A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 32. § (1) bekezdése értelmében a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás első- és másodfokon elektronikus polgári nemperes eljárás, amelyre a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek, a 2017. évi CXVIII. törvénynek (a továbbiakban: nemperes Pp.-nek) a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit - ha a Ctv. másként nem rendelkezik - kell alkalmazni, szünetelésnek azonban nincs helye, az eljárás felfüggesztésére pedig csak törvényben meghatározott esetekben kerülhet sor.
Specialitása a cégeljárásnak, hogy annak során csak okirati bizonyítás folytatható le, költségkedvezmény nem engedélyezhető, és az eljárásban a jogi képviselet kötelező.
A cégeljárás számos kérdésében tehát - a Ctv. eltérő előírása hiányában - a Pp. és a nemperes Pp. szabályai alkalmazandóak. A Ctv.-nek azonban a Pp.-hez történő "igazítása" nem történt meg maradéktalanul. Igaz, hogy a hiánypótlási eljárás nélküli elutasítás esetében a Ctv.-n az új terminológia szerinti "visszautasítás" kifejezést átvezették, azonban a jogorvoslati jog biztosításának eltérő felfogása vonatkozásában ez a harmonizálás elmaradt.
A régi Pp. (az 1952. évi III. törvény) 233. § (3) bekezdés b) pontjának eljárási rendje szerint ugyanis a bíróság ítélete és végzései ellen fő szabály szerint fellebbezésnek volt helye, a régi Pp. hivatkozott szabálya pedig csak azokat az eseteket sorolta fel, melyeknél a fellebbezés kizárt volt. Így nem volt helye fellebbezésnek az eljárás folyamán hozott ("pervezető") végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azon végzéseket, amelyekre nézve a fellebbezést a régi Pp. kifejezetten megengedte.
A Pp. ezzel szemben gyökeresen változtatott a jogorvoslati jog szemléletén, és a 365. § (2) bekezdés b) pontja szerint az elsőfokú bíróság végzése ellen fellebbezésnek csak akkor van helye, ha azt e törvény (vagyis a Pp.) külön megengedi.
A Ctv. a régi Pp. hatályossága idején készült, szemlélete pedig követte a régi Pp. szabályozási módját. Ezért nem elegendő, ha a a visszautasító végzés fogalmát a megfelelő jogszabályi helyeken beiktatjuk és a Ctv. 32. §-ában a régi Pp. helyett a Pp.-re, illetve az azt kiegészítő nemperes Pp.-re utalunk, hanem arra is gondolnia kellett volna a jogalkotónak, hogy az elsőfokú eljárás folyamán hozott végzések tekintetében esetenként rendelkezzen azok fellebbezhetőségéről, vagy legalább valamely, a jogorvoslati jog kérdésében az új szabályozáshoz illeszkedő általános törvényi előírást kellett volna erre nézve megfogalmaznia. Mivel ez nem történt meg, némi bizonytalanságot okoz annak eldöntése, hogy a cégeljárásban hozott egyes végzések tekintetében engedni kell-e fellebbezési jogot vagy sem, illetve hogyan értékeljük azt a körülményt, ha erről a Pp. 365. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltak ellenére a Ctv. nem tesz említést.
A cégeljárás (bejegyzési, változásbejegyzési eljárás) során a bíróság mindig végzéssel határoz, és e végzések különféle eljárási szituációkban születhetnek meg. Figyelemmel a jelenleg hatályos cégeljárási szabályozásnak a fentiekben vázolt fogyatékosságára, megállapítható, hogy a szabályozás szemlélete még a régi Pp.-hez illeszkedik, vagyis általában azt mondja ki, ha az általános fellebbezhetőség ellenére adott esetben még sincs rendes jogorvoslata a bíróság határozatának, így a Pp. új felfogásához igazodva kérdéses, hogy a végzésben fellebbezési jogot biztosítsunk-e annak ellenére, hogy ezt a törvényi szöveg kifejezetten nem rendeli el.
Egy átlagos cégeljárásban a bíróság legtöbbször az alábbi esetekben határoz végzéssel:
- a Ctv. 33. § (3) bekezdése szerint a kérelem visszavonása esetében az eljárás megszüntetéséről rendelkezik;
- a Ctv. 32. § (1) bekezdése, illetve változásbejegyzési eljárásban a Pp. 123. § megfelelő alkalmazásával az eljárást felfüggesztheti;
- a Ctv. 44. § (2) bekezdése szerint az adóregisztrációs eljárás elhúzódására tekintettel az eljárást felfüggeszti;
- a Ctv. 34. § (2) bekezdése értelmében pénzbírságot szab ki;
- a Ctv. 44/A. § (1) bekezdés esetében a jogerősen megtagadott adószámra figyelemmel a bejegyzési kérelmet visszautasítja, és e végzés ellen a Ctv. ezen szabálya értelmében fellebbezésnek nincs helye;
- a Ctv. 45. § (2) bekezdése értelmében a benyújtott bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem formai vizsgálata során a Ctv. 1. számú mellékletével kapcsolatos, illetve más, a (2) bekezdésben írt hiányosság miatt a kérelmet visszautasítja;
- a Ctv. 46. § (1) és (1a) bekezdése szerint az eltiltási, illetve a kizártsággal kapcsolatos ellenőrzés "eredménye" miatt ugyancsak visszautasítja a kérelmet;
- a Ctv. 46. § (6) bekezdése értelmében a kérelem érdemi vizsgálatának alapján elutasító végzést hozhat megfelelő tényállás mellett;
- a Ctv. 48. § (6) bekezdése értelmében az egyszerűsített eljárás eredményeképpen (érdemi) elutasító végzést hozhat.
- 1/2 -
Kérdés most már, hogy a fenti (a teljesség igénye nélkül) felsorolt végzések esetében mikor kell fellebbezési jogot engednünk, és mikor nem?
Valamelyest segítséget jelent ennek eldöntésénél a Ctv. 64. § (1) bekezdésének azon szabálya, amely szerint a cégbejegyzési, változásbejegyzési kérelmet részben vagy egészben elutasító végzés ellen fellebbezésnek van helye. [Vagyis az ügyet érdemben eldöntő, érdemi vizsgálat eredményeként hozott határozatok esetében jogorvoslati jogot kell engedni, akár rendelkezik erről esetenként a Ctv., akár nem, de következik ez a nemperes Pp. 1. §-ának az alábbiakban még részletezendő (5) bekezdéséből is.]
Amint azt említettem, a Ctv. 32. § értelmében a Pp. és a nemperes Pp. a Ctv. háttérszabályai, melyek rendelkezései azonban csak akkor érvényesülnek, ha az adott kérdésre nézve a Ctv. kifejezett rendelkezést nem tartalmaz. Erre figyelemmel azokban az esetekben, amikor a Ctv. a fellebbezési jogról (pontosabban annak hiányáról) rendelkezik, nyilvánvalóan e szabályhoz kell igazodni. Ez követendő a Ctv. 44/A. § és a 64. § (2) bekezdésében írt esetekben.
További rendező elvként vehetjük figyelembe a nemperes Pp. 1. § (5) bekezdését, mely szerint a cégeljárásban, mint bírósági polgári nemperes eljárásban az ügy érdemében végzéssel kell határozni, az eljárást befejező végzés ellen pedig fellebbezésnek van helye.
Ez a szabály megfelelő eligazítást ad a cégeljárást érdemben lezáró határozatok esetén, azaz a Ctv. 33. § (3) bekezdés szerinti eljárás megszüntetés, a 44. § (2) bekezdése vagy egyéb okból [például a Ctv. 32. § (1) bekezdés a)-d) pontjai vagy a változásbejegyzési eljárásban a Pp. 123. § szerint] történő eljárás felfüggesztése, a Ctv. 46. § (1) bekezdés vagy a 48. § (6) bekezdése, illetve a 64. § (1) bekezdése szerinti, nem vitásan érdemi, az ügyet véglegesen, vagy azt legalább ügyviteli szinten lezáró határozatok esetében. Ezek tehát kétséget kizáróan fellebbezhető határozatok.
Kérdés azonban, hogy hogyan ítéljük meg a Ctv. 45. § (2) bekezdés szerinti, formai okból történő visszautasítás, illetve a Ctv. 46. § (1) és (1a) bekezdése szerinti visszautasítás esetkörét?
A Ctv. ezekre rendelkezést nem tartalmaz, a visszautasítás oka pedig mindegyik esetben egyértelműen a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem súlyos formai hiányossága. Nem érdemi, hanem hiánypótlási felhívás kibocsájtásának mellőzésével történő, tehát érdemi vizsgálat nélküli, alaki hibából ered a visszautasítás. A Ctv. ugyanakkor a fellebbezhetőségről nem tesz említést, és a Pp. 365. § (2) bekezdés b) pontja alapján ez azzal járna, hogy e végzések ellen jogorvoslati jogot nem kell engedni.
Ha azonban szemügyre vesszük a Ctv. 45. § (6) bekezdésének szövegét is, mely arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha a végzés ellen fellebbezést terjesztenének elő, ebből egyértelműen az következik, hogy a jogalkotó maga is fellebbezhető végzésnek tekinti a Ctv. 45. § (2) bekezdése szerinti határozatot.
Hogyan ítélhető meg a Ctv. 46. § (1) és (1a) bekezdése szerinti, szintén formai vizsgálat során hozott visszautasító határozat? Vajon fellebbezhető végzések ezek a Ctv. 32. § (1) bekezdéséhez képest alkalmazandó Pp. 365. § (2) bekezdés b) pontja értelmében, vagy sem?
Véleményem szerint erre a kérdésre akkor adhatunk megfelelő választ, ha figyelembe vesszük, hogy a fenti visszautasító végzések okai a régi Pp. 130. §-ában meghatározott, az eljárások érdemi lefolytatását gátló körülményeket fogalmaznak meg, mely jogintézménynek a megfelelője a Pp. 176. §-ában írt visszautasítás. A Pp. 177. § (1) bekezdése pedig ezeket a végzéseket fellebbezhetővé teszi, hiszen, tekintettel arra, hogy az eljárás érdemi lefolytatásának akadályát állapítják meg, értelemszerűen az adott ügyet - jogerőre emelkedésük esetén - lezárják, így a jogorvoslati jog biztosításához garanciális érdek fűződik. Miután a Ctv. 46. § (1) és (1a) bekezdése szerinti határozatok a Pp. 176. § szerinti visszautasítási okokkal rokoníthatóak, véleményem szerint e végzésekben a kérelmező számára a jogorvoslati jogot a Pp. 177. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával biztosítani kell.
A Ctv. 34. § (2) bekezdése szerinti, a cégeljárás részeként kiszabandó pénzbírság elleni jogorvoslati jogot álláspontom szerint ugyancsak engedélyezni kell (ez a régi Pp. gondolatmenetét tükröző Ctv. alkalmazásában eddig természetes volt, most mégis indokokat kell keresni a szabályozás fogyatékossága miatt). Miután itt nem eljárást befejező, érdemi végzésről van szó, a megoldást csak a Pp. rendelkezéseiben kereshetjük.
A Pp. 166. § (4) bekezdésének megfelelő alkalmazásával engedhetünk fellebbezést az ilyen határozatok ellen. Ugyanakkor célszerű lenne, ha a Ctv. jelenleg is zajló kodifikációs munkálatai során a jogalkotás figyelemmel lenne arra a körülményre, hogy a bizonytalanságok elkerülése érdekében a Ctv.-t a Pp.-hez, mint háttérjogszabályhoz a jelenleginél jobban közelítse. ■
Visszaugrás
