyeknek és a kisvállalkozásoknak a platform túlhatalmával szembeni védelme. Miben nyilvánul meg ez a túlhatalom? Elsősorban abban, hogy az egyéni szabadság és döntési autonómia csorbulhat a platformok sajátos működéséből fakadóan.[8] A platformok soha nem látott mértékben képesek az egyén privátszférájába behatolni, viselkedésüket megismerni, az emberekről és a tranzakciókról adatokat gyűjteni, és az úgynevezett mikrotargetálás segítségével a felhasználókat manipulálni. Tovább rontja a helyzetet, hogy a megfigyelést és az adatgyűjtést is nagyobbrészt algoritmusok, azaz személytelen mechanizmusok végzik, sőt, egy sor döntést is ezek hoznak. Erre még rárakódik, hogy eközben bizonyos létszférákban (társadalmi nyilvánosság, egyes piaci szegmensek) a platformok nyomasztó súlyra tettek szert, megkerülhetetlenek lettek, rajtuk kívül nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen boldogulni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
