https://doi.org/10.51784/FI.2023.2-4.6
Korunkban a gyermekek egyre szélesebb köre vesz részt az online világban, ahol a megosztott képek és videók egyre gyakoribbá - lényegében szinte természetessé - váltak. A képmáshoz való jog a digitális technológia fejlődése és a közösségi média széles körű használata miatt kiemelt jelentőségűvé vált, jelentősen befolyásolva a magánélet védelméhez való jog kereteit. A kiskorúak esetében a képmáshoz való jog ugyanakkor sokkal összetettebb, ugyanis olyan személyeket érint, akik a legsérülékenyebbek, és nem rendelkeznek a jogaik megvédéséhez szükséges képességekkel és jogosultságokkal, illetve az őket fenyegető potenciális veszélyek felismeréséhez szükséges belátási képességgel. Ez különösen annak fényében jelentős, hogy a kiskorúak képezik a digitális technológiát használók legnagyobb hányadát, és életkoruknál fogva nem láthatják a saját maguk által folytatott digitális tevékenység következményeit. A kiskorúak így a megfelelő belátási képesség és tudatosság hiányában sokkal kitettebbek az adataikkal való visszaélésnek, veszélyeztetve fizikai, mentális és szexuális integritásukat, egészségüket és fejlődésüket. Esetükben emellett sok esetben a szülők közösségi médiában folytatott tevékenysége (sharenting)[1] is veszélyezteti magánéletük és személyiségi jogaik biztonságát, ami miatt akaratuktól függetlenül gyakran már születésük pillanatától digitális lábnyommal rendelkeznek a kiszélesedett online térben.
Jogi oldalról nézve e kérdéskör alulszabályozott. Speciális jogszabályi keretek jellemzően nem léteznek a közép- és keleteurópai rendszerváltó országok szabályozási környezetében. Egyidejűleg fontos azonban kiemelni, hogy a gyermek képmáshoz való jogának védelme nem csupán jogi, hanem társadalmi és kulturális kérdésként is értelmezhető. Az online térben való felelős és biztonságos viselkedés kialakítása nemcsak a jogszabályokra és technikai megoldásokra épül, hanem az oktatásra, szülői tudatosságra és az online szolgáltatók felelősségteljes magatartására is. Ebben a megközelítésben a gyermek képmáshoz való joga védelmének több összetevője van, elvi alapjai:
a) Hozzájárulás és önrendelkezés, azaz az az elvi szabály, hogy a gyermeknek joga van saját képmásához és az ahhoz kapcsolódó adatokhoz, az ezzel kapcsolatos döntését a legnagyobb mértékben támogatni kell, azzal a céllal, hogy a gyermek elsajátítsa a személyes adatok megosztásának lehetőségeit és veszélyeit.
b) Magánszféra és védelem. A gyermeknek joga van magánszférájához és a személyes adatainak védelméhez, illetve kiemelt védelmet kell biztosítani számára azokban a helyzetekben, amelyekben a képmása vagy az online jelenléte sérülhet, zaklatásnak vagy más negatív következményeknek lehet kitéve.
c) Szülői felelősség. A gyermek közvetlen környezetéből elsősorban a szülőknek van kiemelt szerepük e területen. Segíteniük kell gyermekeiket az online világ biztonságos és felelős használatában, valamint felhívniuk a figyelmet az adatvédelem fontosságára.
d) Az online szolgáltatók felelőssége, amelyeknek az adatvédelmi és biztonsági intézkedések magas szintjét kell biztosítaniuk annak érdekében, hogy megfelelő védelmet nyújtsanak a gyermekeknek az online térben.
e) Jogszabályi keretek, amelyek meghatározzák a védelem minimális szintjét, illetve megteremtik a többi elvi összetevő (önrendelkezés, magánszféra, szülői szerep, online szolgáltatók felelőssége) érvényesülésének jogi környezetét. A jogi keretek biztosítása szükséges a gyermek képmáshoz való jogának megfelelő védelméhez és az online tér biztonságosabbá tételéhez.
Jelen tanulmány ez utóbbira fókuszál, azaz a témakör jogi szempontból történő megközelítésére. A gyermekek képmáshoz való joga a hazai szabályozásban speciálisan nem szabályozott. Bár a Ptk. 2:43. § g) pontja nevesíti a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog védelmének kereteit, amelyet a Ptk. 2:48. § erősít meg, mely szerint a képmás vagy hang-
- 37/38 -
felvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett hozzájárulása szükséges, ami alól csak a tömegfelvétel és a nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel kivétel. A hazai szabályozás azonban a gyermekek és nagykorúak között nem differenciál. Ez az online terek és közösségi médiaplatformok mindennapjaiban problémákhoz vezethet, ahol általánosnak nevezhető jelenség a gyermek képmásának rendszeres közzététele a szülő(k) által.
Míg a jogi szabályozás szintjén érvényes, hogy a szülőknek gyermekük adatkezelése során felelősségteljesen és a gyermek érdekeinek figyelembevételével kell eljárnia, a gyakorlatban azonban e szabály következetes alkalmazása sokszor hagy kívánnivalót maga után. Gondolhatunk itt olyan helyzetekre, mikor a gyermeket nevetséges vagy kiszolgáltatott helyzetben ábrázolják (akár kifejezett erre irányuló szándék nélkül is), vagy ha a gyermek nagyobb korában tiltakozna az ilyen információk megosztása ellen. E helyzetet tovább bonyolíthatja az is, ha az ilyen jellegű adat- vagy képmásmegosztással az egyik szülő nem ért egyet.
Tekintettel arra, hogy jelenleg a hazai szabályozás nem tartalmaz különös rendelkezést a gyermekek vonatkozásában e témakörben, a jogértelmezés és -alkalmazás kérdéskörei a bírósági döntvények keretén belül kerülhetnek kimunkálásra. A bírói joggyakorlat azonban e kérdéskörben nem állandósult hazánkban, s ezen belül így több olyan jogértelmezési kérdés is felmerülhet, amelyben külföldi szabályozási, bírósági példák segítségül szolgálhatnak. Ebből a célból, e tanulmány keretein belül a francia, német és olasz szabályozási és bírói gyakorlatból mutatunk be jogeseteket, példákat, amelyek inspirációval szolgálhatnak e vonatkozásban. Az egyes esettanulmányok olyan tagállami modelleket mutatnak be, amelyek kiemelt jelentőséggel bírnak, bizonyos szempontból akár új irányokat vetíthetnek elő, a szülő-gyermek viszonyának meghatározása szempontjából az online térben. Ezek keretén belül így bemutatásra kerülnek a gyermekek adatvédelmének általánosabb keretei, illetve a szülői hozzájárulás kérdései és az ehhez kapcsolódó bírói jogvédelem tapasztalatai, francia, német, valamint olasz viszonylatban.
A gyermekek képmáshoz való jogainak alapvető forrásai az Európai Unió jogalkotásában egyrészt az Európai Unió Alapjogi Chartája[2] magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló 7. cikke,[3] a személyes adatok védelméről szóló 8. cikke,[4] valamint a gyermekek jogairól szóló 24. cikke.[5] Emellett az EUMSZ 16. cikke[6] szintén rögzíti, hogy "Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez". Az európai adatvédelmi jogalkotás alapdokumentuma ugyanakkor az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet (a továbbiakban: GDPR) hatályon kívül helyezéséről.[7] A GDPR preambulumának (38) bekezdése rögzíti a gyermekek személyes adatai speciális védelmének szükségességét, mely szerint a gyermekek személyes adatai különös védelmet érdemelnek, mivel ők kevésbé lehetnek tisztában a személyes adatok kezelésével összefüggő kockázatokkal, következményekkel és az ahhoz kapcsolódó garanciákkal és jogosultságokkal. Ugyanakkor a preambulum (18) bekezdése kimondja, hogy a GDPR nem alkalmazandó a személyes adatoknak a természetes személy által kizárólag személyes vagy otthoni tevékenység keretében végzett kezelésére, amely így semmilyen szakmai vagy üzleti tevékenységgel nem hozható összefüggésbe, megerősítve, hogy személyes vagy otthoni tevékenységnek minősül például a levelezés, a címtárolás, valamint az említett személyes és otthoni tevékenységek keretében végzett, közösségi hálózatokon történő kapcsolattartás és online tevékenységek. A GDPR preambuluma fenti két bekezdése így bár elismeri a gyermekek képmásuk védelméhez való jogát, ugyanakkor ezen joguk védelmét a szülők felelősségi körébe helyezi. A GDPR gyermek hozzájárulására vonatkozó 8. cikke szintén a 16. életév betöltése esetén tekinti jogszerűnek a közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások vonatkozásában végzett személyes adatok kezelését, a 16 évnél fiatalabb gyermekek esetén az adatkezeléshez a szülők hozzájárulását írja elő. A GDPR így hiába tűzi ki célul a közösségi hálón aktív gyermekek személyiségének védelmét, azzal, hogy a szülők kezébe helyezi a gyermekek jogainak védelmét, a valóságban a szabályozás nem tudja elérni a célját és messze nem oldja meg a sharenting problémáját.[8]
Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) a Lindqvist-ügyben[9] 2003-ban hozott ítéletében a 95/46 EK rendelet otthoni tevékenység esetén fennálló mentességre
- 38/39 -
vonatkozó rendelkezése vonatkozásában, amely azonos a GDPR 2. cikk (2) bekezdése c) pontjában[10] foglalt mentességgel, kimondta, hogy az nem alkalmazható az interneten való nyilvánosságra hozatal esetében, mivel az meghatározatlan számú ember hozzáférését teszi lehetővé. Az ítélet ugyanakkor a GDPR elfogadását és hatálybalépését megelőzően született, illetve felnőtt személyek személyes adatai feldolgozására vonatkozik. Az EUB a Lindqvist-ügyben hozott ítéletet követően fogadta el a Renckhoff-ügyben hozott C-161/17 számú ítéletét,[11] amelynek tárgya már kifejezetten egy interneten szabadon hozzáférhető fénykép engedély nélküli felhasználása volt. Ítéletében az EUB az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22-i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján értelmezte a "nyilvánossághoz közvetítés" fogalmát, megállapítva, hogy a nyilvánossághoz közvetítést úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed a korábban valamely internetes oldalon a szerzői jogi jogosult engedélyével, a letöltést megakadályozó korlátozó intézkedés nélkül közzétett valamely fényképnek egy másik internetes oldalon való online elérhetővé tételére. Az EUB ugyanakkor kifejezetten a kiskorú személyes adatai védelmére és képmáshoz való jogára vonatkozó ítéletet ez idáig nem hozott.
A kiskorúak képmása vonatkozásában Franciaországban egyedüliként jelent meg a gyermek képmása üzleti célra történő felhasználásának, az influenszer gyermekek (les enfants influenceurs) tevékenységének jogszabályi szintű szabályozása. A szabályozás indoka, hogy az internet különböző platformjain (YouTube, TikTok, Instagram) egyre nagyobb számban jelennek meg kiskorúak, akik tevékenységüket szabályozatlan módon, munkaszerződés, vagy azon kívüli tevékenység keretében folytatják. Az influenszerként fellépő kiskorúak képmásainak megosztásával a szülők jelentős bevételre tesznek szert, a kiskorúakat jelentős veszélynek kitéve (cyberbullying, gyermekpornográfia). A vonatkozó törvényt[12] (2020-1266 sz. törvény a 16 évnél fiatalabb gyermekek képmása a megosztó platformokon történő üzleti célú felhasználásának szabályozásáról) a francia parlament 2020. október 19-én fogadta el és 2021 áprilisában lépett hatályba. A szabályozás célja a kiskorú influenszerek jogi védelmének biztosítása, a kereső tevékenységük jogi kereteinek megteremtése és a képmásuk üzleti célú felhasználásától való védelem biztosítása. A törvény alapján az influenszer kiskorúak tevékenysége a munka törvénykönyve (Code du travail) szerinti munkaviszonynak minősül, melyre érvényesek a munka törvénykönyvében biztosított védelmi szabályok. A 16 év alatti kiskorúak a törvény alapján csak a helyi hatóságtól a szülők kérelmére kiadott megállapodás formájában megvalósuló előzetes engedély alapján folytathatnak bármilyen tevékenységet. Az engedély megadásakor a hatóság tájékoztatja a szülőket a gyermek videók elkészítéséhez kapcsolódó jogainak védelméről, figyelemmel arra, hogy a gyermek képmásának a platformokon való megosztása a gyermek magánéletét érinti. A tájékoztatás célja a szülők érzékenyítése azzal a céllal, hogy tisztában legyenek gyermekük képmása megosztásának következményeivel. A törvény másik jelentős szabályozása, hogy a kiskorúak által szerzett jövedelem meghatározott részét a szülők kötelesek a gyermekre fordítani és a letéti pénztárnál (Caisse des dépots) vezetett számlára átutalni a nagykorúság eléréséig. A törvény a szülők ezen kötelezettségének elmulasztása esetére szankcióként 3750 euró pénzbírság kiszabását, ismételt esetben négy hónap szabadságvesztés és 7500 euró pénzbírság kiszabását is lehetővé teszi. A törvény szabályozza továbbá azon esetet is, amikor a kiskorú által a videómegosztó platformokon végzett tevékenység nem éri el a munkaviszony szintjét. A törvény ezen esetekben, az időtartam, a megosztott videók száma és a bevétel mértéke meghatározásával lehetővé teszi, hogy a kiskorú a tevékenységet ne előzetes engedély, hanem a szülők hatóság előtt tett nyilatkozata alapján folytassa. A törvény ugyanakkor ez esetben is azonos védelmet biztosít a kiskorúak számára. Ez esetben is kötelező a szülők érzékenyítése és a szülők a befolyó jövedelem egy részét szintén kötelesek átutalni a kiskorú javára a letéti pénztárnál vezetett számlára. A törvény továbbá előírja, hogy amennyiben a tartalmak megosztására a törvény által előírt előzetes engedély, megállapodás, vagy tájékoztatás hiányában került sor, a hatóság jogosult bírósághoz fordulni a közvetlen károkozás megelőzése, vagy a nyilvánvalóan jogellenes cselekmény abbahagyása érdekében. A törvény szintén előremutató szabályozása, hogy javaslatot tesz a platformoknak a gyermekvédelmi szervezetekkel együttműködésben olyan eljárási szabályok elfogadására, melyekben vállalják a kiskorúak tájékoztatását a magánéletükhöz kapcsolódó képmásuk megosztásának következményeiről, illetve a megosztás pszichológiai és jogi következményeiről. Az audiovizuális és digitális hatóság (ARCOM l'Autorité de régulation de la communication audiovisuelle et numérique) feladata az ilyen eljárási szabályok aláírásának elősegítése. Hasonlóképpen előremutató a törvény felejtés jogára vonatkozó rendelkezése, amely szerint a kiskorú gyermek közvetlenül, a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülők hozzájárulása nélkül is kérheti személyes adatainak törlését, ideértve a megosztott videók törlését, összhangban az adatvédelmi törvénnyel.[13]
A kiskorúak képmáshoz való joga vonatkozásában Németországban jelentős szerepet játszott a GDPR hatálybalépése, illetve a GDPR-t a belső jogba átültető adatvédelmi törvény (Bundesdatenschutzgesetz).[14] A GDPR a képmás vonatkozásában az elkészítéstől a nyilvánosságra hozatalt is magában
- 39/40 -
foglaló teljes folyamatot szabályozza, amely a képmás interneten és közösségi médiában való megosztása esetében a GDPR szerinti adatfeldolgozásnak minősül. A kiskorúak képmáshoz való joga vonatkozásában egyrészt a GDPR 4. cikke irányadó, amely szerint a képmás személyes adatnak minősül. Figyelembe kell venni továbbá a GDPR 2. cikk második bekezdése c) pontjában rögzített otthoni tevékenységre vonatkozó kivételt, ugyanis az otthoni tevékenység kivétel hatálya alá tartozó, és a családi kört magában foglaló megosztások vonatkozásában a szerzői jogi törvény[15] (Kunsturhebergesetz), ugyanakkor a szűk családi körön túlterjedő megosztás vonatkozásban már a GDPR irányadó. Az adatfeldolgozáshoz való hozzájárulás vonatkozásában a GDPR 8. cikke irányadó, mely esetben Németország nem határozott meg a GDPR-ban rögzített 16. életévtől alacsonyabb életkort. Ennek megfelelően a 16. életévét betöltött kiskorú adhat hozzájárulást személyes adatainak feldolgozásához, míg a 16. életévet be nem töltött kiskorúak esetén a személyes adatok kezelése csak a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülők hozzájárulása esetén jogszerű. Esetükben ugyanakkor érvényesül a német gyakorlatban kialakított Doppelzuständigkeit. Eszerint a megfelelő belátási képességgel rendelkező kiskorúak esetében az ún. kettős felelősség (Doppelzuständigkeit) érvényesül, miszerint a szülők és a kiskorúak egyetértése szükséges a nyilvánosságra hozatalhoz, illetve a szülők nem hagyhatják figyelmen kívül gyermekük véleményét. A gyermekfotók nyilvánosságra hozatalának jogszerűsége vonatkozásában a GDPR 6. cikk első bekezdés f) pontja is irányadó, amely szerint a gyermek érdekei, alapvető jogai és szabadságai elsőbbséget élveznek a szülők jogos érdekeivel szemben. Az adatvédelmi törvény alapján, szintén összhangban a GDPR-ral, a gyermekeket megilleti továbbá a felejtéshez való jog, azaz az internet és szociális média esetében kérelmezhető a megosztott fényképek törlése. A GDPR hatálybalépésével a kiskorúak képmása vonatkozásában a szerzői jogi törvény és a GDPR egymást átfedve és kiegészítve érvényesülnek, ezáltal teljes körű jogi védelmet biztosítva a kiskorú képmáshoz való joga védelméhez. A német adatvédelmi hatóság (der Bundesbeauftragte für den Datenschutz und die Informationsfreiheit BfDI) is aktív szerepet vállalt a szülők és gyermekek tudatos közösségi média felhasználásának elősegítésében, ennek érdekében kifejezetten a fiatalkorúak részére külön honlap (YOUNGDATA) került létrehozásra, amely tartalmazza az adatvédelmi jogaikkal kapcsolatos információkat és tanácsokat, beleértve a képmáshoz való jogot is.
Az olasz bíróságok kiskorúak képmáshoz való jogának védelme tárgyában kialakított ítélkezési gyakorlata kiterjed egyrészt a közös szülői felügyeleti jogot gyakorló szülők esetében a mindkét szülő hozzájárulásával történő nyilvánosságra hozatalra, de a kiskorú szülőkkel szemben történő fellépésére is. A kiskorúak képmása tárgyában a mantovai bíróság (Tribunale Mantova) 2017-ben hozott ítélete[16] tekinthető irányadónak, melynek tárgya a gyermekekről készült fotóknak az anya által történő megosztása az apa kifejezett tiltakozása ellenére. Az ítéletben a bíróság elrendelte a sértő cselekmény megszüntetését és a képek eltávolítását. A bíróság ítéletében megállapította továbbá, hogy még a szülők válása esetén is mindkét szülő hozzájárulása szükséges a kiskorú gyermekről készült felvétel interneten való nyilvánosságra hozatalához. A nápolyi bíróság (Tribunale Napoli) 2018-ban hozott határozatában[17] szintén a kiskorú gyermek fényképének egyik szülő által a másik szülő tiltakozása ellenére történő nyilvánosságra hozatala tárgyában hozott ítéletet, azon indokolással, hogy a képek nyilvánosságra hozatala során a kép meghatározatlan számú ismeretlen személy által válik hozzáférhetővé, akik rossz szándékkal közeledhetnek a kiskorúakhoz. A Rieti bíróság (Tribunale di Rieti) 2019-ben hozott ítéletében[18] már a GDPR hatálybalépését követően hozott ítéletében vizsgálta az elvált szülő élettársa által a kiskorú gyermekről készült fényképek megosztását az interneten, kimondva azon alapelvet, hogy a kiskorúak személyes adatainak kezeléséhez minden esetben a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő hozzájárulása szükséges, továbbá mivel a kiskorúról készült képek megosztásáról szóló döntés a gyermek érdekében álló soron kívüli döntésnek minősül, ez esetben mindkét szülő hozzájárulása szükséges, még válás vagy különélés esetén is. Ugyanezen elvet erősítette meg a Ravennai bíróság (Tribunale di Ravenna) 2019-ben hozott ítélete,[19] melyben egy 14 év alatti, nevelőszülőknél elhelyezett kiskorúról készült fotók megosztása esetében megerősítette, hogy mindkét szülő hozzájárulása szükséges a fotó nyilvánosságra hozatalához. Trani bírósága (Tribunale di Trani) 2021-ben hozott ítéletében[20] az elvált feleség által a TikTok-felületen kiskorú lányukról készült videó nyilvánosságra hozatala miatt elrendelte a felvétel azonnali eltávolítását, továbbá az anyát napi 50 euró megfizetésére kötelezte a törlés elmaradása esetére, mely összeget a kiskorú javára nyitott számlára kellett átutalni. A bíróság ítéletét a mantovai bíróság 2017-es ítéletére hivatkozással indokolta, mely szerint a kiskorúak fotóinak a közösségi médiában való nyilvánosságra hozatala a gyermekek szempontjából potenciálisan veszélyeztető tevékenység, mivel a fotókhoz nagyszámú, ismert és ismeretlen személy férhet hozzá, akik rossz szándékkal közeledhetnek a gyermekekhez az online hozzáférhetővé vált fotók révén, ami különösen olyan esetekben veszélyes, ha az online nyilvánosságra hozott fotókból pedofil montázsokat készítenek és terjesztenek az interneten. Az ítélkezési gyakorlatban nem példa nélküli a kiskorú gyermek szülőkkel szembeni fellépése a róla készült képek megosztása miatt. A római bíróság (Tribunale di Roma) 2017-ben hozott ítéletében[21] egy 16 éves kiskorúról a tiltakozása ellenére
- 40/41 -
az édesanya által megosztott képek ügyében járt el. A kiskorút a szülők válását követően a szülők szülői felügyeleti jogának megszüntetése mellett gyám felügyelete alá helyezték. A bíróság ítéletében a képek megosztása vonatkozásában megállapította a gyermek képmáshoz való jogának és jó hírnevének megsértését, kiegészítve azzal, hogy a megosztás sérelmes továbbá a kortársakkal való jelenlegi, és jövőbeni kapcsolataira és az édesanyával szemben 10 000 euró bírságot szabott ki.
A bemutatott esettanulmányok vonatkozásában alapvető párhuzamok és hasonló megközelítés tapasztalható. Mindhárom országban a képmáshoz való jog a magánélethez, a személyiség szabad fejlődéséhez, mint személyiségi joghoz kapcsolódó alapjogként került elismerésre, s mindhárom esettanulmány a képmáshoz való jog más-más aspektusát mutatja be. Franciaországban a szabályozás a polgári törvénykönyvön alapul, Németországban az alapvető szabályozást a szerzői jogi törvény tartalmazza, míg Olaszország esetében a polgári törvénykönyv és a szerzői jogi törvény együttesen irányadó. Franciaország esetében egyedülálló módon törvényi szinten szabályozott az influenszer gyermekek tevékenysége. Mindhárom országban kiemelt szerepet játszik emellett a GDPR, amely az irányadó polgári, szerzői jogon alapuló szabályozás adatvédelmi szabályokkal való kiegészítését biztosítja. A kiskorúak adatkezeléshez való hozzájárulása vonatkozásában a három vizsgált ország eltérő utat választott. A személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulás vonatkozásában Olaszország és Franciaország a GDPR 8. cikkében meghatározott 16 évvel szemben az életkor csökkentése mellett döntött, ami Olaszországban 14 év, Franciaország esetében 15 év. Németország ugyanakkor nem határozott meg a GDPR-ban rögzített 16. évnél alacsonyabb életkort, ám a gyakorlatban már a 14. életév betöltésével feltételezi a kiskorú adatkezeléshez való hozzájárulását.
A megfelelő szabályozás és a kiskorúak képmáshoz való jogát és a képmásukkal való visszaélés esetén a károkozóval szembeni fellépést elismerő ítélkezési gyakorlat ellenére is mindhárom országban fennmarad a kérdés, mindez elégséges-e ahhoz, hogy a szülők és maguk a kiskorúak is felelősségteljes döntéseket hozzanak a fényképek megosztásakor. A bíróságok esetjoga igazolja, hogy önmagában a konzekvens jogi szabályozás és ítélkezési gyakorlat nem elégséges a képmáshoz való jog érvényesüléséhez. Sokkal inkább döntő az internet és a közösségi média kihívásait tudatosan és felelősségteljesen kezelő szülői magatartás és hasonlóképpen a kiskorúak részéről tanúsított tudatos cselekvés, és az azt megalapozó tájékoztatás az illetékes hatóságok részéről, ami alapvető feltétele a képmáshoz való jog tényleges érvényesülésének. A tudatos és felelősségteljes magatartás hiányában és annak kialakulásáig azonban továbbra is marad az internet nem felejt igazsága, és a kiskorúak kiszolgáltatottsága. ■
JEGYZETEK
[1] Sharenting a szülők azon tevékenysége, amely keretében gyermekükre vonatkozó információt osztanak meg a közösségi médiában, felvetve a gyermek magánélethez való jogát és a felejtéshez való jogot (right to be forgotten).
[2] Az Európai Unió Alapjogi Chartája. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:12012P/TXT [letöltés: 2023. 06. 26.].
[3] 7. cikk: Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.
[4] 8. cikk: (1) Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez. (2) Az ilyen adatokat csak tisztességesen és jóhiszeműen, meghatározott célokra, az érintett személy hozzájárulása alapján vagy valamilyen más, a törvényben rögzített jogos okból lehet kezelni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a róla gyűjtött adatokat megismerje, és joga van azokat kijavíttatni. (3) E szabályok tiszteletben tartását független hatóságnak kell ellenőriznie.
[5] 24. cikk: (1) A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni. (2) A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. (3) Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve ha ez az érdekeivel ellentétes.
[6] Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata. EUR-Lex - 12012E/TXT - EN - EUR-Lex (europa.eu) [letöltés: 2023. 06. 26.].
[7] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet). EUR-Lex - 32016R0679 - EN - EUR-Lex (europa.eu) [letöltés: 2023. 06. 26.].
[8] Donovan, Sheila: "Sharenting": The Forgotten Children of the GDPR. Peace Human Rights Governance, 2020/4(1) sz., 35-59. o. https://phrg.padovauniversitypress.it/system/files/papers/PHRG-2020-1-2.pdf [letöltés: 2023. 06. 26.].
[9] Case C-101/01 (6th November 2003). https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=48382&doclang=EN [letöltés: 2023. 06. 26.].
[10] E rendelet nem alkalmazandó a személyes adatok kezelésére, ha azt természetes személyek kizárólag személyes vagy otthoni tevékenységük keretében végzik.
[11] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet). https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32016R0679 [letöltés: 2023. 06. 26.].
[12] Loi n. 2020-1266 du 19 octobre 2020 visant á encadrer l'exploitation commerciale de l'image d'enfants de moins de seize ans sur les platforms en ligne. https://www.legifrance.gouv.fr/jorf/id/JORFTEXT000042439054/ [letöltés: 2023. 06. 26.].
[13] 45. cikk, La loi Informatique et Libertés, https://www.cnil.fr/fr/la-loi-informatique-et-libertes [letöltés: 2023. 06. 26.].
[14] Bundesdatenschutzgesetz. https://www.gesetze-im-internet.de/bdsg_2018/ [letöltés: 2023. 06. 26.].
[15] Gesetz betreffend das Urheberrecht an Werken der bildenden Künste und der Photographie. https://www.gesetze-im-internet.de/kunsturhg/ [letöltés: 2023. 06. 26.].
[16] Tribunale di Mantova, ordinanza 19 settembre 2017. https://www.lexit.it/wp-content/uploads/2017/11/decreto-19.9.2017-Trib.Mantova.pdf [letöltés: 2023. 06. 26.].
[17] Tribunale Napoli Sez. spec. Impresa, 22/12/2018. https://www.laleggepertutti.it/420430_pubblicazione-foto-senza-consenso-ultime-sentenze [letöltés: 2023. 06. 26.].
[18] Tribunale di Rieti, Sez. III, ord. 7 marzo 2019. https://www.studiolegaledamoli.it/wp-content/uploads/2019/04/Tribunale-di-Rieti.pdf [letöltés: 2023. 06. 26.].
[19] Tribunale di Ravenna Sentenza 1038 del 15 ottobre 2019. https://www.privacy.it/2019/11/16/foto-minore-social-consenso-genitori/#:~:text=Con%20Sentenza%201038%20del%2015,in%20regime%20di%20affido%20condiviso [letöltés: 2023. 06. 26.].
[20] Tribunale Trani ord. n. RG 3445/2021 del 30 agosto 2021. https://news.avvocatoandreani.it/public/doc/blog/sentenze/Tribunale-Traniordinanza-30-agosto-2021.pdf [letöltés: 2023. 06. 26.].
[21] Tribunale di Roma, Ordinanza del 23 dicembre 2017. http://www.farrisaresti.com/sentenze/tribunale-di-roma-sez-i-civile-ordinanza-23-dicembre-2017-66 [letöltés: 2023. 06. 26.].
Lábjegyzetek:
[1] A szerző vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, Nemzetközi és Uniós Jogi Kutatási Főosztály.
[2] A szerző vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, Nemzetközi és Uniós Jogi Kutatási Főosztály.
Visszaugrás