A legutóbbi indiai általános törvényhozási választásokat hét fázisban tartották meg, 2019. április 11. és május 19. között. Ennek eredményeképpen Naréndra Dámodárdász Módí eddig is kormányzó hindu nacionalista kabinetje hivatalban maradhat. Módí pártja, a jobbközép Bháratíja Dzsanatá Párt 303 helyet szerzett a parlament alsóházában, tovább növelve eddig is meglévő többségét. A fő ellenzéki párt, a balközép Indiai Nemzeti Kongresszus mindössze 52 mandátumot szerzett, de megerősítheti vezető pozícióját a politikai küzdőtér bal oldalán. Ugyanakkor a kormány újabb ötéves mandátuma azt jelenti, hogy a BJP konszolidálhatja a hindu nacionalizmus ideológiai alapjaira támaszkodó gazdasági és társadalmi programjait. E tanulmány áttekintést nyújt az indiai törvényhozás és kormányzat alapvető struktúrájáról, a két nagy pártról és azok szövetségeseiről, a kampányról, valamint a választások eredményeiről. Azonban ez nem minden.
A nacionalizmus erősödése nem tipikus indiai jelenség. Világszerte megfigyelhetjük a legkülönfélébb történelmi, társadalmi és kulturális háttérrel rendelkező országokban. Napjainkban a hindu nacionalista politikai eszmeiség és gyakorlat sok feszültséget idéz fel a fragmentált és multikulturális indiai társadalomban, különösen a domináns hinduk és a muszlim kisebbség között. Dzsammu és Kasmír állam jelenleg zajló átszervezése a legújabb példa erre. A politikai kommunikáció dacára ezen akció oka egyértelműen ideológiai és komolyan sérti a helyi muszlim közösség érdekeit. India mély változásoknak néz elébe eredetileg szekuláris és demokratikus politikai kultúrája tekintetében. Az első kormányok területi nacionalizmusát felváltotta egy vallási-civilizációs alapokon nyugvó nemzetépítési terv, amely a teljes hindu dominancia megvalósítására törekszik Indiában. E folyamat sok következménye kérdéses manapság, ám azt megjósolhatjuk, hogy a dél-ázsiai ország társadalma nagy árat fog fizetni ezért az újszerű nemzeti identitásért.
Indiát némileg közhelyszámba menően a Föld legnépesebb demokráciájának szokás nevezni. Ha tudomásul is vesszük azokat a jobbára nyugati értelmiségi gondolatmeneteket, amelyek e demokrácia gyakorlati, az indiaiak mindennapi kultúrájában is gyökeret vert megnyilvánulásaival kapcsolatban fogalmaznak meg kritikákat, az nem vitatható, hogy az ország alkotmányos struktúrája, illetve a legalább ötévente lezajló többpárti, versengő törvényhozási választások szabályai megfelelnek a demokrácia kritériumainak. Az elnevezés tehát akkor sem megalapozatlan, ha az indiai politikai kultúrát senki nem tévesztené össze a némettel, vagy az amerikaival. India mindemellett a jelenkori nemzetközi rendszer egyik legjelentősebb, gyorsan erősödő hatalmi tényezője is, minek következtében politikai rendszerének formálódása, kormányának összetétele és eszmei orientációja nem érdektelen a kívülállók számára sem.
- 109/110 -
Legutóbb 2019. április 11. és május 19. között, hét fázisra osztva tartották meg a dél-ázsiai óriásállam törvényhozási választásait. Tétjük nem pusztán a kormány összetételének meghatározása volt, hanem arról is tanúskodtak, hogy mennyire tartós jelenség a Bháratíja Dzsanatá Párt (Indiai Néppárt; BJP) köré szerveződött indiai jobbközép-hindu nacionalista erők belpolitikai dominanciája. Utóbbi kérdés különösen foglalkoztatta a stratégiai elemzőket, minthogy egyrészt egy globálisan megfigyelhető eszmei tendenciába illeszkedik[1], másrészt lényegi hatással lehet a térség stabilitására a hindu-muszlim, valamint az indiai-pakisztáni viszonyrendszerek alakulásán keresztül. Az eredmény lényegében igazolta a várakozásokat és megerősítette hivatalában a regnáló Naréndra Dámodárdász Módí kormányfőt.
Jelen tanulmány ismerteti India választási és törvényhozási rendszerének legfontosabb jellemzőit, elemzi a választások eredményeit és mindennek tükrében tanulságokat von le az ország belpolitikai fejlődésének alaptendenciáiról.
Az indiai állam törvényhozási struktúrája részben történelmi okokból, részben pedig a legnagyobb saját nyelvvel, illetve regionális identitással rendelkező csoportok érdekében vállalt hatalommegosztási elv miatt két szintet foglal magában. Ezek a szövetségi állami törvényhozó testületek, valamint a szövetségi törvényhozás szintjei. Az alábbiakban ezeknek szentelünk részletesebb figyelmet.
Az indiai szövetségi parlamentet a közvetlenül választott alsóház és a közvetetten választott felsőház alkotja. Előbbi a Lók Szabhá (Nép Háza), utóbbi a Rádzsja Szabhá (Államok Tanácsa) nevet viseli.[2] Választójoggal minden 18. életévét betöltött, önálló politikai részvételt kizáró hatás (pl. egészségügyi alkalmatlanság), vagy jogi intézkedés (pl. közügyektől eltiltás) alatt nem álló indiai állampolgár rendelkezik. A tényleges részvétel a választásokon ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött.[3] Ennek, valamint a részvételi kultúra gyengeségének is köszönhetően az ország 1947. évi függetlenné válását követő 15 általános választás összességében nem túl magas, 55-64% közötti részvétel mellett zajlott le. Ehhez képest át-
- 110/111 -
törést jelentett a 2014. évi voksolás, ahol már a polgárok 66,4%-a jelent meg.[4] A 2019. évi választási folyamat országos átlagban 67,47%-os részvételi aránya pedig lényegében rekordnak számított. Mindez persze itt is erősíti a törvényhozás legitimitását.
A Lók Szabhát maximum 552 képviselő alkotja, melyben benne foglaltatik a 7 szövetségi terület legfeljebb 20, valamint az angol származású indiaiak legfeljebb 2 külön képviselője is. Tagjait az ország választási jegyzékbe regisztrált polgárai öt esztendőre választják, általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján, relatív többségi választási rendszerben. A választást államcsoportokra lebontva bonyolítják le. A folyamat hagyományosan több mint egy hónapot vesz igénybe, mellyel az indiai törvényhozási választások a leghosszabb hasonló processzusnak számítanak a Földön. Különböző fázisai között csak a részvételi adatok kerülnek nyilvánosságra, az eredményeket összesítve közlik azt követően, hogy az összes államcsoport lakossága leadta voksait. A Lók Szabhá az Európában is ismert klasszikus törvényhozás szerepét játssza, tagjaival szemben a legfontosabb követelmények az indiai állampolgárság és a betöltött 25. életév.
A Rádzsja Szabhá tagjainak száma maximum 250 fő lehet, melyek közül 12-t a köztársaság elnöke nevez ki az ország kulturális és tudományos életének kiemelkedő személyiségei közül. A többi tagot a szövetségi államok és területek törvényhozó gyűléseinek tagjai közül választják az adott terület lélekszámának arányában (de legalább 1 főt). A Rádzsja Szabhá elnöki posztját hivatalból a köztársaság alelnöke tölti be, képviselői pedig minimum 30. életévüket betöltött indiai állampolgárok lehetnek. Utóbbiak hat évre kapják mandátumukat, a testület tagságának egyharmadát kétévente újítják meg. A felsőház mint testület ezáltal soha nem oszlik fel. Hatásköréhez tartozik, hogy valamennyi törvényjavaslat és alkotmánymódosítási kezdeményezés csak akkor léphet hatályba, ha azt a felsőház is jóváhagyja. Egyetlen kivétel van, és ez a költségvetési törvény, melyet kizárólag az alsóházban lehet beterjeszteni, a felsőháznak pedig mindössze véleményezési joga van ezzel szemben. Minden más esetben a törvényalkotási folyamat megindulhat a két kamara bármelyikében, de a jogszabály hatálybalépéséhez mind a felsőház, mind az alsóház jóváhagyása szükséges.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
