Megrendelés
Infokommunikáció és Jog

Fizessen elő az Infokommunikáció és Jogra!

Előfizetés

Faludi Gábor[1]: A szoftver szerzői jogi szabályozása* (IJ, 2005/3., (7.), melléklet 2-5. o.)

A szoftver jogvédelmének kialakulása Magyarországon

Az első kérdéskör a szoftver szerzői jogvédelmének kialakulása. A szoftver szerzői jogvédelme valójában a kontinentális országokban is bíró alkotta jog. Csak jóval később, a nemzetközi szerzői jog fejlődése révén lett az egyezményes szerzői jog része. A bíró alkotta jog kialakulásának az oka az, hogy már a korai időkben keletkeztek szerződésszegési jogviták a kereskedelmi felhasználók és szoftverfejlesztők között, és el kellett dönteni azt, hogy a szoftver milyen jogvédelem alatt áll. Ekkor még a szerzői jogi törvények a szoftvert nem nevesítették.

Magyarországon 1972-ben a Fővárosi Bíróság egy szerződésszegési ügyben hozott döntésében megállapította, hogy - figyelemmel arra, hogy a szerzői jogi védelem köre nem zárt, vagyis az irodalmi, művészeti, tudományos alkotásokat nem sorolja fel a szerzői jogi törvény - egy eddig nem ismert típusú alkotás is irodalmi vagy tudományos műként minősülhet, azaz a szoftver állhat szerzői jogvédelem alatt.

Van egy publikált döntés 1984-ből is, a jogvita a moszkvai olimpiára szállított eredményjelző rendszer szoftverjével volt kapcsolatos. Az érdekesség az, hogy ekkor még egy analóg, kis lámpácskákból álló eredményjelző táblát vezérelt a szoftver. A szoftver alkotói munkaviszonyban álló szerzők voltak, és a munkáltató a moszkvai olimpia után eladta ugyanezt az eredményjelző rendszert egy Tbilisziben rendezett versenyre. A kérdés az volt, hogy az eladott rendszer azonos-e a munkavállalók által fejlesztett rendszerrel, vagy sem. A bíróság megállapította, hogy a munkáltató által végrehajtott változások nem érintették az eredeti rendszerfelépítést, rendszerlogikát és a szoftver fájlstruktúráját, így nem minősül átdolgozásnak az a változtatás, amit a munkáltató végrehajtott. A munkavállaló szerzőknek ezért járt jogdíj, hiszen új felhasználási szerződést kötött a munkáltató a szolgálati műre. Külön érdekessége ennek az esetnek, hogy a Fővárosi Bíróság határozata és a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése között lépett hatályba a régi magyar szerzői jogi törvény módosítása, amely nevesítette a szoftvert az oltalmi tárgyak között. A döntés tehát még kifejezett jogszabályi rendelkezés nélkül született. Mindazonáltal már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem elég a bíró alkotta jog, hanem előbb-utóbb jogi normában is nevesíteni kell védett oltalmi tárgyként a szoftvert.

A régi szerzői jogi törvény a szoftvert három helyen, három vonatkozásban említette. Egyrészt műfajtaként, mint számítógépi programalkotás és hozzá tartozó dokumentáció. Másrészt az átdolgozási jog nevesített esetének ismerte el az egyik programnyelvről a másik programnyelvre átírást. Harmadszor pedig a munkaviszonyban alkotott szoftver szerzőinek a díjazását eltérően alakította az egyéb szerzők díjazásától. Tulajdonképpen nem is az az érdekes, hogy mi volt benne a régi törvényben, inkább az, hogy mi hiányzott belőle. Nem rendelkezett a régi szerzői jogi törvény a szoftver felhasználásának sajátosságairól. Nem szólt továbbá arról sem, hogy milyen szabad felhasználások kapcsolódnak a szoftverhez, vagy melyek azok a felhasználások, amelyek nem tilthatók meg a szerződéssel rendelkező felhasználóknak. Végül arról sem szólt a régi jogszabály, hogy a felhasználási szerződésnek vannak-e sajátos szabályai szoftverfelhasználás esetén. Ez utóbbi kérdésnél megjegyzendő, hogy 1983-ban ez nem volt nagyon éles kérdés, tekintettel arra, hogy a szoftverek elektronikus úton történő felhasználási engedélyezése akkoriban még gyakorlatilag nem létezett. Összességében azonban megállapítható, hogy a szoftver szerzői jogvédelmének szabályozása sporadikus volt a régi szerzői jogi törvényben.

A szoftver nemzetközi szerzői jogi védelme

Ahogy haladunk előre a szoftvervédelem történetében, egyre több nemzeti jogszabály vezette be a szoftver nevesített védelmét. Tették ezt azért, mert létezett egy kellően rugalmas multilaterális jogegységesítő háttér: a Berni Uniós Egyezmény (BUE), amire építhették a nemzeti szabályokat. Nemzetközi hátteret pedig azért kellett keresni a nemzeti szabályoknak, mert védelmi hálót a szerzői jogban (iparjogvédelemben is egyébiránt) csak egyezménnyel lehet szőni. Külföldi jogosult védelmét ugyanis csak hálót teremtő nemzetközi szerződéssel lehet megteremteni, különben minden külföldi jogosult a nemzetközi magánjogi kollíziós szabályok esetlegességének lenne kitéve.

A Berni Uniós Egyezmény akként kínált kiindulópontot a nemzeti jogszabályok számára, hogy tartalmazza azt, hogy az Egyezmény védi az irodalom minden alkotását, tekintet nélkül arra, hogy a művet hogyan hozzák létre vagy milyen formában válik hozzáférhetővé, tehát bármilyen írásművet védhetőnek tart az Egyezmény. Ha bármilyen írásmű a védelem tárgya lehet, akkor a nyomtatott vagy nem nyomtatott formától el lehet tekinteni, így a szoftvert (mind a programot, mind a kísérő dokumentációt) lehet sajátos irodalmi műnek, és ekként védelmi tárgynak tekinteni. Erre épült föl a nemzeti jogok védelmi rendszere. Miközben a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig kiépült ez a rendszer, elméleti viták folytak arról, hogy jó helye van-e egyáltalán a szoftvernek a szerzői jogban, vagy más oltalmi forma alkalmasabb lenne a védelemre.

Mindenekelőtt világossá vált ezekben a tudományos vitákban, hogy élesen meg kell különböztetni a szoftvert és a számítógépi programot. A szoftver olyan összetett teljesítménynek tekinthető, ami egymással összefüggő programokból, protokollokból, eljárásokból, szabályokból és dokumentációkból áll, ami vagy számítógépet működtet (operációs rendszer), vagy pedig számítógép működésével összefüggésben valamilyen feladatot old meg. A szoftver tehát funkcionális mű, eltérően a szerző jog által tipikusan védett esztétikai alkotásoktól. Ugyanakkor az is a vita hozadéka, hogy a számítógépi program jóval szűkebb, mint a szoftver. A programra törvényi definíciók is léteznek, eszerint a számítógépi program megállapításoknak és utasításoknak a sorozata, amelyek számítógépi működtetés útján tudnak feladatot megoldani (vagyis szoftver mínusz dokumentáció). Minél bonyolultabb egy számítógépi program, annál inkább szükséges, hogy ahhoz kísérő dokumentáció is rendelkezésre álljon. A szerzői jogi védelem tárgya részben a program, ha az szellemi alkotásnak tekinthető (erre még visszatérek), részben pedig - akár önállóan is - a kísérő dokumentáció. Ez volt az első tanulsága ennek a tizenöt évig tartó elméleti vitának.

A másik eredmény az volt, hogy megvizsgálták, hogy nem lenne-e alkalmasabb más jellegű oltalom, mint a szerzői jogi védelem, így felvetődött a szabadalmi oltalom lehetősége is. Megállapították, hogy a szabadalmi oltalom a szoftver védelmére alkalmatlan, legfeljebb a számítógépi program részesülhet szabadalmi oltalomban, de csak akkor, ha van benne olyan műszaki megoldás, amely megfelel a szabadalmaztatás követelményeinek. Ez a korai korszakban a hardverrel, a

- 2/3 -

számítógéppel együttes védelmet tett csak lehetővé, később pedig akkor ismerték el a számítógépi program vagy programrész szabadalmi oltalmát, hogyha a programrész megoldása olyan műszaki hozzájárulást jelentett, amely meghaladja a gép és a program szükséges együttműködését. Látható tehát, hogy már a korai időkben sem volt idegen a szellemi tulajdonjogtól, hogy meghatározott feltételekkel a számítógépi program szabadalmi oltalmát elismerje.

Fölvetődött a vitákban a védjegyoltalom is, de az nyilvánvaló volt, hogy ez csak a szoftverfejlesztő és a szoftver összekapcsolását szolgálhatja, azaz csak a szokásos védjegyfunkciókkal bírhat, de alapvetően nem alkalmas kizárólagos jogok biztosítására a program, illetve a szoftver formába öntött tartalmára nézve.

Figyelmet érdemel még a sui generis oltalom. Komoly irodalma van annak, hogy a szoftver védelmére alkalmatlan a szerzői jog, helyette egy sui generis oltalmat kellett volna bevezetni. A következő megfontolások látszottak emellett szólni abban az időben. Leválasztható a szoftverből a dokumentáció védelme, amely irodalmi műként szerzői jogi védelem alatt állhatna, a program pedig sui generis oltalomban részesülhetne azzal a korlátozással, hogy a védelemből ki van zárva a programlogika, az algoritmus. A másik elem a kötelező lajstromozás lett volna (hasonlóan az iparjogvédelmi oltalmakhoz), ami a szerzőségi viták eldöntését könnyítette volna meg. Harmadszor, nem biztosítottak volna személyhez fűződő jogokat a program alkotóinak, mivel a programfelhasználás során a személyhez fűződő jogok gyakorlása amúgy is nehézkes. Negyedszer, rövid védelmi időt kívántak volna bevezetni, valahol 5 és 25 év között, és széleskörű törvényi engedélyekkel korlátozták volna ezt a - szerzői jognál amúgy is szűkebb - kizárólagos jogot.

Számos indok szólt azonban a sui generis oltalommal szemben is. Mindenekelőtt nincs mögötte nemzetközi háló, ezért eshetőleges lett volna a védelem, azaz egyes államok bevezetik, mások nem. A védelmi idő rövidítésének sincs túl sok értelme, mert ha egy művet nem használnak fel hosszú ideig, akkor a védelmi idő kihasználatlan marad, ha pedig egy mű érdemes arra, hogy sokáig felhasználják, akkor a hosszú védelmi idő indokolt. Tehát ilyenformán a rövid/hosszú védelmi idő vitája eléggé terméketlen. A legkomolyabb kifogás az volt a sui generis védelemmel szemben, hogy nem lehetett tudni, hogy mihez köti az oltalmat: újdonsághoz (iparjogvédelem) vagy egyéni, eredeti jelleghez (szerzői jog). Ma már ez a probléma nem merülne fel, mert létezik egy olyan oltalmi forma (formatervezési minta), amelyik egyesíti a szabadalmi újdonság és a szerzői jogi egyéni, eredeti jelleg oltalmi kritériumait.

Szó esett a versenyjogi védelemről is, és kitűnt, hogy az nem alkalmas a szoftver védelmére. Ennek a fő oka az, hogy nem biztosít abszolút jogot, csak a versenytárs elleni fellépést tesz lehetővé.

A vitának az lett az eredménye, hogy 1985-ben összeült a Szellemi Tulajdon Világszervezetében (World Intellectual Property Organization, WIPO) egy széleskörű szakértői értekezlet, amely úgy foglalt állást, hogy a szoftvert a szerzői jog tudja a legalkalmasabban védeni, formamentesen, tehát lajstromozás nélkül, belesimulva a nemzetközi egyezményes háttérbe. Csaknem 15 éves bírói gyakorlat is bizonyította, hogy a szerzői jog mindenütt alkalmas a szoftver védelmére. Azt is megállapította a szakértői értekezlet, hogy a szoftver szerzői jogvédelme sajátos, ezért fontos, hogy a nemzeti jogalkotók sajátos, szoftverhez illő szerzői jogi rendelkezéseket alkossanak.

Miután a WIPO a szerzői jogi védelemnek zöld utat adott, bekövetkezett a szoftvervédelem teljes nemzetközi elfogadása. A TRIPS-egyezmény (Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights) kifejezetten rendelkezik a számítógépi program védelméről, kimondja ugyanis, hogy azt a BUE szerint irodalmi műként kell védeni, bármely formában jelenjen is meg, azaz akár forráskódban, akár tárgyi kódban. A TRIPS a kísérő dokumentációról nem rendelkezik, hiszen nem vitás, hogy az amúgy is irodalmi mű. A WIPO-ban eközben elindult a BUE felülvizsgálata, aminek eredménye végül külön egyezmény - a Szerzői Jogi Szerződés - lett 1996-ban, amely szorosan követve a TRIPS-et kimondja, hogy a számítógépi programok irodalmi műként védendők a Berni Unió szerint, akármilyen módon hozzák is létre őket vagy bármilyen formában fejeződjenek is ki.

A szoftver szerzői jogi védelme az Európai Unióban

Miközben nemzetközi színtéren folyt a vita, az Európai Unió megelőzte a nemzetközi jogfejlődést. Az Európai Unió már régen "halászik" olyan szerzői jogi területeken, ahol a multilaterális egyezmények védelmi szintjét meghaladó védelmet tud a tagállamokban biztosítani. Így aztán 1991-ben megszületett egy európai "szerzői jogi kódex" a szoftver védelméről. Azért nevezem a Szoftver Irányelvet kódexnek, hogy érzékeltessem, hogy az a szerzői jogi szabályozás minden fontos csomópontjáról rendelkezik, ellentétben a nemzetközi egyezmények sporadikus szabályaival. Ezt bizonyítandó, fölsorolom a tárgyköröket, amiket az uniós Irányelv érint. Egyrészt foglalkozik a mű fogalommal, sokkal lényegesebb azonban az, hogy kimondja azt is, hogy a program akkor védett, ha a szerző saját szellemi alkotása, azaz akkor, ha nem szolgai másolás eredménye. Tehát egészen alacsony szint elegendő ahhoz, hogy egy számítógépi programot szerzői műként védelemben lehessen részesíteni. Azt is kimondja a Szoftver Irányelv, hogy semmilyen más követelmény (pl. esztétikai) a szoftverrel, illetve a programmal szemben nem támasztható.

Rendelkezik a szerzőségről is, megállapítván, hogy csak természetes személy lehet szoftver alkotója. Kijelenti azonban azt is, hogy a szerzői jogosultság az alkotói minőségtől elválhat, vagyis a vagyoni jogok átruházhatók szoftver esetében, függetlenül attól, hogy milyen szerzői jogi rezsimről (copyright vagy authors' right) van szó.

Az Irányelv legfontosabb eredménye az, hogy megpróbálja meghatározni azokat a kizárólagos jogokat, amelyek a szoftver szerzői jogosultját megilletik. Két kizárólagos jogot állapít meg: az egyik a többszörözés, ami a szoftver futtatását, képernyőn megjelenítését, betáplálását és más egyéb olyan cselekményeket is magában foglal, ami ténylegesen szükséges a szoftver használatához. A másik a szoftver bármely módon és formában való terjesztése, így beleérthető az anyagi és a nem anyagi úton történő terjesztés is.

Kivételekről is rendelkezik az Irányelv, ezek a kivételek azonban nem szabad felhasználások a szó szerzői jogi értelmében. Nincsen olyan szabad felhasználás, amit szoftverjoggal szemben lehetne gyakorolni, csak olyan felhasználási jogok léteznek, amit a szoftver jogszerű felhasználója ellenkező szerződési kikötéssel szemben is gyakorolhat. Csak azt illetik meg tehát az ilyen jogok, akinek egyébként engedélye van a szoftver felhasználására. Ezek a felhasználások, amik egyébiránt a kizárólagos jog korlátai, úgy jelennek meg, mint olyan kogens rendelkezések, amelyekkel szemben felhasználási szerződések érvényesen nem rendelkezhetnek. De csak a szerződéssel rendelkező felhasználót illetik meg ezek a szabadságok.

Rendelkezik az Irányelv a jogkimerülésről (mégpedig a közösségi jogkimerülésről) és a védelmi időről, továbbá tartalmaz egy szankciórendszert is, ennélfogva meg kell állapítani, hogy ez a "kódex" - eltekintve a szerződési szabályoktól - szinte minden lényeges kérdésről szól és önmagában zártnak tekinthető. Ugyanakkor az Európai Unió szerzői jogának a tervezett felülvizsgálata során mégis találtak hézagokat, amelyeket - elsősorban az elektronikus úton történő szoftverfelhasználás megjelenése miatt - be lehet tölteni.

A hazai jog egyébként okosan ültette át az Irányelvet. A szoftver fogalmát a mű fogalomnál, a jogszerű szoftver felhasználót megillető jogokat (más szóval a szoftver jogosult kizárólagos jogainak sajátos korlátait) a szoftver-szerződésre vonatkozó részben, a szabad felhasználás tilalmára vonatkozó szabályokat pedig a szoftverre vonatkozó "különös részi" fejezetben helyezte el. A vagyoni jogokat "betáplálta" a vagyoni jogok általános rendszerébe, végül a hatá-

- 3/4 -

sos műszaki intézkedés védelmére vonatkozó eltéréseket a jogsértési szankciórendszer keretei között szabályozza a törvény. Egy következetlenség lelhető csak fel: egyes szabad felhasználási tilalmakat (pl. magáncélú másolás tilalma) nem a szoftverről szóló fejezet, hanem az adott szabad felhasználási tényállás tartalmaz.

Nyitott kérdések a szoftver szerzői jogvédelmével kapcsolatban

Annak ellenére, hogy a szoftver szerzői jogi szabályozása leülepedettnek és rendezettnek látszik, számos nyitott kérdés van.

A legfontosabb, amit a szoftver szerzői jogvédelme felvet, a felhasználás fogalma. A szerzői jogvédelem legfontosabb beszámítási pontja a felhasználás. A felhasználás mindig is hárompólusú folyamat volt. A festő megfesti a képet, az aukciós ház azt kiállítja (felhasználja), a közönség meg megnézi. Vagyis a második pólushoz kapcsolódik a felhasználás (kiállítás), amihez a szerző engedélye kell. Ugyanezt a sémát más környezetben is elhelyezhetjük: színpadi szerző - színház - közönség. A közönség, mint műérzékelő, műélvező "közeg" nem minősül felhasználónak.

A szoftvernél más a helyzet. Ahhoz, hogy a szoftvert - akár a számítógépi programot, akár az ahhoz "csatolt" dokumentációt ("súgó") - érzékeljük, a programot futtatni (többszörözni) kell. Vagyis a számítógépi program érzékelése és a számítógépi program szerzői jogi felhasználása összecsúszik. Ebből pedig az következik, hogy a felhasználás fogalma tömegesen kétpólusúvá válik. Elért a felhasználás a közönséghez. Ha pedig úgy ért el a felhasználás a közönséghez - lett légyen az üzleti közönség vagy magánközönség - hogy a mindennapi életében találkozik azzal, hogy szerzői jogi felhasználóvá vált, és ezért jogot sérthet, akkor ez paradigmaváltáshoz vezethet a szerzői jogban. Hogy bekövetkezik-e paradigmaváltás, azt ma még nem lehet tudni. Az azonban leszögezhető, hogy a szoftver "befogadása" a szerzői jogba, vagyis általánosabban a technika ez irányú fejlődése az oka annak, hogy a szerzői jognak ma egészen más a jelentősége és a megítélése, mint például húsz évvel ezelőtt.

A szoftver befogadásának közvetlen hatásait a szerzői jog - mint ezt próbáltam bemutatni - még kezelte. Mi legyen azonban a sorsa a szoftverrel (programmal) "szállított", cserélt más, szerzői jogi védelem alatt álló tartalom felhasználásának? A szoftver ugyanis funkcionális mű. Az internet világában alkalmas lehet például P2P fájlcsere támogatására vagy végrehajtására is. Egy jó példa erre a híres Grokster-eset, ami most folyik az Egyesült Államokban. Az ügy lényege az, hogy fájlcserét támogató szoftverek előállítói ellen szerzői jogosultak pert indítottak azon a címen, hogy a szoftverek előállítói az amerikai szerzői jog szerint közvetett jogbitorlást követtek el, tehát másodlagosan felelnek a fájlcserélők által elkövetett (elkövethető?) szerzői jogsértésekért. Az ügy jelenleg a Legfelsőbb Bíróság előtt van, nincs még eldöntve, és a bírák egyelőre egyáltalán nincsenek megelégedve a felek előadásaival.[1]

A szoftverfelhasználás kétpólusú minősége tehát magával hozhatja azt is, hogy a szoftver által "szállított" művek tekintetében is a felhasználás kétpólusúvá válik. Ehhez az is hozzájárul, hogy a fájlcserélő személy esetében a mű rögzítése, tárolása önmagában számos jogrendszerben - így nálunk is - szabad, magáncélú másolás, nem így azonban az USA-ban. Az ettől eltérő kérdés, hogy a fájlcserére felajánlás már nyilvánossághoz közvetítésnek, tehát engedélyhez kötött felhasználásnak minősül. Ha szoftver támogatásával lehetővé válik, hogy a zeneművet, filmet, irodalmi művet, stb. a közönség egy tagja a közönség egy másik tagjától "hazavigye", akkor ebből az következik, hogy az egész szerzői jognak lesz (van?) egy dimenziója, ahol kétpólusúvá vált a felhasználás. Emiatt érthető, hogy egészen más társadalmi megítélés alá esik most a szerzői jogi kizárólagosság, mint 20-25 évvel ezelőtt.

Nem tudom, hogy a fájlcserélő rendszerrel kapcsolatban mi lesz a döntés, de az Egyesült Királyságban a szolgáltatókat a fájlcserélők adatainak kiadására kötelezte egy bíróság[2], Japánban pedig a Tokiói Felsőbíróság jogerősen eltiltotta a "File Rogue" nevű fájlcserét támogató szolgáltatás nyújtóját a további jogsértéstől.[3]

A szoftver jogvédelmével kapcsolatban továbbra is nyitott kérdés az alkotás szintje. Említettem, hogy a közösségi jog az alkotás szintjét, az egyéni, eredeti jelleget a "nem másolt" ismérvhez köti. Az egyéni, eredeti jelleg örök probléma minden szerzői jogban. Az Európai Unió is fontolgatja e kérdésben a jogegységesítés szükségességét.[4] Nézzünk példaként két esetet. Magyarországon 1991-ben a Legfelsőbb Bíróságnak egy átdolgozással kapcsolatban kellett döntenie. Az ügy tárgya az volt, hogy egy fordítóprogram - amely egyik programnyelvről egy másikra fordít - meghatározott hardverhez való adaptálása a szoftver átdolgozása-e, azaz az egyéni, eredeti jelleget eléri-e az a tevékenység, amellyel adaptálták a programot a felhasználás hardver rendszeréhez. A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a programlogikát, a programstruktúrát, a fájlrendszert és a felépítést nem érintette a változás, ezért az az átdolgozás szintjét nem éri el[5]. Más szóval a Legfelsőbb Bíróság nem ismerte el az átdolgozó szerzői jogát.

A másik egy modernebb eset. 2004 telén a Szerzői Jogi Szakértő Testület a számítógépen használt font-ok" vagyis a karakterkészlet szerzői jogvédelmével foglalkozott. A Szakértő Testület megállapította, hogy ezeknek a fontoknak (tulajdonképpen azonos elvek szerint felépített betűkészletről van szó, amit a számítógépen használunk) kétféle szerzői jogvédelme lehet. A font rajzolata kiadhat egy grafikai művet, ha a font képe, rajzolata egyéni, eredeti jellegű. Ez ritkán fordul elő, mivel a hagyományosan nyomdászatban is alkalmazott betűtípusoknak a számítógépes generálásáról van szó, így grafikai művek ritkán lehetnek. Az igazán érdekes azonban az, hogy a szakvélemény elkészítése során kiderült, hogy szemmel látható különbségeket fel nem mutató fontok különböző számítógépi programokkal generálhatók. Miközben tehát a font képe, megjelenése azonos, a fontot generáló számítógépi programok felmutathatnak egyéni, eredeti jelleget. Lehetséges tehát az, hogy két, egymástól független (azaz nem jogsértő) számítógépi program azonos képernyő-megjelenítéssel jár. A Szakértő Testület azt állapította meg, hogy a "fontfájl, mint szoftver szerzői jogi védelméhez szükséges egyéni, eredeti jelleg abból adódik, hogy a grafikus betűkép leképezésekor a fontszerkesztő programot használó szerkesztő (a fontszerkesztő program bárki számára hozzáférhető program lehet) maga választja meg, hogy a font, mint grafikus megjelenítés, körvonal pontjaiból melyeket használja fel a digitális leképezést meghatározó alappontonként"[6]. Más szóval ez annyit jelent, hogy az is elég az egyéni, eredeti jelleghez, hogy különböző helyről kiindulva, különbözőképpen képeződik le ugyanaz a betű, tehát nagyon alacsony az a szint, amelyet a szerzői jog megkövetel a szoftver szerzői jogi védelméhez.

A következő nyitott kérdés a felhasználási szerződés elemeivel és alakiságával kapcsolatos. Ma már több szerzői jogi törvény - köztük a magyar is - kivételt enged a felhasználási szerződés alakiságai alól a dobozolt szoftver értékesítése esetén. Persze e körben is kell felhasználási szerződést kötni, de az írásbeli alak nem kötelező. Nincsenek azonban sajátos szabályok az elektronikus úton tett felhasználási szerződési nyilatkozatokra, márpedig a szoftver felhasználási szerződés ma már majdhogynem tipikusan elektronikus úton jön létre. Ma a magyar jog alapján ezek a szerződések alaki okból semmisnek minősülnek. A Ptk 237. § (2) bekezdése alapján - ha a felhasználó a felhasználást már megkezdte - az érvénytelenség nem okoz túl nagy gondot, a bíróság hatályossá nyilvánítja a szerződést, és ha díjhoz kötött a felhasználás, a felek elszámolnak, ha pedig az ingyenes (pl. free, OSS[7]) világban kötik a szerződést, akkor még elszámolni se kell. Ugyanakkor ezen a már-már tömeges élethelyzeten segíteni kell.

A segítséget nyújthatja a technika és a jog is. A technika segíthet úgy,

- 4/5 -

hogy ha az elektronikus úton ráutaló magatartással tett nyilatkozatokhoz - például klikkeléshez, mobil telefon billentyű megnyomásához - előzőleg azonosítókat rendelnek a szerződéskötés során. Ha ilyen azonosítók alkalmazásában a felek (ma még írásban) megállapodnak, akkor a ráutaló magatartással tett nyilatkozat a nyilatkozó személyéhez köthető, ezért se létezési, se komoly érvénytelenségi probléma az ügyben nem merül föl, feltéve, hogy a szerződésszerű teljesítés képes orvosolni az alaki hibát. Azonkívül segíteni lehet a problémán úgy is, hogy az elektronikus aláíráshoz hasonlóan az azzal azonos értékűnek minősíthető azonosítás - mint a nyilatkozó személyének meghatározására alkalmas módszer - bekerül az új Ptk-ba, az elektronikus szerződéskötés szabályai közé. Ha az új Ptk az írásbelivel egyenlőnek tudja majd tekinteni azokat az eseteket, amikor nincs kétség afelől, hogy ki tette a maradandó eszközzel tett nyilatkozatot, akkor elhárul minden nehézség az elektronikus szerződéskötés elől.

Végezetül a szoftver jogvédelmének legnyitottabb kérdése következik, azaz mit is véd a szerzői jog: a formát és/vagy a tartalmat, vagyis a programot a megjelenési formájában, vagy a program belső logikáját. Ezt a kérdést részben megválaszolja a közösségi szoftverjog részét és újdonságát jelentő dekompilációs[8] jog a szerzői jogosult és a jogszerű felhasználó viszonyában. Fölvetődhet azonban a kérdés a szerzői jogsértés körében is. Erre talán a legjobb példa egy 2004-es, angliai bíróság által eldöntött eset: a Navitaire-EasyJet ügy.[9] Az EasyJet egy légitársaság, a Navitaire egy szoftverfejlesztő cég, amely a légitársaság helyfoglalási rendszerét fejlesztette. A légitársaságnál helyet foglalni csak e rendszerben lehet. Egy ideig az EasyJet szerződés alapján felhasználta a Navitaire rendszerét, amelyhez a Navitaire támogatást (support) is adott, valamint folyamatosan frissítette a programot. Az EasyJet azonban egy idő után drágának találta a szolgáltatást, és megszüntette a felhasználási szerződést a Navitaire-rel, majd saját helyfoglalási rendszert fejlesztett. Az ügy fontos elemei a következők:

1. Az EasyJet soha nem ismerte meg a Navitaire forráskódját, (a forráskód képezi a műpéldányt a szoftvervédelemben, ez soha nem volt az EasyJet birtokában),[10] hanem saját forráskódot fejlesztett.

2. Az EasyJet programjának a fájlstruktúrája gyökeresen különbözik a Navitaire programjának a fájlstruktúrájától.

3. Az EasyJet programja ugyanazokat a parancsokat használja, mint a Navitaire programja. Ha például azt akarja az ember megtudni, hogy van-e hely valamelyik légijáraton, akkor az "A" betűt kell megnyomni, ami az availability szót jelenti.

4. A képernyő ugyanolyan képet ad, mint a Navitaire-nél, annak érdekében, hogy a vevő, aki már vásárolt jegyet az Interneten, ne idegen képernyővel találkozzon.

5. Az ikonok nagy része hasonló, kis része azonos a Navitaire ikonjaival.

A bíró végül bölcs döntést hozott, és kimondta, hogy az üzleti logikát a szerzői jog nem védi. Ezért az az EasyJet program, ami ugyanazon lépések során engedi meg a helyfoglalást a vevőnek, mint amilyen lépések során a Navitaire program engedte meg, nem sérti a felperes szerzői jogát, hiszen ezt az algoritmust - csakúgy, mint egy regény cselekményét - a szerzői jog nem védi. Mivel a forráskód és a fájlstruktúra különbözik, ezért jogsértésről szó nem eshet. A képernyőnek az arculata lehetne grafikai mű, de ebben az esetben a felperesi képernyő nem mutat ilyen vonásokat nincs ugyanis egyéni, eredeti jellege, az arculat a funkcióból adódik. Az ikonok hasonlósága szerzői jogi igényt nem keletkeztet, azért mert az eredeti ikonok sem szerzői művek, képük szintén a funkciójukból adódik. Az azonos betűjelek megint csak nem minősíthetők irodalmi műnek, hiszen az "A" betűt, sem mint betűt, sem mint az "availability" szimbólumát nem lehet lefoglalni, így az sem jelent jogsértést, hogy az EasyJet ugyanazokat a betűket alkalmazza. Csak az azonos, szerzői jogi védelem alá eső ikonokat kellett az alperesi programból eltávolítani, mert az ikon használata szolgai utánzást jelentett. Szerintem kitűnő döntés, és messzire mutat.

A szerzői jog belső - részben fogalmi, részben a szabad felhasználásokban, részben pedig a jogszerű felhasználókat illető jogok kötelező meghatározásában kifejezésre jutó - korlátozása a modern bírói gyakorlatban rugalmasan alakítja ezt a sokat kárhoztatott jogvédelmet. Egyáltalán nem helyes az a feltételezés, hogy a szoftver szerzői jogvédelme eleve valami üldözendő monopóliumot jelent. Ha a szoftverhez fűződő kizárólagos jogot képesek a bíróságok ilyen rugalmasan értékelni, mint ahogy ezt a példa mutatta, akkor legalábbis annyit méltányos megállapítani, hogy a szerzői jog távolról sem olyan merev, mint ahogy ezt mélyebb vizsgálat nélkül sokan gondolják. Ezt a szempontot (már mint a sokoldalú, differenciált belső korlátozást) sok esetben figyelmen kívül hagyják, amikor a szerzői jogot kívülről (pl. alkotmányjogi, versenyjogi, fogyasztóvédelmi indokokkal) korlátozó bírói határozatok születnek.

Köszönöm a figyelmet! ■

JEGYZETEK

* A VI. Infokommunikációs Szakmai Napon elhangzott előadás szerkesztett változata. Lejegyezte Kemény Emese.

[1] Supreme Court Judges are strongly critical of both petitioners and respondents at Grokster hearings, Music @ Copyright, Informa, No. 295., April 13, 2005, p.5.

[2] www.sg.hu, 2005. 04.21.

[3] JASRAC közös jogkezelő társaság közleménye, intl@pop02.jasrac.or.jp, 2005. április 18.

[4] SEC(2004) 995,COMMISSION STAFF WORKING PAPER on the review of the EC legal framework in the field of copyright and related rights, 19.7.2004

[5] BH 1991.145.

[6] SzjSzT 20/04, 38/04-es ügyek.

[7] Open Source Software

[8] Szjt. 60.§

[9] EIPR, 2004. 11. news Section, N-192, Copyright World February, 2005, 22.

[10] V.ö. BH 1992.389.

Lábjegyzetek:

[1] A szerző az ELTE ÁJK egyetemi docense és az ARTISJUS jogi igazgatója.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére